Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-29 / 75. szám
T9W. märeSt* Tovább tart a saigoni hadsereg futása A forradalmi erők tüzérsége Chon Thanh térségét lövi oaiäo TOKIO Angola is független lesz A z angolai felszabadítási mozgalmak vezetői, valamint a portugál kormány képviselői aláírták azt az egyezményt, amelynek eredményeként az ország ez év november ll-én elnyeri függetlenségét. Ezzel Bissau-Guiena (már független) és Mozartiink (júniusban lesz független) után az utolsó afrikai portugál gyarmat is a függetlenség útjára lephet. A mai Angola területén a tizenötödik században önálló néger államok voltak (Kongó, Ngola, Luanda). A portugál behatolás a partvidék elfoglalásával és az első telepek kiépítésével a tizenhatodik században kezdődött. A tizenhetedik század közepén megsemmisítették a néger államokat, s az ország belsejébe történő behatolással párhuzamosán mind nagyobb mértéket öltött a rabszolgakereskedelem, mely két évszázadon át a gyarmatosítók legfőbb hasznát jelentette, A huszadik század elejétől mind gyakoribbá váltak, a gyarmati kizsákmányolás elleni mozgalmak. 1956-ban megalakult az Angolai Népi felszabadítási Mozgalom, 1961 elején pedig elkezdődött a fegyveres felszabadító harc, melynek eredményeként t970-ben az ország déli része a felszabadító érők ellenőrzése alá került. Angola területe több mint 1 millió négyzetkilométer, lakóinak száma 5.0 millió, melyek főleg a bantu és a busman nyelvcsaládhoz tartoznak. Az ország gazdaságának alapja a mezőgazdaság. Legfőbb terményei a kávé (1971-ben 215 ezer t, a világ egyik legnagyobb kávééxportáló országa), a kukorica (400 ezer t), a gyapot 36 ezer t), a rizs (34 ezér t), a búza (13 ezer t), a szizál és a ma- nióka. Angola területén jelentős ásványkincseket találtak, melyek bányászata a hatvanas évek közepétől gyorsan növekszik. A kitermelőipar legfontosabb ásványkincsei a kőolaj (5,7 milli t 1971-ben) és a vasérc (3,8 millió t). Ezen túlmenően a szén-, réz- és gyé- inant-eiőfordulások is jelentősek. Az értékes ásványkincseken alapuló feldolgozóipar fejlesztése (kőolaj-finomítás, vasérc-feldolgozás stb) elsősorban a külföldi tőkeberuházásokkal — USA, NSZK, Dél-Afrika — történik. L egfőbb külkereskedelmi partnerei Portugália (kb. 35 százalék), USA, NSZK, Japán és Dél-Afrika. Jelentős kiviteli cikkei a kávé, áz olaj, á vasérc és a gyémánt. Behozatalában a gépek, élelmiszerek és a ruházati termékek jelentősék. Tudományos emlékülés Nyíregyházán Dr. Szabó Gábor kandidátus előadását mondja. (Hammel József felvétele.) A dél-vietnámi forradalmi erők egy további ellenséges állást foglaltak el Binh Dinh tartományban. Ellenőrzésük alá vonták a Hoai Nhon kikötővárostól északra, az 1. számú országút mentén fekvő Le Dúc bázist. E bázis hatszáz fős helyőrsége lett volna hivatott az északi irányból Hoai Nhonha vezető útszakasz védelmére. A saigoni katonák a felszabadító erők nyomására elmenekültek, sorsuk ismeretlen. Le Dúc el estét Trung Hien ezredes, a saigoni hadvezetés szóvivője is beismerte. Az ezredes pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a saigoni légierő az elmúlt 34 órában tömeges bombatámadásokat hajtott végre Biflh Dinh tartomány különböző pontjai ellen. Pénteken hajnalban há- óra alatt a khmer hazafiak 33 rakétája csapódott be a Phnom Penh-i Pochentong repülőtérre. Emiatt — két hét alatt immár a harmadik álkalommol — ismét leállították a Lón Nol-rezsi- met utánpótlással ellátó amerikai