Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-21 / 43. szám

I. oMa! tfctPT MACYARonSZAlS 1974'. feSrdlr St k 1111111 w llif i 'öjjöji ”“* |§| ||| J|| W~1§Í Dr. Tar Imre látogatása a Kelet-Magyarország szerkesztőségében Dr. Tar Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Sza- bolcs-Szatmár megyei Bizott­ságának első titkára szierdán délelőtt ellátogatott a Kelet- Magyarország szerkesztősé­gébe. A megyei pártbizottság el­ső titkára tájékoztatót hall­gatott meg a lap munkájáról, a további tervekről, majd a szerkesztőség munkatársai előtt ismertette megyénk időszerű politikai, gazdasági, társadalmi helyzetét, s az ez­zel kapcsolatos feladato­kat. Ezt követően dr. Tar Imre válaszolt a Kelet-Ma- gyarország munkatársainak kérdéseire. ÜNNEPSÉG AZ ÉVFOR­DULÓN. Nyíregyházán az MSZMP III. kerületi alap­szervezete és a III. kerületi művelődési ház ünnepséget rendez a Vörös Hadsereg megalakulásának 56. évfordu­lója alkalmából. Az ünnep­ség megrendezésére február 21-én csütörtökön 18 órai kezdettel kerül sor a Honvéd utcai művelődési házban. Sajtótáj ékoztató a KPM-ben A túlsúlyos járművek köz­lekedésének korlátozásáról és az útvonalengedélyek ki­adásával kapcsolatos eljárá­sokról tájékoztatták szerdán a sajtó képviselőit a Közle­kedés- és Postaügyi Minisz­tériumban. Elmondották, hogy a kormány és a minisz­ter ezzel kapcsolatos rende­letéinek célja: a közútháló­zat védelme. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a meg­határozott tengelynyomásra méretezett utak élettartama túlterhelés esetén erősen csök­ken; amíg például az előírt 10 tonnás tengelynyomásnál 14 tonnás túlsúlynál már két év alatt tönkremegy. Ezért az elengedhetetlenül szükséges túlsúlyos járművek közleke­dése után szedett díjakból fedezik az utak helyreállítási költségének egy részét. CSARODÁN a KISZ köz­ponti bizottságának támoga­tásával ifjúsági klubot épí­tettek a fiatalok. A klub avatását — műsoros est kere­tében — február 19-én tartot­ták. A FALUGYŰLÉSEK TA. PASZTALATAIRÓL tanács­kozik február 21-j ülésén a Hazafias Népfront nyíregy­házi iárási elnöksége. MÉRLEGZÁRÓ KÖZGYŰ­LÉST tart február 22-én pén­teken a Kisvárdai Építő- és Szerelőipari Szövetkezet és a Nagvkállói Vasipari Szövet­kezet. Mátészalkán a Nyíregyhá­zi Építő és Szerelő Vállalat 56 alagútzsalus lakást épí­tett. Az új tanácsi értékesíté- sű lakások kulcsátadására február 20-án, szerdán ké­rőit sor. A VÁNDORZÁSZLÓ NYÍREGYHÁZÁN. A deb­receni vasútigazgatóság az őszi csúcsforgalom sikeres le­bonyolítása érdekében mun­kaversenyt hirdetett az igaz­gatósághoz tartozó vasúti csomópontok között. A ver­senyt havonta értékelték, s a teljesítmények alanián há­rom egymást követő hónap­ban a verseny győztese a nyíregyházi vasúti csomópont lett. így a versenyben kitű­zött vándorzászló végleg a nyíregyháziaké maradt. Az igazgatóság vezetői a vándor­zászlót február 18-án adták át. ZÁRSZÁMADÁSOK. Feb. ruár 21-én a tiszanagyíalui Üj Élet Termelőszövetkezet­ben és a fábiánházai Kossuth Termelőszövetkezetben zár­számadó közgyűlést