Kelet-Magyarország, 1974. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

' lóidat ICELET-MAGYARORSZAO im }«Bm * KEDD: SZERDA: HÉTFŐ: Nixon látogatása Minszkben — Gromiko —Kissinger tárgyalások Moszkvában — Meghalt Peron argentin elnök Szadat hazautazott Szófiából — Genfben megnyílt a leszerelési bizottság nyári ülésszaka Véget ért a moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozó — Megnyílt az arab orszá­gok védelmi tanácsának kairói ülése CSÜTÖRTÖK: Harcok Saigon közelében — Kissinger tájékoztatta a NATO állandó tanácsát a moszkvai csúcstalálkozó eredményeiről PÉNTEK: Giscard francia elnök fogadta Kissin- gert — Újabb letartóztatások Etiópiában SZOMBAT: Kissinger Rómában — Fidel Castro nyi­latkozata kubai—amerikai tárgyalások lehetőségéről és feltételeiről Egyes államokban a költ­ségvetési év július 1-én kez­dődik és a következő eszten­dő júniusának végéig tart. Az embernek az az érzése, mintha a diplomáciában is így számítanák már az éve­ket: egy szovjet—amerikai csúcstalálkozótól — a kö­vetkező évi hasonló legmaga­sabb szintű tárgyalásig. „Újévi lendületet” vár mindenki a genfi négy és a bécsi egy tárgyalássorozaton is, hiszen valamennyi érte­kezlet munkáját befolyásol­ja, hogyan foglalkozott Moszkvában Brezsnyev és Nixon a legfontosabb nem­zetközi problémákkal. Genf­ben éppen ezekben a na­pokban kezdte meg munká­ját a leszerelési bizottság, ugyancsak a svájci város­ban ülésezik tavaly augusz­tus vége óta a biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának 35 de­legációja, a Genfi-tó partján találkoznak rendszeresen a SALT, a hadászati fegyve­rek csökkentéséről szóló szovjet—amerikai megbe­szélések részvevői. A genfi közel-keleti békekonferencia ügye szintén a moszkvai csúcstalálkozó eredményei­nek segítségével mozdulhat el a majdnem-holtpont hely­zetéből. Bécsben a közép- európai haderőesökkentés kérdésé kerül új megvilágí­tásba a Brezsnyev—Nixon tárgyalások után. Természetesen „új év kez­dete” ez a két hatalmas or­szág kapcsolataiban is. Hadd emeljem ki csak az üzleti elemeket: amerikai cégek olyan mezőgazdasági gépe­ket szállítanak, amelyek még nem szerepeltek a szovjet importlistán. Szó van évi 20 —30 ezer szarvasmarha te­nyésztésére alkalmas telepek vásárlásáról is, ezenkívül komplett betakarító gépek és kukoricatermesztő gépsorok szintén szolgálni fogják a szovjet mezőgazdáság fej­lesztését. Az Occidental Pet­roleum ura, Armand Hammer éppen a Nixon-látogatás nap­jaiban írt alá sokmilliárdos üzletet vegyipari szállítások­ról. És így tovább ... S ami már a jövőre vo­natkozik: az SZKP KB Poli­tikai Bizottsága, a Legfel­sőbb Tanács elnöksége és a Szovjetunió Minisztertaná­csa joggal állapíthatta meg: „A Szovjetunió és az Egye­sült Államok között megkö­tött megállapodások összes­ségükben széles alapot te­remtenek a szovjet—ameri­kai kapcsolatok további fej­lesztése és a kölcsönös együttműködés számára.” A szovjet—amerikai csúcs­találkozó után a nyugati ha­talmak egymás közti viszo­nyának tisztázása is új len­dületet kaphat. Úgy mond­hatnék: most már van mihez tartaniok magukat. Az Egye­sült Államok és Nyugat­Európa kapcsolata az otta­wai nyilatkozattal még csak elvileg kapott meghatározást, gyakorlatilag az érdekellen­tétek továbbra is fennálla- nak. így például a Közös Piac és az