Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
1 ÍCfíLBT-MAGYXÍíURSZAÖ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: A nyugat-berlini választáson a CDU tört előre — Trudeau tárgyalásai Bonnban -— Elhunyt Otto Winzer, az NDK volt külügyminisztere. KEDD: Púja Frigyes Berlinben tárgyalt — Prágában megnyílt a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai titkárainak értekezlete. SZERDA: Palesztin akció Tel Avivban — A nyugatberlini „Június 2-a mozgalom” szabadon bocsátotta az elrabolt Lorenzet. CSÜTÖRTÖK: Algírban véget ért az OPEC csúcsértekezlete — Kissinger Londonban Callaghan* nal és Wilsonnal tárgyalt. PÉNTEK: Az amerikai külügyminiszter Brüsszelben a görög külügyminiszterrel találkozott — Párizsban véget ért a Nemzetközi EnergiaügyJ nökség ülése. SZOMBAT: Döntő harcok Kambodzsa fővárosa korül — A közép-afrikai Banguiban Franciaország és volt francia gyarmatok vezetőinek csúcsértekezletét rendezték meg. A „dominőelméletet” ismét emlegetni kezdték Amerikában. Emlékszünk rá, a vietnami háború kellős közepén volt divatban. Annyit jelentett akkor, hogy az USA nem hagyhatja sorsára Dél- Vietnamot: úgy sorakoznak ott, az indokíhai térségben egymás mellett az amerikaiak támogatta rendszerek, mint a dominók, s ha az egyik — Vietnam — eldől, akkor magával rántja a többit IS — Laosztól Thaiföldig... Most annak kapcsán hivat, között a „dominókra” Kissinger külügyminiszter, hogy Kambodzsában közeledni lát. szik a vég az USA szövetségesé, á Lón Nol-refldszer számára, a washingtoni kongresszus mégis vonakodik megadni á Ford és Kissinger által kért rendkívüli katonai segélyt. Ford elnök a héten sajtóértekezleten még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy a szenátorokat és a kép. viselőket jobb belátásra bírja. Közölte, hogy ha a kongresszusban nem szavazzák meg a 222 millió dollárt, akkor a Lön Nol-rezsim megbukik. Egy dominó eldől... Az amerikai honatyák azonban, úgy látszik, inkább azt veszik számításba, hogy az Egyesült Államok közvéleménye, magyarán: az a polgár, akinek a szavazatára ne. kik már 1976 novemberében ismét szükségük lesz; nem akar hallani sem Indokíná- ról, sem háborúról, sem abla. kon kidobott százmilliókról. Norodom Szihanuk herceg, aki Pekingben várja a kambodzsai harc kimenetelét, a minap számítást végzett: az USA kormánya 3 milliárd dollárt költött Lón Nol-ék megvásárlására és 7 milliár- dot a khmer nép ellepi háború céljaira. Az utolsó 222 millió igazán nem adhat már új fordulatot az eseményeknek. Nem egyszer beszélgettem kambodzsai hazafiakkal, politikusokkal és újságírókkal. Noíodon Szihanuk herceget sajátos egyéniségnek tartották, s nem mindenki volt emellett, hogy a herceg (aki 14 éven át volt a királyj trón birtokosa is, utána pedig 12 esztendeig kormányfőként irányítottá áz ország ügyeit, míg Lön Női katonai államcsínnyel meg nem döntötte) hivatott Kambodzsa sorsának irányítására... Mostanában á» figyelem inkább KhuiU Samphón félé irányul aki áz úgynevezeat „vörös khmerek” vezére,' a felszabadító hadsereg parancsnoka, ő ott van Karribódzsá szabad t&füiétén, ä héreég pedig féking vendége. Egyesek szerint — természetesen politikái értelemben — Peking