Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

* '!§?». március ÍJ RíCfeT-MAGYAnonS^AG -VASÄRNAPY MSLLÉKLfff ¥ v Megyei tájakon 0-1 — ■■ '■■■-■■■ ■ mm—mmsmrnmmum p——— art KABALÁS Kabalás. Sívő homokdomb mögé bújt, mintha szégyellnie kellene valamit. Nyíregy­háza peremén van a település, alig hat kilo­méterre a nagyváros zajától, ahová négy-öt szolga- és zsellércsaládot vetett ki a sors a harmincas évek végén a Nagyatádi-féle szem­fényvesztő földreform nyomán. Ide űzték a szegénységet, sorsukra bízva az embereket, hogy újabb szolgaságot, ilyen viszonyokat szüljenek, teremtsenek. Nem falu ez, nem is tanya. Ez utóbbi éllen meg hosszasan tiltakoz­nak is a szülőhelyüket kedvelő-szerető, azt ápoló kabalásiak. Hamvas, harmatos tavaszias reggelen olyan ez a kiváló műúttal körül ölelt, s négy utcájával elhelyezkedő embersziget, mint egy üdítő kis oázis a nagy, lüktető város tőszom- szc ságában. Pihenőhely, tiszta, kertes csa­ládi házai, a homokdombok hullámzását, haj­latait követő utcáival, amelyeken az ember még csak véletlenül sem lát szemetet, mint egy üdülőtelepülés. Csendje idegnyugtató, le­vegője tiszta, s talán még szerencséje — mint neve is jelzi —, hogy nem fedezték fel. Feltűnő, éppen olyan nagy helységnévtáb­la jelzi, mint akármelyik nagyvárost a 4-es főútvonal mentén, hogy állj meg vándor, itt balra letérve találod Kabalást, s érdemes be­pillantanod. Ügy tűnik, ügyet sem vetnek rá, níintha a világon sem volna. Látszat ez csu­pán, a, valóság mást jelez. Itt is élnek embe­rek. örülnek és bánkódnak, szülnek az anyák, iskolába járnak a kicsinyek, felnőnek, s visz- szajárnak élni, lakni, hogy el ne pusztuljon, ki ne haljon Kabalás. „Könyvtár Hrabina Józsefnél“ Reggeli napfényben fürdik egytantermes piciny iskolája. Amikor ajtót nyitunk pöttöm­nyi emberkék állnak fel. Haluza László taní­tó tizenöt esztendeje oktatja betűvetésre a ka- baiásiakat. Ezeknek már az anyjukat-apjukat is nevelte-tanította. Most éppen a IV-es Ren­des Vali felel a táblánál. Nekik számtanira van. Az iskola létszáma 19. Ebből elsős hét, másodikos öt, harmadikos kettő és negyedikes öt. Senki nem hiányzik! A sorokban mosdó. A tanító kinyitja az ablakot, friss levegő árad ‘&be. A gyereksereg kicikázik az udvarra. Tavaszt váró földekre néző utcáin csend, .a kertekben szorgoskodó öregek, s ilyenkor az é.et a „falu” központjában lévő tiszta fűszer- rneg vegyesboltjában zajlik. Gondosan ellátott, gondos a „gazdája”, tiszta és pedáns fiatalasz- siony Dudás Józsefné, az ÁFESZ-bolt vezetője is. Az üzlet egyik falán a hűtőszekrény mellett nyomtatott betűs felirat: „Könyvtár Hrabina Józsefnél. Nyitva: hétfő és péntek 18—20 órá­ig.” ö is Haluza-tanítvány. Nem régen érkez­hetett a tasakos tej, a kakaó, sajtok stb. Tej­termékeket hetente háromszor szállítanak. Most a tejipar, de ezelőtt egy évvel még ke­rékpározott érte Dudásné Pazonyba, csakhogy legyen. Igénylik. Jószántából, s nem köteles- s-géböl tette. Amióta — tavaly — megépült a kövesút, azóta gurul ki a tejeskocsi is „Régen járt itt központi ember,” Mosolygunk. A most reggeli tejért, kakaóért ide igyekvő asszonyok is felengednek feszültségükből. Egyikük mondja is: „Eldugott hely ez, lelkem. Mikor járunk a busszal, s mondjuk, hová igyekszünk, csodálkozva néznek ránk. Meg iehet nézni, nem megvetendő g mi Kabalásunk.” (Kiss Jó­zsefné, Erzsi néni aki most 63 éves.) Fehér köpenyben szoigál ki Erzsiké, s köz­ben fejből sorolja a kabalási tej és tejtermék fogyasztási statisztikáját. Hetente tzjből 150 liter, túróból 20 kiló, tejfölből 50 pohárral, vaj­ból 5 kiló, különböző sajtokból 10 dobozzal, félliteres kakaóból 100 tasakkal, tejszínhabból 10 dobozzal fogyasztanak. „Hentesáruból vi­szont csak akkor van, ha buszozok érte a vá­rosba. Néha szállít a húsipar, két hete nem kaptunk. Ez a bolt nincs nekik beütemezve. Ha marad valami akkor kiugrik vele a kocsi­val Beregi Karcsi.” (Ide való fiú!) Közben vásárolnak az asszonyok, s fej­ben már főznek is. Kiss néni a régmúltat em­líti. ö harmincöt éve él Kabaláson, birtoko­sokhoz járt, a szőlőhegyre, sokszor puliszkán, száraz kenyéren dolgoztak. A monda Szolgakenyeret evő öregek emlékeznek ma is hogy 1939-ben Kabaláson öt ház volt. Nád és zsupptetőkkel. Elsők között Kiss néniéké, aztán Pozsonyi Pálé, Révész Mihályé, Petró Andrásé meg az idős Ónodi Miklósé. De az itt élők mégis a Doroscsák Mihály földbe vájt kunyhójára emlékeznek leginkább. Fájó sebe, két feszegetnek, istálióéletet idéznek, ahol hat gyermeket neveltek fel, mondják, hogy a Mariska lány innen ment férjhez, s a fiúk is innen nősültek. S mint sok más a harminc esztendőben ez a kunyhó is visszasüllyedt, a földbe, s elporladt, csak az emlékezésben él már. Talán csák úgy, mint a név: Kabalás. Honnan is ered? Egyik névadója a ma hetven esztendős Szabó.Józsefné, Ilonka néni, aki va­lahonnan ide keveredett, s nagy hévvel ma­gyarázza. „Az úgy volt fiam, hogy itt az egyik dűlőt Lóistállónak hívták. Ez a kegyelmes úré, Mezősié volt, hogy süllyedt volna el. A má­sik dűlő neve Kabalás. Ez meg a Szakolyi «tagyságos úré volt, hogy az is veszett volna meg. No, mentünk a lányainkkal a bálba Nyírpazonyba Bodnár Janinéval. Ott kérdez­ték a lányoktól az udvarolni akaró fiúk, hová valók. Szégyellték azt mondani, hogy a Lóis­tállóba. Mondjátok azt, hogy Kabalásra.” És kacagja ő is, meg azok is, akik most hallják először. Kabalás élő település, kilenc­ven házának többsége modern, komfortos, családi ház. Lélekszáma közelíti a háromszá­zat. S e törvénytámogatta, mert beruházások­kal út, villany stb — is fejlődő, s mégis ed­dig tilalomfákat is állító kis embersziget ér­dekeit, élni akarását a falusi „törvényházban”, a pazonyi községi tanácsban három férfiú kép­viseli. Horváth Ferenc, Rácz László és a ta­nító úr. Csodálni való a patriotizmus, aho­gyan ez egy ilyen kis közösségben kialakult, él. 1958-ban az első iskolájának helyet Révész Pál adott saját házának egyik szobájában. Ide járt Vass Péterné. „Én még ott tanultam Sza­bó Jutka tanítónéninél a verandáról nyíló szobában.” És még abban az esztendőben épült az egytantermes iskola. Ennek a fundamentu­mát, az építési helyét az öreg Bodnár János ájánlotta fel saját földjéből. Most 75 eszten­dőt cipel az öreg. tsz-nyugdíjas, még dolgo­zik most is. „Nekem csak kát iskolára adatott a sorsnak, két iker fiam volt, gondoltam nekik legyen már jobb. Ingyen, jószántamból adtam. Tudom, mit jelentett hosszú kilométereket gyalogolni, mert a szánkómra tálidőben sokszor felszedtem a síró,, fagyoskodó gyerekeket, akik cipelték a bakót, a kenyeret, meg a petrót is a faluból, hogy legyen mit enni, meg mivel világítani.” Centrifuga az előszobában Üdítő, frissítő, amikor a nyomasztó, múl­tat idéző világból átrepül az ember a mába Kabaláson. Négy utcájának neve: Rákóczi, Dózsa, Hunyadi a ragaszkodást idézi, a Sóstói út a szülőhelyhez való kötődést. Utcák, házak, emberek, s építkezési tilalmak. Mennyi ellent­mondás. S ez lépten-nyomon az ember szemé­be ötlik, amikor a 63 esztendős Erzsi néni és a többiek szíves kalauzolásával e változó világ egy-egy kis darabkáját látjuk, észleljük, s együtt örülünk neki. Hunyadi út 14. Itt lakik Rácz József és családja. Nyári konyha. A világos szekrényen táskarádió. Ebben a helyi­ségben van a fürdőszoba (!) is. Korábban épült a nagy ház, s nem úgy, hogy elférne benne. Működik is, ötletesen oldották meg a víznyo­mást, melegítést. Ráczné, Ónodi Erzsébet há­roméves kora óta él itt. Most 43 esztendős, s ő „mint nagylány a dikón aludtam évekig” Lá­nya már nem tudja, mi az. Ügy tekint az any­jára, mintha idegen nyelven beszélne. Átellenben nagy porta. Hunyadi út 25. Itt lakik Erzsi néni fia ifjú Kiss József. Kő lép­csőfeljáró, ő nyitja ki az ajtót. „Volt ilyen la­kása a méltóságosnak?” — néz rám. Az elő­szobában a sarokban centrifuga. Jön a fiatal- asszony, kissé szabadkozik. Patyolattisztaság, a két szoba összkomfortban. „A fürdőszobánk még nincs kész, csak a felszerelés van meg hozzá”. Világoskék kád, kék csempék, sárga­kék padlóburkoló lapok. Ma hozzák a villany. boylert is. Mosógép, gáztűzhely, olajkályha, porszívó, minden amire egy modern háztar­tásban szükség van. Bent a belső szobában kisfia alszik. A fia­tal mama pudingot készített a gyereknek. Na­gyon szereti. Az idősebbek csak pislognak. Mi az, hogy puding? És kezdi magyarázni, ho­gyan kell készíteni a csokoládés pudingot. Az idősebbek heccelik. Te meg nem tudsz pulisz­kát főzni. „Lehet, hogy meg tudnám főzni, még nem próbáltam. Nem ismerem”. Erzsi néni az anyós kissé szégyenkezve jegyzi meg: „Azért nem tanítottam meg, mert nincs rá­Számtanőra a kabalási iskolában. (Eiek Emil felvétele.) A régi újságok gyakran okoznak megle­petéseket, ezért mindig a- messzi múlt­ból érkező üzenetnek kijáró izgalom­mal olvasom tudósításaikat. Különösen azokat az Írásokat, amelyek olyan emberekről szól­nak, akik előre tekintő szemmel csaknem napjainkig . láttak, és a meglátott, . megsejtett jövő igézetében cselekedve előharcosai — so­kan közülük kimunkálóivá is — lettek ren­dünknek. Egy ilyen emberről kaptam tudósí­tást a Népszava század eleji számainak lapoz­gatása közben. Érdeklődésemet végsőkig fe­szítette, hogy az egyik cikk írója, majd, a cik­ket követő események egyik részese városunk szülötte volt. . . A Népszava 1907. május 5-i számában egy írás jelent meg és arról tudósította olvasóit, nogy „Példátlan botrány zajlott !e 1907. má­jus elsején Győrött. A május elsejét ünneplő munkásság felvonulását egy megvadult nyárs- polgár bemocskolta. A helybéli iskolák vezetői megtiltották diákjaiknak, hogy a májusi mun­kásünnepségeken részt vegyenek. így járt el a győri felsőkereskedelmi fiú­iskola igazgatója is, név szerint . Vájsz Bódog, aki már több alkalommal bizonyságot tett munkásellenes, sőt ifjúságellenes magatartá­sáról. Ez a császárszakállas úriember lesben állt, hogy rajtakaphassa azt a növendékét, aki ti­lalma ellenére részt vesz a május elsejei ün­nepségen. Mikor a menet az Op.tz Ferenc ut­ca sarkához ért, a lesben álló igazgató észre­vette az éneklő munkások között Vadász Ist­ván kereskedelmi iskola II. osztályos tanulót. Az eszeveszett igazgató , odarohant, kiráncigál. ta Vadászt a sorból és a tanulót a nyilvános­ság előtt felpofozta. E szégyenteljes műveletét csak a munkás­Szamuely cikke ság fenyegető magatartása következtében sza­kította meg. Ilyen emberekre bízzák Győrben az ifjúság nevelését”. Az igazgató úr és a tanári kar, úgyszintén a győri előkelőség nem igen járatta a Nép­szavát. Ennek ellenére a kezükbe juthatott az újságnak ez a száma. Nagy volt a felháboro­dás. Napokig e „példátlan merészségen” ször- nyülköztek a „jobb” körökben. Sikertelen für. készés és puhatolózás után öt nappal később összeült a Fácán utcai kereskedelmi iskola érzületében megbántott, megkövült elveiben sértett tanári testületé és példás megtorlásra eltökélten maga elé idézte Vadász Istvánt. A fiúnak arra kellett válaszolnia: — Ki beszélte rá, hogy együtt mutatko­zott, felvonult és énekelt a mynkásokkal? — Kik a barátai, akik az igazgatói tilalom ellenére részt mertek venni a májusi ünnep­ségen? — Ki írta a Népszavában megjelent cik­ket? Kint az ajtó előtt diákok várták nagy iz­galommal a fejleményeket. Különösen egy barna, kisebb növésű fiú várta türelmetlenül, hogy kinyíljon a.terem ajtaja. Egyszer aztán nyílt és sápadt arccal támolygott ki rajta Vadász István. — Kicsaptak! — mondta röviden. Ekkor a barna hajú, kis növéáű diák sar­konfordult'és elszántan benyitott a tanácste­rembe. A tanár urak éppen a kizáró határoza­tot fogalmazták. — Hogy mert bejönni? — förmedt rá az igazgató. 4 szorulva, a fiam nem szereti, a férjem az igen, mert régi fajta.” Ez a fiata.asszony még nem látott máiét, nem ismeri a görbét sem. Férje az ÉPSZER-nél dolgozik, kőműves se­gédmunkás. ö nem dolgozik, mert 1971 óta gyesen van. Különben a sóstóhegyi tsz-ben a gyümölcsösben dolgozott. „Kettőnk keresetéből épült a ház. Nem vettünk fel kölcsönt. Szinte mindenki kőmű­ves a családban. Heten. A kombinált szoba 18 000 forintba, a háló 6000-be, a fürdőszoba eddig 9 ezerbe került. Nincs egyelőre pénzünk befejezni. Akartunk kölcsönt felvenni, csak attól tartottunk kinevetnek, mit gondolunk mi, hogy tanyára. Meg sok utánajárással le­het elintézni.” Közel a város És amikor célzok a tanyai életre, felkapja a fejét. Nem, dehogy szégyelli ő. „Itt szület­tem nem is úgy érzem, hogy tanya. Most 23 éves vagyok. Közel a város, Kabalásra tíz au­tóbusz jár be. Öt jön Nyíregyházáról, azokkal haza lehet jönni, a másik öt pedig Sényő és Székely felől. Ezekkel meg be lehet jutni. Be­bejárunk a gyerekekkel sétálni, a Sóstóra für­deni. De szerintem Kabalás olyan, mint égy kis üdülő, sokkal jobb a levegő is, s úgy örü­lök amikor hazajövök.” A 4-esről másfél kilométer hosszú kiváló műút fut a dombok mögé Kabalásra. Ezt sí dombot itt Nagy hegynek vagy Szelesdom .na!:: nevezik. Hírlik, hogy környékén parcellázni fognak üdülőtelkeknek., Nem tudom, igaz-e? Csak felfedezik Kabalást? Szép a kilátás a kő 120—140 méter magas homokhegyröl. Különül sen verőfényes reggeleken, és estp amikor fé­nyek gyúlnak a szép kertes házakban. Villany van minden házban. Jó, szép. E a ugyanakkor építkezni tilos. Külterületnek van nyilvánítva még. Azóta mégis tizenöt ház épült. És nem is akármilyenek. Olyanok, mn t a fiatal Kissnééké. őket is meg akarták bün­tetni. Szerencséjük víjlt, amnesztia alá estein Mutatja is a hivatalos írást. Ez olvasható az indoklásban. „A Magyar Népköztársaság E - nöki Tanácsa 1970. évi 7 tvr. rendeletének 1,3. paragrafusa alapján közkegyelemben része­sülnek.” És mi lesz a többiekkel? Űt van, villany van, autóbuszjárata kiváló, iskolája működik, a telefon Ónodi Miklósék lakásán éjjel nap­pal rendelkezésre áll a kabalásiaknak. Az or„ vos kijár, az asszisztensnő szintén. Számol’á':, hány Háznál van most kisbaba,, serdülő gye­rek, várandós mama, ápolásra, ellátásra szo­ruló öregek. Mert az élet nem áll meg, az élet nem állhat meg itt sem. Ügy hírlik, mégsem lesz sorvadásra ítél­ve Kabalás. Hivatalos úton már megkezdték a tárgyalásokat Kabalás és a kabalásiak ügyé­ben. Mégis csak szerencsével, szerencsésen jár Kabalás? Farkas Kálmá j — Igazgató űr, Vadász Istvánt ártatlan­csapták ki! — mondta. A tanárok összenéztek. — Tudom, mi lesz tettem következményi — folytatta megfontoltan a fiú — de nem en­gedhetem, hogy miattam valakit kicsapjnt az iskolából. A május elsejei tüntetésben én is részt vettem. A Népszavába a cikket én ír­tam. A tanár urakban megállt az ütő. Vájsz BÓ„ dog sokáig nem ocsúdott fel. Végre aztán íe-- tette szemére a csiptetőjét. — Ki maga? Hogy hívják? — kérdezte. — Szamuely Tibor. Mi történt ezután? Mit határozott a taná­ri testület? A Magyar életrajzi lexikon írje: „Diákkoromban 1905-ben Győrött került kap- csolatba a munkásmozgalommal. Érettségi után 1908-ban belépett az SZDP-be---- Te­hát leérettségizett. De mivel büntették? Errő. nem került a kezembe semmi írás. A véletlen segített. Belelapoztam a „Magyar internaciona­listák a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, ban” című könyvbe ép olvasni kezdtem Kun Béla Emlékezés Szamuely Tiborra című. Moszkvában 1932-ben írt tanulmányát. S vá­laszt kaptam a kérdésre. „Amikor 1907-ben, Győrött az iskola igazgatója egy vörös nyak­kendővel tüntető tanulót május elsején elvert, Tibor cikket írt a Népszavába az igazgató el­len. Nem egyedül az igazgatón múlott, hogy a tanári testület — tekintettel arra, hogy éppen érettségi előtt álltak — kicsapás helyett Ti­bort csak szigorú megrovásra ítélte.” Minden megKlált válasz új kérdést tá­maszt. „Nem egyedül az igazgatón múlt.. .* — emlékszik Kun Béla, de akkor kin, vagy ki­ken? Majdnem hét évtized múlt el azóta. Ta­lálgatni lehet. Az idő hallgat (óGj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents