Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-27 / 199. szám
8 <nn>? tr kGttincto&tref Í974. augusztus It A vízparton. (MTI foto) Ötvenéves tűzoltótestület Fél évszázada áll fent Nyírbogdányban a községi önkéntes tűzoltótestület. Jubileumi ünepséget rendeztek augusztus 24-én szombaton, melyre meghívták a még élő alapítótagokat. Részt vett az ünnepélyen a megyei tűzoltóparancsnok, valamint a megyei tanács, a járás és a község párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői. Dicsérő okleveleket és jutalmakat osztottak ki a testület tagjai között, többen soron kívüli előléptetésben részesültek. A jubileumi ünnepséghez tartozik az a kiállítás is, amely a nyír- bogdánvi általános iskolában nyílt meg a megyei tűzoltóparancsnokság rendezésében. A kiállítás augusztus 23-ig tekinthető meg. KISVÁRDÁN megnyílt augusztus 26-án a Közlekedési morál ’73 című kiállítás, A Belügyminisztérium vándorkiállításának 44 tablóját augusztus ' 3Ö-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Császy gimnázium dísztermében. SIPKAY-FILM. Televíziós filmet forgatnak Sipkay Barna Nincs többé férfi című regényéből. A Horváth Tibor által rendezett film két fiatal főhősét Borbás Gabi és Szakácsi Sándor alakítja. A Magyar Szocialista Munkáspár SzabolcsrSsatmát megyei avítt ■ága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopk» János Szerkesztőség- N v,i reg y nála, *rinv »ion© u 3—6 ! Telefon: t0-«i3 11-277. Tetc*xs-«eJin. «.negyében 344. tn?ivér *lvüj Postacím t »4J1 Nyíregyháza. Pi. t «. stadia: a Szagoló «negyei tsSpkiadó Vállalat. Nyíregyháza. ; Zn'nyt tlona u 3—5. Telefon: 10—003. Postacím; 4401 Nyíregyháza. ki a felelőt tttado; *»ad* Lajos Yenejszt» 3 Magyar Posta £iőii vethető bármely posta mvatainá © ce^pesitöknél. 9 dost© hírlap •b/ ,ete*oen ei* a Post© Können Hírlap Irodánál IKHI Budapest V rozsét oadoi rét i.) «öavet tend vagy o< «tautalványon va lamim átmsiö^saj a KH1 215 88 16 í1 oenzforaaírm jelző számrs Előfizetési dí): egy hónapra 2C forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrsünk meg ér nem adunk vissza. PelvlléeO'st’á^ nn-oeté« ugybeo; 10-00? telefonon AZ ELSŐ PIROSAT .MAEXPORT hétfőn délelőtt indult el a tuzséri hűtőtárolóból. A nyírmeggyesi Pe tőfi Termelőszövetkezet szállította. Összsúlya — nehéz szovjet vagonokban —, ötven tonna, vagyis öt magyar súly vagon. Minősítése: több mint háromnegyed része elsőosztályú exportminőség. Fajtája: Golden. E sorok megjelenéséig tehát az első piros télialma-szállítmány ki gurul a határon megyénkből. Biliárd, sakk és tollaslabda. A nyári programban, augusztus 28-án, szerdán, a sport kedvelőit fogadja Mátészalkán a városi ifjúsági klub, mely alkalommal bil- liárd-, sakk- és tollaslabda- versenyt rendeznek. A DOLGOZOK ALTALANOS ISKOLÁJÁNAK két formájára — a hagyományos tízhónapos és a rövidített, tizenhat hetes tanfolyamra — szeptember 10-ig lehet jelentkezni Nyíregyházán, a 6. számú, Báthori utcai általános iskolában. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást is ott kaphatnák. REKONSTRUKCIÓ ÓPA- LYIBAN. Korszerűsítik a Mátészalkai Állami Tangazdaság ópályi üzemegységében a tehenészetet. Augusztus 30-án kezdig meg a munkát a MEZŐGÉP szakemberei — egy hónap alatt terveznek felépíteni egy száz férőhelyes, fejőautomatákkal ellátott tehénistállót. Urbanisztikai ankét K-svárdán A« kisvárdai napok rendezvénysorozatának része az augusztus 27-én délelőtt Kisvárdán lezajló urbanisztikai ankét. A programban több előadás szerepel Kisvárda részletes rendezési tervével kapcsolatban — annak főbb szempontjai, építési problémái, végrehajtása stb. Előadás hangzik el a műszaki értelmiség szerepéről a várossá válás folyamatában és Kisvárda műemléki jellegű értékeiről és idegenforgalmáról. Az ankéton neves tervezőmérnökök, muzeológusok vesznek részt. ..KI MIT TUD?” Ujfehér- tón. Három község fiataljai vettek részt augusztus 25-én, vasárnap az újfehértói Ady Endre körzeti művelődési házban megrendezett ..Ki mit tud?”-on. Hat kategóriában szerepeltek a versenyzők — a zsűri több első, második és harmadik díjat osztott ki. ŐSZI TURÄT szervez az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kirendeltsége. Alacsony részvételi díjat és t.öbb más kedvezményt biztosítanak a részt vevő fiataloknak, akik az ország sok szép táját ismerhetik meg az út során. Idén eddig 3300 szabolcs-szatmári fiatal üdült bel- és külföldön az Expressz szervezésében. KÉT UJ NÖVÉNYVÉDŐ SZER engedélyezéséről adott ki közleményt a MÉM növényvédelmi főosztálya. , A Polytanol mezei pocok, hörcsög és ürge irtására alkalmas, és kizárólag nagyüzemben használható. A Sután 6—K a kukorica vetés előtti gyomirtására szintén csak nagyüzemi termelésben alkalmazható. Ä 07 jelenti Kerékpárját maga mellett tolta és nem adta meg az elsőbbséget egy tehergépkocsinak augusztus 23-én reggel Mátészalkán NagJT Károly 75 éves mátészalkai nyugdíjas. A teherautó elütötte, súlyos sérülést szenvedett. ★ Balra indexelt, majd jobbra fordult augusztus 23-án reggel Kisvárdán a helyi fodrász szövetkezet tehergépkocsijával Tár- kány Ferenc 28 éves kiuvárdai gépkocsivezető. A mögötte közlekedő motorkerékpáros — Té- csi János 22 éves gégényi lakos — előzni akarta és összeütköztek. A motorkerékpár utasa, Tóth Ferenc súlyos sérülést szenvedett. ★ Nem adta meg az elsőbbséget egy segédmotorosnak . augu. ztus 24-én este Mátészalkán Herman László 24 éves technikus, nyír- csaholyi lakos. Az összeütközés következtében Demeter László, a motorkerékpár vezetője súlvo:, életveszélyes sérülést szenvedett. Figyelmetlenül vezette személyid 'pkocsiját augusztus 25-én este Vásárosnamény és Nyíregyháza között Buda Zoltán 25 éves ke- mecsei agronómus, így nem vette észre, hogy jxr. előtte haladó mikrobusz az úttest jobb oldalára húzódva meg akar állni. Hogy a balesetet elkerülje, hirtelen balra kanyarodott, rásza- íadt a f ölelés útpadkára és felborult. 4 hónapos gyermeke olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után maghalt. Felesége súlyos, Buda 1|I- s-ebb sérüléseket szenvedett. Ittasan motorozott a 4-e* főútvonalon augusztus 25-én reggel Czap József 26 éves záhonvi kőműves és az útszéli korlátnak ütközött. Súlyos sérülést szenvedett. ★ •*-*'* Kívílágftatlanu! közlekedett lovasfogatával Császárszállás és Ujfehértó között augusztus 25-én este Bója Mihály 48 éves ú »fehértói szakszövetkezeti tag. Mögötte haladt motorkerékpárra! Balogh István 36 éves sajgói arján! villanyszerelő 13 éves fiával. Egy szembe jövő gépiármü fénye miatt későn vette észre a kivilágítatlan lovasfogatot és ne- klhajtott. Fia, ifj. Balogh István a helyszínen meghalt. Tű-/,. Augusztus 53-án este a panjolai Szikra Tsz központi telepén villámcsapás következte ben kigyulladt és elégett 150 mázsa szalma. A tűz továbbterjedését a mátészalkai és kisvárdai állami, valamint a vásá- rosnaménj’i, fehérgyarmati és a helyi önkéntes tűzoltók akadályozták meg. PROGRAM A KRÚDY FILMSZÍNHÁZ MŰSORÁN AUGUS ZTÜS 29-SZEPTEMBER 4-IG; svörgy is. * Vetető* etóí öorécfci 1st vár 1974. augusztus 27, kedd GIBART napja / A Nap kél 4 óra 55 perckor, nyugszik 18 óra 36 perckor. A Hold kél 15 óra 34 perckor nyugszik 00 óra 00 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1874. augusztus 27-én született Kölnben Carl Bosch Nobel-díjas német kémikus, az ammóniaszintézis továbbfejlesztője. A berlin—charlottenburgi műegyetemen 1894-ben szerzett mérf- nöki oklevelet. Utána a lipcsei egyetemen kémiai tanulmányokat folytatott és szérveskémiából doktorált. A ludwigshafeni Badische Anilinund Sodafabrik (BASF) kémikusa lett. 1914-ben a nagy vegyiüzem vezetőségi testületének tagjává, 1919-ben elnökévé választották. A nagyhírű ipari szakember az első világháború befejezése után szaktanácsadóként — a német delegáció tagjaként — részt vett a versailles-i béketárgyalásokon. Bosch első tudományos sikereit 1907-ben érte el, amikor alkalmas berendezést sikerűit kidolgoznia bárium—cianid gyártására. A következő esztendőben az ammóniaszintézis nagyipari eljárássá fejlesztésével kezdett foglalkozni; csaknem kétszáz fős laboratóriumot rendeztek be számára, s 1913-ban sikerrel oldotta meg feladatát. Bosch tehát az ammóniaszintézisből nagyipart teremtett; ez az ipar — a nitrogénipar — most már elegendő alapanyagot tudott biztosítani a mezőgazdasági műtrágyagyártáshoz és háborús célokra egyaránt. 1931-ben tüntették ki kémiai Nobel-díj j alt Zápor, zivatar Varható időjárás ma estig: változóan felhős idő. tobbfelé záporeső, zivatar. Helyenkint felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Mérsékelt, változó ' irányú, napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Zivatar alkalmával átmeneti széleröáödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23—28 fok között, a tartósan esős helyeken 20 fok közelében. Távolabbi kilátások péntek reggelig: általában felhős idő, többfelé eső. zivatar, a nappali fölmelegedés gyengül. Az időszak második felében élénk északnyugati szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 11— 17 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet - eleinte 23 28. később 18—22 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 70 százalékán várható. Kossuth rádió 8,20: Lakatos György népi zenekara játszik. Kovács hajós nótákat énekel, Asbóth Gyula tárogatón játszik. — 9.00: Harsan a kürtszó! A gyermekrádió műsora. — 9.35: Jeney Zoltán fuvo- lázik. — 10,05: Ravel: Lúdanyó mesél. - 10.20: Érdekes szigetek. Dr. Balogh János utijegy- zetei. _ 10.40: Zenekari muzsika. — 11,44: Nagy Lajos a kórházban. Rákos Sándor Írása. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.55: Törveny- könvv. Vádlott, álljon fel! — 14.10: Sárközy István—Mezei András: Pásztor ballada. — 14.20: Ezüstagancsos őz. Mesejáték, írta: Miljenko Mazur. — 14,43: Éneklő Ifjúság Budapesten. Részlet a Zeneakadémia Kistermében tartott hangversenyből. — 15.10: A Román Kultúra Hete. Könnyűzene Bukarestből. — 15 35: A Lipcsei Rádió fuvöszene- kara játszik. — 15.49: Szervezett szervezetlenség. — 16.05: Mozart: c-moll fantázia K. 475. — 16.17: Hintz néni. Albert Gábor novellájának rádióváltozata. — 17.05: Neozenei Magazin. — 17,45: Van új a Nap alatt. — 18,00: A Román Kultúra Hete. Uj operalemezeinkből. — 18.30: A Szabó-család. — 19.25: A Nautilus együttes felvételeiből. — 19.38: Vikingfiak. Az tzland Niaudl- történet — I. rész. — 20.25: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye a Prágai Tavaszon. — 22.30: János vitéz. Részletek Kacsőh Pongrác?—Heltai Jenő daljátékából. — 23.15: Antal István zongoráik. _ o.lO: Szabolcsi BenceGrabócz' Miklós féld.: Régi magyar dalok. Petőfi rádió 8.05: Versenyművek. — 9.03: Zenés játékokból. — 9.52: Könv- vek. tájak, emberek. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Schubert: G-dur tTitárnégyes. — 12.30: A Homán Kultúra Hete. Vizitért ó a kolostorban. Vasile Voiciüescu román író elbeszélése rádióra alkalmazva. — 13.03: MíPnon. Részletek Thomas operájából. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.10: Itália. Bennszülöttek és Idegenek. — 18 40: Éneklő vitáé. Szerb néndalok. — 19.01: T^koiarádió. Gitárral angolul! — 19 16: Copland: Kezdetben. — 1.9.34: Latinamerikai históriák! Fekete csillasok. — 20.25: Uj könyvek tism.) — 20.28: Kis maiavar néprajz. — 20.33: Rádiószínház. Szabó Magda hanejáté- kaiból. A hallei kirurgus. — 22.00: Kancsoljuk a 22-es stúdiót. F«?ti hanevrersenv Mozart műveiből. — 23,15: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR: Nyíregyházi rádió 18,00: Észak-tiszántúli kn. — 13,17: Ritmikus percek. — 18.30: Ipari híradó. A tartalomból: Hírek. Gazdasági jegyzet. 10 éves a Nyíregyházi Konzervgyár. Szerkesztő: Horváth János. — 18,45: Részletek a Hegedűs a háztetőn c. musicalből. Televízió MAI TÉVÉAJANLATUVK; 20,00: Jegor Bulicsov és a többiek Magyarul beszélő szovjet film. Gorkij a Jegor Bulicso* vöt 1932-ben írta, s a családi drápia keretében a polgári osztály történelmi méretű bukását, életképtclenségét mutatja be. Családi dráma: a halálos beteg Jegor Bulicsov betegágya körül mindenki mindenki ellen acsarkodik, szövetkezik és árulkodik. Bulicsov osztálya tehetséges tagja volt, így hát az élen járt a vagyon összeharácsolásában és most betegágyán, környezete örökségére spekuláló tagjai láttán döbben rá arra« hogy ..harminc évig éltem idegenekkel” Feleségét, gyerekeit, vé- jét látva ismeri meg őket igazán, amikor már nem viselnek álarcot. A darabot hazánkban először 1947-ben Major Tamás rendezésében mutatta be a Nemzeti Színház, a címszerepben Somlay Artu *il. Az 1972-ben készült film forgatókönyvét a rendező. Szer- gej Szolovjev irta, a magyar szöveg Gábor Andor 1947-es fordítása felhasználásával készült. Jegor Bulícsovot Mihail TJljanov alakítja (magyar hangja Mádi Szabó Gábor). 17.05: Hírek. — 17.20: Pillantás a sportvilágba... Filmösszeállítás. — 17.40: Kertről-kertre... — 18.00: A Nagy Csatákról. A Műhely különkiadása. — 18,40: Játék a betűkkel. — 19.05: Reklámmüsor. — 13,10: Esti mése. (SZÍNES!) — 19,30: Tv-híradó. — 20.00: OROSZ KLASZIKUSOK: Jegor Bulicsov és a többiek. Magyarul beszélő szovjet film. — 21,25: A dalirodalom gyöngyszemei. Kurt Equiluz énekel (SZÍNES!) Richard Strauss dalok — 21.45: Nevező. Termelő- szövetkezetek a közművelődésért. - 22.25: Tv-híradó l t MŰSORi 20.00: K,ész01 a környezel védclmt törvény... A Jogi esetek melléklete. — 20.40: A pálmák és a hó országában (SZÍNES!) Csehszlovák rövidfilm I. rész — 21.10: Tv-híradó 2. — 21,30: Reklámműsor. — 21,35: A Regina Krause-ügy. Magyarul beszélő osztrák tévéfilm. (18 éven felülieknek !) Bratislavai tv 9,38: Kinek játsszunk T Tv-t*ték (Ism.). — 14,45: ZVE Zilina— Sparta Praha labdarúgó-mérkőzés. — 17 05: Fiatalok horizontja. — 18,00: Autó-motor revü. — 18,40: Esti mese. — 18,50: A szövetségi bűnügyi központ nyomoz. — 19,00: Tv-híradó. — 19.30: Intervízióműsor. A hősiesség fejezetei. Dokumentumfilm. 1. rész. — 20.05: Fehér sötétség. Filmdráma a szlovák nemzed felkelés idejéből. — a,45: Tv- híradó. Román tr 11,U: Törvényismertetés. — 16,45: A mezőgazdaság dolgozóinak. — 17.25: Népesedési világkonferencia. — 17,40: ökölvívóvilágbajnokság. — 18 20: A legkisebbeknek. — 19,35: Román színházi est. — 20.45: A sopoti könnyűzenei fesztiválról. Moziműsor KRÜDT MOZI: KÖZELHARC PÍRPTAK ES NŐK KÖZÖTT Amerikai film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 * és 8 yóra. BEKE MOZI: MACBETH j Angol film E. k.: 4, 8 és I őn MÓRICZ ZS1GMONO MOZI: V4LAS AMERIKAI MÓDRA Amerikai fűm E. k.: fél 5 Ara. GORKIJ MOZI: ÖZVEGY MHVVáSSZOftTB* Magyar film E. k.: 4, 6 ea I Ars KERT MOZI: APACSOK NDK-film E. k.: 8 ónA MSVARDAI MOZI: MA EJJF.I. KAR MEGHALNI \ vilóg leghíresebb nőstényorosilónjo, Elza kölykeinek kalandjai. Színes magyarul be- izélö angol film Főszerepben: Susan Hampshire és iack Couffer. Előadás kezdete fél 4 és háromnegyed 6. 1S.18: DzsesszfelvételeinkbSl. ■— 18.38: Magyar zeneszerzők. — 19.21: Beethoven: B-dur rtió Oo. 97. — 20,97: Berg: Lulu. Kétfel- vonásos ónéra. — Közben: t,ittuk, hallottuk *— a színházban a moziban. — 21.43: Az operaközvetítés folytatása. MÁTÉSZALKAI MÖZTl A VIZSGALAT LEZÁRULT. FELEJTSE EL! NYÍRBÁTORI MOZIS AZ ELVESZETT KUTYA SZABOLCS MOPSES8S61 BOLONDOS ÚJONCOK Francia film E. k.: 7 óra ' Hírszerkesztő: Tárnavölgyi György Elza kölykei