Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
«. oldal im.rr magyarokszao - vasárnapi MEtxeicLFf Tsrr r:~ A mesemondó Ámi Lajos A szamosszegi Ámi Lajos 1958 és 1962 között hangszalagra vett 262 meséjével, tündérmesékkel, tréfákkal és trufákkal babonás történetekkel és állatmesékkel gazdagította a szamosháti néprajzot. Egyéni stílusban előadott meséivel gyermekkorától magához láncolta a hallgatóságot, a cigánytelep környékén, majd munkahelyein, a dohánysimítóban, a kocsmákban, még a fronton is. Meséi az Aka niai Kiadónál Erdész Sándor gyűjtésében, bevezető tanulmányával és jegyzeteivel jelentek meg, három kötetben. E bevezető utal arra, hogy az 1969-ben A népművészet mestere címmel kitüntetett Ámi Lajos a világ legnagyobb mesemondói közé emelkedett. ,,Ámi a meséivel még nem jutott oda, hogy egy lenni kellene világot ábrázoljon; a való élet, a hitvilág és a mese az ő számára még többé- kevésbé összeforrott, elválaszthatatlan egységet képez; éppen ezért az ő igazságérzete szerint a való élet, a mese, a monda egyaránt tele van küzdelmekkel, tragédiákkal." Ámi LajosA király azt mondta, hogy aki olyat tud hazudni, amit ő nem hisz el, ahhoz adja férjhez a lányát Vót egy király, egy hétország királya, aki ezt mondta: — Ha valaki olyat tud hazudni, hogy ü azt nem hiszi el, feleségének adja a jányát hozzá! Így hát mentek mindenféle emberek naponta ezrivel. A királynak egyik ezt hazudott a másik azt hazudott, de bizony a király mindenki hazugságát elhitte. A királynak a födje mellett vót egy embernek egy hosszan nyúló kateszteri hold födje, aki benyúlott ötszáz méterre a király födje mellett. Dehát a szegény embernek annyi vót az összes vagyona. Hozzáfogott a faluba ami trágya eladó vót meg űnála összekerült, hordta kifelé mindazt a király fődjére, az ű födje mellé. Hát ékszer a király magáho hívatta, mert kérdezte: — Ki trágyázta meg ezt a sarkot ennek a fődnek? Hát ide — azt mondja — én nem rendeltem trágyát! — Hát —mondták — ez a szomszéd, akinek itt van a födje a miénk mellett, hát nem az övére rá hányta a trágyát, hanem idehánta a miénkre, a felséges királyéra! — Na, menjetek, híjjátok nekem elő azt ez embert! Elmentek az emberért. — Na, jöjjön fel, a felséges királyatyám hivatja magát! Elment a szegény ember. — Jószerencsével, felséges királyatyém! Megjelentem a parancsára! Minek hivatott? — Hát azért hivattalak te ember, hogy összevágtad a födémét és sáron vízen, akár sár vót, akár víz vót, a trágyát hordtad a födémre. Még pég arra a fődre nem kívántatta a főd a trágyát, mert az most két éve vót, és mindég három év után szoktuk trágyázni a fődet! "'r' — Jól van felséges királyatyám, hát csak ez a hiba? E nem hiba, ez semmi! — Hát miér? Most arrúl minden szál trágyát le kell venni! — Hát nem is úgy lesz felséges királyatyám, hanem úgy fogok tenni: Van nekem — azt mondja — egy erős testvérem, meg van nekem két kis öcsém. A fődnek — azt mondja — a felső részire odaállítom a két kisebbiket, mert ott könnyebb a főd. Az alsó végire az erősebbik testvéremmel odamegyek én. mert ott nagyobbat kell emelni. Megfogjuk négyen a fődet és a trágyát átborítjuk az enyémre, hogy egy szál sem marad a felséges királyatvámén! — Na, te bolond ember, még ilyet nem halottam életembe, em már nem igaz! — Ezt akartam felséges királyatyam, hogv igaz ne legyen, hogy megnyertem a király lányát! Akkor kapott a fejéhez a király, hogy”. — Mit mondtam én a számon ki! Kihirel- tem, kiharangoztam az egész hétországba, hogv 3ki olyat tud hazudni, akit én nem hiszel al, hát ahhoz adom a jányomat! — Na, te szegény ember, hát megmondom neked! Már szavamat adtam, ezt meg kell tennem, dehát, hogy ne lássam a lányomnak a bánatát, hogy hát illyen szegény emberhez adtam, hát én küldlek egy másik ide- getty országba, benneteket, oszt veszek nektek egy kastélyt és ne