Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-04 / 181. szám
Wli SUgUSiífuS V. *rr irr'-'erAííYAnrt^eíT«« ü Va's*rnápY mtfflmim 9. oWa» Válasz ezeregyszáz kérdésre Költő a mozdonyflépcsőn Szakmunkás-bizonyítvánnyal — egyetemre ttEGYES ISTVÁN SEM GONDOLTA vol- na, hogy egyszer választ kell adnia arra a kérdésre; mit csinálna szívesebben, zenét szerezne, vagy inkább felnevelne egy reménytelenül rossz gyereket. Mivel egyikhez sincs fogalma, válaszolni pedig kötelező volt, az Utóbbit jelölte meg a tesztlápon, ezt könnyebbnek találta. Társaival együtt még most is jókat derülnek ha eszükbe jut, micsoda kérdéseket találtak ki, az idő pedig olyan kevés volt, hogy gondolkozni nemigen tudtak előnyös és előnytelen válaszokon. Ezeregyszáz kérdés — köztük bonyolult matematikai, logikai példák, a gondolkodást és a személyiséget vizsgaló tesztfeladatok, a szakmai tudást mérő kérdések — s jó négy óra idő a megoldásra. Azt mondják, nehéz volt, de meg lehetett oldani. Hatan jártak Budapesten a Műszaki Egyetemen az elmúlt héten a Hajtóművek és Festőberendezések Gyára nyíregyházi gyáregységétől. Hat fiatal munkás, akik élhettek azzal a lehetőséggel, amelyet Szabolcs-Szatmár öt nagyvállalata most először kapott meg. Szakmunkás-bizonyítvánnyal, érettségi nélkül tizenöt szabolcsi fiatal kezdheti meg szeptemberben az egyetemi előkészítőt, majd a jövő évben a műszaki egyetemet. Az illetékes minisztériumok és a szakszervezet megállapodása szerint a vállalatok a jelentkezők közül hat fiatalt jelölhetnek, s a különböző vizsgák után kiválasztják majd azt a bizonyos három jövendő egyetemistát. A HAFE szakmunkásaival elég nehéz volt egy találkozót megbeszélni, különböző műszakokban, különböző telephelyeken dolgoznak, van köztük éjszakás is, bejáró is, sőt olyan is, aki jelenleg táppénzes állományban van. Általában már tudtak erről a továbbtanulási lehetőségről akkor, amikor a vállalati felhívás az üzemvezetők útján és a faliújságokon megjelent, gyors lábakon jár a jó hír, s nekik ez igazán jó hír volt. Mire a felhívás az üzemekig jutott, már valamennyien eldöntötték; megpróbálják. Erdős Lajosnak és Hegyes Istvánnak viszonylag könnyű volt, nőtlenek, legfeljebb a szülőknek hiányoznának. Rendes Mihály fiatal házas, náluk már szükség volt egy kis „diplomáciai tárgyalásra”. Franczel János most egyéves kisfiát, Zink Mihály a nagyobb lányt és a kisebb fiút látná ritkábban, ha sikerül a felvételi. — Általános lakatos a szakmám — foglalja össze a „tárgyalások” eredményét Rendes Mihály. — A feleségem könyvelő, s nemcsak beleegyr-ett a továbbtanulásba, de már azt is megbeszéltük, milyen tantárgyakból tudunk majd együtt tanulni, mivel tudna majd segíteni. E ZT AZ EGYtlTT-TANULAST tulajdonképpen már meg is kezdték, hiszen Rendes a múlt év szeptemberétől a Kossuth szakközépiskolában tanul, esti tagozaton, gépész szakon. Nem véletlen, hogy az egyetemre jelentkező szakmunkások között két osztálytársa is van, ugyanott tanul Hegyes és Fran- ezel is. Ezt az alkalmat tehát nem várták tétlenül, a továbbtanulás lehetősége nem most hullott az ölükbe. — Ahogy olvasgatom a történelmi témájú könyveket, úgy látom egyre tisztábban, hogyan fejlődnek egyre magasabb szintre a munkások. Az érettségi szerintem hozátartozik a mai emberhez, ezért kezdtem én is el tavaly a mező- gazdasági szakközépiskolában a gépész szakot. Ez Erdős Lajos géplakatos véleménye, amihez még hozzáteszi, hogy éppen azért tartják nagyjelentőségűnek ezt a továbbtanulási formát, mert olyan fiatalok egyetemi, főiskolai tanulását segíti, akik évekig dolgoznak egy Üzemben, gyakorlatban elsajátítanak minden fogást a szakmából, s ha néhány év múlva visszajönnek, egészen más szemmel kezdenek munkához, mint az iskolapadból érkező friss diplomások. Zink