Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-23 / 19. szám

8 Kíter-MAGTARORSZAÖ 1973. Január Értékes népművészeti motívumokkal díszített korsógyűjteménye van a Gemzsei Általános Iskolának, melyet a honismereti szakkör tagjai kutattak fel a faluban. Képünkön: Kovács Viola nyolcadikos tanuló a legszebb korsókat rendezi. (Gaál Béla felvétele) ZÁRSZÁMADÓ KÖZGYŰ­LÉSEK. A megyei tanács me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztályára érkezett bejelenté­sek szerint január 23-án a nyíregyházi Vörös Csillag, 24- én a paposi Esze Tamás, 25- én a zsarojáni Űj Barázda, a nyírturai Zöld Mező, az ara­nyosapáti Űj Élet mezőgazda- sági termelőszövetkezetek és a nyíregyházi Szabolcs szak- szövetkezet tervezi a zárszám_ adó közgyűlés megtartását. Egészségvédelem. A me­gyei tanács egészségügyi osztályán az egészségügyi intézetek vezetői részére ja­nuár 24-én értekezletet ren­dez. Érték’elik az elmúlt esztendőben végzett munkát és meghatározzák az ez évi feladatokat. Februárban gépkocsisorsolás Szabólcs-Szatmár megyében eddig 626 személygépkocsit nyertek. A februári sorsolá­son azok a betétkönyvek vesznek majd részt, amelye­ket október 31-ig váltottak, s amelyeket január 31-ig nem szüntettek meg. Januárban eddig ötmillió forintot meg­haladó összegű gépkocsinye- remény-betétkönyvet váltot­tak a betétgyűjtő helyeken. Ezzel az összeggel a Szabolcs. Szatmárban elhelyezett gép- kocsinyeremény-betét mégha, ladja a 2Ü0 millió forintot. A januárban váltott gépkocsi- nyeremény-betétkönyvek az április havi sorosoláson vesz­nek részt először. POLGÁRI VÉDELMI té­vésorozat kezdődik ma. Az el­ső rész címe: Szembenézni az ördöggel. Az első adás az atomfegyverrel szembesít: hiedelmekkel és tényekkel. Megismerhetjük valóságos hatását és a védekezés lehető, ségeit. A HNF 'MYTREGYHAZI VÁROSI ELNÖKSÉGE janu­ár 29-én ülést tart. Megbe­szélik és jóváhagyják az első félév munkatervét, mely­ben kiemelkedő helyet fog­lalnak ei a XI. pártkongresz- szusi előkészületek és a fel- szabadulási évforduló megün. neplése. ARELLENÖRZÉS. A máté­szalkai járáshoz tartozó köz. ségek kisipari árellenőrzéssel foglalkozó ügyintézői részére január 27-én a múlt évet ér­tékelő értekezletet tartanak. Megvitatják az árellenőrzési munka további feladatait is. EGYMILLIÓ GÉPEKRE. A mezőgazdasági növények ter­mesztése további gépesítésé­hez közel egymillió forintért rendelt gépeket a Balkányi Állami Gazdaság. Az új gé­pek néhány kivételével az év elejére-meg is érkeztek a gaz­daságba. Egy néphittel kevesebb Azt mondták a régiek, hogy „ha fénylik a Vince megtelik a pince”. Vagyis, ha Vince napján, január 22- én süt a nap, jó bortermés várható a szőlőkben. Ez természetesen egy kissé vo­natkozott a többi növényre is. Ha hinnénk a mondás­nak, bizony el kellene csüg­gedni, mert az idei Vince nap elég ködös, borongos, felhős volt minálunk is. Még az a jó, hogy világo­san emlékszünk rá: tavaly nagyon is fényes volt. A pincénk mégsem. borral tel­lett meg, ha nem is zártunk nagyon rossz gazdasági évet. Bizony, már nem a Vincék döntik el a termést, hanem az ember és a gép, a vegy­szer, meg a szorgalom és akarat, (g) HÁMOZOTT ALMA. A ho- dászi ÁFÉSZ az ősz folyamán 3 ezer mázsa hámozott jona­tánra kötött értékesítési szer­ződést a Nyíregyházi Kon­zervgyárral. December végéig kétezer mázsát szállítottak a megyeszékhelyi gyárba. A megmaradt mennyiséget ja­nuár végéig adják át feldolgo­zásra. MENTŐK. Mentőt hívott egy szívbeteg római férfi, az ápolók hordágyra fektették és levitték a lépcsőn, s mi­re az utcára értek kiderült, hogy időközben _a mentőau­tót ellopták. Hosszas vára­kozás következett, míg. egy újabb mentőautó került élő. Időközben azonban az egészségügyi szolgáltatás ha­tékonyságában csalódott fér­fi kijelentette, hogy nem érez már semmilyen szív- fájdalmat, így inkább ott­hon marad. Kifizették az öttalálatos nyereményt Az OTP vésárosnaményi fiókjában január 22-én dél­előtt öttalálatos lottónyere­ményt fizettek ki Tóth János nyirmadai lakosnak. Ez volt megyénkben a negyedik ötta­lálatos lottó. A nyeremény — 616 ezer forint — egy kilenc- gyermekes családé. A szeren­csés nyertes — 70 éves ács­mester — a nyeremény nagy részét kamatozó betétben és nyereménybetétkönyvben he­lyezte el, míg a család dönt a felhasználásáról. VÁSÁRNAPTÁR. Január 26-án Nyíregyházán, Máté­szalkán, Debrecenben és Mis­kolcon rendeznek autóvásárt. JANUAR 23—29-IG A KRÚDY MOZI MŰSORÁN: Bekötött szemmel Ji Wseyay Szocialista Munkáspárt Szabotes-Szatmár megyei Bízott- aága es a megyei tanács lapja Fószeikesztó: Kopka tinót Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi dona a. S—8. Telefon: [0-003. 11*271. t Telexszám: megyében Ili ■»esvén kívül IS 341. Postacím) 1401 Nyíregyháza. W.) fl. Kiadja: a Szabolcs megyei (tapkladr Vállalat Nyíregyháza Zrínyi (Ions u S—3. Telefon: 10—»50. Pf.: 2& Telelés Kiadó: Madi Lajos Terjeszti a Magyai Posta Eléfl- eethetó bármely postahivatalnál, a «ezbesitftknél a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központ' Hinac Irodánál [KH1 Budapesi V Jizset nádor tét 1.1 közvet­lenül vaev postautalványon, va Kamim átutalással s KH! *15- W 1*2 oénzforealmi «elzAszámrs Előfizetési dl) egy nőnapra K forint indexszám' 25 95» Kézirat-kai nem őrzőnk meg t éa eem adunk vissza. Felvilágosít a? mraetes ügyben­10—1ST telefonon-------- Meddig tart, meddig tarthat a hit, mivé les*, mivé lehet az egyszerű emberek hite a* ar­wytregyháza^^Dor*!» "^György a. *■ ra érdektelenek kezében? Kovács András új filmje. Főszerepben: Kozák András és Mada­Folelds vezetői üoléczl István ras József, ■ PROGRAM* 1975c január csütörtök ZELMA NAPJA A Nap kél: 7 óra 22 perckor, nyugszik: 16 óra 30 perckor. A Hold kél: 12 óra 14 perckor, nyugszik: 3 óra 12 perckor. Huszonöt évvel ezelőtt, 1950. január 23-án halt meg — 73 éves korában — Vaszil Kolarov, a bolgár munkásmozgalom ki­emelkedő vezetője, a Bolgár Kommunista Párt egyik alapí­tója. Húsz éves volt, amikor 1897- ben belépett a Bolgár Szociál­demokrata Pártba, s rögtön te­vékenyen bekapcsolódott a bol­gár szociáldemokrácia opportu­nista szárnya elen indított küzdelembe. 1905-től a tesznyá- kö'k pártja (1919-től kommunis­ta párt) központi bizottságának tágja, 1918. és 1923. között a központi bizottság titkára volt. 1907-től folyamatosan résztvett a II. Internacionálé, majd a Ko­mintern munkájában. Vezető szerepet játszott az 1923. évi szeptemberi felkelésben. Ezt követően több mint két évtizedre emigrációba kellett vonulnia; 1928-tól 1944-ig a Szovjetunióban élt és tevékeny­kedett. 1939-től 1944-ig a bolgár nép antifasiszta harcának egyik irányítója volt. * Hazája leiszabadulása után a bolgár Népi Gyűlés elnökévé választot­ták; 1947-től 1949-ig a minisz­tertanács elnökhelyettese és külügyminiszter, majd , haláláig & bolgár kormány elnöke volt. Kod, eső, szél Várható Időjárás ma estig: a délnyugati szél megélénkülésé­vel a ködök fokozatosan fél- oszlanak, majd változóan fel­hős idő, szórványosan, főként északon e,sők. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ál­talában 5 fok között, a keleti megyékben helyenként kevéssel 5 fok alatt. Kossuth rádió 8.22: A cirkusz csillagai. Rész­letek Miljutyin operettjéből. — 8,49: A fogyasztás két világa. II. rész. (Ism.) — 9,14: Hallgassuk együtt! (Ism.) — 10.05: Iskolará­dió. — 10,30: Az. álruhás ker­tészlány. Részletek Mozart ope­rájából. — 11,17: Gondolat. — 12,35: Melódiakoktél. — 13,40: A Válaszolunk hallgatóinknak kü­lönkiadása. — 14,00: Kóruspó­dium. — 14,09: Astrid Varnay és Ferruccio Tagliavini énekel. — 14,49: Orbelíani elbeszélése. — 15,10: Szívünk alatt. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: író- szobám. Goda Gábor vallomása. — 16,iö: Dohnányi: n. zongora­verseny. — 16,43: Szűcs István karcolatai. — 17,05: Világhy Er­zsébet és Andó Mihály nótákat énekel, ifj. Balogh László éim- balmozik. —17,-35: Az ‘üzem!*“ de­mokrácia lépcsőin. — 18,00: A zongoraművészet^ első- aranykora. — 18,48: Miért igen, miért nem? — 19,25: Hangtárlat. Művelődési otthonok vetélkedője. I. — 20,35: Slágermúzeum. — 21,20: Giuliatta Simionato énekel. — 22,30: Házy Erzsébet énekel. — 22,44: Bolgár rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Bulgária felszaba­dulásának 30. évfordulóján. — 0,10: Virágénekek 0 Petőfi rádió 8,05: Fórra! György táncda­laiból. — 8.15: Barokk kamara­zene. — 9,00: Néodalcsokor. — 10,00: A zene hullámhosszán. 11,50: Egy kis figyelmet kérek* — 12,00: Két versenymű. — 12,55: Rekviem egy városrészért. Gyárfás Endre versei. — 13,03: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Paul Schöffler énekel. — 14.00: Ifjúsági randevú — kettő­től ötig... — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! — 18,10: Csak fiataloknak! — 19,13: Mé­zeskalács. Részletek Szirma,i Al­bert—Ernőd Tamás daljátékából. — 19,40: Kapcsoljuk a Masvar Tudománvos Akadémia kong­resszusi termét. A dalirodalom remekei. II. rész. — Kb. 21.20:. Irodalmi kirándulások. — Kb. 21.50: Cig^nvdalok. csárdások. — 22.24: Sztravinszkij: Zsoltár­szimfónia. — 22.44: Gerry Mulli­gan szek«?ztettie játszik. — 23,15: Könnyűzene Behár György szerzeményeiből, S. MŰSOR; 18.1«; Iskolarádió. — 18.25; U] mapvar zene a rádióban — a közönség és. a. kritikusok 1974. évi díjáért. X. rész. — 19.24: Sze­relmi bálital. Részletek Doni­zetti operájából. — 20 00: Dzsesszfelvételeinkből. — 20.20: A Baden-Baden-i Rádió zeneka­rának hangversenye a konstanzi nemzetközi zenei napokon. — 21,52: Elektronikus zene.— 22,21: Uj lemezeinkből. Nyíregyházi rádió 18,00: Észak-tiszántúli kró­nika. — 18 17: Szabolcsi nénze- nei felvételekből. — 18.30: Me­zőgazdasági híradó. Plavecz Já­nos műsora. — 18,45: Hangszer­szólók. Televízió MAI TEVE AJÁNLATUNK 8 21,34: Gép Indul-. Irkutszk A Gép indul — sorozat cím. , Azok a színes, jó szórakozást Rendelők, szolgálati laká­sok. Két rendelőből és két körzeti orvosi szolgálati la­kásból álló egészségházat építenek Dombrádon. Az építők a napokban elkezdték a második szint felhúzását. ígérő útifilmek kerülnek kép­ernyőre, amelyeket a Magyar Televízió egy forgatócsoportja készített a Szovjetunióban. Az AEROFLOT szolét légitársa­ság és a Szovjet Televízió hat városba, hat belföldi járat egy- egy nagy állomására ka­lauzolta a magyar kollegákat, A hatszor félórás műsor ke­retében a nézők megismer- ,1 kedhetnek a szovjet utásszá!-ij lító repülőgépek belföldi út-|| vonalával, a repülőterekkel, aj! pilótákkal, stewardesekkel, nőj! és persze az utasokkal és>j úticéljukkal. Ez a film a tá-! voli Irkutszk városát mutatja ! be. A repülőteret, ahová per- , cenként érkeznek és indulnak . repülőgépek, és ahová Moszk­vából öt óra a repülőút. Mégis, a Moszkvába délben induló gép éppen délben ér­kezik meg — mert a két vá­ros közötti iflökülönbség ép­pen öt óra. Megismerkedhet­nek a modern szibériai város forgalmas utcáival, az An­gara part sétányával, a han­gulatos terekkel, parkokkal. S bemutatják a város első­számú nevezetességét, a tel­jesen automatizált irkutszk! vízi erőművet, a szibériai erő­műcsalád elsőszülöttjét, amely 1959 októbere óta termel vil­lamosenergiát. 16,20: Irány az egyetem! Elő­készítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Hőtan. I. — 17,03: Hí­rek. — 17,10: óvodások filmmű­sora: 1. Vigyázat, repül a ka­lap! Alfonz, a madárijesztő cí­mű sorozatból. (Ism.) 2. # A fe­hér szarvas. Csehszlovák rajz-; film az Indián mesék című soro­zatból. 3.’ Hókislány. (Színes!) Lengyel bábfilm. (Ism.) -p 17,40: Nyugalmunk érdekében..'. ,,Szembenézni az ördöggel”. — 18,15: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. — 18,45: Hol vagytok ti régi játszótársak? Do- kumentumfilm-sorozat. Két nye­regben. — 19,10: Reklámműsor. — 19f5: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20.00: 5-tusa. Huszár­vágás. — 20.20: Pintér József: Egy óra múlva itt vagyok. Té­véfilmsorozat. XI. rész: A Me- fisztó-akció. — 21,35: „Gép in­dul”. (Színes!) Utazás az Aerof­lot járatain. Irkutszk. — 22,05: Jugoszláviában jártunk. írók. költők műhelyében. II. — 22,45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Városok, művek. (Szí­nes!) NSZK-dokurnentumfiím- sorozat. III. rész: Veronától Bolognáig. — 20,30: Nézetek a gyermeknevelésről. IV. (befeje­ző) rész. — 21,10: Tv-híradó — 2. — 21,30: 10 perc a Szovjet­unióban. Vani falu kincse. Szov­jet rövidfilm. — 2l,40: Zseleznói eset. Magyarul beszélő csehszlo­vák film. Bratislava! tv • 16,41): Hírek. — 18.45: A Jég- korongozás hírei. — 17,00: Bra­tislava! esti műsor. — 17,15: Lá­nyok, fiúk műsora. — 18,00: lí- 1 Júságl magazin. — 19,00: Tv-hír- ■ adó. — 19,30: Aktuális kamera. — 20,00: Tv-játék. — 21,20: Sza­bad fórum. Román tv 16,00: Folytatásos gyermeke , film. — 16,25: Rajzfilmek. — 16,35: A volánnál. Autóvezetők­nek. — 17.10: Dokumentummű­sor. — 17,35: Mezőgazdaság. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19 00: Kézilabda. — 20,50: A spanyol televízió zenés filmje. Moziműsor KRÚDY MOZIS BEKÖTÖTT SZEMMEL Magyar film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra ' " BEKE MOZIS UDVAROL A NAGYPAPA Bolgár film E. K.: 4, 6 és 9! őr* GORKIJ MOZIS HA KEDD VAN, AKKOR EZ BELGIUM E. k.: 4, 6 és 8 óra MÓRICZ ‘ZSIGMOND MOZI: FEHER FARKASOK NDK-film E. k.: fél 5 óra KISVARDAI MOZI: VÁLTSÁGDÍJ EGY HALOTTÉRT MÁTÉSZALKAI MOZI: ELZA KOLYKEI NYÍRBÁTORI MOZI: PENNY GOLD SZÍNHÁZMŰSOR CSOKONAI SZÍNHÁZ AZ IDŐ VASFOGA 23-án, 19 óra (Vörösmarty) Hírszerkesztő: Sigér Imre _________________________» I

Next

/
Thumbnails
Contents