Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-18 / 15. szám
1975. Január 18. A.ELET-MAOYARORSZÄO 3 HÉT VÉCÉN B alupolitika egyesülés után CUKOR Köd Hét elején sűrű köd borult ránk, az ember néha az orráig is alig látott. Leginkább a közlekedésiek vettél? zokon ezt a természeti jelenséget, ami képes teljesen felborítani a menetrendet. Ráadásul ilyen rossz látási viszonyoknál nemcsak a menetrend borul, hanem Igen Amiket® sselidek a folyolt A világpiacon a cukor ke»» dl túlhaladni a finomacél, a réz, és az ezüst árát. Egy éve még nem haladta meg a 400 dollárt egy tonna Cukor ára. Augusztusban elérte a 800 dollárt, decemberre pedig az 1500-at. Ennek fő oka az, hogy gyakran a jármű is, ami örömnek aztán pláne nem tekinthető. Magam sem lelkesedtem túlságosan a ködért, ami homályossá tesz sok mindent az ember előtt. El is határoztam, hogy ezen a hét végén meghívom egy kis partira az olvasókat, ahol jól kibosszankodjuk majd magunkat a természet és mindazok felett, akiknek a legkisebb közük is van a ködösítéshez. Mire idáig jutottam elhatározásomban, felszállt a köd és most már a postás is rámtalált a levéllel, amire idestova egy esztendeje várok. Gondolom, nem tartják különösnek, hogy nagy-nagy kíváncsisággal kezdtem olvasni a sorokat, amelyek eddigi dolgozataim, szófa- csarásaim értékelését adták. Ugye — győzködtem azon nyomban magamat —, nem volt hiábavaló a fáradozás, íme megérkezett a visszhang, a reagálás! Mert a pénz nem minden, sokszor egy jó szó többet ér a legnagyobb anyagi elismerésnél is. Ami azt illeti, az eddigieknek csak egy része illett a hozzám küldött levélre. A reagálás. Az első sorokban még reméltem, de később is hiába kerestem benne a jó szót, sehol sem találtam. Felködlött bennem, hogy nyilván ennek is a köd lehet az oka, úgy eltakarta, hogy még mindig nem látszik. Hanem, amikor a levél alján próbáltam felfedezni, kit tisztelhetek a sorok írójában, őt sem tudtam felfedezni, ö nemcsak ködbe, hanem teljes névtelenségbe burkolózott. Bíztattak, tegyek én is úgy, mint annyian mások, és dobjam a névtelen levelet a szemétkosárba. Ezzel se- hogysem tudok egyetérteni, lévén abban seregnyi jótanács, amiért csak köszönetemet fejezhetem ki. Ha nem is a legtapintatosabban, de kéri például Névtelen Emberünk, hogy vegyem már észre végre: mindenki úgy költekezik nálunk, ahogy a pénze, a keresete megengedi. No lám, milyen igaza van! Hiszen a boltban vagy a bárban csakis kápé ellenében lehet bármihez hozzájutni, nem mondhatjuk azt, hogy írja kedves kisasszony a többihez, majd másodikén elrendezzük. Nem is tudom már, hogyan találhattam ki korábban azt: akadnak még nálunk olyanok is, akik erejükön felül költekeznek! Nyilván, felültem holmi mendé-mondának, a rosszindulatú pletykáknak, hogy azt mondja: egyesek nem tartoznak, csak o fűnek, meg a fának. Persze — kapcsolódva isimét a levélíró jószándékú intelméhez — ehhez nekem aztán igazán semmi közöm, nem nekem kell megadni a kölcsönvett pénzt. Most már az is kétségessé válik előttem, hogy egyeseknek kollektív kölcsönzőjük volna — mármint kölcsönzőjük á kollektíva —, s hogy ilyen esetekben a kölcsön vevő nem is szokott kérni, csak elvenni, mintha a sajátja volna, s emiatt esze ágában sincs visszajuttatni az összeget a jogos tulajdonosnak. Nyilván, levélírónknál? pontosabb értesülései vannak, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Nem helyesli a sorok írója azt sem, hogy néha szóba kerülnek holmi karrieristák. Szerinte ez is csak kitalá- ció, miként abban sem osztja véleményemet, hogy a