Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

'tí iäS* 'S •

fgfS. április L

ALLAMI DÍJASAINK

Az egész tagság érdeme

Bizonyítás negyedszázadon át

Újsághír: Virtics Ferencet, a nyírtassi Dózsa Tsz elnökét, Móré István elnökhelyettest, és Tömösváry Józsefet, a szövetkezet főkönyvelőjét Állami díjjal tüntették ki.

Nyírtasst a múltban így jellemezték: hét gróf, hét kastély, négy vallás, négy templom. A felszabadulás előtti években a hét gróf jelzés már nem volt valóság, inkább dzsentrik és feltörekvő pénzemberek uralták a kastélyoknak nevezett kúriákat. A cselédek azonban cselédek voltak akár gróf, akár nagybérlő volt az úr.

Ma az állami gazdaság és a Dózsa termelőszövetkezet osztozik a község határán. A két gazdaságban talált nemcsak kenyérkereseti lehetőséget, hanem szabad emberhez illő munkahelyet, élet- színvonalat — túlzás nélkül így summáznám — szocialista karriert az egész község lakossága.

Virtics Ferenc tsz-elnök.

Azon a felén a községnek, ahol a termelőszövetkezet gazdálkodik, a mai eredmények megteremtésének lehetőségét 1961-ben rakták le, amikor úgy döntöttek, egyesítik a több ezer kisparcellót. Már nem szívesen emlékeznek az első közös esztendőre. Három használt traktort örököltek az előző kis tsz-től a több mint 3000 holdas határhoz. A közel 100 pár lovat nem tudták közös istállóban összegyűjteni. Ennyi helyen lévő fogatot munkára szervezni, igazságosan takarmá- nyozni még a mai közösségi szellemmel és szervezettséggel sem lenne könnyű dolog. Már az első esztendőben terveztek 120 hold gyümölcsöst de ebből csak 40 holdat telepítettek be. A tizennégy forintot érő munkaegységért nem volt aki gödröt ásson. Az évet másfél milliós veszteséggel zárták.

— Nem sok bizodalmunk volt kezdetben a termelőszövetkezethez — idézi az akkori időket Móré István elnökhelyettes. — Én is nehezen szántam rá magam a be. lépésre, de amikor döntöttem, utána azt mondtam: mos már itt kell megmutatni, hogy többet tudunk termelni, mint korábban. Sajnos az első években még kevesen voltunk ilyen szándékkal.

— Itthon feküdtem a nyírtassi lakásunkon 1962 januáriában. Hosszabb ideig beteg voltam — emlékszik vissza Tömösváry József főkönyvelő. aki abban az időben a Közúti Építő Vállalat, nál volt normás. — Egyik este meglátogatott a vállalattól Virtics Ferenc személyzeti osztályvezető. Ugvan- ezen az estén a termelőszövetkezetből is többen ott voltak látogatóban. Engem már akkor agitáltak, hogv jöjjek haza könyvelőnek. Szóba hozták, hogy elnökre is szükség lenne. Már ott célozgattak Virticq elvtársra, így kezdődött. Néhány héten belül mind a kettőnket kikértek a vállalattól, mert a

közgyűlés távollétünkben megválasztott bennünket.

— Fehérgyarmaton voltam kiszálláson, amikor Pápai Márton igazgató utánam telefonált, azonnal jöjjek haza, mert Nyírtassra megválasztottak elnöknek — mondja Virtics Ferenc emlékei közt kutatva. — Elvállaltam. Igaz, ebben a bátorságomban jócskán benne volt, hogy nem voltam a mezőgazdasághoz értő szakember, mert ha jártas lettem volna, biztos nem vállalom el. Egy jó állásból kikívánkozik olyan helyre, ahol másfél milliós veszteséggel zárják az évet? Volt azonban egy előnyöm, mint személyzetis értettem az emberek nyelvén, gyorsan ki tudtam magam ismerni az idegenek között is. Mint elnök elsődlegesnek tartottam az embereket megnyerni.

Ez volt 1962. tavaszán. Az akkor megválasztott vezetőség irányítja ma is a szövetkezetét, néhány közben nyugdíjba ment idős ember kivételével. A tizenhárom esztendő felfelé ívelő eredményei — a tagság szorgalma mellett — nagy részt köszönhető annak, hogy a há. rom, most kitüntetett vezető azóta is azonos beosztásban dolgozik.

Már az első esztendőben nagy fába vágták a fejszét, 200 hold gyümölcsös telepítésébe kezdtek. Ezt 1963-ban be is fejezték. Gépeket vásároltak, mindent hitelre. Valamennyi közgyűlés egy-egy győzelem volt, ahol a hitel felvételéről döntöttek. Az első években a tagság egy része még úgy vélekedett: felszedik az adósságot, aztán meglépnek, mi pedig nyöghetjük a terhet. A vezetőség nemcsak az ültetvényekbe, gépekbe, épületekbe fektette a pénzt, hanem ösztöndíjakra is szép pénzt költöttek. Már 1965-ben megérkezett az első egyetemet végzett szakember, aki ösztöndíjasuk volt és azóta kilenc felsőfokú végzettségű követte. A fiatal szakemberek többségét lakás várta a szövetkezetben.

Móré István tsz-elnök helyettes.

Lassan tisztult a gazdálkodás profilja is. A 15—20 féle növény néhányra csökkent. A gyümölcsös mellett a kalászosok, kukorica, burgonya és dohány maradt meg. A konzervüzem létesítésétől — 1969-től — megnőtt a zöldségkertészet szerepe is.

Állattenyésztésükben a sertés törzstenyészetük vezet. Olyan kiváló süldőket nevelnek, hogy már Bulgáriába is szállítottak innen tenyészállatokat. Rendszeresen exportálnak pecsenyebárányt és hizómarhát. Áz elmúlt héten is öt vagon exportminőségű vágómarhát adtak el.

A mezőgazdasági termelés fejlődését néhány számadat mindennél jobban igazolja: búzából 1962-ben hektáronként 10.4 mázsát, 1974-ben 31.2 mázsát, de a kedvezőbb időjárású 1973-as évben 35,6 mázsát értek el. A kukoricát 13 év alatt 11,1 mázsáról 30 mázsa fölé vitték, a burgonyát 65 mázsáról 188 mázsára- Ezek az eredmények sck

vitában, győzködésben és bizonyítás alapján születtek. Amikor a kukoricát akarták vegyszerezni, a tagok attól való félelmükben, hogy nem tudnak munkaegységet teljesíteni, a kukoricából pedig nem részesülnek, csak úgy mentek bele a vegyszerezésbe, ha ősszel a törést kézzel végzik és ezért 20 százalékot kapnak természetben. Ma már arra kérik a vezetőséget, hogy a háztáji kukoricaföldet is vegyszerezzék és azt is géppel törjék.

Orbán Béla

Fszeny! István

Kocsis Sándor

Orbán József

Hajtó József

„A szocialista munkaversenyben kezdettől fogva részt vesznek. Tetteiket nem a hangzatos szavak, hanem az önzetlenség, szerénység jellemzi. A hétköznapok emberei ők, akik annak ellenére, hogy nehéz fizikai munkát végeznek, erejüket nem kímélve építik szocialista társadalmi rendszerünket” — szól az idézet a Vörös Csillag brigádról az Állami díjra való kitüntetési előterjesztésben.

— Ha eddig, 15 éven keresztül bírtuk csinálni, akkor most már miért ne csinálnánk — fogalmaz Teleki Béla.

— Most, amikor egy kicsit jobban élünk csüggednénk el — kérdezi Szabó Károly.

fokozatosan

magasabbra

Tömösváry

könyvelő.

József főszont külön gondot fordítanak a minőségre. Nekik is köszönhető, hogy csökkennek a rakodási költségek. A munkában való összetartás jellemzésére ismét egy idézet:

„A brigád valamennyi tagja munkáját becsületesen, szorgalmasan végzi. Körültekintő munkájukat bizonyítja az a tény, hogy több, mint negyedszázados tevékenységük alatt baleset közvetlen, vagy közvetett okozói nem voltak. Fokozott gondot fordítanak a társadalmi tulajdon megbecsülésére, vigyáznak egymás és munkaterületükön dolgozók testi épségére.”