légihídat. Hivatalosan közölték: a Phnom Penh-i kormány elrendelte a fővárosban levő összes tanintézetek, általános, közép- és főiskolák meghatározatlan Időre szóló bezárását. A Phnom Lisszabonban „A szocializmus felé mutató demokratikus fejlődés útjára léptünk; országunk és népünk életében a forradalom új szakasza kezdődött el a március 11-i ellenforradalmi államcsínykísérlet meghiúsítása után” — mondta Alvaro Cunhal, a Pprtu- gál Kommunista Párt főtitkára azon a lisszaboni nagygyűlésen, amelyet a KP lisszaboni szervezete rendezett csütörtök éjjel a sport- csarnokban. (Folytatás az 1. oldalról) mácsolta a körzet dolgozóinak. Értékelte a kongresz- szusi munkaversenyben elért megyei sikereket, azt a figyelmet, amelyet a megye lakossága tanúsított a párt XI. kongresszusa idején. Szólt a megyében bekövetkező változásokról, hogy ma már a munkásosztály a legnépesebb osztálya Szabolcs- Szatmárnak, miközben a parasztság a termelőszövetkezeti gazdálkodásban egyre több sikert ér él. A záhonyi körzetről többek között a következőket mondotta: — A szocialista országok között egyre szélesedő nemzetközi munkamegosztás tovább fokozza szállítási feladatainkat. Ez a magyarázata annak, hogy a IV. ötéves tervben 1,3 milliárd forintot fordítottunk a záhonyi átra- k ókörzet fejlesztésére, a kapacitás növelésére, s az itt dolgozó emberek szociális, egészségügyi, kulturális ellátottságának javítására, a nehéz fizikái munka gépesítésére. a munka megkönnyítésére az életszínvonal rendszeres emelésére. Ennek köszönhető, hogy a körzet átHarcokat jelentették a Höái Nhontól nyugatra és délkeletre fekvő térségből is. A saigoni alakulatok által Binh Long tartományban még ellenőrzött utolsó beékelt terület, a Saigontól 70 kilométerrel északra lévő Chon Thanh térségében csü törtökön a forradalmi erők mintegy négyszáz tüzérségi lövedéke csapódott be. Hien ezredes szerint a néhéztü- zérségi támadást heves gyalogsági ütközet követte. A Chonh Thanh-i enklavé- ban — amely a Lai Khe-i nagy támaszponttól, a saigoni 5. gyaloghadosztály főhadiszállásától alig 30 kilométernyire fekszik — a rezsim mintegy négyezer fős ranger- és regionális alakulat-' állomásoznak. Ezeknek az alakulatoknak a feladata Saigon főváros védelme. Penh-i rádió szerint az oktatásügyi miniszter „biztonsági okokból” rendelte el a március 28-ón hatályba lépő intézkedést. Mostantól halálbüntetéssel sújtható a korrupció és a gazdasági szabotázs a Lón Nol-rezsim által ellenőrzött övezetekben. Jól értesült Phnom Penh-i körök pénteki tájékoztatása szerint a rezsim elhatározta, hogy kíméletlen harcot hirdet a korrupció ellen s é célból „korrupció elléni országos bizottságot” létesít. Tizenötezer ember előtt mondott beszédében Cunhal hangoztatta: a portugáliai demokratikus forradalomnak ebben az új szakaszában kedvező feltételek nyílnak az agrárreform megvalósításához. A szocializmus eszméje — mondotta — napról napra újabb és újabb tömegeket hódít meg Portugáliában, a portugál nép akarja a szocializmust. bocsátó képessége ez évben már megközelíti a 18 millió tonnát A szovjet vasutasok üdvözletét G. J. Bogdanovics tolmácsolta, aki elmondta: a magyar pártkongresszus tiszteletére náluk is kibontakozott a munkaverseny, segítették a magyar vasutasok eredményeit. Végül kitüntetések átadására került sor. Kiváló vasutas kitüntetést kapott C. Balogh Géza, Banu Bertalan, Bodnár Ferencné, Dallos István, Joó Ferenc, Király Béláné, Kiss József, Polyecs- kó Tibor, Somkereki