Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-18 / 193. szám
m. oldal K*LET-MAGTARORSZAO ' yn. augusztus A MUNKÁS—KATONA-TALÁLKOZÓ. Egész napos alkotmánynapi ünnepséget tartottak augusztus 17-én Nyírbátorban a határőrségnél. Erre az alkalomra a Nyíregyházi Taurus Gumigyárból küldöttség érkezett a katonákhoz. TÖRZSGÁRDATAGOK JUTALMAZÁSA. A MEZŐGÉP Vállalatnál augusztus 17-én tartották az alkotmánynapi ünnepségeket. Ekkor adták át az öt, tíz, húsz és huszonöt év után járó törzsgárdajelvényeket. A 20 éves törzsgárdatagság után aranyjelvényt és 1000 forint pénzjutalmat 30 dolgozó kapta meg. Ugyanezt kapták már másodszor a 25 éves törzsgárdatagsággal rendelkezők is tizenöten. TERMÉSZETVEDELEM. Tovább gazdagodik megyénk természetvédett területe. A Szabolcs-Szatmár megyei Természetvédelmi Bizottság javaslatára a megyei tanács rövidesen védetté nyilvánítja a berkeszi gyermekotthon, a vajai várkastély, és a bak- talórántházi TBC-kórház parkját. VADÁSZHIR. Augusztus elseje óta folyik a vadkacsa- vadászat megyénkben is. Aránylag kevés a vadkacsa, mert a száraz kora tavasz miatt a récék más országba mentek költeni. Szeptember elsejétől lehet fogoly t, fácánt, őzsutát lőni. Vadgerlét, vagy más néven balkáni gerlét pedig egész évben. Kár. hogy aratáskor a kom- bájnosok sok apróvadat megöltek a kalászos táblákon. Közlekedési morál '73 Negyvennégy tablóból álló kiállítást rendez a Belügyminisztérium „Közlekedési morál ’73” címmel augusztus 20-tól szeptember 6-ig Szabolcs-Szatmár megye három városában. A vándorkiállítás tablói és grafikái konkrét ügyek bemutatásával tárják az érdeklődők elé a közlekedési ’szabályok megszegésével előidézett baleseteket, az ittas, figyelmetlen vezetés következményeit, a rendőri szervek forgalom- irányító és forgalomellenőrző tevékenységét. A kiállítást elsőként augusztus 20-án reggel fél kilenckor nyitják meg Mátészalkán, a városi tanács tanácstermében. A négy napig nyitva tartó kiállítást délelőtt 10 órától este 7 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Augusztus 26-tól augusztus 30-ig a kisvárdai Császy László Gimnázium dísztermében, szeptember 2-től szeptember 6-ig Nyíregyházán. a József Attila megyei művelődési központ nagytermében mutatják be a „Közlekedési morál ’73” kiállítás anyagát. Szocialista szerződést kötött Gáv'ivencsellőn a Viktória Cipőipari Szövetkezet a 2. számú napközi otthonos óvodával. A szövetkezet vállalta, hogy az óvodai felszereléseket javítják, karbantartják. anyagiakkal hozzájárulnak az elhasználódott berendezések pótlásához. A szocialista brigádok pedig a szövetkezetnél képződő bőrhulladékból sport-, játék- és egyéb tárgyakat készítenek az óvodások részére. A szövetkezet KISZ-esei az óvodaudvar szépítését, rendben tartását vállalták. Az Angela Davis szocialista brigád harminc darab ülőpárnát gyártott a csöppségek székeire és négy darab állatfigurákkal díszített faliszőnyeget. A Hugannia Vilma szocialista brigád pedig a társadalmi munkával keresett pénzéből 1600 forint értékben vásárolt játékokat adományozott az óvodásoknak. Az ajándékokért a 2. sz. óvoda vezetője köszönetét mondott. ISKOLA JÁNKMAJTISON. Augusztus 20-án nagygyűlésen emlékeznek meg Jánkmajtison alkotmányunk ünnepéről. Ekkor adják át az új nyolc tantermes iskolát is. A kultúrműsort az általános iskola tanulói és a KISZ-es fiatalok szolgáltatják. NYÍRLÖVŐBEN augusztus 23-án nőbizottsági ülésen tárgyalják meg a község ellátási feladatait. Vitát rendeznek a kulturált kereskedelemről, a vevők és az eladók kapcsolatáról. 73 ezret fizet a lottó A Sportfogadási és Lottó igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találata 66 fogadónak volt, nyereményük egyenként 73 079 forint. Hármas találatot 6006 fogadó ért el, nyereményük egyenként 402 forint. A kéttalálatos szelvények száma 171 605 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Mátészalkán a MOM gyáregységében augusztus 23-án adják át a szociális épület egy részét, és az alapanyagraktárt. A szemüveglencse gyár műszaki átadás-átvételére és a gyáregység beüzemelésére az év utolsó negyedében kerül sor. SZÉLESVÁSZNÚ MOZI. Augusztus 17-én fejeződött be az ófehértói művelődési ház — augusztus 16-i számunkban elírás folytán újfehértói jelent meg — rekonstrukciója. Átalakították a mozigépházat is. így egy gép helyett ezután két géppel üzemel majd a szélesvásznú mozi. A művelődési ház belső és külső festésére, az akusztikai berendezések felszerelésére és egyéb kor- szerűsítsekre a nagyközségi tanács 200 ezer, a moziüzemi vállalat pedig félmillió forintot fordított. Hazaérkezett Lengyelországból a TITÁSZ 51 fős csoportja. Ott-tartózkodásuk idején megtekintették a so- linai vízierőmű tárolótavát, kirándultak a Bieszczady hegyekbe, Bem tábornok szülőhelyére és a mauzóleumba. Nagy élményt jelentett wieliczkai sóbányában tett látogatás. A szakemberek Rzeszówba a Mecin- kába látogattak el, ahol a hálózatszerelési és villamos készülékek, felszerelések gyártását láthatták. A TITÁSZ dolgozói 1974. július 31 és augusztus 15 között voltak Lengyelországban. A lengyel testvérvállalatuk dolgozói pedig ugyanebben az időben Nyíregyházán üdültek — írja Tarcsa Bálint. A RAKAMAZI ÚTTÖRŐTÁBOR augusztus 17-én zárt. A pajtások ünnepélyes tábortűzi műsort állítottak össze, ekkor osztották ki a különböző szellemi versenyek díjait is. Az úttörők vasárnap reggel utaznak haza. AZ AJAKI MŰVELŐDÉSI HÁZ ünnepélyes megnyitóját augusztus 20-án délelőtt tartják. A délutáni műsorban a hazaiak mellett fellép a már tekintélyes hírnévnek örvendő Kállai Kettős néptáncegyüttes, és az ököritófülpösi Fergeteges. KOCSORDI lakásuk pincéjében szabálytalanul szerelte a villamosvezetőket Murguly Imre 12 éves iskolai tanuló, miközben halálos áramütést szenvedett. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. A KRÚDY FILMSZÍNHÁZ MŰ SORÁN AUGUSZTUS 22-24-IG Ma éjjel kát lenne meghalni ■PROGRAMM 074. augusztus 18, vasárnap ILONA NAPJA A Nap kél: 4 óra 43 perckor, nyugszik: 18 óra 52 perckor. A Hold kél: 5 óra 33 perckor, nyugszik: 18 óra 47 perckor. Harminc évvel ezelőtt, 1944. augusztus 18-án gyilkolták meg a fasiszták a buchenwaldi koncentrációs táborban Ernst Thälmannt, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosát. Szegény munkáscsalád gyermekeként maga is kikötőmunkás lett, s így kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba. 1917-ben belépett a Független Szociáldemokrata Pártba, s az első világháború alatt a fronton végzett forradalmi felvilágosító tevékenységet. 1920-ban a kommunista párt tagja lett, 1921-ben részt vett a UI. Internacionálé 3. kongresszusán. 