Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-19 / 115. szám

f. otM

KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET1

1974. május fí.

Hozzászólás

A Jegyzet egy kiállításról című cikkhez

Szentendrei kirándulás

Nyitás előtt a magyar skanzen

A Kelet-Magyarország 1974. május 5-i számában Jegyzet egy kiállításról címmel cikk jelent meg a Szabolcs-Szatmár, illetve Hajdú-Bihar megyei képzőművészek Nyírbátorban megrendezett kiállításáról. Ezzel kapcsolatban kívánom elmondani az alábbiakat.

Művészeti életünk egyik sarkalatos törekvése a szomszédos megyékkel történő együttműködés. így az értékek megsokszorozódhatnak, feloldódhat az alkotók zártsága, többszörösen felerősödhet a szellemi kapacitás hatása. Az együttműködésnek eddig is szép példáit tapasztalhattuk. Különösen szoros a kapcsolatunk Hajdú-Bihar megyével, hiszen a két megye együtt alkotja a Magyar Képzőművészek Szövetsége Kelet-magyarországi Területi Szervezetét.

Fiatal városunk, Nyírbátor jól élt ezzel a lehetőséggel, amikor a területi szervezettel eredményesnek ígérkező akciót kezdeményezett.

Nyírbátor a művészeteknek már eddig is otthont adott. A zenei rendezvényeken kívül eredményesen működik a pedagógus képzőművész stúdió, a nyári művésztelep és a gyermekrajz szakkör. Ez évben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megye művészeinek eredményes összefogásával a képzőművészet további meggyökereztetése érdekében alkotóház létrehozásán fáradoznak. Anyagi alapjának megteremtéséhez a két megye művészei felajánlott alkotásaikkal járultak hozzá. Nagyszerű kezdeményezésnek és akciónak tartjuk, melyre megyénknek szüksége van. Eddig egyetértek a nevezett cikk újságírójával, azonban néhány megjegyzését vitatnám.

A kiállításra kerülő műveket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrije bírálta el. Laikusnak és szakembernek egyaránt joga van arra, hogy véleményét elmondja, de a művek elbírálása és árazása kizárólag az e célra hivatalosan kinevezett zsűri joga.

Az ünnepi könyvhét

Az elmúlt évi ünnepi könyvhetet a könyv- nyomtatás ötszázadik évfordulójának jegyében, gazdag rendezvénysorozatokkal tették enni ékezetessé. Az idei könyvhétre valamivel szerényebb, de nem szegényebb programmal készülnek.

Erre az alkalomra a kiadók százhuszon- négy könyvet jelentetnek meg. Egy részük már meg is érkezett a könyvesboltokba, a többit a könyvhét kezdetéig folyamatosan szállítják. A Magvető, a Szépirodalmi, ,a Móra, az Akadémiai, a Kossuth, az Európa, a Gondolat, a Corvina, a Zeneműkiadó, a Táncsics, a Zrínyi, a Közgazdasági Kiadó, valamint a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata egyrészt korábban már megjelent művekkel jelentkezik új kiadásban, másrészt régen várt tanulmányköteteket és új szépirodalmi műveket jelentet meg. Már hagyomány, hogy ebből az alkalomból féláron kapható a Körkép, a Rivalda és a Szép versek című gyűjtemény. Megjelenik a szintén hagyományos Szép Szó antológia is. A világirodalmat Homérosztól napjainkig az Európa kiadásában megjelenő művek képviselik. A számos művészettörténeti és zenei témájú mű között is érdeklődésre tart számot a Leonardo képes monográfia, Németh Lajos: Csontváry-ja és a Bartók breviárium. A Minerva Nagy Képes Enciklopédia sorozatának harmadik részeként jelenik meg Az embertől a gépemberig — Munka, termelés, gazdálkodás című összeállítás.

Az ünnepi könyvhét idén június 1-től 8-ig tart. Megyénkben is megkezdődnek június 1- én a könyvheti események. Az előkészületekre alakult bizottság tagjai a megye és város kulturális életének vezetői, valamint a két nyíregyházi főiskola képviselői délután a Hazafias Népfront klubhelyiségében Simon István költőt látják vendégül.

A megyei megnyitót június 2-án a Kossuth téren rendezik, 11 órakor. A rendezvény- sorozatot Gyúró Imre, a megyei tanács elnök- helyettese nyitja meg, majd Simon István, az írószövetség titkára mond ünnepi beszédet. A programot a Zrínyi gimnázium irodalmi színpadának műsora, valamint a megnvitó előtti térzene egészíti ki. Simon István költő aznap délelőtt a megyei művelődési köznont versmondó műhelyének tagjaival is találkozik.

