Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-27 / 73. szám
iwrti. mSrdiig SR s .J3ä OSZTÁS MAQYARORSZÁQON „A PARASZT OLYAN, MINT A JÓ IGÁSLÓ, AMELYBEN MAR EGYETLEN ABRAK IS IZOMERŐVÉ VÁLTOZIK, MERT TOVÁBB HŰZZA VELE A MÁR-MÁR LL- BfRHATATLAN TERHET.” (VERES PÉTER: PARASZTSORS, MAGYAR SORS) „MOSTMÁR CSAK A SAJÁT TEHETETLENSÉGE ÉS A TÁRSADA- LOMVEZETÉS KÉNYELMESSÉGE TARTJA FÖNN, DE ÍGY IS CSAK A MÜLT ÉL BENNE TOVÁBB JELENE MÁR PUSZTULÁSA ÉS LETŰNÉSE FELÉ MUTAT.” (ERDEI FERENC: PARASZTOK) Harminc évnél régebben írták le a mottónak vett gondolatokat és a cím régi változatát, azt: Mit ér az ember, ha paraszt? A kétségekre, a paraszti jövő alakulására a történelem adott választ, s ezzel feleslegessé tette, hogy a „merre?” és „hogyan?” gondjai másképpen, mint letűnt korszak emlékei, tovább éljenek, a jövő a találgatás területe legyen. A címadó kérdésre is sejtjük a választ, hiszen elménk tapasztalataink világából biztos és pozitív választ vonz. Mégis kérdezzük. Leghivatottabban azok élete felel, akiknek egykori sorsa az idézett gondolatokat ihlette és népünk legjobbjait a kiútkeresésben sarkallta. o Tiszanagyfalu lelett ta_ vasai nap játszik. Messziről vibrál a Kopasz, s tetején — mint a nádszál — hajladozni látszik a tv-torony. A hegy lábától idáig futó sík térségen semmi sem állja útját a tekintetnek, s nem zavarja a torony láthatatlan jelhullámait, és a vöröslő cserépte. tőkön bordáló antennák felfoghatják a végtelenbe táguló határú világ képpé sűrűsödő üzeneteit. Egyhosz., szú ház udvarából kis szőke, táskás lány lép ki az útra. — Hányadikos vagy? — kérdezem. — Már másodikos! — És hányas tanuló vagy? — Ötös és négyes. — Mi akarsz lenni? Nem felel mindiárt. Nevet. Biztatnom kell. — Még nem tudom... — mondja gondolkodóba esve. aztán masa előtt az utat nézi. — Majd, amit szüleim mondanak, az leszek b'ztosan — feleli. — Talán orvos vagy mérnök? — Az eav'k sem —. ellenkez-'k piknken. — Miért? — Orvos azért, mert annak sok drága szerszám kell... Mérnök meg azért, mert ";ncs tvzzá — Édesapád mit dolgozik? — Fogatos a ts^-ben.--YJ'nri'tl — OlAh Valéria — mond. ja «nárvot+pi pc otthagy. Fut o” '-’-~’4ba. © Idős ember álldogál a tanácsház szomszédságában. Köszönök. Kalapot emelve fogadja. Néhány szó után azzal a kérdéssel lepem meg: mit ért régen parasztnak lenni? Illetékes a válaszra, hiszen annyi éves. hogy életének nagvobbik felét abban a világban élte. amit múltnak «tevezünk, de mégis csodálkozva néz rám. Régen nincs arra ok. hogy ezen a valóimkor végső jfird^spk közé sorolt gondolaton kehien tönrongenf. — M-gnnk közt naivon, tnót'.lr t>n«v ki mennv’t ér mint em*->er — mondia megfontoltan. —■ Azt is tudtuk, hogy akinek pénze volt, egy kicsit jobban élt vagy hivatala volt, az sem. mibe vette a paraszti munkást... Ahogy mi akkor éltünk — sóhajt, — elsorolni sem lehet már... Egy hold tengeri kapálásáért nyolc, tíz pengőt fizettek, krumpli- kapálásért öt-hat pengőt. De ez sem akadt,. mert munkásemberben inkább felesleg volt, mint hiány, így aztán fogattak volna velünk nyulat is ha megéri. M ár a XIV, században Nagyfalu néven szerepel a pápai tizedlajstromban, később Egyházas-Nagyfalu néven találkozunk vele. A török hódoltság idején sokat szenvedett. Egy ízben Tokaj labanc várura is elpusztította. 