olajszállító arab országok közt rövidesen fon­tos tárgyalások indulnak meg. A NATO európai tag­jai óriási katonai megrende­léseket kell, hogy tegyenek: például a hírhedt Starfigh- ter-repülőgépek helyett kell újakat beszerezniök. Izgal­mas vitakérdés: ki vágja zsebre a több milliárdos üz­let hasznát: az amerikai, vagy a nyugat-európai (pél­dául a francia, angol, nyu­gatnémet) repülőgépgyáro­sok? Kissinger amerikai külügy­miniszter látszatra azért jár­ja végig a nyugat-európai fővárosokat, hogy tájékoz­tassa a szövetségeseket ar­ról, ami Moszkvában tör­tént. Valójában már a to­vábbi lépéseket készítik elő: például egy francia—ameri­kai csúcstalálkozót. Fran­ciaország és a NATO úgy­nevezett európai csoportjá­nak közeledését, a Közös Piac és az Egyesült Államok szükséges megállapodását. Az amerikai diplomácia aktivitását az is magyaráz­za, hogy a belpolitikáiig szorongatott helyzetben lévő Nixonnak továbbra is szük­sége van a külpolitikai lát­ványos akciókra. Ezek egyi­ke talán a Kubával történő kapcsolatfelvétel lesz. Fidel Castro a hét végén jelentet­te be, hogy közte és Fulb- right szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságá­nak elnöke között levélvál­tás zajlott le. Ennek alap­ján Holt amerikai szenátor ellátogatott Kubába. Fidel Castro közölte, hogy nem látja akadályát Kissingerrel való tárgyalásoknak sem, ezek előfeltétele azonban az, hogy az USA szüntesse meg a Kuba ellen még 1972-ben elrendelt blokádot. Latin-Amerxka másik nagy eseménye a héten Peron argentin elnök halála volt. Nincs egy esztendeje sem, hogy az 1955-ben Buenos Airesből elüldözött tábornok­elnök visszatérhetett hazá­jába és egy választási győ­zelem révén visszakerülhe­tett az e'nökl székbe. Olda­lán alelnöknek Isabel Peront választották meg: az özveey most az argentin állam élé­re került. 1977-ig terjedne a megbízatása, kérdés azon­ban, hogv a neronista moz­galom különböző szárnyai­nak versengése, a másfél éve még hatalmon volt had­sereg bfnthnaflansAga, to­vábbá az ország számos gaz­dasági gondja nem kezdi-e ki Latin-Amerika első női elnökének tekintélyét és ha­talmát? Magának Peronnak a politikája antiimperialista jellegű volt, az ország füg­getlenségét, népének de­mokratikus fejlődését cé­lozta, ezeket a törekvéseket méltányolta és támogatta az Argentin Kommunista Párt is. Argentína két katonai dik­tatúra harapófogójában van: északról a brazil nagyhatal­mi ambíciók fenyegetik, nyu­gatról a chilei fasiszta tisz­tek rémuralma szolgáltat rossz példát a Buenos Aires-i reakciónak. Hogy mi­lyen Irányba halad a pe­ronizmus Peron nélkül, ez nemcsak Argentína belügye, hanem az egész latin-ameri­kai kontinens izgalmas kér­dése. A Közel-Kelet eseménye az Arab Ligához tartozó or­szágok védelmi tanácsának kairói ülése, ahol azt vitat­ták meg, milyen formában siethetnek az izraeli soroza­tos támadásoknak kitett Li­banon segítségére. Míg Kurt Waldheim, az ENSZ-főtitká- ra eléggé kétkedve nyilatko­zott a genfi közel-keleti bé­kekonferencia kilátásairól, Asszad szíriai államfő egy egyiptomi lapnak adott nyi­latkozatában éppenséggel de­rűlátóan szólt a békekonfe­rencia nyújtotta lehetőségek­ről és közölte, hogy rövide­sen egyiptomi—szíriai tár­gyalások lesznek a genfi kö­zös tárgyalási taktika kidol­gozásáról. Asszad nyilatko­zata annál is figyelemre