Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-29 / 279. szám
« 1974. november 29. KBLET-MAGYARORSZAO s Könnyűszerkezet — exportra in M ásfél milliárdos program Megnyílt a Jósa András-emlékszoba A könnyűszerkezetes építési technológia meghonosítása és elterjesztése a negyedik ötéves terv kiemelt programja. 1975-ig 1,6 milliárd forintot fordítanak megvalósítására, ebből 550 milliót állami támogatásból. Az ötéves terv végére csaknem másfél millió négyzetméter alapterületű épület létesül ezzel a technológiával. Az ötödik ötéves terv időszakában az épületek 20 százaléka könnyű- szerkezetből készül. A könnyűszerkezetes épület elemeit előre gyártják — a vázat legtöbbször alumíniumból vagy acélból — és ezeket változás nélkül a helyszínen szerelik össze. Könnyebb tehát az építéshez felhasznált anyag, és köny- nyebb, mert gyors a szerelési munka is. A könnyűszerkezetes építésnek elsősorban azokon a területeken van jövője, ahol a rövid építési idő ellensúlyozza az egyelőre még viszonylag magas költséget, tehát mezőgazdasági, ipári épületeknél, raktáraknál, hűtőházaknál és bölcsődék, óvodák, iskolák, öltözők, fürdők, tornatermek esetében. Nagy szerepet vállal ebben a programban a Fémmunkás Vállalat. Szabadalmuk alapján — amelyet a Tervezésfejlesztési és Típustervezö Intézettel közösen dolgoztak ki — évi 100 ezer négyzetméter egyszintes csarnoképületet szerelnek. Hozzájárulnak tehát a hazai gyártóbázis kiépítéséhez is, amellett pedig nemrégiben vásárolták meg a francia Fillod-cég licencét, amelynek alapján elsősorban középmagas, kommunális épületeket emelnek majd. Ez szolgált alapul a Thököly úti KONSUMEX-székház építéséhez is. Meg van tehát a lehetőség a rendszer elterjesztéséhez. Ez hozzájárul majd ahhoz is, /hogy a könnyűszerkezetes épületek a hagyományosnál olcsóbbak legyenek, hiszen nagy tételben kevesebb pénzért lehet elemeket gyártani, mint egyedi megrendelésre. Ezek egyébként igen változatosak lesznek, mert az acélvázhoz négy—ötféle külső borítót és belső válaszfalat vásárolt a Fémmunkás. A vállalat az idén több mint négymillió rubel és egymillió dollár értékű terméket exportál, ebből egymillió rubelért a Szovjetunióban létesülnek könnyűszerkezetes csarnokok. Az NDK csaknem kétmillió rubel értékben rendelt alumíniumajtót, ablakot. A KGST-beruházásban létesülő uszty-ilimi cel- lulozkombináthoz öt csarnokot építenek 36 ezer négyzetméter alapterületen. A csarnok elemeit egyébként egymáshoz csavarozzák majd, mert a szibériai éghajlat miatt nem lehet hegeszteni. Varsóban felépítettek egy könnyűszerkezetes ABC-óruházaL Algériában 300 nap alatt tizenegy épületet létesítenek az 1975-ös afrikai olimpiai játékokra. Varga Zsuzsa Ünnepség a nyíregyházi múzeumban Ptevált a körzetesítés A megyei múzeumban felavatták a Jósa András emlékszobát. (Elek Emil feltétele) Nagyszekeres példát mutat (Tudósítónktól) A nagyszekeres! tanács az országban elsők között kör- zesített óvodát, az igazgatási területéhez tartozó négy község — Nagyszekeres, Kisszekeres, Zsarolyán, Nemes- borzova gyermekei számára. Az óvoda Kisszekeresen van, az átalakított és modernizált régi iskola épületében. Három csoporban négy óvónő, három dajka biztosítja a magas színtű nevelést a gyermekeknek. A legnagyobb problémát, a