Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-06 / 4. szám
!f71 Jantiir t: WW WX^VAfinRRTXg — VÄSÄRNAPt MtirrMW f. rKSsS VnsRRnnpi IVIeile'klet * ______; f Tehetjük? Újév délutánja van. Az ember nyújtózik odahaza a bérház harmadik emeletén, a bizony elég szűkre méretezett szobácskábán és hallgatja a rádiót. A külpolitikai kommentátorok — mint egy non-stop bárban a zenekarok — váltják egymást az éter hullámain. Oda kell figyelni egy mondatra még szilveszter után is: „Az energiaválság hatására felébredt a világ, s az addig leggazdagabbnak hitt országok lakossága rádöbbent arra hogy az energia nem kimeríthetetlen...” Az újságíró eszébe jut. hogy körülöttünk csaknem minden — olajban, gázban, szénben és más energiahordozóban gazdagabb — ország bevezette a maga takarékossági intézkedéseit. Ki így. ki úgy védekezik a világ e különös jelenségének hatása ellen. A gépkocsik sebességének csökkentésével, a repülőgépek egyes járatainak leállításával, a benzin, a fűtőolaj adagolásával, vagy éppen a hivatalok és lakóházak fűtőértékének maximálásával. Milyen jó nálunk — gondolja az újságíró és megnézte a szobahőmérőt: 27 fok. Megnyugtató hogy nálunk nem kellenek különleges takarékossági intézkedések, megszorítások, nálunk nem adják a benzinkútnál jegyre a benzint, az olajat, nálunk nincsenek válságtünetek. Nem manipulálhatnak az emberek pénzével, idegeivel. Az újságíró betéve ismeri a mondatokat, amelyek az ország gazdasági helyzetéről szóló jelentésekből valók. Amelyek szerint kellően készültünk a télre, a szénbányászat termelése megfelelő, a szénkészletünk az átlagosnál hidegebb időszakra is elegendő. Pontosan jöttek az olajtonnák milliói a Szovjetunióból, tervszerűen termeltük mi is saját készleteinket. Ennek és az előrelátóan biztonságos gazdaságpolitikának köszönhetjük, hogy a tüzelőanyag és energia- ellátás nálunk erre az évre is zökkenőmentesnek ígérkezik. Valljuk be, nagyon sokan azt vártuk, hogy hazánknak is számolnia kell a különleges nemzetközi hatásokkal. Például a közel-keleti olaj áremelkedésével, amely az egész világpiacon jelentkezik, s ahogy mondani szokták: más termékek árába is „begyűrűzik”. Nos itt az új esztendő, a benzint az olajat ma is korlátozás nélkül árusítják, az árak nem változtak. Ám nagyon sokan tudják, hogy a világpiaci árak változtak, s a legtöbb országban az olajárak kétszeresére emelkedtek rövid időn belül. Az energia tehát drágább lett. Csakhogy ezt nálunk idén még semmiképp nem érezheti a fogyasztó. Az állam nem is kevés millióval, hanem több milliárddai dotálja a világpiaci árak miatt bekövetkezett drágulásokat. Ez minden esetre megnyugtató. Csakhogy negyedszázad elmúlt már azóta, mióta az állam mi vagyunk. Mi járatjuk a gépeket, mi vesszük és mi használjuk el az áramot, az olajat mi futjuk az erőmüvekben a szenet. Különleges takarékossági intézkedéseket az olajból behozatalra szoruló országok közül talán Európában egyedül csak Magyarország nem vezetett be ezekben a hónapokban. Levonhatnánk ebből azt a következtetést is, hogy nekünk nincs szükségünk takarékosságra. Nekünk van jó importlehetőségünk. Sokan gondolhatják, hogy miért ne fűtsük akkor a lakásokat a már-már egészségtelen hőfokra. amit úgy is kiengedünk az ablakon? Miért ne szaladgáljunk a vállalati gépkocsin felesleges százkilométereket, ha úgy is van elég benzin? Miért ne égessük a villanyokat akkor is. ha arra a fényre nincs is szükség? Vagy miért ne járjon a gép a gyárban üresen? — és a többi és a többi. Újév délutánja van, de az újságíró nem tud a szilveszteri éjszakán meditálni. Benne van a politika vérkeringésében, hiszen a rádió közel hozta a világot. Be ebbe a túlfűtött. kicsiny bérházi szobácskába. Most is azon gondolkodik hogyan lehetne szólni a hőközpontnak: emberek, takarékoskodni mindig kell! Intézkedés nélkül is. Mert mi nem vagyunk gazdagok energiában sem. másban sem. És ha azok lennénk is. akkor sem lehetne két kézzel szórni az energiát. Ilyen szegények lennénk? Nem, noha gazdagok sem vagyunk. De tejben még nem törődhetünk. A vízcsapot sem folyathatjuk naphosszat, a villanyt sem hagyhatjuk égve feleslegesen s mindenki tudja hogy mit nem lehet még a végtelenségig. És nem csupán azért mert az egyes ember jövedelme ezt nem engedhetné meg. Csakhogy nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk függetlenek másoktól, más hatásokKopka János VÁLTOZÖ VILÁGUNK Életünk számokban A szocialista, a szocializmust építő társadalom alapvető célkitűzése a társadalom tagjai életszínvonalának rendszeres emelése. A szakirodalom az életszínvonal fogalmát — szőkébb értelemben — a következőképpen határozza meg: „Az életszínvonal a társadalom tagjai szükségleteinek kielégítésére fordított anyagi javak és szolgáltatások mennyisége, minősége és összetétele.” Ezek színvonalának alakulása az egyik legfontosabb és gyakran vita tárgyát képező kérdése társadalmunknak. Ez teljesen érthető, hiszen minden embert érzékenyen érintő kérdésről van szó, akár keaVezően, akár kedvezőtlenül alakul is az számára. Általában a nagyságrendjét. esetenként azonban a tényét is vitatják az emelkedésnek, önkéntelenül is felmerül a kérdés: Jogosak-e, megalapozottak-e az ellenvetések? Nézetem szerint általában nem, de egyes konkrét esetekre (háztartásokra) vonatkozóan több-kevesebb igazság van az ellenvetésekben, vagy azok egy részében. Elöljáróban — akár a szűkebb, akár a tágabb értelemben véve — egyértelműen leszögezhetjük, hogy a lakosság életszínvonala az utóbbi öt évben is jelentős mértékben emelkedett. Milyen főbb tényezőktől függ hazánkban a lakosság életszínvonala? A teljesség igénye nélkül az okok közül néhány: A megvalósított — központilag elrendelt, illetve vállalati — bérfejlesztésektől és nyugdíj emelésektől; az elrendelt, illetve bekövetkezett árváltozásoktól; az egyes háztartások személyi összetételétől és egyéb körülményeitőL Az elmúlt években számos központilag elrendelt jövedelemnövelő intézkedés lépett életbe, például a pedagógusok, az állami Ipari és építőipari munkások, művezetők bérrendezése, a nyugdíjak emelése. Sor került néhány áremelésre (például a tej és tejtermékek) és kozmetikai cikkek árleszállítására. Ezek az intézkedések nem egyformán érintették a háztartásokat. Vonatkozik ez a megállapítás mind a jövedelemre, mind a fogyasztásra. Hiszen akiknél nagyobb fizetés- emelésre került sor, azoknál észrevehetően nőtt a jövedelem, többet fogyaszthatnak. Nem kevés azonban az olyanok száma, akiknél a jövedelemnövekedést, vagy annak egy részét semlegesítette az árak emelkedése. Az egyes családok életszínvonalának alakulása azonban nemcsak a bérek és az árak alakulásától függ. Igen fontos tényező a háztartás összetétele. Az, hogy hány tagú a háztartás, milyen korúak, képzettségűek és BeSSMäsflSR' a család tagjai, kereső-e, vagy eltartott a többség, igen sokszor hosszabb, vagy rövi- debb időre meghatározók lehetnek a csaláo! életszínvonalára. Ezek az évek során rendszerint változnak, pl. gyermek születhetik, vagy keresővé válik a gyermek, stb. és vagy kedvezőtlenül, vagy kedvezően befolyásolhatják más tényezőktől függetlenül is az egy főre jutó jövedelem nagyságát. Megközelíthetjük a kérdésre adandó választ a szükségletek oldaláról. Tudjuk, hogy a különböző háztartások a szükségletek és azok kielégítésének is más-más fokán, állhatnak. Más a szükséglete annak, akinek van lakása, akinek be van bútorozva, esetleg fel is van szerelve, mint annak, akinek egyik, vagy másik hiányzik a felsoroltakból. Ismeretes hogy az árváltozások rendszerint nem az összes terméket, hanem csak egyes cikkcsoportokat érintenek. Attól függően, hogy kinek milyen termékből kell az igényét kielégítenie, s annak hogyan változott az ára, szintén nőhet, stagnálhat, vagy éppen — adott időben — csökkenhet az életszínvonala. Az ország egész területén — be Szabolcs- Szatmár megyében fokozottan — nagy a jelentősége annak hogy növekedjék a háztartásokban a keresők száma. Ezt az átlagosnál magasabb családtag létszám és a még mindig magas eltartott arány is indokolja. 1968 és 1973 között mintegy 23 ezer fővel nőtt a nem mezőgazdasági keresők száma. Ugyanakkor többszörösére nőtt az inaktív keresők (nyugdíjasok, járadékosok, gyermekgondozási szabadságon lévők) száma. A mezőgazdasági aktív keresők száma jelentősen csökkent (főleg inaktívvá válás miatt). A névleges bérek 1968-ban és 1969-ben mintegy 3—3 százalékkal, 1970—1973 között 11—18 százalékkal emelkedtek a különböző ágazatokban. A foglalkoztatottak átlagbére 1972-ben a következő volt: szocialista ipar 1963, szocialista építőipar 2261 szocialista kereskedelem 2150 forint. Az 1973. évi béremelések következtében az iparban kb. 7. az építőiparban 6, a kereskedelemben 3 százalékos évi névleges bér- növekedéssel lehet számolni. Közismert, hogy a jövedelem vásárlóértékét a fogyasztói árak alakulása határozza meg. Az elmúlt évben az árindex 103,5 százalék körül alakult. Egybetvetve a névleges bérek és a fogyasztói árak indexét például 1970-ban 104,7 százalék, 1971-ben 101,9 százalék. 1972-ben 102,2 százalék volt a megyei reálbér index. Az elmúlt évben is folytatódott a reálbér növekedése, így egyértelműen kijelenthetjük, hogy az adott időszakban nőtt a lakosságunk életszínvonala. A Központi Statisztikai Hivatal — reprezentatív módszerrel — sok éve vizsgálja egyes családok jövedelmi és fogyasztási adatait. Ezzel is azt mutatják, hogy az egy főre jutó évi „összes nettó jövedelem” nőtt és a két csoportnál közel azonosan alakult. A növekedés a munkás—szellemiék csoportjánál 33,9 százalék (4574 forint), a paraszti és kettős jövedelműeknél 32 százalék (4303 forint). Korábban már említettem, hogy a háztartás taglétszáma igen jelentősen befolyásolja az egy főre jutó jövedelem nagyságát. Bár az 1971 és 1972-ben hozott intézkedések, a munkában elért jobb eredmények következtében mérséklődtek a különbségek, még mindig igen jelentősek az egyedülállók, a 2, a 4, a 6 ég több tagú háztartások között. Egy főre jutó összes nettó jövedelem Egyedülálló 2 4 6 és több tagú háztartás Munkás—szellemi 1968 21125 18 411 12 315 9 094 1972 26 378 23 667 16 640 12 515 1972 1970 %-ában 124,9 128,5 135,1 137,6 Paraszti—kettős jövedelmű 1968 16 414 16 053 12 549 10 451 1972 20 190 21 473 15 838 13 133 1972 1968 %-ában 123,0 133,7 126,2 125,7 Bizonyos mérvű kiegyenlítődés következett be a két csoport között. Például 1968- ban még közel 15 százalék (1405 forint), 1972-ben már nem egészen 5 százalék (518 forint) volt az egy főre jutó jövedelemkülönbség a 6 és több tagú paraszti és munkás háztartások között. Általában az volt a jellemző, hogy a paraszti családok egy főre jutó jövedelme közelebb került a munkás és szellemiekéhez. Ennek a már említetteken túl az is oka volt, hogy 34-ről 41-re emelkedett a száz háztartásra jutó munkabéres keresők száma 1968 és 1972 között. Bizonyos mértékig szerepet játszott a jövedelmek Ilyen alakulásában az is, hogy ha nem is nagymértékben, de csökkent (3,5-ről 3,4-re) az átlagos család létszám. 1968 és 1972 között a kiskereskedelmi eladási forgalom közel 52 százalékkal nőtt (4,25 milliárdról 6,452 milliárdra). Ennek döntő tényezője a fogyasztás mennyiségi növekedése volt. Szerepet játszik azonban az is, hogy 1968 után olyan termékek is nagy számban kerültek forgalomba, amelyek minőségileg jobbak voltak, amelyek külföldről származtak és így drágábbak voltak. Például bővült a gépkocsi választék, félautomata és automata mosógépek, a füstszűrös és külföldi cigaretták, stb. kerültek forgalomba, illetve részarányuk megnőtt az összforgalmon belül. Ez a minőségi változás is növelte a kiskereskedelmi forgalom nagyságát. Nem ritka jelenség volt az sem. hogy az olcsóbb cikkek egy része hosszabb-rövidebb ideig nem volt kapható, így a drágábbat kellett megvenni. E minőségi változások országosan (1955—1972 között) a forgalom évi átlagos növekedésének mintegy 20 százalékát tették ki. A háztartások adatait vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy nemcsak a jövedelem, hanem a fogyasztás is lényegesen nőtt öt ét alatt. • Egy főre jutó évi átlagos nettó kiadás, illetve fogyasztás Munkás—szellemi Paraszti és kettőé jövedelmű háztartásokban Ft % Ft % 1968 13 054 100,0 12 984 100,0 1969 14 558 111,5 13 643 105,1 1970 15 177 116,3 14 904 114.8 1971 16 534 126,7 15 706 121,0 1972 17 273 132,3 16 680 128,5 A munkás és szellemiek fogyasztásán be» lül legmagasabb az aránya — több mint 40 százalék — az élelmiszer, ital és dohányáruk, 15 százalék körül alakul a ruházati cikkeké. Egyre nagyobb összeget költenek lakásfenntartásra és építésre. A paraszti és kettős jövedelműeknél az élelmiszer-csoport fogyasztási aránya általában meghaladja az 50 százalékos arányt, ruházkodásra kevesebbet költenek, magasabb viszont a lakásfenntartásra és építésre fordított összeg, mint a másik csoportban. Igen alacsonynak tűnik mindkét csoport egészségügyi, testápolási cikk fogyasztása. Az egyes élelmezési cikkek közűi a liszt és a burgonya fogyasztás csökkent, a zsiradék és a gyümölcsféléké stagnál, a többieké emelkedett. A munkás és szellemiek egy főre juti fogyasztása a tej és cukor kivételével alar csonyabb volt 1968—1972 között, mint a paraszti háztartásoké. Megnevezés Mennyiségi egység Egy főre jutó évi átlagos összes fogyasztás 1968—1972 Munkás és szellemi a mezőgazdasági, és kettős jövedelműek %-ában munkás és szellemi mezőgazdasági és kettős jövedelmű háztartásokban Zsiradék kg 24,5 26.9 91,1 Húsfélék kg 57,4 59,5 96,5 Tej liter 99,3 93,4 106,3 Tojás darab 238,3 245,5 97,1 Kenyér, péksütemény kg 117,8 121,0 97,4 Liszt, száraz tészta kg 42,3 48,5 87,2 Cukor kg 24,0 23,6 101,7 Burgonya kg 65,5 71,7 91 4 Zöldségfélék kg 72,0 78,0 92,3 Gyümölcs, gy ümölcskonzerv kg 65,7 71,6 91,8 Ha az 1572. évi fogyasztást az 1968-assal összehasonlítjuk, úgy azt állapíthatjuk meg, hogy az lényegesen korszerűbb, nőtt a hús, a tej, a tojás, a zöldségfogyasztás, azonban még ma is igen sok a kifogásolni való. Igen alacsony —: a 10—15 százalékos növekedés ellenére — a tej. tejtermék fogyasztás és lényegében nincs előrehaladás a zöldség-, gyümölcsfogyasztásban egyik csoportnál sem. Az életszínvonallal kapcsolatos társadalmi-politikai céljaink közül kettőt emelnék ki: a mezőgazdasági foglalkozásúak életszínvonalának közelítését a munkásokéhoz; a több gyermekes családok helyzetének javítása, életszínvonaluknak a közelítése a kevesebb eltartottal rendelkező háztartásokéhoz. Úgy gondolom, világosan érzékelhető a korábban ismertetett adatokból, hogy az előbbi célkitűzések egyre inkább megvalósulnak. A múlt év végén elhatározott népesedési politikai elvek még jobban gyorsítani fogják azt a kiegyenlítődési folyamatot, melynek végső Célja a falu és a város, a fizikai és szellemi munka között fennálló különbségek további lényeges csökkentése. Szilágyi Imre Gépi adatfeldolgozás. l
