Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-14 / 61. szám

TffM märcius H. Szabolcsiak a 18-as harcokban Á VSZT MEGSZÁN’AZTA A 13. boríték ITT VAN ÜJRA A TA­VASZ és itt vannak neveze­tes történelmi-nemzeti ün­nepeink. Nem csak ifjúsá­gunk, de egész társadalmunk, közvéleményünk érzékenyen reagál ma is ezekre az év­fordulókra. Minden gondol­kodó magyar állampolgár ér­telmezi, minősíti ezeket az évfordulókat. Nem csak tör­ténelmi és társadalmi isme­retei alapján, hanem gyak­ran pillanatnyi hangulata, érzelmei szerint is. Az em­lékezés és értelmezés jelentő­ségét az adja, hogy az a ma cselekvő emberét befolyá­solja, magatartását, a nemze­ti közösség mai dolgaihoz való viszonyát is meghatároz­za. A történelmi-politikai év­fordulókra való emlékezés akkor kamatozik igazán a ma számára, ha az ünnepek valóságos tartalmára és érté­kére emlékezünk, romanti­kus belemagyarázások, bele- érzések nélkül. Gyakran az ünnepi visszaemlékezés fényében hajlamosak va­gyunk elfeledkezni arról, hogy amire emlékezünk, az maga nem ünnepi esemény, Hanem hatalmas erőfeszítés, komoly küzdelem, megpró­báltatás és helytállás. így vagyunk 1848/49-cel is, múlt századi történelmünk legszebb éveivel, napjaival melynek 125. évfordulóját ta­valy és az idén ünnepeljük. A forradalom és szabadság- harc roppant erőfeszítéséről, nagyszerű hősies küzdelmei­ről és az akkori emberi helyt­állásról néha már el is fe­lejtkezünk, csak valami kö­dös, romantikus, idilli ese­mény tűnik fél emlékeze­tűnkben. Mintha akkor könnyebb lett volna az élet, kevesebb energiával, harccal lehetett volna a legkisebb eredményt is elérni a „belső bitangokkal” vagy „külső el­leni nkkel” szemben — ahogy Petőfi mondotta. A* elmúlt hetekben jelent meg a könyvpiacon XJr bán Aladárnak, a budapesti egye­tem történész tanárának a tollából egy igen értékes munka, amelyik a forrada­lom és szabadságharc egyik nagyon fontos kérdését igyekszik megvilágítani: ho­gyan szerveződött meg 48- ban a forradalom fegyveres ereje, a nemzetőrség és a honvédség? ANNYIT TUDTUNK MÁR KORÁBBAN IS, hogy a 48- as áprilisi törvények tisztá­zatlanul hagyták a hadsereg kérdését, pontosabban fo­galmazva nem teremtettek törvényes úton önálló ma­gyar hadsereget. Csak arról alkotott, törvényt az ország- gyűlés hogy fegyveres karha­talmat kell szervezni a bel­ső rend biztosítására. Ezt a belső karhatalmat hívták „nemzeti őrseregnek”. Azt már kevésbé hangsúlyoztuk, korábban, hogy az a nemzeti őrsereg a ren­delet értelmében csakis a vagyonosabb elemekből szer­veződhetett. Az lehetett a nemzetőrség tagja, akinek városokban 200 pengőforint értékű háza, vagy földje volt, a falvakban pedig az, akinek legalább féltelek nagyságú birtoka, vagy 100 forint éven­kénti tiszta jövedelme volt. A magas cenzus azt a célt szolgálta, hogy a szegényebb nénosztályok tömegesen ne jussanak fegyverviseléshez, mert az veszélyes lehet. Ur­ban Aladár említi, hogy Sza­bolcs és Szatmár megvékben március 21-én hoztak intéz­kedéseket a nemzetőrség fel­állítására. Mindazok, akik az előbb említett vagyoni cen­zusnak megfeleltek, kötelesek voltak fegyveres szolgálatot tetiesíteni p nemzetőrségben Ügv tudiuk bogv a rendelet véc,rQho’tásp kaocsán Sza­bolcs megyében majdnem 10 00r 'öt írtak össze nem­zetőr szolgálatra. Nyíregy­házán 500 férfit találtak al­kalmasnak a testületbe (Saj­nálatos, a szatmári és beregi adatokat nem ismerjük, Or­bán könyvéből is hiányoz­nak.) Azt is tudjuk, hogy a szabolcsi nemzetőrök részé­re a megye a felsőremetei vasgyártól rendelt 3000 pus­kát. A nemzetőrségbe való to­borzást nem mindenütt fo­gadta lelkesedés a megye te­rületén. Többnyire a kisne- mesek igyekeztek — mint pl. Máriapócson — hangulatot kelteni a nemzetőrséggel szemben, mondván, hogy ők nem kaptak semmit a forra­dalomtól, miért vállaljanak fegyveres szolgálatot. A nemzetőrség megszerve­zésével még mindig nem lett az országnak olyan hadsere­ge, amelyikkel külső táma­dás ellen is védekezhetett volna. A nemzetőrség tagjai ki is. nyilvánították nem egy esetben, hogy ök nem haj­landók katonai szolgálatra. így a magyar forradalmi kormányzatnak meg kellett találni annak is a módját, hogy a nemzetőrség mellett más fegyveres erőt is szer­vezzen, amely a minisztéri­um rendelkezésére áll a kül­ső támadás esetére is. Ilyen fegyveres erő kialakításához a Batthyány-kormány az or­szágban, vagy a birodalom más részeiben szolgálatot tel­jesítő magyar katonaság fe­letti rendelkezés megszerzése révén juthatott volna, de eh­hez Becs nem járult hozzá. így maradt az a másik lehe­tőség, hogy a császári kato­naságtól független katonai alakulatokat önkéntes tobor­zás útján kell szervezni, és szinte a semmiből megterem­teni a szükséges felszerelést is. De ezt a munkát » — ameddig lehetett — a törvé­nyesség megtartásával, vagy látszatának ‘ megőrzésével igyekezett végezni a kor­mány, hogy ne adjon okot ® beavatkozásra a bécsi udvar­nak. S A* ONAI.I.Ö MAGYAR KATONASÁG, a honvédség megszervezése a nemzetőr­ségről szóló* törvény leple alatt indult meg. De azzal a lényeges különbséggel, hogy a kormány a toborzásnál el­tekintett a vagyoni cenzus­tól, a honvédséghez minden­ki jelentkezhetett. Ennek a gyakorlati lépésnek roppant jelentősége volt a kormány politikai szemlélete szem­pontjából is: ez az egyik je­le annak, hogy a forrada­lom kormánya, a nép kor­mánya is mert lenni. Azt sem felesleges itt megjegyez­ni, hogy a honvédség szerve­zésében kiemelkedő szerepe volt a miniszterelnöknek. Batthyány Lajosnak. Ezzel van összefüggésben, hogy a szabadságharc leverése után ő lett a forradalom egyik el­ső vértanúja. NEM LEHET AZT MON­DANI, hogy a honvédség megszervezése könnyedén ment, s hogy tömegesen je­lentkeztek volna a toborzás során a fiatal férfiak katoná­nak. Egy dolog azonban bi­zonyos: nem csak azok je­lentkeztek, akik a forrada­lomtól kaptak valamit. Nem­rég még történészek is Vö­rösmarty versével érveltek, mondván, miért is állott vol­na a jobbágy vagy a fia kato­nának, ha nem kapott földet. Először is a forradalom adott a parasztságnak földet, nem is keveset. A jobbágyfelsza­badítással több mint 10 mil­lió hold volt úrbéres föld ke­rült a parasztság tulajdoná­ba, csak erről keveset szok­tunk beszélni. Másrészt az is beigazolódott a honvédség toborzásakor, hogy a falusi és városi szegénység, a céhlegé­nyek, diákok nagyarányú je­lentkezése éppen azokat cá­folta, akik azt hirdették, hogy a hazáért áldozatot hozni csakis anyagi ellen­szolgáltatásért lehet. Igaza volt Petőfinek: Küzd a gazdag, de nem a hazáért. Védi az a maga gazdagságát, Csak a szegény szereti hazáját. Szabolcs és Szatmár hon­védéit a 10. zászlóaljba küld­hette, amelynek Debreceniben volt a székhelye. A honvéd­ség toborzásánál kisebb ne­hézséget jelentett az is, hogy a testmagasságot sokan nem ütötték meg, s hogy szinte rhindenki lovas katona akart lenni, nem gyalogos. Végeredményben a kor­mány terve sikerült, 1848 júliusában már 7000 volt a toborzottak száma, augusztus közepére pedig 9500, tehát majdnem elérte a kitűAitt keretszámok Szabolcs megye ebbe a hadseregbe 623 kato­nát adott, ami az ország te­rületét figyelembe véve elég jó teljesítménynek mondha­tó. Közülük 466 paraszt, „pór süheder”, 86 iparos, 21 diák és egyéb értelmiségi, 43 föld­birtokos, 1 kereskedő, 6 egyéb. ( A szatmári adatokat nem tudjuk bemutatni rész­letesen, de azit tudjuk, hogy onnan kb. 300 önkéntes je­lentkező volt.) MEGYÉNK LAKOSSÁGÁ­NAK katonai részvétele a szabadságharcban nem me­rült ki a 48 tavaszán és nya­rán felállított-toborzott nem­zetőr- és honvédcsapatok bekapcsolódásával. 1849 ele­jén újabb csapategységeket to­boroztak megyénkben. Töb­bek között a híres szabolcsi száguldó lovascsapatot. A polgári lakosság is nagy anyagi áldozatokat hozott a hadsereg fenntartásáért, élelmezéséért. Nyíregyházán pl. 300 főt befogadó katonai kórházat is szerveztek. összefoglalóan tehát azt állapíthatjuk meg, hogy me­gyénk népe derekasan kivet­te részét az 1848/49-es sza­badságharc katonai küzdel­meiből is. h. r. Egymillió forintos lakásépítési alap — Ösztöndíj a munkáscsaládok gyermekeinek Részesedni a nyereségből, jó dolog. Nem különben osz­tani is — ha van miből. E kettős öröm szerencsés ta­lálkozását aligha lehetett nem észrevenni a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság nyereségrósze6edési napján. Ugyanis csak a ki­osztott pénz összege elérte a hat és fél millió forintot. Abból a 36 millió 700 ezer­ből, amelyet a mérleg alap­ján nyereségként könyvelt el 1973 évre a gazdaság. Van, akinél egy hónap... Nyereségrészesedésnél — a 13. 1 havi fizetésnél — azonban — természetszerűen — nem az összeg nagysága, hanem az egy dolgozónak jutó rész a mértékadó. Ez a FEFAG-nál ezúttal hetven százalékkal volt több, mint az előző évben. A telje» ré­szesedési alap lényegében — beleértve a korábban felvett jutalmat, közvetett juttatást és a részesedés készpénzben felvett részét — egy 27 napi átlagfizetésnek megfelelő összeg. Egy tízéves törzsgár- datagnál azonban az év végi részesedés készpénzben ki­fizetett összege is eléri az egy hónapi fizetést Jelentős az előrelépés, ha figyelem­be vesszük, hogy 1971-ben a teljes részesedési alap egy dolgozóra jutó összege még a tíz napi átlagot sem érte ét, s a következő évben is csak alig volt több, imát tizen­hat Kétségtelen« j6 Aeet zárt 1973-ban a FEiFAG. Hiszen az előző évi 363 milliós tel­je« termelési értékkel szem­ben 416 millió forintot ért el Ez j bázishoz mért 115* százalékos felfutás lényegé­ben 53 millió forinttal ba-_ ladta meg a tervezett össze­get. így alakult ki a lénye­gesen nagyobb, több, mint 36 millió forintos nyereség. Az ebből elvont nyereség­adók, elkötelezettségek — a két megyében fizetendő vá­ros és községfejlesztési hoz­zájárulások, az óvodai és bölcsődei férőhelyek fejlesz­tésére szánt összegek — ki­fizetése után maradó összeg még mindig kedvező feltéte­leket teremtett a gazdaság részére. Jut is, marad is Uyen teheMaég „rőt p®­dául azokra a fejlesztésekre, amelyek a gazdaság további, eredményes működését, a munkakörülmények javítá­sát a dolgozók szociális el­látottságának növelését cé­lozták. Ezekre korábban nem volt lehetőség. A kedvező le­hetőség kihasználásáról * — a gazdasági vezetőkkel foly­tatott megbeszélés alánján — már év közben döntött a vállalati szakszervezeti ta­nács. Ennek végrehajtása so­rán. a nehéz fizikai munka gépesítésére és a munkás- szállítás megjavítására két­millió forintot, lakásépítési alap létesítésére egymillió forintot, míg a saját terme­lésű alapanyagok hasznosítá- I sához szükséges fejlesztések­re további kétmillió forint átcsoportosítását oldották meg, a részesedési alap ter­hére. A megmaradt részese­dési alap még így is több, mint négymillió forinttal haladta meg az előző évit és több, mint hatmillióval az 1971 évit Az egymilKó forint lakás­építés,- alap létesítésével — negyvenezer forintos átlagot számítva — egy ér alatt 25 fizikai állományú dolgozót tudnak segíteni a lakásépí­tésben. Ebben — 240 ezer forint összegben — hat fia­tal házaspár KISZ lakásépí­tési akcióját segítik majd elő. Nem szerepeltek az év végi nyereség kifizetésénél azok az összegek sem, ame­lyeket nagy részben már év közben megkaptak a dolgo­zók. Mint például a célpré­miumok, amelyeket egy-egy kiemelt, fontos feladat gyors megoldásáért tűztek ki. Plusz pénz étkeztetésre A közvetett juttatás egyik lényeges része a növekvő tendenciájú étkeztetési hoz­zájárulás, amelynek költsége évről évre, mintegy húsz százalékkal emelkedik. Oly­annyira, hogy a kollektív szerződésben ént a részt már módosítaná keli. Lénye­ges előrejutás van az előre nem látott költségek fedezé­sére szánt tartalék képzésé, nél. Erre a részesedési alap­ból az előző évinek a dup­láját, félmillió forintot hagyj tak meg. Az, hogy a gazdaság ered­ményesen fejezte be az el­múlt évet, nagy szerepe van a dolgozók áldozatos mun­kájának, a szocialista bri­gádmozgalom mind szélesebb körű kibontakozásának. Ép­pen ezért a gazdaság mind­inkább törekszik ennek anya­gi elismerésére. Az elmúl® évben, november 7-én pél­dául 600 ezer forintot osztot­tak ki az arra érdemes dol­gozók között. Ez évben — április 4, vagy május 1-re a szocialista brigádok verse­nyének értékelésére kerül sor, mely alkalommal közel félmillió forint jutalmat osz­tanak ki. Megbecsült dolgozót a gasj daságnak a törasgárda tag­jai., A nyereségből való ré­szesedés mértékét a TörzsJ gárda Szabályzat határozza meg, amely az el töltött idő arányában növeli a juttatást. A tanulmányt ösztöndíjak»! a gazdaság kiszélesítettet Ösztöndíjat kaphat annak a munkás állományú dolgozó­nak a gyereke, aki már aa általános iskoláiban is jó t»- nuhnánvi eredményeket ért el, K felvették gimnáziumba vagy szakközépiskoláiba. Végeredményben a Felsőd tiszai Erdő- és Fafeldolgozd Gazdaságban — a dolgozó­kat képviselő szakszervezet­tel egyetértésben — a nye­reség elosztásának olyan» rendszerét alkalmaztak, amely leheWhte teszi a gyor­sabb ütemű fejlődést, a munka érdem szerinti anya­gi elismerését és a szociális természetű segítség fokozó-' Tóth Arpá« Brigádok segítenek egy Iskolát (Babolcsi Pál tudósítása) A Felső-tiszai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság vásáros- naményi üzemének szocia­lista brigádjai már három éve patronálják a helyi gyógypedagógiai iskolát. Az eltelt évek során sokat tettek az ott tanuló gyermekek kö­rülményeinek javításáért. Tár­sadalmi munkában végezték el az iskola karbantartását, a belső festést, ajtók, padló­zat, padok javítását, mely ér­téke 65 ezer forint volt. Te­levíziót, tanszereket vásárol­tak és ünnepségek alkalmá­ból csomagokkal kedvesked­tek a gyermekeknek. Az üzem saját gépkocsijá­val 38 gyereket vitt el Agg­telekre, hogy megismerked­jenek hazánk tájaival ás vállalták, hogy 16 fiatalt he­tenként 3—4 órás politechniJ kai oktatásban részesítenek: Az üzem így gondoskodik m szakember-utánpótlásról, de egyben szakmai szeretetne is nevelik őket azzal, hogy megismerkednek a fafeldol­gozás jelentőségével. Jó ne­velési módszer az is, hogy meghívjál! az iskolásokat a különböző