közlekedést, az e célra rendszeresített iskolabusz végzi, melyben minden ülés biztonsági övvel van felszerelve. Ez menetrendszerű pontossággal viszi és hozza az óvodásokat a dajkák kíséretével,, a községek több pontján létesített gyülekezőhelyekről az óvodába és vissza. A vállalkozás tehát újszerű, pedagógiailag is, mert lehetővé teszi e kis községek gyermekei részére a több csoportos képzést. Ismeretes, országosan a nagyobb városokban, községekben az óvodai ellátottság 60—70 százalékos, ezzel szemben a mi esetünkben 95 százalékos. Ami pedig a gyermekek szállítását illeti, technikailag is korszerű és egyedülálló. Nem csoda tehát hogy Izgatottan várta az első szülői értekezletet valamennyi érdekelt — a jelenlevő tanácselnök, párttitkár, Iskolaigazgató, óvónők, dajkák, buszsofőr, valamint a megjelent 65 szülő. A község vezetői vázolták azokat az erőfeszítéseket, amit erkölcsileg és anyagilag tettek, és további támogatásukról biztosították az óvoda dolgozóit. A szakmai vezetők ismertették az óvoda pedagógiai célját és jelentőségét, az ott folyó munkát, a napirendet A szülők hozzá- szólalásaiból többnyire az elégedettség fejeződött ki, bár a szavakból kicsendült, nem volt könnyű a kezdeti nehézségeket, problémákat áthidalni se az óvodai személyzetnek se a szülőknek. Öröm, hogy két hónap után zökkenőmentes a kis óvodások szállítása, az óvodai foglalkozások és a gyermekekkel való törődés, a szeretet az óvónők, dajkák részéről a legtökéletesebb. A 12 hozzászólás között volt ígéret a szülők^észéről Is, hogy társadalmi munkában szebbé, otthonosabbá teszik az óvodát kézimunkákkal, virágokkal és egyéb szükséges felszerelési tárgy- gyal, tavasszal pedig a játékudvar további kiépítésében fognak segíteni. Ez alkalommal megalakult a szülői munkaközösség is, melynek elnöke kisszekeresi, a további három községből pedig elnökhelyetteseket választottunk. Valamennyi gyermek szívesen tölti napját az óvodában, és a szülők Is nyugodtan végezhetik munkájukat. Az óvoda utáni vágyat, azzal való megelégedést bizonyítja, h°gy a lelkes szervezés eredményeképpen a kezdeti létszám 73 volt, jelenleg 85 — írja levelében Géhl András- né NágyszekeresrőL Tudományos tanácskozással folytatódott csütörtökön Nyíregyházán a megyei Jósa András Kórház jubileumi ünnepségsorozata. Dr. Berényi Pál főorvos elnökletével zajlottak az előadások, amelyek elsősorban a kórhá- zati gyakorlaton alapuló diagnosztikával, egyes jellemző betegségek gyógyításának módszereivel foglalkoztak. Tíz magas tudományos igénnyel elkészített referátumot vitattak meg a sza- bolcs-szatmári kórházi és körzeti orvosok. ' 'A'*'déíel8tti 'program keretében, az 'ülésszak után került sor a múzeumban Jósa András emlékszobájának a felavatására. A megnyitó alkalmával elhangzott miniszteri köszöntő foglalkozott a kiváló orvossal és tudóssal. Dr. Schultheisz Emil a következőket mondta: — „A Kislétán orvoskodó nagyapa, Jósa István bizonyára nem mert gondolni sem arra, hogy unokája egykor a megye kórházalapítója lesz, s arra sem, hogy a hálás utókor róla nevezi el Szabolcs-Szatmár legfontosabb gyógyító központját” E gondolat köré csoportosul a múzeumi emlékszoba is, amely a nagyapától az unokáig három nemzedék életén át mutatja be a Jósa- család tevékenységét, az emberért, a gyógyításért kifejtett tevékenységét, közművelődést segítő szolgálatát. Ezt fejtegette megnyitójában dr. Németh Péter, a múzeum igazgatója is. A megnyitón részt vettek a megye és Nyíregyháza város párt- állami vezetői, a kórházi jubileumon részt vevő vendégek, a művelődési és egészségügyi élet képviselői. A jól rendezett kiállítás intim környezetben ad képet Jósa András egyéniségéről, a kort messze meghaladó érdeklődéséről, hallatlan energiájáról. Az emlékszoba megnyitása méltó része volt a kórház jubileumi ünnepségének, és hosszú idő után megfelelő emléket állított a múzeum és a kórház névadójának. A nap igen fontos eseménye — az emlékező ünnep befejező aktusa — volt a tanárképző főiskola pinceklubjában megtartott kerekasz- tal-beszélgetés, melynek rendezője az Országos Műszerkat. Minden utolsó hónap keddjén időszerű bel- és külpolitikai, békemozgalmi, közgazdasági, pedagógiai, közművelődési, egészségügyi témájú előadásokat tartanak. Megalakították a kertbarátok klubját. Városszépítési és tisztasági versenyt hirdettek. Parkosítási, virágosítási, faültetési verseny hirdetésére is sor kerül. Ki ültet több fát, cserjét, rózsatövet, virágot utcájában, háza előtt? A lakóbizottság területén is meghirdetik a „Nyolcóra társadalmi munkát Nyíregyházáért” akciót. Ha ezt más kerületek is magukévá tennék a városban — írja — ha csak tízezren vennének részt a városban ebben az akcióban, nyolcvanezer órát jelentene, aminek pénzben kifejezett értéke közel egymillió forint. Levelében Lengyel Ádám kifejti azt is. hogy milyen sokat tesznek az úttörők Nyíregyházáért. de még több lehetőség van. A város úttörői által szervezett társadalmi munkaakriók mellett nagyon szén feladatnak tartaná, ha minden úttörő- csapatnál megalakulnának a kereskedelmi Vállalat volt. A kórházigazgatók, főorvosok és körzeti orvosok a megrendezett kiállítás alapján folytathattak mélyreható eszmecserét a magyar műszerin ír és kereskedelem képviselőivel azokról a műszerek-ől, berendezésekről, laboratóriumi eszközökről, készülékekről, gyógyászati segédeszközökről és bölcsődei berendezésekről, amelyek a mai korszerű egészségügy nélkülözhetetlen tartozékai. Dr. Uray György, a kórház igazgató főorvosa és Kun Imre, az OMKER igazgatóhelyettese vezette a beszélgetést, amelyen elhangzott többek között a kívánság: minél több olyan eszköz álljon az orvosok rendelkezésére, amely megkönnyíti a vidéken dolgozók' munkáját, a gyors diagnosztizálást, a legfontosabb vizsgálatokat. A kétnapos jubileumi eseménysorozat részvevői ezt követően kegyeletes emlékezésül kirándultak Nagykálló- ba, hogy megtekintsék az állandó orvostörténeti kiállítást, és adózzanak az egykor ott működő nagy magyar orvos, Korányi Frigyes emlékének. környezetvédő úttörőőrsök, rajok, amelyek virágot ültetnek, locsolják a füvet, védik a parkot. A városszépítés egyébként is nagyszerű lehetőséget kínál a KISZ és az úttörőmozgalom számára. A csoportos, közösségi munka megszerettetésének ez is az egyik formája. Levelében javaslatot is tesz: amikor majd a Bocskai és az Inczédi sor utcáinak találkozásánál (az Inczédi ház helyén) felépül az a hatalmas toronyház, amelynek földszintjén különböző szolgáltató egységek (posta, gyógyszertár, orvosi rendelő, stb.) működnek, akkor gondoljanak arra is a tervezők, hogy itt szükségesek bizonyos közművelődési intézmények is, mint fiókkönyvtár, ifjúsági klub, körzeti klub, öregek (nyugdíjasok) klubja, tirpákmúzeum, stb. A három őszi ünnen és majd a három tavaszi ünnep: március 15., már-ivs 21., és április 4. tiszteletére tett felajánlásunk juttatta ezeket eszünkbe és kívánkoztak e sorok papírra. Olvasónk írja : Kellemes hétvését Ifjúsági vetélkedők, 5,Jeles napok66 Most már nyilvánvaló, hogy csapadékban és vetélkedőkben gazdag ősz köszöntött ránK. November 29-én, pénteken 15 órakor a megyei Móricz Zsigmond könyvtár nyitja meg a sort. Kérdés-felelet játékára várja a felső tagozatos gyerekeket. Félórával később — 15,30 órakor — kezdődik az Állami Déryné Színház vendégjátéka a Móricz Zsigmond Színházban a „Ma éjjel megnősülök” című színdarabbal. 17 ótától a III. kerületi Korvin Ottó klub az 1975. évi programot vitatja meg Ugyanitt 17,30 órakor az eszoerantisták találkoznak nyelvtanfolyamukon. KisszeV. keres klubkörrvvtárában a „Biológiai pokolgép” című könyv alánján a kluhtagok arról vitatkoznak: milyen lehet a jövő társadalma. Fehérgyarmat Nagyközségi Járási Művelődési Központja délután 3 órától várja vendégeit először 15 órai kezdettel Rab Zsuzsa költő, műfordító rendhagyó irodalomórájára. 18 órakor és 20,30 órakor a Fonográf együttes koncertjére. 30-án, szombaton a nyírteleki Martos Flóra Klub 17 órakor sakkszimultánt rendez, a nyíregyházi néptáncosok klubja a „Jeles napok” sorozatban ugyancsak ebben az időben a pásztormüvészet- tel ismerkedik. Erzsébetek és Katalinok után most az Andrásokon a sor. Tiszalök művelődési háza a nyugdíjasok klubjában játékos klub- foglalkozáson tartja meg András-napi köszöntőjét. Vasárnap — december 1-« — slágere a Mátészalkán fél- kilenckor, Nyíregyházán 10 órakor kezdődő „Szabolcsi ifjúság 74” területi vetélkedő. Mátészalkán a Hotel Szatmáriján, Fehérgyarmat, Vásárosnamény, Nyírbátor, Mátészalka járás és Mátészalka város 10 csapata, — Nyíregyházán a megyei művelődési központban Nyíregyháza és Kisvárda járás, Nyíregyháza és Kisvárda városi csapatai mérkőznek meg a megyei döntőbe Jutásért. Fehérgyarmaton az ifjúsági klubban 17.30 órakor és 20 órakor bizonyára nagyszerűen fognak szórakozni azok, akik elmennek Muzsay Andor előadóestjére. Téth László Lakóbizoífság a városszépítésért A Nyíregyházán választott lakóbizottságok megalakulása óta eredményes munkát fejtenek ki a városszépítés érdekében. Sokan kapcsolódtak be a lakóbizottságok munkájába, s ezzel a közéleti tevékenységbe is. Erről tanúskodik dr. Lengyel Ádám levélte is, amelyet szerkesztőségünkhöz küldött, s amelyben többek között a következőket írj a: Nyíregyháza város 18-as számú lakóbizottságának vezetősége és az itt lakók közössége a XI. pártkongresz- szus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított városszépítő mozgalomhoz csatlakozik, s erre hívja fel városunk lakóbizottságait, városunk minden dolgozóját. Célunk, hogy lakóhelyünk, környezetünk, városunk tiszta, szép és virágos legyen. A 18-as számú lakóbizott- ■ág — amely a Bocskai út Tncrédi sor körzetében működik — 1974—75 évi orog- -amjából idéz: a lakóbizott- '•ág vezetőcége u"’r>nta gyűlést tart, ahol megbeszélik a lakosságot érintő problémá«