Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-10 / 107. szám

T974. május 10. lreBFf-fÜS@¥ÄRORSZ A9 k má A szalag mellett TANÚJA VOLTAM EGY JELENETNEK, amikor egy munkás betanított egy gépet. Drága, bonyolult automata előtt állt az esztergályos, a mérnökök, a matematikusak vették körül amint dolgozott. A munkadarab forgott, a kés marta az anyagot, úgy ahogy az esztergályos parancsolta, de közben egy magnetofon szerű szerkezet is működött a gép mellett. Ahogy az esztergályos elkészült, ellépett a masina mellől, valaki a magnetofonhoz nyúlt, visszatekerte a szalagot, s aztán bekapcsolta a készüléket, és ekkor — zene helyett — úgy „szólalt meg” az automata, hogy lé­pésről lépésre leutánozta azokat a műveleteket, amelyeket korábban esztergályosunk végzett. Ezt az eljárást nem olyan régóta alkalmazzák. Érde­kessége, hogy korábban pontos, számítási módszerekkel igyekeztek helyettesíteni az embert, és a programot diktáló mágnesszalagot aprólékos és nagyon hosszadalmas munká­val készítették. Most egy ügyes munkás, percekre lerövi­dítheti a programozást, s így sokkal hatásosabb áz automa­ta is. * Korunkban amikor egyre bonyolultabb gépek szolgál­ják az embert, könnyen elterjedhet egy olyan elmélet, amely szerint a varázsló tudósok, a preciz mérnökök és a hidegen logikus matematikusok veszik át a vezető szerepet, azok akik emberek helyett gépemberek után áhítoznak. A szalagvezérléses esztergagép „betanításának” példája nem az egyetlen, amely rácáfol erre. Igaz, hogy az egyre na­gyobb igényekkel fellépő ember nem lehet meg a bonyo­lult gépek nélkül, de az méginkább igaz, hogy az embert szolgáló gépek, mind képzettebb, ügyesebb irányítókat kí­vánnák. A MUNKÁSOK NÉLKÜLÖZHETETLENEK a terme­lésben, ezt mindenki elismeri. Miért mégis, hogy sokak körében a munkáspálya nem jelent tekintélyt. Évezredes örökség .terhe' ez, s fontos feladatunk, hogy szívós munká­val napról napra csökkentsük ennek hatását. Jelenthet-e á munkáspálya karriert? A munkások más szót használnak ugyan, de saját előrejutásuk lehetőségeit értékelve nagyon jói tudják, hogy mit lehet elérni a műn. kapaduk mellett. Jól ismerek egy javítóműhelyt, ahol egy nagy gyár gé­peit tartják karban. Több mint száz lakatos és forgácsoló szakmunkás dolgozik ott. A művezető egy öreg száki, aki már akkor sem volt fiatal, amikor elvégezte az esti tech­nikumot. Ha behoznák egy gépet javításra, ő az első. aki szétszedésébe kezd. Nos, ez a művezető jói ismeri az em­bereket. Amint megnézi a feladatot, név szerint hívja azo­kat a szakikat, akik javítani fogják. Mindenki tudja, hogy ha nagyon bonyolult a munka, akkor ki kapja a megbízást, így megy ez már évek ót. Szinte havonta megesik azon­ban, hogy egy „új fiút” szólít a munkához a mester, s ilyenkor az büszkén körbenéz, mert a megbízás azt jelenti, hogy a főnök, szaktársnák ismerte el őt is. A géplakatos, esztergályos, szerszámkészítő szakmák ;,eht” foglalkozásnak számítanak a mumkáshierarchiában. De mi van például azokkal a munkásnőfckel, akik a prés­gépek hosszú sora mellett ülik végig a nyolc órát, és a gépies adagolásban, pedálnyomogatáson kívül más dolguk látszólag nem akad? Mi van a futószalag mellett dolgozók­kal, akiknek a ‘szalag sebessége és társaik becsvágya dik­tálja az iramot. < Ha a szalag mellett ülőket együttesen nézzük, nem kapunk választ kérdésünkre, hiszen a siker azokra vár, akik előre akarnák jutni. Az emberek képességei, érdeklődési körei különbözőek. Van aki csak azzal törődik, hogy letel­jen a nyolc óráj’a, és nem is érdekli, hogy mit csinál. A ..karrier” lehetőséget jelent, amelynek nagyon sok fajtája van. Ha egy munkásfiatal úgy ítéli meg a jövőjét hogy neki az egyetemen a helye, akkor csak rajta múlik, hogy bejut oda, vagy nem. A munkásfiatalok továbbtanulását segítő párt- és kor­mányhatározatok az utóbbi időben még a korábbinál is ha­tékonyabb segítséget adnak a műhelyek legjobbjainak a továbbtanuláshoz. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik az a döntés például, hogy a tehetséges szakmunkások érett­ségi nélkül is az egyetemre juthatnak. De akiknek nem tetszik, azok nem tudják, hogy milyen erős oktató-nevelő ereje van a gyárnak. A MŰHELYEK SZÍNES VILÁGÁBAN gyakori kép amint egy öreg szaki ott áll fiatal társa mellétt.és oktatja, van aki elutasítja az öregek segítségét. van aki hallgat rá­juk. Itt* húzódik a választóvonal. A figyelők jó úton indul­nak, a felemelkedés, útján. Vezethet ez az űt_ egyetemre, de vezethet a modem gépek felé, a művezetői poszthoz, vagy „csak” ahhoz a minden nap megismétlődő jó érzés­hez hogy szükség van a munkájára és szívesen is végzi azt. E ste kilenc óra. Fázunk. Az eső három napja egyfolytában szakad. Ruhánkon három ujjnyi vas­tag sár. A bunkereket elön­tötte a víz. Fáradtak és na- gyon álmosak vagyunk. Há­tunkat neki döntjjik a lö­vészárok falának és úgy próbálunk valamit szunyó­kálni. Délután elterjedt a hír, hegy ma végre meleg va­csorát kapunk. Mindenki csak ezt várta. Lestünk, vár­tunk, aztán semmi. Később már a hideg is jó lett vol­na. De maradt, ahogy már érv hete mindig, a kétszer­sült. Valaki a vállamat rázza. — Mi az? — motyogom félig alva — megjött a va­csora? ■ — Aztán valami nagy A nehezen megértem, hogy r össze kell pakolni, mert visszavonulunk. — Csak azt tudnám, ho­va? — dörmögi mellettem , ^gy filmgyári munkás. — Hiszen már lemegyünk a térképről. De gyorsan elhallgat, mert a tisztek már jönnek is. Fe­szesen az árok falához hú­zódok, hogy helyet adjak ne­kik. majd amikor rám ke­rül a sor, én is beállók a sorba. Egész éjjel. mentünk. Pi­henés nélkül. Nem tudom hány kilométert, egyesek szerint negyvenet, mások szerint ötvenet. Egy biztos — mondták többen is —, hogy á front már nagyon messze van tőlünk. Hiszen még az áavúszót sem halljuk. Igazuk volt, a front akkor már tényleg nagyon messze lehe­tett. csakhogy már egészen más értelemben, amit mi még nem tudtunk. Az idő közben múlt és a gyomrunk ismét korogni kez­dett. Többen ennivalót kö­A XI. pártkongresszus tiszteletére Világuk a betonmnnka „Nyíregyházán... a Va- kály János vezette szocialis­ta brigád vállalta, hogy az idén készítendő beton- és vasbetonszerkezeteket első osztályú minőségben készí­tik el, ezért felelősséget vál­lalnak ..(Újsághír) A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál, a XI. pártkongresszus tiszteletére, a termelési terv túlteljesíté­sére tett vállalásban szerepel többek között a négyes szá­mú főépítésvezetőséghez tar­tozó kilenc tagú brigád csat­lakozása is, — kiegészítve kétszáz társadalmi munkaóra elvégzésére tett vállalással. Jő alap az induláshoz A Mártírok terén már tető alatt áll, a szinte tiszta beton épület, a még ez évben át­adásra kerülő, hatalmas áru­ház. Az alaplerakástól kezd­ve itt dolgozik a brigád. Földmunka, betonozás, s ami jött, sorban. Itt kapták meg a szocialista címet, itt nevez­tek be a vállalati kiváló bri­gád címért folyó versenybe is, amelynek az értékelésére nemsokára sor kerül. A brigád csapadékelvezető csatornát épít. Együtt, szinte valamennyien: a három Va- kály — két testvér és egy unokatestvér — Szabados Já­nos, Farkas István, Badarász László, Németh Sándor, Kiss József és Bodnár József. He­ten Apagyról járnak be