méltóbb, mert emlékszünk rá, hogy 1973 decemberében a genfi békeértekezlet meg­nyitásakor Szíria nem kép­viseltette magát. Az akkor üresen maradt széksort most már kész elfoglalni a szír delegáció és hallandó haté- konvan közreműködni a kö­zel-keleti béke megteremték seben. Végül az etiópiai esemé­nyekről kell megemlékez­nünk: a több mint négy hó­napja tartó katonai zendü­lések, diákzavargások és sztrájkok ^sorában most ju­tottak el az első nevesebb személyiségek letartóztatá­sáig. Rasz Aszrate Kassza, az etióp arisztokrácia hang­adója, a koronatanács elnö­ke is a letartóztatás sorsára jutott. A császár, Hailé Sze- lasszié később egyetértett a katonák intézkedésével — fe­ledve. hogy ez a Rasz Asz­rate Kassza 1960-ban a ki- rályoárti esaoatok élére állt, amikor először volt állam­csínykísérlet . . . Rasz Aszrate Kassza aoja ped'g 1916-ban lemondott az étién trónra vonatkozó igényéről — Hailé Szelasszié javára. Az etióp zűrzavarral kap­csolatban érdemes újra em­lékeztetni arra, hogy a Vö­rös-tenger déli kijáratának ellenőrzése szemnontjából rendkívüli fontossága van Etiópiának — tehát nem csupán etiőn belügv. hogy ki lesz az úr Addisz-Abebában? Pálfy József HAZÁNK Európa országai között 2. A gazdasági növekedés folyamatában valamennyi szo­cialista országban voltak olyan évek, amikor a ko­rábbi időszakhoz képest mérséklődött a termelés növekedési üteme. A gazdasági növekedés ütemének ingadozásához hoz­zájárult a mezőgazdasági termelés alakulása. Egyes évek­ben a kedvezőtlen időjárás hatására csökkent vagy alig emelkedett a termelés. Az utóbbi években azonban — nagy­részt a növényi kultúrák fejlesztése, a műtrágyázás, az öntö­zés és a gépesítés eredményeként — egyenletesebbé vált a mezőgazdasági termelés növekedése. Az össztermelés éven­kénti növekedésének ütemében megfigyelhető ingadozások­hoz az is hozzájárult, hogy valamennyi szocialista országban egyenetlenségek voltak az egész növekedési folyamat alapját képező beruházási tevékenységben. Az infláció A nyugat-európai tókés országokban az össztermelés 1950 és 1970 között évente átlagosan 4,6 százalékkal növeke­dett. A növekedés üteme szempontjából nincs különbség az 1950-es és az 1960-as évek között, ha összességükben vizsgál­juk a nyugat-európai országokat. Ha viszont külön-külön nézzük, más a kép. A Német Szövetségi Köztársaságban és Ausztriában az 1930-as években kisebb volt a növekedés üte­me, mint az 1950-es években. Ezzel szemben például Belgi­umban, Dámában, Franciaországban, Írországban és Norvé­giában a növekedés üteme az 1960-as években gyorsulást je­lez. A tőkés országok gazdaságában alkalmazott új irányítá­si módszerek és a fokozódó állami beavatkozás nem szüntet­ték meg a gazdasági növekedés periodikusan ismétlődő inga­dozásait, legalábbis nem olyan mértékben, ahogyan remélték. Mindössze azt érték el, hogy nem. vagy kevés olyan év volt, amikor az egyes országokban csökkent a termelés. Nagy általánosságban — az egyes országok közötti ki- sebb-nagyobb eltérésektől eltekintve — a második világhá­ború utáni gazdasági fejlődés a fejlett nyugat-európai orszá­gokban négy ciklusra (fejlődési szakaszra) osztható. Az első időszak a második világháború befejezésétől 1951-ig tartott és lényegében a helyreállítást szolgálta. Ebben az időszakban a termelés évenként gyorsuló ütemben nőtt, és a csúcsértéket 1950-ben érte el. Ezt követően a termelés üte­me csökkent, majd 1953-tól ismét növekedni kezdett. Az 1955. évi újabb csúcs után ismét olyan évek következtek, amikor a termelés üteme csökkent. A mélypont 1958-ban volt, ezután mérsékelt emelkedés következett, majd 1960-ban — és rész­ben 1964-ben — ismét magas volt a fejlődés üteme. Ezt ismét a lassulás évei váltották fel egészen 1967-ig, hogy egy újabb fellendülési periódusnak adjanak helyet, amely azonban megint rövid életűnek bizonyult; az 1969. évi csúcsot 1970- ben és 1971-ben viszonylag mérsékelt fejlődés követte. A nyugat-európai ' országok gazdaságában az utóbbi években új vonás, hogy a fejlődést, általános és gyorsuló ütemű infláció kísérte és kíséri. Az infláció mérséklésére kí­sérletet tettek — kevés sikerrel — úgy, hogy lassították a gazdasági növekedés ütemét. Az elmúlt évek példái azon­ban azt bizonyítják, hogy a tőkés világban még akkor is az infláció fokozódása tapasztalható, ha a gazdasági fejlődés üteme változatlan, vagy éppen csökkenő mértékű. A „rangsor" Ha az európai tőkés országokat az elmúlt 20 év alatt elért növekedési ütem alapján rangsoroljuk, elgondolkoztató képet kapunk. Az első hét ország sorrendben a következő: Német Szövetségi Köztársaság, Spanyolország, Görögország, Olasz­ország, Portugália, Ausztria, Franciaország. Milyen közüs vonások jellemzik ezeket az országokat? A hét országból négy, jellemzően mediterrán éghajlatú ország (Spanyolország, Görögország, Olaszország, Portugália), sőt, bizonyos mérté­kig ide sorolható Franciaország is; öt országban jelentős a munkaexport és a turizmus (Spanyolország, Görögország, Olaszország, Portugália, Ausztria); közülük kettő a második világháború fő vesztesei közé tartozik (Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és ha nemcsak Európát nézzük, ide sorolható Japán is), sőt, közülük kettő az elmúlt 25 év során gyarmati háborúkba bonyolódott (Franciaország és Portugá­lia); három ország (Spanyolország, Görögország, Portugália) az európai gazdasági fejlettségi szint alsóbb fokán, két or­szág pedig (Olaszország és Ausztria) a középen helyezke­dik eL LÁSZLÓ LAJOS: ^Uránbányászok RÉSZLETEK A GONDOLAT KIADÓNÁL AZ IDEI KÖNYV­HÉTRE MEGJELENT RIPORTKÖNYVBÖL 5. — Visszatérek arra, amit előbb mondott. Drágán bá­nyásznak, tehát nem valami dús uránmezőket találtak ... És mégis bányásznak. Ezt nem értem, hiszen nemcsak a kapitalista világban, ha­nem a népi demokratikus országokban is vannak — és ez köztudomású — gazdag le­lőhelyek. Csehszlovákiában, a Szovjetunióban. Akik ott jártak, állítják, hogy dúsabb, gazdagabb mezők a mieink­nél. Miért hát...? — Drágán bányászunk, de ez nekünk megéri. Ha pedig így van, akkor nemzők nél­kül van így. Az urán több­féle, a részletek a szakem­bereket érdekelhetik, a lai­kusoknak hiába magyaráz­nám. Talán még annyit, hogy nemcsak a haditechnikában, a békés felhasználásban is egyre érdekeltebbek va­gyunk. Atomreaktoraink vannak. Az atomerőmű, ame­lyet Paksnál terveznek, ugyan még nem épült fel, de biztosan meglesz. Hogy a gyógyászatban mi a szerepe a radioaktív anyagoknak, azt hiszem, nem kell ma­gyaráznom: az izotópok cso­dát művelnek. A radioaktív jód Déldául a pajzsmirigy működéséről, vagy annak rendellenességeiről tájékoz­tat, a radioaktív foszfor az agvdaganatok továbbterje­dését akadályozza meg, a kobalttal, céziummal kel­tett sugárözönnel belső da­ganatokat lehet szétroncsolni. —■ Beszélhetnék még arról is, hogy a közlekedésben, a hajó­zásban, s egyáltalán az ener­giafogyasztásban mit jelent a hasadó anyag. A jövőt. . — Az Uránváros Pécs modern negyede. A vállalat­nak alapvető érdeme van abban, hogy felépült. De úgy tudom, mást is kapott az ércbánya révén Pécs. — Soroljam? Duna-vlzet, új klinikát, talán az ország legmodernebb rendelőinté­zetét, új áruházakat, étter­meket, bölcsődéket, óvodá­kat. URÁNVAROSI ANZIKSZ Nem tudnám megmondani, mennyien élnek Magyaror­szágon, a világon az uránérc bányászatából és feldolgozá­sából. Sokan. A mecseki érc vonzása sok embert érint, el­sősorban Pécsett, amely egyébként is kinőtte hajda­ni, békés, idillikus polgári korlátáit. Már a negyvenes évek végén, a modern szén­bányászat kezdetén megvál­tozott a város képe. Hatal­mas házak épültek a keleti negyed peremén. A régi kis bányászkolóniák szinte szé­gyenkeznek a paloták tövé­ben. A fővárosból Pécsre igyekvő már kilométerekről látja ezt az új városrészt. A délnyugatról érkező pe­dig a még korszerűbb Urán­várost pillanthatja meg. amely talán szimbóluma is a két bányászati ágazat kü­lönbségének. Az uránbányá­szat kénytelen a technika legújabb eszközeit felhasz­nálni ahhoz, hogy gazdaságos, versenyt álló legyen a ter­melése. Az ember, aki ezt véghezyiszi, maga is alakul. Szokáséiban, igényeiben. És ezt az igényt kielégíti az ott­hon. Olyan várost kapott az uránbányász, hogy érezze, mennyire fontos személy 6 mennyire becsülik, értéke­lik. Az építkezés 1955-ben in­dult a város legszebb sík­ságán, villák szomszédsá­gában, szántóföldek mellett. (Folytatjuk) A turizmus Mi volt az oka annak, hogy Európa tőkés országaiban ép­pen azokban az országokban érték el a legmagasabb fejlődé­si ütemet? A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány olyan tényezőt, amelyek lehetővé tették az átlagosnál gyor­sabb növekedési ütemeit. Több, a környezetéhez képest elma­radott ország a turizmus révén óriási valutabevételhez jutott, ami lehetővé tette, hogy az import egészét ne kelljen export- tál ellensúlyozni. A munkaerő exportja révén jelentős valu­tabevételhez jutottak azok az országok ahonnan a munkaerő külföldre távozott. A turizmus és a munkaerőexport gazdasági hatékonysá­ga sokkal magasabb, mint amilyet ezek, a viszonylag kevés­bé fejlett országok az ipari vagy a mezőgazdasági termékek exportjával elérhettek volna. A háborúban vesztes tőkés országok megszabadultak sok olyan, terhes tradíciótól, amelyeket a győztes hatalmak egy ideig még cipeltek: viszonylag kisebb összeget fordftottak ka­tonai kiadásokra, s a fiatalok — a hadsereg és a gyarmati ad­minisztráció helyett — a gazdasági pályát választották stb. Mindez hozzájárult a gazdasági fejlődés fellendüléséhez. Európában a leggazdagabb tőkés országok sorrendjében azok az országok vezetnek (Svédország, Svájc, Dánia, Norvé- gia), amelyek nem táplálhattak hatalmi illúziókat. Az utóbbi 20 évben pedig azok az országok törtek előre (Német Szövet­ségi Köztársaság, Olaszország), amelyeknek hatalmi ábránd­jait a vesztes háború összezúzta. (Folytatjuk! ViLÁCIlipXlSfl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents