Kelet-Magyarország, 1974. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-11 / 160. szám
A mongol nép ünnepe A Mönh Hajrhon hegység sokezer méteres, sziklás bércei között, majd Urgában — a moi Ulánbátorban - a jurták népének tanult fiai titkos forradalmi körökben találkoztak egymással. Szu- he Botor és Csolbajszan harcos társait megérintette a nagy északi szomszédban győztes forradalmi vihar szele. Uj világról álmodtak ők is. ott, ahol a sivatag kövei, yánszorgó tevék, s az élőkön és holtakon uralkodó lámák évezredes moccanat- lanságot őriztek. 1921 -ért írtak akkor. Abban az évben, a tavasz ér- keztével a titkos körök tagjai előléptek illegalitásukból. Megalakult a forradalmi Mongol Néppárt, majd a népi kormány. A forradalom zászlaja alá sereglett mongol harcosok még abban az évben kiverték or-1 szagukból <t hódító kínaiakat, s oz orosz ellenforradalmi banditákat, majd — most 53 éve — kikiáltották a forradalmi nép államát, A népi kormány eltörölte a jobbágyságot, az egyházi és a világi hűbérurak gazdasági és jogi kiváltságait, a nép tulajdonába adta a földet, államosította az ipart és a bányákat. Valószínűleg nincs ország O fpldön, amely annyit fejlődött volna századunkban, mint Mongólia az utolsó ötven évben. Mi sem jellemzőbb erre, mint, hogy a jurták egykori országában a Mongol Népi Forradalmi Pórt vezetésével immár az ötödik ötéves tervet hajtják végre, s a feudalizmusból egyenesen a szocialista építés korszakába léptek. Mérhető egységben mekkora ez a fejlődés? Csupán egyetlen adat: 1970-ben Mongólia üzemei 11 perc alatt annyi árut termeitek, amennyit 1922-ben a szegényes mongol ipar összesen. Ma a gyárak száma jnár százon felül van, s a föid- rajzköhyvek Mongólia ipari övezeteiről beszélnek. A jelen ötéves tervben az ipari termelés ismét 53-56 százalékkal emelkedik. Fél évszázad alatt az állatállomány kétszeresére nőtt; ma egy emberre átlag húsz állat jut. Számunkra külc/n öröm, hogy részt vehettünk mongol testvéreink országának felvirágoztatásában. Éppen ezen a héten avatták fel a magyar mérnökök és munkások részvételével épült darhani húskombinátot, és már működik, évek óta termel a szintén magyar közre működéssel emelt ulanba- tori ruhagyár és szonginoi biokombinát. A Mongol Népköztársaság o szocialista közösség erős láncszeme, amely min denkor bizton számíthat a testvéri népek segítő kezére, s amelyre — tudjuk — mi is, minden helyzetben számíthatunk. A barátság szálai , oz elmúlt -hetekben még erősebbre szövődtek, amikor itt járt a Jumzsagijn Ce- denbal vezette párt- és kor- jnányküldöttség. A testvéri mongol népnek forradalmi ünnepe alkalma bál további sikereket kívánunk hazájuk felvirágazfa- lésához. XXXI. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1974. JÜLIUS 11, CSÜTÖRTÖK Fock Jenő látogatása Csongrád megyében Fock Jenő, az MSZMP PoK. tikat Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán ' Csongrád megyébe látogatott. A kormány elnökét Szegeden, a megyei pártbizottság épületében dr. Komócsin Mihály, a megyei párt- bizottság első titkára, majd a megj'ei tanács épületében dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke tájékoztatta a terület politikai és gazdasági helyzetéről. A megbeszéléseken — amelyen részt vettek a megyei és a városi pártbizottság illetve a megyei és a vá- rosi tanács vezetői, — Fock Jenő néhány időszerű politikai kérdésről adott tájékoztatást. A Minisztertanács elnöke ezután az MTA szegedi bioló- giai kutató központját kereste fel, ahol dr. Straub F. Bruno akadémikus főigazgató s a kutatóintézet vezetői mutat, ták be az intézményt és ismertették a kutatómunka irányát,az elért első eredményeket. A tájékoztatón ott volt dr. Láng István, az MTA fő. titkárhelyettese is. Fock Jenő megtekintett néhány korszerűen felszerelt laboratóriumot. Délután a Csongrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat szegedi központjában Rakonczai Árpádné szociális, ta brigádvezető köszöntötte a Minisztertanács elnökét. Az üzemben dr. Piros LWkzló. a vállalat igazgatója tájékoztatta a vendégeket a vállalat újabb szegedi húsipari üzemeinek építkezéséről. Többek között elmondottá, hogy a csaknem egymilliárd forintos beruházás eredményeként elő. reláthatólag néhány év múlva kétszeresére nő majd Szege, den a szalámitermelés. Néhány régebbi és újabban készült üzemrész megtekintése után Fock Jenő — Hódi Ilona ifjúsági szocialista brigádvezető kérésére — beírta nevét a brigádnaplóba. A kormány elnöke ezután Hódmezővásárhelyre utazott. A városi pártbizottságon Török József, a városi pártbizottság első titkára fogadta. Ezután felkereste a hódmezővásárhelyi állattenyésztési fő- iskola tangazdaságának központját, ahol Csehó Péter igazgató tájékoztatója után megtekintette a gazdaság több üzemét. Látogatásának befejező programjaként felkereste a tangazdaságban lévő KISZ-építőtábort, amelyet Szögi Béla, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára mutatott be. Az ifjúsági vezető elmondotta, hogy az idei nyáron mintegy hatszáz Csongrád megyei középiskolás segédkezik az időszerű mezőgazdasági munkákban. A kormány elnöke az esti órákban visszautazott a fővá. rosba. Aczél György Györ-Sopron megyében Aczél György az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Minisztertanács elnökhelyettese kétnapos látogatást tet,t Győr-Sopron megyében. A vendéget kedden a megyei pártbizottság székházéban Háry Bála első titkár, Horváth Imre, Port Árpád és Zámbó József titkárok fogadták. Ezt követően Aczél György felkereste a Petőfi Sándor ifjúsági házat, majd megtekintette a színház és a műszaki főiskola építkezéseit. Részletesen érdeklődött a munkák állásáról, a határidők betartásáról. A keddi program befejezéseként Aczél György nagyaktíva ülésen pártmunkásokkal, közéleti személyiségekkel találkozott, s az időszerű köles belpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót. A látogatás második napján, szerdán Aczél György részt vett és feszólalt a Győr. Sopron megyei pártbizottság ülésén. A megye közművelődési helyzetéről és feladatairól folytatott élénk vita Háry Béla első titkár záró beszédével ért véget. Az ülés után Aczél György látogatást i tett a Győri Richards Finomposztógyárban ahol szocialistabrigád-veze. tőkkel találkozott és beszélgetett életükről, munkájukról. Sikerrel teljesíti feladatát a Szaljut legénysége A TASZSZ tudósítója jelenti a szovjet űrállomás földi irányító központjából: A Szaljut—Szojuz orbítá- lis rendszer összeszerelése során szerzett adatokból megállapítható, hogy jól működnek azok a berendezések, amelyektől a két kozmikus szerkezet összekapcsolásának pontossága függ —, közölte a tudósítóval a repülés egyik irányítója. A szakemberek nagyra értékelik azoknak a berendezéseknek a munkáját, amelyek a Szojuz 14-ben az űrutasok életéhez és munkájához szükséges feltételeket megteremtik. így Pável po- povics és Jurij Artyuhin munkarendje csaknem olyan, mint a normális földi napirend. A földön működik az űrállomás „ikertestvére”. A földi Szaljut méreteiben és felszerelésében megegyezik „égi testvérével”, csak a súlytalanság állapotát nem sikerült-rajta megteremteni. Ugyanúgy lakható, mint az űrtársa: két lakója „égi” űrállomás legénységének programjával megegyező munka- programot hajt végre. A földi Szaljuton gyakorlatilag ugyanazokat a parancsokat hajtják végre, amelyeket az „éginek” adtak ki. Az űrhajó utasainak mindarról. amit láttak, hallottak, észleltek, a fedélzeti naplóban, vagy a magnetofonszalagon be kell számolniuk, hogy ezeket az értesüléseket a mérnök-tervezők, geológusok, tengerészek, giofiziku- sok. meteorológusok a későbbiekben hasznosítsák. Szolidaritási gyűlések megyénkben a chilei nép szabadságáért Megyeszerte szolidaritási gyűléseken fejezik ki együttérzésüket a dolgozók a chilei hazafiakkal. A Nyíregyházi Konzervgyárban július 9-én és 107én chilei szolidaritási napokat rendeztek. A gyár dolgozói (jsztályonként ‘ és üzemrészenként külön-külön gyűlést tartották, ahol ismertették a chilei politikai helyzetet, s elítélték a katonai junta embertelen cselekedeteit. A gyűléseken többen is hozzászóltak és segítették annak a tiltakozó táviratnak a megfogalmazását, amelyet a gyár dolgozóinak nevében az Országos Béketanács elnökségéhez küldtek el. A táviratban a gyár dolgozói követelik, hogy állítsák helyre a törvényes rendet és adják vissza a chilei nép szabadságát. Figyelemre méltó, hogy a gyár egyik szocialista brigádja az elmúlt évben az, Allende nevet vette fel. Májusban, amikor Allende özvegye Budapesten járt, a brigád tagjai a brigádnaplót felvitték hozzá bemutatásra, s az özvegy bejegyzést tett a naplóba, majd azzal 4 hanglemezzel ajándékozta meg a brigádot, amelyen AI- lende elnök utolsó besz.de hallható. Július 9-én a Szabói :s- Szatmár megyei Állati >r- galmi és Húsipari Vállalat-, nal tartottak szolidaritásit napot. A vállalat dolgozód szót emeltek a chilei ha fiák mellett, s követelt élt; hogy Luis Corvaiant és a többi bebörtönzött hazt fit bocsássák szabadon. VéfíüT táviratot küldtek az Országos Béketanácsnak. A táviratban ez állt: Igazságot és szabadságot a chilei ncp- nek!” Kitüntetések, jutalmak Vasutasnapi készülődések Szabelcc-Szatmárban Ünnepségek, kultúr- és sportműsorok rendezésével készülnek a vasutas dolgozók a 24. vasutasnap méltó megünneplésére. A Debreceni MÁV Igazgatóság területén hat csomóponton — Záhonyban, Nyíregyházán, Mátészalkán, Debrecenben, Püspökladányban és Kisújszálláson — tartanak összevont ünnepségeket pénteken és szombaton. Szabolcs-Szatmár megyében 10 ezer dolgozót köszöntének, a legjobb munkát végzőknek kitüntetéseket., pénzjutalmakat adnak át. A nyitó ünnepséget a záhonyi körzet dolgozói Fé- nyeslitkén, a kocsijavító műhelyben rendezik meg július 12-én délután háromnegyed kettőkor. Szegedi Nándor, az igazgatóság vezetője tart ünnepi beszédet, melyben tájékoztatja a megye vezetőit, a vasutasokat az eddig végzett munkáról. a kongresszusi felajánlásokról, a brigádok szocialista versenyéről. Az ünnepségen részt vesznek a szomszédos szovjet és csehszlovák vasútállomások képviselői is. A nyíregyházi MÁV csomóponton szombaton 10 órakor kezdődik az ünnepség az üzemi étteremben, melyen részt vesznek a szállító partnerek vezetői is. A megemlékezés után Kiváló dolgozó kitüntetést és törzsgárdajelvényt adnak át. Délután kultúr- és táncműsort tartanak, vasárnap délelőtt pedig sportműsor kezdődik az NYVSC, sportpályáján. Mátészalkán július 13-án délután két órakor a MÁV kultúrotthonban rendezik a vasutasnapi megemlékezést. Az állomás vezetője jutalmakat ad át a legjobb dolgozóknak és soron kívüli előléptetésekre is sor kerül. Vasárnap a helyi sportpályán versenyeket rendeznek. Szombaton délelőtt 11 órakor a debreceni ünnepségen adják át tíz dolgozónak a Kiváló Vasutas, tizenhétnek. az Érdemás Vasutas kitüntetéseket, tizenheten kapnak vezérigazgatói és húszán vasútigazgatói elismerést. Mindenhol a helyi ünnepségeken adják ,át a Kiváló dolgozó kitüntetést — a szabolcsi vasutasok közül 409-en kapják meg. Az említett kitüntetésekkel ésav. elismerésekkel együtt 680 ezer forint pénzjutalma', adnak át. Soron kívüli előléptetésben 559-en részesülnek. A MÁV azon vállalatok közé tartozik, ahol a legmagasabb a törzsgárdatagok száma. A harminc éves szolgálat után 196-an veszik át a törzsgárdajelvény arany fokozatát, huszonöt éves szolgálat után 604-en az ezüstfokozatot és húsz év után 700-nn bronjrfokozató jelvényt kapnak. Az 1508 törzsgárdatagnak a kitüntetésekkel együtt egymillió 360 ezer forint jutalmat adnak át. A külszolgálati dolgozók 600 ezer forintos pénzjutalomban részesülnek. Huszár István Moszkvában Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke és a bizottság 14. ülésszakán résztvevő magyar küldöttség szerdán látogatást tett a Moszkvics autógyárban a szovjet fővárosban. A delegáció tagjait a v gyárlátogatásra elkísérte Uruskin szovjet autóipari miniszter- helyettes is. Rapai Gyula, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete szerdán a nagykövetség épületében foga4 dást adott a Huszár István vezette küldöttség tiszteletére. A fogadáson többek kö-i zött megjelent Drriihail Le-í szecsko miniszterelnök-helyettes és a szovjet társadalmi és gazdasági élet több vezető személyisége. Leonyid Brezsnyev üdvözlő levele Marton Pálnénak A június 15-én felavatott vérségi falumúzeum megnyitásakor — amint arról már hírt adtunk — a szovjet nagykövetség képviselője tolmácsolta Marton Pálnénak. a múzeum létrehozását kezdeményező paraszti író- asszonynak Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának üdvözletét és jókívánságait. Leonyid Brezsnyev üdvözletét tartalmazó levelet szerdán délután szívélyes baráti találkozón adta át Versegen B. D. Sevikin, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének követtanácsosa Marton Pálnénak. Jelen volt Cservenka Fe-i rencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a Pest megyei tanács elnöke és Brenner Péter az MSZBT! osztályvezetője (MTB