Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)

1974-09-10 / 211. szám

ft ELET .MAÖYARÖRSZAÍÍ T97Í. szepfemSer flfc Sajtótájékoztató a munkásőrségről A munkásőrség megyei parancsnokságának vezető képviselői szeptember 9-én a Kelet-Magyarország szer­kesztőségébe látogattak. Kovács László megyei parancsnokheiyettes tájé­koztatta a szerkesztőség munkatársait és a megyéDen megjelenő üzemi lapok szerkesztőit a munkásőrség előtt álló feladatokról. az MSZMP XT. kongresszusára történő felkészülésről, vala­mint hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulója méltó megünnepléséről. Elmondta továbbá, hogy a munkásőrség országos parancsnoksága „Felszabad ulási Emlékver­senyt” hirdetett, amelynek alapján országos jellegű ese­ménysorozat bontakozik ki. A tájékoztatót követően a munkásőrség képviselői vá­laszoltak az újságírók kér­déseire. Kitün'e'ések Hétfőn délután a megyei tanács épületében pedagógu­sokat, és nyugdíjas nevelőket tüntettek ki.. A kitüntetéseket dr. Kuknyó János, a művelő­désügyi osztály vezetője adta át. Ádám József, a nyíregyhá­zi mezőgazdasági szakközép- iskola igazgatója a Mezőgaz­daság kiváló dolgozója, Sza­bó Imréné, gyulaházi pedagó­gus a Szocialista kultúráért kitüntetést kapta, Dalia Fe- rencné mátészalkai nevelő miniszteri dicséretben része­sült. Az Oktatásügy kiváló dol­gozója címmel tüntették ki Mozga Borbála pátrohai, Nyitrai József nyíregyházi és Szabó János gávavencsellői nyugdíjas pedagógusokat. Miniszteri dicséretet kapott Szabó Jánosné gávavencsel­lői, dr. Szalag Zsigmondné tyukodi, Balogh Sándor vajai és Papp Gábor nyírbátori nyugdíjas pedagógus. A MAGYAR ELEKTRO­TECHNIKAI EGYESÜLET nyíregyházi csoportja meghí­vására a megyeszékhelyre érkezett lengyel delegáció Franciszek Biok, a SEP tit­kára vezetésével szeptember 9- én a kisvárdai Villamos Műanyagszigetelő Gyárba lá­togatott. Ezt követően Fé- nyeslitkén, a Barátság II. kőolajtelepét nézték meg. Délután Ramoosaházára utaztak, ahol megtekintették a TITÁSZ Nyíregyházi ■Üzemigazgatósága hálózat- szerelési, osztálya bemutató­ját. mely célja a hálózat- szerelés gépesítésének meg­ismertetése volt. Szeptember 10- én a Tiszalöki Erőműbe látogat a csoport. A mai szovjet irodalomról tartanak előadást és kötetlen beszélgetést szeptember ■ 10-én Nyíregyházán, a III. körzeti művelődési házban a könyvbarát kör foglalkozá­J Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­ság» és a megyei tanács lapja főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőse^: Nyíregyháza, Zrínyi nor. o u. 3—5 Telefon: 10-003, 11-277. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 72 344 i ostacim: 4401 Nyíregyháza, PL: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei kapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10—003. postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 23. Felelős kiadó: Mád! LajuS Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központ! Hírlap Irodánál {KHi Budapest, V., József nádor tér 1.) közvet­lenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a KHI SIS- 68 ÍS2 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés! dií: egy hónapra 20 i forint. Indexszám: 25 059 ■kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza ' Felvilágosítás hirdetés ügyben 10-003 telefonon nyírségi nyomda ftiyírégvháza. Dózsa György «. 