Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-27 / 72. szám

tHW. tnlrefo» ffrelet-magyarorszAö

Az összefogás

erejével

A KÖMÜVESBRIGÁD KIRÁNDULÁSRA KÉSZÜLT.

Úgy gondolták, kihasználják a kétnapos ünnepet: elindulnak hétfőn reggel, megnézik Tokajt, Lillafüredet, megszállnak Miskolcon az építők munkásszállóién, reggel irány Tapolca, este pedig hazautaznak Kisváráéra. Aztán a kirándulást el kellett halasztani. Nem mintha meggondolták volna magukat, hanem mert egy meghívást kaptak. Nem ’ ivatalos nyomtatott meghívót, hanem meleg és baráti szavakat. Volt benne még egy kis neheztelés is: hogy képzelik itthagyni az ünnepet, amikor oly sok közük van ahhoz, hogy ilyen körülmények között ünnepelhetnek.

Tavaly májú« elseje előtt történt ez Kisvárdán Akkorra készült el ugyanis az a csodálatosan szép várszínpad, amelynek nagyon sok látogatója volt már azóta, és amelynek építéséhez, berendezéséhez szinte egész Kis. várda összefogott.

Az ünnep két napig tartott, következtek a dolgos hétköznapok. Nem csak a munkapadok mellett, hanem a társadalmi munkában is. Kisvárda lakói már május másodikén hozzáláttak a

sportpálya felújításához, aztán mikor elkészült a 840 fős tribün, megkezdték a megye egyetlen lovaspályájának építését.

sorolhatnánk tovább az „Egy napot Kisvárda fejlesztéséért” mozgalom, a bölcsődék, óvodák felszerelésének bővítése, korszerűsítése, a terek, parkok gondozása, a KISZ-klubok kialakítása idején végzett munkákat, a tanyai kollégi. umok felépítéséért önzetlenül vállalt munkaórákat, a kommunista szombatok keretének felajánlását és százszámra a városlakók neveit, akik szabad idejüket áldozták a városért, a nagyobb közösségért. Az eredmény nem maradt el: több, mint 12 millióval lett gazdagabb a város és a megyei tanács legutóbbi vb-ülése óta újabb egymillióval. Ennyit kapott a város a társadalmi munka végzésében elért kiemelkedő eredményéért, azért, mert az elmúlt évben Kisvárda minden lakója 844 forint értékű társadalmi munkát végzett.

Említhetjük a második helyezett, a tiszalökiek példáját, ahol társadalmi összefogással villamosították az üdülőtelepet, korszerűsítették a nagyközség közvilágítását, fákat ültettek, parkosítottak, kövesutat. sportpályát építettek, bővítették az ivóvíz- hálózatot és felújították a szociális, kulturális létesítményeket.

Négy évvel ezelőtt, amikor •a megye nes védik ötéves terve készült, a társadalmi munka értékét 217 millió 4.16 ezer forintra tervezték Azóta három kerek év télt el — az idei évet csak a lövő év márciusában értékelik — és

az eddig végzett munka 270 millió 248 ezer forint, vagyis 52 millió 812 ezerrel több az öt évre tervezettnél. Mi az oka ennek a hatalmas előrelépésnek?

A választ egy szóban úgy lehetne megfogalmazni : lokálpatriotizmus, — de azért ez nem fedné a teljes igazságot. Mert kétségtelen. hogy akár a kisvárdaiak, akár a tiszalökiek, vagy a megyeszékhely lakói szívesen és nagy szeretettel dolgoznak. ha lakóhelyük, környezetük gazdagításáért, szebbé tételéért hívják munkába őket, de számtalan példa

akad arra is, hogy milyen

lelkesen dolgoznak nagy és kisebb kollektívák másokért, távolabb lakó közösségek segítéséért.

