Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-14 / 266. szám

4CÉT.ÉT-M AGYARORSZAa Í974. novemTier ML Néofront­elnökségi ülések A Hazafias Népfront nyír­egyházi járási elnöksége no­vember 13-án tartott ülésén elfogadta az őszi-téli ismeret­terjesztő program tervezetét. Népfrontesteket, nők és szü­lők fórumai és társadalompo- litikai viták megszervezését javasolja a program a közsé­gi népfrontbizottságoknak a nemzetközi kérdések, a szo­cialista erkölcs és az állam- polgári magatartás normái- nak témakörében. Ugyancsak tegnap ülésezett Ujfehértó népfrontelnöksége a környe­zetvédelmi feladatairól, 14-én Nyírkárászon községi. 15-én pedig Kisvárdán városi el­nökségi ülést rendeznek a tanács ég a népfront együtV- működéséről. KOMORÓ VASÜTÁLLO- MASÁNAK dolgozói a kongresszusi munkaverseny­ben elért eredményükért el­nyerték a MÁV Debreceni Igazgatóságának vándor­zászlaját. A CSÁSZY LÁSZLÓ RJ­Dló, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kollégiumának házi híradója november 14-én „sugározza” hagyományos non stop adá­sai. amelyet már ötödik esz­tendeje minden évben egy­szer megrendeznek. Déli 12 órától éjfélig ad műsort meg­szakítás nélkül g stúdió, sok- oldalú összeállítások elevení­tik meg a tanárképzösök éle­tét. NAGYDOBOSON novem- bér 14-én kerül sor az if­júsági klub műszaki átadá­sára. Az új művelődési és szórakoztató létesímény fél­millió forintba kerül, a vásárosnaményi községi ta­nács költségvetési üzeme építette. Megúíulas Mátészalkán A mátészalkai városi mű­velődési központ változatos programjához hozzászokott látogatókat bizonyára kelle­metlenül érinti a hír, hogy a művelődési intéz­mény holnaptól kezdve, kö­rülbelül három hónapig zár­va tart A kényszerszünet a korszerű közművelődési fel­tételek megteremtése érde­kében történik. Teljes egé­szében rekonstruálják a ház villamos berendezését, meg­emelik a nagyterem szintjét, kicserélik a megrokkant szé­keket. Mindez előre látható­lag 1 millió forintba kerül. Ezzél párhuzamosan jó ütem­ben halad a régi szakszerve­zeti művelődési ház átalakí­tása ifjúsági és úttörőházzá. Ennek átadását jövő május 1-re tervezik. Az említett munkálatokat a Mátészalkai Építő, Szerelő és Szakipari Ktsz végzi. A Magyar Szocialista Munkáspárt t, at. 4cs-Szatmar megyei Bizott­sága és a megyei tanács lap]* Főszerkesztő: Kopka János Bzerkesztőseg: Nyiregyb Iza, Zrínyi Ilona u 3—5. Telefon: 10-003, 11-277. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 72 344. Postacím: 4401 Nyíregyház«, Pf.: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—S, , Telefon: 10—150. Pf.: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, « kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest, V., József nádor tér 1.) közvet­lenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a KHI 215- 68 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj r egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk me* és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA ftylregyháza. Dózsa György u. S. Taáalős vasaiő: Holéczl István Kétszáz nő szakmai és po­litikai továbbképzésére , ké­szített intézkedési tervet no-' vember 13-i ülésén a nagy- kállói Kallux Cipőipari Szövetkezet. Részletesen meghatározták a következő ötéves terv oktatási tenni­valóit. A kétszáz nődolgozó közül jelenleg csak 40 szá­zalék rendelkezik szakkép­zettséggel. Szeretnék elérni a következő években, hogy valamennyien szakmát sze- rezzenek. A TISZA II. VÍZLÉPCSŐ építéséről ötezer méternyi filmet forgatott a Közép-Ti- szá-vidétci Vízügyi Igazgató­ság amatőr stábja. A film az első kapavágástól a nagy víz­ügyi létesítmény ünnepélyes átadásáig megörökíti az épí­tők gigantikus munkáját. A gazdag filmanyagból 35 per­ces oktatófilmet állított össze az igazgatóság, kópiáit vetítik a műszaki egyetem vízgazdál­kodási tanszékén, valamint a vízügyi felső- és középfokú tanintézetekben. Hatszázmillió éves lazac A British Petroleum Com­pany 2135 méter mélyen az Északi-tengerben néhány héttel ezelőtt rendkívül ér­dekes régészeti leletre buk­kant. Egy fúrás során fel­színre került egy 600 millió éves, mindössze 8 centimé­ter hosszú lazac kövülete. A hal egy harmadkori ge­ológiai rétegben aludta ál­mát. A leletet azonnal el­küldték a londoni múzeum­ba, ahol a paleontológusok kijelentették: ez a halfajta mind ez ideig ismeretlen volt számukra. Egyelőre csak annyit közöltek, hogy a lazac halálának oka a falánkság volt: minden bi­zonnyal megfulladt attól a számára túlságosan nagy­nak bizonyult angolna-lár­vától, amely világosan ki­vehető az állat gyomrában, így ezzel, a régészeti lelet­tel tulajdonképpen két őskori hal került a paleon­tológusok birtokába, akik csakhamar elemzés alá ve­szik az angolna lárváját is. A VENCSELLÖI SZABAD­SÁG TSZ a várható megyei kiesés ellensúlyozására 30 hektárral több búzát vet a tervezettnél. A MECSEK VIDÉKÉN díszlő ruscus aculeatus — népi nevén szúrós csodabogyó vagy benedektüske — hiva­talos oltalmat kapott. A Ba­ranya megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága védetté nyil­vánította a mediterrán erede­tű növényt, s megtiltotta a további gvűitését, mindenne­mű károsítását» SANTA LÁSZLÓ főiskolai tanár politikai demonstrációs tablóinak kiállítása nyílt meg Nyíregyházán, a megyei tanács vb sóstógyógyfürdői továbbképző intézetében, A lengyel konyha sikere A szövetkezeti heteik alkal­mából három hétig lengyel szakácsok és felszolgálók „vendégszerepeitek” néhány szabolcs-szatmári étterem­ben. A rzeszówi vajdaság ételspecialitásai, úgy tűnik, íz­lettek a fehérgyarmati Sza­mos, a kjsvárd|y.íl.a^^^ a mátészalkai Kossuth, á nyír­bátori'Kakukk és a nyíregy­házi Arany Szarvas éttermek vendégeinek, mert nap mint nap több száz adag fogyottéi belőlük. Ajánlójegyzék a szocialis­ta brigádok tagjainak. Ez­zel a címmel indította útjá­ra néhány hónapja az Ál­lami Könyvterjesztő Vál­lalat a szocialista brigádok házi könyvtárának bővíté­se céljából kiadott füze­tét. Az ajánlójegyzék sike­rén felbuzdulva a vállalat elhatározta, hogy a Könyv­barát című tájékoztatóban ezen túl havonta egy-két oldalas melléklettel segítik a szocialista brigádok könyv­választását. A napokban megjelenő első összeállítás­ban az Európa Könyvkiadó újdonságait ismertetik, ÖNKÉNTES VÉRADÓ NA­POT rendez a megyei tanács vőröskeresites szervezete no­vember 15-én, déli 12 órától a megyei tanács nagytermében. Több mint 100 000 köbmé­ter metán szabadult fel a zobák-aknai gázkitörésnél — a bánya többi részében za­vartalanul dolgozhatnak — a sérültek nagyobb része el­hagyhatja a kórházat. A komlói Zobák-aknán kedden délelőtt történt súlyos gázkitörés körülményeiről dr. Elpinger József, az Orszá­gos Bányaműszaki Főfel­ügyelőség főmérnöke, a vizs­gálat vezetője adott tájékoz­tatást az MTI munkatársá­nak. * Elmondotta, hogy a Zobák- bánya 12-es telepén olyan helyen következeit be a vá­ratlan, nagyerejű gázkitö1 és, ahol ilyen jelenség eddig még nem fordult elő. Fej­téselőkészítésen dolgoztak az emberek. A kemény szén miatt robbantani kellett, nyomban ezután történt a gázkitörés, amelynek erejére A SZÉCSÉNYI FOR- GÁCH-KASTÉLY restaurá­lása, illetve udvarának kert­jének rendezése közben a régi Szécsényi-vár falainak nyomaira bukkantak. Az eredetileg jelentéktelennek vélt lelet idén ősszel meg­kezdődött feltárása eredmé­nyesnek bizdnyult. A föld­ből előkerültek a XV. szá­zadban épült vár gótikus főkapujának és az azt övező falaknak a maradványai, a farkasverem, a gabonásve­rem, a várfalak megerősíté­sére szolgáló cölöplyukak, az ásatások során nagy meny- nyiségű cseréoedénytöredé­k.efe ágyúlövedékeket, égett gabonaszémékét és más tár­gyi emlékeket hoztak felszín­re. A nőgrád megyei múzeu­mok igazgatósága ügy terve­zi, hogy a várépítmény-ma- radványokból romkertet ala­kítanak ki. Külön díjak a múzeális érté­kek gyűjtőinek Szabol cs-Szatmár megyé­ben 20 iskola úttörői kutat­ják a régészeti, település- történeti, néprajzi termé­szettudományi, műszaki, ok­tatástörténeti tárgyakat, em­lékeket, munkásmozgalmi dokumentumokat. Ösztön­zésükre a megyei múzeum igazgatósága különdijat aján­lott fel a legértékesebb me­gyei vonatkozású múzeumi értékek megtalálóinak. A kutatást irányító pedagógust múzeumi tárgyú kiskönyv­tárral és Kiss Lajos emlék­plakettel, a tanulókat értékes könyvekkel jutalmazzák. jellemző, hogy mintegy 400 köbméter szenet, fedőkőze­tet dobott ki és negyven mé­ter hosszúságban megtöltötte a vágatot. Előzetes becslés szerint több mint 100 000 köbméter metán szabadult fel, ami több bányatérséget árasztott eL A nyomban megindult mentésben példásan vették ki részüket a zobáki bánya­mentők. Segítségükre siettek a Kossuth-bányai és a Pé­csi Központi Bányamentő- állomás osztagai is. Az el­vonuló szennyezett légáram­ban tartózkodók közül heten vesztették életüket és hu­szonnégyen kerültek a kom­lói kórházba. A legújabb tá­jékoztatás szerint a sérültek állapota olymértékben javult, hogy öt bányász kivételével a többiek a szerdai nap fo­lyamán elhagyhatták a gyógyintézetet. (MTI) * Mi történt a Zobák-aknában? ■PROGRAM 1974. november 14, csütörtök ALIZ NAPJA A Nap kél: 6 óra 47 perckor, nyugszik: 16 óra 10 perckor, A Hold kél: 7 óra 14 'perckor, nyugszik: 16 óra 19 perckor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 18S9. november 14-én született Al- dous Leonard Huxley angol regény- és esszéíró, aki 11 év­vel ezelőtt, 1963 novemberé­ben halt meá Los Angeles­ben. Híres tudóscsalád sarja volt. Különösen a harmincas évek- ben nálunk is nagy népszerű­ségnek örvendő író angol Irodalmi tanulmányokat foly­tatott és 1915-ben szerzett dip- lomát. Az első világháború után néhány évig újságíró­ként, kritikusként tevékenyke­dett. Egy ideig Franciaország­ban és Olaszországban élt, majd Amerikában tett nagyobb utazást. Utiélményelről sikeres riport- könyvekben (Az út mentén, A Mexikói-öblön túl) számolt be. írói fejlődésére France, Gide, Joyce hatott és elsősorban kö­zeli barátja, D. H. Lawrenc^. Az 1930-as évek végén az­után egyre erőteljesebben bon­takozott ki Huxley írásaiból, regényeiből, tanulmányaiból a moralista és pacifista; írásai­ban, moralizálásaiban egyaránt merített a keleti buddhista ta­nokból és a nyugati keresz­tény vallások tanításaiból. 8—13 fok Várható időjárás ma estig* változóan felhős, az éjszakai órákban párás. helyenként ködös idő, valószínűleg eső nélkül. A köd a délelőtti órák- ban feloszlik. Mérsékelt, nao- közben megélénkülő déli, délnyugati szél. A várható leg- magasabb nappali hőmérsék­let 8—13 fok között. Kossuth rádió 9,22: örökzöld dallamok. — 9.62: A XX. század mítoszai. V. rész. — 9,27: Szőnyi Olga és Bartha Alfonz énekel. — 10.05: Iskolarádió. — 10,30: Barokk mu­zsika. — 11,14: Gondolat. — 12,35: Melódiakoktél. — 14,00: A pocakos útitárs. Andrzej Szinulski lengyel író elbe­szélése. — 14,20: Az élő népdal. — 14.30: Petrovics Emil mű­veiből. — 15,10: A Munkásőrség Közpohtl Férfikara énekel. — 15,23: Sztambul rózsája. Rész­ietek Fali operettjéből. — 15,40; A közoktatás fóruma. — 16 00: A világgazdaság hírei. — 16.05“ Mireille Mathieu és Charles Aznavour énekel, Frank Pourcell zenekara játszik. — 16,30: Cseresznyét, vagy kisüs­tit? —* 17,05: Szerdahelyi János nótáiból, w it,m: »íffvttnk alatt. — n;30: Régi . éneke­sek- műsoréból. 16,19: A be­fejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. XI. rész. — 18.48: Miért igen, miért nem? — 19.25: Kritikusok fó­ruma. — 19,35: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. — 20,35: Dévai Nagy Kamilla és a Debreceni Déli­báb együttes né odalf elvételei­ből. — 21,03: Elcsendesedett többség? Dokumentumműsor Portugáliából. — 21.33: Részle­tek Ziehrer műveiből. — 22-.20: Tíz perc külpolitika. — , 22, S0: Tánczene Berlinből. Bukarest­ből, Szófiából és Bratislavából. — 23,15: A longiumeau posta­kocsi s. Részletek Adam ope­rájából. — 0,10: Debussy-dalok» Petőfi rádió nűsor ezúttal Igencsak köz­érdekű témákkal jelentkezik. I A gyerekekkel együtt kíséri figyelemmel a Tízen Túliak Társasága a Városliget terve-; zését, amolvan — több hóna- pon át tartó — ötletbörzét in­dítanak, amelyben a g,u.fc..éic elmondják mit szeretnének lát­ni a ligetben. Az életrevaló ■ elképzeléseket a tévé közve­títi a fővárosi tanács veze­tőinek, akik ígéretet tettek, hogy a legjobb ötleteket megvalósítják. A műsor ven­dége lesz a cigúndi gyermek folklór együttes, amely részt vett és sikerrel szerepelt az Európa öröme című belgrá^ di fesztiválon. A takarékossá­gi világnap adja az aktuali­tását a pénzről szóló kis film- j nek. Amely arról szól, hogy becsülik a gyerekek a pénzt,'; honnan szerzik, — kaoják-e, ■ keresik-e, mit csinálnak vele. Előzetest adnak a november végi úttörőparlamentről — azokkal ismerkedünk, akik küldöttei lesznek a parla-1 mentnek. Fotósuli címmel 6 részes sorozatot indítanak a fotózás alapfogalmairól. S úttörő riporterek segítségé­vel készül riport Komlós Sándor oroszlánszelídítőveL 8,05: rskolatévé. Magyar iroda­lom. (Alt. isk. 6. oszt.) Aranv János. — 9,00: Énekeljünk együtt! Ó, ha cinke volnék. — 9,05: Környezetismeret. (Alt. isk. 3. oszt.) A szép versmondás. — 9,30: Kuckó. asm.) — 13,35: Magyar irodalom. (Ism.) —14 10" Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) Hol a táska? — 14,30: Enekel­j nk együtt! (Ism.) — 14,35: Környezetismeret. (Ism.) — 15,00: Élővilág. (Alt. isk. 8, oszt.) — 75,35: Földrajz. (Alt. isk. 7. oszt.) A felkelő .Nap országa.’ (Japán.) — 16,10: Magyar iro­dalom. (Alt. isk. 5. oszt) Heted­hét országon túl is. (Mesemú­zeum). — 16.40: Irány az egye­tem! Előkészítő a felsőfokú fel­vételi vizsgákra. Munka. ener­gia, teljesítmény. — 17,33: Hírek — 17,40: Tízen Túliak Társasá­ga. — 18,30: Az öröklődés titkai. III. rész: Mint egyik tojás a má­sikra. — 19,05: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: A tavasz 17 pilla­nata. Magyarul beszélő ©ovjet tévé film sorozat VII. rész. — 21.15: Teleszubjektív. — Sa»lS: Tv-híradó 3. 2. MÜSOB 20,00: Hubay Miklós: Sxfntiáz a cethal hátán. Dráma két rész­ben. A Nemzeti Színház előadá­sa, felvételről. (14 éven felüliek­nek!) Az előadás előtt: dr. Dán Róbert jegyzetet — Közben: 21,10: Tv-híradó 2. Bratislava! tw 10,30: Hírek. — lO.SSr ffletkf5r­nyezet. — 17,00: Lányok« fiúk magazinja. — 17,40: Agyúk és rákéták zaja. — 18,00: Esti me- se. — 18,10: Auto-motor revü. — 18,40; * Dalok. — 19,00: Tv­híradó. — 19,30: Am! nyugtala­nít. — 20,15: Kakukkos óra, Tv-Játék. — 21,20: Tv-hírádó. — 21.40: Kultúra T4. — 22.85: A holnapi sajtóból. Román tw IS00 Tv-iskola. — 10,38: Me­zőgazdasági enciklopédia. — 17,03: Román népi énekek. — 17,20: Filmművészeti maga­zin. — 17,50: A volánnál. —{ 18,05: Költői est. — 18,20: A leg kisebbeknek. — 19,00: Ifjúsági műsor. — 20,30: Ismeretterjesz­tő műsor. Moziműsor RítüDT MOZIS SZOVJET FttStFKKIfMVAl KERETEBEN MONOLOG Szovjet film' K, k : léi K háromnegyed « és 8 óra. BEKE MOZIS HATAN Httl'EUHBF ORSZÁGON AT NDK-fllm E. kJ; 4 óra szovjet numszRvu KERETEBEN AZ EDES SZÓ SZABADSÁG I—H. Szovjet film, dupla helyárraL E. k.: » óra GORKU MOZIt ELVIRA MÁDIG AH Svéd film E. k.: 4, 8 én 8 In MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: FOLYTASSA KÜLFÖLDÖN Angol film E. k.: fél 5 én MÁTÉSZALKAI MOBl AKANYLAZ > KUTYAELET KIS VÁRD AI MOZIt FELSZABADULÁSI FILMPROGRAM EGY SZER ELEM HABOM ÉJSZAKÁJA NYÍRBÁTORI MOZM ÍGY JÖTTEM Hírszerkesztő: A. Szabó János ciuauuiímveszeK xeivete- leiből. — 9,03: Könnyűzene Ránk György szerzeményeibőL — 9,40: Kommunista szombat. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Zenekari muzsika.*— Közben: 13,03: Miskolci stú­diónk jelentkezik. Lenin város ma és holnao. — 13.20: a zene- kari muzsika folvtatása. — 14.0«: Ifjúsági randevú — ket­tőtől ötig... — 17.00: Belé­pés nemcsak tornacipőben! — 18,10: Csak fiataloknak! — 19,13: Béres János népi ka­maraegyüttese látszik. — 19.84: Emlékezünk régiekről. Az átá- PYi tanyakertek letűnt világa. " 20'25: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Zord folvó. V. J. Siskov regénye rádióra alkalmazva. IV. rész. — 21.2S: A rock mesterei — 54. rész. 21,53: A politikai iroda­lom új könyveiről. — 22 03 - k Sosztakovics: XI. szimfónia „1905”. — 23,15: Nőtacsokor. 3. MŰSOR: »*.»: Iskolarádlő. — 18,SS: Bach összes orgonaművei Sil- bermann-orgonákon Xvn. rész. — 19.10: Lajtha László: IX. szimfónia. — 19,34: Az európai népdalgyűjtés útja. — 19,54: Uj operaiemezeinkből. — 20 24 ­Errol Gamer trióla Játszik.’ — 20,47: Hangfelvételek felsőfo­kén- — 22.10: Századunk kama­razenéjéből. Nyíregyházi rádió **.<•: üszak-MszánttSüi kr*» "Rt*- — 18,17: Hangszerszőlők. — 18,30: Mezőgazdasági hír­adó. Az első közös zárás előtt. — A húsprogramért a húskom­binátban... — 18,45; ■ Vavrineczs Magyar dallamok. Televízió *AI TÜVRAJANLATTJNK: n,«: Tízen Túliak Társasa As áttörő korosztálynak ezóló havonta Jelentkező 1 8 Kisvendéin is felépítették az első OTP minlgarzon lakást. (Elek Emil felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents