Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-19 / 141. szám
Csobogó ÍL oftfiÉ S974. Június ff. RELET-M AGY ARORSZ AG—NYÍREGYHÁZI MELLÉKLET* Exponált állomás Menetrend szerint Nyíregyháza és a szomszéd állomások egész személy- és teherforgalmát a központi vezénylőteremből irányítják. Napjaink Sikerélmény N éhány napja, hogy szerkesztőségünk vendégty látta a város két vezetőjét. A pártbizottság első titkára és a nyíregyházi tanácselnök beszélgetett az újság- írókkaL A gondok, a problémák kerültek 6zóba természetesen. Jó három órán át, záporoztak a kérdések és születtek a válaszok a legkülönbözőbb témakörökből. A pálmát a beruházás kérdései vitték el, hiszen a-lakás, éoités és az úgynevezett kapcsolódó^ beruházások — vízmű, csatornázás, távfűtés, gáz, óvoda, bölcsőde, iskola, stb. — jelentik a legnagyobb gondot 1974-ben Nyíregyházán. Egyáltalán netn merészség kijelenteni, hogy ezek jelentik majd a város problémáinak zömét tíz esztendő múltán is. A város tanácselnöke csak mintegy zárójelben jegyezte meg. hogy korábban negyven év alatt nem fejlődött annyit Nyíregyháza, mint az utóbbi 5 esztendő során. S valóban. aki régen járt itt, az jócskán meglepődik, ha a város új részeit, a lakótelepeket, a gyárakat, az utakat, az új tereket, a megújult Sóstót és az új közintézményeket latja. Nekünk talán már megszokott, mindennapos kép. Megszokott az is, hogy kikerült a lassan döcögő villamos és elfoglalták helyüket az autóbuszok. Mégis sok a panasz a közlekedésre. Mert közben kívül terjeszkedik a megyeszékhely. A régi városközpontra már csak azért mondhatjuk hogy belváros, mert ott vannak a hivatalok, s mert minden Út a Kossuth térhez vezet. Úgy igaz, hogy közlekedni kell. S ha valaki nem fér fel mondjuk a nyolcas buszra az Erdei-kitérőnél, akkor az nem azt nézi, hogy mi minden változott itt pozitívan az elmúlt évek során, hanem a késés miatt mérgelődve megy be a munkahelyére és elrontotta a napját. , / Példák hosszú sorát idézhetnénk még esupán annak alátámasztására, hogy mit jelent Nyíregyházának, milyen új és új ellentmondásokat szül a fejlődés. Csak az, hogy. iparosítottunk. — hogy Nyíregyházán már mintegy huszonötezer ember dolgozik a gyárakban, üzemekben — azzal is jár: mind többen jönnek a város környékéről dolgozni. Mind többen használják az autóbuszokat, az üzemi konyhákat, vásárolnak a nyíregyházi boltokban, telepednek le. illetve szeretnének meggyökeresedni a megyeszékhelyen. Ez plusz lakást, plusz villanyt, járdát, óvodát, bölcsődét, orvosi létszámot és ki tudja felsorolni, hogy mi mindent igényel még. Nyíregyháza még soha nem lépett olyan nagyot, mint most. Ám a folyamat egymásba kapcsolódik. Egy létesítmény újabb és újabb igényeket szül és ez a rohanás úgyszólván megállíthatatlan. Számítunk a fejlődés alaplépcsőire a jövőben is és már most megjósolhatjuk. hogy új és új problémák vannak születőben. Mégsem a dolgok lakkozása és szépítése ha-elmondjuk: nincs okunk keseregni, ellenben van okunk büszkének lenni. Ki merném mondani azt is, hogy van mivel dicsekednünk. Mert ebben a fejlődésben benne van a pártunk X. kongresszusa óta eltelt négy esztendő kemény munkája, benne van az ország és a megye segítőkészsége. Nem utolsósorban a városlakók igyekezete, szorgalma. Amikor a munkás elkészít egy szép darabot. akkor az sikerélményt nyújt neki. Mikor a termelőszövetkezeti tag szeme láttán szépen növekszik a búza, mikor a pedagógus sikeres vizsgának lehet a tanúja, akkor a saját munkája eredménye fölött érez jogos örömöt. Az újságíró — aki három órán át a gondokról és a tennivalók garmadájáról faggatta g minap a nyíregyházi vezetőket — végül is joggal vonhatta le azt a következtetést: jó úton haladunk. Arra gondolt: bárcsak tizenöt- hús# esztendővel korábban beszélhettünk volna hasonló körülmények között! A ma gondjaiban ugyanis benne foglaltatik egy város eltökélt szándéka és szilárd akarata. Olyan közegben dolgozunk, amely a legmegfelelőbb a városépítéshez-fejlesztéshez. S bár itt korábban évszázadokkal maradtunk a fejlettebb nyugat-magyarországi városok mögött. (például a közművesítésben még tíz évvel ezelőtt is) sok mindent bepótoltunk a korábbi mulasztásokból. Ez nem mindennapi siker. Jogos a fölötte érzett büszkeség. Kopka János A gyorsvonat negyven percet késett. Az utasok — akik tovább akartak utazni — rohantak a megszokott vágányokhoz, amelyek azonban nagy meglepetésükre üresek voltak. A személyvonatok már elindultak. A lemaradt utasok bosszankodva reklamáltak a forgalmistánál, de a válasz nem nyugtatta meg őket. Hiába magyarázta, hogy ennyi Késést már nem lehet megvárni, a reklamálók utazni akartak és nem órákat várni a következő vonatig. Ha nem is gyakran, de időnként előfordul ilyen eset a nyíregyházi állomáson, ami épp olyan bosszúságot okoz az állomás dolgozóinak, mint az utasoknak. De mit tehetnek? A személyvonatok a rendes indulási időre megtelnek utasokkal és ha nem indul időben a vonat, ők ugyanúgy reklamálnak, mint akik lemaradnak róla. A szabályzat szerint meghatározott ideig várni kell a gyors és expressz vonatokra, de a leírt esetben a késési idő ennél jóval több volt. Az állomásfőnöki irodában beszélgettünk Buczkó Ferenc állomásfőnökkel. Adatokat mond a késésről, a menetrend megtartásáról, amiből kiderül: éves átlagban nagyon pontosan tartják az indulási időket. Tavaly a személyvonatok 96 százaléka és a tehervonatok 76 százaléka., közlekedett menetrend szerint. Ez alatt persze csak a Nyíregyházáról induló vonatok idejét lehet érteni, hiszen egy fővárosból induló és Nyíregyházára érkező vonat pontossága nem a nyíregyházi állomás dolgozóinak pontosságától, jó munkájától függ. Ők jól dolgoznak. Erről tanúskodnak a kitüntetések, oklevelek: 1969., 1970., 1972., 1973. év munkája nyomán elnyerték a „Kiváló vasúti csomópont” kitüntetést, 1969-ben és 1970-ben pedig a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és a SZOT vörös vándorzászlaját is. A nyíregyházi vasúti csomópont exponált helyen van. Itt megy át a Szovjetunióba és a Szovjetunióból induló-érkező minden vasúti szállítmány, de a Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából hazánkba irányuló, vagy hozzájuk érkező szállítmányok nagy része is. Ez csali egy része a szállításoknak, hiszen a megye egyre gyorsabban fejlődő ipara, mezőgazdasága is több szállítást igényel. Különösen megnő a forgalom ősszel, az alma és cukorrépa-szállítások idején, amelyet csak megfeszített munkával lehet elvégezni. Sokat segített, javított a helyzeten az utolsó évtizedben elkezdett vasútkorszerűsítés, az, hogy Fényeslitkétől Szolnokig két vágányt villamosítottak és az országban először Nyíregyháza és Szerencs között szerelték fel a központii forgalmi irányítású vonalat. Ez any- nyit jelent, hogy Debrecenből irányítják a jelzők, váltók kezelését. Sokat fejlődött ebben az időszakban a biztonságtechnika: Nyíregyházán és a fővonal állomásain egyre több mű- ' szer gondoskodik a gyors és balesetmentes közlekedés lebonyolításáról. Diesel és villamos vontatású vonatok közlekednek és ezzel lényegesen meggyorsul a személy- és teherszállítás. A fejlődést, a modernebb technikát nem csak követni kellett a vasút dolgozóinak, hanem meg kellett előzni. Szakembereket Képezni. akik irányítják a bonyolult berendezéseket és a gyorsaság mellett arra is tudnak vigyázni, hogy kevesebb legyen a baleset. A nyíregyházi csomópont dolgozói jól vizsgáztak: 1972-ben és 1973-ban nem volt sem halálos, sem csonkulásos baleset és egyharma- dára csökkent a tárgyi balesetek kárösszege is. 1200—1300 ember dolgozik a nyíregyházi csomóponton, akiknek összehangolt munkája tette lehetővé, hogy 6,5 százalékkal több árut szállítottak egy év alatt, ami 21 ezer tonnával több a tervezettnél. Pedig nagyon gyakori eset, hdgy kevesebb a vonatkísérői, kocsirendezői létszám, mint amennyire szükség van. Részben a létszámhiány miatt használnak egy tolatógéppel kevesebbet és minden anyagi befektetés, nélkül csatlakozott ap állomás a konténeres szállításhoz. A munka- és üzem- szervezés eredményé, hogy a Nyíregyháza— Nyíradony vonalon az eddigi két gép- és vonatkísérői csoporttal szemben egy gép- és egy vonatkísérői csoport bonyolítja a forgalmat. Nem volt megfelelően biztosítva a nyíregyházi papírgyár termékeinek szállítása sem, az utóbbi időben itt sincs fennakadás, amelyet ugyancsak a munkaszervezésnek tulajdonítanak a vasúti csomópont vezetői. Nem csak a papírgyárral, más vállalatokkal is igyekeztek jó kapcsolatokat kialakítani, mert ez elengedhetetlen feltétele az ösz- szehangolt szállításoknak. Gondok azért vannak: nem mindig sikerül maradéktalanul eleget tenni a vállalatok speciális kocsiigényének, előfordul, hogy csak késve tudják kiállítani az exportszállításokhoz kért kocsikat, de ez sem mindig^ csomópont dolgozóin múlik. Sok vállalatnál nem fordítanak kellő gondot a szombati és vasárnapi kocsikirakásokra és ilyen késések miatt nem lehet más vállalatok kocsiigényeit mindig időben teljesíteni. Különösen fontos lenne ez az idegen vonatok kocsijaiban érkező szállítmányok esetén, mert ezért a MÁV idegen valutával fizet büntetést és ez kihat az ország valutagazdálkodására is. Ha már a gondoknál tartunk, meg kell említeni a létszámhiányt is: a nehéz és felelősségteljes munka, az ünnepnapi, az éjszakai munka nem csábítja a vasúthoz az embereket. Ezért állandó és egyik legfontosabb teendője a csomópont vezetőinek a munkakörülmények állandó javítása. Mindenütt csökkentették a munkaidőt: az eddig 240 óra helyett ma már 210 órát kell ledolgozni havonta, de úgy tervezik, hogy az év végére 191 órára csökkentik a munkaidőt. A modern technika alkalmazásával csökkent a nehéz fizikai munka és emelkedtek a bérek is. 1973-ban 5,7 százalékkal kerestek többet a dolgozók, ma pedig 2543 forint, az átlagbér, ami megegyezik az ipari átlagkeresettel. A nyíregyházi vasúti csomópont dolgozói nem elégedtek meg azzal, hogy évek óta jó munkát végeznek, idén még tovább kívánnak lépni. A párt XI. kongresszusának, hazánk és városunk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy gazdasági mutatóikat élüzem szinten teljesítik, az áruszállítási tervet, a belső tartalékok jobb kihasználásával 10 százalékkal túlteljesítik, dolgozóik a kulturált utazás feltételeinek biztosítására a legudvariasabb magatartást fogják tanúsítani. Az utánpótlás biztosítása érdekében 10 százalékkal növelik a szakvizsgát tett dolgozók számát és 18 fiatalt készítenek fel a tisztképző iskolára. Az üzem- és munkaszervezéssel jelentős megtakarítást kívánnak elérni, az alapműveltség biztosítására pedig 30 dolgozót iskoláznak be az általános iskola nyolcadik osztályába. E vállalások teljesítésere garancia a csomópontnál dolgozó két arany. 6 ezüst és 17 bronz fókozatot elért szocialista brigád és a csomópont minden dolgoZ°*a’ - Balogh József Talán visszatetszőnek tűnik, hogy ilyen „épületes” ügyet csinálunk ezúttal egy, a téren alig felfedezhető kis mini csobogóból. Ez a csobogó, amelyet sokan pontatlanul szöko- kútnak neveznek, Nyíregyházán, a Tanácsköztársaság téren található. Valószínűleg kevesen fedezték még fel, mert bár látszatra elkészült, mégsincs készen. Szóvá tették ezt már a legkülönfélébb foglalkozású és hivatásé emberek: 'egyszerű városlakók, tanácstagok, újságírók. Ám a csobogó nem csobog, egyszerűen csali van, de nem teljesíti alapvető funkcióját. Állítólag kivitelezési problémák keletkeztek, s amikor már ezen túl voltak, akkor derült ki, hogy hiába kötik rá a vizet, „technológiai” akadályok is felütötték a fejüket. Már csak azért is találhatnak ellenvetésre ezek a sorok igen sok olvasóban, mert végtére is nem városi létkérdésről van szó. Meg voltunk eddig is csobogó meg szökőkút nélkül, meg lehetünk ezután is. Igaz, jelentős az összeg, amit a város ebbe a használhatatlan létesítménybe fektetett, de — mint egyesek mondani szokták — veszett már több is Mohácsnál, meg aztán a reményt sem feltétlenül szükséges feladni:'csak akad valaki, aki megtalálja az üzemeltetés ma még ismeretlen kulcsát, és „üzemelni” fog a kis csobogó. Ez így igaz, mégis azoknak van inkább nagyobb igazságuk, akik azt mondják, ez csak egy csepp a város vízellátásában, az sokkal nagyobb probléma. Erről is i esett már szó többször, di nemcsak beszéltünk róla, hanem az illetékesek cselekedtek is. Amikor kitűnt, hogy Kótaj már képtelen ellátni a várost elegendő ivó- és ipari vízzel, cikkor elkészültek a Vízmű II. tervei, amely szerint Nyírtelek—Belegrád térségében tárnak fel újabb vízmezőt, azzal enyhítik a város szomját. Tudjuk már, hogy a tervek megvalósítása rendkívül jól halad, még a nyáron sor kerül az új létesítmény üzembe helyezésére. De azt is tudjuk, hogy ez sem old meg mindent! Annak ellenére, hogy közel 300 millió forintot emésztett ez a mostani beruházás. Nyíregyháza vízszükségletét csak időlegesen képes kielégíteni. Nem hoz végleges megoldást az sem, ha ebből a térségből újabb ütem során még további néhány ezer köbméter vizet szállítanak a csöveken a megyeszékhelyre. Mi lesz hát a megnyugtató megoldás? Egy közeli napokban megtartott tájékoztatón kitűnt: Nyíregyházán majd csak a Tisza vize segít. Előzetes számítások alapján a Tisza vizének Nyíregyházára történő eljuttatása csaknem egy- milliárd forintnyi beruházást igényel. Ez az összeg'e pillanatban még kis részében