Megyénkben komoly múltja van a társadalmi munkának. Sokan emlékeznek még a nyíregyházi stadion, a szép szabadtéri színház építésére, ahol nem csak Nyíregyháza lakói, hanem a környező községek fiataljai és felnőttjei is dolgoztak. Vagy gondoljunk csak vissza a négy évvel ezelőtti tragédiára: a Tisza—Szamos közi árvízre, ahol az egész megye lakossága egyemberként fogott össze a mentési és helyreállítási munka mielőbbi befejezésére.

Említhetjük a nyíregyházi óvodaakciót, ahol néhány hét alatt 40 milliót ajánlottak fel a vállalatok, üzemek és intézmények, de megmozdult az egész megye, amikor elhangzott a felhívás: televíziót minden iskolának. Aztán eszünkbe juthat egy másik felhívás: a nagykállói járási népfrontbizottság a tanyai ' ollégiumok építéséhez leérte a lakosság segítségét és másnap már megérkezett a Nyíregyházi Konzervgyár dolgozóinak 100 ezer forintos fel. ajánlása. Kommunista szombatokon végzett munka bére, vagy közvetlen munkafelajánlás érkezett és érkezik a kállösemjéni, a balkányi tanyai kollégium építéséhez és befejezéséhez közeledik Nyírszőlősön az az emeletes iskola építése, amely szintén a tanyai kollégium kis lakóinak ad az eddiginél sokkal kényelmesebb otthont.

A szervezett, az igazán közösségért végzett munka 1965-ben kezdődhetett. Ettől az időtől kapta meg igazi rangját a társadalmi munka, ekkor kaptak először elismerést azok, akik a közösségért vállaltak munkát. A megyei tanács és a Hazafias Nép. front azóta évente meghirdeti a versenyt és a közösségek mellett a legjobban dolgozó társadalmi munkásokat is elismerésben részesítik.

A MEGYE TANÁCSAI

1973-ban körülbelül 2 milliárd forinttal gazdálkodtak Ezen felül 113 millió forinttal lettünk gazdagabbak. a társadalmi munka millióival, az összefogás erejével, forintjaival.

Balogh József

T

öbben ismerjük, mint • gondolnánk. A lakásunkon is járt. beszéltünk vele. Általában valami fontos dolog — üzenet, jó vagy rossz hír. gratuláció — kapcsolódott jöveteléhez. Ezek után talán nem is nehéz kitalálni. hogy táviratkézbesítő. Közöttük is a legidősebb a szálas termetű, fehér hajú Bánkúti Gyula bácsi, aki többé nem csenget az ajtókon : „Távirat”.

— Egy évvel már túl is léptem a korhatárt. Tavaly, amikor hatvanéves lettem, kérleltek a hivatalban: ne

menjek még nyugdíjba. Engedtem a kérésnek, de az utolsó hónapokban éreztem, nem nekem való már a sok lépcsőmászás, a több kilométeres kerékpározás. Ma van az első nyugdíjas napom. Tegnap délután letettem a táskát, többet nem akasztom a nyakamba. Az utolsó távirat. amit kézbesítettem. Jó- iseí-napi üdvözlet volt: bizony. alaposan megnéztem.. i

Ünneplő ruhában van. a hivatalból jön. Arca ráncai mosolyognak, de...

— Alaposan elérzékenyül- tem a búcsúztatáson. Ott volt az egész osztály, a vezetők. Nem kis dolog huszonhét év után otthagyni egy munkahelyet... Ezután már én is otthon kapom a táviratokat...

— Fodrász voltam tíz évig a szülővárosomban. Szombathelyen. Aztán 1940- ben egyik ismerősöm révén bekerültem egy pesti postahivatalhoz ... Nagyon nehéz dolog volt ez akkoriban. Ott belszolgálatos voltam. Negyvenhétben nősültem. Nyíregyházára helyeztek, mivel a feleségem gávai. ide költöztünk. Két év múlva vettem először a nyakamba a távirato6táskát...

MUNKÁSCSALÁDOK BOLDOGSÁGA

„Még a világ 1$ másnak látszik—*

A* OTP információja:

Nyíregyházán 1973jhan 127 munkáscsalád vásárolt vállalati kölcsönnel lakást az OTP-től. Legutoljára a XlX-es és XX-as jelű épületbe költözött be 65 lakó. A cím: Jósa város. Gádor Béla köz. Lépcsőházak: A-tói E-ig.

B-lépcsőház, földszint 2.

narancsfát, m új tévét a

modem bútort, de még a napot is. A kislány torkára nyomja két ujját és a jól- laikottak elégedettségével nézeget körül az új világban.

— Ö az első — büszkélkedik Aradványi László. — De szeretnénk egy másodikat. Aztán esetleg egy harmadikat Egy gyerek is öröm. de neki lenne nyomorúság. ha magában kellene felnőnie. Mindegy volt. hogy fiú lesz vagy lány. Persze, most már könnyen beszélünk. És ennek a lakás az oka.

— Ez lenne a családtervezés?

— Nem. Erre nekünk külön elméletünk és gyakorlatunk van. Ha úgy tetszik, tervünk. Amikor egy éve összeházasodtunk, még nem tudtuk, hogy ilyen jól alakul. De aztán márciustól az év derekáig eldőlt. A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat, ahol kazángépész vagyak. 40 ezer 800 forint kölcsönt adott így sikerült ez az egy plusz két félszobás otthon. A gyerek nálunk nem eszköz volt. hogy olcsóbb legyen a lakás, há- nem cél, amiért hajlandók vagyunk áldozni. És erre épül minden más. Ez persze nem egyszerű. Feleségem ápolónő a szemészeten, három műszakban, se vasárnap, se ünnep. A kazánoknál szintén három műszak, ott sincs se karácsony, se húsvét. így aztán ha azt akarjuk, hogy a család egyszer mégis együtt lehessen, hogy nevelhessük is a gyerekeket, nem elég világra hozni őket

— Vagyis egyeztetni a műszakokat?

— Ez egyelőre nem megy. Van azonban egy út. amelyik sokkal jobban járható. Tanulni kell. Most szakközépbe járok, utána technikumba szeretnék kerülni.

Ilyen nevű család. Odavittem. .. valóban nekik szólt. Az is előfordult, hogy egyenesen a munkahelyre vittem a táviratot, tudva, hiába keresném otthon az illetőt... Egyszóval, igyekeztem pontosan. rendesen dolgozni. A munkámat elismerték. Kiváló dolgozó kitüntetést kaptam ...

A kérdésre, hogy mihez kezd a szabad idejével, a nyugdíjas napokkal, vidáman válaszolja:

— Eleget futottam, tapostam a pédált. Most egy kicsit pihenni szeretnék. Otthon tenni-venni a ház körül. a kis unokámmal játszani ... Egy idő után azonban biztosan hiányozni fog a munka. Akkor majd elmegyek valahová, könnyebb munkára. A hivatalban nagyon mondták, hogy visszavárnak ...

Tamavölgyi György

utolsó távirat

Huszonöt év. Gyula bácsi az egyetlen, aki negyedszázada egyfolytában táviratkézbesítő. Jöttek-mentek mellette a munkatársak, egyetlen ember van. akivel tizenhat évig együtt dolgozott.

— Larzkovszki szaktárssal mindig megértettük egymást. Hosszú ideig ketten voltunk az egész városra... az övé volt az egyik fele. az enyém a másik. Nem volt vita közöttünk. pedig hol itt. hol ott gyűlt össze több távirat. Inkább igyekeztünk segíteni egymásnak. Naponta átlagosan ötven táviratot kézbesítettem. de volt eset. hogy egy műszakban — egyes névnapok, ünnepek körül — százat is kivittem.

— A fiatalok, akik rövi- debb-hosszabb ideig velem dolgoztak, nehezen, sót sell egysem szokták meg. hogy ezt a munkát csak lelkiismeretesen lehet végezni. Kerékpározott mögöttem, én mutogattam neki: „ez ilyen utca, az olyan ...” Ismerni kell a várost, sokkal könnyebb a munka. Meg aztán nem lehetett megmagyarázni, hogy ne a levélszekrénybe dobják a táviratot, vigyék föl az emeletre is, akár éjszaka van. akár nappal...

Gyula bácsi úgy ismeri Nyíregyházát, mint a tenyerét. Tudja, egy-egy házban ki lakik, nagyon sok helyütt személyes ismerősként köszöntik.

— Megesett, hogy rossz címzéssel jött a távirat. Amikor elindultam, gyanús volt, a ház láttán pedig már tudtam, hogy itt nem a címzett lakik. Felrémlett. hogy egy utcával odébb lakik

Végzem a vállalati tamfoly»mákat is. A jövő — már felépült — az automatizált ka* zánrendszer csak magasan képzett embereikkel tud működni. Tehát érdeke a TI- TÁSZ-nak. hogy tanuljak; de saját érdekem is a*, hogy ne maradjak le. Ha jövedelmem emelkedni fog — és ez bizony elkelne, mert most 2400-at kapok —, akkor viszont meg tudom teremteni a gyerekeknek is a feltételt, hogy sikerrel itt-: dúljanak az életnek.

Felelősség a munkáért

— Karrier?

— Munkáskarrier — így igazabb. Ma is érzem munkahelyemen a felelősséget De látom, hogy az időseb-, bek. akiknek vagy nem volt alkalmuk, vagy elszalasztottak, még tudják a szakma hogyanját, de nem ismerik a munka miértjét. Ezt elérni kötelességem, és ha ez vezeti ahhoz, hogy többre vigyem, nevezze karriernek. Erre áldozom a szabad időt. kari- kázok munkahelyről iskolába, iskolából tanfolyamra; aztán haza. a könyvek közé;

— Sokat feláldoz? -*

— Nem szeretem, ha áldoJ zatot emlegetnek. A lehetőséggel élni kötelesség. Ezt mi a feleségemmel így határoztuk el egy évvel ezelőtt. A lakás nekünk otthon, de egyben keret. Meg kell tölteni olyan légkörrel; a gyermek példát kapjon, büszkén vállalja azt. hogy apja munkásember. és természetesnek tartsa azt; amink van. a* nem ajándék, az jár. Cse- róbe a munkáért.

— Célja van. lehetősé®» is. Tehát elégedett?

— Nem. Örülök atviakU

ami van. Boldogok is vagyunk. De megelégedni a* annyi, mint beletörődni; Tudja, néha apróságok bősz- szantanak. A műszak okho*

nem alkalmazkodó, rendszertelen buszjárat. Az. hogy a környéken még egy segélyhívó telefon sincs. Néha dühít; hogy még munkatársairól sem értik meg, miért kell nekem iskolába járni. Nem értem, ha irigyelnek. Lehet; hogy ezek apróságok, mondhatnám, jó bosszúságok. Da nem szabad szó nélkül hagy- ni. Miért hagynám, hog* ezek homályosítsák «4 az^J ami szép. ami jó?

A megyében a IV. éves terv végére megépül 22 ezer lakás. Sok. ÉS mégis kevés. Mert egyra többen vannak , olyanok; mint Sándorék. f Áradván nyiék. Nyíregyházán. Zá-j honyban, Mátészalkán. Kis-) várdán, Nyírbátorban, akiki a munkásjelen és -jövő mércéjét a kor igényeihea igazítják.

Borget

Sándor János nyit ajtót. Szabadságon van. A mosást hagyja abba. Nyugodt, erős ember. Trikója láttatni engedi a vasas izmait. Esztergályos. 40 körüli. 22 éve szakmunkás. Pest nevelte azzá.

A szoba ablakán beárad a nyárias meleg, a fény. Hófehér párnák dagadnak a párkányon. A nyugati napfény kúszik a pasztell színű tapétán, eltompul a faliszőnyeg fekete nőalakján, hogy újra megtörve essék a virág pirosára.

