Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-30 / 202. szám

1974. augusztus 30. kelet magyarorszAg 7 Új stadion ? Tegnap sokan felhívták telefonon szerkesztőségünk sport­rovatát, s érdeklődtek: milyen új stadiont avatnak ma Nyír­egyházán. A Népsport augusztus 29-i számában megjelent „Stadionavató” című rövid cikkére hivatkoztak, melyben egyebek mellett ez olvasható: . .Ismét nemzetközi mérkő­zésre kerül sor Szabolcs-Szatmárban: a Magyarország—Ro­mánia, nemzetek közötti női ifjúsági válogatott röplabda­mérkőzésre. Méghozzá abból az örvendetes alkalomból, hogy ezzel a találkozóval avatják majd a hét végén a nyíregyházi Sóstó mellett létesült új stadiont." A fentiekre, érdeklődő olvasóinknak azt tudjuk vála­szolni, hogy a népszerű sportlapban közöltek nyilván téves tájékoztatás, vagy esetleges elértés során jelentek meg. Ugyanis a magyar—román nemzetközi női ifjúsági váloga- tptt röplabdamérkőzésre a nyíregyházi stadion területén épí­tett fedett, kisebb méretű játékcsarnokban kerül sor a mai napon, s holnap délután a visszavágó találkozó is itt lesz. E létesítmény valóbap új, s az említett találkozó lesz az első hivatalos eseménye.' S maga ez a fedett csarnok nincs Sóstó mellett, a városi stadion területén van, becslések szerint öt­hat kilométerre lehet Sóstótól! Az kétségtelen, hogy nagyon örülünk a fedett játék­csarnoknak is, hiszen nagyon sokat jelent a különféle sport­ágak szempontjából. Viszont ez a létesítmény mégsem vi­selheti a — komplett sportcentrumot jelentő — stadion ne­vet. Sajnos tehát nincs új stadionunk. Bár lenne... (bézi) KÉZILABDA NB II: Tlszavasvári—SparSacus-Petőfi férfirangadé Tiszavasváriban A kézilabda NB Il-es baj­nokság őszi idényéből két fordulót bonyolítottak eddig le. Megyénk öt csapata a vá­rakozásnak megfelelően szerepelt, főleg hazai pályán igen értékes pontokat gyűj­töttek. A női mezőnyben a Tanár­képző Főiskola együttese még nem játszott mérkőzést, mi­vel két találkozót tavasszal előrehozva lejátszottak. Ezek eredménye most kerül be­számításra. A Mátészalkai MEDOSZ VM csapata otthoni győzel­mével tovább erősítette he­lyezését a középmezőnyben. A későbbiekben mégj óbb he­lyezés elérésére is van lehe­tőségük. t i Egyébként a női mezőny Igen -érdekesen alakul, pilla­natnyilag a főiskolások ve­zetnek azzal, hogy több gólt lőttek. Ugyanis a második helyezett BVSC-nek is azo­nos pontszáma és azonos 45—45 gólkülönbsége van. Minden valószínűség szerint e két csapat küzd majd a bajnoki címért, hiszen hét (!) ponttal vezetnek a harmadik előtt. A bajnokság tavaszi idé­nyében egy mérkőzést nem játszottak le, erre most az őszi rajt előtt került sor. A D. Kinizsi hazai pályán nem várt vereséget szenvedett a Diósgyőr együttesétől, így nagyon megnehezítette hely­zetét. E vereség könnyen a ki­esést is jelentheti, hiszen a nagyon feljavult MVSC két mérkőzésen már négy pontot szerzett, ' ezáltal lehetősége nyílt arra, hogy felzárkózzon a kiesés elleni küzdelemben. A férfiak mezőnyében a Tiszavasvári Lombik az első fordulóban nvert a listaveze­tő ellen, majd nem várt ve­reséget szenvedett a Miskol­ci Bányásztól. A férfi me­zőny annyira tömör, hogy va­sárnak sorra kerülő megyei rangadó jellegű mérkőzésük mindkét csapat szempontjá­ból fontos lehet a végső he­lyezéseket illetően. ■ a Nyírbátori Vasas is kezd magára találni. Az első for­dulóban minimális vereség Vácott, majd biztos győze­lem hazai náh-án. Igv három pi"(rn nőtt e’őnve a kiesők­ké' szemben. FemViük hogy a későbbiekben teljesen el­kerülik majd a kiesés veszé­lyét. A bajnokság eddigi ered­ményei a következők: NŐI MÉRKŐZÉSEK: Deb­receni Kinizsi—Ny. Tanár­képző 10:16, Saj őszentpéter— Beloiannisz 10:5, Eger—Mis­kolc 14:15, Leninváros—BVSC §:19, Budapesti MMG—Máté­szalka 13:8, Budapesti Volán —Diósgyőr elhalasztva, Mis­kolc—Leninváros 19:12, Be­loiannisz—Eger 11:2, Ny. Ta­nárképző—Saj őszen tpéter 9:8, BVSC—Budapesti .Volán 6:5, Mátészalka—D. Kinizsi 14:6, Budapesti MMG—Diósgyőr elhalasztva, D. Kinizsi—Di­ósgyőr 11:14. FÉRFI MÉRKŐZÉSEK: Te­lefongyár—Ny. Spartacus- Petőfi 16:16, Tiszavasvári— Budakalász 28:24, Zalka SE— Gyöngyösi Vasas Izzó 16:12, Váci Híradás—Nyírbátor 17:16, Ganz Villany—Diós­győr 12:25, Salgótarjáni Épí­tők—Miskolci Bányász elma­radt, mert a vendégeknek nem voltak rendben az iga­zolásaik. A két pontot Sal­gótarján javára igazolták. Budakalász—Zalka SE 26:24, Miskolci Bányász—Tiszavas­vári 15:14, Nyíregyháza—Te­lefongyár 22:11, Nyírbátor—, Ganz Villany 25:18, Gyöngyö­si Vasas Izzó—Váci Híradás 14:17, Diósgyőr—Telefongyár 14:9. Az NB Il-es bajnokságok állása a következő: NŐK 1. Ny. Tanárk. *3 11 1 1 181-136 23 2. BVSC 13 11 1 1 161-1*9 23 3. Beloiannisz 13 7 2 4 1M- 98 16 4. Bn. MMG 12 8 — 4 124-116 16 5. Saiósztpéter 13 6 3 4 129-123 15 6. Mátészalka 13 6 2 5 136-127 14 7. Bn. Volán 12 4 2 6 109-102 10 8. Eger 13 5 — 8 110-131 70 9. n 4 — 7 101-107 8 10. D. Kinizsi 13 2 3 8 127-155 7 U. T.enfn város 13 3 — 10 101-158 6 12. MVSC 13 2 — 11 122-167 4 FÉRFIAK 1. Diósgyőr 13 8 1 4" 241-203 17 2. Budakalász 13 8 1 4 257-233 17 3. V*5 TT. 8 i 17 4. Tiszavasvári 13 8 — 5 241-215 16 5. N’\ Sp. Pét. 13 6 3 1 207-181 15 6. Misk. Bány. 33 7 1 5 226-221 15 7. GyÖnrrvös 13 6 1 6 23*-»16 13 8. SeTfótarián 13 6 — 7 238-250 12 9. Zalka SE 13 4 3 6 187-195 11 10. NYfrb. V. 13 5 — 8 2** <*-243 m 11. 13 3 1 9 192-250 7 12. G. Villany 13 2 1 — 10 172-22 c Vass Géza Labdarúgó-bajnokságok Nyíregyháza, városi stadion: a sok, nagyszerű sikert megért süllyesztett röplabdapálya, melyen épp a Spartacus-Poíőfi ifjúsági fiúk tartották edzéseket^ Készülnek a bajnoki nyi­tányra. (Hammel József felvétele) TENISZ Egy győzelem egy ve E*e« ég­Szerdán a hét közben leját­szott fordulóval folytatódtak a tenisz csapatbajnokság küzdelmeid A Nyíregyházi Spartacus- Petőfi mindkét NB-s csapata pályára lépett, a nők Berety- tyóújfalun, a férfiaknak pe­dig hazai pályán Szentes csapatát fogadták ellenfelül. A férficsapat ezúttal is biztosan győzött és a bajnoki táblázat első helyét foglalja el. Az NB I B-ben szereplő női csapat — egyes játéko­sainak indokolatlan távolma­radása miatt — ezúttal is tartalékosán volt kénytelen kiállni és a kiesőjelölt be- rettyóójfalusi csapattól sú­lyos vereséget szenvedett. Az őszi forduló kezdetén még harmadik helyen álló nyíregyházi lányok sorozato­san, negyedik csgpatbajnoki mérkőzésüket vesztették el és a kiesőj elöltek közé ke­rültek. Eredmények: Berettyóújfalu—Nyh. Spar- tacus-Peiőfi 7:2. Női mérkőzés Berettyóúj­falun. Hátul a nyíregyháziak. Kocsis Györgyi—Honfi Er­zsébet 6:2, 8:6, Gosztonyi Éva—Pázmándy Katalin 6:3. 4:6, 2:6, Mayer Lászlőné— Kovács Judit 6:4, 4:6, 6:2, Szilágyi Klára—Fancsali Má­ria 6:1, 6:0, ■Tátrai Anna— Kosa Ilona 6:4, 6:2, Nyeste Anna—Tóth Mária 6:4, 6:1. Párosok: Kocsis, Dávid— Fancsali, Tóth 6:0, 6:4, Gosz­tonyi, Szilágyi—Honfi, Ko­vács 4:6, 6:4, 6:2, Kovács, Tátrai—Pázmándy, Kosa 3:6, 3:6. Nyh. Spartacus-Petőfi SC— Szentes 8:1. Férfimérkőzés Nyíregyhá­zán. Elől a nyíregyháziak. Káplán István—Virág Ist­ván 6:0, 6:4, Losonczy István —Budai László 6:0, 2:6, 6:0, Szalontai János—Berezvai Árpád 6:4, 6:3, Koczka János —dr. Gönczöl Tibor 0:6, 0:6, Stevanyik György—Dánya László 6:0, 6:4, Fancsali Gyu­la—Wittmer János 6:1, 6:4. Párosok: Káplán, Stevanyik —Virág, Budai 2:6, 6:2, 6:4, Lpsonczy, Szalontai—Berez­vai, dr. Gönczöl 6:3, 6:3, Káplán, Názon—Wittmer I., Wittmer II. 6:0, 6:0. Kovács György Fehérgyarmati járás, I. osz­tály: cégényetányád—Szamosúj- lak 2:1, Nagyar—Szamossályi 1:0, Csegöld—Sonkád 1:2, Turri- cse—Jánkmajtls 0:0, Nagyszeke­res—Vámosoroszi 2:6, Kölese— Tunyogmatolcs 2:3, a Szatmár cseke—Tiszabecs találkozót a szövetség újrajátszatja. ÉPSZER—Vasipari Szövetkezet 3:2, Ságvári ifi—Mancla I. 5:0, Építők—Húsipar 3:0, Jókai ifi— Konzervgyár 3:1, Földmérők— Tejpoi^yár 2:2 mérkőzés állásnál félbeszakadt. A fegyelmi bizott- . ság úgy ítélte meg az esótet, hogy a vétkes a Tejporgyár csa­pata, s ezért a mérkőzés két pontját 0:0-ás gőlaránnyal a Földmérők javára igazolta. A bajnokság állása: 1. Vasipari Sz. 20 14 4 2 65-26 32 2. Dohánygyár 20 15 1 4 63-21 31 3. ÉPSZER 20 13 4 3 61-34 30 4. UNIVERSIL 20 11 5 4 44-22 27 5. Földmérők 2012 3 5 37-22 27 6. Jókai ifi 20 11 3 6 42-31 25 7. Építők 2010 4 6 50-45,24 8. Utasellátó 20 9 4 7 35-26 22 9. Ságvári fi 20 9 3 8 48-34 21 10. Vasas ifi 20 8 2 10 30-33 18 U. VAGÉP 20 8 2 10 40-44 18 12. Konzervgyár 20 5 4 11 26-57 14 13. Tejporgyár 20 4 4 12 20-38 12 14. MÁV Forg. 20 4 3 13 39-66 11 15. Manda I. 20 3 1 16 26-67 7 16. Húsipar 20, 1 — 19 6-66 2 1. Kisar 4 4 — — 13- 2 8 2. Penyige 4 3 — 1 13- 6 6 3. Tiszakóród 3 2 — 1 9- 2 4 4. Panyola 4 2 — 2 8- 6 4 5. Kömörő 4 1 — 3 11- 8 2 6. Túristvándi 3 1 — 2 5- 7 2 7. Hermánszeg 4 1 — 3 4- 9 2 8. Gyügye 4 1 — 3 1-24 2 erdohAti csoport Magyar József Dózsa pálya! csoport: Zalka M. Ifjúsági Klub—Vízügyi Igaz­gatóság 3:0, NYIRTERV—OTP 3:0, Tejipari Vállalat—Nyírségi Nyomda 3:0, Moziüzemi Vállalat —Papírgyár 3:0, Göngyöleg— Rozsrét bokori Ifjúsági Klub 2:1, MÉK—Vendéglátóipar! vállalat 6:1, Borbányai Ifjúsági Klub- Sütőipari Vállalat 3:0, Örajavitók —Megyei Kórház 3:3, Rozsrét bo­kori Ifjúsági Klub—MÉK 5:2, Moziüzemi Vállalat—Göngyöleg 6:3, Tejipari Vállalat—OTP 3:0. NYIRTERV—Zalka M. Ifjúsági Klub 2:1, Borbányai Ifjúsági Klub—Orajavltó 5:0, Órajavítő— Sütőipari Vállalat 3:0, Megyei Kórház—Vízügyi Igazgatóság 3:0, Nyírségi Nyomda—Papírgyár 2:2. 1. Méhtelek 4 3-18-48 1. NYIRTERV 20 17 1 2 48-12 35 2. Milota 4 3-17-66 2. Borbánya 19 16 2 1 72- 7 34 3. Fülesd 4 2 118-65 3. MÉK 20 16 2 2 77-23 34 4. Palád SE 4 2 111-05 4. Papírgyár 20 13 4 3 64-21 30 5. Csaholc 4 2 - 2 8- 5 4 5. Rozsrét 20 11 2 7 46-30 24 6. Zajta 4 - 2 2 2- 3 2 6. Vízügy 19 10 1 8 35-41 21 7. Gacsály 4 — 2 2 8-12 2 7. M. Kórház 20 8 3 9 41-32 .19 8. Magosliget 4 1-33-92 8. Ny. Nyomda 20 7 4 9 46-41' 18 9. Zalka M. IK. 20 7 3 10 33-31 17 Dékány István 10. Moziüzem 20 8 1 11 32-47 17 11. Tejipar 20 7 1 12 36-66 15 Mátészalkai járás, I. osztály: 12. Göngyöleg 20 6 2 12 28-50*14 Mérk—Nagydobos 1:1, Győrtelek 13. Örajavító 19 4 5 10 26-48 13 —Fábiánháza 1:2, Ura—Nyír­14. OTP M 6 1 13 32-64 13 meggyes 2:3, Rohod—Ópályi 3:2, 15. Vendéglátó 19 5 2 12 28-57 12 Porcsalma—ököritóf ülpös 1:1, Kocsord—Tiborszállás elmaradt, 16. Sütőipar 20 — — 20 5-79 — Jármi—Vaja 4 :0. Stadion csoport : GEODÉZIA— Mátészalkai járás, n. osztály: Szamosangyalos—Szamoskér 1:1, Csengersima—Nyírcsaholy 1:3, Mátészalka II—Kántor Jánosi 7:0. Szamosbecs—Szamosszeg 2:1, Nyirkáta—Csengerújfalu 2:0. JÁRÁSI I. OSZTAfY 1. Jármi 2 2 —­7-0 4 2. Nyírmeggyes 2 2 — — 5-2 4 3. Nagydobos 2 1 1 — 5-3 3 4. Gköritófülpös 2 1 1 1— 4-2 3 5. Opályi 2 1 — 1 6-3 2 6. Tiborszállás 1 1 — — 2-1 2 7. Vaja 2 1 — 1 6-6 2 8. Fábiánháza 2 1 — 1 2-4 2 9. Rohod 2 1 — 1 5-8 2 10. Mérk 2 — 1 1 2-3 1 ll. Porcsalma 2 — 1 1 1-3 1 12. Kocsord 1 — — 1 1-3 — 13. Győrtelek 2 — —1 2 3-6 — 14. Ura 2 —7' — 2 2-7 — 13. AFIT 3:1, KEMÉV—Tanácsi Építőipari Vállalat 5:0, Irodagép- technika—KÖZGÉP 10:3, 