Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-26 / 251. szám
6 WH. oStffier ». mifp-wACTARöÄax« */,;/✓ Kockázatvállalás Egy kisebb bolt vezetője pár hónapos gyakorlat után már könnyen fel tudja mérni, hogy például kenyérből mennyi a napi forgalom, s ennek alapján rendel. Egyik nap azonban észre veszi, hogy a megszokottnál több vevő jön kenyérért, kiszolgálni viszont nem tudja őket, mert az átlagos mennyiség már elfogyott. Újabb tételt nem rendel, mert fél, hogy „rá fog száradni” a kenyér, s nem törődik azzal sem, hogy így a vevőköre egy részét elveszítheti. Többet ér neki a biztonság. Ez a példa ma már csak a leggyengébben ellátott te- területen fordulhat elő, ott is ritkán. A boltvezetők bátran rendelnek délután is kenyeret a folyamatos ellátás érdekében, hiszen a száraz kenyér a kockázati alap terhére megy. A kockázati alap mindezek ellenére nem csodaszer, habár sok mindent „elbír”, sok mindent írnak a terhére a kiskereskedelmi vállalatok és az ÁFÉSZ-ek, valamint 1973. január elsejétől a nagykereskedelmi vállalatok is Az alapot kizárólag a szakemberek ismerik és emlegetik, pedig a vásárlók számtalan esetben részesei olyan kiárusításnak, árleszállításnak, amelyre nem kerülne sor, ha a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek nem képeznének kockázati alapot. Mi is ez az alap tulajdonképpen? A beszerzett árukészletek után képezik, változó kockázati kulcs alapján. Az így kapott összegekkel aztán gazdálkodnak a vállalatok. A A vízügyi tudományos szakemberek és a levéltári kutatók kisebb kötetre való anyagot gyűjtöttek össze a Balaton múltjáról. A közelmúltban behatóan megvizsgálták néhány osztrák — elsősorban a bécsi levéltár — ezzel kapcsolatos anyagát és sok érdekes adat birtokába jutottak. A régi jegyzőkönyvek, jelentések és térképek arról vallanak, hogy édesvizfl tavunk sok gondot okozott mind a hadászat, mind pedig a mezőgazdaság irányítóinak. A monarchia idején nemcsak a a mocsárvilág, hanem a tó nagy részének lecsapolását is tervezték. ' A bécsi levéltárban megtalálható Mikoviny Sámuelnek az 1730-as években készített térképe, amely az első tanulmánynak tekinthető a Balaton tervezett lacsapolásá- hoz. Az elképzelés az volt, hogy a Balaton több mint Egy iskolásgyermek néha 11 kilogrammos csomagot is hord az iskolába és haza, állapították meg az osztrák iskolaorvosok, akik Bécsben megmérték a diákok napi csomagját és túlságosan nehéznek találták. A vizsgálat oka az, hogy a gerincferdülések száma az iskoláskor előtti 18' százalékról az iskola befejezéséig 55 százalékra növekszik. Ha mindent összeadunk, a könyveket, a nyíregyházi ÁFÉSZ például 1974-es tervei szerint egymillió hatszázötvenezer forintos kockázati alapot hoz létre. Eridig ebből az összegből többek özött két engedményes vásárt — a télit és a nyárit — rendezett, tizenhárom boltjában. Mindkét vásárnál több, mint két millió forint értékű árut hozott forgalomba, az értékesítés 990 és 1 millió 100 ezer forint között mozgott. A vásárlók megtakarítása az engedmények következtében meghaladta a félmillió forintot. Számtalan engedményes akciót szerveznek évente a vállalatok a nagyobb szezonjellegű kiárusításokon kívül. Ki ne hallott volna már arról, amikor egy-két hétre olcsóbbak lesznek egyes árucikkek — fehérnemű, függöny, tésztafélék, kozmetikai, háztartási cikkek stb. Ezt a kockázati alap teszi lehetővé. Bizonyos összegen felüli vásárlások után utalványokat adnak a boltokban, vagy ruhaigazítást, festést, vasalást vállalnak bérmentesen, szintén a kockázati alap terhére. Sta- tisztaikai kimutatások beszédesen igazolják, hogy évente mennyi megtakarítást jelentenek ezek az akciók a lakosságnak, mennyivel több pénz marad a zsebükben. A megyében a kiárusítások során 1973-ban 18,6 millió forintot takarított meg a lakosság, 74-ben pedig közel. 20 millió ez az összeg. De ugyanékor azt a gazdasági hasznot is ki lehet mutatni, ami ezek által a vállalatok számláin jelentkeznek. Ami a legfontosabb: a koc500 négyzetkilométernyi területén gabonát termelnek. Innen mesterséges csatornán hajóval szállították volna a gabonát az osztrák birodalom kereskedelmi központjába, Grazba. Az első tervet újabbak követték. A vita évtizedekig tartott. A dunántúli uradalmakat ugyanis hátrányosan érintette a terv, hiszen jól jövedelmező vízimalmaik tucatjait kellett volna leszerelniök. A birtokosok, s főleg a káptalan, mindent megtettek az elképzelések valóra váltásának meghiúsítására. A hosszas huzavona a tó vízrendszerével, a Sió és a Sárvíz medrének véglegesítésével, majd az 1863-ban felavatott siófoki zsilippel véglegesen megszűnt. Kialakult a Balaton Végleges kerete, amelyen a partrendezők napjainkban az utolsó igazításokat végzik. Székely János füzeteket, az atlaszokat, a tornaruhát, akkor a növekedésben lévő gyermek egy iskolaévben nem kevesebb, mint hat vasúti kocsi terhelését hordja a kezében. Tantárgyak szerint a felsőtagozatos gyermekek képzésének súlya a következő: német 1480 gramm, matematika 1040 gramm, földrajz 1410 gramm és természetrajz 1000 gramm. iáív N. E. kázati alap hozzájárul a forgalom emeléséhez, nagyobb lehetőséget ad a választék- bővítésre. Az újabb és a korszerűbb cikkek megjelenése, lépéstartás a divattal nem kis feladat elé állítja a kereskedelmet. Bármennyire is előre látó a beszerzés, a korszerűbb cikkek szinte havonta jelennek meg. Mi legyen a régebbivel? Árengedménnyel piacra kerül. Ez nem jelenti azt, hogy kiárusításkor csak régi áruval találkozik a vevő — egyéves nél régibb cikkeket nem árusíthatnak ki. Viszont ez a forgás választékbővítést eredményez, jobb készlet- gazdálkodásra készteti a vállalatokat, a piac gondosabb figyelésére és felmérésére. Tájékozott szakemberek jól meg tudják választani, mikor rendezzen vállalatuk kiárusítást, mikor kezdeményezzen akciót és hol. Ha piackutatást nem végez, bizony nagy kockázatot vállal magára, mert a készlet nagy része a nyakán maradhat, amin már csak nagyobb árengedménnyel adhat túl. Ezért sok függ attól, mennyi- re rugalmasan használják fel a * kockázati alapot üz- letpolitikai céljaik megvalósítására, a lakosság mind szélesebb körű Igényeinek kielégítésére, s nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az akciók mind a terméknek, mind a vállalatoknak jó reklám. A haszon kétoldalú. A vásárló kevesebbet fizet mégis korszerűt, divatosat kap, a vállalat a forgalomemelkedése során nagyobb eredményt ér el. Balogh Júlia VÄS Ar\AP.í Fáy András autós emléktúra A Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, az Országos Takarékpénztár megyei Igazgatósága és a Magyar Autóklub nyíregyházi csoportja a Világtakarékossági Nap alkalmából Fáy András autós emléktúrát rendez október 27-én. A hagyományos autós túra' a Világtakarékossági Nap 50. évfordulója jegyében rendezik meg. A túrán résztvevők óktó bér 27-én reggel fél 8 órakor a Tanácsköztársaság téren gyülekeznek. Indulás előtt a versenyben résztvevők az OTP megyei Igazga tóságon a közlekedési szabá lyok ismeretével kapcsolat ban KRESZ-vetélkedőn vesz nek részt. Az emléktúrával egybekapcsolt versenyben résztvenni szándékozók nevezésüket a megyei Közlekedésrendészeti Osztályhoz (4400 Nyíregyháza, Soltész M. u. 33. sz.) írásban nyújthatják be. Az elméleti verseny befejezése után az autókonvoj a Dózsa György úton halad át, majd az Északi körúton keresztül a Tiszavasvári útra tér, s a Derkovits útón haladva és a Fáy András út 2. sz. házhoz, ahol a Fáy András-emléktábla leleplezésére, majd a túra résztvevői nevében koszorú elhelyezésére kerül sor. Az ünnepséget követően a túra Kisvárdára indul, ahol — a KRESZ-vetélkedőn megfelelő pontszámot elért versenyzők — ügyességi tudásukról tesznek bizonyságot. Ezután a gépkocsival utazókkal együtt megtekintik a várat. i Az emléktúra a verseny értékes díjainak átadásával ér véget Miéri nem lelt gabonaföld a Balaton medre? Túlságosan nehéz a iskolatáska mm Próbaüzemei a nyíregyházi új malom Megyénk legkorszerűbb és legnagyobb teljesítményű malmát Nyíregyházán építették fel a Simái úton. Az új malom és a mellette épülő kétezer vagonos siló összesen több mint 150 millió forintba került. Az Élelmiszeripari Gépgyártó Vállalat találmánynak is minősíthető új vállalkozása először Székesfehérváron valósult meg. A nyiregy- házi malom és siló ennek a tökéletesített és végleges változata. A terveknek megfelelően a sikeres próbaüzemelés befejezése után január- tói naponta 12 vagon terményt őröl. Az új malom... Az automatizált berendezés diszpécsere Városi István villanyszerelő. (Elek Emii felvételei) ÚJ KŐINY VEK A Kossuth Könyvkiadó a Népszerű történelem sorozatban megjelentette Leonid Spi- rin: Egy kaland kudarca című művét. A könyv a nálunk kevéssé ismert 1918 júliusi moszkvai eszerlázadás történetét mondja el hitelesen Most jelent meg a lengyel 'fadeusz M. Jaroszewski: Személyiség és közösség Című filozófiai műve is. A marxista szerző a személyiség kérdéseit vizsgálja a mai filozófiai antropológiában, egybevetve marxizmus, strukturalizmus, egzisztencializmus, keresztény perszonalizmus elveit, nézeteit. Az Európa Könyvkiadó újdonságai közt szerepel a mártírhalált halt bolgár költő, Nikola Vapcarov válogatott verseinek kötete, Párviadal címmel. A verseket fordította és az utószót írta Kardos László. Ez alkalommal 14. kiadásban jelent meg magyarul Ernest Hemingway nálunk talán legismertebb és legnépszerűbb műve, Az öreg halász és a tenger című kisregénye. A Szépirodalmi Könyvkiadó újdonságai közt említést érdemel Móricz Zsigmond összegyűjtött műveinek legfrissebb kötete, amely a nagy realista író 1934 és 1942 között írt elbeszéléseit tartalmazza. A kötetet Nagy Péter rendezte sajtó alá. Most jelent meg Albert Gábor: Kagylóhéjban című regénye és — második kiadásban — Fekete Gyula sok vitát kavart dokumentumkönyve, a népesedéspolitikai problémákkal foglalkozó Éljünk magunknak? című kötete. A Műszaki Könyvkiadó a műszaki könyvhetekre több fontos szakkönyvet jelentetett meg- Ez alkalommal néhányat említünk ezek közül. Megjelent Birkhof f—Bartee: A modern algebra a számítógéptudományban; a Differenciálgeometriai feladatgyűjtemény; Heinz Ebért: Elektrokémia röviden és tömören című. nemzetközi sikerű műve, mely az elvi alapokat és felhasználási lehetőségeket ismerteti; sokadik kiadásban Obádovics József Gyula Matematika című kézikönyve. A Mezőgazdasági Könyvkiadónál látott napvilágot A. V. Cserekajev könyve, A szakosított húsmarhatenyésztés technológiája. A kiadó Natura szerkesztősége gondozta A modem biológia címszavakban című kézikönyvet, melyet Muraközy Tamás szerkesztett. Natura-könyv Dieter Hess: A gének menetrendje cfmű érdekes könyve is, amely azt mutatja be, hogy miként irányítják a fejlődést az öröklődési faktorok, továbbá Egon ScPudt3 Hova mennek, honnan ’önnek vándormadaraink? című könyve. Érdeklődésre tarthat számot Vitus B. Dröscher: Gyengéd, akár a krokodil című könyve, mely meglepő felfedezéseket ismertet az állatok családi életéről.