A megnyitó alkalmából a Kossuth téren az elmúlt havi gyermekkönyvhónap jól sikerült plakátjainak készítői, valamint a nyíregyházi általános iskolák ügyes kezű tanulói aszfaltrajz versenyen vesznek részt. Már a megnyitó napjára váriák a könyvheti iró-ol- vasó találkozók vendégeit, s a tervek szerint az írók a megnyitó előtt és után a könyvesboltban és a téren elhelyezendő sátrakban, gombáknál dedikáliák műveiket. Az író-olva- 6Ó találkozók még aznap este megkezdődnek, Felsősimán és Kálmánházán. Felsősimán ekkor kerül sor a tizenöt éves fennállását i'mnenlő művelődési ház jubileumi rendezvénysorozatának befejezésére, ezt a programot kapcsolják össze az író-olvasó találkozóval, amely után a helyi citerazenekar szórakoztatja maid a közönséget. Könyvbálra készülnek a III kerületi művelődési házban 2-án este, ahol könyvsorsolásra kerül sor.

A községek és a járások az előzetesen bejelentett igények alapján fogad iák az íróvendégeket, iskolákban, művelődési házakban rendezendő találkozókon, kollégiumi beszél getéseken. Szinte kimondani is sok, hogy harA két megye művészeinek többsége alkotásai legjavából válogatta a felajánlott műveket. A zsűri most sem volt elnézőbb, mint más alkalmakkor, hisz voltak művek, melyeket elutasított.

Minden kiállításon szerepel néhány olyan alkotás, mely kevéssel a színvonal alatt van. A szóban forgó tárlaton is így van ez. Azonban a művek legnagyobb része olyan értéket képvisel, amely a kívánt mércét feltétlenül eléri, sőt meghaladja. Az alkotások 80 százaléka már többszörösen zsűrizett munka, már több alkalommal kiállították megyei, országos és budapesti tárlatokon is.

Az akció eredményességét nem a nagy, vagy a kis méret fogja eldönteni. Ezek az alkotások nemcsak lakásokba kerülnek, hanem üzemek, vállalatok nagytermeibe is, ahol igen hatásos lehet egy nagyobb méretű kép is. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kisméretű képek festését kellene szorgalmaznunk, különösen olyan indok alapján nem, mely az érintett cikkben szerepel.

Az alkotások árait a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrije értéküknek megfelelően törekedett megállapítani.

Hogy vannak magas árak is? Valószínű jő alkotások is.

Elismerés és köszönet mind a Hajdú- Bihar és mind a Szabolcs-Szatmár megyei művészeknek azért, hogy szakemberek által is elismert alkotásaikat egy nemes cél érdekében ajánlották fel. Az akciónak még nincs vége.

Sikerességéről, avagy sikertelenségéről kár lenne elhamarkodott véleményt nyilvánítani. Minden reményünk megvan arra, hogy az alkotások színvonala, a művészet- pártolók lelkes hozzáállása alapján ez a kezdeményezés eléri kitűzött célját.

Simon Győrgyné, a megyei tanács főelőadója

programjából

mine helyen találkoznak olvasóikkal az íróvendégek. Június 1 és 6 között harminc íróolvasótalálkozót rendeznek. Megyénk vendége lesz a megnyitón és más rendezvényen is közreműködő Simon István, valamint Bede Anna, Berkesi András, Bor Ambrus, Czine Mihály irodalomtörténész, Fábián Zoltán, Galambos Lajos, Jobbágy Károly, Móricz Virág és Tatay Sándor. Több helyre hívták meg Ratkó József költőt, s mint a felsorolásból is kiderül, a vendégek nagy része szorosabb kapcsolatban van megyénkkel, vagy szabolcsi szülöttek, vagy írásaikban foglalkoztak az itt élő emberek életével..

Ezeken a rendezvényeken kívül igen fontos része a könyvheti programnak a könyvterjesztő vállalat ég az ÁFÉSZ könyvesboltjainak közreműködése az olvasás, a könyvek megszerettetésében. Több helyen készülnek utcai könyvárusításra, Nyíregyházán a megszokott helyeken ismét ott lesznek az utcai sátrak, állványok. A vendégségbe érkező írók mellett az itt élő kezdő, fiatal költők, írók, műfordítók is fórumot kapnak. A tervek szerint a vásárosnaményi járási könyvtár rendezésében találkoznak az érdeklődő olvasókkal.

(be)

Örvös Lajos:

A fekete lány

Az eső olyan vékony, ferde csíkokat rajzol a levegőbe, ahogy jobbára csak a regények lapjain. A Le Tréport felé futó vonat meglehetősen üres, és én egy főúri mozdu. lattal gyújtok rá egy Pécate-ra. Ez a legolcsóbb francia cigaretta, valódi nevén Parisienne, csak a népnyelv nevezi Pécate-nak. Sötétkék öltönyöm viselem, Marcelle, a menyasszonyom ugyancsak sötétkék ünneplőjét Csakúgy vakít fehér ingblúza oly erősen elüt sötét kreol arcocskádtól'. Marcelle fekete lány egyesek azt mondják rá néger, de ő megtanított rá, hogy ezt úgy kell mondani fekete Mint ahogy van szőke is, meg barna is. Me leg barna szeme kiragyog gyönyörű arcocs kájából a duzzadt, formás száját egy másod percre számhoz érinti. Kint az ablakon á ferdén futnak az eső csíkjai s én boldog ve gyök.

Két hete kérdeztem tőle, hogy eljön-e ve lem Magyarországra, ha lejár egyetemi ősz töndfjam s ezen nagyon elgondolkozott. Nem i- válaszolt rá. Mert szülei ugyan a francia An tillákról jöttek Párizsba, de ő már a dlákne gyedben született, és nem Is igen lépett k még Párizsból. Űgyhogy, amikor szólésr nyitotta száját, az nemcsak az én kezdő ide gene«, kiejtésemtől ütött el, de még a fran ciák közt >s bizonyos néma tiszteletet váltott ki. Ha pedig nem szólt semmit, csak rámszorította másodpercekre a száját, olyan furcsa érzésem támadt, mintha nem is a főidő' járnék. Ilyen boldog csak egy sovány kis ősz töndfjas lehet, kinek nagy barna haja —, nerr divatból, de az ember akkoriban a háború után nem járhatott 6Űrűn a borbélyhoz — ráA pilisszentlászlói autóbusz korábban indult. így hát azon utaztam a menedékház kertészével. Büszkén beszélt az új kaszájáról amit most vásárolt. János bácsi szabolcsi származású ember, ő mutatta meg, hogy a Sz&rvaskútnál szálljak le, oda már látszik a nemesborzovai torony. Leszálláskor még hozzátette:

— Igen szép, de kár hogy itt van, nem odahaza.

A Magyar Néprajzi. Múzeum szabadtér; néprajzi múzeuma — hazánk első ilyen nagyszabású vállalkozása — lenn fekszik a völgyben, a pilisi hegyek szelíden ölelik. A Szabad- ság-forrás, ■ vagy ahogyan a környék még

mindig hívja, a Sztara Voda patakja az erdőháti faluhoz érdekes módon mégis hazai környezetet teremt. Mintha a Túr, vagy a Szen- ke kanyarogna odalent.

A tíz tájegységre tervezett Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak még csak az első egysége készült el: éppen a Fe’ső-tismbáM falu. Ha minden jól megy — KÖJÄL, tűzoltóság — májas 31-én ünnepélyesen átadja Garamvöl- gyi József művelődésügyi miniszterhelyettes dr. Ortutay Gyula akadémikusnak, a Szabadtári Múzeumok Országos Tanács., elnökének. Es_e naptól látogatókat is fogad, hétfő kivételével 10 és 17 óra között. Aki idegenvezetőt is igénybe akar venni, még egy forintot fizet. Viszont minden látogató kan egy forint értékű tájékoztató füzetet. ' Szombaton a látogatás díjtalan. (De ezeknek is jár a tájékoztató.)

Az igazgatóságon belelapoztunk a készülő útmutató nyomdai levonatába. Mind a harminckilenc műtárgy fel van benne sorolva, megjelölve azt a nyolcat, amely még hiányzik, többnyire ólak, gazdasági épületek. De már ezen is javítani kell, mert mire végigjártuk a kicsike falut, az építők már összerakták — két nap alatt — a sonkád; sertésólat. Meglesz hamarosan a sonkádi istálló és kukorica- góré, az úszkál lakóház és a gulácsi kemence is. Mire a nyári nagy idegenforgalom elözönli az újdonságnak számító látványosságot, gyakorlatilag csak a mándoki templom hiányzik majd a hegyoldalról — bár ez szigorúan nem tartozik a tájegységhez. Már elhozták, de egyelőre csak az alapozása kész. És idén készülnek elhozni a mándi templomot. Ez utóbbi a borzovai fatorony mellé kerül.

