Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-18 / 90. szám

wts. iprffis W:

rBOW-MA«¥A«©RSZJftí

9

Vita a

fal usi közmű vetődésről

A TISZA MENTÉN, TÖBB mint félszáz mezőgazdasági nagyüzemben a tagság életkora még mindig 53 év. A termelőszövetkezeti tagság 41,8 százaléka, 13 600 fő nyugdíjas és járadékos. Könnyű volna megérteni ebből az arányból, hogy a régi zsellérgyerekek tanulási lehetőségének hiánya, vagyis a rossz történelmi örökség okozza, hogy a Tisza mentén a termelőszövetkezeti tagoknak jóval kevesebb, mint fele, mindössze 45,9 százaléka végezte el az általános iskolát

De vegyük a dolgozó tagságot. Itt már megkezdődött a nemzedékváltás, öt i év alatt, 1970 óta négy évvel csökkent a dolgozó tagok átlagos életkora és jelenleg 43 év. De ez a nemzedék, — amely már zömmel a felszabadulás után nőtt fel — sem élt a sokkal kedvezőbb tanulási lehetőségekkel. A 18 668 aktív szövetkezeti tagból harminc százalék ma sem rendelkezik nyolcadik osztályos bizonyítvánnyal. Sajnos, a húsz éven aluliaknál sem sokkal jobb a helyzet. Hét-nyolc százaléka a fiatal tagoknak is kimaradt az- iskolából.

A Tisza menti Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének egy fontos elnöki üléséről hoztuk ezeket az adatokat. Már ott is úgy értelmezték, hogy nem a termelőszövetkezeti parasztság művelődésének csökkenéséről van szó. Fordítva: azok maradnak falun, akik nem fejezték be az iskolát.

Tehát: ott kell befejezniök.

Már a párt Központi Bizottsága emlékezetes határozata elptt megindult sok helyen a komoly akció e lemaradás behozására. Csak néhány példa mutatóba:

A demecseri Kossuth Termelőszövetkezet megállapodást kötött a helybeli általános iskolával. A szocialista szerződésnek máris van láttatja: több mint negyvenen végzik a hetedik és nyolcadik osztályt a tagok közül, legtöbben tanyasiak.

Vagy itt van a mándoki üj Élet. Nem zárkózik el a fiatalok tagfelvételétől, de ahhoz a feltételhez köti, hogy — amennyiben ez hiányzik —, két éven belül elvégzik a hetedik és nyolcadik osztályt.

A nyíregyházi Ságvári, a sóstóhegyi Vörös Csillag és a záhonyi Lenin — példájukat már más közös gazdaságok is követik —, anyagi ösztönzéssel is serkentik tagjaikat az iskola elvégzésére.

A FELSOROLT JÓ PÉLDÁK azonban

kevésnek bizonyultak a párthatározat végrehajtásához. Elég megemlíteni, hogy míg a

Tisza menti termelőszövetkezetek egyre több anyagi segítséggel fejlesztik a községi könyvtárakat — 1973-ban még nyolcvanezer, 1974- ben már százhatvanezer forinttal —, a terület közkönyvtáraiba beiratkozott olvasóknak mégis csak tizenöt százaléka szövetkezeti tag.

Valamivel nagyobb sikere van a tudományos ismeretterjesztő előadásoknak, melyeken az elmúlt évben a terület tagjainak harminc százaléka vett részt. Sikeresnek bizonyultak a Hazafias Népfront által kezdeményezett nők téli akadémiái is. Két faluban, Tiszabercelen és Bujon már tevékenykedik a szövetkezeti kultúrház. Huszonöt termelőszövetkezet hozott létre jól felszerelt ifjúsági klubokat. Az ibrányi Rákóczi és a nyírteleki Dózsa jelentős összegekkel segíti a községi ifjúsági ház építését. Négy termelő- szövetkezetnek már önálló énekkara is van.

De ezek még nem jellemzőek. Itt ez, ott amaz: az iskoláját be nem fejező, nem megalapozott tudásu fiatal falusi lemaradása fokozódnék, ha nem értenénk meg, hogy a tapasztalat és ismeretszerzés nem szorítkozhat egyetlen formára. Lánc, melyben néha egyforma súllyal esik latba a hagyományok ismerete, a szakmaszerzés és minden gondolatébresztő megmozdulás, a színházlátogatástól a kirándulásig.

Nem titok, hogy gazdasági okok is kényszerítik ennek tudomásul vételét a termelő- szövetkezetektől. Ha nincs jó betanított munkás, még nehezebb lesz jó szakmunkást nevelni. Pedig a mezőgazdaság tudományostechnikai haladása egyre nagyobb követelményeket támaszt

Szép szám, hogy 480 mezőgazdasági szakember dolgozik a Tisza menti téeszek- ben. De csak 295-nek van főiskolai vagy egyetemi végzettsége. Húsz fiatal tanul egyetemeken most is a téeszek ösztöndíjával. De hátha holnap többre lenne szükség. Négy év alatt négyszáz betanított munkás nyert képesítés^ Talán először őket lehetne tovább mozgatni. Állattenyésztőkre, kertészekre, zöldségtermelőkre van szükség különösen. Es mindennek alapja, hogy az általános iskola meglegyen s a folyamatos továbbképzés útjai tárva álljanak mindenki előtt

EBBEN AZ ÉRTELEMBEN küldött a Tisza menti TESZÖV iránymutató levelet minden szövetkezetnek. (GNZ)

S

üssed el az ágyút! Én vagyok Münchhausen,

repülőőők!”

így kiáltott fel a srác a vajai iskola mellett egy tank csövén lovagolva. Hadtörténeti park a hivatalos elnevezése a területnek, és látható itt repülőgép, ágyú és harckocsi. Szóval itt hangzott el a parancs, ami egy lánykának szólt, aki a torony mellett guggolt. Közben a repülőben a másik csapat élte vidám perceit, óik éppen a Holdat célozták. ' Miközben mindez zajlott, elgondolkodtam a hallottakon és látottakon. Mert volt min, bármennyire is szokványos játszótéri jelenet.

Ami talán a legnyugtalaní. tóbb volt, hogy a srác, tíz év körüli, Münchhausennek képzelte magát. Ismerős a mesefigura, aki ágyúgolyón löveti ki magát, többek között kalandjai sorában. Mert amikor egy gyerek számára a tank már a mesével társul, az ágyucsövön csupán játékból lovagol, s közben fantasz_ tikus hőst formál magában, akkor elmondhatjuk: eljutottunk oda, hogy az a hatalmas vaskoporsó nem a gyilkolással azonosul a kis fejekben. És ezen érdemes gondolkodni, hiszen jó az, ha az erőszak képei lassan-lassan kiszorulnak a fejekből. Mint a vajai példa is bizonyítja lehet egy öldöklő fegyvert úgy is felfogni, mint mesébe, képzeletbe, vagy éppen békésen égbe röpítő eszközt.

Azt hiszem, ha jól nevelünk, akikor gyerekünk, legyen tíz- vagy csak hároméves, egy pillanatig sem kacérkodik azzal, hogy egy harmincesztendős háború után a borzalmakkal kapcsolja össze ezeket a játékokat. Mert Münchhausen nemcsak ártalmatlanabb, de őszintén szólva több fantázia is van benne, mint bármely ütközetben. Mert ugyan hazudik, betyárul nagyokat mond, sőt mi több, hadakozik is, de legfeljebb olyan szántén, mint Háry János, vagy mondjuk János vitéz. És mindez derűt fakaszt, ahogy a Holdra szándékozó izgalma is sokkal inkább békés várakozással teli, mint egy repülős helyzete, aki nem tudja, mikor lövik le.

És ha már ott tartunk, hogy á mesék világát olyan lelkesen fedezzük fel akkor óhatatlan, hogy' az ember ne gondolkodjék azon, milyen nyugalom lesz, ha a puskát látva, vagy legyünk modernek, a géppisztolyt nézve a gyerek legfeljebb Teli Vilmos módjára almát akar cél. bavenni, a rakétáról esetleg a Mars jut az eszébe, az ágyú

pedig nem lesz több neki

sem, mint az a felhőriögató, vagy éppen szüretet hírül adó szerkentyű, amit hellyeLkö- ael elsütnek egy-egy népünnepélykor. Ez nem a gyerekeken múlik, termés, etes. Amint a példa mutatja, jen. nük megvan a jószándék, s mernek, tudnak úgy élni, hogy ösztönszerűem saját céljaik szolgálatába állítsák a vastömeget, s szelíd tulajdonságokkal, békés rendeltetéssel ruházzák fél.

Szívesen nyomtam volna a srác fejébe egy olyan csákót, mint amilyet Münchhausen viselt, vagy a másikéba egy űrsisakot. Ügy hiszem, pontosan elég volt a szülők, nagyszülők, dédszülők resz- ketése és félelme, akár az első világháború Bertájára, vagy a második Stukájára gondolva. A félelemcsömör amit úgyis eléggé növel ölm, könyv, ne késztesse életétvágytalanságra őket, akik szívesebben nagyott mondó mesehősök, űrbevágyó álmodozók, titokban lovon felhők között vágtatok, a kardot díszszemlén megcsodálok.

Csak annyit kisöreg, ott Vaján, neked volt igazad. Biztassad a kislányt arra, hogy ültessen az ágyúgolyóm, és indítson útra, tiszta fejed ragyogó mesevilágába. Sok tehertől mentesülsz, s ha lehuppansz is a végén a földre, katonadolog. De mesekatonáé.

A fejlődő Nyírbátor. (Elek Emil felvétele) 4

Kékesei változások

„Hint a gyárakban..."

Az 1665 lakosú Kékeséről, a Kisvárdától alig 7 kilométerre fekvő községből naponta pontosan négyszázhu- szonhat férfi és nő ül autóbuszra munkába indulván. A nemrég készült felmérés szerint tehát a munkaképes korú lakosság fele Kisvárdán, Tuzséron, vagy a záhonyi át- rakókörzet munkahelyein dolgozik.

Munkásbusszal

Vetnek.

Hull a krumpli a gyakorlott asszonykezeikből — hull, mint tegnap' és azelőtt. Az ütemes lépések, a porhanyós földbe méiyedő lábak nyó- ma, a váltakon megtört zsákok íve ezeréves — de nem a holnapi betevő falat gondja, nem a fa alá tett csecsemő éhes sírása, nem a soha- eleget-nem-termő földecske szerelme-átka szoríttatja össze a fogakat. Üj gondolatok fordulnak az asszonyok kendői alatt; meg, új sose hitt gon. dók — kicsik és nagyok, de mások!

Muisikóczky Inxréné és Tóth Ferencné egyidősek: ötvenkét éves mindkét asszony. Leteszik a krumpliszsákot, kigázolnak a szántásból, társaik csufolkodó-vidám kiáltozása száll, nyomukba. Délután két óra van, már visszajöttek az ebédszünetről. (

— Ebédszünet! — nevetnek. — Egyedül vagyunk itthon, délben éppen, hogy megetetjük a jószágot, és bekapunk valamit Aztán jövünk vissza.— így van ez, mióta a férjem eljár dolgozni — mondja Tóthné fejét ingatva. — Tizenöt éve. Hatvanban léptünk be a téeszbe a három és fél holdunkkal-- akkor ment az uram Kisvárd ára a bútorgyárba. Azóta aztán sok minden megváltozott az életünkben,

— Mi is egyéni gazdák vettunk hatvan előtt. Akkor mentünk ki a földre, amikor mi akartuk, meg persze a növény megkívánta... Most, a téeszben viszont, ha azt mondják, hogy ekkor gyere, akkor kell menni. Teljesíteni kell a munkaórát, renszere- sen járni munkába. Az otthoni is megvan emellett — a jószág, a kert, a háztáji... Én azt mondom, többet kell dolgozni — de meg is van a látszatja.

— Reggel ötkor kelés, megy az uram a munkásbusszal. Aztán a fiam indul — én meg megetetem a jószágot, és sietek ám, nehogy még elkéssek... Ügy van ez lassan, mint a gyárakban! Ami munkát kiadnak, azt el kell végezni... így aztán, ha dologidőben hazajön az uram ott várja a cédula a konyha, asztalon, hogy itt és itt kapálok, gyere utánam.

A falu szerzeményei

A kérdésre, hogy otthonukban mi változott, sorolják a rádiót, tévét, mosógépet, bútort, az aniyragi gyarapodás

jeleit. De megemlítik nagyobb

otthonuk, a falu új szerzeményeit is... A kóve§utat a Vörösmarty utcában, a csatornázást, a gázcseretelepet, a május elsején felavatandó új ifjúsági házat. Hangsúlyuk nem változik a lakásról vagy a faluról beszélvén — egyforma büszkeséggel ejtik a szót. A szabad idő felől kér, dezősködésre ismerős a válasz: „Jaj, hát van nekem időm akármire is a munka mellett vagy utána?” Éz nem a falu sajátsága.. Sajnálkozva említik az elaludt tévéfilmeket, vidáman a jószág élelmének ' keverése közben hallgatott zsebrádiót Gondot jelent hogy milyen ritkán tudnak bejutni a közelség ellenére is Kisvárdára vásárolni, büszkeséget, hogy a gyerekek nem ennyire vitték...

