Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-20 / 92. szám
tm. «prüfe m KBtET-WAeTARORSSÄ» Sikeres műtét után Szabó Ildikó Montreálra készül Szépen és komolyan Egy jó hír az atlétika híreinek: Szabó Ildikó, a Nyíregyházi VSC válogatott atlétanője, aki — mint arról korábban hírt adtunk — térd- mutéten esett át, rendszeresen végzi edzéseit. — Az történt, amiben biztam a műtét utáni kényszerpihenő időszakában __ válaszolta érdeklődésünkre __ h°gy kellemetlen utóhatás nélkül úsztam meg. — Ezek szerint a kontrolL vizsgalat kedvező volt? — Igen, „zöld utat” kaptam. — Meggyőződtünk róla, él is a lehetőséggel!? — Kel1 is. hogy éljek vele, hiszen hosszú hónapok estek kl S azért is sokat kell ed- zenem, mert elkezdhettem ugyan, de nem vághattam a dolgok „sűrűjébe”. Ez annyit jelent, hogy lehetőleg vigyázva, fokozatosan készülök. — A felkészülés pillanatnyilag mit jelent? — Főként futást és nem is keveset S épf érzi minden rendben? — Az a telj« igazság, hogy “ért óvatos vagyok. Szinte önkéntelenül tartok attól, nehogy valami történjék, a érthetően óvakodom a legkisebb sérüléstől is. Ez viszont egyáltalán nem részes, ügy hl- «em műtét után többnyire mindenki így kezdi újra. Nagyon örülök, hogy sem ed- ■zés közben, sem utána nem érzek fájdalmat Csak jó »dag fáradtságot Mindent egybevetve teljesen rendben vagyok, egészségesnek érzem magam, — Hogyan tovább? — Az előzetes elképzeléseknek megfelelően speciális felkészülést folytatok. — Pontosabban? — Nem versenyekre készülök, azaz a versenyek is edzéseknek számítanak. Ez annyit jelent, ha el is indulok versenyeken nem számíSzabő Ildiké edzés kézbentanak a másodpercek, vagya centiméterek. — Feltehetően meddig tart ez az időszak? — Az év első feléig: július végéig, esetleg augusztus elejéig. Ha minden jól megy — s ebben ismét csak reménykedők — arra is sor kerülhet, hogy július végén már válogatott jellegű versenyeken is indulhatok. — A válogatott szakvezetői hogy vélekednek? Elnevette magát: — Legszívesebben máris versenyeztetnének, ha lehetne. Mivel erről jelenleg szó sem lehet, megnyugtattak, hogy türelemmel várnak. S azt is telkemre kötötték, hogy készüljek a lehető legjobban, de semmit ne kockáztassak — biztosan lendüljek legjobb formába a jövő évre. — S itthon, hogy fogadták a pályán? — Ha bankochbákérdés lenne, akkor így válaszolnék: „is-is”. _ ’’’ — Úgy érzem sokan őrömmel fogadtak. Érdeklődtek, jól érzem-e magam, s gyors és teljes visszatérést kívántak. Nem is tagadom, hogy nagyon jól estek ezek a szavak. Buzdítanak is! — Mit jelent a második is”’ — Hallottam, hogy akadtak, akik leírtak. Úgy vélekedve, hogy Szabó Ildi már elveszett az atlétika számára, hiszen egy megműtött atléta csak ötvenszázalékos versenyző lehet, — Milyen érzés válogatott versenyzőnek ilyesmit hallani? — Ha hiszi — ha nem, ez a vélemény is buzdítóan hat rám. Már csak azért is! Még inkább igyekszem, hogy rájuk cáfolhassak. — A jövő év? — A terv változatlan. A fő cél a montreáli olimpia. Pontosabban, pillanatnyilag ez az egyetlen célom. Az idei, egész évet erre áldozom, ennek érdekében dolgozom edzőmmel, Molnár Istvánnal együtt. —■ Az olimpiai válogatott szakvezetői milyen