Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-22 / 144. szám
•, oldal KELET-MAGYARORSZÄÖ tS74. jy« St PARANCSNOKI TÖRZSGYAKORLATOK zajlanak megyénkben a különböző szak- szolgálatoknál. Képünkön: feladatismertetés a vegyvédelmi szakszolgálat nagykállói törzsében. A polgári védelem jogi alapjEi a Lengyel Népköztársaságban A polgári védelem jogi alapjait a Lengyel Népköz- társaság általános védelmi kötelezettségéről szóló 1967. évi november 21 -i törvényből ismerhetjük meg. Ez a törvény a lakosság önvédelmével foglalkozó részében rögzíti a polgári védelem alapvető szabályait. Rendelkezései értelmében minden egyes egészségi állapota alapján alkalmas személy köteles résztvenni az általános önvédelemhez szükséges ismeretek elsajátítása, céljából tartott kiképzésekben és gyakorlati oktatásokon. Ezek módját és formáit a Minisztertanács határozza meg. A polgári védelemre — ahogy a törvény mondja: az önvédelemre — való felkéMinisztertanács rendeletben állapítja meg. A lakosság az önvédelemre való felkészülés érdekében és keretében kötelezhető: a) a lakóépület (lakás, valamint az egyéb személyi és magántulajdon tárgyát képező vagyontárgy védelmének előkészítésére, b) a saját ivóvíz és élelmiszerek szennyeződés és fertőzés elleni védelme- zésére, c) a különböző védőeszközök és felszerelések tárolására és kezelésére, d) a lakóházi óvóhelyek fenntartására, e) az élet, az egészség és a tulajdon védelmét szolgáló egyéb feladatoÜ megvalósítására. A most említett kötelezettségek részletes tartalmát — a Minisztertanács irányelvei alapján — a tanácsi szervek állapítják meg. A Honvédelmi Bizottság, valamint az általa felhatalmazott vajdasági védelmi bizottságok — szükség esetén — elrendelhetik a lakosság általános védelmi felkészítésének keretei között meghatározott körzetek teljes lakosságának vagy bizonyos részének gyakorlati kiképzésben (gyakorlatokon) való részvételét. A lakosság általános védelmi felkészítésének felügyeletét a nemzetvédelmi miniszter látja el. Rejtvém/pálifázat (5.) Hadászati rakéták < az Egyesült Államokban szülés vonatkozik az állami közigazgatási szervekre, az állami intézményekre, a gazdasági egységekre, továbbá a társadalmi és szakmai szervezetekre, valamint az Az amerikai hadászati rakéták fejlesztésének jelenlegi fő iránya az úgynevezett „MIRV” program végrehajt tása. Mit takar e furcsa betűszó. A ,.MIRV” a MULTIPLE INDEPENDETE REENTRY VEH HIDE rövidítése, magyar értelme szerint több különböző cél egyidejű leküzdésére alkalmas. több irányított robbanófejjel ellátott harci része a rakétának. Mi a célja a fejlesztésnek? Vizsgálatainknál abból kell kiindulnunk, hogy a Szovjetunió már évek óta meg- ' bízható rakétaelhárító rendszert épített ki. A moszkvai dísszemlék egyik fénypontját — az utóbbi években — a rakétaelhárító rakéták jelentik. A hasonló, jellegű amerikai rendszer még csak jelenleg áll fejlesztés, kiépítés alatt. Az amerikai szol- dafeszka válaszút előtt állott. Olyan eljárást kellett kidolgoznia, amely lehetővé teszi részére a rakétaelhárító rendszernek az eddiginél eredményesebb áttörését. Enrrek egyik útja az, ha sikerül a robbanófejek számát növelni úgy, hogy ugyanakkor a rakéta által szállított' robbanófejek ossz TNT egyenértéke jelentősen ne csökkenjen. A többszörös robbanófejjel ellátott hadászati rakéták alkalmazásától az USA katonai szakértői azt várják, hogy nagymértékben megnövelik a hadászati rakéták áthatolóképességét, a szovjet rakétaelhárító