sem áll a város rendelkezésére, még az sem várható, hogy a következő tervidőszakban talán hozzájut Nyíregyháza ehhez a tetemes pénzmennyiséghez. Pedig szükség lesz rá előbb-utóbb, hiszen mind az új lakótejepek kialakítása, mind az ipari vízszükséglet fokozódása indokolja ennek a megvalósítását. Jól tudjuk azt is, hogy például városi hőerőmű csupán a jelenlegi időszakban képes kielégíteni a lakások és az üzemek energiaigényét, további bővítésre lesz szükség. Ez újabb vízigényt jelent majd. Nyilvánvaló, hogy az effajta szükségleteket már nem lehet egyszerű fúrott kutakból fedezni, ehhez már a Tisza vize kell. Bármennyire is messzire jutottunk a Tanácsköztársaság téri kis csobogótól, a Tisza vize „szállításáig”, a kettő mégis összefügg. Ez az összefüggés nemcsak azért van, mert alapvetően a vízkérdés körébe tartozik, hanem azért is, mert fényt vet egy furcsa jelenségre. Többen mondják városszerte, hogy nálunk valahogy lassabban, nehézkesebben valósulnak meg a célok, mint másutt. Az időpazarlás már egy-egy cél kitűzés'énél is tapasztalható. Vita vitát követ, hogy melyik létesítmény hova kerüljön. Amíg megtaláljuk a végleges helyét, addig hónapok, sőt évek telnek el. az építő- anyagárak viszont eközben lényegesen emelkednek. Ez a csobogó ügy sem egy-két hónapos „előéletet” mondhat magáénak, hiszen már évekkel ezelőtt is szó esett róla... Nem hinnénk, hogy valamilyen speciális nyíregyházi tünetről van szó, hasonlóak máshol is előfordulnak, megtörténnek, más városokban sem megy minden úgy, mint a karikacsapás. Arról viszont beszélhetünk, hogy ez a jelenség nem szükségszerű, s ennek igazolására nem sorakoztathatunk fel seregnyi okbejtív okot. Szó ami szó, jó megfontolni egy-egy létesítmény elkészítését (szép is legyen, praktikus is legyen, sokba se kerüljön, gyorsain is. elkészüljön), de egy idő után a megfontolás átcsap saját ellentétébe és a tehetetlenség köntösét ölti. A városlakók nem mindenkor értesülnek a kulisszák mögötti tárgyalássorozatokról, ők csak azt tudják, ami van, illetőleg ami nincs. Rugalmasságra valóban szükség van az élet minden területén, a termelésben éppúgy, mint a szabad idő jó eltöltésének megszervezésében. Kiváltképp szükséges ez a rendkívüli sok irányú városfejlesztés során. Ahhoz viszont, hogy ne hónapok, vagy évek, hanem néhány hét alatt megtaláljuk a legcélravezetőbb elképzelést, nem elég néhány ember sokszor véget nem érő tanakodása. Ehhez arra van szükség, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak azok a fejlesztési célok, amelyek lényegesek az egész város életében, amelyek — az esetek többségében — közvetlenül érintenek minden nyíregyházit. Mégis hadd mondjuk: nyitott kapukat döngetünk, amikor ezt hangoztatjuk, hiszen már akadt arra példa többször Nyíregyházán, hogy a fejlesztési elképzelésekről elmondhatták véleményüket igen sokan a városlakók közül. Szerveztek fórumokat üzemekben, de olyat is, ahová az egész város lakosságát invitálták. Különböző kiadványok tájékoztatták a lakosságot a készMS tervekről, de a tanácstagi beszámolók is jő alkalmak voltak közös dolgaink mérlegelésére. Van tehát kipróbált módszer, amit gyakorolhatunk, esetleg tovább is fejleszthetünk, akkor talán még az olyan, látszólag jelentéktelennek tűnő ügyekről is kevesebbet beszélünk majd,' mint az említett csobogó. A, 5.