György, Várhegyi Sándor. Az Érdemes vasutas kitüntétést 20-an kapták meg, vezérigazgatói dicséretben szintén húszán részesültek. Kiváló dolgozó kitüntetést nyújtottak át szovjet vasutasoknak, és a határforgalmi munkát segítő egyéb szervek dolgozóinak is Ezenkívül helyi ünnepségeken 122 Kiváló dolgozó kitüntetést adnak át a dolgozóknak, s 1,2 millió forint iutalmat osztanak szét. A kitüntetéseket á dolgozók nevében Szabó András szocialista brigádvezető köszönte meg Péntekén ftemzétközi „olajszimpózion” nyílt még a japán külügyminisztériumban. Megfigyelők rámutatnak, hogy ilyen jellegű tanácskozást első Ízben rendeznek Japánban. A szimpó- zionon a vendéglátó japá nők mellett tudósok es szakemberek vesznek részt Ku- waitböl, Iránból, az Egyesült Államokból és Angliából. Jelen van az olajexportáló arab országok szervezetének, az OPEC-nek tanácsadója iá. WASHINGTON Törd elnök csütörtökön aláírta ai Egyesült Államok 3,7 milliárd dolláros külföldi segélyprogramját, s ezzel törvényerőre emelte. Az elnök nyilatkozatában csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a törvényhozás által megszavazott összeg 2,3 milliárd dollárral kevesebb, mint amennyit a kormány eredetileg kért. LISSZABON A portugál kormány Angolában tartózkodó két tagja, Meló Antunes külügyminiszter és Antonio de Al- eida Santos, a területközi koordinációs ügyek miniszteré csütörtökön egész nap tárgyalásokat folytatott a három angolai felszabadítási mozgalom egy-egy képviselőjéből álló elnöki tanácsosai. Ez a háromtagú testület irányítja áz átmeneti kormányt. Lopé de Naseiméfttó, aki áz MPLA-t képviseli a tanácsban, kijelentette, hogy a megbeszélések során egyes vitás kérdésekben sikerült megállapodásra jutni. NEW YORK Bizonyos mértékű haladás mutatkozik á ciprusi tárgyalások felújítását célzó előzétes megbeszélésekén — közölté csütörtökön az ENSZ székhelyén a világszervezet éKÖWvŐjé, hozzáfűzte, hogy Waidheirh főtitkár reméli:' hamarosan megállapodás születik a felek között a tárgyalások folytatásáról. Moszkva Pénteken Moszkvából- Le- ningrádba utazott Marien Ngouabi, a Kongói Dolgozók Pártja Központi Bizottságának elnöke, a Kongói Népi Köztársaság államfője és államtanácsának elnöke. Ngouabi két napot tölt Leningrádban, megismerkedik a város történelmi nevezetességeivel és megtekinti az Ermitázst is. KAIRÖ Csütörtökön Kairóban megbeszélést folytatott egymással Bumedien algériai és Szadat egyiptomi elnök a közel-keleti helyzet alakulásáról. A két államfő Rijad- ban részt vett Fejszal sza- úd-arábiai uralkodó temetésén, majd együtt utaztak az egyiptomi fővárosba. A férjére már sehogyan sem tudott visszaemlékezni, csák épp, hogy megebédelték otthon, még aznap délután felpakoltak egy tályi- gara való ennivalót, ruhaneműt, pekrocot, s felmentek a szőlőhegyre, az, ACsay-féle présházba. Utána már nem is találkozott vélük (azaz még egyszer látta őket: a kökénybokorból.) Meghökkent, ahogy mos* az eszébe jutott: „akkor (Folytatás az 1. oldalról) Hűségének helyéről, szerepéről beszélt, Valkö Mihály, az oktatási igazgatóság tanszék- vezetője A párt szövetségi politikájának érvényesülése szocialista fejlődésünk jelenlegi szakaszában címmel tartott érdékes előadást. Ugyan ezen a napon tartotta tudományos ülését a gazdaságpolitikai szekció is a tanárképző főiskolán. Itt a referátumot dr. Dankó László kandidátus, az MSZMP KP Politikai Főiskolájának docense tartottá. A népgazdaság tervszerű arányos fejlesztésének időszerű kérdéseit elemző előadás nagy érdeklődést váltott ki. Korreferátumában dr. Czimbalmos Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese A termelőerők területi elhelyezkedése. az ipartelepítés és fejlesztés sajátos vonásai Sza- bolos-Szatmárban címmel tartott figyelemre érdemes előadást, Laub István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese Az iparszerű mezőgazdasági termelés elvi és gyakorlati kérdéséivel foglalkozott előadásában. Dr. Dorogi Imre kandidátus, a mezőgazdasági főiskola tanára A mezőgazdasági termelés korszerű üzemszervezési elvei, vezetés és üzemi demokrácia címmel tartott kor- referátumot, Körtély Sándor a megyei tanács osztály- vezetője pedig a területfejlesztési koncepció megvalósításával, a Szabolcs-Szatmár- ban végbemenő várospolitika és urbanizációs folyamattal foglalkozott előadásában. Több érdekes előadás hangzott ' el az ideológiai még a lánynevén tán meg se találom!” Janinak hívták a férjét. De nem emlékezett rá, hogy a teljes nevét valaha is hallotta volna. „Persze, áz egyetemet a lánynévén kezdte —- jutott az észébe. — És hä így adták neki eddig a bizonyítványt, akkor azon már ném léhet változtatni. Bizony isten nem, hogy jönne már az ki, valaki beiratkozik, valaki más meg, akit egész szekció ülésén, amelyet az oktatási igazgatóságon tartottak. Itt a főreferátumot dr. Szabó Gábor kandidátus, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának docense tartotta Objektív törvényszerűség és tudatos tevékenység a szocializmus építéseben címmel, melyet a hallgatóság nagy tetszéssel fogadott. Kor- referátumában Ekiér György a megyei pártbizottság titkára a szocialista életmód fejlődésének néhány időszerű kérdésével foglalkozott. Mar- kovics Miklós, az oktatási igazgatóság igazgatója Szántásképpen hívnak, elmegy vizsgára...” Három napon át, reggeltől sötétedésig Mártit kereste. Több helyen járt, s mindegyik egyetemen volt és kérdezősködött a kapusoknál. De sehol sem tudtak róla. Amikor Budán elhallga tott az ágyúzás, oda is átment, á fából csinált hídon, a budai egyetemre, mert ideát azzal biztatták: Budán is van egyetem. De ótt sem tudtak Mártiról. bolcs-Szatmár megye és « Szovjetunió Kárpátontúli területe kapcsolatainak szerepe az internacionalista nevelésben címmel, Simkovics Gyula, az oktatási igazgatóság tanszékvezetője A szocialista közművelődés fejlődésének néhány kérdése Sza- bolcs-Szatmárban címmel tartott előadást. A jelentős tudományos tanácskozás plenáris üléssel ért véget, amelyen Ekler György, a megyei pártbizottság titkára tartott értékelést, foglalta össze a szekcióüléseken végzett munkát. Sok kirajzszögezett cédula volt a bejárat körül az egyetemeken. Ki kit kérés, „hollétéről értesítést kér” — ilyesmi. Erről jutott eszébe, hogy ő is kiírhatna mindenhová egy-egy cédulát. Abban az elhagyatott lakásban, amelyet lefoglaltak Grisáék, talált egy emlékkönyvet — á székfény alsó fiókjában — sok szép • tiszta lappal. Kéresté benne azt a kétsoros versikét, amely mindegyik riénje emlékkönyvében szerepelt: Kétágasra szállt a veréb, emlékkönyvbe ez is elég. De csak hosszabb versek voltak benne, meg nem is olyan szépek. De az biztos, hogy a féstett csokrok sokkal szebbek voltak, mint az otthoni emlékkönyvben. (Folytatjuk) Ä Lón Nol-rezsim végnapjai fl Phnom Penh-í kormány bezáratja a tanintézeteket Kommunista nagygyűlés A Munka Vörös Zászló Érdemrendjére! tüntették ki a záhonyi átrakókörzetet * R E G E N Y FEKETE GYULA: 59a