Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

RELEV-MAGYARORSZA® Í975. mSrcfus Í8C PROGRAM M«g azok is kevesen ismernék meg a sóstói kultúrparkot és kornyékét, akik hét elején látták. Két nap alatt társadalmi munkában több, mint 2500 köb­méter földet mozgattak meg a Közúti Építő Vállalat, a KPM Közúti Igazgató­sága, a Vízügyi Igazgatóság és az Erdőgazdaság dolgozói. Elsőként a terep- rendezés során 4—500 gépkocsi részére autóparkolót építenek, valamint sé­tányt a kultúrpark kerítése mellett. Később állandó kiállítási pavilon énül, ahol megyénk termékeit tekinthetik meg az ideérkező vendégek. (Gaál Béla felvétele) krónika 1945. március 16. KENÉZLÖ. Megalakult a községi Földigénylő Bizottság. ,1965. március 17. ' TURISTVÁND1. Át­adták a múzeumnák be­rendezett Móricz Zsig- mond-emlékházat és a felújított vízimalmot.. . 19701 március léi ÚJFEHÉfiTÖ. Megala­kult a takarékszövetke­zet. 1970. március 17. ZÁHONY. Huszonnégy szolgálati“ lakást adtak át a . vasutas. . dolgozók- ■ nak, s .megkezdték a beköltözést. A KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓI PARI SZAK­MUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET, hét tanulója képviselte me­gyénket A szakma kiváló tanulója március 10—11 kö­zött Eudapesten rendezett országos versenyén. A hét tanulóból egy országos má­sodik helyezést' ért él. öt' ta­nuló pedig olyan pontsza­mot szerzett,, mellyel koráb­ban, a szakmunkásvizsga le­tétele nélkül kapják meg a szakmunkás-oklevelet. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága s és a megyei tanács lapja ■ főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség Nyíregyháza, Znnvl Ilona u 8—5. Telefon: 10-003. il-!7t Telexszám: megyében 544. megyén kívül 78 34« .»őstactm: 4401 Nyíregyháza, Pt.: «7 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vallalat Nyíregyháza Zrínyi Ilona u 8—5. Telefon: 10—150. Pí.: 85 felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a MSgyar Posta Előfl- aethetfl oarmely postahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest V fázsei nádor tér 1.) közvet­lenül vagy oostautalványon. va Janiim átutalással a KHI 215- ÍS162 pénzforgalmi telzőszámrs előfizetést díj egy nőnapra 20 forint Indexszám: 28 059 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza, felvilágosítás nirdetes ügyben: lffl—l5í telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA fJSytregyháza Dézsa György n. 6 . felelős vezető: Holtat! Eswéaa Olvasóinkhoz! Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy lapunk március 18-i, keddi számában részletesen beszá­molunk az MSZMP . XI. kongresszusáról, ezért 12 oldalon jelenik meg a Ke- lét-Magyarország. ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉT március 17-én délután Má­tészalkán tartja meg a MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei szervezete. A . kihe­lyezett tanácskozáson a vá­rosi tanács elnöke elemzi az ott végzett munkát. Szakszövetkezetből tsz. Az 1000 hektáros és 340 ta­got számláló űjfehértói Győzelem Mezőgazdasági Szakszövetkezet március ló­tól termelőszövetkezetté álakul át. Egyben megszü­letett a terv az újfehértói Vörös Hajnal. Tsz-szel való egyesülésre, .amelyre előre­láthatólag, 1976. január 1-én kerül sor. A KISMAMAKLUB MŰ­SORÁBÓL. Március 1:7-én,' hétfőn délután 15 órai'' kez­dettel új, nőgyógyászati elő­adássorozat kezdődik a nyír­egyházi városi, és megyei művelődési központ kisma- niaklubjában. A rendezvény- sorozat előadója dr. Sebes­tyén Hunor nőgyógyász szakorvos. f Értesítés A Volán 5. P7 Vállalat értesíti a tisztelt utazókö­zönséget, hogy 1975. március 17-től a Garibaldi utca táv- hővezeték lefektetése, illetve az . azt .követő útkorszerűsí­tés cél iából a forgalom elől előreláthatólag 1975. május 20-ig lezárásra karül. Üzen időnonttól kezdve a 12-13-as körjáratok a Krúdy Gy. ut­cán fágmk köz1“kr-fini, ahol az Ószőlő u.—Krúdy Gy. utca kereszteződésében is meg. fognak állni, le- és fel­szálló utasok érdekében. A forgalomelterelés miatt kér­jük szíves türelmüket, illet­ve megértésüket. Volán 5. sz. Vállalat. (355) A ’tt^tányűli Áram- szolgáltató válla­•LAT nyíregyházi üzem- igazgatósága felhívja a la­kosság. továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy az István-bokorban megépített transzformátorállomást és csatlakozó magasfeszültségű távvezetéket, amelv István- bokor határában halad ke­resztül, t éy március hó 17- én 08 órától kezdve áram alá helyezi. A vezetékosz­lopra felmászni, vagy a ve­zetéket megközelíteni szigo­rúan tilos, mivel A VEZE­TÉK ÉRINTÉSE HALÁ­LOS! (348) TANÁCSADÁS. A Nyír­egyházi Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézet és a me­gyei gyógyszertári központ kedden, március 18-án dél­előtt fél tizenegykor a nyír­egyházi városmajori mű­velődési házban konzultációt rendez olyan fiataloknak, akik az orvosi, vagy más egészségügyi pályát szeret­nék élethivatásul válasz­tani. A kérdésekre a vála­szokat dr. Szőgyi Mária, a budapesti Semmelweis Or­vosegyetem biofizikai inté- ' zetének kutatója adja rrieg. Kétmillió 783 ezret fizet a lottó A lottó 11. játékhetének nyereményjegyzáke: 5 ta’á- latos egy darab, 2 780 314 fo­rint, 4 találatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyereményük egyenként 35 194 forint, há­rom, találata 6473 fogadónak •volt, • -nyereményük egyen­ként 430,— forint, kéttalála- tos szelvények száma 202 660 darab, ezekre egyen­ként 17 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) SABINOLTÁS NYÍREGY­HÁZÁN. Március 17-től már­cius’ 22-ig' tartó,’ újabb Sabin- oltás kezdődik Nyíregyhá­zán. A gyermekbénulás elle­ni oltásban részesülnek azok a gyermekek, akik 1971. ok­tóber 1. és 1974. december 31. között születtek. Oltásra 8 órától 16 óráig, szomba­tön délig, a nap minden órá­jában lehet jelentkezni ’ a Benczúr téri tanácsadóban, illetve a körzeti gondozási körökben. Közérdekű közlemény Mátészalkai Városi Tanács V. B. műszaki osztálya fel­hívja a gépjárművezetők fi­gyelmét, hogy a városköz­pontban kezdődő csatorná­zási munkák miatt a forga­lom rendje 1975. március 17-től, hétfőtől, megválto­zik. A városon áthaladó 49- es főközlekedési útvonal forgalma a Baicsy-Zsilirisz- kv és á Kossuth utcákról a Fürst Sándor és a