Kelet-Magyarország, 1974. április (34. évfolyam, 78-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
E o13a? ' SSt.iT - STA er Afcb'RSZA & ■ tm. Aprils m. Kiválóan dolgozó fiatalok Ifjúsági parlamentet tartottak április 18-án a Kis- várdai ÁFÉSZ-nél, ahol értékelték az ifjúsági törvény végrehajtását és a fiatalok elmúlt évi munkáját. A szövetkezet 255 fiataljának nagy szerepe van abban, hogy az ÁFÉSZ elnyerte a „Kiváló szövetkezet” kitüntetést. A munkaversenyben 11 brigád nyerte* el a szocialista címet, a várszínpad építésénél 15 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. s részt vettek a ..20 óra Kisvárdáért” mozgalomban is. Eredményes munkájukért 14 fiatal kapott kiváló dolgozó kitüntetést. Április 24-én. szerdán délelőtt 9 órai kezdettel tartja idei • első plenáris ülését, a TIT Szabolcs-Szatmár megyei pedagógiai-pszichológiai szakosztálya Nyíregyházán, a TIT Bessenyei klubjában. A plenáris ülést követően a szakosztály a Pedagógus Továbbképzési Kabinettel közösen előadói konferencián tart tájékoztatót a követke- * ző ísmeretterjesztési évad időszerű témáiról. A szakosztály múlt évi munkájáról Porzsolt István, a szakosztály elnöke számol be, majd dr. Kuknyó János, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője ,,A párt oktatáspolitikai határozata nyomán kialakult helyzet megyénkben” címmel tart előadást az ismeretterjesztési feladatokról. „A befolyásolás ég vélemén.yalakítás pszichológiai kérdései” címmel Papp József, a tanár- kéző főiskola főigazgató-helyettese tart előadást. UJ ÖVODA. A tervek szerint áj óvoda építését kezdik meg a jövő évben Ló- nyán. Az 1 millió forintért készülő létesítményben ötven gyermek nyer majd elhelyezést. NAGYCSALÁDOSOK SEGÍTÉSE. A Vásárosnaményi ÁFÉSZ a népesedéspolitikai határozat végrehajtása érdekében 60 ezer forintos alapot hozott létre, melyből a három, vagy többgyermekes családoknak nyújtanak majd anyagi támogatást. • SZAVALÓVERSENY. Ez év tavaszán harmadszor rendezik meg megyénkben a kereskedelmi szakmunkás- képző tanulóinak szavalóversenyét. A megyei döntőt — amelyen 12 versenyző vesz részt — április 21-én délelőtt tartják a Szakszervezetek Megyei Művelődési Házában. A verseny győztese részt vesz a fővárosban megrendezésre kerülő országos döntőn. % Magyar Szocialista Munkáspárt B .abolce-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztősig: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: 16- 70. 16—71. 30—03. Telexszám* megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4 mi Nyíregyházai Pf.? 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lankladé Vállalat Nyíregyháza Erínvl Tlona u. 3—5 Telefon: 30-00 Postacím: 4401. Nyíregyháza»♦ Pf.- 25 Felelős kiadó: Mádi Laios Terjeszti a Magyar Posta. Előfi* eethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Dosta hírlap- fizietekben és a Posta Központi Hírlap Trodáná! ^KHI Budapest. V József nádor tér U közvetlenül vagy oostautalvánvon. valamint átutalással a KH1 21560 16? pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint, indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vlgsza. ^elvilágositás mrtíetés Qgyberni 3O-H)0-ás telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Uffyífegyháza. Dózsa György a. 5. rel£lőe vezetőt Boléczi István TAVASZ (MTI Foto — llatlas János felvétele — KS) KÜLFÖLDI VENDÉG- SZEREPLÉS. Külföldi vendégszereplésre utazik július 3-án a Kisvárdai ÁFÉSZ ajaki „Röpülj Páva” körének néptánccsoportja és a nagykáiloi „Kállai Kettős” néptáncegyüttes A két szövetkezeti tánccsoport a jugoszláviai Ochridban * "Y nemzetközi táncfesztiválon vesz részt, ahol farsangi játékokat mutatnak be. Bélyegkiállítás A Magyar. Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének szék- házában szombaton megnyílt a III. országos motívum bé- lyegkíállítás, amelyen 37 gyűjtő 42 motivumgvűjte- métiyét. mintegy 14 ezer bélyeget mutanak be. Áz összesen 20 féle témában egyebek között a . sport, közlekedési és művészeti bélyegeken kívül értékes dokumentáció» gyűjteményt láthatnak az érdeklődők az ellenállási mozgalom és a partizántevékeny- ség bélyegeiről, a szocializmus építését bemutató bélyegekről. Az űrhajózást a zenei élet nagyjait és a Nobel- díiasokat ábrázoló bélyegek színesítik az összeállítást. Az áorilis 28-ig megtekinthető kiállításon alkalmi postahivatal működik, amely alkalmi bélyegzőt használ. TÁMOGATÁS A MÚZEUMNAK. Háromszázezer forinttal támogatja a megyei tanács a vajai Vay Ádám Múzeumot. A támogatást az 1976-ban sorra kerülő jubileumi ünnepség előkészületeire. a tudományos kutató munka elősegítésére kapja a múzeum. Ekkor ünnepük Rákóczi fejedelem születésének 300. évfordulóját. Lottótájékoztató A Sportfogadási é* Lottó igazgatóság tá’ékoz'.atása szerint a 16. héten ö'találatos szelvény nem érkezett, Négy találata 150 fogadónak volt. nyereményük egyenként 32 786 forint. Hármas találatot 11 043 fogadó ért el. nyereményük egyenként 223 ‘forint. A kéttalálatos szelvények száma 258 252 darab ezekre egyenként 12 forintot fizetnek. A nyeremény összegek a nyeremény il 1 et ék levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. SÜVÍT .4 SZÉL. NYÖG A BÄLKAN címmel tartott önálló irodalmi műsort Nyíregyházán, a Fegyveres Erők Klub iában Bodor Tibor, a Madách Színház művésze. A Bulgária felszabadul ásánrk 30. évfordulója tiszteletére rendezett műsoros esten a halloatók nanu tetszéssel fogadták a bolaár költők alkotásaiból válogatott müveket. Gépkocsisorszámok A 1VÍERKUR április 20-1 tájékoztatása a gépkocsisorszámokról': PROGRAM Trabant Lim. 58862 Trabant Combi 9178 Trabant Hycomat 1915 Wartburg Lim. 24695 Wartburg de Luxe 21481 Skoda S—100 49811 Skoda Coupe 640 Moszkvics 412 34250 Moszkvics Combi 1115 Zsiguli (Bp.) 49510 Zsiguli (Debrecen) 17590 Polski Fiat 1500 8302 Zaporozsec 18972 Skoda 110 L. 3129 Skoda 110 L. (Győr) 285 Z«ieuli Combi w* Dácia 2967 Skoda 100 L. 2932 Skod;» 100 L. (Győr) 59 Fiat 127 938 Készül a földrajzi névtár A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rend eletet adott ki a földrajzi névtár elkészítéséről, használatáról. A rendelet nyomán megyénként összeállítják a földrajzi névtárat, amely egyebek között a természeti földrajzi tárgyaknak (domborzati elemek. természetes álló- és folyóvizek. természeti tájak). A külterületeken lévő településeknek, a közterületek kivételével a települések belterületi részeinek, valamint a közlekedés- és vízgazdálkodás körébe tartozó mesterséges létesítményeknek elnevezését tartalmazza. A megyei földrajzi névtárak az államigazgatási helyneveket is feltüntetik majd a Magyar Népköz, társaság államigazgatási helynévkönyvében foglaltaknak megfelelően. A névtárak elkészítésére azért van szükség, mert országos helynévkönyvet ugyan már kiadtak, de ez nem tartalmazza kellő részLetessóggol a természetes földrajzi- és helységneveket; ezért a legrészletesebb öszeállításokat most megyénként készítik el. Egységesen ' asználják majd az elnevezéseket, ami azért is lényeges, mert ezen a téren eddig számos esetben visszás helyzet alakult ki. Előfordult például, hogy ugyanazt a földrajzi tárgyat más és más néven tüntették fel a különböző térképek. A rendelet arról is intézkedik. hogy milyen feltételek esetén lehet megváltoztatni egyes természeti földrajzi tárgyak nevét és a földrajzi neveket. A névváltoztatásra a helyi tanács — a közvetlenül érintett lakosság véleményének figyelembe vételével, valamint a történelmi hagyományokra. a földrajzi környezetre való tekintettel — tehet javaslatot, amelyet végső fokon a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter bírál ei. 1974, április 21, vasárnap KONRAD NAPJA A Nap Kél: 4 óra 45 perckor, nyugszik: 18 óra 42 perckor. A Hold kél: 3 óra 51 perckor, nyugszik: 17 óra 58 perckor. Százhatvan évvel ezelőtt, 1814. április 21-én született és 37 éves korában halt meg Egressy Béni (eredeti nevén Galambos Benjámin). színész, színműíró és zeneszerző, a Szózat megzenésítő- je Pályáját tanítóként kezdte, 1834-től azonban már a kolozsvári színtársulatnál találjuk; közben zeneelméletet, nyelveket Is tanult. Hogy hangját képezhesse. 1838-ba.n gyalog elment Miianóba: itáliai útja után mint karének^s és kartanító működött. Főképpen bariton- szerepeket énekelt. A sokoldalú művész 1840-től foglalkozott zeneszerzéssel, s 1843-ban a Szózat megzenésítésévei elnyerte a Nemzeti Színház pályadíját. Kora legkiválóbb magyar dalszerzője volt, Petőfi Sándor első megzenésítő- ;je Művelte a népies magyar műdalt és a csárdást is; számos színdarabot írt (legsikei'ültebb a Két Sobri című népszínműve, 1851-ből), ő írta Erkel Bitori Mária, Hunyadi László és Bánk bán című operájának szövegkönyvét. Több mint ötven színdarabot és mintegy húsz operaszöveget fordított magyarra. 1974. április 22, hétfő CSILLA NAPJA A Nap kél: 4 óra 43 perckor, nyugszik: 18 óra 43 perckor. A Hold kél: 4 óra 18 perckor, nyugszik: 19 óra 11 perckor Nyolcvan évvel ezelőtt. 1894. április 2*2-én robbant ki a hódmezővásárhelyi zendülés, tudomására hozva ország-világnak a magyar agrárproletárok embertelen nyomorát, jogi osztottság át. A hódmezővásárhelyi események előzményeihez tartozik, hogy már a korábbi években országszerte szélesedtek a sztrájkmozgalmak. Egyre nagyobb munkástömegeket sikerült megnyerni agitációs és szervező tevékenységgel — természetesen elsősorban a városokban. az ipari centrum okban — a szocializmus, a munkás nemzetköziség eszméjének. De gyorsan terjedt a szocialista agitáció a mezőgazdasági munkások és a szegényparasztság körében is., nem utolsó sorban a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János harcos fellépése következtében. Az ő vezetésével alakult meg Vásárhelyen az Általános Munkás Olvasóegylet, s bontakozott lei az alföldi agrárszocialista mozgalom A zendülést közvetlenül az váltotta ki. hogy Szántó Kovács Jánost 1894. április 22-én a városházán letartóztatták. Hatalmas tömeg verődött Össze a téren, kiszabadulását követelve: a csendőrök azonban az ag- rárproletá>r tömegeket brutális kegyetlenséggel szétverték. A hódmezővásárhelyi zendülés a magyarországi agrárszocialista mozgalmak történetének fényes lapja. Száraz idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, száraz idő. Gyenge, napközben megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb napoah hőmérséklet 13—18 fok között. Kossuth rádió VASÁRNAP 8.2»: Krinilin. és Kiflikandur. — 10.03: Magyar szerzők fúvósműveiből. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.10: A magyar nyelv hete. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.10: Művészlemezek. — 13.55: Böszörmények, szerecsenek. izraeliták. — 14,15:, Zenekari muzsika. — 15.08: a' magyar nyelv hete. — i6,c«: Andor ffva operettekből énekel. — 16.30: Barangolás Délkelet-Ázsiában. — 16.50: Körkapcsolás bajnoki labdarúeó-mérkőzésekről. — 18.00: Világlíra. — 19.10: Haydn: G-dúr ..Katona” szimfónia. — 19.37: Közvetítés a Nemzeti Szintiéből. — 22 25: U1 operai em ereinkből. — 23.16: Szólista párád é. — o.io: fili zene. HfiTFÖ 8.15: Mit űrén a Rádió? — 8.50: Halász GHta Mozart-áriákat éne- el. — 9.05: Sarkadj Imre hősei. — 10.05: Iskolerádió. — 10.30: Zenekar} muzsika — 12.35- Tánczenei koktél. — 13.20: Zala Tóth Erzsébet és Kiss Károly nótákat énekel, Latos Lajos cím balmozik. — 13,54: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,09: Édes anyanyelvűnk. —1 14,14: Maros Rudolf: il. vonósnégyes. — 14,34: Lenin-dalok. — ±4,44: Vlagyimir Iljics Lenin (ism). — 15,10: Iskolarádió. — 15,50: Lendvay Kamilló: Kis szvit. — 16,05: Több munkáslakást! — 16,25: Az Állami Népi Együttes új felvételeiből. — i6,4o: Filmklub. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A hét rádióhallgatója. — 17,40: Lenin a hétköznapokban. — 17,55: Húszas stúdió. — 19,40: A Rádiószínház bemutatója. — 21,12: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, ötvös Csaba népdalokat enekel. — 21,30: Mi, fernak. — 22.20: My fair Lady. — 22,40: Tudósítás helyett. — 23,00: Szimfonikus zene. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió vasárnap 8.30: A Magyar Rádió es Tele- v±zió gyermeKKórusának Kodáiy- íelvc teieiből. — 8,44: Népművészek a mikrofon előtt. — 8,59: A cornevillei harangok. — 9,59: Ha még nem tudná ... — 10,29: A „Nyioiiikék” postája. — 10,59: Világhírű előadóművészek Bee- thoven-lemezeiből. — Közben: Kb. 11,29: Vendégjáték Leningrádban. — 12,33: Várkastély a Kárpátokban. — 13.21: Ádám Jenő népdalfeldolgozásaiból. — 14,00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — Közben: Kb. 15,45: „Nem miattad sír majd a szél ...” — Kb. 16,45: Sir Eric és a Royal Garden zenekar játszik. — 17.05: Mit üzen a rádió? — 17,40: Hubay Jenő: II. csárdajelenet. — 17,49: Aprily Lajos versei. (Ism.) — 18,05: Barlay Zsuzsa és Bende Zsolt énekel. — 18,35: Könyvek és századok. — 19,00: A vasárnap sportja. — 19,30: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. — 20,15: Halló Berlin! Halló Budapest! — 21,15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 22,25: Örökzöld dzsesszmelódiák. — 23,10: Romantikus kamarazene. 3. MŰSOR: 8.09: Uj lemezeinkből. — 8,54: Zenekari muzsika. — 10.00: Uj Zenei Újság. — 10.35: A haj. — 10,48: A világirodalom remekei. — 12.10: Dixielandfelvételekből. — 12,35: Barokkmuzsika. — 13.17: Wagner: Lohengrin. — Közben: 14.25: Kis magyar néprajz. — 16,05: A szél szobra meztelenül. — 17,40: Szószimfó- ni^'. “ 18-05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Közben: 18,50: A magyar költészet századai — 19.M: A zongoraest közvetítésének folytatása. — 19.36: Zenekari muzsika. — 21.03: Donizetti: Boleyn Anna, Jelenet és a ij felvonás fináléja. — 21.25: Csak fiataloknak! — 22,25; A XX, szá- zad zenéjéből. HÉTFŐ 8.05: Sebestyén András—Szílá- gyi György: Kantáta a fiúról, aki mindig harmónikázott. — 8.16 Népdalok, néptáncok. — 9 03 Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Két szo- "4tf. - 12.43: 3. sz. iskola Nyírbátor. — 13,03: Zenekari muzsika. 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Külpolitikai figyelő (ism). — 18,20: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18,39: Senki többet! Harmadszor! — 20,13: örökzöld dallamok. — 21,10: Traviata, — 21,50: Közvetítés a Keleti pályaudvar étterméből. — 22.30: A hét zenemüve. — 23,15: Bigband-fel- vételekből. Televízió 8.55: Iskolatévé. Síim Jóim, Alapfokú angol nyelvtanfolyam Ür<=s autó ~ 9.10: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Rolf mesterére talál — 9.35: Tévé-ovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Süss fel nap ... (ism.) — 9.55: Többet ésszel, mint erővel! Riportfilm az úttörő technikusok egri vetélkedőjének országos döntőjéről — .10.35: Zsebtévé (ism.) — 11.00: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora — 11.20: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Az akusztika (ism.) — 14.20: Iskolatévé mindenkinek. 1. A film formanyelve I. rész. 2. Élővilág. A megporzás és a háziméh — 15.15: Nótaszó ,,Pesti utcán” — 15.35: A nagy kombinátor. Osz- tap Bender és társai, összeállítás Il f-Petrov műveiből (ism.) — 16.40: Műsorainkat ajánljuk! — 17.05:: Reklámmüsor — 17.15: Delta. Tudományos híradó — 17.45: Lenin, a kortárs. Dokumentumok, tények és emlékezések Szovjet dokumentumfilm — 18.30: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója — 18.35: Sporthírek — 18.45: Esti mese (Színes) — 19.00: A Hét — 20.00: Hírek — 20.05: G. B. Shaw: CANDIDA. Színmű három felvonásban. A Madách Színház előadása felvételről — 21.45: Hírek — 21.50: TELESPORT. 1. Budapesti Nemzetközi Torna-Bajnokság. Szeren kénti döntők közvetítése a Sportcsarnokból, felvételről — 2. Sporthhírek. Bratislava! tv VASÁRNAP 9.10: Gyermekműsor — 9.40Civil kutya történetei. Lengyel tv-sorozat — 10.10: Dalok 10.40: Cosel grófnő. Film — 11.45: Heti TV-Híradó — 12.15: A Szlovák Filharmónia hangversenye — 13.00: Mezőgazdasági magazin —• 13.25: Egy hét a képernyőn -- 15.15: Engem nem sajnálnak. TV-játék — 16.45: Hírek — IJj-jjJJ- Film — 18.40: Esti mese — 19.00: TV-Híradó — 19,35: Sporteredme- nyék — 20.00: Nyolcvan nap alatt a föld körül. Amerikai felm — 21.55: orgonaművek HBTFÖ 14*45: Pártművel ód és. = $M®‘- Beszéljünk oroszul. — 16,40 Vásári pillanatok. — 16,4-5: Esti me- — 16.55: Bohemians Praha— ZVL Zilina labdarúgó-mérkőzés. — 18,55: Ünnepi est Lenin születésének 104. évfordulója alkalmából. — 21,00: Tv-híradó. — 21,45: Pártművelődés. — 22*25: A labdarúgás hírei» Mozimős«* *1 KRÜDV MOZI: A TÖRÖKEEJÉS KOM» Magyar film E. k., fél lé«»,** Swfcor ÖZVEGY COUDERCN* Francia film E. k.: 8 órakor 3ÉKE MOZI: ÉS HAMAROSAN Á SÖTÉTSÉG Aneol film E. k.: 4, 6 és 8 óráké« GO UK i.t mozi: A JÖVŐ EMLÉKÉI 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. ■— 18.25: Geszty Szilvia énekel. — 18,55: Huszonöt perc beat. — 19,20: Horu- sitzky Zoltán: Szonáta mélyhegedűre és zongorára. — 19,35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. — Kb. 21,35: Kovács Kati. Máté Péter és a Bergendy együttes műsorából. — 22,07: Romantikus zene. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 18,00: Észak-tiszántúli tájakon. Tiszakerecscny. — 18,35: Cigánydalok:. — 18,50: Sport. HÉTFŐ 17.30: Műsorismertetés — Hírek. — Lapszemle. — Reklám 17.40: Tánczene hallgatóink kívánságára. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Peng a gitár. — 18.25: Orvosi tanácsok. — 18.28: Michel Polnarez énekel. — 18.32: A tanácstag utcája. — 18.40: Opera-slágerek. — 18.55: Sporthírek. Nyugatnémet film E. k.: 4, 6 és 8 órákon. MÓRICZ ZSIGMOND MOMS ÉN NEM LATOK, TE NEM BESZELSZ, Ö NEM HALL Oiasz film E. k.: fél 6 és fél 8 órakor. NYÍRBÁTORI MOZI: DIKTATOR KISVARDAI MOZI: ÉVA ÉS ADAX Apr. 21-re Apr. hét S2-re TONNA HOLLA* MÁTÉSZALKAI MOZI« eorroeej Ápr. ai-re LÓHATON Apr. 22-re. agyutczben ANKÉT AZ ÖNTÖZÉSRŐL. Az öntözés és az azzal kapcsolatos villamosener- gia-felhasználás helyzete és jelentősége a mezőgazdaságban címmel tartanak anké- tot április 26-án, délelőtt Nyíregyházán, az MTESZ Víz utcai technika házában. Az ankéton dr. Szeifert Gyula, a vízügyi igazgatóság igazgatóhelyettese Az öntözés jelentősége a mezőgazdaságban, Bacsu József, a megyei tanács osztályvezetője Az öntözés helyziete megyénkben címmel tart előadást A GYERMEKKÖNYVHŐ- NAP HÍREI. Április 22-én, este 6 órakor klubestet rendez a Hazafias Népfront városi bizottsága a gyermek- könyvhónap keretében. A klubest vendége Kovács Miklós, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó irodalmi vezetője lesz. A beszélgetés témája: Könyvkiadásunk tervei a tananyagcsökkentés után. Április 25-én délután Balkányban, a könyvtárban Rónaszegi Miklós író részvételével tartanak ankétot „Az indián hercegnő” és „Az indián királyfi” című ifjúsági regényről. NYOLCAS NÉVADÓ NYÍRJ EGYHÁZÁN. Ma délelőtt nyolc újszülött névadó ü»J népségére kerül sor Nyírú egyházán, a Fegyveres Erőt Klubjában, Az újszülötteket a fegyvere« testületek társadalmi szervei és a 12-e6 iskola kamarakörusa kb^ saöntL Hírszerkesztő: Kádár