1791-ig csak puszta volt, akkor telepítette újra a tolcsvai Bónis család. 1908 óta nevezik Ti- szanagyfalunak. Az előző 600 évben nincs annyi feljegyezni való, mint az elmúlt 30 évről, azóta, hogy a szovjet hadsereg ide is elhozta a szabadságot. Ezt minden szabolcsi községről elmondhatjuk, de Tisza- nagyfalunak van egy nevezetes eredménye: az országban először, 1945. március 27-én itt osztanak földet. A földosztás végrehajtását hónapokig tartó szívós küzdelem előzte meg. A huzavonát végül a tiszántúli szegényparasztság kezdődő földosztó mozgalma döntötte el. Ennek hatására a debreceni Ideiglenes Kormány 1945. március 17- én közzétette földrendeletét. Ennek ismeretében tíz napoal később a tíszanagy. falui földigénylő bizottság úgy dönt. hogy Kék László nyilas körzetvezető, népellenes bűnös földjét osztják fel először. Az elsőként földhöz juttatónak közül Munkácsi Mihály és Bodrogi András ma is él. A szemtanúk közül Bodrogi Andrással, Chrabák Imre földhöz jut- tatottal. Békési Mihállyal, a földigénylő bizottság tagjával, Láng Béla tanácselnökkel, a MADISZ akkori titkárával és jelenlegi tanácselnökkel és Nagy G&1975Parasztsors — Mit ér parasztnak lenni? — ismétli a kérdést és hümmögve néz maga elé. — Hét-nyolcszáz pengőért adtak egy hold földet. Hon. nan vettük volna mi azt a pénzt ?! Élni kellett valahogy, parasztnak lenni azon felül lett volna valami. Azt bizony nem kaptuk. Ebben a községben talán senki sem, legfeljebb egy-két harapást belőle., szűkén, nagyon szűkén., mint a kenyérből... — És mit ér az ember ma, ha paraszt? Élénken néz rám. Várta a kérdést. — Hogy is mondjam...? — tűnődik hangosan. — Hát, nem jelent semmi különöset, sem jobbat, sem rosszabbat, sem többet, sem kevesebbet, mint más egyébnek, akárminek lenni! Dolgozunk, megélünk, cm. berek vagyunk... Ezt tudom mondani! © Az Uj Élet irodájában Muri János szövetkezeti taggal beszélgetünk. Felhő, zódik a földosztás ideje, az azóta eltelt esztendők soksok próbálkozása, munkája és elérünk a jelenhez, ami annyira összehangzóvá teszi az egykor nagyon különféle indítékú, színű, hangú, vágyakat, hogy könnyű summázná az eredményt: — Meg vagyunk elégedve —- mondja. — Nem egyformán, lehetnek és vannak is különbségek, de elégedetlen nincs köztünk — és elsorolja, hogy ő például 1971-ben 13 335 forintot, 1974-ben 21 257 forintot keresett. — Még az asszonyoknak is megvan a kedvük, mert létesítettünk egy ládaüzemet, abban eldől, gozgatnak... — teszi hozzá. — Mit jelent ma parasztnak lenni? — kérdezem. — Ilyesmin régen nem gondolkoztam — ismeri el. — Azt azonban tudom, hogy mit jelentett. Én is benne voltam. Emlékszem, hajnalok hajnalán csattogott a summások meztelen talpa a topegán, mert napfeljöttére kint kellett lenni. Tudom, volt akinek korán reggel azzal tette a szalonnát a tarisznyába a felesége: te ember, ha nem kapsz mun. kát meg ne edd, mert nem tudok másikat venni! Azt is tudom, hogy akkor még hídvám volt. Két fillér a gyalogos embernek. Inkább átmentek a vizen úszva vagy valahogy, annyira nem volt krajcár... Ma meg — nevet fel —*■ ahogy mondják,. megnőtt a. kirándulási kedv. A tagság .elvárja, hogy elmenjünk Szob oszlóra, Tapolcára hétvégezni... És. ami a legfontosabb: ma senki sem szégvelü. hogy paraszt, mert életnívót jelent! Tudom, hogy vannak akik irigylik is. Szemünkbe is megmondják: jó maguknak, mert parasztok! Ilyet soha nem hallottunk azelőtt. Tűnődve néz maga elé. — A fiatalok elmennek — folytatja hangosan — ez igaz, de aztán jönnek visz- sza. Amikor elérik a harmincéves kort és családot, háztájit akarnak alapítani, akkor hazajönnek, Itt a lakás sem olyan nagy probléma. Szinte az egész falu új. Nincs már itt a régi szalma-nád tetős házból egy sem. Épített mindenki, van aki másodszor épít. Aki pedig túl van rajta, az berendezi... Bizony, nem alszanak már ketten egy ágyon... Nem mosnak kézzel, de géppel... Csák a mi kis utcánkban tizenhat televízió van... Minden házban berni a villany... Hát ezt jelenti ma parasztnak lenni! — mondja és maga iS meglepődik egy kicsit azon, hogy milyen szépek ezek a gondolatok egy csokorba szedve. Mit ér hát az ember, ha paraszt? Ugye, nem szükséges itt külön összegezni a választ? Elég szabatosan fogalmazott az idős bácsi: nein jelent semmi különöset, sem jobba 1, sem rosszabbat, sem többet, sem kevesebbet, mint más egyébnek, akárminek lenni!” így igaz! Szabd György KÉT TAVASZ bor tez-elnökkel beszélget» ve idézzük a múltat, vallatjuk a jelent, szőjük a jövőt. Bodrogi András az első földhöz jutiatottak egyike: — Megöregedtem. Hosszú volt az út 1879-től a zsellérházból a mába. Megjártam az első világháború poklát. Szolgáltam a szovjet Vörös Hadseregben. Asz- gzonyt is Oroszországból — Timosenkó környékéről — hoztam. Nyolc gyereket szült nekem. Nagyon vártuk a felszabadulást, szovjet testvéreinket. A szabadsággal együtt meghozták a földet is. Az meg, hogy az ezeréves per eldőltével az első három nincstelen között kaptam földet, még ma is izgalommal tölt el. Sírásra késztet, mint akkor, amikor leverték az első karót, a másodikat, majd az én földembe is. Nem gondoltam én akkor arra, hogy gazdasági felszerelés nélkül hogyan fogom megművelni. Akkor, azon a tavaszon látta volna a határt! Úgy ellepték a népek, mint varjú a vetést. Ásóval, kapával szántottuk meg az egész határt. Volt új gazda, aki magát meg családját fogta az ekekapa elé. Közben elszállt az idő. A család felnőtt. Szétszéledtek szerte az országba. Boldogok. Én is. Valamennyien az én munkás utamat járják, négyen mint kommunisták is. Chrabák Imre, az elhurcoltak egyike: — Tokajban még dörgött az ágyú. de mi Jármi Kálmánnal, az akkori párttit- kárral meg még néhányan szervezkedtünk. A földosztásra is. Ha jól emlékszem, február végen Jármi’ gyalog ment Debrecenbe, hogy a nyugtalankodó népnek hozza a hírt a földosztásról. Nyugtalant* voltunk, mert itt volt a nagy család, éheztünk. Ráadásul jött a tavasz. A föld meg várta a munkáskezet. A nagyfalui népek türelmével nem lehetett visszaélni. Huszonkét tagú földigénylő bizottságot alakítottunk és mindenkit földhöz juttattunk. De később sem hátráltunk meg. Pedig a nyár végére á belső ellenség szavára Jármi Kálmán párttitkárt, Szabó Dezső főjegyzőt, Szolnoki Ferencet, meg engem letartóztattak. Fors- pontos szekérrel előbb Gá- vára, majd Nyíregyházára szállítottak. Belöktek bennünket a nyilasok meg más bűnözők közé. De a nagyfalui nép húsz, emberekkel megrakott szekérrel, kerékpáron meg ki hogy, utánunk jött. A törvényszéki vádtanács szeptember 27-én az öklöktől meg a puskáktól — mert elvtársaiknál az is volt — megijedve szabadon bocsátott bennünket. Utunk haza, meg azután is diadalút volt. Az, még akkor is. ha a beszolgáltatástól némelykor üres maradt a padlás, ha árvizeken, meg egyéb nehézségeken keresztül- neveltünk embert, kommunistát gyerekeinkből. Békési Mihály nemcsak a földigénylő bizottságnak volt tagja, de a mezítlábas mérnök határmérő tisztét is rábíztak, ma a zöldségkertészeti brigád vezetője: — Kimértük mi a földet, meg levertük a karót ott is, ahol hónaljig ért a viz. Ha a földesúrnak tudtuk húzni benne az igát, akkor magunknak dolgozva ilyen akadályon nem akadunk fenn. Még ma is borsódzik a hátam, ha rágondolok, hogy mivel ijesztgettek, amiért a nagyságos urak földjét fel mertem szegdel. ni. A feleségem még az ágyban is sugdosta, hogy mit beszéltek az emberek. Igaz, vakmerőén csináltuk. Előbb mint az Ideiglenes Kormány rendelete megengedte. De így legalább most büszkén vallhatjuk, hogy mi voltunk az elsők, azok, akik az ezeréves pert a magunk hasznára fordítottuk. Láng Béla akkori MADlSZ-titkár, ma tanácselnök: — A földigénylő bizottság abból indult ki, hogy itt a föld kilencven százaléka úri birtok volt. Minden földet egy kalap alá vettek. A bizottság úgy döntött, hogy a felnőttekre két-két, a gyerekekre egy-egy hold földet ad. A földosztás 30 éves évfordulóját pedig a földosztók és a földhöz jutta- tottak találkozójával március 27-én a község 3398 lakosával együtt ünnepeljük... És hogy indul ez a harminc évvel későbbi tavasz a tiszanagyfalui határban? A válasz Nagy Gábortól, a termelőszövetkezet elnökétől halljuk: “■ A határ ma is népes, mint azon a napfényes negyvenötös tavaszon. Az akkori kapakat, ásókat tizennyolc ötven-hatvan lóerős traktor, négy kombájn, Klaas Dominátor, számtalan munkagép váltotta fel. A talaj tápanyag-utánpótlását tudományos talajvizsgálat alapján végezzük. Tehenészetünkben, juhásza- tunkban a gondozók korszerű körülmények között dolgoznak. Az egykori zsellér, napszámos emberekből és fiaiból szakmunkások nevelődtek. A tagok közül középiskolát tizenketten végeztek. Egyetemi végzettséggel ketten rendelkeznek. A nehéz indulás után meggazdagodott a tagság. Szövetkezetünk tiszta vagyona 24 millió 403 ezer forint. Határunk 2059 hektáros. Tagságunk létszáma közel ötszáz fő. Az egy tagra jutó átlagkereset meghaladja a húszezer forintot. A ma krónikása keresi az egykori karó helyét, a nincstelenséget, a zsuptetős házakat, az elcsigázott arcokat És mit talál? Ameddig a szem ellát egybenyúló búzatáblát, modern állatié, nyésztési telepet, gazdaságról árulkodó mandzárd tetős házakat, egészségtől csattanó, megelégedett arcokat vidám gyerekkacajt. És ezekkel együtt szorgalmas munkát, mellyel Tiszanagyfalu népe kovácsol, ’a még gazdagabb jövőjét. SSgér Imre