Rákóczi utcákba terelődik át. A for­galomkorlátozás várható időtartama két hónap. Hírszerkesztő: Gesztelyi N, Zoltán 1975. március 16, vasárnap HENRIETTA NAPJA A Nap kél: 5 óra 57 perckor, nyugszik: 17 óra 50 perckor. A Hold kél: 6 óra 09 perckor, nyugszik: 21 óra 51 perckor, 1975. március 17, hétfő GERTRUD NAPJA A Nap kél: 5 óra 55 perckor, uyugsziK: 17 óra 51 perckor. A Hold kél: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 22 óra 50 perckor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: időnként kissé lelszakadozó fel­hőzet, többié lé ismétlődő^ eső, zápor. Mérsékelt, időnként élénk déli, délkeleti szél. El­sősorban hajnalban és reggel több helyen köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet B—13 fok között. Kossuth rádió VASÁRNAP 8,05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8,21: HANG-KEP. A Magyar Rádió és ,Televízió Magazinja. — 10,03: Gyerekkoromban egyszer... Hor­gas Béla dokumentumműsora József Attiláról II. rész. — 11,01: Sipos Gyula versei. — 11,11: Ze­nés reklámturmix. — 11.19: Nagy mesterek —. világhírű _elő- adóművészek. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. — 12,58: Tiszta szívvel... — 13,08: Abrahám Pál —Harmath Imre operettjeiből. — 13,22: Rádiólexikon. — 13,52: Operaéneklés a század elején III. rész. — 14,24: „Mind őt cso­dálták, mind csak őt dicsérték” III. rész. — 15,28: A zeneszerző: Majláth' Júlia. Hangverseny a rádió 6-os stúdiójából. — 17,05: Világlíra. Babits Mihály versei. — 17,20: Nótakedvelőknek. — 17,50: Közvetítés a Katona József Színházból: Varsói melódia. (Ism.) — 19,52: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operett­jéből. — 20,30: Országos Zenei Műveltségi Verseny. Liszt és ko­ra. — 22,10: Sporthírek, Totó. — 22,20: Harangozó Teréz és Kor­da György énekel, Paul Mauriat zenekara játszik. — 23,10: Fran­cia muzsika. — 0,10: A csavargó király. Részletek Friml operett­jéből. HÉTFŐ 8,16: Verbunkosok, népdalok. — 9.10: Illés Béla művei. A vígszínházi csata. Dramatizált epizódok. IV. rész. — 9,30: A hét zeneműve. Debussy: Prelü- dök. II. kötet. — 1.0,10: Iskola- rádió. —' Jid,35: Zenekari mu­zsika. — 12,35: Tánczenei kok­tél. —«■ 13,2ü: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13,50: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) — 13,55: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Helyszíni köz­vetítés. — Kb. 15,35: Hangszer­szólók. — Kb. 16,00: A kong­resszus tanácskozása közvetítés folytatása. — 17,30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 13,00: A hét rádióhallgatója. — 18,20: Beethoven: IV. szimfónia. — 19,00: Esti krónika. Tanács­kozik az MSZMP XI. kongresz- szusa. Hangképek, tudósítások. — 20,15: Néptáncok Vavrinecz Béla feldolgozásában. — 20,30: Országos zenei műveltségi ver­seny. — 22,25: West Side-i tör­ténet. Részletek Bernstein mu­sicaljéből. —. 22,47: Toumas An* hava finn költő versei. — 23,00: Wozzeck. Részletek Berg operá­jából. — 0,10: Ihász Gábor és S.. Nagy István táncdalaibóL Petőfi rádió ▼ASARNAV 7,39: Gergely Ferenc- orgonái. — 8,00; Miska bácsi lemezeslá­dája. — 8,30: Dunántúli népda­lok. — 8,47: Schubert: Téli uta­zás — dalciklus. — l?,00: Törté­netek Debrecen felszabadulásá­ról. H. rész (Ism.) •— 10,30: Szí­vesen hallgattuk... (Ism.) 12,00: Jó ebédhez szól a nóta. — 1?,43: Mit hallunk? — 13,13: Sta- vorin asszonya. Mesejáték hol­land meséből (Ism.) — 14,00: Táskarádió. — 15,00: Berreg a telefon. Részletek Styne musical­jéből. — 15,20: Kapcsoljuk a 6- os .stúdiót: A Kóruspódium nyil­vános hangversenye. — Kb. 16,05: Mindenek ébredeznek. Tö­mörkény István novellája. — Kb. 17,00: Sipos Gyula versei. — Kb. 17,05: EarI Hines-együttese játszik. — 17,29: Jelenidőben... Riport. — 18,05: A vasárnap sportja. — 18,50: Filmzene. — 19,05: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. —* 1945: James McCracken énekel. — 19,35: Ki ez? Fotórejtvény. — 20,10: Sport­hírek, totó. — 20,15: Színes né­pi muzsika. — 21.03: Boldizsár Iván írása. — 21,13: örökzöld dallamok (Ism.) — 21,53: Zene­kari muzsika. — 23.10: Könnyű­zene Bágya András szerzemé­nyeiből. 3. MŰSOR: 8,09: Beverly Sills énekel. — 8,40: Csak fiataloknak! — 9,40: Sztereo-riport. — 10.OO: Uj Zenei Újság (Ism.) — 10,35: Zenekari muzsika. — 11.15: Romantikus kórusok. — 11.28: Gilgames. Részletek a világirodalom legré­gibb eposzából VI—Vin. tábla (ism.) — 12,10: Anyegin. Rész­letek Csajkovszkij operájából. — 12,52: Művészlemezek. — 13,42: Kis magyar néorajz. — 13,47: Századunk zenéje a Műszaki Egyetemen ,,R” klubiában. — 15,02: Huszas stúdió (Ism.) — 16,05: Hallgatóink figyelmébe. — 16,07: A Bécsi Kamarazenekar Mozart-hangversenye a montre- aux-i fesztiválon. — 17.42: Uj le­mezeinkből. — 18,05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót: Kóté László h«“ gedűestje. — Közben: 18, bü: A magyar költészet századai (Ism.) — 19,05: A hangversenykozvetí­tés folytatása. — 19,45: Pierre Monteux vezényel. — 20,48: Uj dzsesszfelvételeinkből. — 21,18: Korunk operacsillagai (Ism.) — 22,13: Barokk mesterek művei­ből. HÉTFŐ 8,05: Zenekari muzsika. — 9,03: Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: Malthus tiszteletes úr. — 12,00: Kamarazene. — 13,03: Már tör­ténelem... — 13,20: Operahár­masok. — 14,00: Kettőtől ha­tig. .. — 18,20: Kalandozás. — 19,20: Reklám. — 19,25: Kalmár Magda és Pere János nótákat énekel, Németh János cimbal*- mozik. — 2040: Uj könyvek. (Ism.) — 20,13: Rádószínház: A váltó. Osztrovszkij vígjátéká­nak rádióváltozata. — 21,12: Örökzöld dallamok. — 22,07: Vaughan Williams-kórusok. — 22,30: A hét zeneműve. De­bussy: Prelüdök. II. kötet. (Ism.) — 23,20: Vincze Viktória és Szécsi Pál énekel. 3. MCSOR: 18,05: Iskolarádió. (Ism.) — 10,25: Huszonöt perc beat. — 18,50: Zsebrádiószinhaz: A tejes­ember. Rádióminiatür. Irta: Gotthard Feustel. (Ism.) — 19,08: Rossini-áriák. — 19,35: Kapcsol­juk a miskolci Nemzeti Színhá­zat. A Miskolci Szimfonikus Ze­nekar hangversenye. — Közben: Kb. 20,25: Láttuk', hallottuk.... — Kb. 21,30: Herbie Mann együtte­se játszik. — 22,05: Uj leme­zeinkből. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 18,00: „Életek, évfordulók”. Ágoston István dokumentummű- sorá. — 18,30: Zene, mindenki kedvére. — 18,55: Sporthírek. HÉTFŐ 17,30: Műsorismertetés. — Hi­nk. — Lapszemle. — Tánczene hallgatóink kívánsága szerint — 18,19: Észak-tiszántúli krónika. — Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa (tudósítónk jelen­ti.) — Hangszerszólók. — Orvosi tanácsok. — Siker volt . 1974-ben. — Válaszolunk hallgatóinknak. — Operettmuzsika. A televízió „kongresszusi stábjának” közreműködésével a tévénézők is részesei, szern- és fültanúi lehetnek a kongresszuson folyó mun­kának. Ízelítőt kaphatnak a kongresszus légköréből, han­gulatából. 13,43: Tanácskozik az MSZMP XL kongresszusa. Helyszíni köz­vetítés a kongresszus megnyitá­sáról. — A szünetben: zenekari muzsika. 1. . Kodály Zoltán: Ga- lántai táncok. (Színes!) (Ism.) 2. Liszt Ferenc: A-dúr zongora- verseny. (Színes!) — Kb. 17,30: Hírek. — 17,35: Magyar rövidfil­mek. 1. Budai vár. (Színes!) 2. Egy kisváros kincsei. '(Színes!) 3. Napkeltétől napnyugtáig. (Szí­nes I) — 18,25: MireiLe Matinén a párizsi Olympia Színpadán. (Színes!) Francia zenés film. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hír- adó. — 19,50: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Ösz- szefoglaló a tanácskozás főbb eseményeiről. — 20.50: Facseme-.. ték. Magyarul beszélő szovjet film. — 22,15: Tv-liíradó 3. Bratislavai tv vasárnap 8,30: Tv-híradó. — 9,00: Kicsi- nyék műsora. — 9,25: A világ állatkertjei. — 9,50: Universiade. — 10,40: Vidám műsör. — 10.55: Heti tv-híradó. — 12,00: Sírepü­lő VB. — 15,10: Aranykapu. — 16,00: Vasárnap a klubban; — 16,10: Egy hét a képernyőn. — 17,05: Menekülés az árnyékból. Film. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradá. — 19,35: Sport­eredmények. — 19,50: Költészet,. — 20,00: Don Giovanni. Mozart operája. — 21,55: A mi hazámé. —■ 22,20: Tv-híradó. HÉTFŐ 14,15: Pártmüvelődés. — 15,15: Hírek. 15,20: Egy hős nyo­mában. — 16,25: Tavasz Vak­nory-ban. — 17,00: Tv-híradó. —- 17,15: Az országos spartakiádé előkészületei.'— 17.45: A Z. 75- ös hullámon. — 18,00: Esti me­se. — 18,10: 52 komikus. — 18,40: Dalok. — 19,00: Tv-hír­adó. — 19,30: Televízióval a nagyvilágban. — 20,10: Fiaink. — 21,15: Tv-híradó. —• 21,30: Párt­művelődés. — 2240: A labdarú­gás hírei. Televízió VASÁRNAP MAI TEVÉAJAnlATUNK: 20,05: Asszony m viharban Tévéjáték. Döme PiíPoskfi émlékezés-re­gényéből készült ez a tévéjá­ték, Bencsik Imre forgató- könyve alapján. A történet ke­rete: a háború £s a fasizmus viharában élet-halál harcot vívó és szervező illegális kom­munista párt küzdelme. S ezen belül a munkásmozgalomba került polgári származású asz- szony, és „felsőbb kapcsola­ta” között kibontakozó, sok viszontagság között beteljese­dő szerelme. Lírian szép je­lenetekben. bővelkedik a film — Anna és Mihály közös el­vi meggyőződése, mély em­beri kapcsolata, egymásrata- láiásuk és fájdalmas elválá­suk ábrázolásával. A főszere­pekben: Piros Ildikót ás Avar Istvánt láthatjuk. A rendező: Málnay Levente. 8,43: Spreschen Sie deutsch? Német nyelvtanfolyam. Kará­csonyi idő. — 9,10: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam ha­ladóknak., Az utazási iroda. — 9,25: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora gyerekeknek XI. rész: Orrbeszéd (Ism.) — 9,45: Diákabrak. Tarka műsor gyere­keknek. — 10.30: Zsebtévé (Ism.) — 11,00: MAFC-Bajai SK. Férfi kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a Városmajorból. — 12,30: Vá­sárcsarnok a Karanesaljárt. Ri­portfilm. — 12,50: Horgászmód­szerek. Magyar rövidfiim ül. (Színes!) — 14,08: Mit vár a hadsereg a bevvmulóktól? — 14,40: Reklámműsor. — 14,45: Kuwait az olajoázis. n. rész (A filmet 1974. VI. 28: án sugároztuk a 2. műsorba-.). — 15.30: Műso­rainkat ajánljuk! — 15,55: Rek­lámműsor. — 16,00: Michelangelo élete. Olasz tévéfilmsorozat. HL (befejező) rész. — 17,25: Delta. Tudományos híradó. — 17.50: A látás hatalma. XII. rész: A tör­téneti térkifejezés (Színes!) — 18,10: Hazánk, Magyarország. Dokumentumfilm-sorozat (Szí­nes!) X. rész: A konok homok. — 18,35: A közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 18,40: Esti mese. — 19,00: A Hét. — 20,00: Hírek. — 20 05: Döme Piroska: Asszony a viharban. Tévéfilm. — 21,25: Sporthírek. — 21,35: Műkorcsolya VB. Gálaműsor közvetítése Co­lorado Springsből, felvételről (Színes!) — Kb. 22,35: Hírek» HÉTFŐ MAI TÉVÉ AJÁNLATUNK s RENDKÍVÜLI ADASNAP! Abból az alkalomból, hogy az MSZMP XI. kongresszusa * megkezdi munkáját. A televí­zió egész héten bőségesen ad beszámolót belpolitikai éle­tünk e kimagasló eseményé­ről. Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa címmel 45 perces összefoglalót látha­tunk minden nao, hétfőn elő­ször 13,43 perces kezdettel, amikor a kongresszus megnyi­tásáról közvetít kéneket a televízió. Majd az első napon történteket foglalja össze az a kb. egy órás műsor, amely 19,50 perckor kezdődik. Homán tv VASARNA» 7,4«: Pioníroknak. —8,35: Csip­kerózsika gyermekeknek. 9,00: A falu életéből. — 1045: Zenés műsor. — 12,00: Vasárnapi al­bum. — 14,00: Műkorcsolya­világbajnokság. — 16,15: Kultu­rális verseny. — 17,15: Lengyel folytatásos film. — 18,05: Ri­port-film. — 18,25: A legkiseb­beknek. — 18,30: Tv-híradó. — 18,00: A román operaszínpado­kon. — 19,20: Al Amein és Tob­ruk között. Filmbemutató. — 20,30: A San Remo-i nemzetközi dalfesztivál. — 21,00: Tv-híradó, — 2140: A vasárnap sportja, HÉTFŐ 15,15: Dokumentumműsor.' ^ 15,30: Magyar nyelvű adás. — 18,00: Tv-fórum. — 18,25: A leg­kisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,30: Népi melódiák. — 19,45: Folyt, tv-film. — 20,35: Irodalmi—művészeti tv-újság. Moziműsor KBÜDY MOZI: A KERESZTAPA MÁSIK ARCA Olasz fiira E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 őrá a eke mozi: A NEGYEDIK VŐLEGÉNY Szovjet film E. k.: 4, 6 és 8 óra GORKIJ MOZI: FENNAKADVA A FAn Francia film E. k.: 4, 6 és 8 őrs i MÓRICZ Z SíGMOND MOZI: A VIZSGALAT LEZÁRULT, FELEJTS.: EL! Olasz film E. k.: fél 5 óra Március 17: A VIZSGALAT LEZÁRULT, FELEJTSE EL! Olasz film E. k.: fél 5 és fél 7 óra KISVARDAI MOZI: EJTŐERNYŐSÖK Március 17: HAJDÚK MÁTÉSZALKAI MOZI: A HALOTT ASSZONY VISSZATÉR NYÍRBÁTORI MOZI: BREDOW LOVAG NADRAGJA SZÍNHÁZMŰSOR Déryné Színház? A SÖTÉTSÉG HATALMA 17-én 19 ó Déryné-fo.

Next

/
Thumbnails
Contents