dol­gozni. Németh Sándor is ott lakott, amíg meg nem nősült, s Nyíribronyban telepedett le. Bodnár József egyedül Nyírpazonyba való. Az egész épületkomplesz- szumon ott a brigád keze- nyoma. A hatalmas tartópil­lérektől kezdve a födémig és a vékony, kényelmes beton­szerkezetekig, valamennyit ók készítették kifogástalan mi­nőségben. — Megbízható, rendes bri­gád — mondja Horváth Já­nos építésvezető — mindig lehet rájuk számítani. Jó a kollektív szellem, szívesen segítenek. Ha kell túlmunká­ban a vállalatiak és egymás­nak is. — Bizony, volt rá eset — erősíti meg a brigádvezető, hogy szabadszombaton, vagy este 8-9 órakor is dolgoztunk, mert a betonozást nem lehe­tett abbahagyni. Nézzük a még vakolatlan betonrészeket. Valóban szép munka, nem tarkítják „da­rázsfészkek” a felületet. Nem sok igazítanivalója akad utá­nuk a kőműveseknek. Jó alap az „első osztályú minőség” tartásához. — Mindent megteszünk, hogy vállalásukat teljesíthes­sék — ismétli ígéretét az építésvezető. — Hogy fo­lyamatossá tegyük p transz­portbeton-szállítást, s ha túl­órázni kell — mert nem lehet abbahagyni — külön gépko­csival szállítjuk őket haza. Pontos munka mindenütt Az , árokban, amelyet a ké­szülő csapadékcsatornának ástak, mér hosszan kígyózik a lerakott betoncső. Nem csak oldalt nyílegyenes, ha­nem a szint is hajszálpontos. Már csak a „gallérozás” és a csatlakozó aknák készítése hiányzik. Utána ezen a ré­szen is végeznek. — Az épület túlsó oldalán lesz még egy csatorna — ma­gyarázza Vakály János — az­tán újabb, igazi, nagy mun­ka kezdődik. A terepegyengetés és a tér- • burkolat megépítése. Több­ezer négyzetméteren, húsz centiméteres betonréteg, „di- lettálva1’, vagyis hézagolva. Igen, ez az ő világuk: a be­tonmunka,, itt vannak ele­mében. Étiben lehet ütemre dolgozni, ritmusra haladni és jól keresni. — Csak a betongyár bír­ja — mondják. — Meg a szállítás legyen folyamatos — teszi hozzá a brigádvezető. Ahogy előre kérem. Félóránként, vagy húsz percenként egy kocsi­val. Akkor ötven, hatvan köbméter is elmegy egy mű­szakban. Természetesen ki­váló minőségben, hogy ab­ban a művezető hibát nem találhat... „Tudja, milyen szép lesz.. ?“ Mondják, hogy a művezető Nagy Ferenc — jó szervező, becsüli az embereket, ha jól dolgoznak. Szereti a becsüle­tes embereket, de a speku­lánsok, a „nyavajgósak” nem állhatnak meg előtte. így hát ők is tartják ma­gukat. Szó volt már arról, hogy bővíteni kellene a bri­gádot, mert egyre több a munka. Sokszor két építke­zésen is dolgoznak. Ilyen be­fejező munkáknál meg egy­szerre hat-nyolc helyen is eleget kell tenni. Levonulni, bontani, meg néha rendet is csinálni, eltakarítani a tör­meléket. — Inkább maradunk eny- nyien, minthogy olyat ve­gyünk a brigádba, akivel szé­gyent vallanánk. Kérdem, mire gondoltak, amikor a vállalást tették. Hi­szen nincs közöttük egyetlen párttag sem ... Talán a na­gyobb keresetért? Őszinte a válasz: — Azért is. Meg a becsü­letért, mert tudjuk, hogy számítanak ránk. A vállalat­nak, az országnak sem min­degy, hogy mikor készül éí egy-egy beruházás. És mi már a törzsgárdához tarto­zunk ... Kicsit elgondolkodik, majd az égnek magasodó épületre mutat: — Volt mostanában ben­ne? Tudja, milyen szép lesz? Pedig még hol áll ahhoz, hogy kész legyen. S majd. ha már a mozgólépcső is mű­ködni fog és megtelik majd szebbnél-szebb áruval és vá­sárló emberekkel. Nem csak mi, hanem minden nyíregy­házi . büszke lehet majd rá. Azt hiszem, én is az elsők között fogok benne vásá­rolni ... Helytállni másutt is Tudják, hogy augusztus 20- ra át kell adni az épületet. Ez is előrehozott határidő, de szeretnék még rövidebbre fogni. Ezért is tettek válla­lást. Meg azért, hogy hama­rabb kezdhessenek a másik munkahelyen. A Szabadság téren, ah-cS az Állami Bizto­sító új épülete és harminckét lakás alapozását kell meg­kezdeni hamarosan. És az óvoda is, amelyet a községi tanács építtet Apa- gyon, amelyen majd kétszáz óra társadalmi munkát vé­geznek, s amelyet szintén a XI. pártkongresszus tisztele, téré vállalt a brigád. Tóth Árpád NYÍREGYHÁZA: út- és közműépítés a Jósavárosbon. (Elek Emil felvétele) veteltek, majd a parancs­nokságot kerestük. És csak akkor tűnt fel, hogy egyet­len tiszt sincs közöttünk. El­tűntek az éj leple alatt. Ké­sőbb rájöttünk. ..átvedlettek” honvédokká. Ugyanis egyre több új ruhás katonát lát­tunk magunk között. Egye­sek ugyan igyekeztek egy kis sárral bekenni, de úgy még talán lobban feltűntek. A rend tehát felbomlott. A menet ismét megindult úgy kilenc óra fölé. de már minden irányítás nélkül. Az Odera hídján — előttünk — egy kis torlódás. Amikor odaértünk, a civilek mond­ták. egy katonát a többiek a vízbe dobtak. Uj ruhája volt. Délután két óra. Már csak hatan vagyunk együtt, ma­gvarok. Egyre többször hall­juk, hogy a hábprúnak vége. — Dehát akkor most mit csináljunk?---------------------------------------------------I— Egy magyar őrmester erő­sen berúgott és azt mondta, álljunk be abba a légióba, amelyet a németek szervez­nek. és Prága ellen vonul­nak. Nem álltunk. De nem mertük neki megmondani, inkább egyenként meglép­tünk. Hat órakor ew útkeresz­teződéshez értünk. — Most aztán merre? Néztünk egy­másra tanácstalanul. Térké­pünk nem volt és olyan ide­genek voltunk ebben az or­szágban. Megnéztük a táb­lán a kilométert, és amelyik falu a legközelebbre esett hozzánk, azt az utat válasz­tottuk. Még nem sötétedett, de a nap már az ég alján volt. amikor az első házakat el­értük. Csinos, takaros falu volt, ahogy nálunk mond­ják. Két oldalt sima beton­járdával. Azok közé a keve­sek közé tartozott, amelvek valamilyen isteni csoda folytán kiestek a háború szórásából. Már vagy kétszáz métert mentünk. Libasorban, egy­más után, ahogy azt a sza­bály előírja. Aztán egy ma­gas palánk kerítéshez ér­tünk. Mint általában, a fá­radt emberek, mi is csak le­felé néztünk, a lábunk elé. Csakis így történhetett meg, hogy mint egy karnyújtás­nyira odasétáltunk a palánk tetején elhelyezett nyolc­tíz géppisztoly csöve elé. Amikor észrevettük. már semmit sem tehettünk. De nem is igen akartunk. Áll­tunk. mint akik legyökerez­tek. Vállunkon a puska, ol­dalunkon kézigránát, és vár­tuk a jól ismert halálkutyák ugatását. Aztán egy perc, kettő, és nagy meglepetésünkre a gyűlölt géppisztolyropogós helyett a kerítés mögül, ahol embereket még most sem láttunk, jó ízű nevetést hal­lottunk/ Később a kiskapu kinvílt. és egy . nagy darab, pufajkás katona lépett eli- bénk. — Vengrí? — kérd ezt« mosolyogva. Mi csak a tejünkkel m. tettünk, hogy igen. — Vojna kaput —' mond­ta. és többször is megkér­dezte, hogy .ponyemáj, ért­jük-e. Ml ismét csal? a fe­jünkkel intettünk, de már ' 'val bátrabban és többször. Ugyanis most már nemcsak értettük, hogy a háborúnak vége. de el is hittük. Az a pár óra, ami a nap­ból még hátra volt, már gyorsan telt. Először ettünk, aztán úgy kilenc óra körül már mindnyájan egy térkép fölé hajolva, egy iskolában hallgattuk a pufajkás orosz őrmester történetét. Először Nyíregyházát mutatta, meg a térképen,' aztán a kezével mutatta az utat a Tiszáig, Tokaj, és már mindnyájan, együtt meneteltünk végig gondolatban a térképen, a felszabadító katonákkal Ma. gyarországon. Falcsík Feen« Az utolsó nap

Next

/
Thumbnails
Contents