Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-09 / 34. szám
te ÍCBL’ET-MAGYAROKSZXé' " WfZ. felirutr fi Budapest kéízül iels abadulásának 30. évfordulójára Február 13-ára, Budapest felszabadulásának 30. évfordulójára gazdag eseménysorozattal készül a főváros. Az üzemekben, vállalatoknál készítik már a színes dekorációkat, üdvözlő feliratokat, amelyeket az épületek homlokzatán helyeznek el. A központi tereket és a főútvonalakat nemzetiszínű és vörös zászlók ékesítik majd, s fellobogózzák a lakóházakat is. Az 'ünnep estéjén látványos kivilágítás köszönti a jubileumot. ■ A következő napok bővelkednek majd a felszabadulással kapcsolatos eseményekben. ' Február 12-én délután a Vígszínházban ünnepi megemlékezést tart a budapesti pártbizottság, a Fővárosi Tanács, a HNF Budapesti Bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a KISZ Budapesti Bizottsága, részt vesznek majd a baráti országok fővárosaiból — Moszkvából, Szófiából, Berlinből, Varsóból, Prágából, Belgrádiból és Bukarestből — a jubileum alkalmából érkező küldöttségek is. Az évforduló napján, csütörtökön ünnepség lesz a gellérthegyi Szabadságszobornál, ahol a főváros párt, tanácsi, társadalmi, .iö- megszervezeti vezetői és a budaoesti fegyveres testületek képviselői, az üzemek, iskolák küldöttei róják le kegyeletüket a felszabadító harcok hőseinek emléke előtt. FOCADP0RA. r*, Fábián Laios, a' rnegvéi 'tanács "vb- titkára f$bpj£f I'ó-éh.' . hétfőn délelőtt 8—ló ó’-áig fogadóórát tart hivatali helyiségében. Dr. Gluehmann László rendőr ezredes, a Sza- bnlr«-«:zntmár megyei Ren- dőr-főkar>itáovság vezetőie február 14-én. nemeken délelőtt S—12 óráig fogadóórát t*rt Nvíregvbóza. Snitósz Mibálv u. 2. sróm alatti hivatali helyiségében. JelvnegMl kisdobosoknak. Farsangi jelmezbált rendeznek vasárnap délután a kis- dnh->snk részére a Kemecsei Általános Iskolában. ÓVÓBA VJ ELFMFKBÖL. Ä nyíregyházi MEZŐGÉP Váliaiat eev lóó személyes Avnda építését kezdte meg Gödöllőn. Érdekessége ennek. hngv az óvoda acélváz szerkezetű nrs-m-izol oanel, 3t válaszfalak pedig ginsz- kartnphól kósrülnek. Ilyen elemekből eddig Magvaror- tzágnn csak egy óvodát építettek Pécsett A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatrpár megvei Bizottsága és a (negyei tanács lapja Főszerkesztő: ítopka János Szerkesztőség- Nyíregyháza. . Zrínyi Ilona u S—S Telefon: 10-008 11-277. Telexszám: megyében Sí-í, megyén kívül 72 Sí« Postacím: ««01 Nyíregyházai. Pí : «7 Kiadja- a Szabolcs megye! lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona a 3—&. ; Telefon: 10—150. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos tPer’eszti a Magvsr Posta Előfizethető bármely r-stahivatalnál a kézbesítőknél a “osta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál <KH1 Budapest V József nádor tér l.i közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a KH1 215- SS 162 pénzforgalmi ielzószámra Előfizetési dil egy hOnaora Sí forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem Arzünfc mag es nem adunk vissza Felvilágosíts* hirdetés ügyben: 10—150 »elefonón NYÍRSÉGI NYOMDA Hyiregvháza Dózsa György u. 5 Felelős vezető: íioiécü István PRC GRÄM A kemecsei Űj Erő Termelőszövetkezet faipari üzeme jó megélhetést biztosít az ott dolgozóknak. Ebben az évben több ezres nagyságrendben készítenek itt cirók- seprűnye’eket, valamint gyermekjátékot, kiskerti felszerelések nyeleit. Képünk: Dankő Jánosáé és Nagy Andrásné szállításhoz készíti a bükkfából készült seprűnyeleket. (Elek Emil felvétele) Beiktattak dr. Timkó Imre hajdúdorogi görög katolikus