5. Felelős vezető: Holecz) István Befejeződött a nyírbátori és a nyíregyházi városi út­törőcsapat-vezetők * szokásos tanév eleji csapatvezetői to­vábbképzése a sóstói nap- ■közis táborban. A három­napos képzésén kiemelten foglalkoztak a honvédelmi nevelés feladataival. a KISZ KB áprilisi határoza­taival. A csapatvezetők to­vábbképzése szeptember li­án, felszabadulási akadály­versennyel zárult. BÍZÓN YITVÄNYOSZTÄS. Szejotember elején bizonyít- vánvosztás volt a Fehér- gyarmati MEZÖGÉP-nél. A gyáregység közel negyven főnek házi rajztanfolyamot szervezett, mely tíz héten át elméleti képzést adott a dol­gozók, a csoportvezetők. a művezetők részére alapfokú szinten. A cél a jobb rajz­olvasás elsajátítása volt a pontosabb munkavégzésé”!. A szorgalmasabb hallgatók könyvjutalomban részesül­tek. A rakamazí cipőipari szö­vetkezet negyvenegy dol­gozója országjáró túrán vett részt szombaton. A túra so­rán Tokaj — Miskolc — Lillafüred — Eger neveze­tességeit tekingették még, s gyönyörködtek a Szalajka- völgy természeti szépségei­ben. Nagy érdeklődéssel tanulmányozták az Erdei Múzeum és az egri képtár anyagát. Felhívás Aímaszüret Nábrádon. A gondosan szedett és csomagolt alma ládába, majd vagonokba kerül. Irány: a hazai és külföldi piac. Képünkön; Szűcs Géza ládázás közben. Magyar-szovjet vízügyi tárgyalások Bajtársi találkozóra hív­juk az 1945-ben Debrecen­ben megalakult Ő. Honvéd Hadosztály egykori tagjait és hozzátartozóit a nyíregy­házi fegyveres erők klubjá­ba. A találkozó időpontja: 1974. október 26, délután 18 óra. A jelenleg Szabolcs- Szatmár megyében élő elv­társak jelentkezését várjuk lakcímük és a résztvevők szá­mának közlésével. Cím: Fegyveres Erők Klubja, 4400 Nyíregyháza. — Faragóné, Székely Irma. (X) A nyír egy házi Bessenyei György Tanárképző Főis­kola KISZ-bizottsága szep­tember 8—9 és 10-én három­napos vezetőképzést szer­vezett, ahol az új év moz­galmi feladatait beszélték meg a hallgatók. Magyar—szovjet vízügyi tárgyalások kezdődnek Nyír­egyházán szeptember 10-én. A, tárgyalásokon a Kárpáton- túli terület vízügyi szerve­zetének és a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság ve­zetői és szakértői vesznek részt. A szovjet küldöttsé­get Szergej Jevdokitnovics Pljuscs meghatalmazott he­lyettes, a magyar delegációt dr. Szeifert Gyula, vízügyi igazgató vezeti. A tárgyald­PROGRAM sok előre láthatólag négy napig tartanak és azokon a j felek időszerű árvízvédelmi kérdésekről tájékoztatják egymást. A közös érdekelt­ségű szakaszokon megszem­lélik a védművek árvíz utá­ni állapotát, majd meghatá­rozzák a szükséges tenniva­lókat. A megbeszélések na­pirendjén szerepel még az ősszel esedékes kormány- meghatalmazotti ülésszak előkészítése is. UJ ÓVODA. A Vásáros- naményban épülő új óvoda költségeihez 300 ezer forint­tal járul hozzá a helyi ÁFÉSZ. Az összeget három év alatt fizetik ki, az első százezer forintoV a közel­múltban utalták át a nagy­községi tanácsnak. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A lottó 36. játékhét újabb négy nagy nyereményt ho­zott megyénkbe. A szeren­csés nyertesek egyenként. 39 ezer 915 forintot vehet­nek fel az OTP-től. Ezzel a nyeremények száma ez év­ben 96 darabra, a kifize­tett nyereményösszeg 8 mil­lió 428 forintra emelkedett. Büntetőjogi világkongresszus Hétfőn a Magyar Tudomá­nyos Akadémián megkezdő­dött a Nemzetközi Büntetőjo­gi Társaság egy hétig tartó XI. kongresszusa. Időszerű, sok állam büntetőjog-tudo­mányát és törvényhozását foglalkoztató négy fő téma szerepel a napirenden: a büntetőjog eszközeinek és módszereinek fejlődése; a ká­bítószerekkel való visszaélés üldözése és megelőzése; a bűncselekmények sértettjei­nek kártalanítása; valamint a légikalózkodás megakadá­lyozása. Dr. Szakács Ödön, a Ma­gyar Népköztársaság Legfel­sőbb Bíróságának elnöke, a Nemzetközi Büntetőjogi Tár­saság magyar nemzeti cso­portjának elnöke nyitotta meg a nemzetközi jogélet több­száz reprezentánsának rész­vételével összeült tanácsko­zást. A világkongresszust kormányunk nevében dr. Korom Mihály igazságügy- miniszter üdvözölte. Hétfő délután megkezdőd­tek a fő témákról tárgyaló szekcióülések. A büntetőjog eszközeiről és módszereiről tanácskozó szekció fő refe­rense dr. Király Tibor buda­pesti jogászprofesszor, A hajdú- böszörményi művészíelep tárlata Tizenegyedik esztendeje minden nyáron nemzetközi művésztelepnek ad otthont Hajdúböszörmény. Az idén huszonhat csehszlovákiai, ju­goszláviai. NDK-beli, romá­niai, szovjet és magyar mű­vész alkotott a hajdúsági vá­rosban. A telepen készült grafikák, festmények, szob­rok válogatott anyagából tegnap délután kiállítást nyi­tott meg Géczi I erenc, a me­gyei művelődési központ igazgatója a nyíregyházi ta­nárképző főiskola kerengő­sében. Tárlatvezetést dr. Székelyhidy Ágoston mű­vészettörténész és kritikus tartott, aki alapítója és máig vezetője a böszörményi te­lepnek. Egyben cserekapcso­lat kezdődött a sóstói mű­vészteleppel : a hajdúböször­ményiek kérték a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyát, hogy a sóstói telep tárlatának nyíregyházi be­mutatása után náluk is ál­lítsák ki az alkotásokat, s a kölcsönös bemutatókat a következő években szeretnék rendszeressé tenni. Hírszerkesztő: Balogh Júlia Dzsesszf eszti vél felvételeiből. — 21,00: Kocsis Zoltán és Ránkj Dezső Mozart ciklusa — L rész. — 22,30: Handel-művek. Nyíregyházi rádió 18.00: Észak-tiszántúli krónika; — 18.17: Névsorolvasás, tánczené-'t ben — 18.27: Ipari híradó (Gaz­dasági jegyzet. A kollektíva a kollektívről — Munkásportréi — 18.43: Kálmán Imre operettjei­ből. Televízió MAI TÉVE AJÁNLATUNK: 20,00: A teremtés koronája • Magyarul beszélő NDK-tévé- ziirn. j\. finn írója a ener Klára, i A téma társadalmi-családi helyzetet mutat be: olyan fér­jét, aki nemcsak otthon be­osztottja a feleségének, nanem a hivatalban is! Mindketten mérnökök, ám a feleség főnök* s a férj rangja rrúndössze any- nyi, hogy férje lehet a felesé­gének. a kiküldetésre jogosí­tó meghívás is úgy>- érkezik számára, hogy Zólyom Mária és férje... Való igaz, vagyunk néhányan, akik nehezen tö­rődünk bele abba, hogy fele­ségünk akárcsak egy centimé­terrel is több társadalmi meg­becsülést, rangot, vagy akár több előjogot élvezhet, mint mi — a teremtés koronái. Fe­hér Klára darabja ezt a csak a hagyományok miatt kelle­metlen kérdést vizsgálja — kedves derűvel. A főszereplők szinkronhangi ai: Tyll Attila, Földi Teri, Piros Ildikó, Schütz Ha es Szersén Gyula. 8,05: Iskoláiévá. Élővilág fáit isk. 8. oszt.) — Az élőlények ki­alakulása. — 9,05; Környezetis­meret (ált. isk. 3. oszt.) — Nagy­üzemi veteményeskertben. — 9,30: Forgószél. A tv politikát tanfolyamának adása c honvéd­ség részére. — 10,30: Pengető. Zenés-verses műsor gyerekek­nek. Szélkiáltó (ism.) — 11,05: Földrajz. (ált. isk. 5. oszt.) «- Ismerkedés a térképpel. — 11.55.: Matematika (ált. isk. 5. oszt.) — Szorzás törttel. — 13,35: Élővilág (ism.) — 14,35: Környezetisme­ret (isin.) — 16,25: Földrajz (ism.) — 17.20: Matematika (ism.) -- 17,45: Hírek. — 17,50: Koreográfia. NSZK rövidíilrn. — 18,05: Az emberiség kenyere. Magyar szemmel Nigériában. — 18,35: Játék a betűkkel. — 19.00: Reklámműsor. — 18,10: Esti me­se. — 19,30: Tv-híradó. — 30,00: A teremtés koronája. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. — 21.15: Munkások-vezetők egymásközt. Vitaműsor. — 22.05: Tv-híradó 3. t. MŰSOR: 28.00: Mocsár Gábor: IQ w&gt?. fejbe Hudák elvtársat? Tévéjá­ték. — 21,05: Tv-híradó 3. ~ 21,25: Reklámműsor. — Ji.&r. KaláldíilŐ. Magyaros beszélő' francia film. Bratislava! tv *■»: Híradó — 9.05: Iskolások­nak -- 9.30: A remény tornya <Tsm.) — 10.50: Híradó — 14.55: Iskolásoknak — 16.25: Hírek — 16.30: Ipari tanulóknak — 17.05: A zsolnai úttörők életéből — 18.10: Vetélkedő -- 19.00: Híradó, publicisztika — 20,00: A császár kéme (francia filmsorozat 8. rész) — 21.10: Híradó, maid or­vosi tanácskozás —■ 21.50: z.enés műsor Berlinből — 22.25: Sajtó­szemle. Komán tv 15.W: Gulliver — 16.S5: Fttm művészeti magazin — 17.10: Do­kumentumfilm Delavranceról 17.40: Mezőgazdaság — 18.20 A legkisebbeknek — 19. *0: Gazda­sági tv-újság — 19.20: Román színházi est. Moziműsor KRÜIJT M02J: KOOBSZACH LAKODALOM Román ülm > E. k.: fél. 4, háromftejgyed & 3P és 8 óra r KERT MOZIS ' TON KAPITÁNY imU Román kalahdfilra Előadás kezdete: «st« 9 órakor. Pémrfcárnyiiá» ‘ 9 órakor. BEKE MOZI* SHERLOCK WTO,*»» MAGÁNÉLETE Angol film E. L: 4, j és í éraktto GORKIJ MOZlt A. SZIKLABAKUM! TITKA Szovjet kalandülm E. k.: 4, ß és ® óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZS; ILLATOS UT A SEMMIBE Színes magyar fiira E. k.: fél 5, és fél 1 NYÍRBÁTORI MOZI? KOPERNIKUSZ MÁTÉSZALKAI MOZI.' A FRANCIA KAPCSOLAT Amerikai film BfSVÁRDAI MOZIS A TÁBORNOK ÁLLVA ALSZIK Olasz film V 1974. szeptember 10, kedd HONORIA NAPJA , A Nap kél: 5 óra 14 perckor, nyugszik: 18 óra 08 perckor. A Hold kél; 23 óra 11 perckor, nyugszik: 14 óra lő perckor. ötven évvel ezelőtt, 1919. szep­tember 10-én halt meg — 82 éves korában — Hopp Ferenc műgyűjtő, a róla elnevezett bu­dapesti Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum alapítója. Morvaországból származott és látszerész tanulóként került Bu­dapestre, a Calderoni-céghez. ahol utóbb társtulajdonos, vé­gül az egész cég tulajdonosa lett. Nagy vagyont szerzett, de -az anyagi jólét előnyeit hasz­nos célokra fordította. 1882 és 1914 között ötször utazta körül a Földet, miközben ázsiai utazásai során kínai és főleg japán ritkaságokat vásárolt össze minden tudományos fel- készültség nélküli s mégis igen jó érzékkel. Az amatőr gyűjtőszenvedély- lyel megáldott üzletember xn-.-i- ben pompás gyűjteményét az államnak ajándékozta, azzal a kikötéssel, hogy az állam t:i- lajdonában lévő kelet-ázsiai műtárgyakat egyesítsék az ő gyűjteményével. A róla elneve­zett Kelet-ázsiai Művészeti Mú­zeum 1923-ban nyílt meg, s az­óta — közben természetesen újabb • értékekkel gazdagodva — évenként sok érdeklődőt vonz. Felhős idő Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő fel­hőzet, legfeljebb az ország észa­ki és nyugati megyéiben egy­két helyen futó esővel. Mérsé­kelt. napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: főként az ország észa­ki részén időnként megnő' ukvő felhőzet, szórványos záporok, zivatarok. Legalacsonyabb haj­nali /hőmérsékletek 11—16 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22—27 fok között, az erősebben felhős he­lyeken átmenetileg 20 fok kö­rül. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várha­tó. főként az ország északi ré­szén. Kossuth rádió I 8,20: Verbunkosok, nóták. — 9,GO: Harsan a kürtszó! A Gyer­mekrádió műsora. — 9,35: Dá­vid Gyula: Brácsaverseny. — 10,05: Iskolaráclió. — 10.35: Hän­del: G-dur szvit. — 10,56: A Bol­gár Kultúra Hete. A kőhíd. An­gel Karalijcsev elbeszélése. — 11.16: A zenemester. Egyfelvoná- sos vígopera a XVIII. századból. — 12,*5: .Melódiakoktél. — 13,45: Törvénykönyv. Vitassuk meg. — 14,00: Éneklő Ifjúság Duna­újvárosban. Részietek a Városi i Tanács dísztermében tartott i hangversenyből. — 14,39: A Bel­ügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara ját­szik Mészáros Tivadar vezetésé­vel, Ármos Árny népdalokat énekel. — 15,10: Munkásélet a Duna mentén. Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc szociográfiai dokumentum játéka — VII. rész. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16,28: Sárgarigó és az alkirály. Részletek Kerekes János—Hárs László zenés játékából. — 16,39: Rádiónovella pályázat. Varga Imre: Kinek lakoma, kinek tor. — 17,05: Kóruspódium. — 17,11: Mivel tudnánk megfizetni? L3­! povecz Iván vitaműsora nemzet­közi cserearányokról. — 17.41:. A pódiumon — a Rolling Stones együttes. — 18,30: A Szabó-csa­lád. — 19,25: A Rádió lemezal­buma. — gőzben: 19,48: Alko­nyati simphonia. Jékely Zoltán versei. — 19,55: A Rádió lemez- albuma c. műsor folytatása. — 20.58: A terror éve. Bernét György dokumentumműsora Chiléről. — 21,28: A Bolgár Kul­túra Hete. Részletek az Arany Orpheusz Fesztivál műsorából. — 22,30: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. Régi magyar muzsika. — 23.30: Népek zenéjéből. — 0 10 Vaughan Villiams kórusaiból. ^ Petőfi rádió ^ 8.05: Arabella. Részletek Ri­chard Strauss operájából. — 9.03: Patachich Iván fúvósműveiből. — 9,25: Duga Ilona népdalokat énekel, Németh János cimbal- mozik. — 9,52: Európa. Mirjam Polkunen finn költő versei. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek« — 12,00: Zenekari muzsika. — 14,00: Kettőtől hatig... — 13,10: A színháztörténész mondja. Hő­sökkel és hősök nélkül. — 18,25: Concertino Praga *74. Részletek a nemzetközi ifjúsági zenei ver­seny magyar résztvevőinek mű­sorából. — 18,46: Színes népi muzsika. — 19,25: Rózsaolaj én számítógép, összeállítás a bol­gár népgazdaságról. — 19,40.' Ránki György: Filmmelódiák. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20.28: A Bolgár Kultúra Hete. Rádió­színház. Vörös és barna Ivan Radoev színművének rádióvál­tozata. — 21,55: A gerolsteini nagyhercegnő. Részletek Offen­bach operettjéből. — 23,15: A Bolgár Kultúra Hete. Tánczene Bulgáriából. ~ 22,35: Aralía Do­minguez és Michel Dens énekek 9. MŰSOR: 18,10: Iskolarádió. — 18.25: A Bolgár Kultúra Hete. Bolgár ze­neszerzők műveibőL — 19,lSs Külföldi tudósoké at szó. Az elektromos energia átvitel lehe­tőségének hatása. Jurij Medve- gyev szovjet mérnök írása. — 19,28: Traviata. Részletek Verdi operájából. — 20,28: A Newport!

Next

/
Thumbnails
Contents