Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

®PW. ofct86er W. «E@L«r.HASVAH0HRm Világos program Tekintélyes mennyiségű témát tárgyal meg egy fél év vagy egy év során egy-egy pártszervezet. De ha azt nézzük, hány kérdésben hoz határozatot, akkor már jóval kisebb számot kapunk. Különösen vo­natkozik ez a taggyűlésekre. A beszámoló kö­vetkeztetései, a hozzászólók észrevételei vi­szonylag kevés alkalommal formálódnak olyan döntéssé, amely világos munkaprogramot ad­na az alapszervezet kommunistáinak. Távolról sem formális kérdés az, hogy «zületnek-e határozatok az alapszervezeti taggyűléseken. Szorosan összefügg ez párt- életünk, mozgalmi életünk egyik gyengeségé­vel. Nevezetesen azzal, hogy erősebbek va­gyunk a helyzet elemzésében és értékelésé­ben, mint a következtetések gyakorlati ér­vényre juttatásában, az elhatározások valóra váltásában, vagyis a cselekvésben. Előtérben álló törekvésünk, hogy fokoz­zuk a párttagok politikai-társadalmi aktivi­tását, erősítsük a kommunisták cselekvési egységét. E törekvés sikere elsősorban az alapszervezeteken múlik. Ott pedig nem kis részben azon, hogy meg tudják-e határozni a konkrét mindennapi cselekvés gyakorlati fel­adatait, a politikai tevékenység közvetlen, .időszerű céljait és módjait. Azaz: olyan ha­tározattá tudják-e formálni a felsőbb párt- szervek és önmaguk elgondolásait, amely utat és irányt szab a párttagok tevékenysé- gének. E megfogalmazás is jelzi talán, hogy nem a határozatok száma a legfontosabb. Dőreség lenne úgy vélekedni, hogy minél több határozatot hoz egy alapszervezet, an­nál jobban dolgozik és fordítva: minél ke­vesebbet, annál rosszabbul. Miként az élet •legtöbb területén, a mennyiségi szemlélet itt sem visz előbbre. Ebben a kérdésben is két véglet zátonyai fenyegetnek: az egyik a tartalmatlan általá­nosságoké, a másik az apró részletekben el­vesző prakticizmusé. Jelenleg az első tűnik veszélyesebbnek, illetve gyakoribbnak. Ez kí­nálja ugyanis a kényelmesebb utat. Hiszen Ilyenkor a vezetőségnek nincs má^ dolga, mint lemásolni néhány megállapítást az irá­nyító pártszervek határozataiból, s máris kész a szépen csengő „saját” döntés. Az az irányító pártszerv, melynek ha­táskörébe több tucat vagy éppen több száz alapszervezet tartozik, munkája jellegénél fogva nem bocsátkozhat részletekbe határo­zataiban. Ha ezt tenné, korlátozná vagy ép­pen lehetetlenné tenné a helyi öntevékenyéé-, get, értékes erőforrástői fosztva meg ezáltal a pártot, a társadalmat. Helyileg azonban éppen az ilyen részletek a legfontosabbak. Mit sem ér, ha egy alapszervezeti határozat ®lyan megállapításokra szorítkozik, mint hogy »erőteljesen fejleszteni kell a munkaszerve­zést”, vagy „fokozni kell a fiatalok hazafias és internacionalista nevelését”. A helyi ha­tározatoknak azt kell megjelölnie, hogy az ilyen célokat ott és akkor hogyan, milyen eszközökkel akarja a pártszervezet elérni, konkrétan melyik területre összpontosítja erő­feszítéseit a kommunista kollektíva, s ml a teendőjük ebben m egyes párttagoknak, fi­gyelembe véve munkahelyüket, társadalmi megbízatásaikat Természetesen ezt nem szabad egyoldalúan értelmezni. Különben a másik zátonyra futunk: a határozat csupán napi operatív feladatokat tartalmaz, egyszeri szer­vezési teendőket, ami ugyancsak nem szol­gálhat egy átfogó, hosszú távú cselekvés alapjául. Konkrét ugyan a döntés, de csak a felszínt érinti, a pillanatnak szól, s ez a politikai irányítás munkájában édeskevés. Közhelyként hatna, ha most tételesen, netán pontokba szedve akarnánk megfogal­mazni a jó alapszervezeti határozat ismér­veit. Ehelyett hadd ismertessük, hogy fo­galmazták meg egyik üzemi pártszerveze­tünkben az előző pártoktatási év tanulságai­ból adódó elhatározásokat. A taggyűlés az értékelést megtárgyalva határozatában elis­merését fejezte ki a három szemináriumve­zető közül kettőnek (akik valóban rászolgál­tak erre), s külön kiemelte az egyik hall­gatói csoport igyekezetét és érdeklődését. Meghatározta, hogy ősszel milyen tanfolya­mokat indít, kik lesznek a propagaiídisták, s egy-egy tanfolyamtípusra elsősorban milyen körből látja fontosnak a hallgatók részvéte­lét (megjelölve például a tömegszervezeti tisztségviselők, a fiatalok nevelésével párt- megbízatás alapján foglalkozók, a művezetők és csoportvezetők tanulásának javasolt irá­nyát). Kijelölte, kiknek a kötelessége gon­doskodni az oktatás feltételeiről (terem, köz­lekedés, a megjelenés számbavétele). Am a taggyűlés nemcsak a párt­oktatás további feladatairól döntött: határo­zatában megjelölte azokat a tennivalókat is, amelyek az oktatás tapasztalatai alapján a pártmunka más területeire hárulnak. Megál­lapítva, hogy mely elméleti-politikai kérdé­sek váltották ki a legtöbb vitát, félreértést, úgy döntöttek, hogy az egyik ilyen témáról ősszel előadást tartanak, felsőbb pártszervtől kérve hozzáértő előadót, a másik témát pe­dig a pártcsoportok ülésein vitatják meg az érdeklődő pártonkívüliek részvételével, a vál­lalati pártbizottságtól kért vitavezetőkkel. Megjelölte a határozat azt is, milyen tárgyú és jellegű könyvek eladását kell szorgalmaz­nia a politikai irodalom helyi terjesztőjének. A vállalati gazdálkodás témájával foglalkozó tanfolyam vitáiban elhangzottakat megszív­lelve, az alapszervezet elhatározta a gazdál­kodás egyik területének megvizsgálását, egy másik ilyen kérdésben pedig a vállalati párt- bizottság közreműködését kérte. Határozatba foglalták azt is: az érintett pártcsoportok úgy foglalkozzanak a szemináriumokon kitűnt négy pártonkívüli munkással, hogy mielőbb sor kerülhessen a pártba való felvételükre. Nem akarjuk idealizálni ezt a taggyű­lési határozatot. De példaként mégis jelzi: hogyan lehet nem csupán megtárgyalni, ele­mezni egy kérdést, hanem ennek alapján sokoldalú, átfogó és egyúttal konkrét, szá­mon kérhető döntéseket hozni, a további cse­lekvésre ösztönözni és kötelezni. Gyenes László Munkásművelődés a gumigyárban (2.) Ösztönzők és visszahúzók A termelés újabb tudásanyagot igényel A párt közművelődéspoli­tikai határozatának hatásá­ról szándékosan kérdezek ki­fejezetten gazdasági és pénz­ügyi szakembert. Szíjártó Ernő gyárvezető­helyettes: — Nem túlzók, ha azt mondom, hogy nem ért ben­nünket a meglepetés erejé­vel a határozat, végrehajtá­sa nem hoz gyökeres válto­zást a gyár életében. Sőt, már meglevő, céltudatosan irányított tendenciáinkban erősített meg bennünket, sa­ját törkevéseinket láttuk igazolódni. A határozat iránymutatásával elmélyül­tebbé, sokoldalúbbá szeret­nénk tenni közművelődésün­ket. Nem akarom* a sokat emlegetett hőskornál, a há­romszáz körüli létszámú lab­daüzemnél kezdeni. Igazi fel­futásunk úgy 1965-től kez­dődött, amikor egy év alatt 1500 ember zúdult be a gyár­ba. 40 százalékban első mun­kahelyes, földtől, alkalmi munkától elszakadt férfiak, tűzhelytől idepártolt nők, is­kolából kikerült gyerekek. Ez már nem történhetett voína határozott közművelő­déspolitikai gondolkodás és cselekvés nélkül. Soha nem vált volna enélkül a roha­mosan fejlődő termelés ér­dekeihez felnövő munkásság a homogén embertömegből. Igaz, a közművelődés növek­vő színvonala elsősorban a szakmai képzés formájában valósult meg mégis az a vé­leményem, hogy a munkások egész személyiségét formál­ta. Az utóbbi néhány évben, amikor már a háromezret közelíti a foglalkoztatottak teljes száma, úgy tűnik, még következetesebben ha­ladnak a szakmai és részben az általános kultúrálódás út­ján. — A termelés minden újabb eseménye újabb tu­dásanyagot igényel. Hogy csak a legfrissebbeket említ­sem: most lendül bele a ter­melésbe igazán az úgyneve­zett silóüzem, ahol 50—100 A mikor a Vörös Had­sereg 1944 szeptember végén magyar földre lépett, kedvezővé váltak a feltételek ahhoz, hogy Ma­gyarország is kövesse szom­szédjai példáját; szakítson a náci Németországgal. Horthyék — bár ingadozva, még mindig visszafelé te­kintve — megtették a szakí­táshoz vezető kezdeti lé­péseket: fegyverszüneti de­legációt indítottak a Szovjet­unióba, és kapcsolatokat ke­restek azokkal a politikai csoportokkal — köztük a kommunisták által befolyá­solt Magyar Fronttal — és olyan főtisztekkel, akik a háborúból való kilépésben meghatározó szerepet játsz­hattak volna. A Kommunista Párt — mi­közben a Magyar Fronton keresztül — maga is kereste a kapcsolatot a nácikkal va­ló szakítást latolgató horthys­ta csoportokkal, azt is vilá­gosan látta: a tömegek, min­denekelőtt a munkásosztály mozgósítása, támogatása nél­kül nem lehet sikeresen szembefordulni a hitleri Né­metországgal. Ezért nem ér tett egyet a Magyar Fron ton belül azokkal a kisgazda párti és polgári politikusok kai akik a tömegűi ozgósítá ellen, csupán Horthy igére teiben bízva a várakozás pc litikáját hirdették. A KP 194 őszén a Magyar Frontor belül e csoportok elszigete­lésére és a szervezett dolgo­zók mozgósítására rend­kívül fontosnak tartotta a két munkáspárt közös fel­lépését. A háború alatti anti­Harminc éve történt. A két munkáspárt egységokmánya fasiszta harcban elért ered­mények — a karácsonyi Nép­szava, a különböző antifa­siszta megmozdulások, a Ma­gyar Történelmi Emlékbi­zottság, 1942. március 15-i tüntetés, 1944-ben a Magyar Front létrejötte — csak a kommunisták és szociálde­mokraták közös fellépése­ként jöhetett létre. Erre az együttműködésre és ennek pontos körülhatárolására mindennél nagyobb szükség volt nemcsak a háborúból való kiugrás, hanem az új, demokratikus és független Magyarország megteremtése érdekében is. A Kommunista Párt szep­tember végi kiáltványában külön felhívással fordult az illegalitásban dolgozó szo­ciáldemokrata párthoz és a még legálisan működő szak- szervezetekhez. Felszólította íket arra, hogy „haladékta- 'anul teremtsük meg a szo- ’iáldemokrata és a kom- nunista munkásság szoror arcos és szervezeti egysé­gét”, mert csak így ..tudjuk kialakítani azt a szilárd, meg­bonthatatlan frontot, mely­hez bizalommal csatlakozhat a magvar nép túlnyomó többsége”. A Szakasits Árpád körül tömörült baloldali szociálde­mokraták kedvező válasza után Rajk László és Kállai Gyula szeptember végén el­készítették a két munkáspárt akcióegységéről szóló terve­zetet. Majd megkezdődtek a tárgyalások is. Sikerült a < szakszervezetek vezetőit is' bevonni a megbeszélésekbe A tárgyalásokon a KP-ot Rajk és Kállai, az SZDP-t Szakasits Árpád, a szakszer­vezeteket pedig Kabók Lajos és Bán Antal képviselte. Aláírásra várt a tárgyalások során véglegesített és a szakszervezetek, valamint az ellenállást támogató ifjúság feladatait is meghatározó egységokmány. Sajnos az aláírás napján a szakszer­vezetek vezetői visszalép­tek, így az aláírók kényte­lenek voltak a „Záradék”* ban rögzített, a szakszerve­zetekre az egységes szo­cialista-kommunista ifjúsági szövetségre vonatkozó meg­állapodásokat törölni. Ez természetesen csökkentette az egységokmány értékét, éreztette hatását az ellenál­lási mozgalomban. Az októ­ber 10-én aláírt dokumen­tum ennek ellenére alapvető, történelmi jelentő­ségű okmánya a magyar munkásmozgalomnak. Szakasits Árpád és Káljai Gyula által aláírt doku­mentum előírja, hogy a két munkáspárt messzemenően együttműködik a náciellenes harcban és gátat emel min­den olyan mesterkedésnek, amely a Hitler-ellenes erők táborán belül a kommunis­ták elszigetelésére irányul­na. A határozat kimondja: a háború gyors befejezése és az új demokratikus Magyar- ország megteremtése csak „a munkásosztály harcos, forradalmi egysége, határo­zottsága és vezetése” által biztosítható. A megállapodás egyik, talán legfontosabb pontja a magyar munkásosztály egy­séges forradalmi pártjának megteremtéséről szólt: „Az SZDP és a KP megállapítja —olvasható a határozatban —, hogy a magyar munkás- osztály harcos, forradalmi egységének továbbfejleszté­se szükségessé tenné a két párt egyesülésével az egysé­ges és egyetlen forradalmi szocialista munkáspárt meg alakítását”. Az aláírók azon­ban helyesen látták, hogy az adott helyzetben ez nem reális és ez zavart keltene a szövetségesek táborában, gátolná a legfontosabbat, az antifasiszta harcot, ezért úgy döntöttek, hogy „a két párt *x egyesülés kérdésének vagonog felfújható mezőgaz­dasági tárolókat gyártunk (négyet szállítottunk a na­pokban Jugoszláviának, da­rabját 12 ezer dollárért). Megérkezett az új gépi prog­ramfej a mintás faltól-falig szőnyeg gyártásához, az év végéig kell indulnunk vele. Folytathatnám a távlati ter­vekkel és utalhatnék vissza a múltra, amikor épp ilyen újdonság volt a kemping­cikk, vagy kerékpárgumi­köpeny gyártás bevezetése: a koponyák újabb és újabb művelésére van szükség. És ez egyáltalán nem csupán a gépesítésen és a műszaki ér­telmiségen múlik. Fejlődő munkásgárda nélkül nem juthattunk volna el az évi 710 milliós termelési értékig. Nem egészen új adat: mint­egy 300 ezer forint volt ta­valy az egy főre jutó terme­lési érték, tíz évvel ezelőtt 52 ezer, ötször olyan gyor­san nőtt a termelési érték, mint a létszám. — Az idén a gyárban kö­rülbelül ezer ember vesz részt valamilyen képzésben, nem számítva a politikai ok­tatást — folytatja Végh Já- nosné személyzeti és oktatási csoportvezető. Persze, ez a szám önma­gában megtévesztő lehet, hi­szen magában foglalja azt az összesen mintegy ötvenet is, akik felső, illetve középfokú oktatási intézmény hallgatói, ide értendő a művezetők to­vábbképzése (összesen hat- vanan vannak), de a legna­gyobb tömeget n jól ismert részjegyes mozgalom tanfo­lyama adja. amelyben 780-an vesznek részt, s amely mind­össze 48 órás. ötletes és mindenképpen helyeselhető ösztönzők ser­kentik a gyár munkásainak tanulási kedvét. A rész jegyes tanfolyam elvégzése 500 fo­rintra jogosít. Ugyancsak pénzjutalomban részesül ta­nulmányi eredményétől illet­ve az iskola fokozatától füg­gően 500-tól 1000 forintig, aki eredménye^ évet zár va­lamilyen oktatási intézmény­Ezer ember képzése Nyolc általános nélkül? megoldását a háború utáni időkre halasztja”. A két munkáspárt meg­állapodása nagy hatással volt a szervezett dolgozókra. Megerősítette őket abban, támogatni kell a Magyar Front akcióit, siettete a kom­munista és szocialista mun­kások egységes küzdelmét a nyilas uralom ellen, a kü­lönböző német- és nyilasel­lenes megmozdulásokban. Az egységokmány az ország felszabadulása után — a peyeri jobboldal minden gáncsoskodása, a megállapo­dás hitelességének és érvé­nyességének kétségbevonása ellenére — a két munkás­párt és méginkább a kom­munista, szocialista munká­sok együttműködésének, a peyeri megalkuvó politika gyors visszaszorításának alapja lett, és kiindulópont­ja a munkásosztály egysé­ges, forradalmi pártja meg­teremtésének. 1944. október 10-e így lett nemcsak az új, születő de­mokratikus Magyarország, hanem a magyar munkás- mozgalom egységének hely­reállításában és az egyedü­li marxista-leninista forra­dalmi munkáspárt megte­remtésében is fontos dátum. Pintér István ben. Illetve nem egészes mindegy, hogy milyenben. Aki például a vegyipari szakközépiskolát végzi, an­nak jár ez a jutalom, de a gimnázium levelező hallga­tóinak, noha a tanulásukhoz hozzájárulnak, tanulmányi szabadságot is kapnak, már nem adnak pénzjutalmat, bármilyen jó tanulók is. Meg lehetne magyarázni ezt az­zal. hogy a gimnáziumi tan­anyag nem függ össze köz­vetlenül a gumiiparral. Da ha csak szakmai szemponto­kat veszünk figyelembe ak­kor is sántít a magyarázat. Éppen a nyíregyházi gumi­gyár kezdeményezésére és érdekében hozták létre Deb­recenben a gimnáziumi tan­anyagra épülő kétéves ve­gyésztechnikus-képzést. Aki ebbe bekapcsolódik, annak már megint jár a pénzjuta­lom. Viszont ha egy érettsé­givel nem rendelkező mun­kás ide a gimnáziumon át akar eljutni, a gimnázium idejére nem kap anyagi ösz­tönzést. Furcsálható az is, hogy sem általános, sem középis­kolai kihelyezett osztály nincs a Taurusban. A leg­utóbbi felméréskor a gyár mintegy 350 munkásának hi­ányzott a nyolc általános is­kolai végzettsége, évi 10—12- nél többet mégsem sikerűi beiskolázni. A helybeni ok­tatás egészen biztosan meg­növelné az érdeklődést, ah­hoz azonban legalább 40 em­bert kellene toborozni, hogy a dolgozók iskolája kijöjjön a gyárba. Különös, hogy es Nyíregyházán nem sikerül, a gumigyár mindössze kétszá­zas létszámú ibrányi kon­fekcionáló üzeméből viszont épp a napokban ötvenen je­lentkeztek általános iskola! tanulmányokra. Ugyanez vonatkozik a vegyipari szakközépiskolára is. Húszán járnak át Debre­cenbe jelenleg, ha még tize® ■ sikerült volna rábírni a je­lentkezésre, Nyíregyházán is indulhatott volna tagozat. Persze, ahhoz, hogy hely­ben legyen oktatás, hogy ér* demesebb legyen hatéko­nyabban szervezni, hiányoz­nak a tárgyi feltételek, ma­gyarán a hely, mint ripor­tunk első részéből kiderült, s ezzel a kör egyelőre be is zárult. (Folytatjuk!) A. Szabó lános Olvasónk írja „ELKÉSÜNK. Kisvárdai munkahelyünkre a Jéke—Tornyospálca vona­lon közlekedő autóbusszal járunk, amely rendkívül zsúfolt. Előfordul — mint október 3-án is — hogy a jékei megállóban már nem tudta az utasokat felvenni. Ilyenkor elkésünk a munka­helyünkről, idegesen kezd­jük a napi munkát. Nem le­hetne ezen a vonalon egy nagyobb utasterű autóbuszt közlekedtetni, mint amilyen a gyulaházi vonalon is van? — kérik levelükben jékei ol­vasóink, m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents