Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-02 / 51. szám
ft174. március 1 KFTÉT M AGY ARORSzXtj «. elHM HÉT VÉGÉN KACSA V alójában elegedett lenetnék, hiszen a hé- len tovább tartott a tavaszias időjárás, a primőrök is megjelentek a piacon, nogy olthassam viutmineiisegemet. Megkezdődött a iaoaarúgó- oajnokság is, holnap töltöttcsirket ebédelünk tejfölös salátával. Mondom, meglehetősen jók a körülményeim, a vérnyomásom is kieiegito, újaoban altató netkul is el tudok aludni s reggel már húsz fekvőtámasz is megy. Mégis azon kapom magamat olykor-olykor: hiányérzetem van. Előbb azt hittem, pillanatnyi zavar az egész, aztán rá kellett doobennem, hogy tévedtem: ez igenis hamisítatlan hiányérzet. Nyomban el is kezdtem törni a fejemet, vajon mi hiányozhat az életemből. Nem fogják elhinni, milyen eredményre jutottam! Mostanában egy valamire való rémhírt sem hall az ember. Pedig, jól emlékezhetünk rá, nem is olyan nagyon régen, kiváltképp így, tavasztájt még dúskálhattunk is benne. Elég volt a legkisebb jelzés s a rémhír elindult hódító útjára. „Cukorhiány elé nézünk.” Szerte e szép hazában mindenki cukor után futkosott s megvette amit csak talált: kristályt, kockát, port, de még csak a szaharint is. „Baj lesz a liszttel...” Munka után rohantunk a boltba, teletömtük a táskánkat tiszttel, a evetekért meg száraztésztával, de biztonságképpen kisebb zsákot is vittünk magunkkal, s hogy az eladólány ne sokallja meg mohóságunkat, még egy csokor hóvirágot is adtunk neki... Aztán így volt ez valaha a petróleummal meg a citrommal, a tojással és a nylonharisnyával. Mi van most? Most, ha valaki holmi cukor-, vagy lisztmesével állna elő, enyhén szólva megmosolyognánk. Végétért a petróleum nagy karrierje is, hiszen minden faluban ott a villany, legfeljebb a feszültsége ingadozik, amiért viliódzik néha a tévé —, az áramszünet meg váratlanul érkezik, azt nem lehet előre rémhirterjeszteni; különben is, az áramot nem lehet a kamrában tartalékolni. Gyanítom, hogy a mind jobb áruellátás húzta ki a talajt az effajta rémhírterjesztők talpa alól. Szárnyszegett próbálkozások persze azért még elő-előfor- dulnak —, mint volt az legutóbb például egyes mosószerekkel. De gyorsan megszólalt a legiiletekesebb és megnyugtatta a különben sem túlságosan felizzott kedélyeket: mosószerből sem lesz hiány, annyi mindig akad a boltban, hogy tisztára moshassuk a szennyesünket. Különben is: ott a szegény Patyolat, hirdetéseiben szinte rimánkodik minden darab tisztára moshatóért —az pedig már csak rá tartozik, honnan veszi a mosóport... Hanem a hirdetésről jut eszembe az a boltvezető, aki mindig azt igyekszik reklámozni, amiből kevés van. T. L ő tisztában van a vevő lélektanával, s tudja, hogy amit nagyon kínálnak, az a kutyának sem kell, az egy kicsit mindig gyanús... Léteznék tehát, hogy manapság nincsenek rémhírek, vagy ahogy közismertebb: mostanság nincsenek kacsahírek? Nem, azért ilyen szegények mégsem vagyunk! Legfeljebb kifinomult és árnyaltabb lett a módszer s a kereskedelem világából más szférába tette át működési területét. PL X. vállalati igazgatót már annyi helyen leváltották. Szidták a munkamódszerét a presszóban, felsorjázták érdemeit a buszmegállóban, meleg szavakkal méltatták önzetlenségét a kártyaparti közben, elítélték a helyére pályázó alantas fúrását — közben X. vállalati igazgató jó egészségben tért vissza a szanatóriumból, ahol gyógykezeltette magát s újult erővel végzi munkáját a vállalat élén. Vagy úton-útfélen kérdezik, hallottam-e róla, hogy Y. nagyhírű orvosnak már csak napjai vannak hátra. „Szegény, milyen kár, aranykeze volt...” Másnap Y. nagyhírű orvos rámköszön a benzinkútnál, ragyog az egészségtől, teletankolja a kocsit, mondja, hosszú útra készül, a Magas-Tátrában tölti a hétvégét, mert — kevesen tudják — hobbyja a hegymászás. Más: Z. főkönyvelő felkerült a női témák élére. „Ott csalja a feleségét, ahol csak tudja, tegnap is a titkárnőjével látták a városszéli presszó félhomályában, meghitt közelségben ...” Ebből annyi igaz, hogy Z.