Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-22 / 144. szám

Un*. j&iíus si I HÉT VBÉN Pá if a futás Minek' titkolnám, hagy fölöttéb szimpatikus ne­kem az a nulási láz, amely az utóbbi időben tapasz­talható nánk. Nemcsak az egyetemek nappali tagoza­tán van tbszörös túljelentkezés, megnőtt az érdeklő­dés a felltoktatás iránt is. Úgy látszik, végre kezd beérni az közismert szülői intelem, hogy tanulj gyer­mekem, írt a tudás hatalom, azt senki sem veheti el tőled. Mfigyelhető, hogy mind több munkás ül be az iskolapaa. ami márcsak azért is indokolt, mert ná­lunk mitáshatalom van. Ha® azért, amit. a Technological Forecasting cí­mű aní kiadvány a héten közölt erről a témáról, nemiké összekuszálta bennem a felnőttoktatásról ed­dig kiikult értékelést. Az írás szerzője, bizonyos Linste* 'H. úr szerint 2000-ben .az emberek 22—24 éves koruk11 fejezik be iskolai tanulmányaikat s utána mindbe 4—5 évet dolgoznak... Hogy is mondjam csak? Ez eszerre új hipotézis, meg régen közismert dolog is. ^szerzőn kívül magunk is tapasztalhattuk már, / hog^yesek a diploma megszerzése után néhány évig jói íznak, aztán legszívesebben csak a diplomájukat külnék munkába, maguk pedig elmennének a strand­ra sörkertbe vagy a Balaton partra, Valamilyen ki­ad szimpóziumra. Mint mondják, nem ágért tanultak, h/ örökkön örökké, de legalábbis a nyugdíjig blok­kénak a munkahely bejáratánál lévő órán. Igen ám, (khogy ezek a kivételek, a többség homlokegyenest isként gondolkodik azzal a nagyobb tudással, amit az Colában szerzett. Az idézett szerző — úgy tűnik — a lóstani kivételeket képzeli általánossá válni az ezred- ordulón, teljesen figyelmen kívül hagyván, hogy akkor már mind többen szeretnénk a bőség kosarából szemé­lyes szükségleteink szerint részesedni. Ez viszont mun­ka nélkül aligha képtzelhető el kétezerben is. Ha tovább böngésszük az említett jövendölést, ki­tűnik, hogy az embesrek csak időlegesen hagyják abba a munkát ilyen fiatal korban. Teszik ezt azért, hogy újra visszatérjenek az iskolapadba, valamilyen speciális képesítés megszerzésére, amivel aztán 35 éves korukig még úgy ahogy, a felszínen maradhatnak. Nem vitás, ebben már mocorog némi igazság, különösen, ha bekal­kuláljuk a technika még rohamosabb fejlődését tíz­húsz. év múlva. Igaz napjainkban még iskolapad nélkül is tudnak egyesek érvényesülni aminek megvan a sajá­tos technológiája vagy még pontosabban: a trükkje. A lényege ennek az, hogy a végeredmény azt a látszatot keltse: az. illető egy jő fej. így is felszínen lehet ma­radni valameddig, s ha már a mutatvány elavulttá kezd válni' vagy itt-ott hiba csúszik a produkcióba, még min­dig lehet kapaszkodni a humánumba, meg a korenge­délyes nyugdíjba. Az újabb évezred —'ahogy Linstone sejti — erre a kényelmetlen szituációra is hoz gyógyírt. Az történik majd ugyanis, hogy az emberek újabb továbbképző tanfolyamokon vesznek részt s kb. 45 éves korukban megkezdik „második pályafutásukat”, az életkorukhoz jobban igazodó munkaterületre helyezik át őket. Az egész tanulmányban ezt a megállapítást érzem a leg­lényegesebbnek, már most is időszerűnek. Mert igaz ugyan, hogy találkozni olyanokkal manapság is, akik 45 éves korukra már nem emlékeznek, melyik is volt az ő második pályájuk, (megtalálni is nehéz ennek a nyomát a betelt munkakönyvükben), de megint csak a nagy átlag nem ilyen. Ezért a javaslat rendkívül élet­re való, hiszen eszerint többen kénytelenek rájönni: saját érdekükben nem ajánlatos annyira ragaszkodni valamely székhez, íróasztalhoz, mert összeütközésbe ke­rülnek életkoruk sajátosságaival s akkor majd jön az idegösszeomlás, az infarktus, de legalábbis a korai öre­gedés. Ha viszont szófogadóan feláll az asztal mellől és új területre lép. megfiatalodik, abbamaradhat hajának hullása, ráncai kisimulnak, talán még a fiatal titkárnő is szemet vet rá. •Ezután aztán már nincs megállás: az ember kép­telen lesz lemondani a továbbképzéséről. Valósággal szenvedélyévé válik, mint mostanság sokaknál a ciga- rettázás vagy a kávéfogyasztás. Mert megmondta Lin­stone: a 60. életév betöltése előtt ismét mindenki to­vábbképzésen vesz részt, hiszen ebben a Korban már nehezebb lépést tartani a gyorsan változó tudnivalók­kal. Ezeket olvasván még nagyobb vágyat érzek az­iránt. hogy megéljem az ezredfordulót. Elképzelem: be­hív majd a főnököm, valamiféle modern koktéllal meg­kínál és sajnálattal közli velem, nem teljesíti nyugdí­jaztatási folyamodványomat, mivel egy-két tanfolyam­mal még adós vagyok. Aztán elém teszi az űrlapot, ameljr beiskolázási kérelem lesz a házi atomreaktorké­szítő speciális tanfolyamra. Természetesen megkapom a teljes fizetésemet és az átlagprémiumot s önköltségi áron igénybe vehetem konzultációk alkalmával a vál­lalati helikoptert. Így megy ez egészen hatvanöt éves koromig, mert utána ismét életformát kell majd válta­nom: valamilyen újfajta módon megyek el nyugdíjba, s bár nem a mai szokások szerint kell majd dolgoznom anno 2005-ben, de elhagynom sem szabad majd maga­mat. Ezeket mondja az a drága angol, szerző, akinek be kellene aranyozni a tollát. Igaz, elvétve hallani itt-ptt: ..A jó pap is holtig tanul...”, — de ennek annyi a köze a^tudományos megállapításhoz, mint cukrásznak a ha­rangöntéshez. Éppen ezért máris megyek a boltba, mert most leszállított áron lehet kapni iskolatáskát. S ki tudja, 2000-ben lesz-e elegendő táska, tolltartó meg ra- iírgumi? Az iskolaköpenyt már említeni sem merem! Angyal Sándor KBLET-MAGYARORSZÄ6 Testvérvárosunk MÁTÉSZALKAI Rzeszów-i képek Napirenden az élelmiszer­szabolcsi turisták 35 fős csoportja a napokban érke­zett haza egyhetes lengyelor­szági útjáról. Ez volt az első csoport megyénkből, amely a nyíregyházi NYÍRTOURIST és a lengyelországi Rzeszów- Turist megállapodása alapján utazott Dél-Lengyelország legszebb tájaira, városaiba — Zakopane, Krakkó, Rzeszów, Przemysl. A turistákkal utazó újság­író akaratlanul is az összeha­sonlítások, közös vonások ke­resésének vonzásába esik, a baráti ország városaival, né­pével Ismerkedve. Rzeszówi vajdaság központ­ja a 93 ezer lélekszámú nagy ipari város, Rzeszów, Nyír­egyháza testvérvárosa. A vaj­daság a régi Galicia egy ré­sze, 1944-ig a legszegényebb és legelmaradottabb vidéke volt Lengyelországnak. Erről a vidékről vándorolt a leg­több ember külföldre, mun­kát, megélhetést keresve. A Wislok folyó menti város a felszabadulás után lett a vaj­daság központja. Harminc év alatt behozta évszázados le­maradását, eltűntek a sze­génység nyomai, új települé­sek, városok születtek. A vá­ros iparosodása igen jelen­tős, Lengyelországban á nyol­cadik helyre sorolják. De ugyanez tapasztalható az egész megyében. Többek kö­zött olyan nagy ipari üze­mek, mint a Repülőgép- és Alkatrészgyár, amelyben 22 ezer munkás dolgozik, vagy a Közép-Európa legnagyobb kénsavgyára, ahol 15 ezer em­ber talált munkát. Jelentős építőipari vállalattal, bútor- és konzervipari üzemekkel dicsekedhetnek. Május 1-én avatták fel Rzeszów főterén a forradalmi emlékművet. Rzeszów egyik főutcája hasonló, mint a nyíregyházi Északi körút. ellátás A város élelmiszerellátásá­nak helyzetéről tárgyalt pén­teki ülésén a mátészalkai vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága. A téma legutóbb 19*73 júliusában szerepelt a városi tanács napirendjén, ahol ha­tározatot fogadtak el az élel­miszerellátás javításáról, a tej-tej termékek minőségé­nek megóvásáról a helyi le­hetőségek jobb kihasználásá­ról. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az el­telt egy év jelentős változá­sokat hozott' a város élelmi­szerellátásában. A tanács termelés-ellátás^ felügyeleti osztálya szerző­déskötésekkel és a tárolás megoldásával gondoskodott a lakosság zöldség-gyümölcs igényeinek kielégítéséről. A helyzet javult, de továbbra is gondot okoz a burgonya hiá­nya, a termelés-felvásárlás- értékesítés irányítása, össze­hangolása. Megoldották a tej-tejtermé­kek minőségi problémáit. A tejipari vállalat egy poly- pack csomagoló gépet állított üzembe, így a helyi csoma­golású poly tejjel eltűnt * városból a savanyú tej, ami igen gyakori volt a nyári hó­napokban. A kereskedelem 10 ezer liter hűtőtérrel bőví­tette a kereskedelmi egysé­geket, így a város valamennyi üzletében megoldott a tej-tej­A Potocki-kastély ma Len­gyelország egyik legnagyobb nemzeti kincse: 300 szobájá­ban a remek műemlékek, olasz festők által készített festmények, korabeli búto­rok, szobrok, felbecsülhetet­len értékében gyönyörköd­hetnek az idelátogatók. — Po- tocki 1944-ben a nácik segít­ségével 11 vagonnyi műkin­cset Svájcba szállított. — A gyönyörű kastélytól alig 300 méterre található Európa leggazdagabb lovaskocsi- gyűjteménye. amely hajdan szintén a Potockí család szol­gálatában állt. A különböző alkalmakra, rendezvényekre 54 kocsi állt a nemesi család rendelkezésére. A szép környezetben lévő kastély hateljében volt a sza­bolcsi turisták szállása négy napig. Elek Emil termék és vágott baramfl árusítása. A »áros új büszkesége a Rzeszów Hotel, Jelentősen javult a tőke­hús és töltelékellátás színvo- j nala. 1973 első negyedében j 981 mázsa. 1974 hasonló idő- l szakában 124 tonna tőkehús j és töltelékáru került az1 üz- % letekbe. Bekapcsolódik a | húsértékesítésbe az Egyesült 5 Erő Termelőszövetkezet is. j Ebben az évben 36 tonna § hús forgalmazását tervezik. Süzletük megnyitása június * végére várható. A végrehajtó bizottság ha- f tározatban rögzített állás- I pontját a város élelmiszer- | ellátásának helyezetéről, és meghatározta a további fel­adatokat. A bizottság a ha­tározat elfogadása után egyed ügyeket tárgyalt. „Cukorrépát vetettem Iránban66 Székely Péter, a MEZŐ- . GÉP Vállalat dolgozója, aki eredetileg lakatos és hegesz­tő, jelenlegi beosztásában ga­ranciális szerelő, szerencsés embernek mondhatja magát. Szerencsés, mert kedvének megfelelő munkát végez. Éve­ken át a vállalat protoműhe- lyében dolgozott új, egyedi gépeket szerelt, így a min­dennapi munka neki jóval többet jelentett, mint kenyér- kereset. A vállalat által gyár­tott gépek ismerője, szakér­tője lett. Ez magyarázza azt, hogy az új gépekkel legtöbb­ször őt küldték kiállításokra, vásárokra. Többször járt a Szovjetunióban, Csehszlová­kiában, s a hazai kiállításo­kon szinte mindig ő az, aki bemutatja az új termékeket. Az univerzális szakember legutóbb Iránban járt. Tehe­rántól 600 kilométerre Tehe­rán. és Sirvon között egy nagybirtokon a vállalat CV— 71 elnevezésű gépével cukor­répamagot vetett. Iráni tar­tózkodásáról, tapasztalatai­ról, a végzett munkáról rö­vid, de érdekes élménybeszá­molót tartott. — Amikor közölték velem, hogy Iránba utazom, igye­keztem mindent megtudni az országról. Több mint 6500 ki­lométert utaztam Bukarest és Isztambul érintésével, amíg Teheránba érkeztem. Az első meglepetés akkor ért, ami­kor mutattak egy naptárt, és közölték, hogy Iránban 1973. március 12. van. — A cukorrépamagot egy Laskori nevű birtokos föld­jén 50 hektáron vetettem. A technológia ugyanaz volt, mint nálunk, elvégeztük a ta­lajelőkészítést, ezt követte a vetés, az öntözés. Az öntö­zéshez a Szekszárdi MEZŐ­GÉP Vállalat által gyártott öntözőberendezést használ­tuk. Az öntözőberendezéssel is kiutazott egy kolléga. Mun­kánkat állandóan nagy ér­deklődés és figyelem kísérte, különösen a sirvoni cukor­gyár szakemberei részéről.' — A cukorgyár vezetői el­mondták, hogy Iránban a cu­korrépa-termesztés kezdetle­ges, a cukorfogyasztást im­portból biztosítják. Tervük az, hogy a jeleplegi 2000 hek­táros termőterületet hamaro­san nyolc-tízezer hektárra növeljék. Nem lesz könnyű, hiszen az ottani éghajlat, a talajviszonyok nem annyira kedvezőek, mint nálunk. A talaj agyagos, szikes, eső után felrepedezik, és nagyon kevés eső esik. Amíg kint tartózkodtam, 35 és fél nap alatt kétszer volt eső. Egyéb­ként az időjárás szeszélyes. Teheránban általában 45 fo­kos hőmérsékletet mértek, ahol mi dolgoztunk délelőtt 35 fok meleg volt, déluján vi­szont mindig szeles, hideg volt az idő, melegen kellett öltözni, mert fáztunk. Székely Péter arról is be­szélt, hogy kinttartózkodása ideje alatt igyekezett megis­merni, miként élnek az iráni' emberek, az iráni munkások. — A farmon, ahol mi dol­goztunk. az emberek többsé­ge szerződött munkás volt. Ezeknek az életszínvonala a mienkhez képest nagyon ala­csony. Havi fizetésük kétezer­kétezer ötszáz riált között van, amely 1000—1300 forint­nak felel meg. Az állandó jel­leggel a farmon dolgozó sze­relők ettől többet keresnek, havi négy-ötezer riált. — Iránban a táplálkozás nagyon egysíkú. Általában rizst és teát fpgyásztanak. Mi ezt az étrendet hazai kon- zervekkel egészítettük ki. Egyébként azt tapasztaltam, hogy az iráni' dolgozók gyen­ge fizikumú emberek, aho­gyan táplálkoztak, úgy is dolgoztak. Visszatérve a beszélgetés­ben a cukorrépamag vetés­hez, a MEZŐGÉP Vállalat szerelője elmondta, a magyar / gépekről nagyon jó vélemé­nyek hangzottak el. — Kint járt nálunk a cu­korgyár igazgatója, és töb- bek .között arról beszélt, a mi gépeinkkel meg tudják olda­ni a cukorrépatermesztésre vonatkozó programot. Kije­lentette, hogy már a közeljö­vőben húsz garnitúra gépre lesz szükségük. Gépeink való­ban jól vizsgáztak. Elutazá­sunk előtt már láttam, ho­gyan kel ki a mag. A sorok szépek, egyenletesek voltak. A munka befejezése után egy érdekes vendégük volt a magyaroknak. — Felkeresett bennünket egy újságíró, akinek a ked­véért újra üzembe állítottuk a gépeket és ő filmet készí­tett rólunk, fényképeket. Azért jártunk ennyire kedvé­ben, mert kiderült, magyar származású, édesapja még a Horthy-világban emigrált a Szovjetunióba és onnan ke­rültek Iránba. Az egyik irá­ni újságban munkánkról ez az újságíró fényképes ripor­tot közölt. Ennyi Székely Péter iráni beszámolója. Ehhez talán még annyit kell hozzátenni, hogy a szerelő mindennel meg volt elégedve, csupán a szabad ideje volt kevés. A Kaspi-tengeren kívül más ne­vezetességet nem látott, pe­dig Iránt mint mondta, sze­rette volna közelebbről i3 megismerni. (seres!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents