Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-13 / 37. szám
feljnií? ÍSL vmjEr-MA&eAMomzm Szocialista brigádok sportvetélkedője Konzervgyári siker a női döntőn Asztalitenisz VB: Megkezded tek az egyéni versenyek Á nyíregyházi stadion játékcsarnokában került sor a nyíregyházi szocialista brigádok első téli sportvetélkedőjének hármas döntőjére. A női ' szocialista brigádok sportvetélkedőjének nyolc résztvevője volt, s közölük a konzervgyár Angéla Davis és Teleki Blanka, valamint a Szabolcs Cipőgyár Ifjúság elnevezésű szocialista brigádja került a döntőbe. A döntőbe jutott brigádok nagy lelkesedéssel végezték a játékcsarnokban a gyakorlati rész különféle, játékos feladatait. Majd ezt követően a stadion klubhelyiségében »porttémájú szellemi vetélA sportolók kedvezményes átigazolása a labdarúgás és téli sportágak kivételével 1974. december 1-től 1975. január 15-ig tartott. Mivel az átigazolásokat a sportoló új »portegyesületének székhelye szerint illetékes járási, városi sportfelügyelőségek hagyták jóvá, csak a napokban érkeztek meg az átigazolások B. lapjai a megyei »porthivatalhoz, ahol nyilvántartásba vették. Az átigazolási időszakban ezúttal lényegesen kevesebb volt a „vándorlás”, mint a korábbi években. Az atlétika sportágban elsősorban az A. kategóriás NYVSC igazolt, míg kézilabdában 50 versenyző került új egyesületbe. Itt érdekességnek számít, hogy a Tanárképző Főiskola visszaigazolta Alexa Verát a Bakony Vegyésztől, míg Ruip László a Nyírbátori Vasas erőssége szintén a Tanárképző Főiskolához igazolt át. Kosárlabdában a már NB Il-es Tanárképző három játékost igazolt a Spartacus- FetőfibőL ATLÉTIKA-ÁTIGAZOLA- SAI: (34 fő) Thalwieser Károly (Debreceni MTE) Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, Tompa Andor (Berettyóújfalu Gimn.) Nyíregyházi VSC, Bottyán Katalin, Fazekas Katalin, Stomp Anna, Fessler Zsuzsanna, Velancsics Katalin, Göndöcz István, Papp Tibor, Gyenes József, Szemeti Gyula, Márton József, Lukács Imre, Kosa László {valamennyi Nyh. Tanárképző) Nyíregyházi VSC, Csedreki Béla. Tölgyes István, Hevessy Tibor (mindhárman Nyírbátori Vasas) Nyíregyházi VSC, Herczku János, Losonczi László, Vas László, Horváth János, Hódi Sándor, Kiss Sándor (valamennyien Nagykál- ló Korányi Gimn.) Nyíregyházi VSC, Sőrés Sándor, Sza- kolczay Attila, Czagány László, Bokor István, Molnár Annamária, Kocsis Erzsébet, Kriston Gyöngyi, Orosz Miklós, Zöldesi Anikó, Zatykó Katalin (valamennyi Nyh. Városi Sportiskola) Nyíregy- íázi VSC, Kupecz Ilona (Diósgyőri VTK) Nyíregyházi VSC. ASZTALITENISZ-ÄTIG a- IOLÁSOK: (14 fő), Csatári Salázs (Nyírbátori MEDOSZ) ■íagykállói SE, Dorogi János, luszák Géza, Kovács Ákos, lörtvélyfáy Barna, Szabó ános, Kocsis Éva, Molnár iéla (valamennyien Nyh. partacus-Petőfi) Nyíregyház i VSC, Karsai Ferenc (Nagyállói SE) Ceglédi Vasutas, .ebák István (Vásárosnamé- yi VM) Nyírmadai ME- OSZ. Bárdi Béla (Kisvárdai E) Nyíregvházi VSC, Her- ádi József (Nagy káli ói SE) yírogyházi VSC, Tóth Emi- a (Nyírbátori Kinizsi) Nyír- »vházi VSC. Stalmayer Ta- lás (Miskolci EAFC) Nyír- jyházi VSC. kedő is zajlott, s ezután került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. A győztes brigád örökös vándorserleget kapott, a helyezettek díszes kivitelű oklevelet, a brigádtagok pedig könyvjutalmat kaptak. A rendező szervek nevében a jutalmakat László Gyula, az SZMT sportbizottságának vezetője adta át. Á döntő végeredménye a következő. A nyíregyházi szocialista brigádok első téli sportvetélkedőjének hői győztese: a konzervgyár Angéla Davis szoczialista brigádja (Pályi Etelka, Pályi Zsuzsa, Mada- rassi Anna, Mészáros Jolán, LASOK: (51 fő) Szkladányi László (Kisvárdai ITSK) Kisvárdai SE, Angyal Sándor és Kovács Gyula (Kisvárdai SE) Fényeslitkei Tsz, Kaposi Tibor és Balogh István (Fényeslitkei Tsz) Kisvárdai SE, Moravecz Pál, Tálas Miklós, Babolcsi László (mindhárman Nyírbátori Vasas) Nyh. Spar- tacus-Petőfi, Németh Tibor (Nyírbátori ITSK) Nyírbátori Vasas, Szabolcsi Sándor (Nyh. Kinizsi) Nyh. Sparta- cus-Petőfi, Levandoszki Katalin, Sajtos Ibolya, Balogh Irén (mindhárman Tuzséri HUNGAROFRUCT) Vásá- rosnaményi VM, Kertész Árpád (Nyírbátori Vasas) Mátészalkai MEDOSZ VM, Varga Éva, Fekete Katalin, Kicsák Mária, Burján Edit, Kónya Ildikó, Veszprémi Valéria, Szűcs Etelka, Nemes Anikó, Kosa Ibolya, Tircsi Éva (10 fő Fehérgyarmat Közg.) Fehérgyarmati MEDOSZ, Gál Balázs és Tyuko- dí Béla (Nyh. 110. ITSK) Nyh. Spartacus-Petőfi, Délceg László és Kocsis Gábor (Nyh. Kossuth) Nyh. Mező- gazdasági Főiskola, Bíró Imre (Asztalos SE) Nyh. Spartacus-Petőfi, Petermann Anna és Csemák Piroska (Nyh. Háziipari) Nyh. Volán-Dó- zsa, Gálfi Miklós (Nyh. 107. ITSK) Nyh. Spartacus-Petőfi, Ruip László (Nyírbátori Vasas) Nyh. Tanárképző Főiskola, Kosztya Erzsébet (Mátészalkai MEDOSZ VM) Vá- sárosnamónyi VM, Husztí László (Mátészalkai Mezőgazdasági) Mátészalkai MEDOSZ VM, Galambos Ida (Kisvárdai Császy) Hajdúnánási SC, Tamás Endre és Laczkő Antal (Mátészalkai ITSK) Mátészalkai MEDOSZ VM, Suba Árpád és Fekete Miklós (Mátészalkai Gimnázium) Mátészalkai MEDÓSZ VM, Nyíregyházán két csoportban összesen huszonkét együttes részvételével zajlik az SZMT Kupa, felszabadulási sakkcsapatbajnokság. Az igazi tömegsport jellegű rendezvényen eddig az első négy forduló találkozói zajlottak le, az alábbi eredményekkel: L CSOPORT Papírgyár X.—110-es ITSK I. 2,5:1,5, Volán—Vízügy 0:4, Közút II.—MÁV III. 0:4, Konzervgyár I.—MÁV II. 3,5:0,5. MÁV III—Konzervgyár I. 0:4, Vízügy—Közút II. 1:0, 110-es ITSK I—Volán 1:1, Gumigyár—Papírgyár I. (.5:2,5, HAFE—ÉPSZER 4:0. Papírgyár I—HAFE 2,5:1,5. Volán—Gumigyár 2:2. Közút II—110-es ITSK I. 0:4, MÁV II—MÁV III. 4:0. A csoport élmezőnye: 1, Keresztúri Katalin, Kovács Olga, Szalay Ferencné, Török Ilona, Dobos Rozália, Nagy Ilona). Második helyezett: a Szabolcs Cipőgyár Ifjúság szocialista brigádja' (Sztankó Julia, Hernádi Mária, Mán Ilona, Nagy Edit, Panelesük Erzsébet, Tornai Éva. Dudás Gyöngyi, Betléri Erzsébet, Csemák Gizella, Oroszi Erzsébet). Harmadik helyezett: a konzervgyár Teleki Blanka szocialista brigádja (Varga Ilona, Bogár Júlia, Újvári Irén, Tompa Mária, Szanyi Katalin, Bodnár Julia, Juhász Judit, Varga Ilona, hidak Magdolna, Bodnár Ilona). Kanda Sándor, Danes János, Mező Csaba, Háda Menyhért, Bak István, Tasnádi József, (valamennyien Kisvárdai SE) Kisvárdai Bessenyei Gimnázium, Sepsi Sándor (Papp József SE) Tiszavasvári Lombik, Kelemen István (Szegedi Spartacus) Nagykállói SE, Alexa Vera (Veszprém Bakony Vegyész) Nyh. Tanárképző Főiskola, Porkoláb Róza (Nyh. Tanárképző) Derecskéi Tsz, Tart József (Bi- harkeresztes SE) Tiszavasvári Lombik. kosárlabda-Attga- zolások (23 fő), Németh Tibor (Nyh. Spartacus-Petőfi) Nyh. Vízügyi Szakközép- iskola, Zomborszki György és Erdész Attila (Nyh. Vízügyi Szakközépiskola) Nyh. Spartacus-Petőfi, Sipo» Vilmos (Nyh. 110. ITSK) Nyh. Spartacus-Petőfi, Sallai József (Nyh. Spartacus-Petőfi) Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, Tóth Ferenc, Magyar László, Kazár Péter, Hegedűs János, Halász János, Gazdag József, Buskó László, Boros György, Bodnár Sándor (valamennyien Nyh. Krúdy Gimn.) Nyh. Spartacus- Petőfi, Faragó István, Hajnal Pál, Csorba Zoltán (mindhárom Nyh. Spartacus-Petőfi) Nyh. Tanárképző Főiskola, Asztalos József (Nyh. Krúdy Gimn.) Nyh. Tanárképző Főiskola, Németh Judit (Nyh. Tanárképző Főiskola) Nyh. Közg. Szakközépiskola, Máthé Caaba és Jakab Tibor (Nyh. (Nyh. Spaprtacus-Petőfi) Nyh. Közg. Szakközépiskola, Cserfalvi István és Cserkút! Sándor (Nyíregyházi Tanárképző) Debreceni Ybl Mikló» SE (Megjegyzés: zárójelben r sportoló régi sportegyasületét tüntettük fel.) 110-es ITSK I. 12,5, 3. Papírgyár 1. 10,5, S. Vízügy 9, 4, MÁV II. 3,5, 5. Konzervgyár I. és HAFE t,5—7,5 ponttaL II. CSOPORT MÉK—Építők 3,5:0,5, Papírgyár II—110-es ITSK II- 2:2, Közút I—Kórház 0:4, MÁV I—TITÁSZ 4:0. Konzervgyár II.—Ügyészség 1:3, TITÁSZ—Konzervgyár II. 0,5:3,5, Kórház—MÁV I. 2:2, 110-es ITSK II—Közút I. 3:1, Építők—Papírgyár II. 3:1, KEMÉV—MÉK 2:2, Papírgyár II—MÉK 1:3, MÁV I— 110-es ITSK II. 4:0, Konzervgyár II—Kórház 0:4, Ügyészség—TITÁSZ 4:0. A csoport élmezőnye: 1. Kórház 14. 2. MÁV T. 11. 3. Ügvészség 10. 4. MÉK 8,5, 5. KEMÉV 8, 6. 110-es ITSK II. 6 ponttal. Calcuttában egynapos szünet után az egyéni versenyekkel folytatják az asztalitenisz világbajnokságot. Szerda délelőtt a férfi és női egyes selejtező csoportjaiban 150, illetve 100 játékos állt asztalhoz, s a legjobbak kerülnek a 128-as, illetve 64- es táblára. A magyarok a selejtezőben nem szerepeltek, ők azok között vannak, akik már „táblás” játékosok. Az erőviszonyoknak megfelelően nem játszottak selejtezőket, ők mentesültek a játék alól. De akiket nem szólítottak asztalhoz, azok körében különösen sok szó esett az eddig látottakról, tapasztaltakról, a kínai asztaliteniszezők jelentős fölényéről. Egyöntetű a vélemény, hogy a kínaiak renkívül erős csapattal rendelkeznek, s bár a nők kicsit szerencsések voltak a dél-koreaiak ellen, megérdemelték az aranyérmet Nemcsak az az erőssége a kínai férficsapatnak, hogy A Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület február 16- árt tartja 25. jubileumi közgyűlését. Az egyesület 1950- ben alakult 35 taggal. Jelenleg 700 tagot tartanak nyilván. Évekig az egyetlen horgászegyesület volt a városban, míg most 4 működik. A tagok száma együttesen meghaladja az ezret. De nem csak a városban lett népszerű a horgászat, a megyében is egyre növekszik azoknak a száma, akiknek ez a kedvelt sportja, szórakozáElőkészfllet! mérkőzést játszott az elmúlt vasárnap a Kisvárdai SE NB III-as labdarúgócsapata. A mérkőzés nézőinek feltűnt, hogy hiányzik a csapat két kulcsembere, Nagy Gábor és Komáromi. Nyilván akadtak, akik találgatták az okot. Kisvárdai tudósítónk, Király Gábor Jóvoltából számot tudunk adni a két játékos hiányzásáról. Az történt, hogy az együttes két labdarúgója — mindkettő a kisvárdai költségvetési üzem dolgozója — vavalamennyi játékosa szenzációsán adogat és egy újfajta ütőborítással lepték meg a világot, hanem, hogy nagy létszámú együttesük tagjai közül bárki világbajnok lehet. Viszont az európai csapatokban a 3. csapattagok gyengébb erőt képviselnek, mint az 1. és 2. játékosok. A csehszlovák Orlowski után. akinek magas láza csökkent és a jelek szerint teljesen rendbejött, most a svédek reménysége. Johann- son került a betegek listájára. Megerősítették azt a hírt. hogy az 1977. évi világbajnokságot az angolok rendezik meg Birminghamban, míg az 1979-es VB-t az Egyesült Államok kapta. A színhelye Miami vagy Houston lesz. A magyarok a szerda esti jelentések szerint csak csütörtökön rajtolnak, mindjárt több számban. sa. A megyében ma már majdnem négyezren horgásznak. A nyíregyházi egyesület a közgyűlését a József Attila Megyei Művelődési Központ nagytermében rendezi 9 órai kezdettel. A vezetőség beszámolója rövid áttekintést nyújt az elmúlt negyedszázad fejlődéséről, a múlt évi munkáról, az idei programról. A jubileumi közgyűlésen megjutalmazzák az alapító tagokat. sárnapi műszakban dolgozott. Mindketten lakatosok, s határidős munkát végeztek és üzemük nehezen tudta volna nélkülözni munkájukat. Szó se róla, viszonylag könnyen kimenthették volna magukat. Ám egyikük sem próbálkozott ilyesmivel. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem elsősorban mint labdarúgók szerepelnek az üzemben —hanem elismert dolgozók, akiknek munkájára számítani lehet. * JEGYZET* Önzetlenül Szabol cs-Szatmárban több százra tehető a sport hú szerelmeseinek, szürke embereinek, névtelen munkásainak a száma Sajnos azonban érdemtelenül kevés szó esik általában személyükről, tevékenységükről, jóllehet lényegében rajtuk áll vagy bukik a sport. Sportegyésületekben, szaJtH szövetségekből, külöuoüző bizottságokban megannyi lelke» sportember fáradozik azon, hogy a maga tevékenységi körében előbbre vigye egyesülete, sportága ügyét. Mi ösztönzi őket? Nem más, mint a sport önzetlen szere- tete,- s ez több mint hobby, majdnemhogy hivatás, önként vállalt társadalmi munkában végzett tevékenység, amelynek nincs különösebb csillogása, hírverése. Ha megkérdezik miért csinálják? — mindig sportszereie- tükre hivatkoznak. Annyira összenőttek az egyesületi színekkel, a választott sportággal, hogy lassan már el sem tudják képzelni életüket .* munka nélkül. Szívesen teszik mindezt eS szakértelemmel. Az évek során megtanulták a társadalmi munka csínját-binját. Mégsem mechanikusan tevékenykednek, hanem állandóan hasznos ötletekkel gazdagítva. Csak tisztelettel és megbecsüléssel lehet értékelni munkásságukat, mert megérdemlik az elismerést, sőt, a jelenleginél sokkal többet is megérdemelnének. Jó szót, dicséretet, jutalmat, kitüntetést! Megyénk társadalmi munkásainak nagy tábora, a sport egyik-alappillére. Ókét nem lehet nélkülözni, mert megállna a gépeset. Ott töltik ráérő idejüket a sportegyesületekben, a szakosztályoknál, a szövétségi napokon, a sportlétesítményeken. Foglalkoznak mindenféle ügyes-bajos problémával, lekötik a mérkőzéseket, kije^ lölik a bírókat, feljegyzik az eredményeket és ki tudja még hányféle fontos dolgot intéznek. Hangyaszorgalmú munkájuk nyomán léphetnek pályára sportolók, indulhat a nemes vetélkedés — ki ügvesebb, a jobb? Szeretik azt amit csinálnak, ezért szentelik ennek szabad idejüket az egyébként pihenésre szolgáló sok- 1 sok órát. így hát van okuk az örömre. ha csapatuk, egyesületük, sportáguk fejlődik, sikereket ér el, hiszen ezt az ő munkájuk i* elősegítette. j Most, amikor megyeszerte folynak az egyesületi közgyűlések, emlékezzünk meg róluk is, mert ez erőt merít további munkájukhoz. Rövidesen elkezdődnek *, bajnoki küzdelmek. Újra előtérbe lép — ha láthatatlanul is — a társadalmi munkások serege és tevékenysége. Ne feledkezzünk meg róluk, ismerjük el munkájukat. Megérdemlik! Kovács György A NYÍREGYHÁZI DOHÁNYFERMENTÁLÓ VÁLLALAT igazgatási és jogi előad! valamint gyors-gépíró ál lás betöltésére felvételt hirdet: Az igazgatási és jogi előadó munkakör betöltésére jelentkezhetnek azok is, akik tanácsaid ’ 'iával rendelkeznek vagy a jogi képzettség megs őrzése folyamatban van. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (187) A Nyergesújfalui Magyar Viscosagyár AZ ORSZÁG EGYETLEN VEGYISZÄLGYARA AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ vegyipari szakmunkásokat, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Jöjjön dolgozni a Duna menti nagyüzembe Nyergesújfalura 1 Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek, — modern vegyipari technológia, — biztos megélhetés, kitűnő szociális ellátottság, — korszerű munkásszállás, —■ továbbtanulási, kulturális és sportolási lehetőségek. Jelentkezés: minden nap 7—14 óráig Nyergesújfalun (Komárom m.), a Magyar Viscosagyár munkaügyi főosztályán. Levélcím: Magyar Viscosagyár, 2536 Nyergesújfalu. Pf.: 1. (Bp. 1958) Kedvezményes átigazolások Vm* Gfe. SAKE: SZMT Kupa-eredmények Sport horgászok közgyűlése Igazoltan hiányoztak KÉZILABDA-ÁTIGAZO-