Kelet-Magyarország, 1974. április (34. évfolyam, 78-99. szám)

1974-04-30 / 99. szám

KOI ÉVFOLT AML 99. SZÁM ÄRA: 80 FILLER 1974. ÁPRILIS 30., KEDD Joiiip Broz Tito elutazott hazánkból Közös közleményt adtak ki a magyar—jugoszláv tárgy atásokról Vasárnap este elutazott Budapestről Joszip Broz Ti­to, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnö­ke. a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének elnöke, aki a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak és a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának meghívására baráti látoga­tást tett Magyarországon. A jugoszláv államfővél. együtt elutazott felesége, Jovanka Broz és az államelnök kísé­retének tagjai. A Keleti pályaudvart és környékét jugoszláv, magyar és vörös zászlók, szerb—hor- vát és magyar nyelvű búcsú­feliratok díszítették. A ju­goszláv államfő búcsúztatá­sára több ezer fővárosi dől* gozo gyűlt össze a pályaud­var előtti téren, ahol csapat- zászlóval felsorakozott a nép­hadsereg díszegysége. II Minisztertanács és a SZOT vezetőinek megbeszélése A Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa vezetői hétfőn megbeszélést tartottak, melyet Fock Jenő a kormány elnöke ég Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára véze- tett. Megelégedéssel állapították meg, hogy a IV. ötéves terv célkitűzéseinek teljesítésére a feltételek biztosítottak. Átte­kintették a legutóbbi megbeszélésükön tárgyalt feladatok vég­rehajtását, és megállapították, hogy e téren megfelelő intéz­kedések történtek. A Minisztertanács és a SZOT vezetői megvizsgálták kö- gös feladataikat az MSZMP Központi Bizottságának március 19—20-i ülésén a munkásosztály vezető szerepének erősítésé­ről és helyzetének további javításáról elfogadott határozatok végrehajtásában. Egyetértettek abban, hogy a rendszeresen megtartott vállalati szocialista brigádvezetői és művezetői ta­nácskozások, újítói értekezletek, tartalmas munkásgyűlések jelzik az előrehaladást. Még nem sikerült azonban elérni, hogy a munkásokat, a dolgozók kollektíváit mindenütt ér­demben bevonják a vállalati és munkahelyi vezetésbe. Ezért a jelenlegi időszakban mindenekelőtt az üzemi demokrácia közvetlen fórumainak tevékenységét kell tartalmasabbá ten­ni. Összhangban a Központi Bizottság határozatával, kidol­gozzák az üzemi demokrácia fejlesztésének részletes feltéte­leit és módszereit, meghatározzák a demokratikus fórumok jogait és hatáskörét. A megbeszélés résztvevői foglalkoztak a dolgozók életkö­rülményeivel, munkájával összefüggő hivatalos eljárások ügy­intézésének módjával. Egyetértettek abban, hogy ezen a téren javítani kell a munkát. Ennek érdekében a dolgozók hivatalos ügyei intézését, megfelelő jogi tájékoztatását és jogvédelmé­nek rendezését szakszervezeti jogsegély-képviselet kiépítése útján kell biztosítani. A két szerv vezetői egyetértettek abban, hogy tovább kell fejleszteni a munkásokkal foglalkozó személyzeti munkát. Javítani kell a szociális ügyek vállalati irányítását. A kor- i mány rendeletben szabályozza a gazdasági egységek vezetői­nek ez irányú felelősségét. Elősegíti, hogy tervszerű képzéssel nagyobb számban kerüljenek munkások vezető beosztásokba. Megállapították, hogy az utóbbi években tett erőfeszítések ellenére sem megnyugtató a szakmunkásképzés helyzete. Meg­oldandó feladat, hogy a népgazdasági igényeknek megfelelő arányban segítsék'élő a fiatalok továbbtanulását a szakkö­zépiskolákban és szakmunkásképző intézetekben. A következő évek életszínvonalemelő intézkedéseinek so­rában nagy szerepet tulajdonítanak a nyugdíjrendszerek kü­lönbözőségéből adódó hátrányok kiküszöbölésének, elsősor­ban az alacsony összegű nyugdíjak emelésének. Megállapították, hogy a korábbi megbeszélések eredmé­nyeképpen több intézkedés segítette a kedvezményes szak- szervezeti üdültetés fejlesztését, így a SZOT lehetőséget kapott három új üdülő építésének megkezdésére. Indokolt megkü­lönböztetett kedvezményeket biztosítani az alacsony jövedel­műek. elsősorban a fizikai munkások és többgyermekesek, a termelőmunkában kitűnt dolgozók részére, és ezzel egyidejű­leg a térítési díjakat differenciáltan megállapítani. A Minisztertanács és a SZOT vezetői üdvözlik a munkás- osztály, a dolgozók kezdeményezéseit, amelyek az MSZMP XI. kongresszusa és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére országosan kibontakozott szocialista munkaverseny-vállalá- sokban nyilvánulnak meg. Felhívják az állami, gazdasági ve­zetők és a szakszervezeti vezető szervek figyelmét arra. hogv segítsék elő a kongresszusi, és felszabadulási versenyvállalá­sok sikeres megvalósítását. A kormánv az állami szervek fela­dataira a következő ülésén hoz határozatot. A búcsúztatásra megjelent Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára és felesége, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke, Fock Jenő, a. Minisztertanács elnöke. Kál­lai Gyula, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöke, Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, Óvári Miklós és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Benkei András belügyminiszter, dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, dr. Dimény Imre Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi miniszter, Faluvégi La­jos pénzügyminiszter, Púja Frigyes külügyminiszter. Ka­tona Imre, a budapesti párt- bizottság első titkára, Gyenes András, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának vezetője s a tábornoki kar több tagja. Ott volt dr. Ziga Vodusek, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság budapes­ti nagykövete és Tóth Elek, a Magyar Népköztársaság belg­rádi nagykövete is. (Folytatás a 2. oldalon) Kiváló vállalatok, szövetkezetek kitüntetése Szombaton és hétfőin több, a múlt évi munkája alapján a Kiváló vállalat szövet­kezet, Élüzem címet el­nyert vállalatnak, gyár­egységnek, szövetkezetnek át­adták át ünnepélyes keretek között az erről szóló okleve­let, kitüntetéseket a dolgozók­nak és szocialista brigádok­nak. Szombaton a Szabolcs-Szat- már megyei Építő és Szerelő Vállalat ünnepségén dr. Pén­zes János, a megyei tanács elnöke mondott ünnepi be­szédet, méltatta az építőipar eredményeit, vázolta a fel­adatokat. Az ünnepségen megjelent Gyuricsku Kálmán. a nyíregyházi városi pártbi­zottság titkára. A kiváló vál­lalat kitüntetést Bársony Já­nos, az ÉVM közgazdasági főosztályvezető-helyettese ad­ta át Jeszenszki Istvánnak, a vállalat igazgatójának. Az ünnepségen 35 dolgozónak kiváló dolgozó kitüntetést adtak át. Bensőséges ünnepségre ke­rült sor április 29-én Kisvár­dán. a nagyhírű gyárban, a Vulkánban. Az 1973. évi eredményes munkájuk után az öntödei vállalat a KGM di­csérő oklevelét nyerte el. míg gyáregysége, a kisvárdai Vul­kán éleüzem lett. Az ünnep­ségen megjelent dr. Tar Im­re, az MSZMP Szabolcs-Szat. már megyei bizottságának el­ső tálkára. Horváth Ferenc, az öntödei vállalat vezérigaz­gatója, Kanda Pál, az SZMT vezető titkára. Lipök András, a kisvárdai városi pártbizott­ság első titkára. Az élüzem­ről szóló oklevelet Horváth Ferenc adta át a gyáregység igazgatójának, Gábor Lajos­nak. Az ünnepségen több mint 200 ezer forintot osz­tottak ki a legkiválóbb dolgo­zó munkások, szocialista bri­gádok között. Hétfőn a nyíregyházi sóstói Krúdy Szállóban adták át ün­nepélyes keretek között a Nyíregyházi Sütőipari Válla­latnak a Kiváló vállalat cí­met. Az ünnepségen részt vett dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács elnökhelyette­se, Havacs József, a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának titkára. A Kiváló vállalat ok­levelet Nagy László, a MÉM fősztályvezető-helyettese ad­ta át. Biró László, a nyíregy­házi városi tanács elnöke, a városi pártvégreh a:I ó bizott­ság nevében köszöntötte a vállalat dolgozóit az elmúlt évben végzett jó munkáju­kért. Ezt követően Molnár Béla, a vállalat igazgatója megköszönte a jó kívánságo­kat, majd a munikavereeny- ben élenjáró dolgozóknak ki­tüntetéseket, jutalmakat adott át. A Nyíregyházi Közúti Épí­tő Vállalat 1973. évi eredamé­A televízió is közvetíti Gazdag ünnepi program Sóstón máfus elsején Zenés ébresztő — Munkás-paraszt találkozók Munkás-paraszt találko­zókkal. majálisokkal, felvo­nulásokkal, gazdag kulturá­lis és sport programokkal ünnepli meg megyénk lakos­sága május elsejét, a ntun- • kásszoli daritás nagy nemzet­közi ünnepét. Nyíregyházán már kedden megkezdődnek az ünnepsé­gek. Délután három órakor a felszabadulás előtti május el­sejék munkásünnepségeinek színhelyén, a sóstói erdőben lévő hármasdombi emlékmű­nél tartanak megemlékezést. A városi pártbizottság és a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa az ünnepségre meg­hívta a munkásmozgalom ve­teránjait és a város ifjúságá­nak képviselőit: munkás és diákfiatalokat, úttörőket. Holnap, május elsején, az ünnep alkalmából zászlódísz­be öltözött városban reggel fúvószenével köszöntik a nyíregyháziakat. A déli vá­rosnegyedben a vasutas-zene­kar, az északi városrészben pedig a honvéd helyőrség fú- vószanekara ad zenés ébresz­tőt. Színpompás, gazdag május elsejei programmal várja Sóstófürdő a város és a kör­nyező községek lakóit. Déle­lőtt kilenc órától sokféle mű­sor között választhatnak az érdeklődők. Az ifjúsági fú­vószenekar és a sportolók felvonulásával, bemutatójá­val nyílik az egésznapos program. A Krúdy Szálló környéke színes kulturális műsor , színhelye lesz. A te­rasz előtt állítják fel a szín­padot, s itt a déliórákig mű­sorral szórakoztatják az ér­deklődő közönséget. Tánc- együttesek. kórusok, zeneka­rok lépnek fel többek között. Több látványos programja is lesz az egésznapos műsor­nak. A csónakázótavon az MHSZ hajómodellezői tar­tanak bemutatót délelőtt, s ugyancsak a koradélelőtti órákban repülőbemutató is lesz. Május elsején nyit az ifjú­sági park, ahol délután há­rom órakor kezdődik a kul­turális és sportműsor. A korábbi hagvománvok- hoz híven az idei május el­sején is több munkás-paraszt találkozóm kerül sor. A Nyíregyházi Konzervgyár és a Dózsa, a Nyírségi Nyomda és a Ságvári. a gumigyáB és a Vörös Csillag Termelőszövet­kezet dolgozói évente együtt töltik a május elsejét Sós­tón, de velük együtt szervez­tek közös programot a mező- gazdasági kutató intézet, a MÉK és a papírgyár dolgo­zói is. Az Építő- és Szerelő Vállalat valamint Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói szintén közösen - szervezték meg a május elsejei sóstói programjukat. Nyíregyházáról, a sóstói majálisról — amelyre több- ezer embert várnak a render zők — a televízió is beszámol a körkapcsolásos élő adásban. Gondoskodnak arról is, hogy az ünneplő közönség megfelelő körülmények kö­zött tudjon kiutazni Sóstóra: május elsején a kivonattal is utazhatnak a városiból. A Petőfi téri állomásról S óra­kor, 9.50-kor, 12-kor és 14,15- kor különvonatot indítanak Sóstóra. Visszafelé 9, 11, 14 és 16 órakor indulnak a város­ba a kisvonatok. Több autó­buszt állít forgalomba a Vo­lán is. Nyíregyházán a 8/A iár a tok is Sóstóig közleked­nek. s a forgalomtól függően tovább sűrítik a járatokat. nyeiért miniszteri dicséret­ben részesült és elnyerte az él üzem kitüntetést. Az április 27-én megtartott ünnepségén Üjvári István. az Útépítő Tröszt vezérigazgatója adta át a kitüntetést Ojtozi János igazgatónak. A dolgozók kö­zött 250 ezer forint jutalmat osztottak szét, többen kiváló dolgozó kitüntetést kaptak. A Nyírteleki Perlitgyárbam a Könnyűbeton és Szigetelő- anyagipari Vállalaton be­lül a Kiváló gyár kitüntetési nyerte el, amelyet nakamazi úttörőtáborban hétfőn meg­rendezett ünnepségen adta át Genge Rezső igazgató, Dobrá Zoltán gyártásvezetőnek. A legjobb dolgozók itt is kitün­tetésben. jutalomban része­sülték. A Szabolcs-Szatmár megyei AGROKER Vállalat dolgozói­nak a miniszteri dicséretet Tiszai Zoltán, az AGRO» TRÖSZT gazdasági igazgató­ja adta át. A Nyíregyháza, 2. számú postahivatal élüzem kitűnt», lésben részesült, melyet a szombati ünnepségen dr. Kiss Zoltán, a Debreceni Posta- igazgatóság veaetőbelyettes® adta át. Nagyőszy Ernő hi­vatalvezetőnek. Kiváló szövetkezet kitünte­tés átadására került sor áp­rilis 29-én, hétfőn délután s kisvárdai és a vásárosn-a má­nyi ÁFÉSZ-néL A kisvárdai ünnepi termelési tanácskozá­son Szilágyi Gyula, a MÉ­SZÖV elnöke adta át a Bel­kereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ által adományo­zott kitüntetést. Elmúlt évii eredményes mimikájuk éli«, méréséül 42-en vehették át a kiváló dolgozó jelvényt, 12 brigád a szocialista. nyolc üzlet pedig « kiváló egység címet , A vásárosnaményt ünnep­ségen Nagy István, a MÉ­SZÖV elnökhelyettese adta át a kitüntetést. Ezt követően 29-en kaptak kiváló dolgozó jelvényt. 17 brigád a szocia­lista, 9 bolt pedig a kiváló egység címet. Negyvenketten jutalomban részesültek. A tiszalöíki ÁFÉSZmél, aa íbrányi és az újfehértói takar rékszövetkezetnél szintén ter­melési tanácskozást tartottak hétfőn. Tiszalök országos. Ib- rány és Üjfehértó pedig me­gyei dicsérő oklevelet kapott — a szocialista munkaver- senyben eléírt elmúlt évi munkájukért. A KISZÖV elnökségének vándorzászlajával kitüntetett Nyírségi Ruházati Szövetke­zetnek. az 1973 évi szocialis­ta munkaversenyben elért eredménye alapján — a ván­dorzászlót, oklevelet és a ve­le járó pénzjutalmat Czim~ halmos István, a KISZÖV el­nöke adta át, hétfőn az ünne­pi közgyűlésen, A szövetkezet vezetősége az élenjáró dolgo­zókat kiemelkedő munkájuk elismeréseképpen pénzjuta­lomba részesítette. Az ünnepi közgyűlésen a szocialista bri­gádvezetők újabb felajánláso­kat tettek a XI. pártkong­resszus és hazánk felszabad dulásának 30. évfordulója tiszteletére. Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Jé muokáva! kiszintsiik pártunk XI. kongresszusát, hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját!

Next

/
Thumbnails
Contents