S mind emellett jut idő és energia a társadalmi tevékenységre, az első hívó szóra mennek, ha valakin segíteni kell. így történt ez tavaly ősszel, amikor Mándokon egy hat- gyermekes vasutas házát építették fel társadalmi munkában. Amikor vietnami műszakot szerveztek a körzetben, akkor mindnyájan ott voltak az átrakóban, 12 széles kocsit raktak át két kommunista vasárnapon. (Teljesítménynek is igen kiváló a 12 kocsi.)

Nyolc gyermek apja

— Társadalmi munka? Van itt mindenféle beosztás — sorolják. Hajtó Jóska 1948-tól tanácstag, aztán van szakszervezeti bizalmi közülünk, munkavélemi őr, önkéntes rendőr kettő is, népi ellenőr is akad. Az egyik itt dolgozik, a másik otthon.

Ugyanis lakóhelyükön is az első hívő szóra részt vesznek a járdaépítésben, a parkosításban, az óvoda csinosításában.

— Nem lehet panaszkodni arra sem, hogy nem teljesítjük a népesedéspolitikai határozatot — tréfálkoznak.

— Pláne én — vágja rá a nyolcgyermekes Szopkó József.

S valahogy a nagy család érzete alakult ki a brigádban is. Vonatkozik ez arra, hogy együtt mennek el szórakozni, hogy a családot is elviszik, ismerjék meg jobban egymást —■ még Budapestre is felutaztak színházba —, de részt vesznek a véradó mozgalomban is, és ösztökélik egymást a tanulásra, a nagyobb tudás megszerzésére. Ennek egyik példája, hogy hárman végezték el közülük esti iskolában a nyolc általánost, hogy részt vesznek mindnyájan a szakszervezeti politikai oktatásban.

Ez év januárjától ők is áttértek a heti 44 órás munkaidőre. Könnyebbség, hogy a fárasztó éjszakai műszak után nem másnap, hanem harmadnap reggel kell bemenni. Az átszervezés folytán viszont most kilencen végzik ugyanazt a munkát, amit azelőtt 12-en. Éppen/ ezért nehezményezik, hogy a bér nem emelkedett ennek megfelelően, jóformán annyival keresnek kevesebbet, mint amennyivel kevesebbet dolgoznak.

— Pedig arról volt sző, hogy nem lehet kerestcsökkenés. A 2500 forintos kereset nem valami sok — panaszkodik Szulics Géza.

Az átrakómunkás megbecsülése

— No, de nem kell félni attól, hogy nem szólunk. Megmondjuk, ha igazunk van — bizonygatja rögtön a brigádvezető, Hajtó József.

A Vörös Csillag szocialista brigád tagjai negyedszázada dolgoznak a vasútnál. Nehéz, kemény fizikai munkában bizonyítottak. S az Állami díjat nem csak a maguk kitüntetésének veszik, hanem valamennyi átrakómunkás megbecsülésének, annak a kollektívának, amely éppen a napokban nyerte el a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét.

Lányi Botouá

©Sfös

<K>.arv--i

9

A záhonyi vasúti atrakokorzet egyik legrégibb brigádjáról van szó. Mint átrakóbrigád, 1948-ban kezdték meg a szolgálatot Záhonyban, s a szocialista brigádmozgalom kibontakozásától, 1961-től vesznek részt a mozgalomban, értek el sikereket. Jelzik ezt az elért fokozatok is. 1962-ben megszerzik a szocialista brigád címet, 1964-ben a bronz fokozatot, 1966- ban az ezüst, rá három évre az arany fokozat tulajdonosai. Aztán a múlt évben átvehették a záhonyiak közül a legnagyobb kitüntetést, elnyerték a MÁV Kiváló brigádja címet.

A vasút külön hálókocsit küldött értük kedden este. Szerdán a Parlamentbe együtt ment az a tíz ember, aki már évek óta együtt dolgozik, akik ismerik egymás gondolatait, akiket összetartásra a közösen végzett munka nevel. A brigádvezető Hajtó József, a kilenc brigádtag: Eszenyi István, Kocsis Sándor, M. Orbán Béla, Orbán József, Szabó Károly, Szopkó József, Szulics Géza, Teleki Béla és Tóth Géza. Szinte valamennyien Tiszaszentmárton- ra valók.

__Húsz évig a lapáton voltam. A földről

raktuk a kokszot, emeltük a papírfát. Mindent csak kézzel — emlékezik egyikőjük.

Kezdettől fogva a nehéz fizikai munka adta a kenyerüket. Közvetlen munkahelyük, a vasérccsúzda, ahol a vasérccel, tömegárukkal megrakott kocsik továbbvontatása a feladatuk. Első ránézésre talán nem is tűnik túlzottan nehéz munkának. A hatalmas markolók rakják meg a vagonokat, a sínek mellett egy drótkötél halad, ahhoz, s a kocsihoz akasztanak egy összekapcsoló kis szerkezetet, s továbbítják a vagont a mérlegeléshez. Ha több az áru, mint a megengedett, akkor kézbe kerül a lapát, ledobálják a felesleget. Ha a markolókanál mellől a sínekhez hullik a fekete vasércpor, akkor megmtcsak a lapátot veszik elő, raknak rendet.

Munka után...

' Nem csoda, ha az öltözőbe munka után lassan, komótosan mennek fel. A lépcsőkön nem nagyon sietnek, hiszen a téli fagyban, vagy a nyári napsütésben, éjszaka vagy nappal végzett munka kifárasztja a testet, az izmokat.

— A derekam, a lábam nem érzem, — panaszkodik egyik is, másik is.

Közben tanúi voltak a vasút fejlődésének, az átrakókörzet megannyi változásának. Egyre több helyen a gépek váltották fel az embereket, mind több helyen alkalmaznak a munkát megkönnyítő kisegítő eszközöket.

— De még mindig kellene gépesítés — teszik hozzá.

Az csak természetes, hogy minden esetben a százszázalékon felüli munkavégzés jellemző náluk. A mennyiségi mutatók mellett viA megtett utat jól jelzik a következő adatok: 1962-ben 2 millió 70 ezer forintnyi érté. két állítottak elő, 1974-ben pedig már 17 és félmilliót termeltek. Akkor 580 dolgozó tagot tartottak nyilván, most az 506 tagból 228 nyug. díjas. Az is igaz, hogy az el. múlt négy év alatt mintegy 100 fővel növekedett a 30 éven aluliak száma. Tizenhárom évvel ezelőtt 5 millió volt a tiszta vagyonuk, ma 32 millióra rúg. Akkor a közösből az egy tagra jutó átlag részesedés 5000 forint volt, most 23 ezer forint.

Az eddigi eredményt csak alapnak tartják, az igazi nagyüzemi gazdálkodás még csak ezután bontakozik ki — ahogy a vezetők a következő ötéves tervüket ismertetik. Ez év januárjában egyesültek a szomszédos berkeszi termelőszövetkezettel, így ezer hektárral megnövekedett a területük és javult az öntözési lehetőség is. A jelenlegi 40 hektárról 120 hektárra tudják növelni a konzervüzem nyersanyagát adó konyhakertészetet, az üzemre pedig 10 milliót fordítanak bővítésre. Megkezdték az út, víz, és táblák rendezését. Ez 3 év alatt 11 millióba kerül. Magtárt szárító berendezést és gépműhelyt építenek a kő. vetkező években. A kukorica és burgonya mellett iparszerű termelésre készülnek a gyümölcsösben is.

Az eredmények nemcsak a közös gazdaságon látszanak meg, hanem a községben is. A rádiót, televíziót, kerékpárt már régen nem tartják nyílván. Hosszas számolás után derült ki. hogy géoko- csiból 66 darab van a községben. aminek több mint harmada a szövetkezeti tagok garázsában áll. Felszabaduláskor a község lakóinak száma 3200 volt, és 450 lakásban éltek. Ma 2850-en 750. tehát háromszázzal több lakást birtokolnak. Fürdőszoba csak a kúriákban volt, most a lakások 15 százaléka ilyen.

A hétféle uradalom, a négy vallás megosztottságából egységes. jómódú szövetkezeti parasztság jött létre az elmúlt három szabad évtizedben. Példás munkáiuk, szorgalmuk nvomán elért eredményeik méltó elismerése a három vezetőnek az Állami díiial való kitüntetése, amiről úgy nyilatkozott az elnök: az egész tagság érdeme.

Staates eéss!