Mihály marós öt-hat évre előre gondolkodik. — Ha távlatokban tervezünk, akkor derül ki ennek a lehetőségnek az igazi előnye. Volt például a tesztnek olyan kérdése is, amely arról érdeklődött, nem óhajtunk-e tudományos kutatómunkával foglalkozni az egvetem után? Én úgy gondolom, egyikünk sem óhajt, mindenki hazavágyik majd a régi vállalatához. Franczel János esztergályos, úgy mint a felvételin, most is megmosolyogja a kérdést, ez a lehetőség egyiküknek sem jutott eszébe. Nem azért akarnak tanulni. Erdős Lajosnak ez a vállalat például olyan, mint mikor egy hosszú utazás után végre hazaérkezik, ő is Zink véleménye mellett érvel, sőt azt is hozzáteszi, úgy tudja, legalább 200 ezer forintba kerül a vállalatnak, amíg egy dolgozó üzemmérnök, vagy mérnök lesz. — Sok pénz ez, a későbbiekben megtérülő haszon miatt mégis úgy érzem, megéri. Másképp készíti majd egy munkásból lett mérnök egy berendezés dokumentációs rajzát, ha évekig fizikai munkát végzett a gép mellett. A DÍJIG azonban még évek telnek EL, no meg az a néhány hét, ami a legnehezebb, míg a döntés megszületik; ki legyen az a három. Arra is készülnek, hogy nemcsak bejutni nehéz az előkészítőre, de bentmaradni, sőt az első egyetemi éven tartani a színvonalat a gimnáziumban, szakközépiskolában végzett fiatalok között. Mert ott is lesznek előnyök, de hátrányok is. Rendes Mihály szerint jóval előnyösebb helyzetben lesznek az érettségizettek. Többet tudnak elméletben, s az egyetemen ez a lényeg. A többiek véleménye megoszlik, egyikük az évek során szerzett szakmai jártasságra esküszik, a másik meg arra, hogy azért egy jó szakmunkásképző intézet is ad annyi indító alapot, mint egy gyenge szakközépiskolai osztály. További előny a szakmunkásoknak, hogy az egyetemi évekre átlagfizetésük 80 százalékát megkapják, szemben az érettségizett egyetemisták ösztöndíjával, sőt a családosokéhoz pótlék is jár, majd a tanulmányoktól függően egészítik ki a vállalatok bizonyos százalékokkal a fizetést. Anyagilag tehát szintén nem károsodnak. Talán ezért is van, hogy az első időkben az egyetemen irigykedéssel is találkoztak a szakmunkás-egyetemisták, s erről a nyíregyházi felvételizőknek is beszéltek. Rendes Mihály szerint ez is csak azt mutatja, hogy nagyon nehéz a feladat, amire vállalkoztak, s csak egyetlen mód van a megoldására. Bizonyítani, hogy megérdemelték a bizalmat. Terveikkel tehát nem járnak a fellegekben, sőt azt is felmérték, mi történik, ha nem sikerül. Hegyes István válaszol először. — Ha valaki benéz a munkahelyemre, legszívesebben azonnal kifordul. Meleg van a kemencék mellett, edző-hőkezelő vagvok. Szeretem a szakmámat, tizenkét éve dolgozom, ott voltam tanuló, semmi sem változik, ha nem sikerül. Legfeljebb az, hogy folytatom a szak- középiskolát, s majd később levelezőn az egyetemet, mert mégis az a végcél. AKIK MAR MEGKEZDTÉK A KÖZÉPIG ISKOLÁT, helyeselve bólogatnak, jelezve, hogy ugyanez a tervük. Esti tagozaton folytatni a megkezdett tanulást. A középiskolában, s ha sikerül, akkor majd egyetemen, főiskolán. Varga Zoltán, az egyetlen, aki nem tudott eljönni a találkozóra, egv munkahelyi baleset miatt megsérült, jobb kezén három ujja megcsonkult. Teljes értékű munkát már nem tud végezni, az ő esetében a vállalat méltányos javaslatán, ajánlásán is múlik, sikerül-e felvétele az előkészítőre. Zink Mihály, aki három évig az NDK-ban dolgozott, s ott ismerkedett meg nyíregyházi feleségével, a Ganz-gyárból jött a HAFE-ba. Már nyíregyházinak mondja magát, lakást is kaptak a Jó- savárosban. A két gyerek után most látja elérkezettnek az időt, hogy ha az egyetem nem sikerül, elkezdjen továbbtanulni. Baraksó Erzsébet Ingázás és művelődés Záhonyban Ritka alkalom, hogy mozdonylépcsőn tartsanak író-olvasó találkozót. Záhonyban a korábbi