megyéspüspököt Szombaton a nyíregyházi görög katolikus templomban felszentelték és beiktatták tisztségébe dr. Timkó Imre hajdúdorogi megyés püspököt. A szertartást dr. Ijjas József kalocsai érsek, a magyar püspöki kar elnöke, Szegedi Joachim jugoszláv — krizsevci görög katolikus püspök és dr. Bánk József egri érsek végezte. A beiktatáson jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Gyúró Imre, a Sz&bolos-Szat- már Megyei Tanács elnökhelyettese, dr. P. Szabó Gyula, a Hazafias Népfront Szabolcs- Szatmár megyei Bizottságának elnöke, dr. Bariba Tibor református püspök, a magyar református egyházi zsinat elnöke és több egyházi személyiség. Ugyanezen a napon került sor Nyíregyházán dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi görög katolikus segédpüspök felszentelésére. 85 ezret fizet a lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 63 fogadónak, volt, nyereményük egyenként S3 ezer 233 forint. Három találata S386 fogadónak volt, nyereményük 420 forint. Kétta- lálatos szelvények száma 139 ezer 001, nyereményük IS forint A nyeremények a nyere- ményiileték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Olaj az NDK-nak. Sza^. tonna nyers napraforgóolajat indított útnak péntek délután a Német Demokratikus Köztársaságba a Növényolaj- és Mosószergyártó Vállalat nyírbátori növényolaj gyára. XÖNYVŰJ DON SÁGOK. Molcsanov, Ny. Ny.: &e Gaulle tábornok (Kossuth) —T Pavlovié, J,: Guszti és Jvlkó a kéi hangyalurkó (Móra) — PeUer J.: A számfogalom fejlesztésének szintjei az oktatási gyakorlatban (Tankönyvkiadó) — Schwartz. J.: Minden » ipi varázslatok (Móra) — Szende) A.: Orvos a családban (Medicina) — Számodévá Szanszkrit mesék (Európa) — Szűcs l.: Papírsárkány (Móra) — Mesterházi L.; Viszontlátó* <Magvető) — Woddis. J.: t"“ teóriák a forradalomról (Kossuth). Kezdődik a nyelviskola. A TIT audiovizuális nyelviskoláján február 24-én kezdődik a következő tanulmányi félév, amelyen angol, német, francia és orosz nyelvű kezdő és haladó fokozatok lesznek. A tanfolyamokra február 20-ig fogadnak el jelentkezéseket Nyíregyházán, a TIT-ben. zárszámadás Záhonyban. Február I2-én tartja zárszámadó közgyűlését a záhonyi Lenin Terme lőszövetkezet. A gazdaság munka értékelése mellett be számolnak az ellenőrző, t döntőbizottság éfe a nőbizott- ság műit évi munkájáról. Társadalmi munka az iskolákért. Értékelték az elmúlt évi szocialista brigádmozgalom eredménveit a SZAVICSAV-nál. Megállapították: azon túl, hogy munkájukkal hozzájárultak a terv túlteljesítéséhez, 7000 óra társadalmi munkát végeztek az egy üzem — egy iskola — egy óvoda mozgalom sikeréért. A félmillió forint értékű társasaim-' munka közel felét az iskolák és óvodák patronálásá- val teljesítették. OLVASÓINKHOZ. Szíves elnézésüket kérjük, hogv anyagtorlódás miatt a családi c-Iáal kimaradt lapunkból Hírszerkesztő: Balogh József S975. február *, vasáxaaagi ABIGÉL NAPJA A Nap kél: 7 óra 09 perckor, nyugszik: 16 óra 57 perckor. A Hold kél: 5 óra 41 perckor, nyugszik: 15 óra 32 perckor. 1375. február 10, héti® ELVIRA NAPJA A Nap kél: 6 óra 59 perckor, nyugszik: 16 óra 53 perckor. A Hold kél: 6 óra 11 perckor, nyugszik: 16 óra 34 perckor. Hideg» szeles idd Várható időjárás ma estig: íelhőátvonulások, vszórványos an futóhavazással, hózáporral. Az élénk, többíeié erős, helyenként viharos lökésekkel kíséri északi szél csak lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet fagypont körük Kossuth rádió vasárnap 6,10: Kellemes vasárnapot! — 7,26: Testvérlátogató. — 8.05: 3t kontinens hét napi a. — 8,21: A bt. Martin-in-the-Fields-í kamarazenekar játszik. — 8,59: Trombita harsog, dob pereg... n. — 10,03: Szárnyak zenéje. Sa'fy László versei. — 10,09: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 10,30: Vasárnapi koktél. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. — 12,15: .16 ebédhez szól a nóta. ,— 13,03: Tiszta szívvel. Barcs Sándor írása. — 13,15: Simándy József operettfelvételeiből. — 13.35: 30 év múltán. II. 1945. február 3. — 14,15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. —15,40: Német utakon. .. Utijegyzet. — 16,00: Fél óra sanzon. — 16,30: Beniamino Gigli énekel. — 17,05: Népdalkörök országszerte. — 17,25: Világlíra. — 17,40: West Side-i történet. Részletek Bernstein zenés játékából. — 18,13: Híres karmesterek próbálnak. X. Pablo Casals. — 19.15: Magnósok. figyelem! — 20,00: Magyar utazók a nagyvilágban. — 21,00: Sonny Rollins triója játszik. — 21.15: Szjatoszlav Richter zongoraestje a pécsi Liszt Ferenc^ teremben .— 22.49: Eszmecsere — irodalomról, művészetről. — 23,19: Gyöngy Pál szerzeményeiből. — 0,10: Operaáriák. HÉTFŐ 8,2«: Mit üzen a rádió» — 8,5:: Madrigálok: — 9,10: Illés Béla művei. Kárpáti rapszódia. Dramatizált epizódok. I. rész. — 9,30: A hét zeneműve. — 10.05: Iskolarádió. — 10,30: Zenekari muzsika. — 11.09: X Magyar Rádió Karinthy-színpada. — 12,35: Tánczenei koktél." — 13.20: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Édes anyanyelvűnk — 14.10: Magyar munkásdal-íeldolgozások. — 14.27: Dohnányi: Változatok egy magvar népdalra. — 14.37: Jókai és korunk. Sőtér István előadása. I. rész. — 15,10: Yskolarádió. — 15,50: Polkák. — 16.00: A világgazdaság hírei- — 16,05: Bemutatjuk a MHV Bartók összkiadásának űj lemezét. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A hét rádióhallgatója. — 17 4;: Van új a Nao alatt. — 17,55: Huszas stúdió. Falusi értelmiségiek. — 19.40: A Buddenbrock ház. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva. — I. rész — 20,55: Népzenei Magazin. — 21,30: Mik- rolánc. — 22,20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben: 22.48: az anyagcsere- betegségek. a civilizáció áruimat. — 23.04: a Nagv mesterek — világhírű előadóművészek című műsor folytatása. — 0,10: Wild Bill Davis és Johnny Holges felvételeiből. OJ »ág- — 19,35: Mozart-művek. — 12,10: Művészleniezek. — 13,33: Kis magyar néprajz. — 13,40: Kodály: Székelyfonó. Egy- íelvonásos daljáték. — 15,05: Diákkönyvtár hangszalagon. Golgota. Alekszej Tolsztoj regényének rádiőváltozata. IX. rész. — 16,07: A XX. század zenéjéből. — 17,44: A százezredik. Riport. — 18,05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Bársony László brúcsaestje. — Közben: 18,45: A magyar költészet századai. A szocialista költők. — 19,02: A hangversenyközvetítés folytatása. — 19.37: Bach-művek. — 21,05: Tosca. Készletek Puccini operájából. — 22,00: .Ornette Coleman kvartettje játszik. — 22,30: Ormándy Jenő két szimfonikus költeményt vezényel. hétfő 8,05: Népdálok, néptáncok. —• 9,03: Ezeregy délelőtt. — 10,00: a zene hullámhosszán. — 11,50: Véleményem szerint. — 12,00: Beethoven-művek. — 13,03: Távol a családtól. Riportmüsor. — 13,20: Goldmark operaiból. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Kettesben. Garas Dezső és Szilágyi János. — 18,05: Külpolitikai figyelő (ism.) — 18,20: Értelem — érzelem — mítosz. — 18,45: Böngészde. Az elmúlt hónap zenei eseményeiből. — 20,13: a rock mestefei (67. rész). — 20,43: Otelló. Késeietek Verdi operájából. — 21,30: Könnyűzene. — 21,50: A hét zeneműve. — 22,20: Nóták. — 23.15: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjéből. Puccini: PlHangókSaaxmoBy. Ax opera 1L felvonása. — Kb. 22,35: Hírek. Bratislava! tv 3. MŰSOR 8 18,03: Iskolarádió. — 18,25: Hu- szonöt perc beat. — 18,50: Nicolai Gedda francia áriákat énekel. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarinak Baeh-hangversenye — Közben: Kb. 20,20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — Kb 20,40: A hangver- senykőzvetítés folytatása. — Kb. 21,18: A Kodály vonósnégyes felvételeiből. — Kb. 21.52: Benny Bailey trombitál. — 22.15: Zenei panoráma. Nyíregyházi rádió • VASAKNAK í*,96: Az Iparművek „hátországa”. Téglás környéki rinort- műsor. — 18.30: Török Erzsébet és Béres Ferenc énekel. — 18,55: Sporthírek. HStfö 27,30: Műsorismertetés. — 'Hírek. — Lapszemle. — 27.40: Tánczenei . kívánságműsor. — ’8,0«: ~ EsiáS-flsz'áhtúll krónika. — 18,15: Kocsár Miklós szerzeményeiből. — 18.25: Orvosi tanácsok." — 18.30: Vidám dallamok. — 18.35: A tanácstag utcája... Ágoston István riportműsora. — 18,45: Kéringők. Televízió MAX TE^KAJANLATÜNKt 20*10: Nappalok és éjszakái VASÁRNAP 8,30: Tv-híradó. — 9,0C: 'Kicsinyek műsora. — 9,30: Farkasnyomon. — 10,00: Rézgomb,, — 1G,50: Mezőgazdasági magazin.— 11,30: Heti tv-híradó. — 11,55: Hangverseny. — 15,00: Vasárnap a klubban. — 15,40; Összeg. Tv- játék. — 16,55: Hírek. — 17,00: Cseh film. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Sporteredmények. — 19,50: Költészet. — 20,00: Rómeó és ’Júlia. — 22,15: Televízióval országjárásom — 22,40: Tv-híradó„ hétfő 14,40: Hírek. — 14,43: Pártművelődés. — 15,25: Pedagógusok műsora. — 16,25: Érdekességek. — 17,00: Tv-híradó. — 17,15: Sportesemények visszhangja. — 17,45: a felszabadult Budapest. — 18 00: Esti mese. — 18,10: 52 komikus: Pierre Etaix. — 18,35: Dalok. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Ami nyugtalanít. —<, 20,15: Ismerik a Tejutat? — 21.20: Tv- híradó. — 21,45: Párt művelődés. Komán tv VASARNA* 7,49: Pioníroknak. — *,»: A Daktari c. folyt gyermekfilm. — 9.00: A falu életéből. — 10,10: Ismeretterjesztő műsor. — 12,00: Vasárnapi album. — 13.55: Spanyolország—Skócia Európa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 15,25: Népi zene. — 10,15: Román kerámika. — 16,45: Amatőr művészek műsora. — 17.00: Folytatásos film. — 18 00: Rinortműsor. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.05: Román film. — 20.15: Intervizio közvetítés a berlini Varieté színházból. — 21,10: A vasárnap sportja. hEtfö 15.30: Magvar nyelvű adás. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.35: Népi zene. — 19.45: A Tower árnvékában, folytatásos tv-film. — 20.35: Irö- d&lmí-művészeli iv-üjság. Moziműsor KRÚDY MöZX: SZALAD, SZALAD S KÜLVÁROS Francia film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra béke mozis £* S , km Petőfi rádió VASÁRNAP 7,»: örgonamuzsika. — S,oe: Miska bácsi lemezesládáia. — 8 30: Mit hallunkí Érdekességek a jövő hét műsorából. — o,o:~: Népművészek a mikrofon előtt. — 9,15: a rádió fcabarészfnház.i. Februári műsor a 6-os stúdióbé — 16,25: Masu’ar múzsa. író—ol/asó ta'álkozó a rádióban. I. — '.1.95: Kapcsoltuk a debreceni Csokonai Színhaza*. Onerahsnc- verseny, — Kézben Kb. 21,55: Láttuk, hallottuk — a kiállíó- termekben. — Kb 12,20: az onerahangversemc-kszvetítés folvtatása. — 13.07: a fálősfogű oroszlán. Lázár Ervin rádiólátéka gyermekeknek. — 14,00: Táskarádió. — 15,00: Mit üzen a rádió? — 15.35: a Belügyminisztérium Duna Művész- sevütíesénak nér>1 zenekara játszik — 26 05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16.15: A vasárnan snortfa. Közvetítés a Milán—Juventus olasz totómér- kőzésről. — 17 10: A kövek éneke. — 17.20: gehubert: B-dúr trió — iSlO: Ez Is az is.. — 20 15* Néndajelt. néotánCOk. ■— V 00: a Fővárosi Tanács Kólái v Zobán női kara Kodálv- kómsokar énekel. — 21.15- Levelek a vilá«l-oO»lomből Ibsen ’eve'ei. — 21 30: Leánwásár Részletek Jacohí . Viktor—Rródv ’■tiksa—Martos Ferenc onerettjé- ből. — 22 35* Yanuárban hallo-- ták először. Tánczene. — 23,20' Zenekari muzsika. S. MOSOK, 8.99: Csak .'fiataloknak! — 9,09: XarnaraTené. — 10.eo- Oi Zenei „Nappalok és éjszakák” — ezt a címet adta nagyszerű regényének Konsztantyin Szi- monov, ez a címe a regényből készült filmnek is. De micsoda nappalok és éjszakák ezek. amelyeknek sötétségét és világosságát, fényét és árnyát e film kockái vetítik elénk 1 Torkolattü- zek fényében vakító éjszakák és felrobbant házak füstjétől fekte nappalok. A világ- történelem legnagvobb csatájának nappalai és éjszakái. Szi- rnonov regénve volt a legelső könyv, s belőle készült a legelső film, amely ezeket a hallhatatlan nappalokat és éjszakákat. a 42-es sztálingrádi ősz napjait és éjeit bemutatta. A regény ott íródott a hős városban, a háború kellős közepén, és a filmet — egv évvel később, még mindig a háború idején — ott forgatták a valóságos „díszletek” között Sztálingrádban, a legforróbb csaták épphogy kihűlt helyén, a ki nem hült szenvedések közepette. 8,23: Sprechen Sie deutsch? Német nvelvtaníolyam. Szabadságon a Keleti-tenger mellett. — 8.50: Peoole You meet. Angol nyelvtanfolyam haladóknak. A festmény. — 9.05: Ki játszik ilyet? ISzínes.l Vargha Balázs műsora gyerekeknek. VT. rész: Százezer szem. flsm.l — 9,25: Csak- gyerekeknek! Kisfilm-ösz- szeállitás. i. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 2. Medvefókák. Szovjet kisfilm. 3. Postagalambok. — 10 15: Teli torokból. Az irodalmi szín-ad Ms- jakövszkij-estie. — 11.00: D. 06- zsa—aES Olsztvn (Lengyelországi. Férfi röplabdamérkőzés a Kupagyőztesek Euróna Kupájáért. — 14.23: Mi újság az iskolában? a pályaválasztástól, asm 1 — 15.15: Kedves egvütt- lakók. Magyarul beszélő NDK- filmsorozat. V. rész: Az ajándék. — 26.15: Műsorainkat ajánljuk! — 16.40: Rózsa Miklós dalai. — 27.20: Delta Tudományos híradó. — 17 45: Reklámműsor. -A 17.55: A látás hatalma. (Színes.! n. rész: Nézés és látás. — 18.15: Hazánk. Magyar- ország. (Színes.1 Dokumentum- filre-sorozat. V. rész: A falu. — 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatói» — 18.45- Esti mese. — 19.06: A Hét. — 26.60 • Hírek — sporthírek. — 20 10- HABORO ES B2KE EURÓPÁBAN Nappalok és éíszakák. Magvarul beszélő szovjet film. — 21,40: Közvetítés az Erkel Színházhöi A JrENEVAD Szovjet film E. 2.: i £ és í óm Február 10: EN NEM LATOSÉ, TE NEM BESZELSZ, O NEM HALL Olasz film E. k.: 4, 3. és í ÓZ» GORKIJ MOZI, JO ESTET MRS. CAMPBEXX Amerikai film E. k.: 4, 6 és 3 óra MÓRICZ ZSIGMOVD »CHS: AZ ELVESZETT KUTYA Szovjet film S. k.: fél 5 óra Február ló: AZ ELVESZETT KUTYA Szovjet fiira E. k.: fél 5 óra ELÁTKOZOTTAK , Olasz—NSZK film S. k.: fél 7 óra KISVÁRBA! MOZIZ A BANDITÁK ALKONYA MÁTÉSZALKAI MOEStz ‘ MACSKAJATEE Február íő: TERESA DOlETöaXŰ) NYHtEATORI BÄÖ22S SZERELME Á TENGEREM Február 10: 9ÍACSKAJATEX SZÍNHÁZMŰSOR CSOKONAI SZÍNHÁZ: AZ IDŐ VASFOGA Xi-éa, 15,30 (Blaha-b4i A HOTEL-SZABOLC3 BAB MŰSORA február 1-tffi St-S% FELLEPNEK: Kovács Erzsi, Magay KiemecfSaai Kohut Acnes, Juszt Judit, Majláth Jenő, Rónai Egon, Rozsnyai György, A műsorban fellép: a budapesti Moleu Roujj három táncosnője. A zongoránál: schöck Ott FELLEP: A REGI SZABOLCSBAN a Thomastie együttes