Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-12 / 35. szám
'ttmxr m meat m Lemaradtak.» A nap hírei között is gyakran méjfeml^kezünk a februári mezőgazdasági könyvhónap eseményeiről. Közben leírjuk azt is, hogy az előadásokon kívül kiállítást, sőt mi több, könyvvásárt is rendeznek egy-egy helyen. Nos, éppen ezzel kapcsolatban érkeztek panaszok. Mátészalkán például az ÁFÉSZ yan kevés könyvvel vonult fel. hogy a venni akarók csalódottan távoztak. De más kisebb helyen is így jártak az érdeklődők. Nos. lehet, hogy a könyvárusítás nem könnyű, de ezt is meg kell tanulni egy-egy szövetkezetnek. Igaz, propagálni könnyebb. Csakhogy azt nem lehet elolvasni, s hasznosítani. Még talán' időben szólunk, (b) VERSMONDÓ DÉLELŐTT. Vasárnap délelőtt Nyíregyházán a megyei művelődési központban gyűltek össze azok az ipari munkás- és diákfiatalok, akik kedvtelés, bői verseket írnak. Az ösz- szejövetelen részt vett ama. tőr költők felolvasták műtőiket, amelyeket aztán meg is vitattak. Az ötven résztvevő számára Tóth László, a művelődési központ főelő. adója adott értékes esztétikai tanácsokat. Az elmélet próbája. Sza- bolcs-Szatmár megye községeiben 50 olyan főiskolái és egyetemi hallgató tölti gyakorlatát, akik egy-két éven belül különböző szakterületeken dolgoznak majd falun. Leendő orvosok, mezőgazdászok, tanárok ismerkednek ez esetben nem szőkébb szakmájukkal, hanem a közművelődés kérdéseivel, hogy munkába állásuk után ezen a . téren is betölthessék a rájuk váró feladatokat. A pedagógiai hetek programjából A mai nap rendkívüli pedagógiai eseményeket ígér Nyíregyházán. A városi tanács vb-termében délelőtt fél tizenegykor dr. Bakonyi Pál főiskolai tanár, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa ankétet vezet az értékelés-osztályzásroL Ugyanő délután két órakor az anyanyelvi oktatás korszerűsítéséről ad elő, a városi tanács nagytermében. Az Uttörőházban 10,30-kor dr. Bakonyi Pálné docens az óvodai program elemzése keretében az eredmény-vizsgálatokról tart előadást. Bacher Mihály, a világhírű magyar zongoraművész február 14-én Mátészalkán lép közönség elé. A városi művelődési központban a filharmónia bérletsorozata keretében ad nagy érdeklődéssel várt hangversenyt. PROGRAM Gazdag választék a kisvárdai áruház bébiosztályán. Á Magyar Szocialista Munkáspárt Sjsabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja i : Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyházat, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telelőn: IS—70, 16—71. 30—03. ’ Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Krínyi Ilona u. 3—5. Telelőn: 30-00 1 Postacím: 4401. Nyíregyházat, Pf: 25. Felelős kiadó: Mddi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi- zéthető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központ: Hírlap Irodánál (KHI Budapest V.. József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215- «8 162 Dénzforgalmi lelzőszámra. Kőfizetési díj: egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 »59 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza. Dózsa György u. 5. Felelős vezető: Holéczl István KIVÁLÓ KLUB. A MEZŐGÉP nyírteleki üzemében a Martos Flóra ifjúsági klub elnyerte a kiváló címet az elmúlt évben végzett jó munka jutalmául. A gyáregység vezetői ajándékkal kedveskedtek a klubtagok, nak. — Növekszik a társadalmi munka értéke a Dombrádi ÁFÉSZ-nél. Míg 1972-ben a végzett munka értéke 25 ezer forint volt. tavaly már 35 ezret értek eL A NYÍREGYHÁZI VÁROSI IFJÚ GÁRDA zászlóaljgyűlésére február 9-én délután a