Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-13 / 61. szám
SW8. rmSnSm Ssc XSLS‘f-ftrA@‘i’AÄÖSg2Ä@ Tervszerűen és rugalmasan $ . ,A fELA?A,TOKAT’ A TENNIVALÓKAT bármilyen ol- fal^Lk°Zei“ 1S “?g> nem behatjuk figyelmen kívül fiiüllf8azda®afhan Jelenleg végbemenő folyamatokat. Az ellentétesen ható es egymást felerősítő kedvezőtlen hatásokat. Azt, hogy egyrészt a növekvő nyersanyag- és ener- giaarak tovább emelik a hazai termelés nem éppen alacsony költségszínvonalát. Másrészt a tőkés válságjelenségek és importkorlátozások hatására mind nehezebb a verseny az értékesítés feltételei. \ . „A gazdasági munka 1975. évi fő feladata a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása” — hangsúlyozza az idei tervről szóló kormányhatározat első mondata. S'ez a kiindulópont. A konkrét téma pedig: hogyan szolgálhatja az egyensúlyi helyzet javítását hatásosan a gazdaságirányítás rendszere? „A bevált alapelveket érvényesítve gazdaságirányításunkat — mint a szocialista tervgazdálkodás eszközét — jobban mai és holnapi feladataink, céljaink szolgálatába állítjuk; működését javítjuk”. E megállapításokat már az MSZMP kongresszusi irányelveiben olvashatjuk. A gazdaságirányítási rendszer, lényegét tekintve, tehát nem változik sem az idén, sem a jövőben. , A részletek, a módszerek, a hangsúlyok azonban időről Időre fejlődnek, változnak. Azért, mert semmiféle irányítási rendszer nem lehet tökéletes és befejezett. Hiszen az ismeretek, a tapasztalatok gyarapodnak, a szabályozó eszközök, az irányítási módszerek a gyakorlat próbakövén csiszolódnak. De a feladatok szintén változnak, más és más követelményeket támasztva. Az új és tartósnak ítélt külgazdasági helyzetben pedig a régi feladatok is más megvilágításba kerültek. A gazdaságirányítás reformját követően sokat javult a tervszerűség. A népgazdaság egységes irányításának erősítésére létrehozták az Állami Tervbizottságot, megalkották a tervtörvényt, s az irányítási rendszer továbbfejlődött Az elért szinttel azonban nem lehetünk elégedettek. Ismét az MSZMP kongresszusi irányelveit idézzük! „A NÉPGAZDASÁG FEJLESZTÉSÉBEN a szocialista tervszerűség érvényesítése alapvető jelentőségű feladat. Ezért a központi tervező szervek és a vállalatok tervezésének erősítésére, az érték- és mennyiségi mutatók, valamint a tervcélok és -eszközök teljesebb összhangjára van szükség.” E megállapítások időszerűségét nem egyszerűen a készülő új ötéves tervek adják, hanem az új helyzetből adódó feladatok is. Közismert, hogy napjainkban és a következő években sem a nyersanyag- és energia-, sem a fejlesztési források nem buzognak olyan mértékben, mint korábban. Csak a nagyobb tervszerűség biztosíthatja a korlátozott lehetőségek optimális hasznosítását, a dinamikus gazdasági növekedést, az életszínvonal folyamatos emelését. így már 1975-ben konkrét intézkedések szolgálják a kiemelt állami nagyberuházások tervszerű megvalósulását, ilv letve közülük kilenc létesítmény határidő előtti üzembe helyezését, valamint a termelési készletek csökkentését. A vállalatok, a szövetkezetek, intézmények széles körét érinti a szigorú anyag- és energiatakarékosság. Ez részben helyi intézkedési tervek alapján valósul még. De új ‘ termékforgalmazási intézkedések, kontingensek révén központilag is gondoskodnak arról, hogy az energia- és anyagimport ne haladja meg a tervezett mértéket. A termékforgalmazási intézkedéseket és kontingenseket, a fizetési mérleget