Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-17 / 40. szám
WM. február CT. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET & NYÍREGYHÁZI utazások tv T yíregyháza örökváltságának 150. évfordulója alkalmából térbeli, és időbeli utazásul V ra hívom az Olvasót! Bizonyára sokan vannak, akik azt mondják, hogy ismerik ezt a várost. Esetleg így fogalmaznak: Ismerem, mint a tenyeremet. De vajon a tenyerét ismeri-e az ember? Magam nagyon megdöbbentem, amikor a szóláshasonlat valóságtartalmára gondolva, kezemet ökölbe szorítva, megpróbáltam felidézni tenyerem vonalait. Nem sikerült. Valószínűleg így vagyunk a város képével is. Látjuk, anélkül hogy ismernénk. A gyalogló ember néha rácsodálkozik egy-egy ház homlokzatára, egy kerítésre, megüti fülét a templom óránként ismétlődő harangjátéka, szemébe ötlik a viharvert_ cégtáblákról egy-egy furcsa, idegen hangzású személynév, bosszankodik, amikor a szűk, tekervényes, sáros mellékutcákon jár ügyesbajos dolgai után, s alig jut esze. be. hogy azokban a pillanatokban a város története küldött impulzusokat érzékszervei számára. Ne igyekezzünk kikerülni, eltéríteni magunktól ezeket a jelzéseket, hanem próbáljuk meg felfogni, megérteni és elraktározni őket A város nem lesz hálátlan érdeklődésünkért: ha eddig már adott lakást, munkát, szórakozást, a megismerés nyomán még melegebb otthonunkká válik. A nyíregyháziak országszerte híres egykori közlekedési eszköze a taliga, a „nyíreg"házi talyiga”. Képzeletben üljünk fel most erre, s lassú poroszkálással úgy utazzunk városunkban, a helység múltjában, hogy a toronyházakat, az egykori városkerítés helyét, a nyílegyenes aszfaltútokat, az erdőbeli fát és a nyíregyházi embert egyaránt észre vehessük! Hány Nyíregyháza volt Magyarországon? A térképismerő ember azt feleli erre a kérdésre, hogy egy. Hiszen még a városnevéhez hasonlóan az egyház szót hordozó más településnevek is igen ritkák, csak az Alföld déli. délnyugati részén tünedezik fel néhány hasonló alakú név (M-dgyesegyháza, Kiskunfélegyháza stb.). A térkép azonban csak a jelenlegi állapotról tájékoztat ben- nüket, az évszázadok töméntelen nyomorúságában, háborúkban, dögvészben, földesúr és hatóság fojtogató szorításában elnéptelenedett falvakról csak a történelem, néhány oklevél, esetleg egy-egy dűlőnév és a hozzákapcsolódó néphagyományok beszélnek. A mai Nyíregyháza elpusztulásáról is számos alkalommal beszámolnak a források, de helységünk szerencsésebb volt, mint sok száz sorstársa: az 1753-beli hozzá- vagy újratelepítéssel megéledt, s élni tudott az ekkor megkapott jogokkal, néhány évtized alatt várossá izmosodott. A magyar történeti irodalom a Szabolcs megyei helységen kívül még egy Nyíregyházáról tud, egy harmadikról pedig — vitázik. Nagyszerű történettudósunk, Csánki Dezső, az 1890-ben megjelent történeti földrajzi művében a Pest megyei Isaszeg határába lokalizálja azt az elpusztult falut, amelyre a XV. századból még több okleveles adatot idéz: 1425-ben, 1438-ban, 1440ben és 1447—62 közöt egyaránt Nyr (olvasd: Nyír) alakkal említik. Elpusztulása után romos templomáról, egyházáról ezt is Nyír- egyház-nak kezdik hívni, ugyanúgy, mint a Szabolcs megyei helységet, s 1808-ban, Lipszky János helynévtárában Nyíregyháza néven már pusztaként fordul elő. A Pest megyei Nyíregyháza előde is a természetes tájról kapta nevét, mégpedig nyilvánvalóan az azon a vidéken is megélő nyírfákról. Hogy ez a névmagyarázat megállja a helyét, azt az is bizonyítja, hogy más fanév is településnévvé válhatott a régiségben. Isaszeg szomszédságában ma is megvan az a község, amely a Nyáregyháza nevet viseli. Ez 'a falu ugyan már az oklevelekben első feltűnésekor, 1411-ben viseli az egyház utótagot, azonban az itten, nemes családra utaló szerkezetekben több ízben is Nyár, Nyári formákban említik, r a személynevek jogbiztosító funkciója miatt nyilván ez utóbbiak a régiesebb alakok. Csánki Dezső a már említett munkájában idéz egy 1476-ból való Móregyháza (Moreghazá) nevet, s szerinte az így jelölt település valahol a Hortobágy vidékén fék. hetett. Nagyszerű néprajztudósunk, Győrffy István is hitelesnek találta ezt az adatot, velük szemben azonban ketten is állást foglaltak. Zoltai Lajos, a debreceni múzeum egykori igazgatója és Debrecen vidéke történetének fáradhatatlan kutatója szerint az idézett nevet helyesen Nyíregyházá-nak kell' olvasni: „Valószaiű, hogy vagy az oklevél írt hibásan, vagy a másoló olvasott tévesen Mór.t a Nyír név helyett. A valódi név Nyíregyháza. Mert a katonai térkép szerint Böszörmény és Szentmargita között fekszik egy Nyíregyházi Rátót nevű határhalam.” Zoltai véleményét teljesen félreértette Márkus Mihály, aki A bokortanyák népe című könyvében, nem törődve az idézett XV. századi adattal, a hajdúböszörményi helynevet a nyíregyháziak 1753 (a telepítés) utáni legelőbérietével hozta kapcsolatba: „A két szembenálló olvasási mód között Zoltainák lesz igaza. Hogy a Nyíregyháza név Böszörmény határtérképein egészen új keletű, az természetes, hiszen csak 1753 után keletkezhetett... A letelepedés első évtizedeiben a nyíregyházi gazdák is állattartásra rendez, kedtek be. A határ azonban szűk volt az itteni marhaállomány számára, és ezért a szomszéd határokban kerestek legelőt.” Azt valójában nem lehet vitatni, hogy az említett térképen Nyíregyházi Rátót szerepel-e, de jól tudjuk, hogy a térképekre sokszor milyen eltorzított formában kerülnek a helynevek. Továbbá más adatoknak is bizonyítaniuk kellene a helynév egykori haszná, latát, mert — ahogy a régiek tartják —égy adat nem adat. Hajdúböszörmény helyneveinek avatott összegyűjtője, H. Fekete Péter erről a névről igen szenvedélyesen a következőket írja: „Mindkét tagjában érthetetlen megnevezés; sem régi adat, sem hagyomány. 6em a közhasználat nem igazolja. Csak a katonai térképeken fordul elő. másutt sehol, — innen vette át az állami térképészeti intézet is... A Mór és a Nyír szó lehetne is ilyen torzítás, de hogy értsük azt, hogy sem helyes, sem rontott alakban nem szerepel a név egyetlen régi feljegyzésben, egyetlen régi térképen sem, csak a katonain.” Amint oly sokszor megesik, a szembenálló felek ebben a vitában sem ugyanarról a dologról beszélnek. Az ellentmondást a következőképpen oldhatjuk fel: ha objektív névadó vonás, valóságalap (pL a Márkus említette körülmény) nyomán került a Nyíregyházi Rátót névforma a térképekre, akkor az adat semmiképpen sem utalhat egy harmadik Nyíregyháza nevű településre, hanem csupán a mi városunkak a területtel való egykori kapcsolatára, ha pedig a középkori adatok eltorzulásának magyarázzuk, akkor semmi köze sincs a nyíregyháziak legelőbérletéhez. A Móregyháza név nem tévedés eredménye, hiszen más adatok is bizonyítják, hogy enek előtagja egyértelműen Mór volt (pl. 1355: Moorh). Ezek alapján teljes biztonsággal válaszolhatunk a címben föltett kérdésre: Magyarországon két Nyír, majd két Nyíregyháza település volt. mindkettő neve azonos módon keletkezett és azonos módón változott meg. Szegényebbek vagyunk egy további Nyíregyházával, de megmaradt szamunK- ra és továbbra is helyhez kötésre vár egy elpusztult Móregyháza nevű település néhány adata. Mező András Könyvespolc — pedagógusoknak Az új tanulási módszer „A pedagógus a szocialista nevelés legfőbb záloga, aki a maga munkájával elsődlegesen határozza meg az intézmény mai és így a társadalom holnapi arculatát”. A nyíregyházi Pedagógiai Hetek programfüzetének nyitó oldalán olvashatjuk ezt a gondolatot. A jövőnek nevelünk pedagógiai eszméje foglalkoztatja a szülőket és pedagógusokat, s ennek megvalósításához elengedhetetlen állandó önképzésünk, látókörünk szélesítése. Ezt a célt szolgálja a pedagógiai hetek gazdag sokféle érdeklődést kielégítő előadássorozata. Nyilván felpezsdülnek majd a viták, fokozódik az olvasási kedv is — ez utóbbihoz szeretnénk ötletet adni. Szeretnénk megkönnyíteni a választást a bőségesen felkínálkozó irodalomból. 1971-ben, tehát néhány évvel ezelőtt jelent meg Fuchs Az új tanulási módszerek nulás gyötreimesebb részét könnyíti meg, de az emberi kapcsolatot nem „iktatja ki” az iskolábóL Pszichológiai tényanyaggal is alátámaszt ja mondandóját — így a tanulás elmélete; ről, á 11 atkísérletekről, a tanulás lélektanára is szól. Különösen érdekes a könyv záró fejezete amelyben Fuchs az iskolaköteles kor előtti tanulás lehetőségeiről, módjairól beszél Itt természetesen a játékos tevékenység kap nagy hangsúlyt — a szerző a fizika, matematika, stb. alapelemeivel megismerkedő kicsinyeket praematematikusnak, praefizikus- nak nevezi, erőteljesen hangsúlyozva, hogy a dolgokra ösztönösen rácsodálkozó, játékosan Kiss Dénes: TÜKREIM 0 Tükreimben elkopnak az arcok boldog aki önmagáig lát Csak a rétek régiek a rétek s patakpartok becéző puhák A csapákban összegyűlt esővíz fűpillák közt nézte az eget a jegenyék lobbos kitörését Azt éreztem az akác szeret! És szeret a völgyek öle engem lehasaltam vert a föld szive Tócsaszemből néztem föl magamra az ifjúság szent szeplőire. Hozzászólás Egy hír urugyen Korán kelő ember vagyok, de újságot csak délután olvasok. így eshetett, hogy először csupán baráti és barátságos kötődés, ,ek hittem, mikor többen is megállítottak és azokról a versíró fiatalokról kérdeztek, akiknek a megyei művelődési központban értékes esztétikai tanácsokat adtam. Este azután már olvastam a kis hírt ,.A nap hírei" között a „versmondó délelőtt”-ről és mindent megértettem. Nyilvánvaló a félreértés, de szerencsére csak a tényeket és nem a lé. nyeget illetően. A helyreigazításnál (mely — úgy vélem — a sajtónak és az érintetteknek egyaránt csak emeli hitelét) fontosabbnak tartom, hogy szólhatok egy olyan kezdeményezésről. mely méltó a közfigyelemre. Mi történt valójában február 10-én? Megértéséhez előbb emlékeztetnem kell arra, hogy mi történt január 27-én a bala- tonszárszói József Attila szavalóversenyre válogató megyei versmondó vetélkedőn. A részletek mellőzésével: 24 fiatal versmondó és közel kétszer annyi hallgatóság olyan versszeretetről és a költészet iránti akkora tiszteletről adott tanúbizonyságot, hogy lehetetlen volt erre fel nem figyelni. Mint ahogy figyelni kellett nem egy fiatal vers- mondó érett, vagy bontakozó tehetségére és — minek titkolnám — fogyatékosságokra: az alkalmatlan versválasztásra, téves szövegértelmezésre, hamis hangsúlyokra, mindezek mögött a szakszerű segítség, az értő bírálat hiányára. Mire gondolhat ilyenkor a népművelő? Műveléshez — műhelyre. Akkor vállaltuk a magától értetődőt: kéthetenkét helyet adunk a versmondást kedvelő fiataloknak. Műhelyt, ahol segítjük formálni előadói készségüket. Műhelyt, ahol hallatják és hallgatják a költészet szépségeit. Ismerked. nek új versekkel, egymással és — a megyei könyvtár várható segítségével — jeles előadóművészekkel, költőkkel, irodalmárokkal. Február 10-én ez a műhely nyitotta meg ajtaját nem „amatőr költők”, de műkedvelő vegsmondók előtt. Költők azért voltak köztünk, de nem amatőrök. Hallgattuk Váci Mihály. Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Puskin költeményeit. Gyermekverseket. Megtanultuk és gi- tárkísérettel közösen énekeltük Petőfi Sándor és Veörös Sándor versét. Szerzőt is avattunk, kedves vendégünk Angyal János pa- rodista. előadóművész — aki évekkel ezelőtt Angyalföldön versmondó munkásfiatalok között amatőrködött — körünkben első ízben maga mondta el ..Alkohollá” c. humoreszkjét és felidézte a Ki mit tud-ról Major Tamás versbírálatát. öt fiatal szakmunkás, négy ipari tanúid, egy előadó, tíz gimnáziumi és két szakközépiskolai tanuló hallgatta, tapsolta, bírálta, csiszolta egymást és nagyszerűen szórakozott ezen a vasárnap délelőttön. Szórakozott éa művelődött. Művelődött és emberségében gazdagodott. Gazdagította önmagát. Azt tette, amit szakmailag közművelődésnek nevezünk és mert közművelődés, közügy. Közügy, hogy figyelemmel kísérjük néo- művelők. pedagógusok, KISZ-vezetőkj könyvtárosok, hogy felkaroljuk hogy terjesszük. Közügy, hogy minél több fiatal munkás, ipari tanulók, középiskolás diákok találkozzanak ilyen módon a költészettel és egymással. Az alapítók már közügynek tekintik kedvtelésüket. Ezért készülnek a márciusi házi gyermekvers-versenyre. Tervük, hogy ezeket a verseket magukkal viszik mindene hová ahol szívesen látják őket: óvodákba^ iskolákba, könyvtárakba, klubokba. És ez még csalt a kezdet. A folytatás rajtunk is múlik. TLászló 953?? című könyve, de úgy érezzük, frissességéből, Időszerűségéből nemigen vesztett. A német szerző igen gazdag anyagon bemutatva tárgyalja a tanulással kapcsolatban felmerülő kérdéseket a régmúltból napjainkig. A szakemberek számára vonzó csemege lehet a neveléstörténet tannlásirányú megvilágítása. A klasszikusok munkásságát egészen úi megvilágításban mutatja be. Különösen sokat időzik Szókratész és Comenius tevékenységénél. Igen szellemesen klasszikus „tananyag-programozó”-nak nevezi a nagy görög filozófust, a szokrateszi gondolatmenettel. Mindezt szemmel láthatóan nem azért teszi a szerző, hogy fölényes tudásáról tájékoztasson, hanem a régiek elgondolásait, igényeit mindig szembesíti a maiakkal. A tömegigényeket — ti. tömegméretekben kell embereket, jó szakembereket nevelnünk, tanítanunk — vesz figyelembe. A neveléstörténeti folyamatosság a ma oktatógépeihez vezet. Fuchs tudja, hogy az új. a szokatlan népszerűsítésre szorul, s tudja azt is, hogy a pedagógusok jó része idegenkedik a mechanizált folyamatoktól, s igyekszik megnyugtatni őket Az oktatógép programjaival (apró részekre lebontott tananyagismertetésével) a tanári munka és tapróbálkozó kisgyerek ügyes vezetéssel hamarabb juttatható tudáshoz, mint hasonló korú, de ilyen lehetőségtől megfosztott társa. Az új-matematika tanításának felvázolása is érdekes; sok szülőnek is ajánlható, hisz a kis elsősök közül nem egy már ez új módszerrel ismerkedik a matematika alapelemeivel. Nem egy szülőt megnyugtatna vagy legalább tájékoztatna a könyv említett fejezete a kísérletek lényegéről, megalapozottságáról és hasznosságáról. Az ábrák, fényképek könyvét jól egészítik ki, tagolják s teszik a szerző gondolatait élvezhetőbbé. A mű hevenyészett végiglapo- zása is élményszámba megy emiatt, s felkelti az érdeklődést az ábrák, illusztrációk szellemes, néhol humoros magyarázó szövege. A kedvcsinálás és az érdeklődés felkeltése érdekében hadd idézzük W. Fuchs befejező, summázó gondolatait: „A tanulás lett a mai ember tulajdonképpeni dolga: egyre több embernek kell, egyre rovidebb idő alatt, egyre többet tanulnia, s azt amit tanult, jól megjegyeznie, és biztosan alkalmaznia. Ezért érdemes a tanulás jelenségeivel elméleti és gyakorlati szempontból is foglalkozni. Aki ma, mindegy, hogy milyen életkorban, valamilyen iskolát befejez, már nem engedheti meg magának, hogy a tanulást „befejezett”-nek tekinthesse.” PaMay Ferenené NYÍREGYHÁZA TÉLEN. (Lakatra József rajra)