foglya... Nyilvánvaló azonban, hogy helyzete és megítélésé nyomban megváltozhat, ha Phnom Penh, a főváros felszabadul, ha Lón Nol megadja magát, s ha Norodom Szihanuk visszatérhet — ha visszg akar térni. Az amerikaiak beteljesülni látszó kambodzsai kudarcát Kissinger nyilván valamilyen közel-keleti „sikerrel” kívánja feledtetni. A külügyminiszter ismét ott van a Közel-Keleten, Boeing 7Ó7-es repülőgépével megkezdte ingajáratát Tel Aviv és az arab fővárosok között. Célja: az úgynevezett „kis lépések” taktikájának alkalmazásával újabb részleges megállapodást üssön nyélbe, legalábbis Izrael és Egyiptom között. Eszerint az izraeliek valamennyien visszakoz. nának - a Sinai-félszigeten, cserébe azért, hogy Egyiptom kötelezné magát az ellenségeskedések befejezésére. A „kis lépés” segítségével Viszont elodáznák a genfi békekonferenciát, ahol a Közel-Kelet ügyeit átfogóan, tartósan rendezni lehetne. Az Izvesztyija a minap árra figyelmeztetett, hogy a részmegállapodás csak állandósítaná a közel-keleti robbanékony helyzetet. A szovjet álláspont változatlan: akárcsak a haladó arab államok csoportja, a Szovjetunió is azt követeli, hogy Genfoen, a tárgyalóasztal mellett valamennyi érdekelt, így a palesztinok részvételével, rendezzék a térség vitás ügyeit. A héten egy véres esemény Tel Avivban arra figyelmeztetett, hogy igenis sürgős szükség lenne a genfi tárgyalások mielőbbi megkezdésére. Egy palesztin gerillacsoport Tel Aviv tengerparti szállodáinak egyikébe behatolt, túszokat szedett g az izraeli hatóságok későbbi közlése szerint á túszokért cserébe bebörtönzött araboknak és annak a Capucci érseknek a szabadon bocsátását követelte, akit a palesztin ügy támogatása miatt, fegyvercsempészés vádjával ítélt él izraeli biróság. A palesztin kommandó állal elfoglalt szállodát az izraeli katonák megrohamozták, hét arabot mégölték, a tűzharcban három izraeli katona és három polgári Személy is életét vesztette. A nyugati hírügynökségek á történtéket összefüggésbe hozták a Kissinger közel-keleti útjával. Még egy „politikai krimi” tartotta izgalomban a hét elején á nyugati országok közvéleményét, elsősorban az NSZK-ét. Az elrabolt nyugat-berlini CDU-vezéí Lorenz, aki talán éppen elrablásának köszönhette, hogy a vasárnapi választásokon pártja a legtöbb szavazatot kapta, csak jóval azután nyerte vissza szabadságát, hogy a nyugatnémet hatóságok az emberrablók minden kívánságát teljesítették. A Lorénz-ügy jó alkalmat adott a nyugatnémet reakciónak, hogy a terroristákkal való leszámolás ürügyén az egész baloldal, az igazi baloldal, a kommunisták, a munkások, a szakszervezeti Vezetők ellen sürgessék a kormány határozott fellépését. Megkezdődött a „boszorkányüldözés”, a baloldal elleni hajsza. Érdemes elgondolkozni, kinek is használt hát a terrorakció? Sokakban felvetődik a kérdés: vajon nem éppen a reakció ösztönözte, segítette beépített emberei révén az emberrablást? A hét nagy éséfftényé Volt az, olajexportáló országok szervezetének, az OPEC-nek algíri csúcsértekezlete. A tizenhárom részvevő örszág a Világ olajtermelésének 55 Százalékát adja - ez a szám alighanem elegendő az OPEC jelentőségének érzékeltetésére. Nyilvánvaló, hogy teljes egység' nem