tartamiak. IDŐSZERŰ KULTÚRPOLI­TIKAI TÉMÁKAT tárgyal február 22-én Nyíregyházán az ÉDOSZ megyei bizottsága. A . kibővített ülésen az ÉDOSZ-hoz tartozó szb-titká- rok, könyvtárosok és kultúr- felelősök vesznek részt. Az ülés előadója Horváth Gáb­riel]^ a megyei könyvtár ve­zetője lesz. Tiszalök: 12 millió Az 1974. évi költségvetés és fejlesztési terv jóváhagyása szerepelt a Tiszalöki Nagy­községi Tanács február 20-i ülésének napirendjén. A költségvetés és a fejlesz­tési alap együttes összege meghaladja a 12 millió fo­rintot. A költségvetés több mint 9 milliós keretéből kö­zel 60 százalékot kulturális és egészségügyi feladatok éL- ’ ótásra fordítanak. Bővítik a hármas óvodát, elkészíttetik egv új négytan­termes iskola tervdokumen­tációját. A fejlesztési keret­ből tovább növelik a belte­rületi burkolt utak hosszát, a külterületi lakosság jobb Ivó- vízellátása érdekében újabb fúrott kutat építenek Újtele­pen, bővítik a már meglévő községi ivóvízhálózatot, meg­kezdik a tűzoltószertár építé­sét. P Ó K H A ÜVEGFORRASZTÁS. Márkus Katalin, a -Nyíregyházi Elektroakusztikai Gyár üvegtechnikai üzemének betanított dolgozója az exportra készülő termékek szűrőbetét forrasz­tását végzi. (Elek Emil felvétele) „A FALU A SZOCIALIZ­MUS UTJÁN” című vándor­kiállítást február 25-én dél­után 15 órakor nyitják meg Fehérgyarmaton a járási mű­velődési központban. A kiál­lítást március 3-ig tekinthetik meg a látogatók. Egy új statisztika szerint a világ legbeszédesebb népe a japán. Egy japán telefontu­lajdonos évente átlag 28 ezer telefonbeszélgetést folytat, az olasz 16 e7~~t, a kanadai 1750-et, az angol pedig csak 531-et. BŐVÜL A KÓRHÁZ. Nyíregyházán február 21-én bírálják el a megyei rendelő intézet bővítésének tervét. A megyei kórház rekonstrukció­jának beruházási programját pedig 22-én. pénteken hagy­ják jóvá a szakemberek. Napirenden: a beteglátogatás A kórházi beteglátogatás időszerű kérdéseiről tárgyalt egyebek közt szerda délelőtti ülésén az orvosegészségügyi dolgozók szakszervezetének elnöksége. Harminchét kór­házban végzett reprezenta­tív vizsgálat tapasztalatai alapján vitatták meg, milyen intézkedések szükségesek, hogy a látogatási rend elő­segítse a betegek gyógyulását. Az elnökség hangsúlyozta: feltétlenül indokolt a kórházi beteglátogatás eddiginél lé­nyegesen rendezettebb szabá­lyozása, s célszerű lenne, ha ezzel kapcsolatban az Egész­ségügyi Minisztérium irány­elveket adna ki. ŰJ TELEPHELYÉT épít a Kisvárdai Vasipari Szövetke­zet. A CIGÁNYLAKOSSÁG élet- és munkakörülményei­ről, valamint a város távlati,, fejlesztési tervéről tárgyaítf február 22-én pénteken a Má­tészalkai Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. Hírszerkesztő: Nábrádi Lajos L Ó A Magyar Szocialista Munkáspár; Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és ? megyc-J tanács Lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u 3—5 Telefon: 16—70. 16—71. 30—03 Telexszám: megyében 344 megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza Pf: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza 8rlpyi Hona u 3—3 Telefon: 30-0f Postacím: 4401. Nyíregyháza. Pf: 25 Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta Előfi­zethető bármel:/ postahivatalnál a kézbesítőknél, a oosta hírlap­üzletekben és a Posta Központ: Hírlap Irodánál KH1 Budapest V., József nádor tér 1.) közvet­lenül vagy oosta utal vány on. va­lamint átutalással a KH1 215- 88162 pénzforgalmi lelzőszámra Előfizetési 111 egv hónapra 2<i forint indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk raes és nem "drink vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 30—00-ás telefonon. nyírségi nyomda Nyíregyháza. Dózsa György n. t. Felelő« vezető; HoléczJ István GALGÓCZI ERZSÉBET AZONOS CfMÜ KISREGÉNYÉBŐL KÉSZÜLT SZÍNES MA­GYAR FILM. FŐSZEREPBEN :AVAR ISTVÄN, KÄLDY NORA, KONCZ GABOR, MA­DARAS JÓZSEF. AZ ŰJ MAGYAR FILMET A KRÚDY FILMSZÍNHÁZ JÁTSSZA FEBRUÁR 21—25-IG. ■ PROGRAM ■ 1974. február ZU ELEONORA NAPJA A Nap kél: 6 óra 40 perckor, nyugszik: 17 óra 16 perckor. A Hold kél: 5 óra 56 perckor, nyugszik: 16 óra 48 perckor. Hetven évvel ezelőtt, 1904. feb­ruár 21-én született és a spanyol szabadságharcban halt hősi ha­lált 1338 áprilisában Weiszbrunn György, a nemzetközi munkás­mozgalom kiváló harcosa. Fűtésszerelő volt a szakmája és fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A billanco- urti magyar vasmunkások kö­zött végzett szákszervezeti tevé­kenységet és vezette a vasas szakszervezet baloldali frakció­ját. Néhány év múlva tagja lett a Franica Kommunista Párt­nak, s mint öntudatos kommu­nista internacionalista harcos részt vett a Spanyol Köztársa­ság védelmében. A madridi fronton 1936 októberében meg­sebesült. A spanyol főváros kör­zetében 1336 őszén-telén voltak a legsúlyosabb harcok. Az ost­romlott fővárost a spanyol sza­badságharcosok megvédtek, majd a segítségükre írető nemzette "i brigádok is óriási részt vállal­tak a főváros védelmében. Az egyik ilyen brigádban küzdött We’’szbrurm György is. amikor 1936 őszén megsebesült. Gyó­gyulása után Párizsban a spa- nvol n^o megsegítésére indí­tott akció egyik irányítója volt, tmid visszatért ^mét a spanyol- országi frontra. A csaknem ezer napiig tartó élet-halál küzde­lemben. melynek végül is 1933 márciusában a túlerő és aiz áru­lás vetett véget, a hősi interna­cionalista a magyar zászlóalj r öli tikai megbí zotti aként ál­dozta fiatal életét a szabad­ságért. Enyhe marad az idd Várható időjárás ma estig: időnként felhős. valószínűleg csanadék nélkül. Néhány helyen köd. M^s^kelt. időnként kis^é mefféiénkülő szél. A hőmérsék­let kissé csökken, de az évszak­hoz képest, enyhe ma^ad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—16 fok között. Kossuth rádió 8,20: Népszerű fúvósátiratofc. — 8,33: Donizetti: Lamrr.ermoort Lucia. — 10.05: Iskolarádió. — 11,27: Mozart: C-dúr zongora­verseny. K. 487. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Melódiakok­tél. — 13.50: A száguldó ripor­ter. — 14,20: Ránki György: Pomádé király új ruhája. — 14,40: Hogyan menekedhetünk meg a házasságtól? — 14,50: Mi­hály András—Gál Zsuzsa: Emlék és intejem kantáta. — 16.10: Tollal és mikrofonnal. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Kosa György: Po-csü-JJ dalok. I. — 16,25: Beszélgetés a Látó­határról. — 17,03: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. — 17.35: Szívünk alatt... — 13.00: Ifj. Magyart Imre népi zeneka­ra játszik. — 18,25: Bach: 4. kantáta. — 16,43: Miért Igen. mlért nem? — 19.25: . játék a könyvtárban. — 20.35: Gyu-ko- vics Mária és Mindszenti Ödön nótafelvételeiböl. — 20.59: Be­mutatjuk a MHV Bartók-összki- adásának új lemezét. — Kb. 22.15: Sporthírek, — 22,20: Tíz nerc küloolitika. — 22.39: Mi til­sáé az Operában? — 23.30: Nén- dalok. — 0,10: Az Aacheni Dóin kórusa Lassus-kórusokat énekel. Petőfi rádió 8.05: Csajkovszkij: Francesca da Eimini. — 8,30: Dallal, tánc­cal a világ körül. — 9,03: Tánc­zene négy városból, — 10,00: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30—10,35: Néhány szó ze­ne közben. — 11,59: A világjá­rók térképei. — 12,00: Beethoven kamarazenéjéből. — 12,43: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13,03: Julius Caesar. Részletek Händel operájából. — 13,4-0: Fotóamatő­rök ötperce. — 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. — 18,10: Csak fiataloknak! — 19,10: Uj könyvek. (Ism.) — 10,13: Jó estét, gyerekek! — 19,20: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. — Köz­ben: Kb. 21.00: Irodalmi kirán­dulások. — Kb. 21,30: A műve­lődés útjai. — Kb. 21,4-3: Ver­bunkosok, nóták. — 22.3.?: A po- lltikia irodalom új könyveiről. — 22.$ö: Táncdalainkból. — 23,15: Filmzene. — 23,30: Három Vivaidi-c on certo. 3. műsor 18,16: Tskolarí Hó. — 18,25: Ze­nei panoráma. — 19,16: Az Old Metropolitan Hand felvételeiből. — 19.40: Bruckner: VII. szimfó­A 05 jelenti Befejeződött a vizsgálat a feb­ruár 14-i, mátészalkai tűz ügyé­ben* amely a a Bajcsy-Zsilinszky utcában épülő 56 lakásos ház­tömbnél keletkezett. A vizsgálat megállapítása szerint a tüzet az okozta, hogy az ÉPSZER egyik dolgozója, í. I. műanyagburkoló, a forrasztólámpát munka köz­ben közel tartotta egy benzin­kannához, amely a hő hatására meggyulladt. A tüzet a máté­szalkai állami tűzoltók rövid idő alatt megfékezték, így az anyagi kár inindösze 800 forint. I. a Iá­ba fején elsőfokú égési sérülé­seket szenvedett. Február 17-én, a kora reggeli órákban a Mándoki Gyermekott­hon egyes számú kórterjnében keletkezett tűz. A tűzet a sza­bálytalanul üzemeltetett olaj- kályha okozta. Az olajfelfogó tálcában összegyűlt tüzelőanya­got nem távolították el rend­szeresen, sőt a kályhát olyan vasráccsal vették körül, am^ ezt a munkát lehetetlenné tette. A nia. -- »0,51: Pelléas és Mélisan­de. — 21,45: A Stúdió 11 felvé­teleiből. — 22,06: A Rcth vonós­négyes játszik. — 22,43: Lendvai Kamilló: Kamarakoncert. Nyíregyházi rádió 13,09—19.00: Észak-tiszántúli kró­nika. — Benőn Hardy orgonái. — Filmkritika. — Iskolatévé a tanyán. — Muzsika, mindenki kedvére. Televízió 8,05: Iskolatévé: Történelem (ált. isk. 8. oszt.) És ami a má­sodik világháború után tör­tént... — 9.00: Énekeljünk együtt (ált isk. 4. oszt.) Sokat arattam... — 9,05: Környezetis­meret (ált. isk. 4. oszt.) Arató­sztrájk. — 10.00: TTT-m agazlji (ism.) — 11,05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.) A sók 'keletkezés,-:. — 11.55: Földrajz (ált, isk. 7. oszt.) Az Amerikai Egyesült Államok ipara. — 13.35: Történelem (ism.) — 14,30: Énekeljünk együtt... (ism.) — 14,35: Környezetisme­ret (ism.) — 16.25: Kémia (ism.) 17,20: Földrajz (ism.) — 17.50: Északi Sí VB. (színes) 4X10 km váltó. Közvetítés Falumból, fel­vételről. — 18.30: Hírek. — 18.35: Falugyűlés. Munkások, parasz­tok Nemesvámoson. — 19,10' Keklámműsor. — 19,15: Esti me­se. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00­A7 utolsó s-ó. Magyarul beszélő NDK tévéfílm-sorozat. tn. rész. — 71,10; Színházi album. — 22,25: Tv-híradó. — 2. kiadás. Bratislava! tv tá.lő: Hírek. — to.»: A jéBfco­rongozás hírei. — 16,35: Hori­zont. —17,00: Lányok-fiúk ma­gazinja. — 17.40: 15 köztársaság fiai. — 18,90 Esti mese. — ia.10: Autó-motor revü. — 19.00: Tv- híradó. — 19.30: Egy misszió tör­ténete. — 20,00: A sevillai bor­bély. Rossini operájának tv-vál- tozata. — 22,10: Nahimov tenger­nagy. Szovjet film. Román tv 17,55: Folytatásos film * gyer­mekeknek. — 18.20: A legkiseb­beknek. — 19,00: Az ifjúság­nak, — 20.50: Az olasz tv szó­rakoztató műsora Nápolyból. Moziműsor KKÜDI MOZI PÖKH.UO Magyar film Eladások kezdete: fél 4, háromnegyed l ás 8 óra. BÉKE MOZI A HÁLÁL TÄLOGJS* Csehszlovák főm E. k.: 4, 6 és 8 óra. GORKIJ MOZI FUSS, HOGY UTOLÉRJENEK Magyar film E. k.: 4? 6 és 8 óra. MÓRICZ ZSIGMONDI EGYMILLIÓ KARÁTOS ÖTLET Színes amerikai film E. k.: fél 6 és fél 8 órakor, MÁTÉSZALKA MÓNIKA ; NYÍRBÁTORI MOZI: CSÍNOM PALKÓ KIS VÁRD A FELLINI — ROMA HOTEL SZABOLCS BAR ..ÜZrK MAR A FARSANGOT BOR, MUZSIKA, TÁNC* MULATSÁG! NECYVEN NAPIG NEVETEK, S FARSANGOLOK VELETEK!’' címmel farsangi tarka-barka Trta és összeállította* BRICHT A JANOS Háziasszony: KASSA Y KATI Fellép: JA KO VERA ffebruár W-se-íg) GYULA Y ERZSÉBET HAVASY VIKTOR TÓTH KATALIN táncos SZEGEDI MOLNÁR GÉZA Minden este ?3,3© órai kezdetiéi, szünnap: vasárnap Vendégeink tálcában összegyűlt olaj gáz»« sodás következtében belobbantf s a lángok továbbterjedtek egf ruhásszekrényre is. A kórterem* ben tartózkodó gyerekek közűi R. I. és R. Á. 4 éves, B. I. és k, M. 3 éves, valamint D. F. 5 éves kisfiúk a hősugárzástól — a ru­hától el nem takart testrészükön — arcukon, kezükön és lábukon első- és másodfokú égési se ü- léseket szenvedtek. A gyere , .et a mátészalkai kórházba szállí­tották. Az orvosok tájékoztatása szerint R, I. és B. I. állanota sú- lyos, míg a másik hár q n gyer­mek sérülése könnyebbnek bi­zonyult. A lángokat az, intézet dolgozói oltották el — kézi tür- oltókészülékekkel. Az anyagi kát 5 ezer forint. Február 19-én Kocsordon, a# helyi Uj Élet Termelőszövetkeze# SZK—4-es kombájnja gyullad# ka mí elektromos rövidzárlattői, A tüzet a mátészalkai állami tűzoltók oltották el. Az anys&gl kár 3 ezer forint

Next

/
Thumbnails
Contents