-nek valóban ragyogó titkárnője van bolondul érte a fél város, kivéve Z.-t, akit gyomorfekéllyel operáltak, még ki sem engedték a kórházból, mert egy kis komplikáció adódott. Nyilván, önök is érzik, hogy ezek már nem is hasonlítanak az egykori nagy rémhírekre, csupán tiszavirág életűek és vérszegények. Még talán legjobban a benzinár tartja magát, amiről sokan tudják, hogy előbb- utóbb felemelik — de ez nem éppen a legszélesebb népréteget izgatja. A gyalogosok oda se figyelnek rá, az úrvezetők pedig rendkívül öntudatosan belátják, mi sem maradhatunk a világpiaci szint alatt, s már alig várják, hogy etéren is felzárkózzunk a nemzetközi élvonalba —, ha már a fociban nem megy. Egy fecske nem csinál nyarat —, egy kacsa még nem rémíti meg az embert. Talán ezért is van, hogy valamelyest nyugodtabb vagyok, s, hogy a feleségem, amikor reggel felráz mély álmomból, nehogy elkéssek a munkából, emígyen ró meg: „Már megint elfelejtetted bevenni az Andaxint.” Minek? Ilyen kis kacsáknak? Angyal Sándor Tájékoztató az első osztályosok beiratásáról Március 11—14-e között kell beíratni a körzet szerint illetékes általános iskola első osztályába azokat a gy, nekeket, akik szeptember l-ig betöltik a 6. életévüket. Beiratkozáskor a szülő személyi igazolványát, vagy ha a gondviselő nem a szülő, akkor a gyermet- anyakönyvi kivonatát is be kell mutatni. Kívánatos, hogy a himlő és Di-per-te védőoltásokról szóló igazolást Is bemutassák, vagy ha az oltás valamilyen okból elmaradt, azt pótlólag elvégez- ‘ essék. Az alábbi szakosított tantervű (tagozatos) osztályok működnek iskoláinkban: 1. osztálytól ének-zene a 4. sz. iskolában. 1. osztálytól testnevelés a 2. sz. iskolában, 3. osztálytól orosz nyelv a 6. sz. iskolában. 5. osztálytól német nyelv a 2 sz. iskolában. 7. osztálytól matematika az 5. sz. iskolában. Részletes felvilágosítást az iskolák adnak. MeoYa'ósu’ó közérdekű be?e!enlések A postás mindig Fejlesztés KáHésemjénbsn Az új kállósemjéni könyvtár legkésőbb áprilisra elkészül. A modern épület tágas helyiségeiben helyet talál végre a sok vitát kavart „költöző” könyvtár. Ugyanitt majd az ifjúság is szórakozhat, az ifjúsági szervezet tízezer forintot kapott játékok vásárlására. A nagyközségi tanács könyvvásárlásra is előirányzott tizenötezer forintot. Kulturális célokra 1974-ben csaknem négy és fél milliót fordítanak. A szociális—egészségügyi ágazat több mint egymillióval gazdálkodik — kétszáznegyvenháromezer forintot szántak például a munkaképtelen öregek segítésére. Nagyon sok közérdekű bejelentés érkezett a tanácsra — a legtöbb a község útjainak, járdáinak állapotával foglalkozott. A legégetőbb gond ez, így a tanács nagy erőt koncentrál megoldására. öt utcában szilárd burkolattal látják el a járdát, a sáros időben járhatatlan földutak többségét folyamatosan javítják. Érdekes elképzelést dédelgetnek: valamelyik útépítő vállalattól szeretnének vásárolni egy még működőképes „kiszu- perált” útgyalut. így saját erővel tudnának segíteni egy sor gondon... Fő a feje a tanácsi vezetőknek egy rendelet miatt. Nem tudják, honnan lesz pénzük arra, hogy minden bekötő út csatlakozásánál egy-egy öt- venméteres „sárrázót”, betonozott szakaszt építsenek A tervek szerint két utcába vezetik be ez évben a villanyt. Ez azonban nem csupán tőlük függ. A TI- TÁSZ csak akkor vállalja a bekötést, ha azt alapos vizsgálat előzi meg. Ugyanis nem tudják, a község hálózata, transzformátorai elbírják-e az újabb terhelést. A tanács tervei között szerepel egy szükségtomaterem létrehozása. Szeretnék még idén megvalósítani, hiszen a községben nincs tornaterem. 1974. május elsején szeretnék átadni a semjéni tanyai diákotthon új épületét. Ezzel enyhülne a már-már elviselhetetlen zsúfoltság, és újabb tanyai kisdiákok is tanulhatnának az otthon kulturált környezetében. A nagyközség külterülete, a tanyavilág kiterjedt. A ki-1 sebb, eldugott tanyák la-1 kói nem számíthatnak vál- ' tozásra, az ő tanyáik sorsa eldőlt. Kérte viszont a község a megyei tanácsot, hogy két nagy tanyát — Pé- terhalmot és Szőlőskertet — jelöljék ki továbbfejlesztésre. Ezek már villannyal, kövesúttal rendelkeznek, lakóik kapcsolatban állnak a község belterületével. Végül egy távolabbi terv — égetően fontos lenne már most — a községi vízmű. Erre azonban csak évek múlva kerülhet sor — Kál- lósemjén lakói remélik, minél előbb. csenget Magas, egyenes tartású ember Timltó István, alig pár hónap választja el a hatvanadik évétől. Mozgása azonban fiatalos, a hajában is több még a sötét, mint a fehér szál. Mögötte harmincéves postaszolgálat van, melyből közel 22 év kézbesítői munka. — Mindenképpen postás akartam lenni. Szegények voltunk és heten testvérek. Az volt a fontos,, bogy mi gyerekek mielőbb dolgozzunk, pénzt hozzunk a házhoz. Kellett a kereset, amit a posta az akkori körűimé, nyék között jelentett. A kérvényeimmel azonban nem volt szerencsém. Rendre érkeztek vissza egy rövid, elutasító válasszal: „Üresedés nincs.” A kilincselást azonban nem adtam fel, míg végül a beregszászi postahivatalban Kaptam állást. De a háború három évi munka után minden számításomat, tervemet kettéhúaott Mindent újra kellett kezdenie. Az elhelyezkedés 1947-ben sem volt könnyebb, mint jópár évvel korábban. „Visszamenni a postához” — ez a cél lebegett előtte. Vágya teljesült, a nyíregyházi 2. postahivatalba került, de a városban nem sokáig maradhatott. — Nőtlen ember lévén elvállaltam egy budapesti szolgálatot. Gyorsan alkalmazkodtam a fővárosi viszonyokhoz. a szaktársaim között jól éreztem magam, de belül mindig visszavágytam Nyíregyházára. A segítség (így) Gyermekrajz-kiállí(᧠A nyíregyházi városi művelődési központ új olvasótermében állították ki a nyírbátori művelődési központ gyermekrajz szakköreinek munkáit. Ismét beigazolódott, hogy ma már egy gyermekrajz kiállítás rangos művészeti eseménynek számít. Annyi üdeség, báj, lényeglátás, olyan önállóság, bátorság jellemzi ezeket a képeket (különösen ami a színeket, formai megoldásokat, kompozícióé készséget illeti), hogy bárki példát, erőt meríthet ebből a valóban „tiszta forrás”-ból. A témák változatosak! a gyermekek által érzékelt valóság és a mesevilág alakjai keverednek a grafikákon, akvarelleken, sajátos, megismételhetetlen lényeggé; látvánnyá transzponálva a láthatót és a képzeltet. A tv-ből ismert figuráktól (Mirr-Murr, Maci, Nyúl úrfi) a mesehősökön (Miki egér, Csizmás kandúr, Csöröge bohóc, Dere- lye király, stb.) át az otthoni környezetig, játékig, egy-egy kirándulás virágos rétjéig, s a kedvenc állatokig (kakas, fecske, elefánt, cicák) terjed a skála, sőt láthatunk irodalmi ihletésű sorozatot is (János vitéz). A kis alkotók felkészültségét dicséri a technikai változatosság: éppúgy ismerik az akvarell titkait, mint a zsírkréta használatát, de találkozhatunk bonyolultabb eljárással készült művekkel: monotypiákkal, papírmetszetekkel, linómetszetekkel is. Nem hálás feladat ebből a tehetséggel és fantáziával alkotott anyagból bárkit név szerint kiemelni, ám hadd említsek néhányat a legjobbak közül. Zelizi Erika (II. o.) akvarell-zsírkréta rajza, talán a kiállítás legkiemelkedőbb darabja: szarvas vágtat télapó szánjával a havas, fenyőkkel teli tájon, oly mozgalmassággal, eleven, dinamikus vonalvezetéssel, groteszk elnagyoltsággal, mely Klee munkáira emlékeztet, s ezt a rohanást csak élénkítik, vidámabbá teszik a nagy foltokban felvitt, csurgatott színek. Hegedűs Márta almakirálya, Balogh Anna fecskéi, Polgár Erika kakast ábrázoló színarchitektúrája, Veres Hajnalka János vitéz-sorozata, Horváth Edit kozmikus lénvre emlékeztető erdei manója, Háier Edit virágos rétje egyaránt figyelemre méltó alkotás. Horváth Tamás onnan érkezett, ahonnan a legkevésbé vártam. Még ma sem tudom, hogyan tör.ént valójában — eleinte viccnek tartottam az egészet — de a sok nehézség után egyik társam röviden elintézte visszahelyezésemet — csak egy telefonjába került. A 2-es postahivatal raktárosából hamarosan az 1-es hivatal kézbesítője lett és maradt a mai napig is. Több száz család meghitt barátja, a hírvivő, az a „postás bácsi”, aki örömöt és bánatot egyaránt hordoz súlyos táskájában. Reggel nyolckor megtöltötte újságokkal táskáját, ki- hordta a lapokat, aztán bejött a postára a levelekért, az utalványokért, a küldeményekért. Egyetlen segítő társa a kerékpárja volt. Később csökkent a fehér — a hírlapok kézbesítését új társak vettek át, neki a levelek és egyéb küldeményeik, az egy kilónál könnyebb csomagok, pénzesutalványok maradtak. — öt éve a 17-es körzet a területem — a Luther-háztói a Baríok Béla utcáig — mintegy 25 kilométeres szakasz. Legalább hatszáz családhoz csengetek be naponta, ahol már én is hozzátartozónak érzem magam. Ismerem a családokat, de néha még a rokonságukat is. Megkérdeznek mindennapi eseményekről, pletykákról. Hiszen, ha nem sürgetne az idő órákat is el lehetne beszélgetni egy-egy helyen. £>e az idő talán '• mnünket siettet a legjobban. Türelmetlenül várnak ránk a levelekért, a nyugdijakért, ha pedig nem viszünk semmit, mintha ránk haragudnának... A ranglétrán lassan haladt felfelé egész a főkezelőségig. — Én a munkával tanul, tam és így váltam szakemberré. Ha valamivel nem boldogultam, az eleién segítettek, a szaktársak, a brigádom. Az egyik legjobb szocialista brigád a miénk, talán az idén is aranyko6zorú- sák leszünk. Nemrégen lett a postahivatal kiváló dolgozója. A következő éveket már nélküle töltik el munkatársai, mert májusban, ahogyan ő mondja „lejár az ideje”. Búcsúztatják — nyugdíjba vo- nuL — Elfáradtam a harminc év alatt. 6 ezt legjobban a lábaim érzik. Kicsit pihenni szeretnék a családom körében. De a pihenő után visz- szajövök a postára és hírlapot kézbesítek, ameddig csak bírom. Balogh Júlia FILMJEGYZET MACBETH A Shakespeare-művek nyomán forgatott filmek száma tengernyi: szinte minden tragédiát lefordítottak a képek nyelvére (egyiket-mási- kat többször is). Esztétikai és történeti szempontból azok az alkotások legértékesebbek, melyek nemcsak a drámai mesét elevenítik meg, hanem az adott kor és a tolmácsolásra vállalkozó filmművész véleményét, felfogását és értelmezését is visz- szaadják. Szívesen emlékszünk vissza például Laurence Olivier eredeti interpretációira (mindenekelőtt az V. Henrik-re és a Hamlet- re), Zeffirelli izig-vérig modem Romeo és Juiiá-jára, a nemrég elhunyt Grigorij Kozincev monumentális Lear király-ára. Közös tanulság, hogy Shakespeare — remek forrás, ihlető erő: valósággal arra kényszeríti a rendezőket, hogy szembenézzenek a helytállás, a becsület, az érzelem régi és időszerű problémáival. hogy az „örök emberi” merielenít ésével az „itt és most” példázatát is felmutassák. Roman Polanski, a lengyel származású filmrendező (Kés a vízben című kamarajátéka nagy sikert aratott a magyar mozikban) az utóbbi időben, nyugati karrierje csúcsán, rémhistóriákat készített. Tehetségéhez nem férhet kétség, az a körülmény azonban, hogy Polanski az amerikai horrorkirály, Hitchcock habáraira pályázik, sok kritikust késztetett szemöldökráncolásra. Azért hivatkozunk erre a talán mellékesnek látszó adalékra — hiszen végül is a most bemutatásra kerülő filmet kell mérlegre tennünk —, mert Polanski életérzése nagy mértékben meghatározza a Macbeth filmváltozatának jellegét, gondolati következtetéseit, sőt: képj eszköztárát is. A Macbeth — mint Benedek Marcell írja kitűnő Shakespeare-köny vében — „a hatalomvágy és a bűntudat tragédiája” s „a bűnösen nagyravágyó asszony és a bűnös nagyravágyásba belesodort férfi kettős tragédiájában az események klasszikus tömörséggel, szükségszerűen követik egymást”. Polanski a borzalmak shakespeare-i légkörét idézi fel — a Macbeth-ben végeláthatatlanok a szörnyűségek s amikor az ember azt gondolná. hogy fokozni már lehetetlen. a szerző még mindig új és új meglepetéseket, véres fordulatokat tartogat —, ám a színjátékban túlságosan is tág teret szentel a nyers szenvedélyeknek, a démoni megszállottságnak, az ördögi sakkhúzásoknak. Ismételjük: mindez benne van Shakespeare tragédiájában, sokszor azonban csak utalás, célzás vagy a színfalak mögött lejátszódó esemény formájában. A rendező módszerétől idegen a sejtetés: nála minden premier plánba kerül, meghatványozódik, natura- lisztikus beállításokban bomlik ki. Néhány példa. Macbeth vízióját — Banquo megjelenését — Polanski képi aprópénzre váltja, a csaták döbbenetét kalandfilmekre emlékeztető csetepatékkal érzékelteti, a végső bukást, a halál sokadik változatát kínos részletezettséggel — már-már ponyvákat idéző megoldással — láttatja. Mindez nemcsak azért vált ki ellenérzést bennünk, mert a vérben-szennyben való tobzódás a kelleténél sokkolóbb hatású, hanem a ps-'Chológiai hitelesség (vagy még inkább: hitel) leegyszerűsítése miatt is. A Macbeth szövege lépcsőzetesen tárja fel a meg» tévelyedések ördögi természetrajzát; a film a fokozatokkal, az átmenetekkel, a belső átalakulás rugóival adós marad, a lényeget tehát csak az illusztrációk szintjén közvetíti Bántó módon sémává merevíti a rendező Macbeth és a Lady kapcsolatát. egymásrautaltságát, szerelmi függőségét, pedig a bekövetkező események láncolatát nagymértékben ez a frigy motiválja (azon túl, hogy a hatalom birtoklásának és a „mindent elérni” törekvésének démoni vágya mozgatja az elhatározásokat, de még a titkos vágyakat is.) Végső soron Polanski nem hamisít, a hangsúlyváltoztatások és a látványosság-kultusz mégis más Macbeth-et varázsol a vászonra, mint amié a Shakespeare-remek alapján várhatnánk. Egy-két részletmegoldás profiszínvonala, az operatőri munka eredetisége, az elismerést érdemlő színészi teljesítmények (Macbethet Jón Finch, a Ladyt Francesca Annis személyesíti meg) nem feledtethetik, hogy Polanskit túlságosan elragadta fantáziája. Ahelyett, hogy a mese aktuális üzenetére figyelt volna, meghökkentett és ijesztgetett bennünket. Bizonyosnak látszik tehát, hogy ennek a Macbeth-nek nem lesz helye a reprezentatív Shakespeare-íilmográf iában. tveress)