alakulhatott ki, hiszen Szaud-Arábia és Irán az USA szövetségese, Irak a Szovjetunióé, Algéria, Líbia antiimperiálista törekvései éppúgy ismertek, mint Venezuela vagy Ecuador óvatos próbálkozásai az észak-amerikai monopóliumok szorításából való kiszabadulásra. Az algíri csúcs- értekezlet eredményeit később lehet majd lemérni; április elején, amikor Párizsban összeül az olájfo- gyasztók, az olajszállítók és a harmadik világ képviselőinek értekezlete. Pálffy József P. N. Baronnyikoví Nevek az am lékműn I. Dokumentumírás ZAMERCEV. Pável Nyikiforovics Barannyíkowal, a „Kik ők?” című könyv szerzőjével még 1945-ben ismerkedtem meg, amikor Budapest szovjet városparancsnoka voltam. Barannyikov a harcoló csapatokhoz beosztott TASZSZ-haditu- dósítóként érkezett ebbe a városba, de már mint Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya mellé akkreditált külföldi tudósító. Hamarosan leszerelt, és már el is felejtettem,, hogyan áll ezen a 'tősgyökeres civilen a katonai egyenruha.’ Amikor néhány évvé! ezelőtt Barannyikov arról a szándékáról beszélt nekem, hogy könyvet ír azokról, akiknek nevét rávésték a felszabadulási emlékműre — ünnepélyes leleplezésén 1947-ben egymás mellett álltunk —, kétkedve fogadtam szavait. Először is, mert csak rangjukat, családi nevüket, utó- és apai nevük kezdőbetűit ismerjük; Ez nagyon kevés adat. Továbbá az újságokban és a könyvekben csak azokról írnak, akik valamilyen rendkívüli hőstettét hajtottak végre. Ez a 390 katona pedig egyszerű harcos, csupán töredék részé azoknak, akik hősi halált haltak a magyar dolgozó nép felszabadulásáért. Én meg is mondtam néki, hogy írhat közülük két-hárorrv hősről, de ha valamennyiről írni akar, mind a 390-ről szóló levéltári anyagot át kell böngésznie, s megkezdeni a levelezést rokonainkkal és barátainkkal, akik több ezren lehetnek! Tudtam, hogy Barannyikov súlyos beteg és még egy egyszerű levél megírása is megterhelő a számára. Csupán annyit válaszolt, hogy az anyaggyűjtést elkezdte, azok majd megmutatják, mit lehet velük kezdeni. Amikor pedig megmutatta nekem a nagy rakás levelet, és megismertetett az első három év munkájának eredményeivel, a hős harcosok portréival, amelyeket rokonaik és barátaik rajzoltak róluk, vagy a hősi halált halt harcosok gondosan kiválogatott leveleikből álltak össze, csodálkoztam és örültem egyszerre. Nagyon jónak tartom, hogy számos anyagból teljesén, vagy csaknem teljesen hiányzik a kommentár, Csupa dokumentum: száraz, hivatalos levéltári kiírások és léVél- idézetek. De milyen sok mindent elárulnak! A levelek nem olyan formában születtek ftieg, ahogy az olvasó élé kerülnek. Hosszú levelezés előzte még azokat, a könyv szerzője rengeteg kérdést tett fel az elesett hősök hozzátartozóinak és barátainak, levéltárakban kutatott, ellenőrzött, egészen addig, amíg nem kapott részletes válaszokat, olyan leveleket, amelyeknek tömegéből kirajzolódott a hős portréja. A magyar nép az idén ünnepli hazája felszabadulásának. 30. évfordulóját. Harminc évvel ezelőtt a magyar föld szabad lett. Ebben nagy érdemeket szereztek azok ä szovjet harcosok is, akiknek neve ott áll a felszabadulási emlékművön. Pável Barannyikov nem érhette meg ezt a nagyszerű napot. Kiváló ember, jő elvtárs, a magyar nép hagy barátja volt, Az előttünk fekvő könyv — hatalmas munkájának eredménye. I. T. Zamercev, nyugállományú vezérőrnagy, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Központi Vezetőségének tagja AZ EMLÉKMŰ ALATT NINCSENEK SlROK. Nincs olyan budapesti efnber, vagy a fővárosba látogató magyar, nincs olyan turista, vagy külföldi vendég, aki Magyarországra látogatott és járt a Gellért-hegyen, a felszabadító harcosok tiszteletére emelt hatalmas emlékműnél, aki nem olvasta el vagy nem próbálta elolvasni ezt a háromszázkilencven nevet. Úgy adódott, hogy csak az Utóbbi években akadt lehetőségem és szabad időm az elesett hősökről szóló anyagoknak szívós, vesződséges felkutatásához. A nehézségekkel már kezdetben tisztában voltam. Csupán a családi nevüket, Utó- és apái nevük kezdőbetűit és a rangjukat ismerjük. A sokmilliós hadseregünkben nagyon sok egynevű, egyfőr- ma kezdőbetűs és rangú katona akadt, még a ritka családi nevűek között is. 1966-ban kezdtem meg- a kutatást, a pontosításokat a Nagy Honvédő Háború veszteségeit nyilvántartó osztályok kartotékain, a kitüntetések osztályán és a szovjet honvédelmi minisztérium központi levéltárában. A Szovjetunió minden zugába — a Távol-Keletre, Murmanszkba. a Kaukázusba és Közép-Ázsiába sok száz kérdést tartalmazó leveleket küldtem negyedszázados messzeségbe vesző címekre, amelyeket a személyes holmik között, a kitüntetési oklevelekén, nyilvántartó kartonokon sikerült felfedeznem. Huszonöt esztendő alatt fok minden megváltozott, sok cím olyannyira elavulttá, vagy pontatlanná vált, hogy á posta minden igyekezete ellenére sem tudott senkit az elesettek hozzátartozói közül megtalálni., Sok év telt él Az ódon fáházikók helyén új lakónegyedek nőttek ki, a rég! utcák eltűntek, helyükön uj utcák születtek. Egyes helyeken, ahöl valamikor tanya árválkodott, ma gyár áll, körülötte pedig egy egész város terül el. De csodák is történtek. Olykor eljutottak a levelek a címzettekhez, akik időközben nemcsak lakóhelyüket változtatták meg, hanem a nevüket is. Az ilyen kutatómunka eredményeképpen a levelezés hatalmas, valósággal végtelen áradattá terebélyesedik. Néha a válaszok, a már ismert emberektől, csak néhány hónap múlva érkeznek meg: szabadság, betegség, rokonlátogatás miatt. Még korántsincs minden kész, de azért már sok mindén elkészült A kutatómunka során kiderült, hogy egyes esetekben e 390 elesett harcos névsorának összeállításakor vagy lemásolásakor, aztán a kőfaragó műhelyben, vagy később, 1957-ben az emlékmű restaurálásakor számos kisebb hibát ejtettek a családi nevek felirataiban, másutt hibásak az iniciálék (a cirill N-t összetévesztették a É-vei, vagy I-vel, a K-t a H- vai, stb.), más esetekben pedig pontatlanul tüntették fél a rangökat. Száznál több harcos adatait véglegesen pontosító ttam. Nemcsak, hogy sikerült megállapítanom pontos, háború előtti címüket, hanem megtaláltam hozzátartozóikat, barátaikat, katonatársaikat is. Ezek az adatok minden kétséget kizárnak. Egyeztek a hivatalos szervezetek adatai azokkal, amelyeket a legközelebbi hozzátartozók : szülők, testvérek, feleségek, gyerekek szolgáltattak. (Folytatjuk) FEKETE GYULA? 