számokban „jegyezték” elő? — Távolugrásban és 200 méteres síkfutásban. — Sikeres, gond nélküli felkészülést és montreáli repülőjegyet kívánunk. — Nagyon köszönöm. Azt a bizonyos repülőjegyet nem adják ingyen, de sok munkával remélem, hogy sikerül megdolgozni érte. ■ fieri László Döntött a fegyelmi bizottság A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén mindössze négy kiállított labdarúgó ügye került „terítékre”. Bár a delikvensek száma örvendetesen kevés, az általuk elkövetett sportszerűtlenség elég súlyos volt. Ezt igazolja, hogy két labdarúgó is négy-négyhónapos eltiltást kapott. A kiállított játékosok közül Nagy Palócz Istvánt (Űj- fehértói Vörös Meteor) és Héri Istvánt (Rakamazi Spartacus, ifjúsági játékos) egyaránt 1975. augusztus 13- ig tiltotta el a fegyelmi bizottság. Mindketten ellenfelüket bántalmazták, s egyaránt volt már dolguk a fegyelmi bizottsággal. Demeter István (Tornyos- pálcái Tsz, ifjúsági játékos) a játékvezetőt sértette meg, s három hétre tiltották el. Mirgai János (NYVSC) ellenfelét bántalmazta, s ezért két soron következő bajnoki találkozón nem szerepelhet. ftóth) Újpesti vereség a Népstadionban Szombaton újabb bajnok! labdarúgó-mérkőzésekre került sor az NB I-ben Ezúttal a Népstadionban kettős találkozóra került »or. Nagy meglepetésre az Újpesti Dózsa 3 fl arányú vereséget szenvedett a Bp. Vasastól, míg a Bp. Honvéd a Ferencvárossal 1:1 arányú döntetlen eredményt ért eL Eredmények: Vasas—Újpesti Dózsa 3d) (0:0). Népstadion, 33 ezer néző jv.: Somlai. A második félidő döntött a jobban játszó Vasas javára. G. Müller 2, Gass 11-esbőL Videoton—Salgótarján 3:1 (1:1). Székesfehérvár 6 ezer néző, jv.: Müncz. Szünet után a helyzeteit jobban kihasználó hazaiak megérdemelten nyertek. G.: Jankó vies 2, Nagy XI., illetve Varga. Rába rm-m 2« f»:i> Győr, 5 ezer néző, jv.: Hévízi. Ellentétes félidők, igazságos eredmény. G.: Szabó, Pozsgai (11-ősből), illetve Sós, Bogáti. Szombathely—Diósgyőr Sd) (1:0). Szombathely, 6 ezer néző, jv.: Marton. Megérdemelten nyertek a hazaiak. G.: Horváth, Hauzer, Király. MTK-VM—Tatabánya ld) (1:0). Hungária körút, 2 ezer néző, jv.: Győri. Küzdelmes mérkőzésen nyertek a hazaiak. G.: Takács. Csepel—Békéscsaba 0d> Csepel, 1500 néző, jv.: Kőrös. A hazaiak nagy fölényben játszottak, de gólhelyzeteiket nem tudták kihasználni. Ferencváros—Bp. Honvéd 1:1 (0:0). Népstadion, 50 ezer néző, jv.: Petri. Nagy küzdelem, igazságos eredmény. G.: Kozma, illetve Magyar. Az SZMT felszabadulási asztalitenisz kupatorna során elmaradt az első-második helyet eldöntő Nyíregyházi 110-es ITSK—Magyar Nemzeti Bank női mérkőzés. Szokatlan hír az ilyen. Hiszen tömegsportrendezvényről van szó. Eleve nem kötelező az indulás, de ha indult egy csapat, s végigjátszott egy rendezvényt, miért az elsőséget eldöntő találkozóra nem állt ki? A kérdésre a választ az MNB csapatának sportrovatunkhoz intézet leveléből kaptuk meg. Mi is történt?. Az, hogy a kérdéses 110-es ITSK—MNB női mérkőzést lejátszották, 10:6-ra az ITSK nyert. Ám a találkozót az MNB együttese megóvta, mert — véleményük szerint, s ez volt óvásuk indoka is — az ellenfél egyik játékosa nem volt szakszervezeti tag. Alighanem így lehetett, legalábbis így vélekedett a versenybizottság is. Ugyanis hivatalos, bélyegzővel és aláírással ellátott levélben értesítette az MNB együttesét, hogy az említett találkozó eredményét megsemmisíti és a két pontot az MNB csapatának ítéli. Nagy volt az öröm a „bankos” hölgyek körében, hisz ez a döntés azt jelentette, hogy ők nyerték a női felszabadulási SZMT asztalitenisz kupát. Ám korán örültek. Mert a versenybizottság később — szóbeli üzenetben — értesítette őket, hogy az ellenfél fellebbezése folytán a mérkőzést újra kell játszani. (Ha utólag kiderült, hogy az óvás mégis alaptalan, miért nem hagyták meg az óvott mérkőzés eredményét? — A szerk.) Nos, ez utóbbi döntést sérelmesnek találták az MNB játékosai, s nem álltak ki. Ez az elmaradt női döntő rövid története. Tanulsága pedig az, hogy minden tömegsportrendezvény valamennyi mérkőzését, eseményét nagy körültekintéssel kell lebonyolítani. Igen! Mert manapság egyre szívesebben sportolnak a legkülönbözőbb munkahelyek dolgozói. Szabad idejüket is egyre szívesebben áldozzák a sportolásra még akkor is, ha e rendezvények szórakoztató és játékos jellegűek. Viszont szépen és komolyan akarnak játszani! (B. L.) TORNA Négyen az országos döntőben Debrecenben rendezték meg a serdülő tornászok seregszemléjének területi döntőjét Borsod, Nógrád, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár megye versenyzőinek részvételével. Megyénk színeit a Nyíregyházi Sportiskola nyolc tomászlánya képviselte. Komoly sikerrel, hiszel) közűlük négyen országos - döntőbe kerültek. A Nyíregyházi Sportiskola tornászlányainak eredményei: 1965-ös korosztály, területi bajnok: Makó Zsuzsa 34,15, 3. Németh Eleonóra 31,70 ponttal 1964-es korosztály: 3. Ács Anna 34,30, 4. Szabó Anna -33,40 ponttal. A fenti négy versenyző egyaránt jogot szerzett, hogy a serdülő tornász seregszemle — Budapesten, május 10-én és 11-én — országos döntőjén részt vegyen. A nyíregyháziak közül az 1964-es születésű Lőrincz Éva és Vida Teréz, valamint az 1963-as születésű Péter Éva és Iván Györgyi nem Jutottak ugyan az országos döntőbe, de helytállásukért, biztató teljesítményükért ugyancsak dicséretet érdemelnek. A Dohánygyár nyerte a Virginia Kupát Befejeződték Nyíregyházán a Virginia Kupa kispályás labdarúgótorna küzdelmed. Mint ismeretes 8 csapat vett részt a küzdelmekben, mely igen sportszerű keretek között zajlott le a Dohánygyár pályáján. A helyosztó mérkőzéseken az alábbi eredmények születtek: 7. helyért: MÁV Forgalom —Utasellátó 3:1. S. helyért: ÉPSZER—Ságvári ifi 4:0. J. helyért: Manda ifi—Konzervgyár 6:5. 1. helyért: Dohánygyár— Földmérők 3:1. A Virginia Kupa végeredménye: 1. Dohánygyár, 2. Földmérők, 3. Manda ifi, 4. Konzervgyár, 5. ÉPSZER, 6. Ságvári ifi, 7. MÁV Forgalom, 8. Utasellátó. A tornán részt vevő csapatokat Szarvas István, a Dohánygyár pártszervezetének titkára üdvözölte, méltatta a csapatok szereplését, majd átadta a díjakat. A Virginia Kupa-győztes csapat tagjai: Sepely György, Ignéczi Ferenc, Marton Tibor, Gyureskó András, Va- lóczki Sándor, Fáki László, Szokol József, Balogh József, Szilágyi Miklós, Seres László. Magyar József Mai sportműsor Atlétika: Területi felnőtt, ifjúsági és serdülő A-kate- góriás ügyességi csapatbajnokság a nyíregyházi stadionban délelőtt 9 órától. Kézilabda, NB II: Nyíregyházi Volán-Dózsa—Debreceni Közút, női bajnoki mérkőzés a stadionban délelőtt 9 óra 30 perckor. Nyíregyházi Tanárképző Föisko- l'a—SÜMSE, női bajnoki mérkőzés a stadionban délelőtt 11 órakor. Mátészalkai MEDOSZ—VM KÖZÉRT, női bajnoki mérkőzés Mátészalkán 10 óra 15 perckor. Tiszavasvári Lombik—Budakalász, férfi bajnoki mérkőzés Tiszavasváriban délelőtt 11 órakor. Kosárlabda NB H: Közgazdaságtudományi Egyetem—Nyíregyházi Tanár- - képző Főiskola, férfi bajnoki mérkőzés a fővárosban délelőtt 11 órakor. Röplabda NB II: Kosnrftt KFSE—Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola, férfi bajnoki mérkőzés idegenben délelőtt 11 órakor. Sakk, megye! esapafbajnn- ki mérkőzések délelőtt 9 órától : Záhonyi VSC—Nyíregyházi VSC, Tiszalöki MEDOSZ—Kisvárdai SE, Ujfe- hértói VM—Tisraeszlári Ts^, Vakok SC—Fényesh't’-e, Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC—Fehérgyarmati MEDOSZ, Nagy kallói SE—Asztalos SE Tornas A torna űttŐrSolimpia leány és fiú nyíregyházi városi bajnoksága m Tanárképző Főiskola sportcsarnokában délelőtt 9 órától. Labdarúgás, NB 1H, valamennyi mérkőzés egyaránt délután 16 órakor kezdődik: Tuzséri MEDOSZ—Záhonyi VSC, vezeti: Makó I. Nagy- bátonyí Bányász—Nyíregyházi Sparta cus-Petőfi, vezeti: Tompa, Borsodi Volán— Kisvárdai SE vezeti: Bártfai. Megyei t resztaly, valamennyi mérkőzés egyaránt délután 16 órakor kezdődik^ Nyíregyházi Volán-Dózsa— Nagyhalász: Textiles, bujtosi pálya, vezeti: Hajdú megye! jv. (Szakács, Demeter C&X Nyíregyházi MEDOSZ—Tiszavasvári Lombik, stadion, vezeti: Fecske (Erdei, Ege- ressy). Nyíregyházi Építők— Nyírmadai MEDOSZ, Bocskai úti pálya, vezeti: Dalanics (Balogh M, Vári II), Tiszalöki MEDOSZ—Tyu- kodi Tsz, vezeti: Puskás (Gál Z„ Gál J.). Rakamazi Spartacus—Fehérgyarmati MEDOSZ, vezeti: Vigh (Bájer, Kántor). Nyírbátori MEDOSZ—Ven csellói Tsz, vezeti: Ajler (Alföldi, Sallai). Vásáros naményi Vörös Meteor —Nagykállói SE, vezeti? Szarvas I. (Jármezei, Kosz- tyu). Baktalórántházi MEDOSZ—Mátészalkai MEDOSZ VM, vezeti: Pétervá- ri (Varga, Németh L.). ÁfÉSZ-ek. kisállattenyésztők figyelem ! Április 22-től június 3-ig értékesítésre NEW-HAMSIRE fajtájú NAPOSKAKAST AJANL FEL a HÖGYÉSZI ÁLLAMI GAZDASÁG 2,— Ft/db-os egységárért. A gazdaság a megrendeléseket a beérkezések sorrendjében jegyzi elő, az átvétel időpontját visszaigazoljuk. CiM: HÖGYÉSZI ÁLLAMI GAZDASÁG, 7191 Hogy ész, Tolna megye. Tel.: 22. (349413) A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat FELVÉTELRE KERES VASBETONSZERELŐ, ÄCS-ÄLLVÄNYO- ZÖ, SZIGETELŐ, VIZ-, GÁZ- FŰTÉSSZERELŐ, BETONELEMGYÁRTŐ, LAKATOS SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT BE- TONOZÓKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Munkásszállás és főétkezés biztosítva. Jelentkezés a munkaerő-gazdálkodáson Debrecen, Kálvin tér 11. (Db. 370863) Szövetkezeti hétfő * KELEV‘ drttkáx műszaki és cipő- osztályán 20% engedménnyel kaphatók: Alumínium- és kuktaedények, teflonedények. Egyes női félcipők, körömcipők, szandálok, férfi félcipők. (MHSt) II