rendszeren. Mi az előnye e rendszernek? A tijbb robbanófejet tartalmazó új rakétarendszert egy rakéta szállítja az ellenfél elhárító rakétáinak hatósugarát je- lentő területig. "Itt a rakéta kíbocsájtja az előre beprog- ramozott célokra a három illetve a tíz irányítótt robbanófejet, melyek önállóan közelítik meg a különböző célokat, illetve ezzel egyidejűleg álcázás által néhány megtévesztő orr-részt és a lokátorok zavarása érdekében nagymennyiségű „fémfelhőt”. Ezekkel tervezik álcázni a robbanótölteteket. Az ellenfél által időközben kilőtt elhárító rakéta e robbanófejek közül elképzeléseik szerint, legfeljebb egyet tud eredményesen megsemmisíteni, és így a többi robbanófej vagy célba jut, vagy elpusztításukra újabb elhá- rítórakétákat kell kilőni. Másszóval: úgy vélik, hogy á több robbanófej közül néhány biztosan célba jut. Ez az elképzelés megfelel az USA fegyverfejlesztési szakembereinek már évek óta vallott nézeteinek is. E nézet szerint a nagyerejű (sok MT értékűre gondolnak) robbanásokra csak a rakéták pontatlansága miatt van szükség, A nagíy hatóerejű robbanások erejének nagy része a légkörben amúgy is veszendőbe megy. Eay-egy nagyobb várost jobban meg lehet semmisíteni több pontosan célzott kis robbanófejjel, mint egy- egy több megatonnással. Ez • az elv is hozzájárult a több robbanófejjel ellátott rakéta- rendszerek kifejlesztéséhez. Mi a helyzet jelenleg? Az USA jelenleg két fajta több robbanófejjel ellátott rakétával rendelkezik. A „MINUTEMAN III.” többfokozatú interkontinentális rakéta. Alkalmas 10—12 000 km távolságra való kilövésre. ,A rakéta három 200 KI- LOTONNA kapacitású robbanófejjel látható el. A nyugati sajtóban közölt adatok szerint az USA körülbelül 1000 MINUTEMAN I. és II. típusú rakétával (egy megatonnás robbanófejjel ellátva) rendelkezik és megkezdte (a DPA hírügynökség szerint) az ÉSZAK-DAKOTAI MI- NOT-ban levő rakétatámaszponton, az első tíz MINUTEMAN III. rakéta telepítését. A másik MIRV-típusú rakéta a POSEIDON tíz robbanófejjel látható el. A POSEIDON rakétákkal az atomtengeralatt járókon elhelyezett POLARIS tíousú rakétákat tervezik felváltani. A POSEIDON rakétákkal felszerelt atomtengeralattjáró — jelenleg 16 rakétás — így rövid idő alatt 160 CÉLPONTOT tud támadni. A távlati tervek alapján a következő években az USA-500 darab MINUTE- MAN III. típusú rakétát tervez szolgálatba állítani, és 1975-ig 31 atomtengeralat(t- járót szerel fel az említett POSEIDON rakétával. Mindez azt jelenti, hogy — ha a hadászati légierő létszáma^ nem csekken — tízezer' atomrobbanófejjel és bombával fog az USA rendelkezni. A helyes kép kialakításához meg kell jegyeznünk, hogy a Szovjetunió MIRV rendszerű több robbanófejes rakétákkal már hosszabb ideje eredményes kísérleteket végzett. A szovjet interkontinentális ballisztikus rakéták egyes típusainak a robbanófejet az USA szakértői 25 megatonnára becsülik. Ugyanezek a rakéták — amerikai vélemények szerint — 3 darab 5 megatonnás robbanófej célbajuttatására képes. Ez lényegesen nagyobb a MINUTEMAN teljesítményénél. És mit hoz a jövő? Az USA fejlesztési terve- ,it csak körvonalazni tudjuk. A cél a korszerűtlenebb I. és II. változat fokozatos lecserélése a többrobbanófejes III. változattal. A szuperteljesítményű interkontinentális ballisztikus rakéta fejlesztése START- típusjelzéssel még kísérleti stádiumban van. Rendszeresítése kb. a 70-es évek végére várható. Teljesítményadatai még ismeretlenek. Any- nyi mindenesetre a sajtóban elhelyezett célzatos hírverésből kielemezhető, hogy a MINUTEMAN-nál ‘ nagyobb hatóerejű — esetleg megatonna nagyságrendű? — robbanófejet tud majd szállítani. A fejlesztés központi kérdéseit az atomtengeralattjárók képezik. A tengeralattjárók mozgékonyak, a víz alatt nehezen megfigyelhetők. így egy. esetleges válaszcsapás hatása alól jobban ki tudják őket vonni mint a stabil bázisokra, föld alatti kilövősiklókba telepített MINUTEMAN rakétákat. Ezért már megkezdték hat tengeralattjáró felszerelését a MIRV rakétákkal, ugyanakkor egy nagyhatótávolságú atomtengeralattjáró fegyverrendszer kifej íesztéséhez kezdtek hozzá. A rendszer az ULMS nevet kapta. A terveknek megfelelően ez ' a rendszer tengeralattjáróként a jelenlegi 16 balliszti- ,kus rakéta helyett 20—24 (egyes források szerint 32) több robbanófejes rakétákat fognak össze. Az amerikai szoldateszka, hogy a szovjet rakéta fölényt ellensúlyozza óriási összegeket költ katonai célokra. 1946-tól 1970-ig 1130 MILLIÁRD DOLLART — ebből az utolsó öt évben 400 MILLIÁRDOT KÖLTÖTT HADICÉLOKRA. Ez a hatalmas összeg sem elegendő azonban, hogy a Szovjetunió fölényét kiegyensúlyozza és szabad kezet biztosítson agresszív céljai eléréséhez. A Szovjetunió katonai fölénye vitathatatlan és ez az amerikai imperialisták elrettentésének leghatékonyabb eszköze. állampolgárokra. A felkészülés keretében az állampolgárok, illetőleg az említett szervek kötelezettségét képezi: a) a lakosság önvédelmi kiképzésének és az önvédelmi ismereteknek népszerűsítése, tudatosítása, valamint a kiképzések megszervezése és lefolytatása, b) a lakosságot a tömeg- pusztító fegyverek veszélyére figyelmeztető rendszer megszervezése, illetőleg létrehozása és annak állandó készenlétben tartása, c) a lakosság tömegpusztító fegyverek elleni védekezéséhez -szükséges eszközök -r- szükség^ esetére — saját költség terhére való biztosítása, d) a lakosság élet- és egészségvédelmét szolgáló erők, eszközök és berendezések előkészítése, a szükséges feladatok végrehajtása, a károsultaknak való segítségnyújtás, a lakosság vagyonának védelme, e) a védőeszközök és felszerelések tárolására alkalmas helyiségek biztosítása. A törvény 'módot ad — a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának veszélye esetére — a lakosság egyéni védőeszközökkel és egyéb szükséges tárgyakkal való ellátásával kapcsolatos költségek megelőzésére. Az erre vonatkozó szabályokat a Kislexikon ingerlő hatású mérgező harcanyagok — a levegő és a terep szennyezésére alkalmas anyagok. A szem. az óriás a szájüreg nyálkahártyáit, a felső légutakat. a garatot és a légcsövet ingerük. (Pl.: a klark I.—II., a klóraceto- fenon stb.) interkontinentális ballisztikus rakéták — hadászati rendeltetésű ballisztikus rakéták, amelyek egyik kontinensről a másikra — hadászati jelentőségű objektumok pusztítása céljából — nagy hatóerejű termonukleáris tölteteket juttatnak el. ^ interkontinentális hadszíntér — két egymástól óceán által elválasztott kontinens partvidékeit és a közöttük levő óceánt magában foglaló terület. invázió — katonai jellegű behatolás, elözönlés; támadás a szárazföldön. a levegőből és a tengerből, valamely ország területe ellen. irányadó — (irányadó rádióállomás) légi és vízi navigációban használt rádió- adóállomás amelynek antennája minden irányban egy-, formán sugároz. Az irányadókat a repülőgép útvonalán, a partok mentén, a kikötőkben és a repülőtereken helyezik el. A repülőgép vagy a hajó a rajta