Szamuely Tibor Ut- torőházban került «or. Az eseményen jelen voltak a patronálok és tanácsadó szervek képviselői is. A résztvevő 130 fiatallal Siklós Ádám megbízott városi parancsnok ismertette az 1973— 74-eg kiképzési terv második félévi programját. Ezt követően a gárdisták vetélkedőn adtak számot felkészültségükről : lőelméleti, tereptani. polgári védelmi kérdés- csoportokból. Az elméleti versenyben legeredményesebben a Nyíregyházi Gumigyár I. szakasza szerepelt, míg a második és harmadik helyet a Krúdy valamint a Vasvári Gimnázium csapata szerezte meg — írja Incze Margit tudósítónk. Elvonult az ár. A Túr folyón a múlt héten árhullám indult útjára, ami miatt másodfokú védelmet rendeltek el. 10-én ezt elsőfokúra mérsékelték, mert a víz fokozatosan apadt. A Tisztabe. reknél lévő mértékadó vízmérce adatai alapján, ahol csupán 198 centit mértek, a készültséget megszüntették. Az árhullám a védművek- ben károsodást nem okozott. KIMOZDULT A HOLTPONTRÓL a nyíregyházi megyei művelődési és ifjúsági ház építésének évek óta húzódó ügye. Döntés született, hogy ez év december 31-ig alkalmassá kell tenni építésre azt a területet, ahol a létesítmény elkészül. a Véső utca térségében. A kivitelezést ebben az ötödik ötéves tervben elkezdik, s a következőben fejezik be. LEGELŐ J A VITÁS Nyíregyháza határában a korszerű állattartás megkívánja, hogy 127 holdnyj területen alaovető legelőiavítást végezzenek. Az idén 89 ezer forint összegért a kisszéki részt hozzák rendbe. A következő években sor ke ül a Balika. a Szarvassziget, a Kettőstó és a Nagytanya rétleinek és legelőinele vízrendezésére. illetve gyomtalanítására is. Könyvhónap a tanyákon A vajdabokori SzaDoics Szakszövetkezet és a Hazafias Népfront könyvbarát köre mezőgazdasági szaktanfolyamot rendez február és március hónapban. Ezt egybekapcsolják a könyvhónap eseményeivel. Az első két rendezvényre már sor került. legközelebb 18-án és 25-én rendeznek filmvetítéssel és könyvajánlással egybekötött találkozót. A témák a legfontosabb termelési kérdésekkel függenek össze: a pövénytemwsztés és állatenyésztés új módszerein kívül a városellátó kertészkedés szerepel a napirenden. A vajdabokori programokat este 6-kor kezdik a szakszövetkezet helyiségében. Igazgatócsere. A debreceni Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága érdemei elismerése mellett felmentette a Debreceni Csokonai Színházban betöltött igazgatói tisztsége alól. Taar Ferencet. Helyére Kertész Gyulát, a színház Erkel-díjas operarendezőjét nevezték ki. PUDDINGALMA ANGLIÁBA. A Nyíregyházi Konzervgyár három és fél kilós dobozokban. ízesítés nélküli, vágott almát szállít Angliába, amelyből februárba* tíz v»- gonnyit készítenek. A Korvin Ottó Ifjúsági Klub Nyíregyházán programját összhangba hozta a színház műsorával. Miközben a debreceni társulat két Moliére darabot mutat be, a klub fiataljai részére — akik színházlátogatók is — ma a nagy francia drámaiíróról és klasszicizmusról tartanak ismeretbővítő előadást. SZAKFILMBEMUTATŐK. Február 13-án Fehérgyarmaton, 15-én Nagykállóban rendeznek mezőgazdasági szakfilmbemutatókat a járási művelődési központokban. A TÖRVÉNYBŐL — VA. LÖSÁG. A Nyíregyházi Hullámpapír és Zsákgyáhban az ifjúsági törvény végrehajtásának szellemében lehetőséget teremtették arra, hogy megszülessék az á klub, ahol rendszeresen összejöhetnek a fiatalok. A papírgyáriaknak így módjuk nyílik, hogy szórakozási és szakmai művelődési igényeiket kulturált körülmények közepette elégíthessék ki. NYÍREGYHÁZÁN — HOR- TOBAgYRÓL. A nyíregyház tanárképző főiskola földrajzi és biológiai tanszékeinek meghívására csütörtökön az 511 -es előadóteremben dr. Pásztor Károly egyetemi docens, a hortobágyi nemzeti parit elnöke ve- títettképes előadást tart a világhírű táj seépaégeáről, fentoaságárőL Hírszerkesztőt Bürget Lajos A 07 jelenti HALÁLOS BALESETIEK. B«» István 33 éves szakoly! lakos február 10-én a délutáni órákban Balkán? és Szakoly között motorkerékpárjával kikerülés közben nem tartotta meg a kellő oldaltávolságot és elütötte a vele azonos irányban haladó Szarvas János 35 éves szakoly! lakost, aki a helyszínen meg-, halt. Bácsi István 8 napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Spekker László 20 éves lakatos, újdomb- rádi lakos február 9-én a délelőtti órákban Tiszakanyár község belterületén motorkerékpárral gyorshajtás miatt nekiütközött egy tehergépkocsi oldalának és felborult. Utasa, Várad! István 22 éves újdombrádi lakos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Spekker 8 napón túl gyógyuló, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Bécsi és Spekker ellen a rendőrség halálos közúti baleset okozás bűntettének alapos gyanúi a miatt az eljárást megindította. Február 10-én az esti órákban Kék község vasúti megállójában egy, a Nyíregyháza f*lői érkező személyvonat a. vasúti nálván halálra gázolta Bíró Mihály 73 éves nyugdíjas demecseri ( lakost. A baleset okának tisztázása érdekében a rendőrség vizsgálatot folytat. RAT FSFTE'1' OKOZTAK . Gé- nye István 52 éves alkalmi műnké«;, ú* fehértói lakos február 9-én az e<?ti órákban io- gosítvány nélkül és ittas álla- notban. nem a látási, éc útvi- szonvoknak megfelelően vezeti az tx 13—15 rendszámú személy- génkoe«sit. <; érért e«^v áÚó te- hergáv»vor<dnak ütközött A baleset következtében a személygépkocsi utasa, Sarkad! András dfctóSvértói lakos 8 napon belől gyógyuló sérülést szenvedett. Génye István ellen a rendőrség közlekedési vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Za- csik Tibor 32 éves téglás! lakos február ló-én a kora reggeli órákban Bököny község belterületén egy útkereszteződésben személygépkocsijával gyorshajtás miatt lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset után a személy- gépkocsiban szállított utasokkal megegyeztek, hogy senkinek sem szólnak, s távoztak. A balesetből eredően Zacsik Tibor 8 napon túl gyógyuló, nem élet- veszélyes, míg Vattai Sándor és • Nagy Zsuzsanna téglás! lakosok 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Zacsik ellen a rendőrség közlekedési vétség gyanúla miatt nyomozást rendelt el. ITTASAN VEZETTEK. A rendőrség közlekedési vétség alapos gyanúja mialt eljárást indított B. S. kisszekeres! Lakos ellen, mert j'-'iuár 27-én a tsz személy- gépkocsi'át Fehérgyarmat és Nagyszekeres községek között közeoes fokú ittas állapotban vezette. M. M. nngykállói lakos ellen, mert január 26-án az állami gazdaság Zetoriát Nagy- kálló közcég belterületén köze- fokú ittas állanotban vezet- fa. V. L. nvíregvházi lakos ellen. mert ianuár 26-án személy-' génkocsüát Nyb-anvhárá belterületén közeoes fokú ittas álla- ootban vezette és ifj. B. Zs. mátészalkai lakos ellen, mert január 25-én Mátészalka belterületén a VOLÁN tehergéokocsiiát súlyos *okú ittas állapotban vezette. 