Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-29 / 279. szám
8 KELET-MAGTAROnSBA« Káosz Nem is egyszer fordul elő naponta, hogy a járókelők t forgolódó, kapkodó gépkocsi- ! vezetőket látnak Nyíregyházán, a Bethlen utca köze- ( pén, a Bercsényi utcai ke- ! reszteződcsnél. A furcsa je- f lenség mindössze néhány I hete látható, amióta a Kál- 1 vin tér posta előtti szakaszát egyirányúsították. A gépkocsivezetők — akik megszokták, hogy a Bercsényi utcáról az elsőbbségadás után tovább hajtanak egyenesen a Kálvin térre — most csak a Bethlen utca közepére érve látják a táblát: behajtani tilos! és akkor kapkodhatják a kormányt jobbra, vagy balra. A káosz oka: a Bercsényi utca sarkára az „Állj! elsőbbségadás kötelező!" tábla fölé nem tették ki az „Előírt haladási irány” jelzőtáblát. Pedig itt már volt is baleset... (balogh) Két vándorkiállítás ( A megye minden részéből érkezett művelődésiház-igaz- gatók, népművelési felügyelők és művészeti előadók részére tartottak november 28- án módszertani tájékoztatót Nyíregyházán, a megyei tanács művelődésügyi osztályának, a megyei művelődési központnak munkatársai és a kelet-magyarországi képző- művészeti területi szervezet vezetőségének tagjai. A tájékoztató, majd az azt követő tanácskozás témája az a két vándorkiállítás volt, amelyet a napokban indítanak útjára, hogy a megye minden járásában, számos helységben bemutassák. Az egyik Huszár István képeiből összeállított gyűjtemény, a másik a Képzőművészeti Alap Bzabolcs-szatmári tagjainak kollektív tárlata. A tanácskozást Sánta János, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitotta meg, majd Tóth Sándor szobrászművész tartott tárlatvezetést a művelődési központ nagytermében bemutatott anyagról. Biró Lajos a keletmagyarországi területi szervezet titkára a Hajdú-Bihar- ban hasonló módon megrendezett kiállítások tapasztalatait ismertette, Petró László, a megyei művelődési köápont főelőadója pedig a tárlatok technikai megszervezéséről, a képzőművészeti közművelődést segítő ismeretterjesztő > módszerekről tartott előadást. Huszár István kiállítása elsőként december 2-án a fehérgyarmati művelődési központban, a kollektív tárlat 3- án a TITÁSZ mátészalkai telepén nyílik meg. a Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács laoja Főszerkesztő Kopfes János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. li-ZTZ. tpelexszám: megyében 344, megyén kívül 7Z 344. gOetacíra: 4401 Nyíregyháza, Pt: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei lapkiadó Vállalai Nyíregyháza, Zrínyi Ilona e. 8—5, Telefon: 10—ISO. Pí.: ZS »WleSSs kiadó.: Mád! Eájos Meneszt: a Maavar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a Kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest V lőttel nádor tér .1.) közvetlenül vagy postautalványon, va- íamlnt átutalással a KH1 215- C8 163 pénzforgalmi jelzőszámra 1 Zlóflzetesl díj egy nőnapra a> í 'forint Indexszám: 25 059. I Kéziratokat nem őrzünk meg 5 és nem adunk vissza I Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon .—A Jósa t- ■' s Műíeiim és a Kő ház alaposának hetvenotádik évfordulója alkalmából az Orvosi Műszer'íereskedelmi Vállalat világszínvonalú termékeiből rendezett kiállítást a nyíregyházi tanárképző főiskola aulájában. Bemutatásra kerültek azok a modern eszközök, amelyok mind a kórházi, mind a körzeti gyakorlatban nagy segítséget jelentenek az orvosoknak. (Fotó: Hammel József) HAZAÉRKEZTEK a Szovjetunió Kárpátontúli területéről azok a szabolcsi képző- művészek, akik az ottani szövetség meghívására tartózkodtak Ungváron. Megyénk művészeinek tárlata nagy si- kert aratott. BŰZAVETÉS GACSÁLY- BAN. A gacsályi Dózsa Termelőszövetkezet a módosított 88 százalékos búzavetési tervét már e hónap elején befejezte. Most a 18 milliméteres eső ellenérve jól vízrendezett területen a maradék 12 százalék vetését is megkezdik. BÁSTÍ LAJOS NYÍREGYHÁZÁN. Básti Lajos Kos- suth-díjas kiváló művész részvételével rendeznek színész—közönségtalálkozót december 2-án délután 4 órakor Nyíregyházán a 107-es számú Szakmunkásképző Intézet, Nyíregyháza, Dugonics u. 4. alatti aulájában. A műsorban közreműködik Kovács Magda és Halász Aranka. FAFARAGÓK TALÁLKOZÓJA. Egész napos találkozón vesznek részt december 1-én a vásárosnaményi művelődési központ bajrkáes- klubjában a megyénkben élő fafaragók. December 2-án a vásárosnaményi járás gyakorlati foglalkozást vezető tanárainak tart előadást mű- szakirajz-ismeretekből Bágyí Péter főiskolai adjunktus: A 07 leinti Bugarin Horváth Pál Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. szám alatti lakos szerdán délután Uífehértó és Császárszállás között a 4-es számú főútvonalon személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében Bugarin Horváth Pál köny- nyebb sérülést szenvedett, a vele egy kocsiban utazó Berzeviczy Aítiláné nyíregyházi lakos a helyszínen meghalt. A vizsgálatot a rendőrség tovább folytatja. Ittas állapotban, féktávolságon belül lépett egy vontató elé szerdán este Labbanc István Kemecse, Petőfi út 40. szám alatti lakos. A vontató elütötte és Labbanc olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Hírszerkesztő: Tizes névadó. Tíz újszülött ünnepélyes névadóját rendezi meg a megyei tüdőgyógyintézet ma délután Nyíregyházán, a városi tanács házasságkötő termében. A gyógyintézet dolgozóinak gyermekeit a társadalmi szervek képviselői és a 3-as számú általános iskola kamarakórusa köszönti. Gépkocsinyertesek A káliöld humora — Az éjjel betörtek s lakásunkba. — Ne mondd. És hopy végződött az eset? — A pasast még mindig ápolják a kóxház- ban. Ugyanis a feleségem azt hitte, hogy én jövök haza. •— Hallottam, Serzy, nősülsz. — Igen, Tadeusz, a jövő héten, — S ki tt szived választottja? — Egy özvegyasszony. — Tudja az ördög, én valahogy idegenkednék, a gondolattól egy özvegy asszony második férje lenni. — Mit akarsz, még mindig jobb második férjnek, mint elsőnek lenni. Megyénkben az eddig megtartott gépkocsinyeremény- betétkönyvek sorsolásán 626 személygépkocsit nyertek. A november 25—26-i gépkocsisorsolás alkalmával 30 személykocsi került megyénkbe, amelyeknek tulajdonosai közül eddig 11 nyertes személye ismeretes. Moszkvics 412 típusú -gépkocsit nyert Sándor Andrásáé Bjri, Szénás Endre Szamosbecs, Dávida István és Gucsa Mihály nyíregyházi lakosok. Skoda S 100 típusú gépkocsi tulajdonosa lett Lóránt Béla kisvárdai, Vitái Mihályné és Paulay Edéné nyíregyházi lakosok. Trabant Limousine 601 típusú gépkocsi tulajdonosának mondhatja magát Úri Dezső kisvárdai, Rendy Gizella és Hidegkúti Ferencné nagykál- lói lakosok. Zaporozsec gépkocsit nyert Nagy András apagyi lakos. Szociálist» szerződésben vállalta a nyíregyházi alma- tároló kazánházi Vasvári Pál szocialista brigádja a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola kazánjainak és fűtési berendezéseinek karbantartását. A 16 tagú brigád 33 400 forint értékű munkát végzett . és ezzel lehetővé tették, hogy a fűtési szezon kezdetére a szakközépiskola fűtési berendezései készen álljanak. PROGBAM Balogh József Holdfogyatkozás Ha a felhők nem takarják el a Holdat, nem mindennapi égi jelenségnek, holdfogyatkozásnak leszünk tanúi november 29-én, pénteken a kora esti órákban. A hold- fogyatkozás a Hold korongjának elsötétülése, amikor r. Föld árnyékkúpjába kerül. A jelenséget az okozza, hogy a Holdnak saját fénye nincs, fényét a Naptól kapja. Ha a Föld — keringése közben — a Nap és a Hold közé kerül, eltakarja a Napot a Hold elől. A jelenség csak holdtöltekor következhet be. A holdfogyatkozás akkor teljes, ha a Hold teljesen belemerül a Föld árnyékkúpjába, egyébként részleges. A holdfogyatkozás a Földön mindenünnen látható, ahol a Hold éppen a láthatár felett tartózkodik. Ez a fogyatkozás tőlünk részben látható, de teljes lesz, mert a teljes fogyatkozás kezdete 15 óra 35 pere 6 másodperc, holott a Hold csak 15 óra 50 perckor keL (Napnyugta 15 óra 57 perc). A fogyatkozás közepe majdnem megegyezik a holdtölte 16 óra 10 perces pontos idejével 16 óra 13 perc 24 másodperckor. A teljes fogyatkozás vége 16 óra 51 perc 36 másodperc. Eddig a Holdnak csak halvány vörös korongját fogjuk látni. Ettől kezdve a Föld árnyékának körvonal része rajzolódik a Hold felületére, a többi része úgynevezett félárnyékban van. Kilépés a teljes árnyékból 17 óra 53 perc 12 másodperc és több mint egy óra múlva, csak 19 óra 1 perc 30 másodperctől fog ragyogni teljes teliholdunk, vagyis ekkor lép ki teljesen a félárnyékból. A fogyatkozás nagysága holdát- mérőben kifejezve 1,3, ugyanis a Hold távolságában az árnyékkúp szélessége nagyobb mint a Hold átmérőié. 5 , 1974. november 29, péntek TAKSONY NAPJA A Nap kél: 7 óra 08 perckor, nyugszik: 15 óra 56 perckor. A Hold kél: 15 óra 50 perckor, nyugszik: 6 óra 50 perckor. öt évvel ezelőtt, 1969. november 29-én halt meg — 58 éves korában — Antonio Alves Re- dol port- "*ál regény- és drámaíró, az újrealizmus nagy művésze, aki hazájában au elsők között foglalkozott szociális témákkal. Küzdelmes élet jutott osztályrészéül. Iskoláinak elvégzése után nem tudott állandó munkát szerezni; hosszabb-rövidebb ideig volt csak alkalmi munkás, hivatalnok, reklámügynök, nyomdász, kézműves, kereskedő. Azután huzamosabb ideig tartó újságíróskodás következett és csak idősebb korában jelentkezett első szénirodalmi műveivel. A szociális témák felé fordulásában jelentős ösztönző hatással volt rá Jprge Amado munkássága. Redol első elbeszéléseiben és regényeiben (Dicsőség, Nagy véka, stb.) a portugál falu szegényeinek nvomorúságos helyzetét, többszörös kizsákmányolását tárta fel. Műveinek stílusát a lírai elemek vonzó gazdagsága jellemzi. 1949 és 1953 között — folvtatva első műveinek tematikáját, de most már a dokumentum ténvközlő stílusához közelálló hangvétellel — megírta húrom kötetből álló . Borkikötő című regénvét. amelyben a Duero-vidék szőlőtermelőinek nehéz életét ábrázolja, művészi realitással. A hétevezős csónak című regénye nálunk is megjelent, Hideg idő Elénk, északnyugati széllel felhőátvonulások, tcbbfelé eső, havas eső, hőzápor. Hideg idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 — plusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (lagalább 5 mm) az ország terű- létének 40 százalékán várható. V Kossuth rádió 8,22: Zenekari muzsika. — Közben : 9,00: Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha. Miguel de Cenvantes Saavedra regénye folytatásokban. IX. rész: Rocinante udvarlása. (Ism.) — 9,20: A zenekari muzsika folytatása.- 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Katonazenekarok fesztiválja Szarajevóban. — 11,00: Egészségünk, közérzetünk és a kozmikus hatások. — 11,10: Rudolf Serkin zongorázik. — 11,49: Kritikusok fóruma. — 12,35: Tánczenei koktél, — 13,20; Molnár Júlia és téftté Lajos nótákat énekéi, Eá- Unt Jár.03 eimb^Ifflozik. — 13,45: Hiánycikk. — 14,00: Születésnapi ajándék. — 14,25: „Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. — 15,10: Magyarán szólva... — 15,25: Szedő Miklós énekel. — 15,44: Lányhoz szegődött a legény. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Kóruspódium. — 16,13: „Üdvözlet az olvasónak”. I. rész. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Mozart: D-dúr fuvolaverseny. —■ 17,40: Mikrofórum. — 18,00: Kocsár Miklós: Nagyrédei lakodalmas. — 18,18: A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepén. — 19,40: Örökzöld dallamok. — 20,21: Mindenki könyvtára. (Ism.) 20.54: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 21,14: Puccini-ciklus — a zeneszerző halálának 50. évfordulója alkalmából. I. rész. — 22,20: Meditáció. — 0,10: Állami Áruház. 21,45: A Kontraszt-együttes Schönberg-hangversenye a bécsi ünnepi heteken. Nyíregyházi rádió 17,30: Műsorismertetés. — Hírek. —■ Lapszemle. — 17,40: Mozart: Szánkázás. — 17,55: Bélyeggyűjtők ötperce. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Székely Mihály énekel. — 13.25: Jó hétvégét! Kulturális és sportprogram-ajánlat. — 13,45: Az Osibissa együttes játszik« Televízió 8,05: Iskolatévé. Matematika. (Alt. isk. 8. oszt.) Egyenlet, azonosság. — 9,05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) Ködös Albion. (Nagy-Briatnnia). — 9,55: Történelem. (Alt. isk. 7. oszt.) A franciaországi változásokra. — 12,10: Francia nyelv. (Középisk. Ill—IV. oszt.) Vendégségben. — 13,35: Matematika. (Ism.) — 14,30: Földrajz. (Ism.) — 15,25: Történelem. (Ism.) — 17,13: Hírek. — 17,20: 8 nap Londonban. (Színes.) Magyar útifilm. — 18,00: öt perc meteorológia. — 18,05: Látókör. A tv politikai vitaestje a szocialista demokráciáról. — 18,50: Esti mese. — 19,10: A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepén. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Pokolraszállás. (Színes.) Tévéfilm Sarkadi Imre novelláiból. (14 éven felülieknek!) — 21,101 A nevem Tót Imre. — 21.45: Várak, törökök. III. rész: A hó- doH .ág. (Színes.) — 22,25: Tvhíradó 3. %. MŰSOR I 20,00: Tv-tárlat. (Színes.) Osztrák kultúrtörténeti sorozat, m. rész: Az arany kincs. — 20,40: Vízisí- és csőnakverseny. Amerikai rövidfilm. — 20,50: Reklámműsor. — 20,55: Szólj cimbalom. (Színes.) Szovjet népi zene. — 21,10: Tv-bíradó. — 21,30: Anna. Magyarul beszélő finn űlnL Bratislavai tv 14,00: Hírek. — 14,55: zborojovka Brno—VSS Kosice labdarúgó-mérkőzés. — 16,50: Dalok. — 17,00: A. P. Borogyin. Doku- mentumíilm. — 17,30: A tavasz 17 pillanata. Szovjet tv-sorozat— X8.40: Esti mese. — 19,00: Tvhíradó. — 19,30: Kisfilmek. — 20,00: Tévutak. Tv-játék. —21,15: A biztonsági szervek intézkednek. — 21,50: Hókusz-pókusz. Film. Román tv 13.Ö©: Dokumentumfilm, —16,15: öntevékeny művészet. — 16,45: Román művészetről. 17,00: a „Rapsodia Romána’* együttes műsorából. — 18,00: Fiatalok operettszínpada. — 10,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Híradó. — 19,30; Mai rőt mán balettműsor. — 19 4S" „Colorado”. Román színházi est. — 20,50: A román alkotások hónapja. — 21,15: Híradó. Moziműsor ubOdt MOZIS HÖSZAKADAS Magyar film Petőfi radio 8, OS: Slágermúzeum. — 8,50 2 Albán népdalok. — 9,03: Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Gyere húgom, énekeljünk! — 12,25: Arturo Toscanini operafelvételeiből. — 13,03: Schumann: n. szimfónia. — 14,00; Kettőtől hatig... - 18,05: Külpolitikai fisvelő. Hsm.) — 18,20: Lépésváltás. — 19.13: A Mákvírág együttes műsorából. Dunántúli és gylmesi dallamok. — 19.23: Ravel: Lúdanyó meséi — szvit. — 19,39: „Szabad iskolák” — és az iskolák szabadsága. — 20,28: Zenekari muzsika. — 21.14: ,A fogyasztóknak lement a kedvé.” — 21.29: a szocialista irodalom nagyjai, asm.) — 22,25: a Newport Dzsesszfeszíívá! felvételeiből. — 23,15: Nótacsokor. 8. MŰSOR s lf.9S: Iskolarádió. — IS,25: Bar. tók-művek. — 19,22: Színházi esték sztereokészülék mellett. Közvetítés a Gyulái Várszínházból. A nagyszerű halál. Irta: Száraz György. — 21.15: A Ber- gendy-együttes felvételeiből. — ŰJ KÖNYVEK. Ungvári T.: A rock mesterei. Az ellenkultúra kultúrtörténete. (Zeneműkiadó). Tanácstörvény. Az 1971. évi 1. törvény végrehajtásai, rendelkezései. Űj átdolgozott és bővített kiadás. (Közgazdasági). Faliad O.: Ha meghal a nap. Riportregény 1—II. (Európa). Bernstein L.: Hangverseny fiataloknak. (Zeneműkiadó). Ay- me G.: A zöld kanca. (Európa). Keller G.s A. seldwylai emberek. Elbeszélések (Horizont — Európa). E. k.: fél A háromnegyed S és 8 óra. BSSE MOZI: PIKílk A SASOK HEGYEN Szovjet film E. k.: 4, 6 és 8 ésfc eORKIJ MOZIz MÓNIKA •-!%; ■ Magyar film E. k.: 4, 6 és g 6» MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: SZIKRÁZÓ LÁNYOK Magyar film S. k.: fél 5 ás fél ? ás* MÁTÉSZALKAI MOZXt ME STERDETEKTttf KISVÁRBA» MOZI: Első előadásra H-ÁROM mogyobo Hamupipőkének Esti előadásra FfiLTEKEVYSEG ES OEVOSTÜDOMÄSW nyírbátori mozis KI MEGY A NO ITT AN? megjelent a hanglemez ’74 cípiű kiadvány. A füzet a most forgalomba kerülő, nemzetközi sikert aratói; felvételekről ad számot A művek közül ajánlhatjuk; Mozart Esz-dur kvintettjét Verdi Álarcosbál című operájának részleteit Haydn Tóbiás hazatérése című oratóriumot : Különös érdeklődésre tarthat számot Bach • szonátafelvételeinek gyűjteménye, Sebestyén Jájsaa (csembalió) előadásában. * 4 0 1 i V v v 1974. november ÜlL C~ — ... ..........—— WYIRSEGI NYOMDA jSfylregyfeiáza. Dózsa György a. S 11 StsüeSSs vezető: Hotócsd íssvás