Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-13 / 265. szám
RELET-MAGYARORSZAG >** . november TS, Késik Sok haraggal és bosszan- kodással kezdik r apjukat azok az utasok, akik a 12-es, 13-as busszal járnak be munkahelyükre. Rendkívül rendszertelenül közlekedik ez a két járat, és néha húsz —harmine perc:« késésekkel „bőszíti” az emberek idegeit. Gondolatban már odáig jutottam, hogy kénytelen le- szTik a kora hajnali órákban kimenni a buszváróhoz. I<rv talán elérem a re!?s-p! nvoíc órai munkakezdést. Meditálhat az ember azon is, hogyan engedheti meg ezt a nag/vona- lúságot a Volán. A nagy társadalmi munkák idején, amikor a Volán valóban a diákok százait szállította vidék- re. érthető ' volt a menetrend szerinti buszjáratok késése. M>st merőben más a helyzet. Illetve mé*rsorn más — a városi „menetrendben”. (b. f.) A KPVDSZ kulturális nónjainak keretében 14-én csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel területi szavalóversenyt rendeznek Nyíregyházán a Szabolcs Hotelben, amelyen Borsod, Hajdú, HeMátészalko főutcáján látványos kivitelezésű lakóházat építettek. A földszinten az élelmi szer kiskér ABC-áruházat nyitott. (Elek Emil felvétele) vés, Nógrád és Szabolcs Szatmár megye szavaiéi vesznek részt. A versengőknek egy Radnóti-verset és egy szabadon választott kői- íeményt kell előadniuk. EGÉSZSÉGHÁZ ÉS POS- TAHIVATAL műszaki átadása lesz ma., 13-án Fényijén. Az egy épületben emelt két intézményhelyiség kivitelezője a Szatmárcsekei Építő és Vegyes Ktsz, költsége 600 ezer forint. Vándorzászlók Szabolcsban November 11-én a debreceni vasútigazgatóságon ünnepséget tartottak. Értékelték a kongresszusi munkaverseny első három hónapját. Az ünnepségen az igazgatóság vezetője a versenyben legjobb csomópontok és állomások főnökeinek vándorzászlót, illetve oklevelet adott át. A forgalmi csomópontok versenyét a nyíregyházi vasutasok nyerték, így hozzájuk került a vándorzászló. A „kö- zépállomásoknak” járó vándorzászlót a tüzsériak kapták. A vontatási főnökségek és a szertárfőnökségek ver- senyét egyaránt a nyíregyházi vasutasok nyerték. A pályafenntartási dolgozók küzdelmében az igazgatóság területén a záhonyiak bizonyultak a legjobbnak. Ezenkívül 12 szabolcs-szatmári szolgálati hely, illetve kisál- lomás kapott szolgálati oklevelet a versenyben elért kimagasló eredményéért. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboics-Szafnár megvet B'zott- sáes és 8 megyei tanács lapja Főszerkesztő: Koplsa János Szerkesztősbe í Nylregv-áx», Zrtnyt Ilona a 8—5. Telefon: 10-003 ll-STI. Telexszám: meg>ét>en 344. megyén .kívül 12 344 Postacím: »401 Nyíregyháza; Pt: « Riadja; a Szabolcs megy« fcapkiad' Vállalat Nyíregyháza Jülnvl ílooo u 4—8. Telefon: 10—150. Pt: 25. Shields Kiadó: Mád) Lajos Terjeszti a Magyar Posta Előfi eethető bármely oostahlvatalnái a kézbesítőknél a posta hírlap- üzletekben és s Posta Központ’ Hírlap Irodánál (KHI Budapest V rizsei nádor lér l.J Közvetlenül vaev postautalványon valamint átutalással a KHI 215- 4» t82 oenzforeolml telzőszámra Előfizetési dll: eey nőnapra >0 forint Indexszám: 33 059 Kéziratokat nem orzünk meg és nem adunk vissza Felvilágosul? hirdet?« ügyben 10—160 telefonon NYÍRSÉGI NY-MDA Wylreevháza Dézsa Gvörev tt. 5 Felelős vezetői Holéoz! István Lenin a legolvasottabb szerző ♦ Az Index Translationum, a fordításokról kiadott , UNESCO-kalalógus szerint 1070-ben hatvanöt országban több, mint 38 ezer, 1971-ben viszont már hetvenegy országban csaknem 43 ezer fordítás látott napvilágot. Úgy vélik, hogy a növekedés üteme azóta még fokozottabb mértékű. A katalógus szerint a világ legolvasottabb szerzője Lenin. 38l fordítással. Marxnak 158, Engelsnek 128 fordítása jelent meg. BARÁTSÁG-AUTÓBUSZ indul a hét végén megyénkből a Komszomol Kárpá- tontúli Területi Bizottságának meghívására. A résztvevők ifjúsági vezetők, akik a háromnapos látogatáson a Komszomol területi és üzemi szervezeteinek munkájával és a szovjet fiatalok életével ismerkednek. Borsod megyében, a Hejöcsabai Cementgyár építkezésénél Szálkái András 24 éves lakatos, újfehértói lakos 22 méter magasból lezuhant és olyan súlyosan megsé- riilt, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. IKARUS-BUSZOK ÁTADÁSA. Kedden délelőtt az Ikarus-gyárban átadták az ez évi utolsó NDK részére készített autóbuszokat, az NDK budapesti nagykövetsége. és a KGM képviselőinek jelenlétében. A gyár ezzel november 12-re teljesítette NDK-expottervét, ebben az évben összésen 1600 autóbuszt adtak át. A jövö évi .szállításokról mar tárgyalnak. Várhatóan további 1776 autóbuszt szállít az Ikarus NDK-partnerének. KÖNYV ÚJDONSÁGOK: Sienkieu'icz H.: Özönvíz /• II. (Európa) — Gogol; Holt lelkek (Európa—Helikon) — Énekek éneke. A világirodalom szerelmes verseiből (Európa) — Gábor Gy.: Szívbetegségekről szívbetegeknek (Medicina) — Romvári—Gero; Modern test- és szépség- ápolás (Naivra) — Szekulity ’ Határjárás (Kossuth). A rendőrség felhívása A Szabolcs-Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya kéri azokat a diáklányokat, akik 1974. október ll-én 14,00—15,00 óra közötti időben Nyíregyháza 2. sz. postán egy idős férfi kérésére csomagot címeztek és csomagszállítót állítottak ki hogv ielpn^kezzenek meghallgatás végett a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán Nyíregyháza, Soltész Mihály u. 2. sz* fsz. 28» sz4 szó- bájában* A KISVÁRD AI KÖRHÁZ építése ügyében 12-én délelőttre hívta össze a szokásos negyedéves egyeztető tárgyalást a Szabolcs- Szatmár megyei Beruházási Vállalat. A tárgyaláson a kórházat tervező illetve kivi- telező kilenc vállalat képviselője jelent meg, továbbá a megyei és a kisvárdai városi tanács illetékesei. Megáila- pították, hogy ha az építés továbbra is akadálytalanul halid, semmi akadálya a jövő év végi átadásnak, illetve a kórház 1976-os megnyitásának. Frizura a bronzkorban A nők 5000 évvel ezelőtt legalább akkora gondot fordítottak hajviseletükre, mint napjainkban — ezt tanúsítják a Türkménia déli részén fekvő Kara-Kum sivatagban talált terrakotta szobrocskák. Az archeológusok a női szobrocskák vizsgálata során arra a feltevésre jutottak, hogy a bronzkori hölgyek bizonyára órákat töltöttek tük- röcskéik előtt, amíg elkészült a mértani pontossággal vízszintes sorokba rendezett csiga „kreáció”. Az időszámításunk előtti 3. század közepén a frizura- divat éppen olyan szeszélyes és változatos volt, mint ma. A terrakotta nippeken rövid és hosszú hajviselet látható — simán, vagy hullámosán fésülve. A kor „sláger frizurája” mégis minden bizonynyal a vállig érő, szorosra fonott hajtincs-erdő volt... (BUDAPRESS—APN) Az amerikai űrkutatás szervezete komoly formában foglalkozik azzal a tervvel, hogy már a közeli években egy űrkutató eszközt indít útnak valamelyik fontosabb üstökösnek a meglátogatására, az úgynevezett „intercep- ciós küldetésre”. Sajnos a Kohoutek-üstö- kössel kapcsolatban az in- tercepció tervét nem tudták megvalósítani, mert hosszú időre van szükség, amíg egy űrhajó eljut a naprendszer belső részéig előnyom ült üstököshöz. Erről tehát lekéstünk. Valószínűleg az Encke-féle, vagy a Halley- féle üstökös legközelebbi visszatérése ad majd alkalmat az első üstökös-inter- cepció végrehajtására. A találkozás egyik feladata volna, hogy az Üstökös mag- várói közelebbi adatokat Lengyel vendégek a papírgyárban Wieslaw Radzieski igazgató vezetésével megérkezett Nyíregyházára szerdán délben a lengyelországi Kielce papírgyárának küldöttsége. Az igazgatót Jan Cieslk főtechnológus, Bozenrn Ybranows- ka papírfeldolgozási szakértő és Ferdinand Ylomb, a hullámüzem vezetője kísérte el. A vendégek négy napig tartózkodnak Nyíregyházán, tapasztalatcsere és együttműködési szerződés kidolgozása céljából. A MÁTÉSZALKAI ÁFÉSZ dolgozói az év elején 77 ezer forint értékű társadai-1 mi munkát ajánlottak fel városuk szépítésére. A vállalást jóval túlteljesítették, hiszen még csaknem két hónap van hátra az évből, de máris 130 ezer forinttal felérő munkát végeztek. ÜJÄBB RÁKÓCZI-EM- LÉKEK kerültek mostanában a vajai Vay Ádám Múzeumba. Különösen értékesnek tartanak egy" 1911-böl származó meghívót, amely egy Rá- kóczi-emlékünnepélyre szól és a teljes műsort is tartalmazza, valamint o.z ünnepély alkalmából veretett emlékérmet. Mindkettő Dési Huber Istvánná ajándéka. Dr. Vay Gilda budapesti nyugdíjas orvos a múzeumnak ajándékozta a Vay család történetéről készített, fotókkal gazdagon illusztrált kéziratát. szolgáltasson. A jelenleg legáltalánosabban elfogadott üstököselmélet értelmében az üstökösnek a legfontosabb (de egyúttal legkevésbé ismert) része a mag. Bár sugara csak néhány kilométer, mégis ez termeli mindazt az anyagot, amelyet a messze ellátszó uszályban tündökölni látunk. Ez pedig akkor történik, amikor az üstökös napközeibe jut és a mag felmelegszik. A csillagászok több- • sége magáévá teszi a magnak" azt a modelljét, amely szerint a mag egy „porral szennyezett jéghegyhez” hasonlítható. A magból kilépő vízmolekulák esetleg egy vízgőzből álló légkört alkothatnak az üstökös körül. Ha ez bekövetkeznék, akkor már az „üstökösök meteorológiájáról” is beszélhetnénk, Űrhajó és üstökös találkozása? ■ PROGRAM* 191L november 13, szerda SZILVIA NAPJA A Nap kél: 4 óra 45 perckor, nyugszik: 16 óra 11 perckor. A Hold kél: 6 óra 04 perckor, nyugszik: 15 óra 37 perckor. Tíz ^Wel ezelőtt — 1964. november 13-án halt meg — 60 éves korában — Leslie Morris, a Kanadai Kommunista Párt főtitkára. Tizenhat évesen vándorolt ki Angliából és 1921-ben Kanada Kommunista Pártjának tagja lett. A fiatal villanyszerelő hamar kitűnt szervezőkészségével, agitatív egyéniségével; 1923-ban a kommunista ifjúsági liga főtitkárává választották, majd különböző pártlapokat szerkesztett. A huszas évek végén aktívan részt vet.t a párton belüli reformisták elleni ideológiai-szervezeti harcban. 1933-ban a kanadai hatóságok bebörtönözték. 1950-től éveken át irányította a kanadai testvérpárt agitációs és propaganda- munkáját; 1982-től haláláig a párt főtitkára volt. ★ Százhúsz évvel ezelőtt, 1854. november 13-án született, és 79 éves korában, 1933 augusztusában halt meg Milánóban Luca Beltrami, ismert olasz építész és művészeti író, a modern olasz építészet egyik jelentős alakja. , A milánói akadémia épitész- prot'esszora, ä 1891-től a lom- bard műemléki felügyelőség igazgatója volt. Jelentősebb alkotásai az Olasz Kereskedelmi Bank épülete, az új vatikáni képtár, említésre méltó restaurátori tevékenysége és művészettörténeti tudományos munkássága is. Ködös idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, főként a délelőtti órákban sokfelé ködös idő, számottevő csapadék nélkül. Általában mérsékelt, napközben elsősorban a Dunántúlon megélénkülő délies szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5—10 fok között, néhány ködmentes helyen 13 fok körül. Kossuth rádió 8,22: Eletutam. — 8,59: Az elmés nemes Don Qujote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. II. rész (ism.) — 9,18; Verbunkosok, nóták. — 10,05: „Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. — 10,40: Műszerfal — jegyzet* —¥ 10,50: Kamarazenéi —■ 11,30: A Szabó család (ism.) — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Járóka Sándor népi zenekara játszik.-— 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,05: Rokonlátogató testvérek. II. rész. — 14,30: Nőkről nőknek. — 15.10: Mesterségünk címere, — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Kóruspódium. — 16,19: Amit szabad Jupiternek ... —• 16.39: Aldemaro Romero együttesének felvételeiből. — 17,20: Magyar zeneművek. — 18,20: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő. — 18,35: Török Erzsébet énekel, Lukács István cim- balmozik. — 19,25: Rendezte: Gál István. Feltámadás. Tolsztoj regénye rádióra alkalmazva. X. rész. — 19,59: Egy csepp olaj kincstára. — 20,10: örökzöld dallamok. — 21,02: Adottságok, lehetőségek. — 21,22: Bartók: Hegedűverseny. — 22,20: Egy lappangó Kodály-mű: a Himfy- dal (ism.) — 22,55: Népdalok. — 23,15: Rip van Winkle. Részletek Planquette operettjéből. — 0,10: Régi katalán kórusmuzsika. Petőfi rádió 8,OS: Szimfonikus zene. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Kirsten Flagstad és Set Svanholm Wagner operáiból énekel. — 12,40: Házunk tája. — 13,03: Olasz kamaramuzsika. — 13,40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Kettőtől hatig ... —18,05 j Külpolitikai figyelő (ism.) — 18,20: Rádiószínház. lm itt áll előttünk az ékes menyasszony«, Kubinyi Ferenc dokumentum» játéka. — 19,15: Liszt-dalok. — 19,22: Kis magyar néprajz. —- 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét- Zempléni Koméi zongoraestje. — Kb„ 21,25: Műterem a tetőn. —» Kb. 21,35: Táncdalainkból. — 22.40: Alekszandr Pirogov énekek — 23,15: Szimfonikus zena, 3. MŰSOR: 18,05: Iskolarádió (ism.) —> 18,25: Századunk mestermüveiböl. — 19,41: Külföldi tudósoké a szó. — 19.56: Orosz Júlia és Simándy József énekel. — 20,33: Magyar irodalmi arcképcsarnok (ism.) — 20,53: Stan Getz együttesének hangversenye az Erkel Színházban. L rész. — 21,40: Szvjatosziav Richter (zongora) és Msztvszlav Rosztropovics (gordonka) Beethoven-f elvételeiből. — 22,27 s Magyar zeneszerzők. Nyíregyházi rádió 37,30: Műsorismertetés. — Hírek. — Lapszemle. — 17,38: Gyulai Gaál János sze-reményeiből. — 17,56: Filmkritika. — 18.00: Észak-tiszántúli krónika. — 13.15: A Körmendiegyüttes játszik. — 18,25: Fiatalokról, fiataloknak. — 18,45: A Bee Gees együttes műsorából. Televízió MAI TE VE AJÁNLATUNK: 20,30: Vészi Endre: Tériszony A Nyitott könyv című műsor ezúttal Vészi Endre új kö- tétének címadó novelláját is- , mertetl. A mű főhőse Lázár, a kiégett, az élettől eltávolodott filmrendező, aki témát keresve az építőipari munkásszállás lakója lesz. Melósnak öltözik,, elfoglalja az egyik szoba emeleteságyú társbérletét. S figyeli, hogy élnek, mit csinálnak szobatársai a többnyire börtönviselt, hányatott életű munkások.-- Nappal azután vissza- menekül luxus lakásába — szenvelegni. Retteg, hogy felesége megcsalja, hogy a munkásszállás lakói észreve- szik: nem közülük való. Egyik ellenszenvesen félszeg szobatársa meghívja sörözni, s megvallja Lázárnak félelmét, hogy kinyírják.. A fenyegető levelet is megmutatja. Az események Lázár számára is drámai fordulatot vesznek, amikor a megfenyegetett szobatársat másnap holtan találják... Szereplők: Buás Gyula, Farkas Zsuzsa, Ambrus Zoltán, Csala Zsuzsa, Zent he Ferenc, Csurka László. 9.20: Iskolatévé. Kémia. (Kö- zépisk. I. oszt.) Elektrolízis. — 9,55: Német nyelv. (Középisk x—II—XII—rv. oszt.) Péter oénz’ kap. — 10.20: A négy alapelv I A tv politikai tanfolyamának ! adása a honvédség részére. (Ism.) — 10,50: Ki lesz a következő? Magyarul beszélő NSZK bűnügyi komédia. (Ism.) — 12,00: Játék a betűkkeL (Ism.) — 17,13: Hírek. — 17.20: „Eletet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora. — 17,"0: Kuckó. — 13,20: Pos- taiiók 250. Takács Mária műsora. — 13,35: Döntések a gépek mellett. Riportfilm. — 19,05: Rektámműsor. — 19,10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,15: Esti mese,. (Színes.) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A napsugár nyomában. (Színes.) Ismeretterjesztő filmsorozat. VII. rész: Gazdag-e az őserdő? — 20,30: NYITOTT KÖNYV. Vészi Endre: Tériszony. — 21,30: Csehszlovákia—Svédország jégkorongmérkőzés közvetítése Prágából, felvételről. Közben: Tvhiradó 3. *. MTJSOB 20.00: Rodin emlékére. Francia rövidfilm. — 20,20: Zenei Figyelő. A Tv Zenei Újságja. — 21,10: Tv-hiradó 2. — 21,30: RENDEZ TE: SZÖNYI G. SÁNDOR. Dosztojevszkij: A játékos. Tévéjáték Psm.) A tévéjáték előtt: Bér náth László bevezetője. Bratislava! tv 14 35: Hírek. — 16,25: Fiatalok szemével. —. 16,00: Tv-hlradó. — 16,20: Csehszlovákia—Lengyelország labdarúgó-mérkőzés. — 18,20: 52 komikus. — 19,00. Tv-hiradó. — 19,30: Találkozás barátainkkal. — 19,53: Csehszlovákia—Svédország Izvesztyija Kupa jégkorongmérkőzés. — 22.20: Tv-híradó. — 22,30: A holnapi sajtóból. Román tv 15.00: Német nyelvoktatás. — 15,30: Francia nyelvoktatás. — 16,35: Az ifjú mesterek. — 16,50: Zenei újdonságok. — 17,40: A szocialista országokból. — 17,50: Családi album. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19.15: Filmarchivum — Stanley Kramer sorozata« Moziműsor KRÜDY MOZI: BREDOW LOVAS NADRAGJA NDK-film E. k.: fél 4, háromnegyed I és 8 óra. BEKK MOZI! NEMO KAPITÁNY ®g A VÍZALATTI VAROS Angol film E. k..- 4. 6 és 8 óra, GORKIJ MOZIS SZEGÉNY GAZDAGOK Magyar film E. k.: 4, 6 és 8 őr# MÁTÉSZALKAI MOZI: ARANYI.AZ + KUTYAELET kisvArdai mozi: GYEREKKOCSI ATISZATELEKI IFJÚSÁGI HÁZ átadását, mint lapunk is megírta nov. 7-re tervezték. Sajnálatos anyag- beszerzési nehézség szólt azonban közbe, így az átadást csak jövő év április 4-én remélhetik, Hírszerkesztő: Á. Szabó János 4 n