— Az én fiam a Parlament, ben teljesít szolgálatot, kormányőr — csillan fel Mus~ kóczkyné szeme, majd hozzáteszi: — Most nősült!

Tóthné is fiát említi, aéá a Kossuthot végezte dl Nyíregyházán.

— Azt akartuk, szakmája és érettségije is legyen. Csak többre visszi... Most a szeszipari vállalatnál előadó — nyomja, meg a szót

Munkássá válnak?

És mondják a vöket äs, az egyik villanyszerelő, a másik gépkocsivezető.

A család tehát elszakadóban veto a mezőgazóaságtoit,

Kiszakadnak a paraszti élet. formából? Munkássá váltak vagy válnak? Vagy csak két« lakiak, akik napi nyolc órára „kirándulnak” az iparba* S otthon ugyanazt folytatják,' mint addig — állattartás, kaj palás, munka, munka, munka? Nehéz kérdések — sokféle módon megközelíthető és megválaszolható kérdések; De a válaszban mindenképpen benne kell lenni a változás szónak, a lcözlekedésnek és a fejlődésnek. Engedtessék» meg, hogy egy talán; teljesen lényegtelen apróságod említsek a két kékesei asz- szonnyal folytatott beszélgetésemből. Nem szavak voltak, de sokatmondónak éreztem.

Egyikük kezén feltűnt lami, amikor felém közeled-; tek. Aztán felismertem. Sárga gumikesztyű feszült az ötvenkét éves Tóth Ferencné ujjaira — a parasztasszony ujjaira, aki évtizedeken ét végezte ugyanezt a munkát; a parasztasszonyéra, aki szükségét érezte, hogy óvja a kezét

Három óra körül vóft sb idő, amikor a falu közepén megállt a zsúfolt autóbusz; Hazaérkeztek a munkások. KisvárdáróL A busz tovább-: indult Tlszakanyár felé. D* motorjának dübörgése nem ült el. Erősödött, rátelepedett a falura, behatolt mindest zugba, és koptat-porlaszt váL: tozh atatlannak hitt dolgokat, „„

Tanra völgyi György

Válasz egy válaszra

Van mondandója

Egy napkori asszony, Gáva Jánosné, aki lakik a KoeswOi utca 31. szám alatt (irányítószám 4552), ceruzát ragadott, és ajánlott levélben, mely négy forintjába került, lapunk egy bíráló cikke után, melyben a helyi tsz elnökhelyettesét SerifL. záltam meg neméppen átgondolt kijelentése miatt, megkeres* te a szerkesztőséget. A levél így szól:

„Tisztelt szerkesztőség! ’Nincs rá szüksége*, Bázunktáyn című cikkükre az alábbiakat szeretném válaszolni. A harmine év távlatára visszatekintve igenis hajlandó vagyok önöknek nyilatkozni, ügy gondolom, gazdag anyaggal gyarapodna áj* ságiról tevékenységük. Tisztelettel: Gáva Jánosné.”

Örömteli elgondolásra késztetett ez a pár sor. Az első pillanatra olyan érzésem támadt, olyan ez, mint egy valUmás* melyben minden nagy sztori, történet nélkül foglaltatik benne harminc esztendő története. Mondhatnánk nagy szavakati egy falusi asszony levelet mer írni; egy napkori parasztasz- szony számvetése; olvasó és újság kapcsolata. De ezek helyett mégis más az, amit fontosnak érzek. Ez pedig az, hogy ma* 1975.ben s függetlenül minden jubileumtól, egy nem vezető elszégyellte magát valaki más helyett, s községe, vagy éppen jó közössége becsülete írásra kényszerítette.

Nevét odaírta, pontos címével, vállalva ezzel minden bét tűjének felelősségét, nem vádol senkit, nem ír háborgó sorokat, hanem csupán kínálja bizonyára nem könnyű életének megannyi emlékét. Régi dolog, százszor volt, aki elmondja és leírja: a falusi ember nem szívesen ül le írni levelet', vagy pláne újságba. Néha szégyelli a kusza betűt, máskor a gondolat rendezése okoz gondot, s milyen sokszor a beidegzett szemérem tartja vissza az írni akarót. Nos, Gáva Jánosne mindezen túltette magát, leült, időt és pénzt áldozott, hogy községe, a tsz, különben jó és jó hírű tsz becsületét mentse„ Úgy hiszem, ezzel mindennél többet mondott arról a 30 évről* melyről talán faggathatná az újságíró, s melynek történeteiből aligha bontakozhatna ki szebb kép változó parasztságunk igazi arcáról. IL Jhu