Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-21 / 44. szám
ireLET-MAGYARORSZJW um. ftífeüíí * Nyíregyháza, Köztársaság tér. (Gaál Béla felvétele) KITÜNTETÉS. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület február 18-án, Budapesten tartott 13. küldött- Közgyűlésén Csathó Jánosnak, a MTESZ megyei elnökének a Szikla Géza-díj arany fokozatát adományozták. Alkotóhoz nvílik Nyírbá’orban A megye első alkotóházát február 25-én ünnepi külsőségekkel adják át rendeltetésének Nyírbátorban. A kétszpbás, , rnfltermes, 200 ezer forint értékű épületet a Nyírbátori Városi Tanács adta erre a célra Az átalakítás és a berendezés költségeihez a megyei tanács százezer, a Magyar Képzőművészek Szövetsége ötvenezer forinttal járult hozzá. A Hajdú és a Szábolcs-Szatmár megyei hivatásos képzőművészek ösz- szesen 43 alkotásukat ajánlották fel az épület díszítésére. A fenntartás költségeit a nyírbátori városi-i"~>si művelődési központ viseli. ANKÉT A SZOLGÁLTATÁSOKRÓL. Kisvárdán, a KIOSZ körzeti csoportja február 24-én hétfőn egész napos programban a kisiparosok termékeiből kiállítási és lakossági ankétot rendez. Az ankéton részt vesznek a tanács és a szolgáltató vállalatok, szövetkezetek képviselői is. Ugyancsak ezen a napon hangzik el előadás a szolgáltatás fejlesztéséről, távlatairól. A Magyar Szocialista Munkáspárt Brannlcs-Szatmár megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja Főszerkesztőt Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u 3—5. Telefon: 10-003 11-217. Telexszám: megyében S44, megyén kívül 72 344. 'Postacím: 4401 Nyíregyháza, E>£.: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei {Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 3—5. Telefon: 10—150. Pí.l 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Vei észt! a Magvar Posta Előfi- se- ető bármely postahK atalnál, a tcézbesitóknél a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap irodánál iKHl Budapest. V. József nádor tér l.) közvetlenül vagy postautalványon valamin» átutalással a KH1 215— (S3162 Dénzforaalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy nőnapra 20 forint Indexszám 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás Hirdetés ügyben: 18—Í5f telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA MJylregyhíza. Dézsa György ti. 5. Felelős vezető: Holéexi Sswáai A FELSZABADULÁS 30. ÉVFORDULÓJA TISZTELE- RE rendezett ünnepségsorozat keretében február 24-én kiállítást nyit a főiskola kerengő j ének előcsarnokában a Bessenyei György ■ Tanárképző Főiskola MSZBT-tag- csoportja. A „Felszabadítónk a szovjet hadsereg” című kiállítás képekben számol be a Szovjetunió katonai erejéről, békepolitikájáról, s hazánknak az eltelt 30 év alatt elért ipari, mezőgazdasági és társadalmi eredményeiről. A kiállítás március 1-ig tekinthető meg. A Vöröshadsereg megalakulásának 57. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett február 20-án este Nyíregyházán a III. kerületi pártszervezet és a művelődési ház. „A MEGYEI GYÜMÖLCSREKONSTRUKCIÓ helyzete és fejlesztési feladataink az V. ötéves tervben” címmel dr. Kiss Attila megyei főkertész, „Az almafajták klonjai- nak termesztési, tárolási értékelése” címmel dr. Tom- csányi Pál, az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet osztályvezetője tart előadást február 21-én 10 órától a technika házában. FIATAL UTAZOK KLUBJA alakult február 19-én Nyíregyházán 30 taggal a megyei művelődési központ szervezésében. A klub munkáját támogatja az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kirendeltsége is. A legközelebbi klubfoglalkozást a megyei művelődési központban február 28-án 18 órakor tartják amikor újabb klubtagok jelentkezését várják. Csúszósak az utak A KPM Közúti Igazgatóság hóügyeletén csütörtökön a kora déli órákban kapott tájékoztatás szerint a 19-én este megkezdődött havazás a megye egész területén 5—7 centiméteres hórétéget hagyott maga után. Az igazgatóság 40 gépe és 100 dolgozóija a havazás megkezdődésével egvidőben hozzáfogott a főbb útvonalak letakarításá- hoz. Mivel a havazás megszűnt, a munkával reggelre végeztek, és befejezték az itak sózását is. Csütörtökön délelőtt könnyű ekékkel az utakon maradt latyak letisztításán dolgoztak, és gépkocsiról szórták a homokot a forgalmasabb útvonalakon. A meteorológiai előrejelzés szerint megyénk területén csütörtökön és pénteken csak kisebb havazás várható. MŰVÉSZETI CSOPORTOK TALÁLKOZÓJA. A nyírbél- ' teki művelődési ház paraszt- \ kórusa és citera együttese ’ vállalta a Nyírlugos-Szabad- • ság telepen a közelmúltban megalakult hasonló művészeti csoportok patronálását. A csoportok között az első találkozóra a hét elején került sor Nyírbélteken. Ismerkedtek egymás munkájával, beszélgettek a csoportok életéről, gyűjtéseiről, énekelték a mindkét helyen élő, más-más módon ismert népdalokat és bemutatkoztak a két község citerásai. A következő találkozót Szabadság-telepen tartják. Uj jogi könyvek Kiadásának idei programjáról tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót a Közgaz. dasági é6 Jogi Könyvkiadó vezetői. Elmondták, hogv a — tavaly 82 szakkiadványt összesen csaknem félmillió példányban megjelentető — kiadó az idén egy sereg gyakorlati hasznú közgazdasági és gazdaságpolitikai kötettel jelentkezik a könyvpiacon. Elkészült Tímár Mátyás: „Gazdaságpolitika Magyar- országon” c. kötetének második kiadása, megjelenik Kozma Ferenc: „Integráció a szocialista Kclet-Európában” című könyve. A népszerű — kis- formátumú — jo^szabálysoro- zatban közreadják a büntető eljárásról szóló törvény szövegét, a polgári törvénykönyvet, hozzáférhetővé lesz az olvasók számára a szabálysértésekről szóló törvény és a • tervszerű devizagazdálkodás sokakat érintő jogszabálya. .Megjelelik a büntető törvény- könyv új kiadása is. DIVAT. Romantikus fa- zonű tavaszi ruha. ■■PROGRÄM ffetomás“ 2!, pésiícte ELEONORA NAPJA A Nap kél: 6 óra 41 perckor, nyugszik: 17 óra 15 perckor. A Hold kél: 11 óra 55 nerckor, nyugszik: 2 óra 55 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1885. február 21-én született Sárvárott és 25 éve, 1950. áprilisában halt meg Budapesten Rudas László, a KMP egyik alapító tagja, Kossuth-díjas akadémikus. Tizennyolc évesen került a munkásmozgalomba, s a marxizmussal bölcsésztanhallgató korában ismerkedett meg. Tagja volt a Szocialista Diákok Szövetségének. Már ekkor munkás-tanulóköröket szervezett, s előadásokat tartott a szakszervezetekben. Hamarosan a Népszava munkatársa lett, majd egyik vezetője a Szociáldemokrata Pártból kizárt ellenzéknek. A KMP-nek 1918. november 24-től, tehát alapításától tagja, s a Vörös Újság első szerkesztője. Még a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt lefordította Lenin Állam és forradalom című művét. A Tanács- köztárasság megdöntése után Ausztriában, Olaszországban, Németországban, majd 1922-től Szovjet-Oroszországban élt, s itt vált nemzetközileg is elismert, kiemalkedő marxista-leninista filozófussá. Az 1900-as években a Kommunista Internacionálé Lenin-iskolájának egyik vezetője. - A leninizmus zászlaja alatt című elméleti folyóirat szerkesztője volt és tevékenyen részt vett a klasszikusok kiadásának szerkesztői munkájában. A Nagy Honvédő Háború éveiben a nemzetközi antifasiszta hadifogoly-iskolán volt előadó, majd a felszabadulás után hazatérve, a központi vezetőség tagja, a párt központi pártiskolájának igazgatója lett, később pedig a Közgazdaságtudományi Egyetem rektora. Az Akadémia is tagjává választotta. Tudományos munkáságát államunk Kossuth-díjjal jutalmazta. Szeles idő Várható Időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen, inkább csak az ország déli felén havazással. Mérsékelt, Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő északi, északkeleti szél. várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül. Távolabbi kilátások kedd reggelig : időnként felszakadozó felhőzet, ismétlődő kisebb havazások, fokozódó ködképződés. Legalacsonyabb hainali hőmérséklet: mínusz 5, mínusz 10, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Kossuth rádió 8,22: Nótacsokor. — 9,15: Illés Béla művei. Kárnáti rapszódia. Dramatizált epizódok. VI. (befelező) rész. — 9 35: Nadia Boulanger ének- és hangsn:eregyüt- tesének Monteverdi-felvételei- ből. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Az úrhatnám szolgáló. Részletek Pergolesi onerálából. — 11.09: Hol járt — mit csinált? — 11.10: Mendelssohn: Szentivánéji álom — szvit. — 11,49: Könyvszemle. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Jónás Má- tvás néni zenekara játszik, az OTP Bartók Béla kamarakórusa énekel. — 13,45: Kicsi a bors, de erős. Rinort. — 14,00: Születésnapi ajándék. A Gyermekrádió köszönti a 10 éveseket. — 14,25: „Nvitnikék”. — Kisiskolások műsora. — 15.10: Magyarán szólva. . . — 15,25: Maévar szerzek műveiből. — 15.44: Rudolf Schoo?* ooerettdalokat énekPi. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Az új földesúr. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. H. rész. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Székely Mihály operafelvételeiből. — 17,52: Mikrofórum. — 18,12: Könnyűzene — hangszerszólók. — 18,30: Borsod megye 50 hónapja. Dokumentum- műsor. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye az ifjúságnak. — Közben: Kb. 20,20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — Kb. 20,40: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21,18: Néoda- lok, néptáncok. — 22,20: Bach- művek. — 22,50: Meditáció — a fiatal diplomásokról. — 23.00: A víg özvegy. Részletek Lehár Ferenc—Mérey Adolf operettjéből. — 0,10: Operakórusok. Petőfi rádió 8,05; Magyar előadóművészek Mozart-felvételeiből. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,03: Ezer- egy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Az élő népdal. Vanyarc. 3. — 12,10: Magyar muzsika. — 13,03: Eileen Farrell és Jon Vickers énekel. — 14,00: Kettőtől hatig... —18,05: Külpolitikai figyelő. — 18,20: Walter Gieseking zongorázik. — 18,45: Dicsőségvágy. féltékenység és 17 ezer halott. H. rész. — 19,00: Nóták. — 19,25: Közvetítés a Magyarország—Románia vízilabda-mérkőzésről. — 20,28: Polpresszó. — 21,18: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. — 22,15: Könynyűzéne Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. — 23,15: Századunk zenéjéből. 3. MŰSOR S 18,05: Iskolarádió. — 18,25: A montreux-i dzsesszfesztivál felvételeiből. — 18,55: Magyar irodalmi arcképcsarnok. Arany János. VIII. rész. — 19,16: Zenei panoráma. — 19,53: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. — 20,39: Schumann-művek. — 21,41: Rimszkij-Korszakov: Az aranvkakas — szvit. — 22,07: Rádiószínház. Az ember teremtése. Vihar Béla hangjátéka. Nyíregyházi rádió 17,30: Műsorismeretetés. — Hí-, rek. — Lapszemle. — 17,38: Régi slágerek. — 17,55: Bélyeggyűjtők ötnerce. — 18,00: Északtiszántúli krónika. — 18,15: A Lokomotív GT műsora. — 18,25: Jó hétvégét! Kulturális és sportprógramajánlat. — 18,45: Suzy Quatro énekel. Televízió MAI TE VE AJÁNLATUNK 8 21,15: Küzdelem Hatalmas, bár napjainkban nem példanélküli dráma feszül ebben a dokumentumfilmben, amely a Csepel Motorkerékpárgyárban készült. A gyár termelése gazdaságtalan lett, ezért felszámolására kerül sor; megszűnik a motorkerékpár-gyártás Magyarországon. A gazdasági ésszerűség követeli meg ezt. De a gvár munkásai szeretik üzemüket. Szeretik szakmájukat, rajonganak a motorért, nemcsak kenyérkeresetnek, hivatásnak is, életük nélkülözhetetlen elemének tekintik munkájukat. A gyár konstruktőrei akkor is, amikor már tudtak a gyár megszüntetéséről, új és új konstrukciókkal, sikeres, kiállításokon is bemutatásra került modellekkel álltak elő. Mindezeket olyan rövid idő alatt készítették el. mintha örökké elsők akarnának maradni a motorkerékpár-gyártás nemzetközi porondján. Szívük mélvén remény, tudatukban a bizonyosság; ez már csak búcsúfellépés volt. A dokumentumfilm meggyőző erővel mutatja be e helyzet emberi-érzelmi és társadalmi-gazdasági oldalának konfliktusát. 8,35: Iskolatévé: People You Meet. Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.) Valami újat. — 9,55: Fizika. (Ált. isk. 7. oszt.) Egyszerű gépek alkalmazása. II. rész. — 15,25: Fizika. (Ism.) — 17,08: Hírek. — 17,15: Nevező. Üzem és közművelődés. — 18,00: Kispest. (Színes!) Dokumentumfilm. — 18,35: öt perc meteorológia. — 18,40: ..Nem kerül pénzbe.” Riportfilm. — 19,10: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gép indul. (Színes!) Leningrad. Utazás az Aeroflot járatain. — 20,25: Fürdés. (Színes!) Tévéfilm Kosztolányi Dezső: A Kulcs és a Fürdés című novelláiból. — 21.15: Küzdelem, Dokumentum- film. — 22,05: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Életem. (Színest) Magyarul beszélő szovjet film Csehov elbeszéléséből. I—n. rész. — Közben: 20,55: Tv-híradó 2. Bratislavai tv 15,06: A zene nyelvén. — 15.55: Slovan Bratislava—Dukla Fra’-'a labdarúgó-mérkőzés. — 18,00: Esti mese. — 18,10: Rulett. Szórakoztató műsor. — 19,00: Tvhíradó. — 19,30: Dokumentumfilm. — 20,00: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. Szórakoztató műsor. — 21,15: Tv-híradó. — 21,40: Szerpentinek. — 22,05: Francia kánkán. Román tv 15,00; Tv-iskola. — 18,00: Neamt megye. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-hi-adó. — 19,20: Koreai népi együttes. — 19,40: Lengyel Ilim. Moziműsor KRÜDY MOZIS VÉGZETES ARANYRÖGÖK Szovjet film E. k.: léi 4, háromnegyed 6 és 8 óra SERE MOZIS NE HAGYD MAGAD PITKIN! Angol íllm E. k.: 4, 6 és í őrs GORKIJ MOZI: A MEDVE ES A BABA Francia film E. k.: 4, 6 és 8 óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: "'A VÖRÖS TULIPÁNOK VÖLGYE E. k.: íél 5 és fél T őrá kisvArdaj mozi: RIVALDAFÉNY MÁTÉSZALKAI MOZI: NAGYEZSDA NYÍRBÁTORI MOZIS A DUNAI HAJOS A HOTEL SZABOLCS BAR MŰSORA február 1-től 28-lg FELLEPNEK: Rónai Egon* Kovács Erzsi, Magay K)emenÜHa®c Kohut Ágnes, Juszt Judit, Majláth Jenő. Rozsnyal Györgye A műsorban fellép: a budapesti Moulin Rouge három táncosnője. * A zongoránál: Schöck Ottó. A MUNKÁSMŰVELT. SÉGRŐL és a szocialista brigádok művelődéséről tartott előadást László Bcncsik Sándor író február 20-án az MSZMP Oktatási Igazgatóságon a kultúrpolitikai speciális továbbképző tanfolyam hallgatóinak. A Dombrádi Általános Iskola szülői munkaközössége a szülők, nevelők már hagyományossá vált baráti találkozóját ezúttal farsangi teaesttel egybekötve rendezte meg a napokban. A jó hangulatú találkozón kétszáz szülő és nevelő vett részt. VIGYA 7,\T! MÉRGI ZET TERÜLET. A nyíregj házi targazdaság vadász tá» sillata Nyírpazony — Nyíl túra — Kótai — Nyirszőlc — Nyíregyháza közötti va dászterületén a duvadak li tása céljából strichH'-v mérgezett csalétkeket h( lyez el. F?!hív!uk a környé lakóinak figyelmét, hogy táblával jelölt helyeken e! helyezett mérgezett csalét kekhez, valamint a méregt' elhullott állatokhoz ne nyú! janak, mert életveszélye ezért tilos. A mezőgazdasági kön$Y hónap járási rendezvényse rozatának keretében februá 22-én délelőtt „Az almafá metszése” címmel előadás és bemutatót tart dr. Gá János főiskolai tanár a U hérgyarmati művelődé; központban. Hírszerkesztő: Kádár Edit Kereszteld a bolygókon Az elmúlt évek. ben sok új felületi ■jellegzetesség ke. rült térképre Hol. dunkon, a Venn, son, Merkúron, Marson és holdjain az űrutazások és radarmegf igy elések eredményeként. Ha így halad továbbra is a kutatás. a század végére 30 vagy 40 olyan tagja lesz a naprendszernek, amelynek felületi képződményeit el kell nevezni. A Nemzetközi Csillagászati Unió bizottságot hozott létre a kráterek, medencék, stb. elnevezésére, hogy az elnevezések egységesek legye, nek. A bizottság első ülésén Ottawában, három, már eddig is használt Mer. kur.nevct hagyott jóvá: Caloris.me. ience. Hun Kai (- 20 a mayák nyel. vén) és Kuiper. A Marson pedig Kui. per és Vishniac nevet kapott léét új kráter. Az egyiket Gerald P. Kuiper bolygókutató csil. lagászról nevezték el, aki múlt év de. cemberében hunyt el. A másikat Wolf Vishniac amerikai mikrobiológusról, aki az életkutató kísérleteket tervez. te a Marson leszálló Viking.úr. hajók számára Vishniac egy Ank. tarktisz.expedú dón vesztette éle. tét, a róla elneve. zeit kráter a Mars déli pólusa közeié, ben van. föoof “3 rvrs» láSöV) OTb iC?x! jrwd aé 8