ünnepségekre, üzemi rendezvényekre. A Lenin és az Egyetértés brigádok hozzák a legtöbb áldozatot és tesznek a leg­többet az iskoláért és az ott tanuló gyermekekért. Mun­kájuk eredménye a sok bolJ dog arc és az, hogy mindegyi­kük második otthonának érzi ’ az üzemet. Munkásarc A szerelő B arna, nyugodt, huszon­hét éve6 legény. Bogár Jánosnak hívják. Azt mondják róla, a Dózsa Tsz- ben, hogy amelyik masinát ő nem tudja rendbenozni, azzal már kár volna bajlód­ni. Császárszálláson laknak, a Dózsa, úton. De távolabb született, a Vadas-tagban. Onnan hozta a feleségét is, Juliannát. Két gyerekük van. Édesapja miatta költözött közelebb a városhoz. Tizen­négy évesen a kis tanyai fiú jelentkezett a technikumba, de a sikerült felvételi vizs­gája után is elutasították, mint ..létszámfelettít” Már­pedig Bogár Jancsi csak szerelő lakatos, vagy gépla­katos akart lenni, semmi más. Apu meevigasztatta az el- ’•eseredett fiút Van még :dő. máshol próbálkoznak. Harmadik nekifutásra sike­rült is a Hatzel téri iparita­nuló intézetben. Ott még az as öröme is meglett, hogy volt pajtásaival, osztálytár­saival rúghatta tovább a labdát pihenőidőben három évig. Tíz éve kapta meg a szak. munká« bizonyítványt. Az első munkahely a nagykállói gépállomás volt. Mindjárt kombájnra ült, kétezer fo­rint körüli fizetéssel. Persze, meg is kellett azért dolgoz­ni. nem nyolc órát. A fiú azonban a műhelybe akart kerülni. Inkább lemondott párszáz forint keresetről. Órabér: 6,80. Lett az ta­vaszra 7,20 is. Akkor meg azt hagyta ott. mert rájött, hogy az igazi szerelőnek ala­posan meg kell ismernie ve­zetés közben ia a gépet So­hasem fogja elfelejteni első mesterét Boros Józsi bácsit aki mellett 60—40 százalékos alapon segédvezető volt ak­kor. Ez öt évig tartott Fárasz­tó volt, mert télen-nyáron napi 22 kilométert kellett motoroznia a munkahelyéig. A katonaság után jött ide. a Dózsa Tsz-be, három éve. Van kifogása a munkahelye ellen? — Reggelig tudnám sorol­ni — mondja. — Miért hú­zódik például évek óta a gépműhely korszerűsítése? Miért nem gondoskodnak megfelelő kéziszerszámokról? Hiánycikk lett talán a vil­láskulcs, a csillagkulcs és a csőfogó? A szerelő bezzeg véresre verheti a kezét nél­külük. És mi van a meg­ígért órabéremeléssel? Miért nem biztosítják az őszi mély­szántásban — főleg a szom­bati és vasárnapi munka után — a megfelelő anyagi érdekeltséget? Hiszen ez a szövetkezetnek is érdeke volna? Mint kiderül, Bogár János ezt nem a vezetőség háta mögött mondja. Csak idéz a felszólalásaiból. És szó 6incs arról, mintha ott akar­ná hagyni a kis javítómű­helyt, ahol tizenegyed ma­gával dolgozik. Ellenkezőleg: rendet szeretne csinálni benne, maga körül. — ö a mi egyetlen kom­bájnszerelőnk — mondja Lu­kács István traktoros — ő javítja minden kombájnun­kat — összesen három van fűzi hozzá Bogár János sze­rényen. Minek szokott örülni? A másik traktoros, Majore« Pál közbeszól: — Ha győz a Nyíregyházi Spartacus. Labancz János hozzáteszi 3 — É» ha egy megjavított kombájn kimegy a műhely­ből. Azt kellene látni, ami­kor elindul és Jancsi utána­néz... Most már Bogár János is nevet: — Hát persze, hogy megy. A szerelőnek mindig az a problémája, hogy megy, vagy nem megy. Garai József amyagbeszer.' zó is megszólal: — Neked mindig megy; Miattad nem álltunk soha. Kifogástalanul végezted a dolgodat Egy nillanatra csend TettJ Bogár János észreveszi, az­tán csendesen csak annyid mond: — Valamennyien segftettej tek. Gcsstelyi Nagy Tolláig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents