Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-20 / 92. szám
Í975. iprffis SO. RELET-MAGYAftORSZÁG - VASÁRNAPI MELLÉKLET Megyénk tájain Emberek a földvár körül A szabolcsi földvár fala a Tisza felöl ma Is meghághatatlan. A fiatal husángos akácos úgy kapaszkodik meredekén, mint kopaszodó fejen a ritka haj. A falura támaszkodó sáncot kívülről lehúzták, lankáján csenevész szőlőtőkék sorolnak felfelé. A harmadik oldalsáncról — alatta három elhagyott, tetőtlen régi ház áll — ellátni a folyóig, ami valamikor körülölelte ezt az emberkéz rakta erődöt. Az asztal simaságú szántáson nyílegyenes földcsíkok futnak a parton álló fákig. Mondják, hogy amikor kizöldülnek, alkonyat tájt olyan alakot öltenek, hogy közeledő lovasoknak nézheti őket fentről az ember. A víz most is vonza, fel-felfénylő csíkjával a messzibe viszi a tekintetet, el egész Tokajig, honnan egykor fényjeleket, most rádióüzeneteket küld a kéklő párán át a hegy. Néhány évtizeddel ezelőtt Móricz Zsig- mond itt állt valahol a sáncon, öt a református pap kalauzolta akkor, engem Vasi Károly most. Akkor Tömöri Zoltáné volt a falu csaknem egész határa, most azoké, akik a vöröslő cseréptetejű, takaros kis házakban élnek a vár körül. __ A csordás halála P — Az én apám Tomorinál volt kerülő — emlékezik vissza Vasi Károly. — Egyszer Tömöri kiment a szalmarakókhoz. Megállt a kazal alatt. Látta, hogy Dankó János szájában ott a pipa. Rászólt apámra: „Ferenc, mond annak a cselédnek, tegye le azt a pipát, mert ha tüzet csinál lelövöm!” Apám szólt, ám Dankó azt mondta, hogy a pipája üres. „Mondom, hogy tedd el!” erősködött Tömöri. De nem ég, nagyságos úr! szabódott Dankó. Erre leparancsolta a kazalról. Megnézte a pipát. Tetszik látni, üres ez, nWics nekem dohányra pénzem, nagyságos úr, mondta Dankó. — Egyszer meg azt parancsolta Kiss Istvánnak, hogy menjen és aljazza meg az udvarán álló fenyőfákat, mert száradoznak az alsó gallyak. Kiss István korán reggel hozzáfogott. Amikor Tömöri felkelt, kijött a házból és meglátta a fáit, majdnem megpukkadt. „Tönkretetted a fáimat, menj, menj, mert rögtön agyonlőlek!” kiáltotta. Kiss ém- bermagasságig levagdalta a fák alsó ágait. Azidőben járt itt Móricz. A legjobbkor, hogy bepillantson az itteni életbe. A földvár udvarán lévő deszkabódéban volt kiterítve a csordás, akit előző nap döfött agyon Tömöri bikája. „A bikának futosója volt, s amikor elvitték a tehenet, utána akart menni a bika még egyszer; a csordás nem engedte, mert fizetési zavar volt. A fiatal bika azonban nem nyugodott bele a késő évezredek jogállapotába, s a gulyást, aki különben maga nevelte fel az állatot, megfélemlítette. A gulyás hátrált, egy árokba esett, az erősebbik állat rá, s beledögte a szarvát a bordái közé” — írta Móricz. — Emlékszem — mondja Vasi Károly. — Volt a csordásnak, Mokánszki Pálnak egy kislánya. Egyidős lehetett velem, ö vitt ebédet az apjának. Ott találta vérében a kút- nál. Kiabálva szaladt. Apám meghallotta, odament. Látta, hogy holtan fekszik a csordás a kútnál, arrébb legel a bika, még véres a szarva. Tömöri „tettes" után nyomoztatott a csendőrökkel. Szerette volna, ha akad valami haragos, mert akkor nem kellett volna Mokánszki családjának semmit sem fizetnie A csordásnak nem volt haragosa. Koldulási engedély A falu nehezen élt, nagyon nehezen. Munka nem volt még a fiataloknak sem, az öregekkel meg senki sem törődött. Azaz, róluk &2 elöljáróság „gondoskodott”: azoknak, akik fiatal korukban szorgalmas cselédek voltak, koldulási engedélyt adtak. Ezzel óvták őket az éhenhalástól. A falu határa kicsi volt, csak 2080 hold. Ebből is 6—700 hold mindössze a szabolcsiak kezén. A többi Balsán, Vencsellőn, Tímáron lakó kisbirtokosok tulajdonában. Két nagybirtokos 347 holdon, a református egyház 176 holdon, 35—40 törpe- birtokos 180 holdon gazdálkodott, 130 család pedig föld nélkül tengődött. 