Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
mimw T. oMä* •-+ Vihar Béla: Köszöntés egy gyümölcsfához Lombhajad koszorúját a szerelem sugártejével öntözi sugárkorsajából a hold, A fuvallatban megremegsz, miként a zászlók selymes fodra, így állsz egy esti kert közepén tétován, vágyakozóan, karcsú gyümölcsfa, elvarázsolt, néma királyieáuy. Látom, most lassan kitárod köntösöd, amelyet az alkonyat suhanó orsója szőtt árnyakból, csendből, majd bimbód kék tfizét, ■ e halvány gyertyalángot magasba emeled, s jellel válaszolnak reá az égi körben virrasztó örök csillagok. Orsovai Emil: A május beszél Ha megremeg a mondhatatlau grdőrengeteg, mely lépteid nyomán kibont, emlék-nedves rügyek 2 háború-mart sebhelyes föld-rögök között, hegyoldal s legmagasabb ág fölé űj szél kapaszkodik, * ha kékebb lesz az ég, mint szíved fanyar mélyén őrzött édes íz, — a május beszél. Amikor szádban érzed vásott múlt savát, s egyszerre fogytán sok-sok régi év, elfúlt lélegzeted, s ha visszafájnak társak jajjai, a tompa ütlegel, » a sárgult újságpapír zárta aok nyomor-betű még most is gyújt, vádolni kezd, és sújt a „vesszen”, zúg az „egyesüljetek", — a május beszél. Minden időnket mindig hallani. S ha gondolod hogy véred pirosát hullatni kezdték rég és hull ma is, akár a gyenge eső tárt mezők fölött, mikor mi bátor élni mind kihajt s egy soha-nem-volt nyárrá érne már — jól gondolod. A május beszél. Tasnádi Varga Éva: Május elseje Május elseje, te legszebb ünnep, táruló szirmok pirosló napja, friss levélcsapat borítja sátrát aranyos tollú szép madarakra. Május elseje — béke világa, kezet szőrit most százezer ember. Mozdul a föld. És százezren mondják: — Itt vagy hát ismét, szabadság-reggel! Szép napod fénye melenget látod, apáink harca nem volt hiába, fonott kalács bújt hűs tenyerünkbe, s égig repít a liget hintája. Színes zászlócskák csattogva lengnek játékos szélben, zöldéi a pázsit, tulipán bimbó fürdik a napban, • május elsején ismét virágzik. Vallomások a munkáról ÉN DOLGOZOM, TE DOLGOZOL, ö DOLGOZIK, Ml DOLGOZUNK... EGY IGE, AMELYET HA NEM IS RAGOZUNK NAP MINT NAP, DE MEGÉLJÜK. INDULNAK REGGEL, A KORAN- KELÖK, AZOK IS, AKIK DÉLUTÁN KEZDENEK, AZ ÉJJELESEK, AKIKRE A MUNKAPAD MELLETT VIRRAD A NAP. A NŐK ÉS A FÉRFIAK, A SZAKAVATOTTAK ÉS A KEZDŐK, A FRISSEK ÉS A FÁRADTAK, A FEJÜKKEL TERVEZŐK S A KEZÜKKEL ALKOTÓK. ES ÉRTÉKEK SZÜLETNEK A VAROSOK ÜZEMEIBEN, A FALVAK HATÁRÁBAN A FÖLDEKEN, AZ ISKOLÁKBAN. MIND. EZ EGY SZÓBA SŰRÍTVE: MUNKA. A szalag mellett A futószalag folyik, megállíthatatlanul, egy sebességgel, monoton tempóban, lassú vízként. Két oldalán, lányok és asszonyok, előttük gépek. Odanyúlnak, s leemelnek egy munkadarabot, aztán visszateszik, hogy a másik nyúljon érte és elvándoroljon a harmadikhoz, és a sor végére érve már alakot öltött anyagként egy cipő részét formálón kerüljön arrébb. Kelemen Józsefné most huszonhét' esztendős. Élete felét élte le az üzemiben, itt kezdett mint tanuló, hogy most szakmunkásként folytassa, s keze ütemes mozdulatával öltsön és tűzzön, részese legyen a gyártó folyamatnak. Vajon, van-e szép abban, amit tesz? Nem taglózza-e le nyolc órán át az egyhangú sebesség, a nesz nélküli kígyó zuhanását idéző szalag? — Minden munka szép. De csak annak, aki ismeri és tudja. Nincs két egymáshoz hasonló darab. Nincs olyan széria, ahol ne lenne mindennek sajátos egyénisége. Sok kéz ügyessége, néha suta mozdulata ott árulkodik. s ha fel se néz az ember, tudja hogy jó kedvűén küldite-e valaki, s utánam is látják, hogy nyomja-e valami a szivem. Ismerni kell, hogy mi történt a munkadarabbal. mielőtt hozzám érkezett, s azt is, mi lesz ha továbbküldöm. És így a szinte folyamnak látszó sok egvformaság máris sz^tbomlik egyedi alkotórészekre, s a részletek szépségében már benne van az egész tökéletessége. Nekem szép, s tetszik, amit dolgozom. Ha nem így lenne, vajon 27 évemből töltöttem volna-e 13-at itt? A tábla szélén Bokrosod ik már az őszi vetés. Lassan, mert kellene az eső. Porfelleget ver a gép is a földeken. Gondterhelten néz Ladányi János, a vállaji termelőszövetkezet gépcsoportvezetője, akinek vállán még a növény- termesztés gondja is nyugszik. Kemény, sűrű ember, a Kraszna mentén nőtt emberré. Ismeri a felleg járását, a szelek rejtekét, ahonnan útra kelnek. a földet, amelytől itt az élet függ. — Szép a határ, és még semmi sem késett. Minden munkát elvégeztünk, a közösben is, a háztájiban is. Igaz, a talaj vizet kíván. És jön az eső. Jönnie kell. Nézem gyakran a földjeinket, és gyönyörködöm. Az egyenes barázdákban, melyeket a gép húzott, a nagy táblákban, a virágot hozó gyümölcsfákban. Ki tudná fölmérni, mi minden van amögött, hogy mindez ilyen egységesen szép, főleg a tavaszon, amikor minden élni kezd. És mily’ hiálba nézi az ember tehetetlenül az eget, segíteni alig tud azon, hogy még szebb legyen. Aztán mégis segít, öntöz, és újabb erőfeszítés társul az addigiakhoz. Felelősség és izgalom az. ami a mezőgazdaságból élők munkáját kíséri. Messze túl az én érdekemen, és már régen túl egy-egy család érdekén. Én ebben találom a munkám szépségét és örömét. Ilyenkor tavasszal, aztán nyáron, amikor lassan már mérhetővé válik a munka várható eredménye, és a nyár végén, amikor ujjaim közt lepergetem az első kalász szemeit, vagy leszakítom az első almát, amelynek ize semmihez sem hasonlítható. Parasztember voltam, mindág dolgoztam. Ment dolgozni kell. S ha azt kérdi, mi a különbség, akkor nem a gépet említem, nem a technikát. Az örömöt, sakkal inkább az örömöt, amit ma már százakkal oszthatok meg, éppúgy, mint a gondomat. A keverőgépnél Penyigén kultőrhöz épül. MleHette ha- barcskeverő-alkalmatosság. Amolyan értelmes kis gép, amely könnyíti, de nem pótolja az emberi munkát. Ketten szolgálják ki- Két cigányférfi. Zsigó Miklós és Bozsányi Ferenc. Mozdulatuk és szavuk árulkodik arról, régi dolgozók, és számukra már természetes, hogy átlépjék egy életforma szorongató korlátáit, és illeszkedjenek a sokasághoz. Egyikük Csepelről, másikuk Pestről jött haza, hogy véget vessen az utazgató-kóborló sátorosság- nafc, s otthon tartsa, amit megkeres. — Nős vagyok, most született as első gyerek — kezdi Zsigó. Eddig úgy volt: munkába álltam, aztán ha hallottam, hogy másutt több a pénz, odamentem. Vándoroltam, s közben alig vittem valamire. Most meg tetszik tudni úgy van: bútor is kell, meg a gyereknek is rendes holmi, és ha talán kevesebb is itt mint amit néha-néha kerestem, ez legalább megmarad. — Nekem öft családom van — folytatja Bozsányi. Nagy gond, sok pénz kell. Nekünk az az öröm, amikor kézhez kapjuk a pénzt, oszt’ visszük haza. Szakmánk nincs, iskolánk se elég, így bizony olyan munka jut, ami sokszor nehéz. Örömünk a kereset, ak hogy nem szorulunk senkire, meg hogy nem kell szégyenkeznünk. Zsigónak még van mondanivalója. Gondolám, hallotta, de lehet, hogy a mellette magasodó épület sugallta neki: — Ebben az épületben mi is fennmaradunk. Gondolom... Aztán elhallgat, s lassan keverni kezdi a habarcsot. Sínek között Kocsordnál az országutat keresztezi a vasút. Régi pálya, nem fővonal, de fontos. Karban is tartják, a pályafenntartók 24 fős brigádja Szabó György vezetésével ott jelenik meg, ahol éppen kell. Azt, amit másutt gép végez, itt még hagyományos eszközökkel csinálják, s a zúzalék talpfák alá, s a sínek mellé engedelmesen illeszkedik. Mint egy óriás áll közöttük Tarca Gyula, a Jánkmaj- tisra való pályamunkás, kezében a hatalmas rukkolófa. Mint egy mesealak. s ha a szerszám névadó kiáltását is hallani véli az ember. hóó-rukkl, akikar igazán hihető lesz, hogy a kemény acélsin kilencméteres darabja csupán játékszer nekik. — Nehéz munka, a vasútnál talán ez * legnehezebb. Nézze, itt ez a rukkolófa. A te-« nyerem izzadtsága pácolta ilyen simára. Köz-; ben a bőröm kemény lett, s érdes. Csináljuk; mert kell, de míg itt áll az ember a vágányok között, szépet nem talál benne. Esd ver, a szél fúj, s örökké ott az érzés: csal* jól lehet megcsinálni, mert ha valami non» stimmel, jöhetünk vissza, kezdhetjük élőiről. A biztonság az első, és nincs se üranegg se vasárnap, se éjszaka, ha arról van szó, hogy rendben legyen a szakasz. Tar András, földije, helyesel neki, s álfa nak körben, kezükben a hatalmas rúd! egyik-másikon a sárga mellény, amely az 5 biztonságukat óvja. Ismerősük minden es»? var. minden rés az illesztések között, s talán még a kődarab, is, amelyet helyére""tesznek. — Aztán ha végzünk, vagy ha más do&i gunk van, mi is vonatra ülünk. Utasok le-i szünk. s talán ilyenkor jut eszünkbe, hogy abban is van szép, amit ml csinálunk. Mert a vonat amikor fut, a sin muzsikál. Csak fül kell hozzá, és az ember hallja, hogy milyen pályán haladunk. Ilyenkor Ítélünk arról, amit mi készítettünk, ilyenkor tudjuk meg, mások hogyan dolgoznak. Mert nem az a szép, ahogy dolgozunk, az főleg megszokás. Az eredmény az, amiből megtudja a munkásember, érdemes volt-e, t miként sikerült A SOKEZERfÉLE MUNKA, SZAKMA} HIVATÁS NÉHÁNY KÉPVISELŐJE KA: POTT SZÓT. OLYAN, AKI MAR MUNJ KAS, AKI MÉG KÉTFÉLE ÉLETFORMA KÖZOn UTAZIK, SZATMÁRI FÖLD TERMEHE PARASZT ÉS HELYÉT KÉJ RESÖ, KI ÖNÖN MŰLTJA ELÖL KEj RÉS MENEDÉKET SZAMARA ÚJ SZER* SZAMOK KÖZön. NAP NAP UTAM KEZDIK, HOGY BOLTBA KERÜLJÖN ÁRU, HOGY FÖLDBŐL NÖJÖN UJ ÉPÜLET. HOGY TERMŐRE FORDUU JÖN FA HOGY UTAZHASSUNK, MUl ZSIKALÓ SÍNEKEN. EZ ÉS MÉG MENYNYI MINDEN ADÓDIK ÖSSZE, M13 ELMONDHATJUK: Ml DOLGOZUNK. Bürget Lojog MAJUKFA ^ í TAVASZI TÁT
