Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-23 / 145. szám

1974. Jűnfw? W.'

WWrW-WSETAW^irK'G — VÄSÄRNAPf MELLÉKMrP

t: 'ef»irt

Dr. Romány Pál:

A területfejlesztés céljai*

A területfejlesztés célja a politikád és Igazgatási határozatokban megfogalmazódott, jogszabályokba került 1970-től kezdve rendszeresen. Eszerint kettős célt követtünk: egyrészt az ország gazdasági erőforrásainak hatékony és tervszerű kiaknázására törekszünk, másrészt mérsékelni kívánjuk\a különböző területek népességének életszínvonalában megállapítható indokolatlan eltéréseket. Ezzel együtt — S* részben ezáltal — fejleszteni az ország településhálózatát, tovább csökkenteni a különbségeket város és város, illetőleg a falu és a város között.

Az ország gazdaságföldrajzi és egyéb feltételei nem változtak olyan mértékben, hogy a következő tervidőszakban változtatnunk kellene ezeken a célkitűzéseken. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a célok elérése, a terület- fejlesztési feladatok teljesítése mind nagyobb felkészülést, összefogást kíván, szó szerinti fejlesztési politikát, olyan felelősséggel, amilyennel a jelennek és a jövőnek tartozunk.

A feltételeket vizsgálva az erősíthető meg, hogy a területfejlesztésben is folytatnunk kell mindazt, ami az elmúlt évek gyakorlatában helyesnek bizonyult és egyidejűleg módosítani, kiegészíteni mindazt, ami arra szorul.

Ipartelepítés távlatra

Először azt keTl megállapítani, hogy a területfejlesztési politikában is — gazdaságpolitikánknak megfelelően — növelnünk kell a gazdasági h uékonyság érvényesítését. Ezt a követelményt több összefüggésben kell szemlélnünk, hogy valóban a hatékonyság növekedése származzék belőle. Melyek ezek?

Az ipartelepítés, az új ipari bázisok kialakítása szűkebb térre szorul, hiszen korábban még a munkaerő-felesleggel rendelkező körzetekről beszélhettünk, ma már csak településeket említhetünk, ahonnan számottevő új létszám vonható be a termelésbe. Jellemzővé válik a következő években, hogy a nyugdíjba menők korosztályát csak éppen pótolja a helyükbe lépő ifjú korosztály, sőt, nagyvárosainkban erre sem lesz lehetőség. Ez jellemző országosan. Helyileg mégsem elhanyagolható a szabolcsi, zempléni, a dél-somogyi és néhány más mikrokörzet, ahol viszonylagos bőségben található munkaerő, ahol a termelés bővítése még a munkáslétszám bővítésével kapcsolható össze.

Ezeken a területeken sem célszerű azonban azt az ipartelepítést folytatni, ami a korábbi években több városban és községben — bizonyos mértékben elkerülhetetlen — gyakorlat volt, nevezetesen azt, hogy többféle iparágazathoz tartozó sok kis egységet hoztak létre. S elmondhatják, hogy néhány helyen úgy jártak, mint az a mesebeli' juhász, aki száz sovány birkájáról sem tudott annyi gyapjút nyírni, mint szomszédja a jóltartott tízről. A variábilis ipari lehetőségekből olyan telepítést indokolt választani, amely nemcsak egyszerűen karaktert ad a mikrokörzet termelésének — bár ez sem elhanyagolható —, hanem méreténél fogva lehetővé teszi a korszerű üzem- és munkaszervezési elvek alkalmazását és a különböző fokon képzett szakemberek foglalkoztatását. Röviden: kevesebb, nem szétszórt, jobban előkészített, a jövőnek is várhatóan meg»- felelő, új ipartelepítést kell megvalósítanunk, s ha politikai-gazdasági érdekeinkkel egybeesik, még átmeneti áldozatot is hozva!

Ennék az elvnek a következetes érvényesítésén kellene munkálkodni a meglévő ipari bázisok fejlesztésénél is. A gazdasági haté- tanyság kívánatos növekedését fékezné, ha konzerválódna az ipartelepítési „láz” éveiben, egy-egy városban csupán foglalkoztatás céljából létrejött termelési szerkezet. A szocialista gazdaság mérhetetlen előnyeit ebből a szempontból is sokkal jobban szükséges hasznosítanunk. Meg lehet — és meg kell — találnunk azokat a termelésszervezési és iparszervezeti formákat, amélyek nyomán a helyi kooperáció forrásai bővíthetők, a termelési és az általános költségek csökkenthetők, a szakmunkás, a technikus és a mérnökellátás alapjai erősíthetők. Ahol lehet üzemen belüli szakosítás utján. ahol szükséges gyáregységi fúziók révén, sőt esetenként egyes tevékenységek, termelési irányok megszüntetése árán.

A rekonstrukciós jellegű fejlesztés akkor felel meg feladatának, ha összekapcsolják a termelés következetes szelekciójával úgy, hogy termelékenység és piaci kereslet szempontjából kiegyensúlyozott gazdasági szerkezet, dinamikus növekedés jöjjön létre a települési központokban. Vagyis: új és régi városainkban, iparosodó nagyközségeinkben elsősorban nem újabb és újabb telepítésekre — a leányvállalatok leányvállalataira — van szükség, hanem új, határozott és közös — központi és helyi — kezdeményezésekre. A meglévő bázisok szélesítésére, ahol előnyös, ott a koncentrálásra, ha az intenzív és szelektív fejlesztés mind nagyobb körben érvényesíteni és helyi gazdaság- fejlesztési tartalékainkat hasznosítani akarjuk. Ez segíthet Budapest és néhány nagyvárosunk következő években kibontakozó nagy munkaerőgondján is.*

Komplex gazdaságfej 1 esztés

Az ország gazdasági potenciáljának tetemes része a mezőgazdaság, amely hatalmas fejlesztési lehetőségeit tulajdonképpen csak most — az évtizedes nagy előkészületeket követően — tárja ország-világ elé. Mégpedig úgy. hogy ez a mezőgazdaság már egyáltalán nem zárt körű „őstermelés", hanem környezetéhez és az ország (sőt a külföld) gazdaságához — hasonlóan az iparhoz — ezer szállal

* Részlet a szerzőnek a Magyar Közgazdasági Társaság' XIII. vándorgyűlésén elhangzott referátumából.

kapcsolódik. Ez is arra utal, hogy a területfejlesztés szerves része a mezőgazdasági fejlesztés is, ami egyúttal azt jelenti, hogy a fejlődése nyomán jelentkező kölcsönhatásokra — más ágazatok fejlődésére, a települések alakulására — nagyobb mértékben kell számolni.

Most a gazdasági hatékonyság nézőpontjából vizsgálva, csak arra utalhatunk, hogy az ipari jellegű termelési eljárások elterjedése üzemi' szakosodással jár együtt a mezőgazdaságban is. Ez pedig más követelményeket támaszt a mezőgazdasági dolgozók felkészültsége, létszáma és foglalkoztatási ideje, annak szakaszossága iránt is. Jelenti azt is, hogy a korszerű mezőgazdasági gépek kezelését sajátítsák el a mezőgazdaságban dolgozó nők is. Az említett követelmények ma még nem tömeges jellegűek, de azzá válnak már a közeljövőben. Különösen akkor, ha nemcsak egyes mezőgazdasági üzemek, hanem — ami kívánatos — egész mezőgazdasági vidékek szakosodása fokozódik a természeti adottságok, a bővülő öntözési lehetőségek, a feldolgozó kapacitások jobb hasznosítására. És ebben a periódusban már komplex területi gazdaságfejlesztési kérdéssel állunk szemben, amire majd úgy adhatunk helyes feleletet, ha együttesen vizsgáljuk az összes adottságokat, a nagyipari és a bedolgozói rendszer fejlesztési lehetőségeit és indokoltságát, a települések funkcióit és más igényeiket.

A gazdasági hatékonyság országos méretű növelése tehát — amely elengedhetetlen gazdaságpolitikánk érvényesítése, életszínvonalunk emelése érdekében — egyrészt azt kívánja, hogy a területű gazdaságfejlesztés mindenegyes lépésénél szembesítésre kerüljön a helyi érdek, az ágazati érdek az országos érdekekkel, a termelői, a foglalkoztatási érdek a társadalmi érdekekkel, másrészt azt, hogy egyidejűleg mérlegeljük a mai és a holnapi igényeket, a hagyományosnak tekinthető és a modem termelési, szervezési eljárásokat és mindenekelőtt: a társadalmi összefüggéseket. Mindezeknek népgazdasági terveinkben kell helyet biztosítani, s ezenbelül a területi tervezésben.

Településeink holnapja

A területi' gazdaságfejlesztési feladatok között külön is említeni kell — másodszor. — a lakossági szolgáltatások fejlesztését és -az ezzel együtt járó helyi termelés biztosítását. Jelentős e téren az egyenlőtlenség, sok településünkön — minden haladás ellenére — található bőven fogyatékosság.

A területi gazdaságfejlesztési és a településhálózat szoros kapcsolata egyértelmű. Történelmileg igazolt, hogy egy-egy gazdasági tevékenység hogyan lendítette fel ,majd elsorvadása miképpen szüntette meg települések sorának a fejlődését. Más — nem közvetlen gazdasági — tényezők szerepe is vitathatatlan ugyanakkor a települések fejlődésében, bizonyos értelemben beszélhetünk településfejlesztési politikáról i's, amelyben persze a gazdaság- fejlesztés mégis meghatározó.

Ha az első kérdéskörrel kapcsolatban azt állapítottuk meg, hogy a gazdasági hatékonyság erősítésére kell törekedni, akkor most — harmadik követelményként — úgy szükséges fogalmazni, hogy a településfejlesztésben a szocialista város- és községpolitika következetes érvényesítésére és a tervszerűség erősítésére van szükség: Más szóval: nagy fokú, korábbi elmaradottságunk megszüntetése nem külföldi, főleg tőkés városfejlesztési modellek átvételével, mechanikus alkalmazásával érhető el, hanem a mi települési struktúránkra szabott, szocialista társadalmi-gazdasági viszonyainknak megfelelő településfejlesztési politikával. S ebbe aá is beletartozik, hogy mi elTiszaparton, pihenőhely. (Jene József rajza)

kerülhetjük — s el is kell kerülnünk — az anarchikus városfejlesztés tőkés országokbeli csődjét, a szociológusok által feltárt „elidegenedés” elburjánzását, de a falvak — a tényleges falvak, nem pedig a Gyűrűfű nagyságú „tanyaközpontok” — elnéptelenedését is.

Ha a termelési, foglalkoztatási feltételeik megfelelőek — márpedig ismert, hogy azok, sőt a mezőgazdasági és az ipari munkából származó jövedelmek is kiegyenlítődtek nálunk — szemben jó néhány tőkésországgal, ahol az ipartól jelentősen elmarad a paraszti jövedelem —, akkor a lakosság életkörülményeit alakító számos egyéb tényező megléte, vagy hiánya függvényében változik a településhálózat, illetve a népesség vándorlása. Ebből következik, hogy a településfejlesztési' politikánkban mind a városi, mind a nem városi települési kategóriákra figyelmet kell fordítani. A városokban — képletesen szólva — utói kell érni a korábban támadt igényeket, s a mi viszonyaink között jövővel rendelkező, nem városi településeken pedig fokozatosan elébe kell menni ezeknek az igényeknek.

Községek, kis városok

A közeli évekre az tervezhető, hogy az azonos szerepkörű településeken — ismert, hogy tíz települési kategóriát tartalmaz a jóváhagyott településfejlesztési elgondolás — élő lakosság ellátási színvonalát közelítsük, majd ezt követően a különböző szerepkörű településeik közötti ellátási, infrastrukturális különbségeket csökkentsük. Napirendre tehát nem településeink várossá nyilvánítását indokolt tűzni, hanem településeink — benne városaink egy részének is — városiasodását

A községek, Ms városok népességmegtartó szerepe növelésének nálunk nincs társadalmi akadálya. A szükséges technikai-ellátási fejlesztés minden bizonnyal kevesebbe kerül a társadalomnak, mint a nagyvárosokba való — járulékos urbanisztikai költségekkel emelt — beköltöztetés. E települések lakóhelyfunkciójának erősítése természetesen a helyi munkahelyek fenntartása, gyarapítása mellett a közlekedési feltételek lényeges javítását igényli, amit egyébként enélkül is meg kellene tenni. De ez a feltétele annak is, hogy a nagyvárosokra irányuló nyomás csökkenjen, ne emész- sze fel fejlesztési forrásainkat a hatalmas méretű lakás- és közműépítés, hogy több jusson a nagyvárosi funkcióból eredő, nem kevés befektetést igénylő művelődési, egészségügyi, művészeti stb. beruházásokra is. Röviden: nem valamiféle romantikus, vagy „vissza a természethez” jelszó alapján indokolt a városok mellett a nem városokkal is foglalkozni, hanem egyszerűen azért, mert egy szocialista, modern országban a városok mellett létjogosultsága van a modernizált falvaknak, kisebb települési közösségeknek is .Különösen akkor, ha ezek a települések olyan nagyközségek, amelyekből kitelne három-négy nyugat-európai — városnak nevezett — település lélek- száma is.

Az ország településeinek városiasodásában

és a városok fejlesztésében — azt szükséges alapvetőnek tekinteni, hogy mennyire szolgálja az ott élő lakosság valóságos érdekeit, menynyire segíti az önerőből és — a tágabb közösség — az országos támogatásból fakadó források legcélszerűbb hasznosítását a közmű, a közművelődés, a közegészségügy, egyszóval a közösség érdekében.

A korszerűséget pedig semmiképpen sem Indokolt külső jegyekre egyszerűsíteni1, öncélú városképi elemmé degradálni. A városkép már az urbanisztika kérdése. Két lapból idézek:

Az első a Le Nouvel Observateur, amely felteszi a kérdést egy párizsi — valóságos toron yház — építkezés kapcsán: mi indokolt«

egy egész városrész eltorzítását, amelynek „varázsa” volt? „—s válaszul —” a vállalkozói? bevallják, hogy sokkal szívesebben építenének

gyorsabban, 6—8 emeletes épületeket ahelyett, hogy tőkéjüket 5 évre lekötik azzal, hogy toronyházakat építenek. A toronyházépítés elsősorban presztízskérdés. Mindezt azért teszik, hogy kielégítsék a mai gazdag városlakók „Ikarosz-komplexusát.” Ez — fűzi hozzá a lap — a társadalmi elkülönülés művelete, örülhetünk, tehát az olyan híreknek, mint amiről a Magyar Hírlapban olvashattunk a minap, ahol Nagykőrös vezetői Mjelentették, hogy a város építkezésében alkalmazkodnak a város hangulatához, műemléki környezetéhez, toronyházakat semmiképpen nem építenek. Ügy hiszem, érdemes velük egyetérteni.

Abból helyes Mindulni, hogy a területfejlesztés gazdaságpolitikánk része, s végeredményben a közép- és hosszútávú népgazdasági tervben kell a területfejlesztéssel is számolni. Nyilvánvaló, hogy a központi elhatározású, egyedi nagyberuházások, a célcsoportos keretben jóváhagyott fejlesztések egyidejűleg szolgálnak országos és helyi' érdekeket is és telepítésüknél mérlegelésre kerülnek a területi gazdaságfejlesztés feltételei, indokoltnak látszik azonban, hogy több esetben kerüljön sor alternatív javaslatok kidolgozására is ezeknél a telepítéseknél.

Támogatás a vidéknek

A szabályozórendszer bevált speciális elemének bizonyult a területfejlesztési alap létrehozása. Szükséges, hogy ezzel a lehetőséggel a következő években is számoljunk. A fővárosból való kitelepítés és a vidéki iparfejlesztés támogatását azonban össze lehet kapcsolni és a két cél támogatását szolgáló pénzeszközöket egységes központi alapként célszerű kezelni. Rögtön hozzátéve: a területfejlesztési alapból támogatott fejlesztés révén csak korszerű technika alapján, hatékonyan működő kapacitást szabad létrehozni.

A területfejlesztést befolyásoló, alakító

eszközök között továbbra is helye van: a kedvezőtlen természeti adottságú mezőgazdasági szövetkezetek állami támogatásának, a szolgáltatásfejlesztési alapnak, a város és községi hozzájárulásnak, a telek igénybevételi és használati díj fizetésének, a szakemberek letelepedését elősegítő segélyeknek és más hasonlóknak. Alkalmazásuknál, folyósításuknál — egyszóval a kedvezmények nyújtásánál — azonban még következetesebben kell törekedni a termelési szerkezet javítására, a hatékonyság fokozására.

Szervezeti vonatkozásban nem látszik érettnek a helyzet arra, hogy lényeges feltételeket kelljen módosítani. A tervezési, gazdasági körzetek ebben a konstrukcióban is jól betömhetik szerepüket, s a megyék — államigazgatási rendszerünk fontos egységei — hasonlóan élhetnek jogaikkal és kötelezettségeikkel. Szükséges azonban a megyék közötti rendszeres és tervszerűbb gazdasági kapcsolatok bővítése, amit már a számos közös, több megyére Mterjedő vállalati szervezet is indokol.

Megvizsgálandó továbbá, hogy a különféle regionális jellegű szervezetek, illetve országos szervezetek területi szekciói — például a Magyar Kereskedelmi Kamara területi csoportjai vagy a szolgáltató és kereskedelmi vállalatok ellátási területei — hogyan alakíthatók fokozatosan a tervezési-gazdasági körzetek határaihoz, illetve az egy körzetben levő megyék területéhez. Hangsúlyozni szükséges azonban, hogy területfejlesztési feladataink ellátásában a szervezeti kérdések másodlagosnak tekinthetők, elsőrendű szerepe gazdaságpolitikánknak,' a kialakított és kifejtett gazdaságfejlesztési gyakorlatunknak van.

A legfontosabb tennivalók

összefoglalva: ha a területfejlesztés szerteágazó, széles körű feladatköréből M keilen« emelni hosszabb távon is a legfontosabbakat akkor azok a következők lehetnének:

1. Az agglomerációk — mindenekelőtt a budapesti agglomeráció — iparának szelektív és intenzív fejlesztése, a városi élet feltételeinek (lakás, közműellátás) lényeges javítása.

2. Az ingázás, s vele a nagyvárosi közied kedés javítása, jobb közlekedési feltételek megteremtése.

3. A termelőerők és a településhálózat fej-;

lesztésének jobb összehangolása, a település- fejlesztési tervek előirányzatainak érvényesítése, s ezzel a településhálózat korszerűsítés«.

4. A lakossági alapellátás további1 területi közelítése az azonos településkategóriába tartozó, majd — később — a különböző település- kategóriába tartozó egységek között, amihez a nem termelő beruházások bővítésének feltételeit is meg kell teremtenünk.

5. A társadalmi-politikai és az államigazdasági szervezetek felelősségének, intézkedéseik fontosságának növelése, hogy a központi határozatok rendszeresen, következetesen érvényesüljenek.

Befejezésül annak a meggyőződésemnek szeretnék Mfejezést adni, hogy az ország gazdasági térszerkezetét további kedvező irányba formálja a IV. ötéves terv sikeres teljesítése — s mint az eddigiekből már megállapítható — néhány fontos területen a túlteljesítése. Munkánk eredményeire épülhet a következő tervidőszak gazdaságfejlesztésének meghatározása. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a párt XI. kongresszusa továbbra is olyan célokat jelöl meg a területfejlesztési politikában is, amelyért érdemes dolgozni közgazdászainknak, s mindenkinek. aki hazánk felemelkedésén munkálkodik. A területfejlesztés gazdaságpolitikánk szerves részeként az ország fejlődését szolgálja most és a jövőben is, és a népgazdaság erőforrásainak további gyarapodása segíteni fogja a területi kiegyenlítődés tendenciájának fo-j lyamatát