48. Mire fölkelt és felöltözött, elcsendesedett odakint az ágyúzás, s eltávolodott a géppisztolyok kereplése. Azt azért kikémleli majd hogyan lehet itt feljutni a padlásra. Sehol sem látott létrát; igaz, nem is kereste idáig. Stefi néni sokáig tapogatta elmerevedett lábait. Majd a légcsőhöz ment, és kifelé hallgatózott. Mennyben lakó édes Atyám... — sóhajtott, szemét törölgetve. — Meghallgattál engem .. . meghallgattad aZ én könyörgésemet. . . Összeszedték néhány szükséges holmit —- a lámpát csak lecsavarták — és felmentek a napvilágra. A tornácon két, isméretlen égyénruhás katóna állt. Ilyen kátőnékát még Sóhásém látott. Az égyükük Stefi néninek fordította a géppisztolyát (géppisztolyt sém látott még ilyet): R E-G E N Y — Nyemci jeszty? A néni halálra váltan tá~ togott, nyitogatta a száját,) de nem jött ki hang a torkán. — Nemet von?... — kérdezte most a másik katona. *— Fasiszt? ... Dajcs von?... — Dehogy van, kérem ... nincsen itten... — kétségbe, esve mutogatott a néni —, nincsen német. >. nincs, nincs... Angolok Volnának ezek? De ilyen hirtelenséggel? Nem hitték el a katonák, hogy nincs német, mert ösz- szejárták a házat, benéztek áz ágy alá, a szekrényekbe. Kutattak a pincében, meg a padláson is. Külön kis ajtó Volt á folyosó végén, onnán szolgált egy váslétrá, fel a padlásra. Amikór elménték, Stefi néni keresztet vetett, és hangosan elsírta magát. Mennyben lakó édes Atyám .. hát nincs bocsánat ... nincs bocsánat... Próbára teszed ezt a bűnös világot ... Legelőször a pincébe ment le. Azután végigjárta a házat, áz udvart, sorra, a katonák után, még a padlást is. Megkönnyebbülve mondta: — Azért nemigen vittek el semmit. Ö kilesett az utcára. Ott is ugyanilyen katonák jöttek- mentek. Nem létezik, hogy ezek óro. szók. Angolok vagy amerikaiak lehetnek ezek, megmondta Rezső bácsi. Látott ő orosz foglyokat Miskolcon; nem ilyenek voltak azok. Préni- sapkájük sem volt. És egészen másfofmák voltak. De Stefi néni állította, hogy ezek az oroszok. , Becsukta utánuk a kaput: — Hogy az én istenem pusztítaná el a fajtáját... De hiszen eddig is be veit csukva a kapu. Ezek vagy a tetején léptek át, vagy valamelyik szomszédból, a kerítésen. — Ha akarnak, bejönnek így is, úgy is. Nincs ezek előtt törvény ... Ment vissza a pincébe, a szentképhez, imádkozni. Egész délután csend vult. Stefi néni is felmerészke- detl a pincéből. Bespalettáz- ta az ablakokat. Csak egy rést hagyott, onnan leskelő- dött kifelé az utcára. Este zörgettek a kapun. Feljajdult Stefi néni, és keresztet vetett. Tett egy tétova lépést kifelé) De aztán mégis megállt és figyelt. Most már dörömböltek, éré. lyésebbén. — Menjél te. kisfiam . Más az, ha te mész ki... De ő is félt. — Hogyisne. Még aztán lelőjenek. — Dehogyis lőnek lé. Nem bántják azok a gyerekeket. Mindenki mondja, hogy áz oroszok nem bántják a gye- . rekekét... — Tehetetlenül topogott áz ajtónál, sífőíán kérlelte: — Péterkém ... menjél hát... Annát rosz- szabb ... Mént, de nagyon félt. Csú- nyán dörömbölték már ák- kor. Kiakasztotta a vaskapcsot, elhúzta a tolózárat. Épp csalc hogy élugörhátött, rögtört ki- vágodótt a kapu. (Fólytat}ulc| I 1 N •JaI iTol 11 1 I kf 11 A J