években mégis volt rá példa, hogy Sós Zoltán költő egy mozdonylépcsőn állva beszélt a fűtőházi munkásoknak versről, emberről, világról. A mozdonyok „orvosai”, a szerelők olajosán, némelyik szerszámmal a kézben hallgatta a vendéget. A formabontó író-olvasó találkozót nem a meghökkentés, a kuriózum kedvéért rendezték a műhelycsarnokban. Egyszerűen nem volt más lehetőség. Ma már más a helyzet, a vasutas szakszervezeti művelődési ház — a jelenlegi átépítés után — rendszeresen helyet ad író—olvasó találkozónak, kamarakíállításnak, filmvetítésnek, olvasásnak, szórakozásnak. Mégsem tartják kizártnak, hogy ezután is elmennek a helyszínre, a munkahelyekre, az óriási körzet munkásaitól kissé távol esik a művelődés házaMenetrendhez igazodva Megyénk egyik Ingázó központjába, Záhonyba hatezer munkás jár dolgozni, huszonöt-harminc községből, naponta vonattal, busszal, kerékpárral. Többségük tizenöt—húsz éve, s valósággal életformájává vált az ingázás. Csak az átrakóban kétezernél több fizikai munkás dolgozik, több százra rug a gépkezelők, vontatási emberek, sarusok, fűtőháziak, váltókezelők, tolatásvezetők, vonatkísérők száma is. örökös gond: hogyan lehetne könnyebbé, kulturáltabbá tenni az ingázást, csökkenteni a negatív, növelni a pozitív hatásokat. Évente több millió forint értékű átrakó és egyéb gépek állnak munkába, hogy köny- nyítsék a munkát. Átgondolt menetrendegyeztetésekkel, jobb munkaszervezéssel igyekeznek csökkenteni az utazással járó fáradalmakat, az üres várakozást. Uj autóbuszokat is forgalomba állítottak, köztük öt panoráma buszt, melyek kímélik az embereket a gyaloglástól, kerékpározástól. Százszemélyes munkásszállás áll rendelkezésére a távolabb lakóknak, a messzebbről idejövő szakmunkásoknak. Az ingázók többsége azonban naponta hazajár, mert a távolság nem nagy és a háztáji gazdaságban is akad munka. Ez alkotja a többséget, velük kell számolni vasútirányú szakvezetésnek, párt- és tömegszervezsti szerveknek, az ingázók művelődésén szorgoskodóknak. Mi az, ami nem fárasztó, nem teher a vonatozás előtt, vagy után, műszak végeztével, amíg akad egy-két üres óra. Mit fogadnak szívesen a falun élő, de Záhonyban nagyüzemi körülmények között dolgozó emberek? Fel tudják-e ébreszteni a vasutas népművelők a többnyire fáradt, más-más műszakokban dolgozó, más-más irányba tartó emberek érdeklődését az olyan dolgok iránt, mint vers, tudomány, művészet, ízlés, viselkedés, erkölcs.. A váróterem és a torony Ezekre a kérdésekre ma sem sikerül egyértelmű igennel, vagy nemmel válaszolni, hisz folyton meg kell itt dolgozni minden elolvasott mondatért, megnézett filmért, meghallgatott ismeretterjesztő előadásért. Sokszor a vonatok indulása, érkezése diktálja az időponot, a formát, a tartalmat. Két hivatásos népművelője van a vasutas művelődési háznak, akik az óriási munkaterületen, a nagy „szárazföldi kikötőben” jár- nak-kelnek. Gyűjtik, kutatják: mit szeretnének a munkások, mit kellene „kivinni” számukra a helyszínre, milyen rendezvényre jönnének el szívesen a művelődési házba, vagy a váróterembe. A váróterem itt majdnem első számi művelődési célpont, ahol filmvetítés, könyves folyóiratkölcsönzés, reprodukciós képző- művészeti tárlat, vándorkiállítás, a művelődési ház önálló műsorát „sugárzó” stúdió igyekszik felkelteni az érdeklődést. Minden nagyobb munkahelyen van letéti könyvtár, klubszerű helyiség. Kuriózumként mondtáls el, a kihasználható lehetőségek plafonját jelzi, hogy van egy úgynevezett toronyklubjuta is. A vontatási főnökség területén lévő víztorony — víztartály alatti részét — rendezték be a magasban letéti könyvtárnak, egyben mini ifjúsági klubnak. Modern eszközökkel Az ingázók művelődésének középpontja azonban a több millió forinttal épült — és jelenleg 4,5 millió forintos költséggel átépítés, bővítés, korszerűsítés alatt álló — vasutas művelődési ház. A „két lépcsőben” átépítendő művelődési házban mozgatható fallal kettéválasztható 160 négyzetméteres tanácsterem, 100 négyzetméteres könyvtár, olvasó — a korábbi négyszerese —, 90 négyzetméteres kiállítóhelyiség és egy audióvi- zuális labor kap helyet. Ezt az első lépcsőt, október 30-ra, a község felszabadulásának 30. évfordulójára szeretnék avatni, míg jövő év április 4-re készülne el a süllyesztett nézőtérrel ellátott nagyterem, a modem homlokzat, színpadtechnika, a művelődési hál előtti térplasztika és park. Mindez azt jelzi, hogy a rohamosan fejlődő vasutas gócpont, fokozatosan megteremti sajátos szellemi arculatát is. Nem ritkaság, hogy Záhonyt rangos művészeti együttesek keresik fel: nem rég adott itt műsort a Duna Művészegyüttes. Gyakori vendégek a Debreceni MÁV Filharmonikusok. írók, költők, festőművészek jönnek el a vasutasvárosba. Testvéri kapcsolat fűzi a záhonyiakat a szomszédos, szovjet bútorgyár művelődési kollektívájához, s az MSZBT-tag- csoport szervezésében színvonalas műsort adnak a határtalálkozókon is. Szülők klubja Jelenleg azonban hiába kopognak a m®» velődésre szomjazok; a művelődési ház aa építők — a KEMÉV — dolgozóinak munkahelye. Egyetlen lépésnyi hely sincs, ahol na dolgoznának az építők, csupán a pincék maradtak sértetlenül. Itt tartja összejöveteleit a szép eredményeket felmutató vasutas képzőművészeti szakkör, az ötvennégy tagú ifjúsági klub — melynek egy része ingázd fiatalokból áll. A magnósklub is zavartalanul dolgozik, s még rádió adóvevős vetélkedőre is futja az erejükből. Ugyancsak a pincében találkoznak — szépen berendezett klubszerű körülmények között — a szülők klubjának tagjai, szám szerint húszan-huszonketten. Azokból a szülőkből toborozták a klubo^ akiknek gyermekei állandó vendégel a művelődési háznak, az ifjúsági klubnak. Amíg a művelődési ház elkészül az OTP egyik irodájában kapott helyet a könyvtár és a művelődési ház irodája, innen szervezik s különféle művelődési rendezvényeket Nagy fába is bevágják a fejszét, felmérik az iskolai végzettséget. Eddig elég nagy feladatok tornyosulnak Záhonyban; csak az átrakóba» közel ezer munkásnak nincs meg az általános iskolai végzettsége. A holnap kérdése, hogyan lehet az ingázók iskoláját megszervezni. Nagy szükség lesz a több tudásra, mert mindinkább hasonlóvá válik Záhony egy hatalmas gépezethez, melynek kezelését, irányítását hozzáértő, művelt, szakképzett emberek tudják ellátni« Pdff Géz« A levéltári csöndben a forróságba kábult nyíregyházi utca után megejtő a levéltár hűvössége. Bőrbe, vászonba kötött hatalmas fóliánsok, felcímkézett, megszámozott dobozok, dossziék őrzik komolyan a törvényhatósági iratok, ipar- testületi okmányok, nemesi közgyűlések és népi demokratikus tanácsülések, urbáriumok és földosztási jegyzőkönyvek, céhszabályok és néhány éves tervrajzok titkait. Diplomák, ar- málisok, privilégiumok, prothocollumok. Minden, amit csak hét évszázad alatt felhalmozott, illetve meghagyott az idő Szabolcsban, Szat- márban hivatalos írás formájában. A legrégebbi egy 1296-os jegyajándék-szerződés, a legújabb a nyíregyházi zeneiskola napjainkig érő közelmúltjának iratanyaga, amit a nyugalomba vonuló igazgató, Vikár Sándor helyezett el itt nemrég. Dr. Szkíta József né huszonegy éve él a tiszteletet parancsoló levéltári csöndben. Ahogy végigvezet az 1300 négyzetméter alap- területű raktártermeken, nem is néz a menv- nyezetig érő polcállványokra, úgy sorolja, mi látható itt. Keze önmagától rátalál egy-egy kuriózumra, például Simonyi óbester cifrázatos kalligráfiájú bárói levelére vagy 'a kemecsei izrealita anvakönvvre, amelynek lapjain ci- mertervszerű festményekkel állított emléket halottainak a művészkedő hajlamú rabbi. — Hogyan lesz valakiből levéltáros? — Én közigazgatási pálya után kerültem ide, amit a szülővárosomban, Sárospatakon kezdtem, 1940-től a nyíregyházi alispáni hivatalba, majd a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanácson folytattam. Gyakorlatom vplt a hatósági ügyintézés és iratkezelés legkülönbözőbb területein, bizonyára ezért esett rám a választás, amikor munkaerő kellett a levéltárba. Meglehetősen zilált állapotban volt az anyag, mert a háború alatt, Nyíregyháza kiürítésekor Sátoraljaújhelyre hurcolták át az egészet, ahonnan az utcáról került vissza. Évekig tartott a rendezése. Lassanként kiismertem magam az eleinte érthetetlen papírhalmaznak tűnő rengetegben, megértettem ennek a munkának a fontosságát, és ahogy megértettem, megszerettem. — Melyek a jó levéltáros tulajdonságai? — Türelem, pontosság, áttekintő készség. Az óriási anyag folyamatos és egyre mélyebb megismerése, a logikus rendszerezés állandó tökéletesítése. A rendezetlen levéltár bármilyen értékes iratokat tartalmaz is, lényegében használhatatlan. Aztán tudni kell bánni az ügyfelekkel. A levéltári rendben tájékozatlanoknak még a gondolatát is kitalálni, a gyakorlott kutatóknak, tudósoknak pedig megérteni a szándékát. — Milyen ügyben keresik föl leggyakrabban a levéltárat? — A nyugdíj előtt állók nagyon sokan kémek segítséget régi munkaviszonyuk igazolásához. Sok évtizedes tanoncszerződéseket, alkalmazottnévsorokat, munkáltatói nyilvántartásokat keresünk elő ilyenkor, és másolatot adunk róla. Az idén már vagy négyszáz nyugdíjasjelölt megfordult nálunk, az esetek 90 százalékában eredménnyel. Van úgy, hogy félnapokig is bogarászunk, amíg rábukkanunk a keresett névre, de ha csak egy mód van rá, segítünk, hiszen az igazolás olykor néhány száz forinttal is módosíthatja a nyugdíj összegét. Nem kell magyaráznom, mit jelent ez egy idős ember életében. — A levéltár a kintről jött szemével meglehetősen múltba temetkező, zárt világnak tűnik. Érzékelhető-e Itt a jelen, napjaink változásai? — Nagyon Is észrevehető, hogy az eltelt évek során hogyan tágult az emberek érdeklődése. A jelen fejlődésének érzem, hogy mind többen, tudatosabban, sokrétűbben kutatják a múltat. Nem elsősorban a nemzetközi és országos hírű tudósokra gondolok, akiknek sok monográfiája, tanulmánya jegyzi a megyei levéltárunkban való búvárkodásuk eredményeit, hanem például az utóbbi időben valósággal szárnyakat növesztő honismereti mozgalomra é« főként tu ifjúságra, üröm látni, hogy még ismerkedésre. A forrástanulmányozó tanári képző főiskolások meg éppenséggel fiatalos levegővel töltik meg a kutatótermet. Nagyon kedves vendegünk évről évre a Zrínyi gimnázium honismereti szakköre Horváth Sándog tanar ur vezetésével. — Különleges, teljesíthetetlen kívánsz gokkal fordulnak-e ide? •• Egy-két éve megjelent a sznobok Uj hullama. Némelyek a neveslevelüket kere- sik, vagy a_ családi címerük rajzolatát, hogy pecsétgyűrűbe vésessék. Gondolom, huszon- egynéhány éve szívesen fizettek volna még a levéltárnak, hogy elégessük a kutyabőrüket. Dr. Szkíta Józséfnét az effajta divathói borinál komolyabb dolgok foglalkoztatják! Dombrádról egy pedagógus érkezett a község képviselőtestületi jegyzőkönyveit tanulmái nyozni. Egy orvosi történetíró az 1873-as kolerajárványról keres adatokat. A tanárképző fő-: iskola egyik oktatója Nyíregyháza múlt századi közoktatáspolitikájához gyűjt adatokat. Egy amerikai magyar tudós a nyírségi kivándorlók-* ról érdeklődik levélben... Aztán szűkebb muni katerülete, a kétezernél több anyakönyvi mái solat gondozása. Ennek utólagos bejegyzéseit mindenképpen el akarja végezni egy év alatt, ami még a nyugdíjáig hátravan. (Remélhetőleg munkaviszonya igazolásához nem kell sokat kutatnia.) A. Sí. J,