1923-ban a hamburgi munkásfelkelés vezéreként küzdött a reakció ellen; 1924-ben a Vörös Frontharcosok Szövetségének vezetője, 1925- ben pedig a párt központi bizottságának elnöke lett. Beválasztották a birodalmi gyűlésbe is és két alkalommal — 1925-ben majd 1932-ben — Ő volt a kommunista párt jelöltje a birodalmi elnökválasztásokon. Meggyőződéssel harcolt a párt tömegbázisának kiszélesítéséért, a kommunista és a szociáldemokrata munkások együttes fellépéséért a Németországban mind erősebbé váló reakciós, fasiszta erők ellen; ugyanakkor leleplezte a jobboldali szociáldemokrata vezetés osztályáruló politikáját is. A fasizmus uralomra jutása után, még 1933 márciusában bebörtönözték, majd koncentrációs táborba hurcolták, ahol 1944 nyarán végeztek vele. 28-33 fok Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon időnként felhősödés, elsősorban nyugaton szórványos záporokkal, zivatarokkal. Megélénkülő déli, délnyugati szél. Zivatar Idején átmeneti szélerősödés. A nagy meleg északnyugaton gyengül, várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok között. Kossuth rádió 8,20: öt kontinens hét napja. — 8,35: Muzeális felvételeinkből. — 8,50: Lányok, asszonyok. — 9,10: Bemutatjuk új felvételünket. — 9,34: Uj operalemezek. — 10,05: Rádiószínház. — 11,38: Magyar fúvószene. — 12,35: Magyarán szólva. — 12,50: Melódiákoktól,. — 14,0«: Kófuspódium. — 14,25: Uj Zenei Újság. — 15,05: A Magyar Népköltészet Hete. — 15,10: 25 éves az Alkotmány. — 15,25: Félóra sanzon. — 16,00: Úszó vízilabda EB — Bécs 1974. — 17,30: Hét bagoly, xn. rész. — 17,56: Egy rádiós naplójából. — 19,00: Az alkotmány napja előtt. — 19,35: Színházi közvetítés — 21,28: A BM Művészegyüttes Játszik. — 22,20: A beat kedvelőinek. — 23,05: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 0,10: Melódiákodéi. Petőfi rádió 8,09: Népművészek a mikrofon előtt. — 8,45: AZ MRT Gyermek- kórusa énekel. — 9,03: Operettrészletek. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12,03: Zenekari muzsika. — 13,03: Kitágult törzsasztal. — 13,30: H5ndel-szo- náta. — 14,00: A Gyermekrádió órája. — 15,05: Operarészletek. — 15,27: Szerkesztőségi beszélgetés. — 16,05: Népi muzsika. — 16,50: Romantikus kamarazene. — 18,10: A Magyar Rádió Karlnthy-szinpada. — 19,19: Nagy mesterek világhírű előadóművészek. — 20.58: Könnyűzene. — 21.33: Budapesti operaesték KlempererreL — 33,15: Slágerrandevú. Nyíregyházi rádió 18,00: «szak-tlszántúB krónika. — 18,20: Hallgatóink kívánságműsora. Televízió lírai és elbeszélő költeményeivel. Regényeivel az 1840-ben — halála előtt egy évvel — készült Korunk hősével megtel remtette az orosz realista irodalom pszichológiai irányzatát, A főhős, Pecsorin sorsa akár az íróé is lehetne: Lermontov huszártisztként szolgált, majd a Puskin halálakor Írott verse- miatt a Kaukázusba száműzték, s nem sokkal utóbb illegális párbaj miatt ismét az lett osztályrésze. Életét is egy tiszttársával vívott párbajban veszítette el, 27 éves korában. A Korunk hőse egy felesleg«, ember életét mutatja be, aki nagy erőket és képességeket hordoz magában, de képességei kifejtéséhez nem talál méltó célt. Saját hiábavalóságának tudata teszi tönkre, s ő másokat Bélát, Maryt, Verát és Grusnyickijt. Az írót és hősét egyaránt az elveszettség, a magány érzése tölti el. A Korunk hőséből — ami voltaképpen öt novella összeötvözésé- ből született — többször készült már film, ezúttal RosztockU rendező a regény első részéből,a Béla című epizódból forgatott filmet. A történet Pecsorin és a szép cserkesz lány, Béla szerelmét és a szenvedélyes dzsigit, Kazbics bosszújá mutatja be. A magyar szöveg Áp- rily Lajos 1966-ban született fordítása alapján készült, a fösze- repben Vlagyimir Ivasovot, Sz. Berovát és Sz. Mailovot láthatjuk, magyar hangjuk Mécs Károly, Egri Márta, He- tényi PáL 9,30: ,,Életet az éveknek** (Ism.)- 10,00: Parasztok (SZÍNES) xm. bet rész: A bosszú (ism). — 10,55: Mindenki közlekedik (ism.) — 11,25: A Csehszlovák Rádió Tánczenekarának legújabb felvételeiből. — 14,37: Motoregér IV. rész: Menő csővezető. — 15,00: Kiszorító. Sportvetélkedő — 6. — 16,00: TELESPORT 1. Vízilabda EB Magyarország—NSZK. Közvetítés Stadthalíenbadból 2. Úszó EB. Közvetítés Stadthalíenbadból. — ! 18,00: Hírek. — 18,05: Reklámműsor. — 18,15: Még nem késő. — ‘ 18,35: Kétszázötvenedik... — * 19,15: Cicavízió. — 19,30: Tv-hír- • adó. — 20,00: Mátis Lívia: Szép- - tember végén (14 éven felüliek- (| nek!) — 21,00: Nótaest. — 21,40: Tv-híradó — 2. — 21,50: Korunk hőse (SZÍNES). Román tr 7,49: Pioníroknak. — 8,3*: A Daktari c. folytatásos film. — 9,00: A falu életéből. — 10,45: Zenés műsor. — 12,00: Vasárnapi album. — 15,40: Történelmi részletek. — 16,00: Fesztivál-napló. — 16,35: Tudomány-technika. — 17,10: A népesedés kérdésének világkonferenciája alkalmából. — ^ 17,20: Román ifjúsági film — 18,00: A gyermekek világa, — 20,10: Népszerű művészek. — 21,30: A vasárnap sportja. Moziműsor KBCDT MOZI; AZ OLSEN BANDA NAGY FOGASA Dán film E. k.: fél «, háromnegyed « ? és 8 óra. beks Mosat SZAKÍTÁS Szovjet film E. k.: 4, 6 és 8 óra GORKIJ MOZIt lila akac Magyar fiira E. k.: 4, 8 és • ón KERT MOZIt AZ UTOLSÓ SZÁGULDA« Csehszlovák film E. k.: 8 óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZh A LOVAG VÉGAKARATA Szovjet film E. k.: fél 5 ónt KIS VÁRD AI MOZIt SAINT TROPEZBI KÖLTÖZÜNK MÁTÉSZALKAI MOZI: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabclcs-S/atmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, «rínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 16—70. 16—71, 30—03. Telexszám: megyében 344. m**yén kívül 73 344 Postacím: 44.ll Nyíregyháza, Pte 47. Kiaója: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 30 0C Postacím: 4401 Nyiregynáza. Pt 25. Felelős kiadó: '.nádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hírlapüzlete« ben és a Posta Központ1 Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V József nádor tér l.) közvet- lenü vagy oostautalványon valamim átutalássá.1 a KHI 215- 68 162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem órzünk meg ér nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 30—00-ás telefonon. NYÍRSÉGI nyomda nyíregyháza Dózsa György u. 5 Felelős vezetői Holéczi István DRÁMAI ÓRÁK ÉS DERŰS PERCEK. KÉT PARTIZÁN KALANDJAI. SZÍNES MAGYARUL BESZÉLŐ JUGOSZLÁV FILM. MAI TEVE AJÁNLATUNK: *1,50: Koránk hőse Szovjet film. Mihail Jnrjevles Lermontov Puskin nyomán az orosz romantika betetőzője lett HABOM MILLIARD LIFT NÉLKÜL NTtRBATOKI MOZI: FELSZARVAZZAK ÖFELSEGET Az üzletek ünnepi nyitva tartása Az augusztus 20-1 ünnepek idejére a boltok nyitva tartási rendjét az alábbiak rze- rint szabályozták: Augusztus 18-án (vasárnap) az élelmiszerüzletek, Iparcikküzletek és áruházak, valamint a vendéglátó egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Augusztus 19-én (hétfőn) az élelmiszerboltok — melyek vasárnap is nyitva tartanak — vasárnapi nyitva tartás szerint, valamint a fontosabb településeken a városi és járási kereskedelmi szakigazgatási feladatokat ellátó szervek által kijelölt egy tej-, egy élelmiszer- és édességbolt tart nyitva (8—10 óráig.) Az iparcikk üzletek és áruházak zárva tartanak. A vendéglátó egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Augusztus 20-án (kedden! a bolti kiskereskedelmi egységek zárva tartanak; a vendéglátó egységek vasárnapi nyitva tartás szerint árusítanak. Hírszerkesztő: SSgér Imre Térzene a nyíregyházi Kossuth téren. (Hammel József felvétele)