Dr. Szege Bálint igazgató még nem költözött ki végleg a domboldalon álló faragott fás irodaépületbe, félig még bent „lakik” az anyaintézet Könyves Kálmán körúti épületében. De könyv nélkül tudja, hogy csak a kapu, kerítés, közművek, központ hetven millióba került. Ez még csak a keret, a „skatulya”, amibe a „kiállítási tárgyak” az egyes tájegységek elkerített részei kerülnék az ötven hektáros területen. Idén nyolcmillióval gazdálkodnak. Rengeteg nehézségük volt a hatóságok által is megkívánt közművesítéssel. Főleg a víz idevezetése volt nagyon költséges. Ezért is mulasztották el a harmadik határidőt ie a tavaly októberit, amiről mi is írtunk (Kelet- magyarország 1973. június 20.).

Viszont megismétli, amit akkor mondott: hogy az erdőháti falut azért építették meg elsőnek, mert nemcsak a leggazdagabb élő kin- esesháza a néprajz még látható műtárgyainak, hanem a leggyorsabban megmentendő, mert már a pusztulás szélén állt.

Janovits István főrestaurátorral — a nyitásig a telep gondnokával —. indultunk egy kis barangolásra. Mindjárt a falu „első” háza

hull a hamlokára a kicsit eltakarja jobb szemét is: legalább non látszik mindig az a fénylő öröm a szemében.

Szombat-vasárnapra szerettünk voina eljutni a Párizstól 120 km-re északra fekvő Amiens városkába. De én annyit beszéltem útközben s Marcelle olyan figyelmesen nézett rám nagy barna szemével, hogy elvétettük az állomást és túlfutottunk Amiensen.

— Hát itt nem jár a kalauz? — kérdeztem ijedten.

— Persze, hogy nem! — felelte Marcelle.

—Megváltod a jegyed és leszállsz ott. ahova szól. Az állomáson veszik él aztán a jegyedet

— Dehát akikor észreveszik, hogy túlmentünk a célon...

— Persze, hogs észreveszik. De talán nincs minden állomáson jegyellenőrzés. — mormolta Marcelle — majd ott szállunk le.

Marcelle dolgozó lány volt, én ösztöndíjas, és kitalálható, hogv nem 'a tengerpartra szándékoztunk utazni. Dehát a sors akarata 'ifürkészhetetlen, és valahány álldmásra beütött velünk a vonat, mindenütt megpillan- -tt.uk a jegyellenőrző személyt.

— A következő állomáson még!«, csak > ell szállnunk — tört ki belőlem a rémül' >1 határozás, hiszen befutunk a tengerbe. És 'e Tréport különben is város már a La

Tanche-csatorna partján, ott nyilvánvalóan '■'onőrzik a jegyeket.

Állomás következett és Marcelle azt találta i, hogy majd az állomással szemben levő ol- lalon szállunk le. Amikor befutott a vonat, le is ugrottunk s egv fás sétányon át nagy lókarámba kerültünk. Két ló meg is 'érezte az idegen szagot és nyerítve szaladt felénk.

— Hó — szólítottam meg magyarul í megveregettem felénk nyújtott nyakát. E szót és e simogatást a ló megértette. Marcelle álmélkodva nézett rám, hogy így meg tudtam szelídíteni a lovat. De ennél többet nem is tudtam, s arra kértem Marcellét énekeljen az úton francia dalokat, ne fogjon senki gyanút,

előtt lecövekeltünk, annyi látnivalót adott Mindenekelőtt a kapuja egy tőkéskapu. éppen Tarpáról. (De ez nem stíluszavaró. Paládon is volt tőkéskapu, Tarpán is volt favázas sárház.) A létraszerűen kiképzett kaput, hogy le ne „szálljon”, a felső gerendájából egy darabban kiképzett mázsányi „ellensúly” tartja a levegőben. Igen szellemes megoldás, főleg sáros vidéken.

Elöl az udvaron egv sövényből fonoH sertésól és tyúkól — utóbbi, ha jól emlék? ( n. a változatosság kedvéért Tiszakóródról. Hátul egy kis „leeresztett vállú” szalmafedeles istálló, a hozzátartozó kocsiszeleppel. És ha valaki sajtóhibának gondolná a „szelepet”, van itt fásszelep is. „Szelep”-nefk hívta erdőhét népe azt a nyitott részt, amit egy zárt épülethez ragasztva, vele egy tetővel építettek.

De az igazi élmény az volt, amikor belén- tűnk a paládi házba. Gyermekkoromban láttam utoljára asztalszéket. A négy körülvevő faragott széknél alig magasabb, mert a család erről evett, közös nagy cseréptálból. A gyereknek kis szék. Az ágy duzzadóan megvetve. Van na«' asztal Is. És az ablak előtt egv igazi esztováta. paládi szövőszék, befűzve a fonalak. Hogv örül majd neki a többszőr kitüntetett paládi tanárnő, Varga Zoltánná. ha valamikor meglátja. Az ő esztovátájának a párja.

A látogatók természetesen majd nem léphetnek be a szobába, csak az előszobából tekinthetnek be. Földes szobák, agyontaposnák. A KÖJÁL sem, a múzeum mosodája sem szeretné, ha összefogdosnák az ágyneműt. Százezrekre számítanak, ősszel, októberben nró- baképpen nyitva tartották két hétig az addig elkészült Felső-tiszai falut (a Szabadsáv-forrós, a fővárosi turisták egyik kedvenc útvonala mentén fekszik.) Húszezren jöttek be minden hívás nélkül.

Tulajdonképpen nemcsak külföldi, hanem hazai látogató is alapos tanulmányt végezhet itt szórakozva őseink életéről. Ki lát ma. hol, mozgatható tetejű szénatárolót? Vagy —mint a milotai házban megtekintheti — vakablakot a konyhai eszközöknek? Kandallót, mely fűtött, főzött, világított? ősi edényeket, használati eszközöket? A „helyükön”!

A nemesborzovai torony — mondják — eredeti helyén mér nem bírta volna csakkéfc- három évig. alap-gerendakoszorúja elkorhadt, egy nagy vihar is ledöntötte volna. Most, hogv műanyaggal átitatták minden porcikáját. azt mondják az ácsok, hogy ha valami erő feldobná. jól megpörgetné, akármelyik sarkára esne. épen maradna, olyan sok and rá skeres zt erősíti minden faffját. Ha pedig elég magasra dobná, talpra esne. Tornyán — egy református torony tetején! — a félhold még mindig megoldatlan rejtély. Hiszen sem építése ideién, — 16fí8 körül — sem azután nem járt török Borzován. Van egy tréfás találgatás: talán láttak valahol egyet és ha ott van. akkor ..nekünk is legyen” (Borzova büszke nemesi falu volt évszázadokig). Egy biztos: a félhold jelenléte a tornyon határozott Habsburg-elle- nessécet fejez ki: „inkább a török”.

Mindenesetre: ácsremeklés. Azt mondja egy munkás: „Tessék csak nézni ezeket a

fecske-csapolásokat! Ezt nem huszonöt évre csinálták! Ilyet kellene ma is csinálni, még vasból is!”

A legrégibb. A legmagasabb.

Gesztelyi Nagy Zoltán

hogy netán Idegenek vagyunk. Mert azt elfelejtettem, hogy Marcejle bőre úgyis elárulja, hogy nem egy magyar ösztöndíjas pár siet az országúton a tengerpart felé. De mert ő is elfeledkezett erről, hisz neki sem akadt még ilyen kalandja, hát nótára gyújtott. S tgy-egy parasztember, aki hallotta az út mentén, maga is jókedvvel mosolygott a vidám, ünneplőbe öltözött fiatalokra, habár én úgy hallgattam, mint a csuka.

így érkeztünk meg Le Tréporfba. és láttam meg életemben először a tengert. De még lenyűgözőbben hatottak rám a tengerparton álló, nagy, fényes szállodák.

— Mibe kerülhet itt egy szoba? — kérdeztem ijedten az én Marcellekémet.

— Óh, itt nagyon drága... — legyintett — majd tovább megyünk az első faluba.

És elhagytuk ezt a ragyogó negyedet s a tengerrel mentünk tovább a partmenti úton. Az első faluban aztán kerestünk egy olcsó szállást, és találtunk i^ egy kavicsszedő családnál. amely halászatból és kavicsszedésből élt. összeszedték zsákba a tengerparti kavicsot és eladták.

Tulajdonképp én is jobban tettem vtána, iá elkezdek kavicsot szedni, de oly rövidke volt az időnk, oly boldogok voltunk, hogy a tengerparton üdültünk, és oly jói festettünk sötétkék ruhánkban é*. fehér ingünkben, hogy eszünkbe sem jutott két napra kenyérkereset után nézni. Ittunk egy-egy pohár tejet s azt mondta Marcelle, hogy majd kagylót ebédelünk, az nagyoh olcsó ég nagyon-nagyon finom. Én még nem ettem kagylót de amikor láttam, hogy Marcelle olyan jóízűen falatozza, nekem is kedvem támadt rá és csakugyan tömködtem a számba őket, olyan éhes voltam.

És láttam Marcelleen. hogv rokonleiket Iát bennem, mert nem minden külföldi szereti a kagylót, s talán nem is érzett már külföldinek, ahogy kidagadt szemem a nagy nyeli dekjéstőL

Aszfaltrajzverseny — könyvbál — író-olvasó találkozók