Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-13 / 10. szám
n. ©Mal iCELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI melléklet «7?. jam#r HT Pivarnyik Horváth Cseppentő Dr. Kánya Csabai Dr. Angyal Jánosné dr. Andrásné József Éva Lászlóné Sándor Szerkesztőségi kerékasztal Teher-e a gyermek ? „Hazánk népesedésére jelenleg az alacsony születésszám a jellemző... Növekszik az időskorúak és csökken a fiatalkorúak aránya..'. Népességünk észrevehetően elöregszik..." Ismerős mondatok ezek, kiváltkép napjainkban, amikor belpolitikai életünk homlokterébe kerül a népesedés problémája. Már korábban is számos párt- és kormányintézkedés született az anya- és gyermekvédelemre, az utóbbiak pedig széleskörű társadalmi helyesléssel találkoztak. A közeljövőben — éppen az újabb intézkedések — jelentős terhet vesznek le a gyermekes családok válláról. Mégis, amikor beszélgető partnereinkkel kerékasztalhoz ültünk szerkesztőségünkben, lényegében egy kérdésről váltottunk szót: ,,Teher-e a gyerek?" Vendégeink voltak: Csabai Lászlóné, a Nyíregyházi Konzervgyár szakszervezeti titkárhelyettese, Cseppentő József, a Szabolcs Cipőgyár igazgatója, Horváth Andrásné, a Vörös Október Férfiruhagyár üzemi konyhájának dolgozója, dr. Kánya Éva gyermekgyógyász, Pivarnyik Jánosné dr., a megyei pártbizottság nőreferense. A beszélgetésen szerkesztőségünket dr. Angyal Sándor képviselte. Amiben mindenki egyetértett: A párt és a kormány legutóbbi intézkedései valóban nagy terhektől szabadítják meg a gyerekekre vágyó, vagy a több gyermeket nevelő családokat. Az a bizonyos „nyűg”, tehát lényegesen kevesebb lesz már a közel jövőben. Annak ellenére, hogy a beszélgetés nem Rekedt meg a kérdés anyagi oldalánál, az első szó Horváth Andrásnét illette, aki öt gyermeket nevel. — Négy fiú és egy lány. A legkisebb öt éves a legidősebb tizénhet. Higgyék el, olyan szép. ha együtt vagyunk. Legutóbb, karácsonytájt a két nagyobbik fiú elment a nagymamájukhoz néhány napra vendégségbe. Annyiszor kiálltam a kapuba, hogy jönnek-e már. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy az az áldozat, amit hoztunk, milyen értékes. Mert az áldozatból Horváthéknak bőven kijutott! Semmi nélkül kerültek össze, hol az egyik, hol a másik szülőnél laktak, majd a nagymamánál húzódtak meg. és közben .•’öttek a gyerekek, később egyszobás lakásban szorongtak, most kétszobásuk van, de amikor a leckét tanulják a gyermekek, kevés a helyiség. Horváthné felszolgáló az üzemi konyhán, havi 1500 forintért, férje a honvédségnél dolgozik 3200-at kap, a csa- láiipótlék 1050 forint. És a kiadás: csak kosztra havonta 3500—3800 forint kell. Naponta 5 liter tej. félkiló cukor, kétnaponként 5 kiló kenyér, egy Biopon minden nap és ez csak a legszükségesebb. Ott van még a lakbér, a különböző szolgáltatások díja. és a bútorrészlet... Horváthné még 6oha sem volt üdülni, az ajándékozással is csínján bánnak, ha jön az ünnep. És mégis: — Ha csak ezt nézném, valóban nehéz, mások biztosan könnyebben élnek. De soha sem gondoltunk arra, hogy a következő már nem kellene. Mi is. a férj érnék is kilencen voltunk testvérek, sokkal nehezebb körülmények között és mégis felnőttünk. Most már a két nagyobbik gyermekem szabadul. ők is besegítenek majd. Aztán az is igaz. hogy Horváthné nem marad magára, segíti a gyár. Nemcsak jutalom szabadsággal, hanem esetenként segéllyel. akkor is. ha nem kéri._ Cseppentő József: Ma már igen sok üzem segíti a sokgyermekeseket. A legkevesebb. az esetenkénti pénzjuttatás. Nemcsak nálunk találni már ..kismama’” üzemet, hanem ha iól tudom, van ilyen a konzervgyárban és másutt is. Ide azok kérhetik maguk M akik már nem bírják a nehezebb munkát, vagy a gyermeknevelés miatt nerc tudják vállalni a több műszakot. Ráfizet erre a gyár? Mi nem. mert az ilyen köny- nvű munkának is megvan a haszna Ha má" valaki nem bír teliesítménvben doigozrű kieeészítiük a fizetését, átlagbérrel. Naqyor szegény az a vezető aki a vá i' ni a* Nivpresá gét ettő’ félti. Sze-v“~ée az e®ész Dr. Kánya Éva: Ha ió’ h'd'ottam tavaly a cipőgvárban 90 asszony v°tte isénv- be a gyermekgondozási segélvt Ök csak hiányoznak a termelésből Cseppentő József: Talán furcsa, de beszélhetünk ..vállalati családtervezésről” is. Válunk a középvezetők 10 százaléka nő. Ok már előre tudják, kik készülnek családala- oításra, gyermekszülésre, jelzik a várható gondokat. Sőt: nálunk már az iparitanulók beiskolázása is ennek figyelembevételé'"»’ történik. Igaz. naponta 20—25 asszony ké- kilépőt a gyárból, mert üzentek a bölcsődé bői vagv az óvodából ö-)«-- o- .. ......iSrre is számolni kell és már nem is dühönr annyira a vezető. Mindenkit iehet pótolr csak egv kis jóakarat keh hozzá Dr Kánya Éva: Mi orvosok igen nagyra értékeljük a mostani kormányintézkedést. amely lehetővé teszi a táppénz jogosultság bővítését. Sokszor sírt az én körzetemben is korábban több édesanya, hogy nem viheti a gyermeket köz. isségbe, mert beteg, de már nincs szabad :a. ha fizetésnélkülit kér, azt nagyon me;_ . a család. Ez a mostani intézkedés nemcsak humánus, hanem minden1 képpen a gyermek érdekét szolgálja. Csabai Lászlóné a konzervgyári asszonyok helyeslését tolmácsolta a legutóbbi intézkedésekért. Aztán elmondta, hogy az ő üzemükben is sokat tett már a gazdasági vezetés a népesedéspolitika érdekében. (A kismama csoportokba a 8 éven aluli gyermekek szülei kérhetik beosztásukat, és ezt a szakszervezet engedélyezi. A terhes asszonyok választhatnak a műszakok között. Itt is megvan a tanszersegély —, legutóbb csaknem 40 ezer forint volt — és a plusz szabadság három gyermek fölött.) — Az sem közömbös a gyermeknevelés •szempontjából, hogy ha dolgozik, mennyit keres a mama. Ez pedig függ a szakképzettségtől is. Ilyen meggondolásból indítottunk mi a konzervgyárban két szakmunkás osztályt. zömében nők részére, akik műszakkedvezményt élveznek, és az oktatás idejére átlagbért kapnak. Sajnos, ez még nem általános, bár egyre több helyütt fordítanak gondot a szakmunkásképzésre. A nagyobb gond itt még egyáltalán a foglalkoztatás. Ezért is hangsúlyozta Cseppentő József, hogy megyénk iparfejlesztésében ezután még jobban figyelembe kell venni a nők foglalkoztatását. Pivarnyik Jánosné dr.: Városon még csak-csak akad valamilyen munkahely a nőknek, de mi legyen a fiatal falusi lányokkal? A tanulható szakmák itt nálunk nekik még nem kedveznek. Már az. ötödik ötéves tervben több lehetőséget kell teremteni nekik. Mert a szakmaszerzés lehetősége, szerintem, első lépés az ideális családalapításhoz. Meghökkentő, hogy milyen kevés lány szerzett az utóbbi években szakmát, például a mezőgazdaságban. Mindezek miatt mondhatjuk, hogy a dolgozó nők többsége itt nálunk nagyobb áldozatot vállal, mint az ország más részein. Akik munkába állnak, többségük szakma nélküli. Ha már családjuk van, nehéz egyeztetni a tanulást és a család gondjait. Remélhető, hogy a Minisztertanács szakmunkásképzésre vonatkozó határozata felrázza a mi vállalatainkat is. s ez első sorban az itt élő nők javára válik. Ez *már — többen megfoga’mazzák - szemlélet kérdése is. A mostani kormányintézkedések csak úgy érik el igazi céljukat, ha a különböző munkahelyek sem fukarkodnak megkönnyíteni a gyermeknevelést. Többen közbevetették: el tudnák képzelni azt is, hogy még több legyen a családos üdültetés, s hogy ndokolt esetben a sokgyermekes családok ingyen beutalót kapjanak. „Három-négy gyermek után legalább ilyenkor pihenje ki magát az édesanya!” Többen szinte önmaguktól kérdezik: vajon felkészült-e az egészségügy is a népszaporulat növekedésére? „Például a megyei kórház szülészeti osztálya, ahol igen nagy a zsúfoltság most. Sok pénzbe ke- cül. de el kellene érni. hogy a szülő anya élvezze a legjobb körülményeket a kórházban. hogy valóban sikerélmény legyen az életadás. • A gyermekgyógyász felvetése: Nem iénz kérdése, csak akaraté és cselekvésé a élvilágositás megszervezése. Például az. íogy a fiatal mamák tudják: a kisbaba tervezete mely időponttól kívánja a fehér- edús táplálékot. Okos. jól szerkesztett. •>raktikus kiadványokra is szükség lenne vagy oéldául arra. hogy a televízió és az újságok rendszeresítsenek állandó rovatot a gyermeknevelés segítésére Végül: A gyermekáldás öröm, de terhekkel jár a jövőben Is - vélekedtek a jelenlévők, Nem „nyűg” már a régi értelemben, mert a közösség is mind többet vállal magára. Ez a könnyítés önmagában csak félsikert nozhat, ha a kisebb kollektívák s a legkisebb közösség: a család felelősségérzete egy pilla natro is alábbhagy. 4. Fiatal pedagógusnők — falun Tanulás - tanítás közben Kisfalvi Marika második éve tanít Be- regsurányban. Fiatal, sokatakaró, vágyakkal teli ember. Együtt indulunk kolléganői, vagy ahogy ő mondja „sorstársai” keresésére, Be- regdaróera. — Hárman vagyunk a két faluban pedagóguslányok. Gyakrabban találkozhatnánk, de nem jó a közlekedés. így külön éljük egy világunkat. Mindhárman levelező tagozaton végezzük a főiskolát, már nem sok van hátra, szerencsére. Én inkább egyedül érzem magam, albérletben lakom szemben az iskolával. Nem panaszkodom, mert jó hely, nem sokat kell fizetni érte; csak az esték, azok nagyon csendesek a négy fal között. Kaphatnék szolgálati lakást, de miből bútorozzam be? meg aztán félnék is egyedül. Megérkeztünk. Az udvar végén, régi dü- ledezőfalú iskolában kapott otthont Baráth Ilona és Szabó Mária. Az iskola egyetlen termében a negyedikesek gyárlátogatásra indulnak — képzeletben. Vajon hányán láttak közülük igazit? Szabó Mária tanító néni hangja áthallat- szik otthonukba is. Ritka a vendég Baráth Ilona már befejezte a napi munkát, a délután a tanulásé, vizsgára készül. Boldogan ugrik fel érkezésünkre, ritkán jár erre vendég. —Tulajdonképpen mi szerencsések vagyunk, októberben megkaptuk ezt a kis lakást, két szoba, konyha, fürdőszoba, a szüléink meg segítettek berendezni. Nagyon jól megvagyunk — ami a lakást illeti. Mindketten Ilkről jöttünk, korábbi az ismeretség, a barátság, és Darócon is három éve lakunk már együtt, eddig albérletben. Hirtelen csend lesz körülöttünk, szünetre mentek a negyedikesek, vége a gyárlátogatásnak. Mária is leül asztalunkhoz. Már menne is főzni egy kávét, de nem mer bemenni a konyhába, ott szalad egy egér... — Ez is hozzátartozik az életünkhöz! — mondja viccesen. A banálisnak tűnő kérdésre, hogy hogy élnek itt? nagyon is komolyan kezdik a szót: — Tanítás, tanulás, úttörőmunka. Évek óta minden nap, ugyanazzal a fegyelemmel. Hétvégén hazamegyünk, pihenünk egy kicsit, felpakoljuk a heti ennivalót, irány vissza és kezdődik minden élőről. Szórakozás, kikapcsolódás semmi. Kevés akivel szót értene az ember. A kollégák, az ismerősök, ha fiatalok is, családos emberek, akiknek éppen elég a maguk gondja. Ök inkább együtt alkotnak társaságot, bár ők is csak ritkán töltik együtt az estét. — Én a múlt évben ifjúsági klubot vezettem a faluban — szól Kisfalvi Marika — de alig vártam, hogy leadhassam, egyedül nem tudtam megbirkózni a nagy feladattal, hogy értelmesen szórakozzanak a fiatalok. Most mindhárman úttörőkkel dolgozunk, csapatvezetők vagyunk, Mária a kisdobosokkal foglalkozik. Ebben éljük ki magunkat, a szabad óráinkat. Olyan komolyan lehet dolgozni a gyerekekkel. „. .csak ne mondanák!” — Annyiszor mondják nekem —szól Ba- áth Ilona —, hogy nincsen színfolt az életedben, hogy bírod?” Tudom én. csak ne mondanák legalább1 Úgy mennek a legszebb évek, és mi is szeretnénk színházba, hangversenyre, moziba járni, de ez csak álom. Namétiy van legközelebb, húsz kilométerre, de oda is minek menjünk? Üljünk be a presszóba? Mert más nem nagyon van. — Ha nincs is sok pénzünk, de ezernyolcszáz, kétezer forint összejön egy hónapban. Ha lenne a közelben valamilyen rendes szórakozási lehetőség — megengedhetnénk magunknak. Mert vágyunk van elég, sokszor úgy érzem beieőrülök az egyhangúságba.. Meg aztán senkinek nem jönnek a helyébe „fehérlova)* királyfik”, hogy itt vagyok. Egyedül marad az ember. Pedig társat is csak most kéne találni, amíg fiatalok vagyunk. Nekünk sajnos az a lehetőség is kimaradt, hogy négy évig igazi főiskolások legyünk, barátokkal, azonos érdeklődésű emberekkel. Mert ha egy-egy napra be is megyünk a főiskolára, hajnalban kelünk. és este rohanunk vissza, hogy elérjük a buszt. De ne csak panaszkodjunk — szól a negyedikesek tanítónője. — A tantestület jó, szeretünk velük dolgozni. A falubeliek is jő emberek. Nem kötekednek a tanítóval, bár azt még nem tudom, hogy ez érdektelenség, vagy valóban elfogadtak bennünket. Meg aztán jön a nyár, akkor helyrerázkódunk egy kicsit. Megoldás ? Nem fordul meg a fejünkben, hogy érdemes volt-e vállalni a falusi pedagógusnői szerepet. Gyermekkoruk óta erre vágytak. Csak érzik, hogy nehéz egyedül. Egymással nem beszélnek róla, de kimondatlanul is ott van minden mozdulatukban. Most minden idejüket leköti a tanulás. Mi lesz utána? Mondják, hogy tanulni akkor is lehet. Baráth Ilona komolyan mondja: — Nem akarunk mi egész életünkben itt maradni, bár nem biztos, hogy egy másik helyen több szerencsével járnánk. Jönnek a helyünkbe majd más fiatalok, ök is kihúznak néhány évet... Letelt a szünet, a tanítónő visszaáll a katedrára és dolgozik tovább. , » Indulunk vissza Surányba, Kisfalvi Marikát is várják a gyerekek. Egyre gondolunk: Vajon megoldás-e, amit Baráth Ica mondott? Kolláth Adrienne IKREK
