Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-01 / 178. szám
9 oldal KELET-MÁOY ARORSZÄ® 1974. auffusrtas T' A ciprusi tárgyalások újabb szakasza várható nyilatkozatok a genfi megállapodásról Érthető módon a világ közvéleményét kedd este óta elsősorban az foglalkoztatja, hogy milyen fogadtatásra talál a Genf ben aláírt ciprusi' megállapodás. Különben a szigetországból nem érkeztek nyugtalanító hírek, vagyis a szembenálló felek nem szegték meg a tűzszünetet, a genfi, háromhatalmi nyilatkozat vegyes visszhangot váltott ki. Callaghan angol külügyminiszter szerda reggel a londoni repülőtéren egyetlen szóval, szokatlanul tömören fejezte ki véleményét, amikor megkérdezték, sikeresnek tekinti-e a genfi tanácskozásokat. Válasza így hangzott: „Igen”. Jó jel, hogy Cipruson az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba: kinyitottak a bankok és megindult a közlekedés. Denktas, a ciprusi török közösség vezetője „jóhírnek” nevezte a genfi megállapodást. Egyben hangsúlyozta: a ciprusi probléma rendezésében továbbra is a föderatív megoldás híve marad. Kleridesz ügyvezető ciprusi elnök üdvözölte a genfi megállapodást, amely véget vetett a harcoknak. Nagy figyelmet keltett Ecevit török miniszterelnök szerdai üzenete a török fegyveres erők vezérkari főnökéhez. A kormányfő szerint a genfi megállapodás megte- remtette ,,a ciprusi törökök jogait biztosító új ciprusi rend alapját”. Véleménye szerint Törökország Genf- ben tanúsított szilárdságának a legfőbb forrása a török fegyveres erők Cipruson aratott győzelme volt. Ugyanakkor a szélsőjobboldali török nemzeti jólét pártjának vezetője — Ecevit miniszterelnök koalíciós partnere — bírálta a megállapodást. Aggodalmát arra alapozta, hogy a genfi megállapodás bizonyos cikkelyeinek helytelen értelmezése esetén Törökország mindent elveszíthet Cipruson. Karamanlisz görög kormányfő első nyilatkozatában hangsúlyozta: a megállapodás kiindulópontot jelent a ciprusi kérdés igazságos rendezéséhez. „Ennek megoldása biztosítaná a kapcsolatok helyreállítását Görögország és Törökország között és szavatolná a békét a világnak ebben a térségében” — mondta a miniszterelnök. Makariosz ciprusi elnök — aki Londonban tartózkodik — óvatos fenntartással fogadta a genfi megállapodás hírét. Örömének adott kifejezést, hogy a tűzszünet! megállapodás véget vet a vérontásnak, ugyanakkor rámutatott: a török csapatok Ciprusról történő kivonásáról rendkívül homályosan intézkedik a megállapodás. Genf tulajdonképpen az első lépés a ciprusi rendezés útján. Ez derül ki a nyilatkozatok többségéből, mint ahogy a reális adottságok is további tárgyalásokat, az érdekeltek újabb eszmecseréit feltételezik. A görög kommunisták sajtóértekezlete Hosszú évek óta először kaptak lehetőséget a görög kommunisták arra, hogy újságírókhoz szóljanak. Szerdán Antoniosz Ambatielosz, Nikosz Valudisz, Grigoriosz Farakoszt és A. Lannu — valamennyien alig néhány napja szabadultak a katonai junta börtöneiből — sajtóértekezletet tartottak külföldi újságíróknak. Az egybegyűltekhez fordulva, Ambatielosz kijelentette: az utóbbi időben végbement politikai változások kezdetétől fogva a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága, és magunk a börtönből kijövet adott nyilatkozatainkban az eseményeket nagy sikerként jellemeztük. Hangsúlyoztuk ugyanakkor, hogy a változások nem felelnek meg teljes egészükben a széleskörű diktatúraellenes mozgalom tényleges követeléseinek és nem adnak elegendő biztosítékot arra, hogy az országban demokratikus változások lesznek. A ciprusi problémát érintve, Ambatielosz megjegyezte, hogy megoldása nagy jelentőségű, A GKP álláspont-' ja szerint — mondotta — valamennyi népi demokratikus erőt egyesíteni keli a Ciprusi Köztársaság területi egységéért és függetlenségéért, a ciprusi alkotmányos rend helyreállításáért vívott harcban. Újságírók kérdéseire válaszolva Ambatielosz hangsúlyozta, hogy a gqrög kommunisták egyesítésének alapja a GKP programja. Közölte, hogy rövidesen megjelenik a Nea Demokratia, a demokratikus és baloldali erők lapja. LISSZABON: GoncaSves ezredes nyilatkozata Kis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Vasco Goncalves ezredes, az ideiglenes portugál kormány elnöke a Capital című lisszaboni lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: egyelőre nem Indultak meg tárgyalások ’ arról, hogyan ruházzák át a hatalmat Portugália eddigi afrikai gyarmatain a helyi lakosság képviselőire, a felszabadítási szervezetekre. „Ezeket a megbeszéléseket az érdekelt felek képviselőinek kell le- folytatniok, olyan formában, amely megfelel az ösz- szes érdekeltek érdekeinek” — mondotta a miniszterelnök. Goncalves nyilatkozatában elmondotta, hogy a kormány jelenleg az ország gazdasági és szociális problémáinak megoldását igyekszik előkészíteni. A lisszaboni kormány egyébként határozatot hozott arról, hogy változatlanul fenntartja az árak és a bérek befagyasztásáról kiadott korábbi rendelkezést. Angola fővárosából, Luandából Lisszabonba érkezett jelentések szerint a városban kisebb összetűzések voltak a fehér lakosság egyes képviselői és a* afrikaiak között, de az általános helyzet kielégítő, 'S a város- han nyugalom van. Egyes demokratikus szervezetek csütörtökre nagygyűlést hívtak össze, hogy köszöntsék a küszöbönálló függetlenséget, egyelőre azonban bizonytalan, hogy a gyűlésre sor kerülhet-e, mert néhányan politikai provokációktól tartanak. A két másik afrikai területen, Bissau-Guineában és Mozambikban a helyzet normális. Mozambikban számos olyan politikai szervezet jelentette be működésének megszűnését, amely a közelmúltban alakult a helyi lakosság soraiban. Ezek a szervezetek általában azért oszlottak fel, mert a portugál hatóságok a Frelimo-t ismerik el a mozambiki lakosság egyetlen jogos képviselőjének. / Lisszabonban könyv formájában jelent meg Alvaro Cunhalnak, a Portugál Kommunista Párt főtitkárának több beszéde, főként azok, amelyeket az országban végbement demokratikus fordulat óta mondott. Sokszorosított formában megjelent a Portugál Kommunista Párt története is. Több kiadásban adták közre az elmúlt hetekben Marx és Lenin néhány művét. Nagy népszerűségnek örvendenek azok a kiadványok is, amelyek az április 25-i demokratikus fordulattal foglalkoznak, közlik annak dokumentumait. A nap legfontosabb hangdokumentumairól hanglemez is készült. Forró Watergate-napok ? A washingtoni forró nyár kellős közepén felforrósodott az oly hosszú ideje húzódó Watergate-ügy. Ezen a héten számos olyan esemény történt, amelyek már lehetővé teszik egy valószínű „menetrend” felvázolását. Ez a menetrend azzal lenne kapcsolatos, hogy Nixon elnök „alkotmányos vád alá helyezése” (angolul: impeachment) mikor és milyen felté_telék között következhet Be. Mielőtt a menetrend tárgyszerű ismertetéséhez fognánk, előre kell bocsátani: az Egyesült Államokon kívüli országokat a Watergate-ügy elsősorban abból a szempontból érdekli, hogy milyen hatása lehet a nemzetközi enyhülés irányzatára. Senkinek sem voltak illúziói arról, hogy a pénz és a korrupció milyen szerepet játszik hosszú évtizedek óta az amerikai politikában, tekintet nélkül az elnök pártállására vggy személyes tulajdonságaira. Épp ilyen kevéssé lepte meg Európát és a világot az, hogy a hatalom a maga belpolitikai céljainak elérésére titkosszolgálati módszereket vagy — az elektronikus korszak kellős közepén — lehallgató készülékeket vesz igénybe. Éppen ezért az Egyesült Államokon kívül sokan értetlenül szemlélték és ólszentnek tartották Nixon elnök ellenfeleinek morális felháborodását. Úgy vélték — és némi joggal —, hogy a megelőző évtizedekben alkalmazott módszerek lényegében nem változtak; a különbség most csupán gz, hogy az adminisztráció emberei ügyetlenek voltak, a manipulációk nyilvánosságra kerültek és ez módot nyújtott Nixon és a republikánus adminisztráció ellenfeleinek egy páratlan hevességű politikai hadjárat megindítására. Nixon, aki belpolitikai értelemben egész életében az amerikai politikai színkép jobbszárnyához tartozott, külpolitikájában az utóbbi években számos pozitív lépést tett. Ez nyilván nem egyéniségének változásából fakadt — hanem abból a pem értéktelen tulajdonságából, hogy -képes volt tudomásul venni és felismerni a nemzetközi helyzetben bekövetkezett változásokat. Ezért egészében realista külpolitikát folytatott, ami egyik tényezőjévé vált a nemzetközi enyhülés irányzatának. Az enyhülés szempontjából .Nixon személyes sorsának alakulása nem közömbös, de nem is döntő. Az enyhülés irányzatát a nemzetközi erőviszonyok személyektől független fejlődése váltotta ki. Ezt az irányzatot az Egyesült Államok vezető politikai személyiségeinek többsége támogatja. Ráadásul: Nixon 1976-ban. tehát valamivel több mint két év 1 múlva egyébként is végleg távozik a Feliér Házból, az enyhülés politiKájg pedig nem rövid lejáratú taktikai manőver, hanem történelmi tendencia. Persze nem mindegy, hogy a Watergate-ügy mennyire bénítja meg a Fehér Ház külpolitikai cselekvőképes- • ségét. Vagy éppen: mennyire teszi lehetővé az enyhülés ellenségeinek, hogy zsarolják a belpolitikailag szorult helyzetben lévő adminisztrációt és megakadályozzák, hogy az ésszerű nemzetközi 'kompromisszumokat kössön. Ebből a taktikai — de nem elhanyagolható jelentőségű — szempontból az enyhülés folyamatát kétségtelenül zavarhatja, illetve lassíthatja a Watergate-ügy felduzzasztása. A hét eseményei kedvezőtlenek voltak Nixon elnök számára. A nyomás fokozódását már jelezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság — tagjainak jó részét maga Nixon nevezte ki — egyhangúlag kötelezte az elnököt: szolgáltassa ki az ügyet vizsgáló Sirica szövetségi bírónak a Fehér Házban folytatott beszélgetések még meglévő magnetofon szalagjait — szám szerint hatvannégyet. A Legfelsőbb Bíróság döntése olyan taktikai vereséget jelentett Nixon számára, amely befolyásolta az ügyet vizsgáló képviselőházi bizottság munkáját- Ez a harmincnyolc tagú bizottság (teljes nevén: a képviselőház jogügyi bizottsága) fogalmazza meg a Nixon elleni alkotmányos vádemelés cikkelyeit és szavaz arról, hogy ajánlja-e a képviselőháznak a vádemelést. Az első lényeges cikkelyt megfogalmazták és az „az igazságszolgáltatás” akadályozásával vádolta az elnököt a Watergate-ügy kapcsán. A második cikkelyt, amely „a hatalommal való visszaéléssel" vádolja az elnököt, ugyancsak jóváhagyták. Az első cikkelyt a bizottság 27:11 .arányban, a másodikat 28:10 arányban fogadta el. Ez azt jelenti, hogy az első esetben hat, a második esetben hét köztársaságpárti képviselő is a vádemelést ajánlotta. így gyengének tekinthető Ford alelnöknek az az érvelése, hogy a Watergate-íigyet a demokraták „pártpolitikai célokra” akarják felhasználni. Miután a jogügyi bizottság befejezte munkáját, körülbelül tíz nappal később kerül az ügy a képviselőház elé, ahol augusztus utolsó hetére várható a szavazás. A képviselőházban egyszerű szótöbbséggel döntenek. Ez — figyelembe véve a jogügyi bizottság republikánus tagjainak a magatartását — valószínűvé teszi, hogy a képviselőház is a vádemelés mellett szavaz. Ennek azonban Nixon elnök szempontjából (noha természetesen súlyos politikai csapás) még mindig nincs döntő jelentősége. A. képviselőház esetleges Nixon-ellenes döntése ugyanis a szenátus elé kerül, amely bírósággá alakul át, s dönt az alkotmányos vádemelésről. Ez nem büntetőjogi, hanem kifejezetten alkotmány- jogi kérdés. Amennyiben a szenátus, mint bíróság az elnököt bűnösnek találja, akkor távoznia kell hivatalából és helyét Ford jelenlegi álelnök venné át — természetesen csak 1976-ig, a következő elnökválasztás időpontjáig. Ehhez a döntéshez azonban már nem egyszerű többség kell, hanem kétharmados többség. Kétes, hogy — hacsak időközben valamilyen elsöprő erejű új bizonyíték nem merül fel — a szenátusban Nixon ellenfelei elérik-e ezt a többségét. Amennyiben nem, Nixon hivatalban marad és az ügy lezárul. Természetesen óriási erők csapnak össze ezekben a hetekben az amerikai belpolitika kulisszái mögött. Az összecsapásokban a vi- lágot elsősorban érdeklő külpolitikai kérdések alárendelt szerepet játszanak- Sokkal inkább személyi, párt- taktikai és a novemberi részleges választásokkal összefüggő pozícióharcról van szó. Emellett jelentős szerepe lesz annak is, hogy a szenátus tagjainak jórésze — személyes véleményétől függetlenül — magának az elnöki hivatalnak a tekintélyét kívánja majd megóvni. Mindez a Nixont napjainkban érő súlyos politikai csapások ellenére a Wattergate- ügy vitáját továbra is teljesen nyílttá teszi. TiifaBcozé táviratok (Folytatás az 1.oldalról) kóló ítéletek azonnali felülvizsgálását, valamennyi haladószellemű _po}itikai üldözött azonnali szabadohbocsá- tását! A Magyar Országos Béketanács elnöksége táviratában megdöbbenésének ad kifejezést) hogy a chilei légierő hadbírósága 67 hazafi felett ítélkezett, s csupán három személyt mentett fel. Az elítéltek nem hazaárulók! Az igazság és a békeszerető magyar nép nevében tiltakozunk a törvénytelenül kiszabott büntetések ellen. Követeljük az ítéletek megsemmisítését, a jogsértő módon fogvatartott hazafiak szaba- donbocsátását —- hangzik a tiltakozás. A Szakszervezetek Országos Tanácsa táviratában szintén erélyesen követeli a chilei légierő törvényszéke által hozott törvénytelen ítéletek megsemmisítését, az elítélt hazafiak azonnali sza- badonbocsátását. Táviratban tiltakozott a chilei hadbíróság törvénytelen ítéletei ellen a Magyar Nők Országos Tanácsa is. LÁSZLÓ LAJOS: ijfénbéMMészok * ' RÉSZLETEK A GONDOLAT KIADÓNÁL AZ IDEI KÖNYVHÉTRE MEGJELENT RIPORTKÖNYVBÖL 23. Vagy mégsem? És egyszerre, mint a gépfegyver, kattogni kezd a műanyag kobak a fejemen. Megállók. Kezdem felemelni a fejemet, de felülről rámordítanak. — Csak maga elé nézzen, se le, se föl! Egyre kevesebb az erőm, a kattogás most már teljesen bevette magát az agyamba, mást nem is hallok, csak ezt közben a lábam dermed, merevedik, s aztán megáll Lenézek. Alattam imbolygó fény. Csak felfelé lépien n® féljen... De én már nem tudok to- vábbmepni. Arra gondolok, ha visszalépnék, és megcsúsznék, lesodornám az alattam levőt. Itt pedig nem maradhatok. Nem marad más hátra, én is ordítok. — Ha nekem adják az egész bányát, akkor se tudok tovább... Már indulok • is vissza, csökönyös, konok elszántsággal. Az aknász kénytelen hátrálni. Sehova se nézek, csak a lábam rakom, a tömegvonzás törvényei szerint egyre lejjebb nehezedek a vasfogakra, mígnem a botorkáló csizma biztos talajra lép. Kobakom alól csurog a verejték, a hátamon is izzadtság csiklandoz. Az aknász áll, és maga elé néz. Tudom, hogy csak a jól nevel tség tartja attól vissza, hogy kinevessen- Megvárjuk az üzemvezetőt, és aztán ismét előre. Egy darabig mindhárman hallgatunk, én szégyenemben, ők udvariasságból. Aztán mégiscsak szólnom kell. — Nincs olyan feltörés, amihez nem kell létrát mászni? Megállnak, egymásra néznek, aztán az üzemvezető diplomatikusan megszólal. — Nincs, mert olyan nem is lehet, élvégre azért feltörés, hogy felfelé haladva bányásszuk az ércet. De érzékeltetni azért tudjuk majd, hogy milyen. Elmegyünk egy olyan munkahelyre, ahol mór befejezték a termelést, és éppen az utolsó sziklákat rakják csillébe- Ott nem kell mászni. Gyalogolunk vagy ötszáz métert. Beszélgetünk. Az üzemvezető — egykori szénbányász, aki a szverdlovszki egyetem ösztöndíjasaként szerzett mérnöki diplomát — panaszkodik. Nehéz, nagyon nehéz dolgozni ebben az aknában, ahol most is vagyunk, nyolcszázhúsz méterre a föld alatt, vagyis Magyarország legmélyebb pontján, ahol 40 fokos hőséget lehelnek 3 sziklák, ahol ráfrüccsen- tik a hűsítő vizet, pattogni kezd a szikla, borotvaéles sziklapattintások fröccsennek róla, és ez a szikla nagyon kemény. Keményebb a betonná}, és búskor keményebb, mint a szén, olyan, mint az üveg. Három hónapja kezdték meg itt a művelést, de még mindig nem tudtak akklimatizálódni az emberek, akik eddig fele ilyen mély bányában, s természetesen kisebb melegben dolgoztak. A munkások egytizede felmondott az elmúlt negyedévben, akik vállalták a mély szinteket, nehezen bírják, de már valószínű, hogy itt maradnak. Az emberek kétharmadrészt falusi származékok. Közülük is sokan elmentek, amikor bemutattuk nekik az aknákat. Legalább négyötöde a jelentkezőknek megpucolt. —* Én is közéjük tartoztam volna. Az a létra, az a kopogás nem megy ki a fejemből— Tériszonya van. Nem kellett volna lenéznie. Egyébként van néhány bányász is, aki nem tud mászni. Azokat más munkahelyre küldjük- Sajnos, sok a meredek fejtés, harmincötnegyvenöt fokos dőlésüek, ezekbe létrán kell felmászni, sokszor hason kúszva termelnek bennük. Van, ahol ötven-hatvan méter hosszú létrán, kötélhágcsón másznak fel a fejtési üregekbe. Megborzongok. Sose tudnám megszokni. — És a kopogás? Az aknász most már nem tartja vissza a nevetését. — Megbocsát, azt hittem, észrevette, hiszen többször lenézett,. feltekintett. Apró kövek Hulltak le a munkahelyről, azok verték a műanyagkobakot géppuska kattogáshoz hasonlóan. Operátorok haladnak el mellettünk, hónuk alatt a „tapogató”, a sugárzást ész«■ lelő berendezés, a Geiger— Müller-számlálócsővel. Megállunk velük az egyik szürke, barnafoltos sziklánál Beállítják a készüléket- Mérnek. A mutató kétszef körülszalad a skálán- Dús urántest a közelben. De mellette már meddő, nem leng ki a készülék mutatója. Ez a bánya szüntelen témát ad a kutatóknak, a geológusoknak, a geofizikusoknak, a technikusoknak. A bányában minden nyolcadik ember technikus vagy geológus. És most itt állunk egy alacsony deszkapalánk előtt. Hason csúszva, de ezt már megmászom. Sziklába vágott ajtó, de azon beiül... Templom. Sziklába vájt templom. Több hajós, oszlopokkal, vagyis acéltámos biztosító berendezéssel- Oltár is van a közepén, hatalmas, szürke szikla. — Meddő — mustrálja körül az „oltárt" az üzemvezető. — Itt marad. (Folytatjuk)