110. ITSK —21. VOLÁN 5:1, SZÖVKER—Nö­vényvédők 4:1, Sipkay B. Ifjúsá­gi Klub— Erdőgazdaság 3:3, HA- FE—TITÄSZ 2:0, Faipari Vállalat —Ruhagyár 3:0, HAFE-GEODÉ­ZIA 5:1, Erdőgazdaság—13. AFÍT 1:0, Sipkay B. Ifjúsági Klub— SZOvEeé r4:l, lTodagéptechnika —110. ITSK 3:2, KÖZGÉP—Ta­nácsi Építőipari Vállalat 3:0, TI- TASZ—Faipari' VáflSíat 5:0, KE­MÉV—Ruhagyár 3:0, Növényvé­dők—21. VOLÁN 3:0. Havannából jelentjük Szerdán a délutáni és esti műsorban 38 000 néző előtt rendezték meg az elődöntő­ket az alábbi eredmények­kel: Papírsúly: Mushoki (ke­nyai) p. gy.'Jugyin (szovjet) ellen. Hernandez (kubai) p. gy: E. Rodriguez (spanyol) ellen. Légsúly: D. Rodriguez (ku­bai) p. gy. Zaszipko (szov­jet ellen. Perez (venezuelai) p. gy. Gruescu (román) el­len. Harmatsúly: Gomez (Puer­to Rico-i) az első menetben kiütötte a francia Cosenti nőt. Romero (kubai) p. gy. Taroszjan (szovjet) elleti. Pehelysúly: Davis (ameri­r A KEVIEP ^áTa at 11 vételre %eres:- v i/ 302 kotrógépkezelőt, változó munkahelyre,- 3gy autó-motor szerelőt, központi telephelyünkre ! ietés megegyezés szerint „ dentkezés Nyíregyháza. K nizsi u. 1. (1123) A Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat felvesz a vállalat központjába GYORS- ÉS GÉPÍRÓT, valamint érettségivel rendelkező MŰNK A SEUéATASI ELŐADÓT Jelvételi ügyben jelentkezni ’ehet a vállalat központjábar Nyíregyháza, Búza tér 20. szám alatt a személyzeti vezetőnél. (1127) A Sóstóhegyi Vörös Csillag Tsz almaszedéshez időszaki munkásokat alkalmaz Fizetés kiemelt bérezéssel. Szükség szerint vidéki csoportokat szállítunk. Jelentkezés a tsz központjá­ban. A 14-es autóbusz megállója az üzem bejáratá­nál van. (1119) kai) p. gy. Alvarez (kubai) ellen, Kuznyecov (szovjet) p. gy. Garibaldi (panamai) ellen. Könnyűsúly: Cutov (ro­mán) p. gy. Vellon (Puerto Rico-i) ellen, Szolomin (szov­jet) p. gy. Echaide (kubai) ellen. Kisváltósúly: Kelev (bol­gár) p. gy. Kotey (ghanai) ellen. Kalue (ugandai) p. gy. Beyer (NDK) ellen. Váltósúly: Correa (kubai) p. gy. Jankov (bolgár) el­len, Jackson (amerikai) p. gy. Ticka (lengyel) ellen. Nagy váltó súly: Lemus (ve­nezuelai) p. gy. Nsúbuga 'ugandai) ellen, Garbey (ku­bai) p. gy. Klimanov (szov­jet) ellen. Középsúly: Ánastam (ro­mán p. gy. Vukovics (jugo­szláv) ellen, Riszkiev (szov­jet) az első menetben ki­ütéssel győzött Wittenburg (NDK) ellen. Félnehézsúly: Parlov (ju­goszláv) p. gy. Sachse (NDK) ellen. Karotajev (szovjet)— Spinkss (amerikai) mérkőzés a 3. menetben a szovjet ver­senyző döntő fölényével ért véget. Nehézsúly: Stinson (ame­rikai) p gy Milics (jugo­szláv) ellen. Stevnson (ku­bai) p. gy. Ayiala (nigériai) ellen. A győztesek pénteken este mérkőznek a világbajnoki címért. 1. Növényvédők 20 14 3 3 83-32 31 2. TITASZ 19 13 5 1 61-27 31 3. HAFE 20 12 5 3 59-29 29 4. KEMÉV 20 12 3 5 64-42 27 5. Sipkay IK 19 12 3 4 58-39 27 6. SZÖVKER 20 13 — 7 67-39 26 7. Erdőgazd. 20 11 3 6 46-47 25 8. GEODÉZIA 20 9 4 7 45-35 22 9. Irodagép. 20 8 5 7 61-54 21 10. Faipar 20 6 3 11 31-56 15 11. 110. ITSK 20 6 1 13 34-51 13 12. T. Építők 20 5 3 12 35-58 13 13. 13. AFIT 20 5 2 13 28-50 12 14. Ruhagyár 20 3 5 12 26-54 11 15. KÖZGÉP 20 4 2 14 25-66 10 16. 21. VOLÁN 20 3 15 21-65 7 Szokol Károly Tölgyesi Zoltán Nyíregyháza városi kispályás labdarúgó-bajnokság, dohánygyá­ri csoport: UNIVERSIL—VAGEP ' 3:0, Dohánygyár—Vasas ifi 6:0, Utasellátó—MÁV Forgalom 1:1, Mai sportműsor Magyarország—Románia, női ifjúsági válogatott röp­labdamérkőzés a nyíregyhá­zi stadion játékcsarnokában délután 17 órai kezdettel. Kupamérkőzések Hét közben, szerdán újabb fordulót játszottak a csapa­tok a labdarúgó Felszaba­dulási Kupában. Megyénk NB III-as csapatai az alábbi eredményeket érték el. ÉPGÉP—Záhonyi VSC 3:2 (3:2). Budapest, Vegyész u. Szünet után jól védekezett a záhonyi együttes. Gólszerző: Nagy, Postás, Halász. Illetve: Tóth, Mező. Váci Híradás—Kisvárda! SE 4:2 (3:1). Vác. A hazaiak nagy becsvággyal játszottak, s biztosan nyertek. Gólszer­ző: Bednárik, Tóth I. Tóth II, Kecskés, illetve Nagy G, Bera (öngól). Pénzügyőr—Nyíregyházi Spartacus—Petőfi 3:1 (1:0). Budapest, Pasaréti út. A fő­városi csapat az utó1 ó öt percben lőtt két gól Gól­szerző: Matulai (2), Lakátos, illetve: Major. Budafoki MTE—Tuzséri MEDOSZ 1:0 (1:0). Tuzsér. A hazai csapat végig többet tá­madott, de gólt nem tudott elérni. Gólszerző: Kalmár. L 1 Vámosoroszi 4 4 __ __ 20- 5 8. 2. Sonkád 4 4 — — 12- 5 8 3. Jánkmajtls 4 3 1 — 16- 0 7 4. Tiszabecs 3 2 1 — 11- 5 5 5. C.-dányád 4 2 1 1 7- 5 5 6. Szatmárcseke 3 1 2 — 7- 4 4 7. Nagyar 4 1 2 1 4- 5 4 8. T.-matolcs 4 1 1 2 7-12 3 9. Turricse 4 1 1 2 3- 9 3 10. Szamosúilak 4 — 2 2 5- 7 2 11. Szamossályi 4 — 2 2 5-13 2 12. Csegöld 4 — 1 3 6-13 1 13. Kölese 4 — 1 3 3-10 1 14. N.-szekeres 4 — 1 3 5-18 1 Fehérgyarmati járás, n. osz­tály, Tiszaháti csoport: Tiszakó- ród—Hermánszeg 5:0, Penyige— Túristvándi 3:2, Kömörő—Gyü- gye 9:0, Kisar—Panyola elma­radt, a két pontot Kisar csapa­ta kapta. Fehérgyarmati járás, n. osz­tály, Erdőháti csoport: Csaholc— Magosliget 4:0, Zajta—Palád SE 0:0, Milota—Gacsály 3:1, Fülesd— Méhtelek 3:2. TISZAHÁTI CSOPORT 1. Nyírcsaholy 2 2 _ — 5-1 4 2. Szamoskér 2 1 1 — 5-3 3 3. Mátészalka n. 2 1 — 1 7-0 2 4. Szamosbecs 2 1 _ 1 4-4 2 5. Sz.-angyalos 2 _ 2 — 3-3 2 6. Nyirkáta 2 1 — 1 2-2 2 7. Cs.-üjfalu 2 1 — 1 3-4 2 8. Ny.-parasznya 2 1 — 1 2-3 2 9. Kántorjánosi 2 1 1 3-9 2 10. Szamosszeg 2 — 1 1 3-4 1 11. Csengersima 2 — 2 3-7 — 12. Győrtelek n. 2 I — 1 0-0 2 JÁRÁSI n. OSZTÁLY I t .1

Next

/
Thumbnails
Contents