munkahelyeken lógósok lennének. Mérlegelvén a figyelmeztetést, újra csak elcsodálkozom azon, honnan jutottak eszembe ilyen képtelenségek! Rémlik, hogy néhány üzemi munkás alkalmasint felveti, ő bizony nem hajlandó húzni ahelyett, aki csak magázza a melót, de feltételezhető, rosszul hallottam a panaszt, ami egyébként sem tipikus. Baj lehet a látásommal is — derül ki továbbá a levélből —, mert ugyan hol figyelhettem volna meg, hogy egyesek mindig csak a napfélyes oldalon szeretnek járni, s ha egy kicsit borul, vagy fagyosabb körülöttük a levegő, futnak el, hogy még a hátukat is alig látni. Ez a figyelmeztetés két okból is köszönetre méltó: 1. Sürgősen el kell mennem a szemorvoshoz, nehogy legközelebb a bolhát is elefántnak nézzem. 2. Néhány dioptria segítségével reálisabban szemügyre vehetem, hogy ahol a fény, ott az árnyék. Erről Jut eszembe, megírhatta volna Névtelen Emberünk azt is, hol szerezhetem be azt a szemüveget, amely a ködöt is áttöri, akár a lámpa a járműveken. Egy ilyen látóalkalmatosság kizárná annak lehetőségét, hogy csak az orromig fedezzem fel a körülöttem zajló világot. Megejtően aggódó sorai azonban táplálják bennem a reményt, hogy levélírónk pótolja ezt a csekély mulasztást. Előre is köszönöm. Angyal Sándor A régi térképeken még megvan az ékezet: Kisár, Nagy ár. A folyók áradata az egyik települést jobban sújtotta, mint a másikat. Január 1-én egyesült a két község, s mint mondják, a jövőben együtt küzdenek az esetleges ár ellen. A, kölcsönös segítést, a jó viszony kialakítását most is fontosnak tartják, amikor szelíd a Tisza és a Túr. Csak azon volt némi vita, hogy hol legyen a központ: Kisarban, vagy Nagyarban? Az elmúlt év februárjában falugyűlés „szentesítette” az egyesülést. Az itt készült jegyzőkönyvből idézünk: „Csizmadia Sándor, kisari tsz-tag azt mondja, hogy az összevonás helyes, a fejlődés hozza magival Kisar legyen a központ, mert közelebb van Fehérgyarmathoz. Lehet, hogy idővel Kisar-Nagyar egyik kerülete lesz Fehér- gyarmat városának.” Munkásból lett tanácselnök A jóslást sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy az Elnöki Tanács a kisari köz- pontosítás tervét hagyta jóvá. Tavaly ősszel már át is adták rendeltetésének Kisarban az új, emeletes tanácsházát. Körülötte formálódik a modem faluközpont, ösz- szel már volt“ korszerű ta* nácsbáza-. de az elnftki szék január 6-ig üres maradt. 1968 óta ugyanis csak társadalmi tanácselnöke volt - Kisarnak. Az egyesítéshez erős kezű elnökre van szükség — mondogatták az emberek. A tanács titkára, illetve titkárnője kisari, az elnök így már csak nagyart lehet — követelték a nagyáriák. De ki legyen az? Végül egy fiatalemberre, Fekete Bélára esett a választás. Huszonhat éves, nős, is-” kólái végzettsége nyolc általános, szakmája hegesztő, azelőtt a helyi tsz-ben karbantartó szakmunkás volt. Ezek hallatán merészségnek tűnik mind a választás, mind a hivatalos beiktatás. De tegyük még hozzá, hogy Fekete Béla több éve Párttag KlSZ-tag, tanácstag és tagja volt a tsz Vezetőségének is. A közéleti munka eddig sem állt tőle messze, mint tanácstag és mint Vezetőségi tag eddig ts hasznos javaslataival segítette a község fejlődését és nemcsak javaslataival segített, hanem a két kezével is. A munkásból lett tanácselnökben bíznak a kisariak, époen úgy, mint a nagyáriák. S vajon ő mivel igyekszik rászolgálni erre a bizalomra? „Harminc év fényében“ Kulturális rendezvények a nyíregyházi járásban Harminc év fényében címmel, hazánk felszabadulásának jubileumi évfordulójának megünneplésére kulturális rendezvények sorozatával készül a megyei tanács nyíregyházi járási hivatala, a községi és nagyközségi tanácsokkal, valamint az oktatási és közművelődési intézményekkel közösen. A program január 12-én a felszabadulási versmopdó verseny . nyel kezdődött, amelyen a járás általános és középiskoláinak legjobb szavaiéi vettek részt. Kiemelkedő rendezvényei a Sorozatnak azok a szocialistabrigád-vetélkedők, amelyeken termelőszövetkezetek és állami gazdaságok csapatai versenyeznek. Ezt a vetélkedőt egyébként a megyei művelődési központ irányításával a megye valamennyi járásában lebonyolítják a mezőgazdaságban dolgozó brigádok résztvételéveL A nyíregyházi járásból negyvenkét szocialista brigád válaszol a vetélkedő egyes szakaszaiban, politikai, gazdasági, kulturális és művészeti jellegű kérdésekre. Az ifjúsági klubok Ki tud többet a Szovjetunióról címmel rendeznek vetélkedőket, amelyeken bemutatják a baráti ország történelmét és fejlődésének útját. Ezeken a programokon kívül a járás szinte valamennyi községében kiállításokat rendeznek, Ujfehértón és Tiszavasvári- ban kórushangversenyekre kerül sor, ahol általános iskolai ének-zene tagozatos tanulók és énekkarok mutatkoznak be a közönségnek. A rendezvények sorát a fel. szabadulási kulturális szemlék zárják Demecserben és Tiszalökön. Ezeken a művelődési házak Irodalmi színpadai, énekkarok, népi táncost*, elterazenekarok, bábcsoportok lépnek let — Szeptemberben öthóna- nos tanácsi iskolára küldenek, aztán levelező úton érettségizem, majd a tanácsi akadémia következik. Harminckét, harminchárom éves, koromra elvégzem a szükséges iskolákat. Remélem addig is segítenek a tapasz- talt kollégák és a tanácstagok. A közeli terveimből csak kettőt emelek ki: mindkét községben szeretnénk befejezni az utcák sár- talanítását, Nagyarban van egy 800 méteres szakasz, ahová még nem jutott el a vezetékes víz, azon leszek, hogy itt is befejezzük a kÖ7műve'ítést. Szeretnék minél előbb bizonyítani... Békít, esket a titkárnő Tóth Bálintné már ruti* nos a tanácsi munkában. 1952-ben adminisztrátorként kezdte a tanácsi munkát Kisarban, 1957 óta vb-titkár. Látogatásunk idején a békítő bíró szerepét tölti be: egy torzsalkódó házaspár anyagi és családi helyzetén akar segíteni. Most, hogy már ráér, beszélgetni kezd. egy keveset a múltról és többet a jövőről: — A két község között mindig jó volt a viszony. Házasodtak innen oda és onnan ide. Jól ismerem a nagyariakat is. Két évig az ottani titkár akadémián tanult, addig én jártam át oda esketni. Az új tanácselnök elvtárs esküvőjén is én voltam az anyakönyvvezető. Es most néhánv szót a jövőről. Ha kinézünk az emeleti ablakón, látjuk, hogy mellettünk épül a kul- túrház, a mellett pedig az emeletes iskola. Körülöttünk parkot, itt nem messze pedig zöldövezetet létesítünk. A társközségben fodrászüzA Balkányi Állami Gazdaságban tavaszra elkészül a több, mint 12 millió forintos beruházásból épüli) meleg levegős takarcnányszár ító. (Elek Emil felvétele) letet akarunk kialakítani, és mindennap tartunk fogadónapot. A vörös téglákból épült kultűrház már tető alatt áll. A legtöbb helyet a moziterem foglalja él benne, aztán mellette van három klubhelyiség a fiataloknak,, s végül a könyvtár következik. Februártól • az egyik volt nagyari tanácsi dolgozó, kézbe veszi a kulturális ügyek intézését: * függetlenített kultúrházngazgató lesz, levelező úton elvégzi az egyetemet is. A kultúrház építését egyébként június 30-ig fejezik be, ekkorra adják át az Iskolát is, így szeptembertől sor kerülhet az iskolák körzetesítésére. A további összevonásokról, elképzelésekről hallgassuk meg Tóth Gedeont, a kisari párt- szervezet titkárát: Az igazi egyesülés — Most éppen a két párt- szervezet egyesítésén törjük a fejünket. Talán még az idén egyesítjük politikai erőnket és függetlenített párttitkárt választunk. Szeretnénk, ha hamarosan a két termelőszövetkezet is egyesülne. Ha mindez megvalósul, akkor mondhatjuk igazán, hogy a két községből egy lett. Ha minden szinten. eiB'esMftnk, cáak ’'ákftöf’iéflet igazán koncentrált és erect-' tnéhyes az irányítás. A tsz- ek egyesítése mellett csak egy példát mondok. A kisari tsz-ben kevés a munkaerő, a nagyúriban viszonylag sok. Mindkét tsz-nek van öntözőberendezése, az egyesítés után lehetne alakítani egy konyhakertészetet, ami a nők foglakoztatásán is segítene. Nábrád i Lajos például az elmúlt mezőgazdasági időszak répacukor nyerstermelése 31 millió tonna körül mozog, ismét 709 ezer tonnával kevesebb, mint az előző évben. A nádcukrot termelő országokban ugyan valamivel több termést vártak az elmúlt esztendőben, de ezzel az 50 millió tonna nádcukorral együtt sem elégíti ki az ipari és fogyasztói igényeket. Hogy áll ebben az ügyben hazánk? Nálunk a felszabadulás óta megkétszereződött a cukorfogyasztás. Az ipari igények még ennél is jobban emelkedtek a cukor iránt. Mindezt 1970-ig ki tu "tűk elégíteni hazai termésből, sőt még egy kevés kivitelre is jutott. Azóta minden esztendőben behozatalra szorulunk. Az elmúlt évben több mint 7 millió dollárt fizettünk ki a külföldről behozott cukorért. Mezőgazdaságunk feladata, hogy 1976-ig ismét megtermeljük a szükséges cukormennyiséget hazai földön. (Q) Ajándék? „Ez és ez a vállalat vagy szövetkezet nagy összeget ajánlott fel a község vagy város művelődési háza, Orvosi rendelője, óvodája építésére!” — említették már több helyi tanácson. Nem az összeg volt meglepő. A különös 4 hangsúly volt, ahogy erről beszéltek: nagyvonalúságot, ilyen-olyan gesztust emlegettek a tanácson. Hálát, lekötelezettséget ... Megtehetné a munkahely, hogy nem járul hozzá a tanács ilyen jellegű kiadásaihoz? Igen. így hát valóban olya* nagy kegy, ajándék, nagyvonalú juttatás ez a pénz? Nem. Ha a társadalom egy csoportja olyan politikai célra ad a pénzéből, ami öt közvetlenül nem érinti, azt U természetesnek kell — kellene — vennünk. Am ha ez a cél közvetlen hatással is van rá — akkor végképp semmi ok a hajlongásra... Egészségügyi ellátásra, művelődési házra, óvodára, az adott község, város lakosainak van szükségük. Közülük kerül ki a vállalat dolgozóinak zöme. Így, ha hozzájárul az építési költségekhez, nem ajándékot ad, hanem befektet a a vállalat! Nem közömbös — nem lehet közömbös — egyetlen vezetőnek sem, hogy dolgozói hol és hogyan kapnak egészségügyi ellátást, hová járhatnak szabad idejükben, s azt milyen körülmények között töltik el. A bölcsődeóvoda még jobb példa. A kisgyermekes anyák jó része visszamenne dolgozni, ha gyermekét el tudná helyezni egy bölcsődében. Később, pedig, óvoda híján, különféle szükségmegoldásokat kell találnia, ha munkába akar állni... Jó ez a vállalatnak? Semmiképpen. Helyettesről gondoskodni az otthon maradók munkakörében — nem könnyű dolog. Otthoni gondoktól terhelt fiatal mamától teljes értékű munkát követelni — nemcsak lehetetlen, embertelen is... Visszatér tehát a kérdés: hálával tartozik a közösség a felajánlott pénzért? Inkább csak köszönettel — és főleg elismeréssel. Annak elismerésével, hogy a pénz átutalói jól használják fel a kezükben levő lehetőségeket.- ít&rnavfilarijj