1*74. február 12, kedd LÍDIA NAPJA A Nap kél: 6 óra 56 perckor, nyugszik: 17 óra 01 perckor. A Hold kél:-------nyugszik: 9 óra 01 perckor. ötven évvel ezelőtt, 1024. , február 12-én jelent meg a L’Unitá, az Olasz Kommunista Párt központi. lapja. Olaszországban a Kommunista Párt 1921 januárjában alakult meg Livornóban, miután a Kommunista Intemacionáléhoz csatlakozott Olasz Szocialista Párt többsége ellenezte a reformisták kizárását. A megalakuló kommunista párt gerincét egyrészt az A. Bordiga vezette kommunista csoport, másrészt az A. Gramsci vezette L’Ordine Nuovo (Az Uj rend) csoport alkotta. Nagy belső viták után 1924-ben a legnagyobb marxista felkészültséggel rendelkező Gramsci lett a párt főtitkára. A fasizmus éveiben az ő, majd Palmiro Togliatti vezetésével a kommunista párt Volt Olaszországban az egyetlen párt, amely szervezetten, (hazai illegális központtal) felvette és megingás nélkül folytatta a harcot a fasiszta rendszer ellen. Az 1943- báh tizenötezer tagot számláló olasz testvérpárt a felszabadulás után tömegpárt lett; az V. kongresszuson a párt Olaszország demokratikus újjászületését. tűzte ki célul. Az olasz testvérpárt sok évtizedes nehéz küzdelmében és nagy sikereiben rendkívül szerepe van a következetes, harcos központi lapnak, amelynek példányszáma vasárnaponként megközelíti az egymilliót. Szeles idő Várható időjárás ma estig: nyugat íelől megnövekvő felhőzet, futó esőkkel. Élénk, fokozatosan megerősödő, időnként viharossá fokozódó délnyugati szél. Várható legmagasabb nap- peli hőmérséklet 9—14 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Fokozatosan megnövekvő felhőzet, több helyen eső, az enyhe idő tovább tart. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9 plusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 9—15 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. a négyzet területe. — 9,90: Énekelj ünk együtt! (Ált. isk. 1—4. oszt.) Hol jártál báránykám? — 9,05: Környezetiemért (ál*, isik, 2. oszt.) A kismalac és a farkasok. — 9,55: Fizika (ált. isk. 9. oszt.) Hogyan működik a hűtő- szekrény? — 11,05: Történelem (ált. isk. 6. oszt.) A meghódított óceán. — 13,35: Matematika (ism.) — 14,30: Énekeljünk együtt! (ism.) — 14,35: Környezetismeret (ism.) — 15,25: Fizika (ism.) — 16,35: Történelem (ism.) — 17,00: Képes Spot* Jégkorong Kupa. FTC—Akademik Szófia mérózés 1L és itt harmadának közvetítése a Kissta= dionból. A szünetben: Hírek. Reklámműsor. — 18,20: őszi verői ény ben. Kiportfilm. / 18,5<L. Játék a betűkkel. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,OOr Bartókiána. Dokumentum) át^c két részben. A Thália Színház előadása, felvételről. Az előadás előtt: Ifj. Bartók Bélával be-' szélget Kazimir Károly. — 22,55: Tv-hiradó — 2. kiadás. 2. MOSOK: 20,00: Etiópia—Afrika. Olasz dokumentumfilm-sorozat. m. rész: Egy király, akit Oroszlánnak neveznek. — 20,35: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.) — 21.05: „Boldog békeidők”. Beszélgetések Budapest születéséről. III. rész. — 21,35: Harlemi dzseeszfesztiváL Amerikai film (színes). II. rész, Bratislava! tv *.»: Hírek. — 16,35: Sjxaéeredmények visszhangja. — 17,05: Fiatalok horizontja. — 18,00: Esti mese. — 18,10: A kincs. Mikroikomédia. — 19,00: Tv-híradó. — is,30: Mindenkor az első vonalban. — 20,15: A fekete város. Magyar tv-sorozat. 3. rész. — a.lS: Tv- híradó. — 21,35: Találkozás az’ orvossal. — 21,50: Hazai szerzők műveiből. Kossuth rádió 9,30: Gyulai Gaál János: Rapszódia. — 8,29: Harsán a kürtszó 1 — 9,04: Erkel: Bánk bán. — Közben: 10,05: . Iskolarádió. — 10,30: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 11,18: Az Or küszöbén. — 11,25: Az operaközvetítés folytatása. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Melódiakoktél. — 13,44: Törvénykönyv. — 13,58: Móra Ferenc műveiből (ism.) — 14,49: Éneklő Ifjúság. — 15,10: Palló Imre Dankó nótákat énekel. — 16,05: Az élő népdal. — 16,13: Dalok a békéről.— 16,24: Fuvószene táncritmusban. — 16,34: Megjelenés előtt. — 17,05: Régine Crespín és Kurt Böhme énekel. — 17,40: Az agykéreg titkai nyomában, -*■ 18,00: Kotlán Olga és Béreg Ferenc népdalokat énekel. — 18,19: Bemutatjuk új felvételünket. —18,30: Szabó-család. — 19,25: Örökzöld dallamok. — 20,25: Az öregember diófája. — *1,01: Gencsy Sári és Radnai György nótákat énekel. — 21,26: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart-hang- versenye az Erkel Színházban. — 23,30: Peter Nero és Sergio Mender együttesének műsorából. Román tv W.5S-. Orosz nyelvoktatás. — 17,05: Angol nyelvoktatás. — 17,35: Folklórműsor. — 17,55: Az Unita című lap. — 18,05: A legkisebbeknek. — 19,30: A tv zenes színháza Faust és Margit. — 22,00: Dokumentumfilm. Moziműsor KRÜDY MOZI VOLT EGYSZER FTPS’ VADNYUGAT I—n. Féléméit dupla helyflnte. Előadások kezdete: fÖ 4 és 7, órákor. BÉKE MOZI Petőfi rádió MB: Qseaabalóffiűvek — voká- hs-művek. — 9,63; Népdalcsokor. — 9,45: Menetelés a halhatatlan- ségfoa. — 30,90: A zene hullámhosszán. — 11,SB: Könyvek, tájak, emberek. — 12,00: Zenekari muzsika. — 14,60: Kettőtől hatig. . . — 10,10; Párizsi pillanatok. — 18,40: Caruso, a nép énekese (ism.) — IS,15: Zoltán Aladár: Köröndi táncok. — 19,28: Sztravinszkij: A menyegző. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 30,2S: Uj könyvek (Ism.) — 20,28: A rock mesterei — XVI. rész. — 20,58: Schumann 2-g-moll trió. — 21,25: „Betyár vagyok, betyárnak születtem” (ism.) — 22,10: Mihály András: Szállj költemény — kantáta József Attila versekre. — 22,29: A Rádió Dalszínháza. — 23,15: Muzeális felvételeinkből. — 23,29: Oidipusz. 3. műsor 1«,»: Iskolarádió. — T9.a: Üj lemezeinkből. — 19,32: Rádiószínház. — 20,35: Korunk eperaesil- lagai (ism.! — 21,30: Kurtág György: Vonósnégyes. — 21.44: Az Association PC. együttes látszik. — 22.10: Zenélő Nagyvilág. Nyíregyházi rádió 1®, ff0—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — A Stúdió 11 játszik. — Fiatal műszakiak közérzete, fiiatal üzemekben. —■ Kedvelt operettrészletek. Televízió VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—EL Féléméit, dupla betyárra*! Eőadások kezdete: 4 és fél 8 órakor. GORKIJ MOZI •TO ESTÉT, MBS. CAMPBELL Amerikai fllmvígjáMfc Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor! MÓRICZ ZSIGMONB MOSS» A SZERELEM ANATÓMIÁJA Lengyel film E. k.: fS 6 és fft t ée*. KIS VARDA TWIGGY, A STTA» NYTRBATOSI MOZI MYPPOLIT, A LAKAI MÁTÉSZALKA VÖRÖS TULIPAlW* VÖLGYE HOTEL SZABOLCS ISAM „ÖZEK MÁR A FARSAWOOT: BOR, MUZSIKA. TÁNC: MULATSÁG! NEGYVEN NAPIG NEVETEK, S FARSANGOLOK VELETEK Pt rímmel farsangi tarka-barka. Irta és összeállította', BRICHTA JANOS Háziasszony: KASSAY KATI Fellép: HORVATH ISTVÁN (február I—17-ig) , JAKO VERA (február 26—28-ig) HAVASY VIKTOR TÓTH KATALIN táncos ANGYAL JANOS parodists (február 1-től 17-ig) SZEGEDI MOLNÁR GÉZA parodista (febr. 18-28-ig) GYULAY ERZSÉBET Vendégeink Február 11—15-ig: VARADY ZSUZSA Február 16—20-ig: MEDGYESI MARIA Február 21—25-ig: * , FELFÖLDI ANIKÓ V 8,9S: ískotetévé. Matematika Minden este 23,30 órai kesdeíte!, (ált. isk. 5. oszt.) A téglalap és szünnap: vasárnap — Megmérettek. A megyei Vöröskereszt szervezésében Szabolcs-Szatmár megyében eddig nyolc fogyókúrás klub alakult Nyíregyházán kettő, Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Csengerben, Győrieteken és Vállajon egy-egy. A klubokban elsősorban a helyes táplálkozásról és az egészséges életmódról tájékozódnak a tagok.