mondják, hogy szegény emberbűi lett vejem van! Hát hozzáadom a jó- nyomat, mert kimondtam a számon, de itt az országban nem tűrlek! — Nagyon jól van, felséges királyatyám! A szegény ember megesküdött a király jányával, mintha mámmá megesküdtek, laka dalom nélkül vót az összekelések. Elvitték Spanyolországra. Spanyolországon nagyon szép hercegi lakást Vettek meg neki és ott mindennel berendezték, pénzt adott az apja, anyja a jánnak, hogyhát éljenek boldogul. Na, majd egyszer jött az ellenség. Tudta, hogy a magyar királyt akarja az ellenség meglepni Magyarországon. Azt mondta a feleségének. — Hallod szívem szép szerelme, apád mar üdős ember, hát annak kéne a segítség! Ér elmegyek haza és te maradiál csak nyűgöd- tan itt én megyek apádat kisegítem, mer! apád másképp megbukia a háborút! _ Ugyan, ugyan, jóember, ne kacagtasr magadat! Hát az én apám egy király és te többet tudsz, mint az én apám? — Na. én mondom neked, hogy apádat ki sem engedem a lakásotokról, mire az el lenség felsorakozna, akkorra már megverem az ellenséget és elismerik — azt mondja — hogv űk megbuktak a háborút! — Na. hallod, ha te ezt meg tudnád tér ni amit most mondtál a szádon, apám rögtö, a koronát a te feiedre tenné — azt mondja —, átadná a királvsáeát' A fiatalember eljöt' haza az országba. D neki vót eev vén vasén'' bába édesanyja, akitűi ű tanulmányozott és annak igen nagy történelmi dolgokat el tudott követni. Mondta neki: — Édesanyám, az ellenséget most le kellene győzni valami babona módjával, hogy én hadd kerülhetnék haza, hogy a király adná át a királyságot! — Ne törődj, drága gyermekem, semmivel! Van nekem egy esztovátám, az esztová- tát kiteszem a háznak a földjére, keresztülha- lítom a vetőt benne — azt mondja. — Ahányszor keresztülhajítom, amikor gyalogságrul van szó, mindég egy ezred katona kivont fegyverre felruházva — és azt mondja — mi- :°r a másik felőrül visszavágom, egy ezred huszár lúháton, felszerelve, fényes karddal mindennel ellátva. Mikor — azt mondja — tiizérségrűl van szó, akkor fordítom az eszto- vátát fonákjára, aztán jönnek a tüzérek! Ne féj fiam — azt mondja —, az ellenség még fel sem tud svaromléniába fejlődni, te ájj eléje a csapatnak, a katonaság megyen és megveri az ellenséget! Úgy is lett. A vén vasórú bába szűtte kifelé az esztovátábúl a katonákat. A fiú pedig előre állott hadakérozni, bizony meg is adta magát az ellenség, megverték az angolokat, mert az angolok jöttek, a magyar királyt le akarták vágni. Így oszt a király mikor a csatatérre ment, látta, hogy ü veji, de nem ismerte, hogy a veji, elvágta a kezét egy éles karddal a király azt mondta neki: — Felséges vitézem — azt mondja — én, míg orvosho mehetünk eltépem a zsebkendőm szegjt és bekötöm vele! — Jól van felséges királyatyám — azt mondja —, hát tessék! Éppen azt a szegit tanálta a király leszakítani, amelyiken a neve vót és bekötötte a vejinek az ujját és vitte magával a lakására a hintóba. És azt kérdezte tűle: — Ugyan, felséges vitéz uram, hunnen jött maga nekem segítségemre? — Hát én, felséges királyatyám — azt mondja — a ve je vagyok magának! — Óh, ne beszélj már — azt mondja —, hát hol vónál te? — De én az vagyok! A lánya is itt van felséges királyatyámnak, csakhogy nem mertem behozni a királyi palotába, hanem ifi egy nagyságos úr van a város végin és annál bekvártélyoztam űtet addig, ameddig felismertetem, hogy én vótam az, aki az angol katonaságot legyőzte. — És kedves gyermekem, magyarázd el nekem azt az egyet, hunnan vetted azt i számtalan katonát, amelyiknek láttam, hogy vége-hossza nem vót és a te szavadra is jöttek hadakérozni? — Felséges királyatyám, én az egész világon, még a tengeren keresztül is tudok annyi katonaságot a felséges királyatyámnak hogy az egész országunkba egyetlen ember az ujját nem üti meg, de akkor is annyi lesz 8 katonaság, ahány szál búza nincsen annyi e határba, mert az én édesanyámnak van egy esztovátája! Ahányszor keresztülhajítja r vetőt benne, annyi ezred katonaság felfegy verkezve ugrik ki belőle mindennel ellátva ■ — Na, kedves gyermekem, azt az eszto- vátát szerezd meg édesanyádtól, amelyet te mondassz! Ha ez bevalósul, én már tovább az országnak királya nem vagyok, átadom a koronát a te fejedbe! A szegénybűi lett királyi veji elment az anyjáho, előkereste azt az esztovátát, elvitte oda a király palotájába, az udvarra letette. Mondta az anyjának: — Haj igáid édesanyám keresztülfele a vetődet — azt mondja—, hadd jöjjenek! Most — azt mondja — tisztán tüzéreket adj! Hozzáfogott. Azt mondta a király: — Elég! Mikor négyszer keresztülhajította, négy ezred katonaság kiugrott az esztovátábúl. — Elég, nászasszony! Most már tudom azt, hogy hun tartok, már most a gyermekemnek a gyermekét sem veri meg az ellenség. Dehát most már meghívom az egész hátországomat, hogy gyülekezzenek össze hercegek, grófok, nagykalapú tótok, hántvetett ci- gánlegények és megkezdjük a második laka- lalmat és a koronát leveszem a fejemről, átadom a vejemnek! Úgy is lett. Megüttették a hétország dobját, ößszegyülekeztek hercegek, grófok, nagykalapú tótok, hántvetett cigánlegények és megkezdték a király jányának a második la- kadalmát, ami már nem szárazlakadalom vót, íanem az egész világi nép megjelent rajta, ís akkor az új királyt megkoronáztatta az öreg király és a lett a hétországnak a királya \ király jányának akkor lett meg a nagy Iröme, hogy kihe adta űtet az apja, mert adlig mindég sírással töltötte az életét, hogy niért adta olyan emberhe, akit ű nem szeretett. De ekkor nagy beelégedése lett a kiráh- jányának, mikor már az ű urát megkoronázták királynak. ALKOTÓK ÉS ALKOTÁSOK Kerülő Ferenc: A sóstói csónakháznál. Schönberg Armand: Koncert A NYÍREGYHÁZI MAGYAR NYELV A TIT nyelvi ismeretterjesztő tevékeny- jégének egyik legsikeresebb kezdeményezése az 1967 óta évente április második felében megrendezett Magyar Nyelv Hete. Előbb, csak a fővárosban rendezték meg ezt az előadássorozatot, később a megyeszékhelyeken is nagy népszerűséget szerzett. Az utóbbi 3 évben már központi megnyitóra és előadássorozatra is vidéken került sor, előbb Győrben, majd Szegeden, tavaly pedig Salgótarjánban. Nyíregyházán 1968 óta rendezzük meg évente rendszeresen a Magyar Nyelv Heté-t, a kialakult hagyomány szerint március első felében, ebben az évben március 4-től 8-ig. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy a március eleji időpont nem tartható sokáig. Nemcsak azért mert a központi megnyitó és előadássorozat, továbbá az ezeket kísérő rádiós és televíziós műsorokat több mint egy hónappal megelőzi, hanem azért is, mert ez az időszak Nyíregyházán hasonló eseményekkel zsúfolt. Az sem indokolja ma már a korai rendezést, amire olyan szívesen szoktak hivatkozni: március első felében könnyebben kapunk országos nevű előadókat. A jövő év nagyon alkalmasnak látszik arra, hogy áthelyezzük ez előadásso rozat megrendezésének az idejét a hivatalo san elfogadott időre. 1975 is beletartozik Nyíregyháza jubiláris éveibe, így igen jó alkalom kínálkozik arra, hogy a TIT országos nyelvi választmánya itt rendezze meg ez áthelyezés kapcsán a Magyar Nyelv Hete központi megnyitó ünnepségét és előadássorozatát. Egyik igen szép és jelentős színfoltja lehetne a jubileumi évek kulturális eseményeinek. Ebben az évben azonban még a hagyományos időszakban, március elején rendezzük meg ezt az előadássorozatot. Százötven éve született Smetana 1824. március 2-án Litomyslben született a cseh zene egyik legnagyobb egyénisége, Smetana. Apja — serfőző mester — hosszú ideig ellenezte, hogy a fia zenei pályára menjen, annak ellenére, hogy tehetségének jelei már igen hamar megmutatkoztak, fgy aránylag csak későn, 19 éves korától tanult hivatásszerűen zenét. Elsősorban zongoratanulmányokat folytatott, évek alatt elsőrangú zongoraművésszé fejlődött. 1848-ban Liszt Ferenc támogatásával zeneiskolát nyitott, majd 1856-tól 61-ig ugyancsak a magyar mester ajánlatára Göteborgba került, az ottani Filharmóniai Társaság zenekara élére. Hazájába visszatérve sokirányú zenei tevékenységet folytatott: a prágai Nemzeti Színház karmestere lett, énekkart, zeneegyesületet vezetett, s zenekritikusként működött. Első dalművében (A brandenburgiak Csehországban) kritikusai a nemzeti szellem hiányát kifogásolták, erre, mintegy válaszul született a máig legnépszerűbb, világszerte ismert vígopera. Az eladott menyasszony (1866) — ahol bebizonyította, hogy művészetének legigazibb ihletője a cseh népdal és népi tánc. Nem feltételen népdalfeldolgozásokra, ilyen közvetlen átvételekre kell gondolnunk e zenével, s Smetana többi művével kapcsolatban, hiszen éppen maga a zeneszerző foglalt élesen állást a külsőséges „feldolgozások” ellen; Szabolcsi Bencét idézve „ő nem népi, hanem nemzeti zeneköltő akar lenni, g talán még több annál, Európa cseh zeneköltője.. További operái nem érték el Az eladott menyasszony átütő erejét (Dalibor, Libuse, Két özvegy). 1874-ben végzetes sorscsapás érte: elveszítette hallását, így teljesen visz- sza kellett vonulnia. Magányában azonban megújult energiával, hihetetlen erőfeszítései folytatta a komponálást; ekkor született legértékesebb szimfonikus költemény-sorozata, a Hazám, ebből a Moldva máig a legközkedveltebb, milliók által ismert Smetana- mű. Ebben is mint a többiben, konkrét programot zenésített meg, a liszti szimfonikus költemény-hagyományt átvéve nagy fantáziával, gazdag képzelőerővel, remek hang- szereléssel kitűnő dramaturgiai érzékkel. Utolsó színpadi művei (A csók, A titok, Ördögszikla, Viola), már kevésbé találtak utat a publikumhoz. A zeneköltőn az idegbaj tünetei jelentkeztek, elborult elmével elmegyógyintézetben fejezte be életét hatvanéves korában, 1884. május 12-én. Hozzánk, magyarokhoz különösen kOzel áll Smetana zenéje: hasonló talajból, a mi Erkel Ferencünkhöz hasonló igyekezettel hozott létre maradandót: mind hazája zeneéletében, mind a zeneirodalomban. Juhász Előd HETE ELÉ Nagyon fontosnak tartjuk a Magyar Nyelv Hete előadásait, de nagy fontosságot tulajdonítunk általában az anyanyelvivel foglalkozó mindenfajta előadásnak. Nem egyszerűen szakmai sovinizmusból. Ma már társadalmi igény a nyelvi képességek és a készségek magasabb szintű birtoklása. Mindenfajta ismeretszerzésnek a színvonalasabb anyanyelvi műveltség az alapja és a feltétele. Az anyanyelv fogalmaira épül minden szaknyelv műszókészlete, sőt sajátos jelölésrendszere is. Ezeknek a megértése és elsajátítása feltételezi az anyanyelvi készségek kellő szintű fejlettségét. Az ember szellemi mozgékonysága, minden információra a gyorsan válaszolni tudó képessége a nyelvhasználat fejlettségi fokának is függvénye. Napjainkban a társadalmi viszonyok, a tudományok és a technika hihetetlenül gyors ütemben fejlődik. Nagyon sok új dolgot kell az embernek nap nap után megismernie, annak nevét szókincsébe elhelyeznie. A demokratizmus kiteljesedése következtében szinte naoonta kényszerül arra, hogy nyilvános szereplést vállaljon, felszólaljon, véleményét hallassa. Az egyéni kénességek kibontakozására, a társadalmi feladatoknak a megértés és a kifejezés akadályai nélkül való elvégzésére az embert a magasabb szintű beszéd- és íráskultúra teszi kénessé. Nem véletlen az, hogy olyan nagy fontosságot tulaidonítanak az anyanyelvi képzésnek ős nevelésnek az iskolára vonatkozó párt- és állami határozatok. Az idei előadássorozatunk e gondolatok és határozatok szellemét fogja sugározni, és meggyőződésünk szerint jól fogja szolgálni a hallgatók nyelvi ismereteinek és készségeinek fejlesztését. Bachát László