elhelyezett iránymeghatározó segítségével az irányadót beméri, és ezzel a saját helyzetét is meghatározza. irányítás — egy adott rendszernek olyan funkciója, amely lehetővé teszi a tervezettel megegyező működést, vagy más szavakkal azt. hogy a rendszer céljaitól való eltérések megengedhető határok között maradjanak. irány szög — a navigációs mérőállomást vagy irányjei- zőt és a járműveket összekötő egyenes vonal, valamint a referenciairány, (rendszerint a földrajzi észak) közti szög. melynek értékét az óra mutató járásával megegyezően mérve, rendszerint fokokban adják meg. VÍZSZINTES: 1. Megf. 17. Sokszor a csap víz ilyen. 18. Minden kezdet. 19. Vissza: Mátészalka járás községe. 21. Vissza: macskafélék fegyvere. 23. QR. 25. Régen szállítómunkás, végén betűhiány. 26. Kevert ráad. 27. Fúvós hangszer. 31. J-vel jövőről tájékoztat. 32. Mafla mássalhangzói. 33. Névelős latyak. 34. Móddal, mértékletesen. 36. Argon + Y. 37. ÁA. 38. Félig avas. 39. Vízinövény. 41. Róka magánhangzói. 42. Fél erdő. 44. Balek magánhangzói. 45. Ákno6ságát jelzi. 47. Gazdasági épület. 49. Játék, szellemi vetélkedő. 51. Félsziget a mexikói öbölben. 54. Tova. 55. Vissza: metilalkohol. 57. Videoton televízió. 58. Abroncs. 60. Ékhíbás földművelő szerszám. 61. Vissza: finomme- hanikus. 62. Pécs része!. 64. Megf. 66. Fél kagyló. 67. Orosz igen. 68. Láz-ban van. 69. Arzén. 71. Római 550. 72. ISE. 73. Nitrogén és Tantál. 75. Albérlőm. 77. Kitartóan gyűjtöget. 79. Elég erős. vagyok hozzá. 80. Idegen pénznem. 81, Kevert Bea. 82. AEL. 83. Ékhibás szamárhang. 84. Van végek. 85. Mák mássalhangzói. 87. Galy fele. 88. Azt mondják nem jár egyedül. 89. Egyesült Arab Köztársaság. 91. Hangszeren való játék összessége. 92. Cink és Indium. FÜGGŐLEGES: 1. Gyümölcsöt hozó fa. 2. Erkölcsi felfogás. 3. Medrét túllépi. 4. Tőszámnév. 5. Hiányos kos. 6. D. 7. Szolmi- zációs hang. 8. Pl. tehén alá rakott szalma. 9. Magasnyakú vékony pulóver. 10. Visz- sza: olasz folyó. 12. HZ. 13. Kastélyben van! 14. Földalatti mesterséges üreg. 15. Tartozik neki-ék. 16. Nővére férje. 17. Megf. 20. Megf. 22. A Szovjetunióval határos császárság. 24. Élősködő. 27. TS. 28. Mint vizsz. 61. 29. Hordozható szentkép. 30. AA. 33. ócska, kopott. 35. Nedve. 38. Névelős maró anyag. 40. Kevert edz. 43. Kalászos növény. 45. Kevert csat. 46. Lőszertartó. 48. Szovjet repülőtípus. 49. Ösz- szevissza kés. 50. Egyfajta göngyöleg. 52. Közterület. 53. nél ikerszava. 55. ZKS. 56. Közeli román város. 59. Vas. 60. Hiányos eső. 63. Megf. 65. Hang tároláséra szolgál. 68. Több ugyanolyan kertiszerszáma. 70. Kevert süti. 72. Haltojás. 74. ...fázva. 76. Ujhebridák egyik szigete. Anyaghiány, zárvány. 84. Létezik. 86. Apásertés. 88. Igekötő. 90. A 88. ellentéte. OLVASÓINK FIGYELMÉBE. A helyes megfejtést össze* olvasva a V. 1., V. 34., F. 63J V. 64., F. 20., F. 17, adja. Beküldhető nyílt levelezőlapon a Polgári Védelem Megyei Parancsnokságára (4401. Nyíregyháza, Megyei Tanács.) Beküldési határidő: a megjelenéstől számított 10 nap. Az április 27-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: A polgári védelemnek alapvető feladata a megelőző radiológiai vegyi biológiai védelem. Nyertesek: Gombos Pálj Mélykúti Ernőné, Németh István, Tóth Péterné nyíregyházi, Kocsár Imre csén- geri, Mészáros Kamilné náb- rádi, Molnár Lászlóné fehér- gyarmati, Révész Lászlóné tuzséri,--Sípos János anarcsi, Szalka József gávavencsejlőt olvasóink. A jutalomkönyveket a parancsnokság postán küldi meg. I 7