Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-09 / 236. szám

Napjaink

Eredmény

Nemzetközi képzőművészeti tárlat a Szabadság téren, kiállítás „A kereskedelem a családért” címmel a József Attila Művelődési Házban, grafikai kiállítás a Benczúr-galériá- ban, országos szövetkezeti fotókiállítás a tanárképző főiskola kerengőjében, kitűnő előadások a Technika Házában; szlovák szakácsok ételkülönlegességei a Szabolcs-szállóban, ifjúsági randevú színhelye az úttörőház és a tanárképző főiskola, új kiállítás a Jósa András Múzeumban. Sorolhatnánk még, hogy mennyi minden történik szinte egyszerre és ugyanabban a városban.

A szeptember és az október Nyíregyházán igen gazdag programban.

És mégis vannak emberek, akik talán valamifajta sznobságból, vagy megszokásból ma is egyre hajtogatják, hogy ebben a városban nem történik semmi. Igaz, mondjuk tíz évvel ezelőtt valóban hetek, hónapok teltek el,, amikor nem történt semmi, amikor se a fiatalok, sem az idősebb korosztály nem talált magának megfelelő helyet és alkalmat arra, hogy művelődjék, kikapcsolódjék, hogy itt, ebben a Budapesttől legtávolabb eső városban is talál- kozhassék az ország vérkeringésével. Akkor ez a mai tempó elérhetetlen álomnak tűnt, még a legmerészebbek sem hitték volna, hogy néhány esztendő leforgása alatt gyökeresen változik meg körülöttünk az élet.

Ma nincs olyan hét, hogy ne legyen színházi műsor, bemutató filmszínházunk legkorszerűbb technikával vetíti a legjobb filmeket. Művészek, tudósok, politikusok, az ország szakkiválóságai jönnek hozzánk, találkoznak velünk, s lépten-nyomon tehetjük az ösz- szehasonlítást más városokkal, más országrészekkel, sőt Európával és azt hiszem nem túlzók, ha azt mondom: még a világgal is.

Sokszor leírtuk már.de ismételni ezt sosem elég, hiszen a patrióta büszkeségével je- 1 lenthetjük ki, a megyével együtt növekszik, fejlődik — mégpedig igen dinamikus ütemben — a szabolcsi főváros. Valamikor ezt a főváros jelzőt is csak idézőjelben mertük használni és kicsit magunk is megmosolyogtuk, mert ugyan mitől lett volna Nyíregyháza főváros a maga néhány tízezer lakosával, poros utcáival és álmos közéletével.

Azt hiszem, hogy már nyugodtan leírhat- guk, idézőjel nélkül is a főváros nevet, mert a nyoicvanhatezres Nyíregyházán már alaposan meglátszik az építők kezenyoma, a közélet forr, pezseg, a rendezvények pedig nagyobb városokat is méltán késztetnek álmélkodásra.

Van tehát hova menni, mit nézni, van miből okulni. De vajon — és ezt a kérdést a rendezők egyike-másika teszi fel előbb önmagának. majd másoknak — ha már ilyen nagyméretű energiával rendezünk meg egy-egy programot, mennyire hasznosítjuk? Persze a részvételt lehet mérni, de a tudati hatást nem. s így igen nehéz annak a helyzete, aki valamifajta következtetést akar levonni a fenti tétel igazolására. Mégis azt hiszem van valami igazság abban, hogy mi nyíregyháziak még nem szoktunk hozzá a tárlatnézéshez, még nem igényeljük igazán és benső igényből fakadóan a zenét, a szépet, a jót. Ennek az oka is múltunkban keresendő, de csak ezzel már nem lehet magyarázni az esetenkénti részvétlenséget, közönyt.

Akkor hát mi lehet a magyarázat? Talán az is, hogy a szervezők túlságosan nagy energiát fektetnek egy valami létrehozásába, s arra már nem igen jut erő, vagy csak kevés, hogy elhívják azokat, akikért tulajdonképpen mindezt csinálták. Másrészt az alapokat is most kell megteremteni. Az óvodákban, az iskolákban és nem utolsósorban a szülői házban kell felkészíteni a felnövekvő generációt a szép, a művészi befogadására, az élmények iránti igényt itt kell felkeltem először. Persze azokról sem szabad megfeledkeznünk, akik már kinőttek az iskolapadokból. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak is, de a vállalatoknak, a munkahelyeknek is fontos feladatuk lenne, hogy ismertessenek, hívják fel a figyelmet rá: mi az, amit feltétlenül érdemes és meg kell néznünk, hallgatnunk, s mi az, ami nem érdemel közönséget, mert egyszerűen a giccsek sorába tartozik.

A fejtegetés tulajdonképpen nem más, mint a tudatformálás része. Azok tehát, akik programot állítanak össze, s ezzel elismerésre méltó munkát végeznek, gondoljanak arra, hogv amit tesznek, azt valakik érdekében teszik.

Az eredmény ugyanis itt kezdődik.

K. J.

Kiváló brigád

Történelem — betonból

Akik Nyíregyház« újkori történetét betonból Írják ...

A KUBIKOSOKAT, A SZAÉV VÁLLALAT kiváló szocialista brigádjának tagjait, mondták, a Nyírfa Áruháznál, vagy az új nyomdánál, talán a művelődési ház építésénél találhatom. így indultam. Sokfelé építkeznek Nyíregyházán, de szerencsére szeptember utolsó napján kellemesen sütött a nap, így kevésbé volt terhes a séta. A brigád- ra végül is egy gödörben, a Kálvin téri 32 lakásos ház alapozásánál találtam.

A beszélgetés elején egy kis kioktatásban részesültem.

— Helytelen megnevezés az, hogy kubikosok — mondta a művezető —, a kubikosok már régen nem az ősi szakmának megfelelő szakmát végzik. Inkább betonoznak, előre- gyórtott elemekből házak falait állítják össze; Betonozó munkások már azok.

Kérdeztem a brigádvezetőt, Vakály Jánost, sértő-e ha azt mondom, vagy írom, kubikusok. A zömök, napbarnított ember mosolyogva nyugtatott.

— Mi nem tiltakozunk a megszólítás ellen. Valójában kubikosok vagyuk. Igaz, régen, még az én fiatalságom idején is más volt a munka, a szerszám. Akkor a kubiko- láshoz tartozott a talicska, az ásó, a lapát, a gombosvilla, meg az, hogy hetekre elmentünk a családtól, 200—300 kilométerre vittük a bográcsot. Nem volt az jó. Nem jó a családtól távol lenni. így jó, ahogy most élünk, naponta busz hoz és visz bennünket.

— Most már valóban kevesebb földmunkát kell végezni. Jobbára betonozunk, de elvégezzük a kisebb kőműves- vagy ácsmunkát

is. így csináltuk a két áruháznál is. A mostani munka már több hozzáértést kíván, pontosabban, figyelmesebben kell dolgozni. Nem mindegy, hogy a födémnél kevesebb, vagy több betont terítünk. Ha több, túlterheljük az épületet, ha kevesebb, akkor gyengítjük. Pon. tosan kell dolgozni.

Ülünk egy még használaton kívüli szállítószalagon. Beszélgetünk, a gödörben — ahol ötletes gép segítségével kegyetlen robaj közepette pátrialemezeket vernek a földbe — a brigád három tagja egy dömperre fődet lapátol. A brigád másik, öt tagja egy régi ház falát bontja. Azt nézzük, hogyan dolgoznak, közben Vakály János arra a kérdésre próbál helyesen válaszolni, van-e kubikoserény és ha van, miben nyilvánul meg?

— Kubikoserény a közösségi érzés.

L' RÖSEN TILTAKOZIK A BRIGÁD VEZETŐ, amikor azt mondom, „kissé brossuraízű” a megfogalmazás.

— A közösségi érzés nálunk, kubikosoknál nem újkeletű. Régen is megvolt, amikor csoportok alakultak, mindig együtt jártak, együtt dolgoztak, egy bográcsból ettek, osztoztak jóban-rosszban, hiszen a kubikosok általában egy községből, a községnek is egy részéből verődtek össze Most természetesen a közösségi érzés más dolgokban nyilvánul meg. — Milyenekben?

— A mi brigádunk már vagy tizenöt éve

létezik. Előttem egy másik Vakály, az unoka- testvérem volt a brigádvezető, aki tanult és most normás. Ahogy mi vagyunk kilencen, évek óta dolgozunk együtt, megértjük egymást, megvannak a saját törvényeink. Nincs széthúzás, italozás, veszekedés, a munkából senki sem hiányozhat. Azt hiszem, kevés az olyan brigád, mint a mienk, hogy innen évek óta senki sem hiányzik. Nem is tűrném a fe- gyelmezetlenkedőket. Jönnének a mi brigádunkba sokan, kérezkednek hozzánk. Én azt mondom, nincs felvétel. Jönnének iszákosok, kötekedők, verekedők, mert ilyen emberek is akadnak, de én óvom tőlük a brigádot.

— Van egy alaptermészetem. Nem szeretek káromkodni. Vagy megértjük szép szóval egymást, vagy elválunk egymástól. Ezzel nincs is baj nálunk. Vita nincs, ha a munka úgy kívánja, ráverünk. A Kelet Áruházat nyolc hónappal a határidő előtt fejeztük be. Ezt vállalta kongresszusi versenyben mindenki, mi is. Ezért bejöttünk szabad szombaton, vasárnap, éjszakára villanyt szereltek fel nekünk, hogy lássunk. Ezt így elmondani köny- nyebb, mint megcsinálni, mert hozzá kell számítani, hogy azért otthon is elkellene a segítség. Az asszonyok a tsz-ben dolgoznak, elvárják, hogy besegítsünk nekik a ház körül, a határban. De első az itteni munka.

A KINEK LAPÁT, VAGY ÁSÓ VAN a

*"*■ kezében úgy pihen, hogy két tenyerét a nvél végére helyezi, bal keze fején az álla nyugszik. Ilyen tartással mondta véleményét a dömper mögött Farkas István, Szabados János és Németh Sándor brigádtag. Mindhármójuktól azt kérdeztem, miért szeretnek a Vakály brigádban, a kubikos szocialista brigádban dolgozni?

Farkas István:

— Jól megértjük egymást. Mindent megbeszélünk, a munkát, a szórakozást, a társadalmi munkát, és aszerint cselekszünk.

Szabados János;

— Már régen vagyok a brigádban, a vállalatnál, elégedett vagyok a munkával, elégedett a brigáddal.

Németh Sándor:

— Megértjük egymást. Ha szükséges, jól rendezzük egymás ügyeit.

Nem voltak ennyire tömörek, szabatosak a válaszok — ez csak a lényeg. Farkas István arról is beszélt, hogy nem régen társadalmi munkában betonoztak a nyíregyházi Homok téri óvodánál. A társadalmi munka már any- nyira hozzá tartozik az életükhöz, mintha mindig csinálták volna. Szabados János szívesebben a vállalatnál eltöltött éveiről beszélt. A vállalattal nagyon elégedett, mert 1962- ben, amikor házat épített, sok segítséget kapott. Németh Sándort leginkább a jövője foglalkoztatja. Nemrégen nősült, tavasszal akar építkezni. Sok brigádtagnak húzták már fel közösen a házát, gondolja, neki is segít majd a brigád.

ENNYI MINDEN ÉPÜLT ÉS ÉPÜL

Nyíregyházán! Csak a legfrissebbek: kórházbővítés, gumigyári építkezés, a két áruház, új lakóházak, most megint egy új lakp- ház. A Vakály brigád mindenütt ott van. ők ezer és ezer köbméter beton bedolgozásával írják itt a város és korunk történelmét. Kubikosok. Lehet-e egy kubikos büszke a munkájára, elégedett a munkájával? Szabados János mondta:

— A múlt hét szombaton szabad szombat volt, bejöttünk a városba, Hegedűs Zoltánnal, ismerősömmel és azt mondtam neki: gyere, nézd meg ezt az áruházat, mi csináltuk. Végigjártunk mindent, nagyon tetszett neki az épület. Nekem is tetszik.

Másfél órán keresztül sokmindenről lehet beszélgetni. Arról, hogy háromnegyed hatkor indul Apagyról a busz, korán kelnek és legtöbbször későn érkeznek haza. Fárasztó, de van értelme a munkának. Ezt nemcsak olyankor veszik észre, amikor mint legutóbb is az építők napján a cím átadásakor dicsérték éket. Inkább az jelent sokat, dolgozótársaik is tisztelik, becsülik őket. A Vakály brigádnak híre van és jóhíre, de vajon lehetne-e, ha nem volna a kubikoserény?

Seres Ernő

Ünnepeink

Jeles évfordulókra, ritka jubileumokra készül városunk, Nyíregyháza 86 ezer lakosa. Ebben a hónapban érkezik el az a nap, amikor szűkebb pátriánk eddigi történetének legdöntőbb eseményét idézzük fel az ünneplés óráiban. Harminc esztendeje, október utolsó napjaiban érték el Nyíregyháza hatarát a felszabadító csapatok. Heves harcok árán, a város kétszeri bevételével végre megyénk szék-, helyének lakosai is üdvözölhették a szabadságot hozó Vörös Hadsereg harcosait, Mali- novszkij lovaskozákjait, akik a német fasiszta csapatokat üldözve, igaz barátokként lépték át a város határát.

Ugyancsak az év hátralévő részében emlékezünk egy korábbi, múlt századbeli döntő állomásra: éppen 150. esztendeje, hogy a város önerőből megváltotta magát a földesúri elnyomás alól, amely örökváltságként található Nyíregyháza krónikájában.

Igaz, az ünneplésekre még ezután kerül sor, de városunk lakossága az év eddig eltelt részében tetteivel bizonyította, hogy megkülönböztetett jelentőséget szán e jubileumoknak. A város felszabadulása 30. évfordulójának jegyében is születtek azok a munkavállalások Nyíregyháza üzemeiben tavasszal, amelyek teljesítése máris érezteti hatását a termelési eredményekben. E történelmi fontosságú esemény tiszteletére bontakozott ki az a ritkán tapasztalható társadalmi összefogás is, amely- — az emlékezetes óvodaakció után — most a bölcsödeépftés meggyorsítását segíti. A városszépítés, a társadalmi összefogás másik szép példája az egykori Szegényház tér rendezése, ahol éppen az évfordulók emlékének megörökítésére jó ütemben halad a Jubileumi park kialakítása.

Ebben az eseménysorban illik szólnunk az

ifjúság kezdeményezéséről, arról a nemes vetélkedőről, amelynek során 20 ifjúsági klub csapatai mérték össze tudásukat, hogy eldöntsék, ki tud többet Nyíregyházáról. Hosz- szan lehetne sorolni azokat a művelődési — például az országos jellegű múzeumi szakosztályi ülést — valamint sporteseményeket, amelyek az évből eddig eltelt hónapók során ráirányították a közvélemény figyelmét a Nyírség, Szabolcs-Szatmár megye központjára, Sorolhatnánk művészek neveit, akik már eddig is kivették részüket a jubileumi készülődésből.

Október végén ünnepi ülést tart Nyíregyháza város tanácsa, ahol megvonják a mérleget arról, miként tudott élni a megyeszékhely a Szovjetuniótól kapott szabadsággal; hogyan fejlődött szeretett városunk az eltelt harminc esztendő során. Itt kerül sor majd arra Is, hogy elismerjék a városért fáradozók legkiválóbbjainak munkáját, fáradozását: első ízben adják át a díszpolgári címet.

A kettős jubileum — miként az eddig leírtakból is kitűnik — nemcsak ünneplésből áll. Elismerés illeti azokat, akik a fontosabb események előkészítésében, színvonalas lebonyolításában cselekvőén, fáradtságot nem Ismerve vesznek részt. Hadd írjuk le mégis s elismerést érdemelnek azok a névtelenek isi akik a munkapadoknál, vagy a kommunista műszakok különböző akcióinál szorgalmuk, tudásuk legjavát adják, feláldozzák szabad idejüket is. Kezük nyomán új értékek születnek, szebbé válnak a mellékutcák, gazdagabban felszereltek lesznek a gyermekintézmények.

Az ünnepelt — a város, Nyíregyháza. Ea másfajta kötelezettséget is ró valamennyi városlakóra. Várható, hogy a jubileumi rendezvényekre elég sok vendég érkezik Nyíregyházára, hogy részese legyen az emlékezésnek, s hogy meggyőződjék róla, mire jutottunk az eltelt három évtized során; mit teremtett a felnövő új munkásság, a megyeszékhely parasztsága, értelmisége a szabadság évei alatt,

Magabiztosan, a jól végzett munka tudatában nézhetünk e látogatások, a számvetés elé. Van mit felmutatnunk még akkor is, ha a korábbi időkben nem minden úgy ment, mint a karikacsapás, vagy ahogyan mi szerettük volna. Küzdelmes is volt ez a harminc év, de a küzdelem gyümölcse — különösen az utóbbi években — egyre inkább beérett, s Nyíregyháza is kezd felnőni hazánk nagyobb városainak sorába.

A város nincs csak önmagában, a város a lakói által válik élő organizmussá. Ebből következik, hogy a toronyházak, az új ipari létesítmények csak egy részét képezik a városról alkotott képnek. A másik rész — mondhatnék: a fontosabb — a létesítményeknek életet adó lakókon múlik. Azon például, hogy a vendég a pályaudvaron, az étteremben, vagy a szállodában is szívesen látott legyen. Azon, hogy az autóbuszon, vagy a postán, a múzeumban vagy éppenséggel a presszóban bizonyítsuk: itt nemcsak épületekben, hanem az életformában is dinamikus urbanizálódás megy végbe.

Mindez nem csupán a vendégekért való. önmagunk napjainak a megszépítése is úgy kívánja, hogy cselekedeteinkben, — ha úgy tetszik: viselkedésünkben is — méltóak legyünk ahhoz a városhoz, amely értünk szépül, gazdagszik, s amely éveivel mérve is a jelentősebb települések egyike hazánkban.

Amikor a város tanácsa összeül, kiteszik á zászlót a Kossuth téren. Most különös jelentősége lesz ennek, a hónap végén.

Ünnepelünk! A hétköznapok eredményei^

s új erőt merítünk a következő munkásnapokra.

A, U