leginkább befolyásoló üzem- és fűtőanyagokra, kohászati, papíripari, vegyipari termékekre dolgozták ki. A felhasználástól, áz árviszonyoktól, az időjárás alakulásától függően az irányító szervek központi operatív intézkedéseire is sor kerülhet az esztendő folyamán. BÁR A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁS RENDSZERÉBEN változatlanul a közvetett módszerek, a szabályozó eszközök a meghatározóak, de vitathatatlanul növekszik a közvetlen irányítás szerepe, az operatív beavatkozás lehetősége. Mindezt nem valamiféle szubjektív megfontolás sugallja, hanem ez ésszerűség, a gazdasági szükségszerűség. A népgazdasági eélok valóra váltása, a szocialista tervgazdálkodás erősítése ugyanis a közvetett és a közvetlen irányítási módszerek rugalmas kombinációját igényli a jelenlegi gazdasági helyzetben. _ ■ (kovács) Négyszemközt az igazgatóval Ismeri Ön a vállalatot ? Vezetőnek, egy nagy vállalat igazgatójának lenni szép és megtisztelő feladat, ám ugyanakkor nagy erőfeszítést, sok lemondást követel. Lemondást a 8 órai pihenőről, sokszor az alvásról is, hiszen a gondokat, a vállalat előtt álló feladatokat nem lehet az íróasztal fiókjába zárni. Ismerni kell amit mások — a népgazdaság, a megye, a város, a megrendelő — elvárnak, de ismerni kell azt is, amit a dolgozók elvárnak becsületes munkájukért. Vajon hogyan ismeri vállalatát Tóth Kálmán, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat igazgatója? — Hány fegyelmi volt az elmúlt évben? — A vállalatnál 1974-ben összesen 23 fegyelmi volt, a kártérítések száma négy. Ezt annak tulajdonítom, hogy sikerült kialakítani a vállalatnál egy olyan szellemet, ahol a kollektíva érdekeit, a rendeleteket sértő magatartásra az alsó és középszintű veze. tők, illetve a kisebb.nagyobb kollektívák a figyelmet felhívják. Ezen a KEMÉV-nél még sokat kell változtatni, mégis azt hiszem, jó úton járunk. — Mennyien talminak a vállalatnál? — Papír elővétele nélkül csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sokan. De ha előveszem azt a papírt, amit mint vállalatvezetőnek na- gydn-nagyon sokszor forgatnom kell, ebből az derül ki, hogy szakmai téren különböző állami oktatásban 141- en vesznek részt, vállalati szakmai oktatásban 803-an. Szervezett, vállalaton kívüli politikai oktatásban — szakosítón, marxista—leninista . egyetemen, marxista .esti középiskolában —■ 14-en, vál- - lalaton belüli oktatásba?). 775-en, összesen tehát 789-en. — Hányán "keveslik » fizetésüket? — Ez így nem válaszolha- tó meg. Ha azt nézem,' hogy hányán ragaszkodnak a vállalathoz, vagy milyen a vállalatnál a dolgozók közérzete, mennyire érzik maguké. nak a vállalat problémáit, akkor azt hiszem, ebből következtetni lehet arra, hányán nincsenek megelégedve a fizetésükkel. Érzésem szerint ez 10 százalék körül lehet. Tovább merészkedve a százalékokban, azt hiszem, hogy ennek fele, ha lényegesen többet kapna, akkor sem len. ne elégedett. Az elégedettséget tükrözi, hogy 1974-ben a vállalatunknál lévő összes dolgozók munkaerőváltásának száma 22,4 százalék volt. — Vannak, akik nem kedvelik önt? — Szubjektív érzések alapján erre is lehet válaszolni, de azt hiszem, nem ez a lényeges. A kérdést én kibőví- teném: vajon mennyire szeretik a vállalatnál a középéé felsőbb vezetőket? Mert tételezzük fel, hogy mindenki szereti az igazgatót — persze ez abszurdum, ilyen nem fordul elő — és nem szeretik a vállalat középvezetőit, ez nem lenne pozitív eredmény az igazgatóra nézve. Úgy érzem, hogy a KEMÉV-nél jobban szeretik a vezetőket, mint általában. Most az a kérdés, vajon ez abból fakad-e, hogy vezetőink — az igazgatóval együtt — kevesebbet követelnek az embereinktől, mint máshol? Nem hiszem, hogy így lenne, mert évről évre igen magas követelményszintet kell teljesíteni. A vezetés iránti szeretet nem abból fakad, hogy elnézőek vagyunk. Nálunk az az elv él: azzal, hogy valaki vezető, nem vindikálhat magának beosztásán túlmenően különleges jogokat. Valahogy úgy is szoktuk ezt mondani, hogy aki vezető akar lenni, annak feddhetetlennek kell lennie a társadalmi életben lévő összes normák, követelmények tekintetében, tehát szükséges a nagyon magas mértéktartás és az átlagosnál nagyobb szerénység. — Hány alkoholista dolgozik a vállalatnál? — Nyilvántartott alkoholista a vállalatnál nincs. Olyan, aki közel áll ehhez, talán tíz. őket vállalati szinten így nem^ tartjuk nyilván, de azt hi-“ szem, nyugodtan mondhatom, hogy azok a kollektívák, ahol dolgoznak, ezt nyilvántartják és többször tapasztalható vállalatvezetői szinten, hogy ezek az emberek a szűkebb kollektívák ellenőrzése alatt állnak és a javulás útjára térnek. Amikor megadtuk munkásainknak a jogot, hogy választhassanak: kikkel dolgoznak egy brigádban, megadtuk azt a lehetőséget is, hogy megfelelő nevelés eredménytelensége esetén megszabaduljanak ezektől az emberektől. Jó pár évvel ezelőtt magam sem hittem, hogy létezik ilyen kollektívakontroll. •— Hányán* tekintik ugródeszkának a vállalatot? ■— Kevesen. Persze, mint új vállalat valamivel előnyösebb helyzetben is vagyunk más vállalatokhoz képest, mert a gyors felfutás több lehetőséget kínál a becsületes, ren. des embereknek, akik akarják vinni valamire. Akarnak fejlődni, akarnak előrehaladni. Természetesen akad olyan ember, aki igénybe veszi a vállalati segítséget továbbta. nulásban, lakáskörülményeinek a megjavításában, aztán egy adott pillanatban — állítom rövid távú anyagi előnyökért — itthagyja a vállalatot, másként szólva a vállalatot ugródeszkának használja. De nem sok az ilyen ember. — Minden poszton megfelelő emberek vannak? — Attól függ, milyen színtű követelményekről van szó. Ha abszolút mércével nézzük, azt tudom mondani, hogy sok helyen nem felelnek meg. Erre a kérdésre szerintem csak úgy szabad válaszolni, ha figyelembe vesszük a dolgozók fejlődési tendenciáját, eddig végzett munkáját, és hogy a jövőben a tőlük elvárható teljesítmény milyen mértékben elégíti ki a válla- 'lat igényeit. Úgy vélem, embereink többsége érzi azt, hogy nagy bizalmait előlegeztünk, érzi, hogy az abszolút követelmények teljesítéséhez neki többet kell tennie, ugyanakkor érzi azt is, hogy teljesítményét fejlődésében ítéli meg a vezető. Talán ezért kevés azoknak a száma, akik ugródeszkának tekintik st vállalatot. Balogh József Ragaszkodás Szokatlan, ha egy fiatal munkásnő így beszél az üzeméről: „Innen szeretnék nyugdíjba menni.” Pedig g harmadik, negyedik mondat után, amikor a munkahelyről érdeklődtünk, ezeket mondták Ujfehértón, a gyapjúszövőgyár üzemében ,és Vásárosnaményban, a forgácslapgyárban. A nyugdíjra gondolni akkor, amikor még valakinek évtizedek kellenek a nyugdíjas kor eléréséhez már önmagában szokatlan. A meglepő az, hogy fiz első, vagy második munkahelyen dolgozók mondják ezt. Ez a csodálkozás viszont összességében elismerést kiváltó. Ugyanis a gyár jó légkörere utal, a munkások megbecsülésére. Azt jelenti, hogy anyagiakban megtalálta a helyét az itt dolgozó, a kollektíva is olyan, hogy szívesen jön a munkába, olyan társak közé érkezik, akik segítik egymást. Van néhány olyan gyár, ahol nem a fiatalok, hanem az idősebbek törik azon a fejüket, hova menjenek el, hol keressenek másik munkahelyet, avagy a nyugdíjig még kihúzzák valahogy. Szerencsére ebből a típusú munkahelyből egyre kevesebb akad, mert az üzemi légkör változása . olyan dörej elző berendezés, amely ha másból nem, akkor a nagy számú kilépőkből megmutatja, hogy ott valami baj van a bánásmóddal*. a megbecsülésseL Ma pedig — bár továbbra is hangsúlyozzuk, hogy Szabolcs-Szatmárban még több ezer nőnek lehet és kell munkaalkalmat, teremteni — inkább otthagyják a rossznak bizonyuló , munkahelyet, mintsem évekig tűrjék a rossz légkör káros hatásait. Ezért jó hz, ha ellenkező dolgot hall az ember a fiataloktól: annyira tetszik az üzemük, hogy évtizedekre előre a magukénak vallják. fc. B. A gyoKtes: Tiszalok A mezőgazdaságban dolgo- zó szocialista brigádok kulturális vetélkedősorozata •— amelyet hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére szerveztek — újabb állomásához érkezett: kedden a Balkányl Állami Gazdaság központjában a megye állami gazdaságainak 11 szocialista brigádja vetélkedett, amelynek tétje a megyei döntőre való jutás volt. A vetélkedő zsűrijében ott volt Ny Urai Miklós, az állami gazdaságok területi igazgatója és Ho. vánszki János, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára. A győztes a Tiszaiaki Állami Gazdaság gépészeti szocialista brigádja. Második helyen a Nyírmadai Állami Gazdaság kertészeti szocialista brigádja végzett, ők képviselik az állami gazdaságokban dolgozó szocialista brigádokat a megyei döntőn. Árvái István, a Porcsalmai Általános Iskola igazgatója nem fog haragudni, hogy tanítónak nevezzük. Az értelem első kiskapuit nyito- gatni, a tegnap még óvodás gyermekből iskolást nevelni, ettől talán többre nem is vágyhat az, aki a nevelői pályát választotta élethivatásnak. Azoknak a polihisztor falusi tanítóknak a fajtájából való az idén ötvenedik évét betöltő Árvái István, akikről annyit tudnak mesélni az idősebbek, s akikről annyi irodalmi mű szól. Olyan em- .ber ő is, aki elsőként kapja a hírt, ha egy újszülött a világra jön és egy öreg eltávozik... Szószóló és tanácsadó, a tanultabb testvér és barát, a kezdeményező és az első kapavágást tevő. Aki ott él a faluban, egy sót, egy kenyeret eszik a porcsal- maiakkal... . Még képzős, \diákkorában megismerte a falusi emberek nehéz életét. A nyírbátori munkásember gyermeke a szünidőben ott izzadt a cséplőgép mellett; volt pelyvás, kazlazó, bandagazda. És az akkor még egyházi tanítóképzőben kijelölte a saját útját. Húszéves sem volt, amikor tagja lett a kommunista pártnak. Mosolyogva emlékszik a Kongresszusi küldöttünk A porcsalmai tanító pályakezdésre, amikor mint egyházi tanítónak helyt kellett állnia a templomban, közben várták a párttagok taggyűlésé^ is. Az egyház alkalmazásából kilépve, az iskolák államosítása után már nem kellett meggyőződése ellenére kettőségben élnie. Gebére került tanítónak a képző után. Hamar megkedvelte az úttörőmozgalom sokszínű munkáját. Tanfolyamra küldték. S megérlelődött benne az elhatározás, hogy az ifjúsági mozgalom hivatásos munkásaként tudná a legjobban gyümölcsöz- tetni képességeit, maradna együtt a gyermekkel. Volt megyei úttörőtitkár, majd a csillebérci úttörőtábor