1927-ben kiosztottak 127 hold földet 72 ember között. Ebből 60 holdat 6—9, 67 holdat pedig 15 kilométernyire. 15 holdas vitézi telket egy ember kapott. Ezeket látva írta Móricz: „Szabolcs megye megtartotta teljes szerkezeti életmódját. Itt még ma is vannak nemesi kúriák abban az állapotban, mint Nagy Lajos korában élhettek.” Hát ez volt a múlt.:: Jött aztán az 1945-ös esztendő. A föld- igénylő bizottság irataiban ezeket a neveket olvasni: Pamli József, Pamli András, Pamli Mátyás, Águszti Albert, Pamli Károly, Pal- iai Gábor, Éliás József... Ezek az emberek osztották el a földet Szabolcson. 180—190 ember igényelt földet. Földet és telekkönyvi bejegyzést kapott 144 ember, kiosztottak 290 hold szántót, 40 hold legelőt, 96, egyenként 600 négyszögöl házhelyet. Talán a mostani Kossuth utca is belőle alakult. Nyitott véggel fut ki a mezőre. Csupa lépcsős, nagyablakos, vaskerítéses ház egymás után, mint a pávák, amelyek azon versenyeznek, melyik tesz túl végül is a többin. Mi lett a földosztókkal? Húsz évvel ezelőtt Pamli Károly azt írta a Szabad Föld pályázatára készített munkájában: „Végtelenül üdvös lenne az, ha községünkben 10—20 család önkéntesen földjük közös megművelésére tömörülne.” Van szövetkezet. Most egyesült a timári Békével. Nem tartozik a legjobbak közé. A szabolcsi határt gyakran sújtják természeti károk. A Tisza időnként el-elönti a mélyebb fekvésű földeket, mintha bizonyítani akarná, hogy a vár egykori építői stratégák voltak nem földművelők. Mi lett azokkal, akiknek a nevét az imént elsoroltam? Vasi Károly mindenkit ismer, mindenkiről tud, hiszen a szövetkezeti boltban, aminek vezetője, megfordul az egész község. — Pamli András bíró, majd tsz-elnők volt. Kemény embernek ismertük, kár hogy írástudatlan volt — magyarázza. — Emlékszem egyszer aláírt valamit. Ideadta, aztán visszakérte: A végéről a kacskaringót lehagytam! mondta. Már nem éL — És a családja? — Egy fia termelőszövetkezeti tag, egy másik Budapesten szakszervezeti funkcionárius, Ilonka lánya a Gávai ÁFÉSZ elnökének felesége. — Pamli Mátyás? — ö sem Ól már ... Egy lánya valahová Debrecen környékére ment férjhez, növényvédő állomás igazgató a férje, a másik lánya itt él, a rakamazi cipősök létesítettek itt egy részleget, harmincöt ember dolgozik benne, köztük ő is. — Pamli József? — ö él, idős, nyugdíjas mári — És Águszti Albert? — Sajnos, ő is meghalt. Három lánya van. Itt élnek. Egy termelőszövetkezeti tag, másik a háziiparnak dolgozik, a harmadik egy juhász felesége. „ — Hát Pallai Gábor? Gábor bácsi a régi világban sokáig volt hites az elöljáróságnál. Ismerte a hivatalos nyelvet. Az énekkarban tenorszólót vitt. Tudott számolni, földet mérni. A Tömöri birtokán sokáig volt dohányos. Amikor 1945 őszén a földigénylő bizottság elnöke, Pamli Károly bevonult katonának, ő lett helyette az elnök. Ö készítette a földről a felhasználási tervet. Ebbe a Tomori-féle 241 és a református egyház 76 holdját vette bele. A 80 éves révész — ö sem él. Egy fia Debrecenben a ME- DICOR-nál vezető beosztású, a másik pedig szakmunkásképző iskolán tanár — mondja csendes szomorúsággal Vasi Károly. — És Kiss István bácsi? Pipázik még? — Hogyne, nyolcvanéves. Éppen a napokban volt itt, kérdezte, mikor vihet át a Tiszán, mert révészkedik. Életében kétszer volt városban, Nyíregyházán. Hosszabb útra soha sem mert elindulni, ha megy, kísérni kell... — Hát Éliás József, ftt él-«? ^ ö is tagja volt a földigénylő bizottságnak. Vele történt meg, hogy féltvén hél gyermekét, mérőlánccal a vállán beállított Tomorihoz és megkérdezte: _ — Tessék már mondani, nagyságos 0$, lehet osztani a nagyságos úr földjét? Mert ezek csak méretik itt velem, annyit húzom ezt a láncot, hogy már elkopik a vállára, oszt azt se tudom, lehet-e osztani vagy sem. — Hát hogyne lehetne, Jóska! Ez az én földem! Ahhoz nincs senkinek semmi közel — felelte Tömöri. Jóska bácsi rövid időre le is tette a táncot, de aztán felnőve a feladatához, helytállt, szétmérte az osztásra váró birtokokat. Amikor a református egyház földjét osztotta, azt mondta: — Na hálistennek! Ezt is megérhette»; hogy én is mérhettem a tiszteletes úrnak! Ugyanis hat hódat hagytak a 176-ból a papnak. — Még él, de nem itt, hanem Kaztnebarcikán van valamelyik gyermekénél — feleli Vasi Károly. Ezután rá kerítem a sort, mert 6 is azok közé tartozik, akik sokat tettek a faluért Most is tanácstag. Arra a kérdésre, hogy megy a sora, nevet. Ravaszkás fény villog ® szemében. — Dolgozunk! — mondja. Havonként százezer 1948-ban vette át a szövetkezelj boltot Akkor 4800 forint értékű áru volt benne — berendezéssel együtt. Azóta volt már úgy, hogy az áru értéke meghaladta a 300 ezer forintot. Most 100 ezer forint felett van a havi forgalom. Károly bácsit mindig talpon látni, A feleségével ketten dolgoznak a boltban. Két gyerekük van. A nagyobbik, a lány kertészmérnök, férjnél van, a vő is mérnök, a kisebbik, a fiú, kereskedelmi középiskolába jár Nyíregyházán. — Én nem tanulhattam, őket taníttatom — mondja. Boldog embernek vallja magát. Igaz, már könnyebben fárad, mint valamikor, de igyekezete és céltudatossága pótolja a fogyó erőt. Szeret eldicsekedni azzal, mennyit lépett előre a község. Elsorolta nekem is, hogy most rendbeszedik a várat, autóparkolót építenek mellé, hogy tetszetős legyen a műemlékké nyilvánított ősi sánc környéke. Van minden házban villany, minden utcában járda, törpe vízmű, május elsején óvodát avatnak, a rakamazi „cipősök” által létesített üzemegységben ezután cipőfelsőrészt készítenek a szabolcsi asszonyok. Hozzá az új tudnivalókat már megtanulták ... Még egyszer felkapaszkodók a földvár sáncára. Lent tetőt cserélnek egy nagy épületen, odébb gyümölcsfát metsz egy idősödő ember, az udvarokban személykocsik, egy, kettő, három, négy, öt udvarban, de lehet több is, a Szabolcs vezér útján traktor halad, rakott pótkocsit visz Timár felé. Zúgása a kapkodó szélben olyan, mint elmúlt, távoli csata moraja. Szemben velem az emlékoszlopon virág virít eleven vöröset, a vár felett, mint fehértollú sebes nyíl hozta üzenet, gyors repülőgép húz el a végtelenre tágult tavaszi égen. Szabő GySrgy ' jy edves volt a titkárnő, hellyel kínálta a IC pácienseket, feketét főzött, turbéikolt, hogy űzze az időt, nehogy benyisson az illető, mert ahogy ismeri, ez az ember megtette volna, s akkor kész a galiba, mert a főnöke leteremti, megkérdezi, hogy történhetett ez meg Mancika, nem megmondtam magának, hogy amikor belső munkatársaimmal tárgya-1 lak, akkor a világom senkinek sem vagyok házon belül? Gyanús volt a páciensnek a Mancika titkárnő szoktalan udvariassága. Bent a süppedő fotelekben, a hangokat elnyelő ajtó mögött kemény dolgokról lehetett szó. Nem tudni, mi-" ről, de sejteni lehetett a nagy elővigyázatosságból, hogy valami nincs rendjén, valami piszkálja a hivatal főnökének az orrát. Valami régen nem tetszhet neki. És ezt most végre közli beosztottjával. Bármilyen vastag párnázat is volt a tölgyfaajtón, egy-egy hangfoszlány csak kiszűrődött. Ilyenek: — Ki kérem magamnak ezt a gyanúsítást. — Nem tűröm ezt a hangnemet, — Vedd tudomásuk .. És így tovább, és így tovább. Az aranyos Mancika próbálta ilyenkor elnyomni csevegésével a durva-goromba, a hivatal tekintélyét egyáltalán nem öregbítő szituációt, de ez nem sikerült. Csak a közismert, itt többször megforduló tekintélyének örvendő paciensnek a diszkréciójára számíthatott S, mintha megsejtette volna ezt Felengedett, közlékenyebbé Előszobában vált, szinte felolvadt. Érezte, tudta, hogy nem tusolhat el lényeges dolgot, hiszen ez az ember, akit ő leültetett, hogy várakozzék, minden lényeges dolgot hallott — Tudja — kezdte nyájas hangon, s kitöltötte a porcelán csészébe a feketét — cvikis a helyzet a nagy- és a kisfőnök között. „Hallja? így beszélni, nahát, az ember esze megáll, becs’ szóra mondom. így még én sem hallottam őket csevegni.” Mancika bájos volt. Az Ismert várakozónak konyakot is töltött, dicsérte, milyen elegáns, érdeklődött neje hogyléte felől, amikor a párnázott ajtó mögül felhang ütötte meg fülüket, akkor ő is felemelte a hangját, hogy minél kevesebbet tudjon meg a páciens. A delikvens oda sem figyelt, mi lehrt odabenn. Talán már egymás haját tépik, fityiszt mutogatnak egymásnak, elküldik egymást oda. Mancikát figyelte, akinek megeredt a nyelve és mesélt, mesélt, s maga is élvezte az ügyet — Tudja, nem új keletű már ez a perpat. var a ki6- és nagyfőnök között. Féltékenyek egymásra. Hogy miért, a jó fene sem tudja, de azt már hallottam, no meg magam is sejtem egy-két dologból, hogy a nagyfőnök, M lehetne, egy kanál vízbe» megfoiyttmá a ktcdfc, T Csak tudja mfa csodálkozom? Avon, mOyer. udvariasak tudnak lenni egymáshoz előtt. Ha látná?! Szent Isten, ezek jobb színé, szék, mint vezetők. Most Itt vonna» a Sőkfts- pontból az ellenőrök. De kénem, ne aaondja már senkinek. Hogy ezek, hogyan lógtak Oma«, hogy eltusolják egymás hibáit, gyengéit, s útra próbálják vezetni az eftenörOknt, aangt Ilyet még nem pipált, higgy» 4L Am «subset <sae- dálkozik, kapkodja a fejék — Már azt is hallottam, fogy ntetta; ngűL város helyen nem hogy ama kSmOnMk agy- másnak, de ha meglátják i gyrairt, egyik ÄL megy az utca másik oldalára. Es képaetja. Most, nehogy kibukjon valami, együtt rendek tek pezsgős vacsoráit saját zsebre a Fémekben. Ott ülnek majd az eSenőrök tára »ágában, ka azok elfogadják. No, da mondja meg, aaééeti elleneznék? Tudja, ezek az eöenőrűk • ktaffi. nők kebelbarátjai, egyikük a kisíönökkel jázü iskolába, együtt érettségiztek. Lehet, hogy ezért is ül asztalhoz a kisí önökkel a nagy? K! tudja? Befizetnék, ha látnám őket ott együttí És hallja, hogy beszélnek? Beszélnek?! Kiabálnak egymással?! Most mondja meg. Vésőtökre jellemző ez a magatartás? Képzelje, h* mások is hallanák. Még szerencse, hogy csak maga van itt, mert ugye, maga mégis csak benfektes, ismeri a belső viszonyokat nálunk, s tudja, hogy mi a dörgés. De sokan nem tudják ám. Nagyon waksm. Még az illetékesek sem.