— Két hétig odavolt az asszony a kórházban. Magam voltam, s csak ott takarítottam. ahol a papok táncolnak. így most egy kis irányítással rendbe kell hozni a lakást — mondja mentegetőzve.

— Nem panaszkodom — mondja Sándomé. Mutasson nekem egy férfit, aki szeret benézni a sarakba, törölget, meg bujkál a bútor mögött? Különben is. János azért maradt itthon, hogy segítsen. Ilyen fajta. Ha a családról van szó, fáradhatatlan. És még valami, vigyázunk mi az otthonunkra. A két gyerek is. Igaz, Zita csak két és fél éves, de épp úgy érzi. mint a 11 éves Attila, nagy dolog ám normálisan lakni.

— Tarthatatlan körülmények között éltünk. Zsúfoltan. Amikor jött a kedvezményes akció, jelentkeztem. A VAGÉP. ahol dolgozom, 22 ezer forintot adott kölcsön. Pedig nem régen dolgozom ott De megszerettem a gyárat, bár kezdetben szokatlan volt. Hiányzott az igazi vasashangulat Sokan inkább falusiak voltak, mint munkások. De alakult. Megépült a nagycsarnok. és egyre több szót kaptak a munkások. Kialakult a kollektíva. meglett a baráti köröm, és dolgoztam. Ahogy megtanultam, adtam, ami csak belefért

— Lakásunk 216 ezret ér — sorolja Sándorné. A vállalati 22 ezren kívül elengedtek egyszer 50 ezret, a két gyerek után 60-af. a beugró maradt 11 ezer. Erre spóroltunk évek óta. közben vettünk egy-egy bútordarabot is. Marad 106 ezer 30 évre, amit törleszteni kelt meg a vállalatnak a kamatmentes. Amikor hónap elején a postára indulok, annyi csekket viszek, hogy egy kisregény is kifutná belőle. Legalább 1300-at fizetünk ki.

— Megkeresem a havi 3

és fél ezret, az asszony gyermekgondozásin van. ő 900- at kap. Ennyiből gazdálkodunk. Magas a rezsi, az biztos. Ami a legfontosabb, megvan. Ahogy a törlesztés csökken, úgy élünk majd könnyebben. Nagy vágyaink nincsenek. Kocsira nem spórolok. Élni szeretnénk, sokat kirándulni, ez volt mindig a szenvedélyünk, eljutni egy- egy színházi előadásra, gondtalanságot biztosítani a gyerekeknek. És élvezni, hogy végre a magunkéban lakunk! Több kedvem van a gyárhoz is. Nem a pénz miatt, ne higgye. Másként izgatja az embert, hogy milyen a tanulóképzés, hogy miként megy a munka, hogy lehetne még jobban, ha megvan az otthon nyugalma, ha békés a környezete. Amíg nem volt lakásom, még a sivító honoló mellett is örökké ez izgatott. Tudja milyen jó otthon egy szál papucsban újságot olvasni? Vagy nézni a tévét? Még a világ is másnak látszik.

Sándomé kinéz a ház előtt játszó két gyerekre. Férje közben mesél a gyárról, a vitákról. aztán a vasárnapi ibolyaszedésről, visszakanyarodik életútjához. amely Csangrádbói indult, hogy itt váljék teljessé.

— Azt mondj,ál? nagy szájam van. és ez igaz. A jóért szenvedélyesen vitázok. Persze nem a munka helyett. De ez is a munkás dolga. Amikor kinézek az ablakon, és látom ezt az új városrészt, néha eszembe jut. nemcsak az esztergálás a munkám. Vajon lakhatnának itt munkások, ha nem volna szavunk?

Egy háromhetes leányka születésnapjára toppanok be. Ennyi idős Aradványi Szilviké. A szép lakásban mindent elhomályosít. A 15 éves

Az