Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-14 / 38. szám

m 3r^CT-MÄGTA«ORS2XÄ »i Uj formájú válltáskák ffy:;rtásűt kezűtek el a ?»“va- ▼cncseílői szövetkezet bőrrlíszmű izemében. Kéjün­kön: Fekete Ba'ázsné és Molnár Mihályné a táskák minőségét ellenőrzi NYÍREGYHÁZÁN, á vá­rosi MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONTBAN a hét elején be­mutatott. az MSZMP KB ági. tációs és propagandaosztálya által összeállított „Munkánk, eredményeink az MSZMP X. és XI. kongresszusa között” című kiállítást a városi mű­velődési központ után feb- . ruár 14 és 24 között a Mó­ricz Zsigmond Színházban, 26 és 28 között a papírgyárban, ftíajd március 3-án és 4-én a .konzervgyárban, 5-én és 6-án a mezőgazdasági főiskolán, végül március 7 és 9 között a .tanárképző főiskolán tekint­hetik meg az érdeklődők. Él állít is Nyírbélteken Csütörtökön Nyírbélteken ünnepélyes keretek között ny.itdtták meg a „Munkánk, Eredményeink” című kiállí­tást. amely hazánk elmúlt négy évben elért fejlődését gazdag képanyaggal szemlél­teti. A X. és a XI. pártkong­resszus között eltelt országos és megyei eredményeket reprezentáló kiállítást Csoba Mihály, a nyírbátori járási pártbizottság munkatársa nyitotta meg. BRIGÁDVETÉLKEDÖ. A tuzséri művelődési ház és a Rákóczi Tsz szervezésében február 12-én a mezőgazda­ságban dolgozó szocialista brigádok részvételével köz­ségi vetélkedőt rendezett a művelődési házban. A vetél­kedőt kéthetes előkészítő, filmvetítéssel egybekötött előadássorozat előzte meg, amelyet az általános iskola pedagógusai, a község politi­kai vezetői és a tsz mezőgaz­dasági szakemberei tartottok. Ez a vetélkedő elődöntője Volt annak a versenynek, melyet február 14-én délelőtt 9 órakor tartanak a kisvárdai járási művelődési központ­ban. JOBB VETÍTÉSI LEHE­TŐSÉG A Szabolcs -Szatmár megyei Mozi üzemi Vállalat egy-egy százezer forintot érő Bolex típusú vetítőgépet ajándékozott a Bessenyei György tanárképző főiskolá­nak, a mezőgazdasági főis­kolának és a Münnich Ferenc Kollégiumnak. Ezenkívül még 15 vetítőgépet adományozott különböző iskoláknak. PANTOMIM JÁTÉK. A kis­várd ii „Ady Endre" Művelő­dési Ház február 14-én, dél­után 1G órakor rendezi meg Karsai László par.tomimmü- vész színpadmozgús-technikai bemutatóját. „ALKOTÓ IFJÚSÁG” cím­mel kiál’ft>.s nvflt > lí-őn a nyíregyházi III. kerületi mű­velődési házban. A pályáza­ton középiskolák és szak­munkásképző intézetek ta­nulói vettek részt munkáik­kal. A kiállítás közvetlenül kapcsolód k a II. számú ál­talános iskola ugyanilyen jel­legű rendezvényéhez. SZILVESZTERI REPETA. Sok hallgatóiénak kívánsá­gára február 16 án, vasár­nap a nyíregyházi rádió meg­ismétli szilveszteri zenés pa- ródinműsorát. amit kiegészí­tettek egy színes farsangi összeállítással is. ÖNKÉNTES VÉHAVO. NAPOT tartottak Csarodín február 11-én. A véradáson a kis községből 73 ember adott vért. A tavalyi'ioz képest je­lentősen nőtt a véradók szá­ma Csarodán — írja olva­sónk, Baráth Gusztáv. A szülői munkaközösség asszonyai, lányai — összesen 30-an — 48 k logramm tész­tacsigát készítettek a rozs- rétbokori nyolcas számú ál­talános iskolában. A csiga árát — több mint kétezer forintot — a gyermekek év végi jutalmazására és kirán­dulásra fordítják. ISMERETTERJESZTŐ ELŐ­ADÁSSAL és politikai tájé­koztatóval egybekötött szülői értekezletet tartottak febru­ár 10-én Eocsencs községben, ahol előadás hangzott el a családi neve'ésről és aktuá­lis polifkai kérdésekről. A résztvevők közösen megte­kintették a szülői munkakö­zösség által otthonossá vará­zsolt tantermeket és újabb feladatok elvégzésében álla­podtak meg. a nyírbátori városi TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA február X2-án szerdán ülését tartott, ahol beszámoló hangzott cl a csa­ládi események társadalmi megünneplésének tapasztala­tairól és a város közjóiét1 er. dőjének fejlesztési tervéről. FEBRUÁR 13—19-IG A BÉKE MOZI MÜSO.RÁN: 141 pete a befejezetten mondáiból Kétrészes, színe« magya- film F'íhri Zoltán rendezésben. A Déry Tibor regényéből ké­szült film főbb szerepeit Bálint András, Latinovits Zoltán. Sáfár Anikó. Csomós Mar!, Day ka Margit és Mensáros László alakítják. E. k: 4 és 1 óra! Dupla helyárral! Minden ioo. néző ajándékba kapja az irö és a rendező által dedikált REGÉNYT. PROGRAM ms. ffebraá? U, pénteU BÁLINT NAPJA A Nap kél: 6 óra 53 perckor, nyugszik: 17 óra 05 perckor. A Hold kél: 7 óra 33 perckor, nyugszik: 20 óra 43 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1885. február 14-én halt meg — 53 éves korában — Jules Valles francia forradalmár író. Hallatlanul izgalmas élete volt, melyet ő maga mondott el szí­nesen önéletrajzi regény trilógiá­jában, a nálunk is napvilágot látott Szemben a világgal há­rom kötetében. Gyermekkorát vidéken töltette, majd Párizs­ba került, de az ifjúság évei is csak kenyérharcot, nyomort, üldöztetést hoztak számára. A francia császárság hamis ra­gyogásának, a kérlelhetetlen kapitalista tülekedésnek korsza­ka volt ez, amelyben Vallcs sehogy sem tudta megtalálni a helyét. Sok mindennel próbál­kozott, így többek között volt újságkiadó; 1867-től a La rue (Az utca) című újság kiadó­jaként tevékenykedett. Kezdet­től résztvett a munkásmozgalom küzdelmeiben. Tagja volt az I. Internacionálénak, s végigküz- dötte a párizsi kommünt is. Szerkesztette A nép kiáltása cí­mű forradalmi lapot, majd a kommün bukása után Nagy- Britanniába emigrált, ahonnan csak 1880-ban, az amnesztia kihirdetése tktán térhetett ha~ za. A maga korában rendkívül népszerű írót napjainkban ha­zájában is újból felfedezték; könyveit újabb és újabb ki­adásokban jelentetik meg. Már említett .életrajzi regénye érzékletes történelmi freskót fest á párizsi kommün előtti Franciaország életéről. Enyhe idő U4 4 Petőfi rádlő 8,05: Indulók. — 8,15: Az izra­elita felekezet negyedórája. — 8,30: Moldován Stefánia énekel. — 8,50: Tíz perc Külpolitika (Ism.) — 9,03: Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Zenekari muzsika. — Közben: 12,45: Juhász Ferenc: A mindenség szerelme (részlet). — 13,03: A zenekari muzsika folytntf.sa. — 14,00: Kettőtől hat­ig... — 18,05: Külpolitikái figyelő (ism.) — 18,20: Falusi esték. — 19,10: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Győri Szabó József nótákat énekel 19.40: A dalirodalom remekel — IV. rész. — Kb. 21,15: Verbunkos muzsika. — 21.30: Katedra. Pe­dagógusok műsora. — 21.50: Holnap közvetttjük... — 22,20: Könnyűzene Gyulai Gall János szerzeményeiből. — 23,15: A Ma­gvar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekara játszik. S. MŰSOR* 18,05: Iskolarádió. — 18,23: Da­niel Barenboim Brahms-műveket zongorázik. — 19.17: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok (ism.) — 19,38: Dave Brubcck kvartett­je játszik. — ro oG: Magyar zene­szerzők. — 20,24: Az európai népdalavűjtés útja. — 20.53: A szocialista irodalomról — n. rész (ism.) — 21,281 Hangfelvételek felsőfokon. " Nyíregyházi rádió 17,30: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lanszer^a. — 17,38: Hangszerszólók (közben: kert­barátok klubja). — 18,00: Eszak- tiszántú’i krónika. — 10,15: Tom Jones énekel. — 18,25: Jó hét­vége! Kulturális és snortorog- ram-ajánlat. — 18,45: Beat­koncert. Televízió MAI TEVE AJÁNLATUNK! «lkai vitaestje a szocialista de­mokráciáról. — 19,10: Reklám­műsor. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: Latin- Amerika. Olasz dokumentum- film-sorozat. II. rész: Az erőszak gyökerei. — 20,50: ZENES TV SZÍNHÁZ: — Ligeti György: Aventures (Kalandok) Bábpan­tomim (SZÍNES!) — Láng Ist­ván : A nagy drámaíró. Vigope- ra. — 21.25: Jogi esetek. — 22,05: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR* 20,00: Zenei igyelö. A Tv Zenei újságja. — 20,50: A szabadság forró szele. Szovjet rövidfilm az Ománl imámságról. — 21,05: Tv- hiradó 2. — 21,25: Molnár Géza: Őrjárat az égen T.évéíilm. HL rész (ism.) Román tv ISM: Tv-iskola. — 18,00: Bras­só megye bemutatása. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18 30: Tv- hiradó.— 19.00: Tudomány-tech­nika. — 19,30: Volt egyszer egy rendőr; c. francia film. Bratislava! tv 17,00: Tv-hiradó. — 17,15: Gyér- mekműsor. — 17,40: Naojaink szemszögéből. — 18,00: Esti me­se. — 18,10: Szórakoztató mű­sor. — 19,00: Tv-hír­adó. — 19,25: Kisfllmek. — 20,00: A mi hazánk. — 21,10: Tv-híradó. — 21,50: A BuIIit- eset. Angol film. Moziműsor KRÚDY MOZIS HAJDÚK Magyar film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra Várható időjárás ma estig: pá­rás, helyenként napközben is ködös idő, elsősorban nyugaton és délen erősen felhős idő, többfeló esővel .Gyenge, változó irányú, megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 5, máshol 10 fok körül. Távolabbi kilátások kedd estig: növekvő felhőzet, több­felé eső, havas eső. Enyhe idő. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet mínusz 2, plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek plusz 4, plusz 9 fok között. Jelentős mennyisé­gű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 60 száza­lékán várható. Kossuth rádió 8,22: tfrbán Katalin és Bojtor Imre népdalokat énekel, Béres János furulyázik. — 9,00: Illés Béla művei. Kárpáti rapszódia. Dramatizált epizódok. Ili. rész. —- 9,20: Csajkovszkij műveiből. — 10,05: Iskolarádió. — 10.30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Mozart-művek. — 11,49: Véládi Miklós könyvszemléje. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13.20: A­bukaresti Eleetrecord Hangle­mezgyár népezenei lemezeiből. — 13.45: Jó bornak is kell a cé­gér. — 14.00: Tudod-e? — 14,25: ..Nvitnikék” — Kisiskolások mű­sora. — 15.10: Magyarán szólva... — 15,25: Kósa Gvörgv—Weöres Sándor ford.: Po Csü Ji-dalok I. sorozat. — 15 45: Két részlet Mor- ricone filmzenéjéből. — 15,52: Kóruspódium. — 16.00: A világ- gazdaság hírei. — 16.05: Néző­pont. — 17.95: Küloolitikai fi­gyelő. — 17.20: BeszóHünk Liszt Ferencről. — 17,45: Mikrofórum. —• 13.05: A koloratura. — 19.40: Kaleidoszkóp. — 20,53: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 21.15: Uj felvétele­inkből. — 21,37: Rose Marie. Részletek Friml operettjéből. —■ 22.20: Beethoven: B-dúr vonós­négyes. — 22,56: Az élet dala. Alexandru Toma roman költő versei. — 23 06: Népdal^sok^r. — 0.10: Jessonda. Két részlet Spohr operájából. 20,00: Latin-Amerika n. Az olasz dokumenttimfilm- sorozat mai adása ezt az alcí­met viseli: Az erőszak gyö­kerei. Egész Latín-Amerikában e. mezőgazdaságilag megművelt földterület 90 százaléka a la­kosság 10 százalékának kezé­ben van. Kitűnő elemzést ad a latin-amerikai nagybirtokvi- szonvokról Gilberto Freire: TJrak és rabszolgák című könyve. Am a filmben megszólaló ar­gentin, brazil vagy perui sze­mélyiségek nem elsősorban á nagvbirtokot tartják az erőszak forrásának, hanem a külföldi tőkét, am elv részben a nagv- birtok révén az egyes orszá­gokba beáramlott. A gazda­sági és politikai hatalmat kézbentatfó arisztokrácia föld* birtokosoktól, közvetítőkből és a külföldi érdakeltcégek kénviselőiből áll. Az ő ér­dekeik szerint uralkodó dik­tátorok bebörtönzéssel, kín­zásokkal, legyilkol ássál hall­gattatják el ellenfeleiket. Ha parlament van is, szerepe for­mális. hatástalan. Külön foglalkozik a doku­mentumfilm a két híres dik­tátor Vrrgas és Peron bra­zíliai. illetve argentin»! sze­replésével a negyvenes, ötve­nes években. BÉKE MOZIS 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL I—II. Ma^var f’lm E. k.: 4 és 7 óra GORKIJ MOZIS PRERI Román—francia film E. k.: 4, 6 és 8 óra s MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: HÁLÁL VELENCÉBEN Olasz film E. k.: fél 5 és fél 1 óra XISVAHDAÍ MOZIS A LÁTOGATOK MÁTÉSZALKAI MOZIS VÁGTASS LOVAM! NYÍRBÁTORI MOZIS A HALOTT ASSZONY VISSZATÉR A HOTEL SZABOLCS BÄR MŰSORA február 1-től 26-lg FELLEPNEK S Kovács Erzsi, Maga-* Klementina^ Kohut Agnesj, Juszt Judit, Majláth Jenő, Rónai Egon, Rozsnyai György«, A műsorban felién? a budapesti Moulin Rouge három táncosnője. A zongoránál: Schöck Ottó. FELLEP: A REGI SZABOLCSBAN a Thomastic együttes 8.95* Tsk^latévé: Orosz nvelv (Alt i'ik. 5. c*rt.) Ki a het^s? — 8.35: People You Meet. Angol nvelv (közénicir. tv. oszt.! A festrrónv. — 9,0": Ma*»var iroda­lom (Alt. lak. 8 oszt.! Ili vés Gyula. — 9 55: Fizika (Alt. isk. 7. osrt.) gé^ok alkal­mazása. — 10 *0: Siónál, dobba], énekszóval... (ism.! — 11.85: Fi­zika (AH i*k. 8. oszt.! Az elek­tromágnes alkalmazása — r*.35: Orosz nvoiv (is*-".! — 14.30: Ma- p-*ar iro^lom — 15.25: FizP'a (AH. isk. 7. oszt — ism.) — 16 25: Fiz’^a (AH. isk. 8. oszt. — ism! — 17 28: Hírek. — 17.35: Perpetuum mobile. Tsmeretter­jrr7+Ő műsor ffverekeknek. — 19 "0: hk r-ore meteorológia. — 18,25: Látókör — 8. A Tv Poll­Gyernvkitío*!. A mátészal­kai városi klubkönyvtár gyermekfilmklubot létesí­tett általános iskolai tanu­lóknak. A nemrég megjelent kis zsebműsor szerint leg­közelebb, február 19-én ve­títik a gyermekeknek az Aladdin és a csodalámpa cí­mű filmet. 53 millió. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az if­júsági takarékbetét a fiata­lok körében. Az év első hó­napjában 484 fiatal kötött ifjúsági takarékbetétet. A ta­karékoskodók száma több mint 13 ezer, az ifjúsági ta­karékbetétállomány összege pedig meghaladja az ötven­hárommillió forintot me­gyénkben. Fenyvesi Lászlót és Feny­vesi Lászlónét volt nyíregy­házi lakosokat — mint ar­ról már korábban beszá­moltunk — a hazatérés meg­tagadásáért ítélte el a Nyír­egyházi Járásbíróság. Mind­ketten két év. két hónap szabadságvesztést kaptak. 2 —Z évre eltiltották őket » közügyektől és vagyonukat elkobozták. A MAGYAR JOGÁSZ SZÖVETSÉG Szabolcs-Szat- már megyei Szervezetének vezetősége február 20-án, 16 órai kezdettel kibővített ve­zetőségi ülést tart a megyei bíróság I. emeleti párthelyi­ségében. Napirenden szere­pel a MJSZ országos el­nökségének adandó beszámo­lótervezet megvitatása, elfo­gadása és az 1975. évi műn- katérv. Megkezdték a műit év má­jusától lőtt őzbakagancsok begyűjtését a hagyományos télutói trófeabírálatra a Szolnok megyei vadásztár­saságok. Az idei trófeabírá­latot különösen nagy ér­deklődés előzi meg, a leg­szebb aranyérmes példá­nyok ugyanis részt vesznek Szolnok 900 éves jubileu­ma alkalmából az ősszel megrendezésre kerülő me­gyei vadászati kiállításon. Hírszerkesztő; Buzgó Ferenc A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyházat, Zrínyi Ilona u. 3—5. $ Telefon: 10-003, 11-277. | Telexszám: megyében 344„ megyén kívül 72 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza* Pf.: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza# Zrínyi Hona u. 3—5» Telefon: 10—150. Pf.: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előf!^ zethető bármely postahi :'ilnálv & kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest* V., József nádor tér 1.) közvet­lenül vagv postautalványon, va­lamint átutalással a KHI 215— 68162 pénzforgalmi jelzős; mrai Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visza. Felvilágosítás hirdetés ügy bear 10—150 telefonon. NYÍRSÉGI nyomda Nyíregyháza, Dózsa György u. & Felelős vezető: Holéczí István

Next

/
Thumbnails
Contents