vezetője. Ötvenhét júniusáig tartott a vándorélet. — ötvenhétben kikért a megye. Jöttek haza, szükség van a munkámra. Így választottam Porcsalmát. Házat építettem, letelepedtem. Azóta vagyok iskolaigazgató és tizenöt éve, már három ciklusban választottak meg a községi pártszervezet titkárává .. Mennyit változott azóta a falu, mióta Árvái István itt él? Nagyon sokat. Megépült a korszerű négytantermes iskola, ahol beszélgettünk az igazgatóval. A falu erejéből és központi támogatással létesült orvosi rendelő, fogászati rendelő, óvoda, rengeteg út. De még mennyi minden kellene? — sóhajt Árvái István. Sok a régi, egészségtelen tanterem, hiányzik a tornaterem, és szorító gond a napközis, óvodai elhelyezés. A közért munkálkodó ember soha nem fejezheti be a munkát, folytatni kell... — Ha az a megtiszteltetés érne,.hogy szót kapnék a kongresszuson, legszívesebben arról beszélnék, mit kell tennünk, hogy hamarabb felszámolhassuk a hátrányos helyzetet, amivel a gyermekeink egy része indul az életnek. Hangsúlyoznám, nemcsak tárgyi, beruházási feladatok vannak, hanem szemléletbeli, tartalmi, emberi kérdések is. Különösen sok múlik a kommunista nevelőkön... Elmondja, hogy életének legnagyobb megtiszteltetése, hogy harmadik alkalommal választották esess £ megyei pártbizottság tagjának. És az idén, kongresszusi küldöttként ott lesz a kommunisták parlamentjén. Nagy öröm, kimondhatatlanul nagy melegség ez — vallja, és nagy felelősség. Egy olyan embert érő megtiszteltetés, aki sohasem csak a saját életét élte. Mindig százakkal és ezrekkel együtt tudott csak örülni és érezni. öt pártszervezet van a községben, száznegyven párttag. Az ő megértésük, támogatásuk nélkül — magyarázza Árvái István — nem tudott volna eredményeket elérni. Bármi történjék a községben, apró vagy nagyobb feladat, gond, a kommunisták az első sorban állnak. És a kommunista pedagógus példája közéletiségre serkenti a nevelőtestület valamennyi tagját. Ök a felelősei, segítői a községben az ifjúsági, a közművelődési, a sportmunkának... A nevelők nélkül nem történik semmi, csak hívni kell őket... — Talán szokatlan, ha egy ember kijelenti magáról, hogy boldognak érzi magát. A munkámat megbecsülik, a legmagasabb erkölcsi elismeréssel honorálják. Szeretem a hivatásomat, megmaradtam a kisiskolások tanítójának, akinek a szülőkkel es nagyszülőkkel is van dolga, Öri3*öks mert az faásoísfií munkámat Is él tudom vé= gezni és a párttitkári teendőket is ellátom. És marad időm a családdal együtt lenni, foglalatoskodni a kiskertben, esténként olvasni, tévét nézni. Van egy mérnök fiam, most éppen katona. Boldog családi életem vart Úgy érzem, van értelme és eredménye az életemnek. Nem mindegy az, mit mondanak majd rólunk az utódok... Árva! István hétfőn dél« előtt, amikor felkerestük, a szeptemberben iskolába lépő apróságokkal foglalkozott. Jelképesnek is találtuk a kis elsősökkel való foglalatoskodást. Ősztől már ő tanítja énekre az apróságokat és reméli, még több időt tölthet közöttük. A szüleiket az iskolában tanította, köztük többen a pártszervezet tagjainak sorában vannak együtt a „tanító bácsival”,, Végül megajándékozott bennünket Árvái István írásunk csattanójával iss — Jő érzés lesz — mondta —, hogy az egyik volt tanítványommal, Csehi Pistával, a tsz fiatel gépszerelőjével együtt lehetek a kongresszuson. Nem mindennapi érzés együtt lenni egy olyan emberrel, aki nemrég még itt iát eiőtten% a seedba»^ jssss. m&~
