Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-26 / 21. szám

fSTÍ. feftulf W. fÄLET-MAGTARORSZAÖ 9. díéá PÁRTNAPON HANGZOTT EL Teljesebb lenne az öröm A NAGYFORGALMt MÁTÉSZALKAI vasútállomás tő­szomszédságában találni a Volán 5-ös számú vállalatának it­teni telepét, ahol közel 400 ember — gépkocsivezetőik rako­dómunkások, menetirányítók és adminisztrátorok, — végzik napi munkájukat, ami nem is kevés. Egy kisebb megyét ki­tevő terület legváltozatosabb szállítási igényeit kell kielégí­teniük — az országutakon. Egy nemrég készült milliót érő épület, — új szociális létesítményük — benne viszonylag nagy alapterületű ebéd­lő ahol január 24-én. műszakváltást követően került sor a pártnapi rendezvényre. Mátészalkán a társadalmi fejlődés­nek a szocializmus építésének igen sok — és kellemes — jelét tapasztalja az átutazó, vagy aki csak ritkán jut el ide. Megszűnőben, eltűnőben a valamikori megyeszékhely „ba­zárnegyede”, a fő utca; új áruház, elegáns szálloda, a leg­különfélébb középületek sora készült és van készülőben. Mátészalkán mintaszerű az ipartelepítés, máshonnan jár­nak ide tanulmányozni a legideálisabb felkészülést a tele­pítésre, meg arra, hogyan lehet a kor igényének megfelelő és mégis bensőséges, családias lakónegyedet kialakítani. (KGST szakkongresszust is rendeznek már tavasszal ebben a fiatal városban.) Mátészalkának egyre fokozottabb szerepe van a munkaerő foglalkoztatásában, abban, hogy mind többen szánjanak le a hétvégi tömött szerelvényekről, A VOLÄN-TELEPI pártnapon is kitűnt: mindezekre nemcsak a Mátészalkán élők. de a kenyerüket — bejárás­sal — itt keresők is büszkék. Ha sok vesződéssel is jár a vá­rossá válás, az eredmények kétségtelenek. Ám mégsem ezek kerültek elsőként az érdeklődés fókuszába az országos és a megyei, illetőleg a szűkebb pátria-beli eredményeket gon­dokat felsorakoztató előadás után. Itt is, ennél az üzemnél is volt bérfejlesztés, abból a 31 ezer munkásból, művezető­ből, akik az elmúlt évi központi bérintézkedések nyomán 41 millió forinttal többet vittek haza a borítékban közülük itt is ültek néhányan. Aztán felvetették: elég sokan vannak még. akik szóvá teszik a vezetők előtt méltánytalan anya­gi megbecsülésüket; de csak az ígéret hangzik el... Szóba jött a szocialista brigádmozgalom, aztán ki tudja hányad­szor. ismét elmondták: már az elmúlt év november 7-re felterjesztették a vállalásukat teljesítő brigádokat elisme­résre. de még csak válasz sem érkezett a központból. Majd felállt egy régi dolgozó, aki csaknem húsz évet töltött itt jóban rosszban: „Házat szerettem volna építeni, magánerő­sét. egy kis vállalat} támogatással. ígérték is a központiak, hogy kapok húszezret. Ennek már egy éve. de nem történt semmi.” Takarítónő panaszolta: egyedül neveli három_ gyer­mekét, akik iskolások, de amikor egy kis segélyt kért a szakszervezettől az iskolakezdéskor, azt a választ kapta az illetőtől, hogy kérjen neki is... A szerelőműhelybeliek óva intették" a vendéget, hogy belátogasson munkahelyükre, mert ott sárba tapickálnak, s képzeljük el, mit jelent a ko­csi alá feküdni- ilyen környezetben... Néhány zsák cement kellett volna csak hozzá, hogy egy szerelőaknát képezzenek ki a műhelyben. Ez amolyan „alulról jövő” javaslat volt, de nem akadt ak} meghallgassa, cselekedjék. BÉRPROBLÉMA („Volt olyan dolgozó, hogy vállalaton belül áthelyezték, aztán az útja ide kanyarodott vissza, de már nekünk négy forinttal magasabb órabérért kellett be­fogadnunk”) munkakörülmények („Az átutazó, kiküldetés­ben lévő gépkocsivezetők portásfülkében, a széken ülve alusznak, mert tíz forintért nem kapnak szállást”), aztán az ifjúság („Nálunk még nem készült el az ifjúsági törvény vállalati végrehajtásának terve”) és így tovább. Nem mind­egyik világrengető probléma, csak hétköznapi „apróság”, de akit érint, annak nagy gond, s ő egyre türelmetlenebbül varia a tettekben megnyilvánuló választ. Mert csak így lesz teljes az az öröm. amelyet Mátészalka tizeméinek dolgozói éreznek a település gyors fejlődése nyo­mán. A. S. Megtalálni önmagunkat Favág6k A favágó régebben fejszés, fűrészes embert jelentett. Egyik csoportjuk az erdőn, fasoron vágta ki az élő fát, a másik aprította felhaszná­lásra alkalmassá tette a holt fát. (Ironikusan favágó jelző­vel illetnek egy harmadik csoporthoz tartozókat is. akik szakmájuk kontárjai, de ez­zel most ne foglalkozzunk.) A holt fával dolgozók cso­portja az utóbbi időben már a tűzifát is géppel aprítja. Az állami erdőgazdaságokban, o iv-filmeken már az élő fa ki­termelése is gépesített. De nem így a szabolcsi termelő­szövetkezetben. A Nyírségi Tsz-ek Területi Szövetségéhez tartozó ter­melőszövetkezetek az el­múlt években mintegy 15 000 holdon telepítettek erdőt. Az első ültetvények lassan cel­lulóz nyersanyaggá érnek. Ma még a szövetkezetek egy részében van kézi munkaerő — sőt téli foglalkoztatottság­ként jól jön — a ritkításhoz, a fasorok vágásához. Egyik­másik tsz-ben azonban már ehhez sincs elegendő erős férfi kéz, ezért néhány szö­vetkezet motoros fűrészt vá­sárolt. Ez szükséges és helyes intézkedés de motoros fű­résszel fát csak az dönthet, aki ehhez megfelelő szak­munkás képesítéssel rendel­kezik. Szakmai és munkavé­delmi szempontból egyaránt helyes ez is. A bökkenő azonban ott van, hogy ilyen szakmunkás a termelőszövet­kezetekben nincs. Van már néhány fűrész, de használni nem tudják. A termelőszövetkezetek számá­vá eddig sem Szabolcsban, sem a szomszédos megyében erdőkitermelő szakmunkást nem képeztek, nincs is ilyen iskola. A mezőgazdasági szakmunkásképzésért felelő­söknek — országos és megyei szinten — fel kell figyelniük erre. A termelőszövetkezetek vezetői és a szövetségeik pe­dig kopogtassanak az ajtó­kon mert a fák gyorsan nő­nek. de a fejszés favágók még gyorsabban fogynak. Cs. B. Munkahelyeik távolesnek egymástól. A repülőtér mel­lett a cipőgyárban, a gumi­gyáron túl a Bokréta utcá­ban, a város szívében,, az irodaházban dolgoznak. A termék, mit készítenek me­rőben más és más. És nem ismerik egymást. Mint ahogy a városban, a megyében, az országban, a világon milliók nem ismerik egymást. És va­jon kinek jut eszébe, hogy egy kicsit — vagy éppen na­gyon — mégis ismerősök va­gyunk. Szükséglet és szépség Cipők modelljeit tervezi Nagy Istvánná és. Szabó Gé­za. Egy fiatalasszony, és egy idős mester. Vajon amikor az anyagot meglátja, mi jut eszébe a tervezőnek: a szük­séglet vagy a szép? — Nem ilyen egyszerű — mondja Szabó Géza. Az anyagban ugyan bennerej- lik a kész, de végig kell gondolni: mit bír a gyár? Mi a divat? Az egészségügyi kívánalmak melyek? Hogyan alakul a piac? Csupán ezek ismeretében kezd alakulni egy új modell körvonala. — Vagyis a tervezőnek ezt kell csupán összehoznia? — Nem — tiltakozik Nagy- né hevesen — Ami a mun­kánkat széppé teszi, az ép­pen az, hogy hozzá lehet és kell adni ízlésünket, és o szükséglet törvényei mellett egyenrangúan jelentkeznek a szépség törvényszerűségei is. — Ezt az igazságot egy példával igazolom — veszi át a szót a mester. Itt van a most divatos „ortopéd-talp. Egyszerűen nem szép. Ha ilyennel tervezek modellt — mert tervezek, hisz’ a divat, ez a nagy manipuláció köve­teli — minden részem tilta­kozik ellene. Valami tör­vénytelent érzek benne. — Pontosan ellentéteset azzal — ezt már Nagyné mondja, —. mint amikor az ember például a kiállításra tervez. Ott csak azt vetem papírra, ami a szépről vallott nézeteimmel és hitemmel egyezik. — Akkor van valami re­ménytelen a munkában? A kiállításra művészi igény, a szalagnak csak praktikum? Felelet helyett egy vitrin­sor elé visznek. Ott sorakoz­nak a nyíregyházi gyár ál- . táluk tervezett, és szalagon gyártott cipői. Két jól meg­különböztethető stílusban. A változatok, az ipari forma szépségei, s jegyei ott árul­kodtak, minden darabon. Az általuk álmodott, elérni kí­vánt szépet a napi szükség­letnek megfelelő tartalom­mal bontotta ki az anyagból a munkáskéz. Jövő és menő információk Az ember a külvilágról in­formációkat szerez. Ezek a bemenő jelzések, amiket ügy neveznek „input”. Aztán olyan tevékenységbe kezd, amellyel saját igényeinek megfelelően átalakítja a kör­nyezetet, és ezzel új jelzést bocsát kifelé, a világnak. Ez szaknyelven az out-put. Hogy ez meglehetősen elvont? Nos igaz. De a megértéshez sehol nem találhattam volna jobb helyet, mint az irodaházbeli fodrászüzletben. Fogarasi Paine, Gyebrószki Zsuzsa és Tihanyi Zoltánná női fodrá­szok beszélgettek. — Amikor egy vendég be­jön, általában csak „fej”. És a nyersanyag a haj. Aztán tovább boncol az ember: fej- forma. egyéniség, termet, hajminőség, szemszín. Csak mindezek összhangja teremt olyan lehetőséget, hogy a vendég távozásakor azt mondhatjuk: egy másik em­ber lépett ki, mint aki bejött — fogalmaz Fogarasiné. — Ha az utcán megyünk, mindig tudjuk, hogy ezt vagy azt a frizurát ki készítette. Anélkül, hogy láttuk . volna munka közben. Mert igaz, a fő az, hogy a haj. amit ké­szítünk, azt jellemezze, aki viseli, de óhatatlan, sőt, szükséges, hogy a készítő ke­zének jegyeit is viselje — fejtegeti a gondolatsort Zsu­zsa. — A csak rutin — így Ti- hanyiné — eredményezhet rendezett fejet. De hiányoz­ni fog belőle éppen egy moz- dülatnyi, egy pillanatnyi, ami a karaktert adja, amitől a frizura nem egyszerűen el­rendezett hajszálak tömege, hanem egy közlés arról, aki készítette, és egy félreismer­hetetlen tájékoztatás arról, aki viseli. Fogarasiné folytatja* — Nem véletlen, hogy egy-egy fodrásznak kialakul a maga köre. Ez nemcsak rokonszenv kérdése. Egyéniségek talál­kozása, esetenként egy-egy stílus iránti érzett vonzódás. Talán ezért nem egyszerű a fodrász munkája. Mert szá­mol ugyan a divattal, de mindig lehetősége van, és kö­telessége, hogy a vendégét figyelmeztesse arra, mi áll jól neki és mi nem, mi elő­nyös, és mi rontja az össz­hatást. Érdemes figyelni a fejeket, a hajakat és frizurákat. Ta­lán sose jut oda el az ember, K omornokival sokáig egy szobában dolgoztam az Eximpexnél, aztán engem el­helyeztek, ő pedig maradt. Pár hónappal ezelőtt ösz- szetalálkoztunk. Nagyon megörültünk egymásnak, be­széltünk erről, arról család­ról. kollégákról, végül meg­kérdeztem, hogy ki náluk most a főosztályvezető. — A Fenyvesi — válaszol­ta Komomoki. — örülhetsz. Fenyvesi mindig nagyon rendes volt. — Ebben egyetértünk. Volt! De most! Abban a pil­lanatban. amikor beült a fő­osztályvezetői székbe, meg­változott. Te, az egy mérge­zett szék: aki nálunk beleül, egyik percről a másikra rossz emberré válik. — Tréfálsz? — Komolyan beszélek. Fenyvesi előtt Tátrai volt a főnök. Te nem ismerted, utánad került hozzánk. Elő­ször helyettes volt. Akkor mindenkiért kiállt, minden­A szék kin segített. Azután beült a mérgezett szék' e és undok kiskirály lett belőle. A leg- méltányosabb kéréseket is el­utasította. egyperces késé­sért nagy murit csinált és megtagadta régi barátait. Fenyvesi pont olyan. — Nézd nem lehet min­denki olyan csupajó ember, mint te. — Hát ami igaz, az igaz, rám mindig lehet számítani. Tegnap Sebesivei kerültem össze az eszpresszóban. Ö is az Eximpexnél dolgozik. Bérelszámoló. Sokáig beszél­gettünk, Fenyvesi is szóba, került. — Megfúrták, vidékre ke­rült — újságolta. — Gratulálok. Megszaba- badultatok egy rossz ember­től. Komornoki is nagyon panaszkodott rá. amikor egy-! szer találkoztam vele. Úgy látszik, ő még mindig olyan érzékeny, mint volt. Ez a jó emberek sajátossága. Mert Komornoki földreszállt an­gyal, reá mindig lehet szá­mítani. örül ha jót tehet va­lakivel. Kár, hogy nincs ve­zető beosztásba. — Már van. öt héttel ez- .előtt kinevezték főosztályve­zetőnek. — Na, ennek igazán örü­lök. — Te örülhetsz. De mi! Komornoki azóta teljesen megváltozott. Kimutatta fo­ga fehérét. Nála komiszabb vezetőt el sem lehet képzel­ni. Na, szervusz, mennem kell. Amikor egyedül maradtam elgondolkoztam Komomo- kin. Úgy látszik, igaza volt azzal a mérgezett székkel.... Palásti László hogy csalhatatlanul tájéko­zott legyen ki a mester, aki készítette. De egy tény: tu­datos munka révén született művel állunk szemben, ami esztétikai élményt szerez, és sokat közöl mind a hajszo­bor viselőjéről, mind készí­tőjéről. Kiteljesedés A magba, a növény palán­tájába a természet mindent beprogramozott. Szint, levél­számot, termést. így joggal kérdheti bárki: vajon hol be­szélünk az ember tudatos munkájáról, hiszen minden adott, s csupán a feltétel kell ahhoz, hogy a kertben, az üvegházban végbemenjen egy törvényszerű folyamat? Miért alkotó munka a ker­tészé? Mert ültet, locsol, mű­trágyáz, metsz? Húszéves tapasztalatok birtokosa Berecz Lajos ker­tész. Az aggályokat végig­hallgatja, bölcsességgel, és mosolyogva. És a válasz, amit ad, ■ eleve meghatároz- tatott azáltal, mi éltetője; a természet. — Minden igaz. Lehet úgy is növényt nevelni, hogy az ember utasításokat hajt vég­re. De szép növényt sosem. Mert a növény: él. Kevés az, ha tudjuk, mennyi hőt, fényt, tápanyagot igényel. Meg kell ismerni. Akkor is min­degyiket külön-külön, hasok százan vannak egy üvegház- ban, vagy egy táblában. Mert -minden növény — mint min­den élő — egyéniség. A vi­rág is tud szomorú lenni. Képes kimutatni az emberrel szembeni ellenszenvét, de há­láját is. Ahogy egy család­ban, legyen bármennyi gyer­mek, minden testvér más és más, így van a mi világunk­ban is. A kertész, aki hiva­tásnak tekinti munkáját, ér­zelmi kapcsolatba kerül munkája tárgyával, és az ele­ve kényszeríti arra, hogy be­lőle a legszebbet nevelje, amit csals lehet. I örvények tükrözése — Akinek virágja van a lakásban, megérti ezt. Ott is létrejön ez a kölcsönös ér­zelem. Végeztek egy kísérle­tet, hogy egy lakásban ott maradtak a virágok, s csak a lakók cserélődtek. A nö­vény mindent éppúgy meg kapott, mint azelőtt. A fej fedés mégis változott, egyes növények tönkrementek, mondhatnám szomorúakká váltak. A -növény olyan, mint a csecsemő. Beszélni nem tud de ad jeleket. Küllemével, színével fejezi ki azt, ha jól érzi magát, de azt is, ha elé­gedetlen. Nos, ezekre a jelek­re reagálni már nagyon is tudatos munka, alkotó tevé­kenység, mégpedig gondos­ságot igénylő. Talán mégsem vagyunk egymás számára oly kevéssé ismerősök, mint gondolhat­tuk először. Csak kissé job­ban kell megtanulni látnunk, figyelnünk. Itt van körülöt­tünk egy világ, benne lakó­ház, bútor, cipő, gép, virág, embert szépítő alkotás, az egyszerű használati cikkek millió darabja. És mindegyi­kük egyszerre tükrözi az anyag törvényét, az anyagét, amit felhasználunk, és az emberét, aki felhasználja és megformálja. Minden mö­gött emberek, egyéniségek húzódnak meg, s egyre töb­ben olyanok, akik tudatosan tervezik és készítik a szépet, így ismerkedünk egymással, de ez az út vezet oda. hogy megismerkedjünk önma­gunkkal is. Mert az ember akkor láthatja meg önmagát, ha ezt cselekvésében, mozgá­sában teszi, és mint tevé­kenykedőt ismeri meg. Ezért is kevés minden szó, mi a munka dicsérete. Bwfgrti Kapcsoltok A határterületek Kelet- Szlovákia, Rzeszów-Vajda- ság, Borsod és Szabolcs me­gye tudományos egyesületei elnökségi ülést tartottak a múlt év szeptemberében a Magas-Tátrában. A közöis megbeszélések célja az együttműködés területeinek bővítése, konferenciákon va­ló kölcsönös részvétel, dele­gációcserék, egymás kiadvá­nyainak használata volt. Ter­vezik továbbá a négy testü­let rendszeres üléseit, ahol az eredmények tisztázása a feladat. Az első ilyen jelle­gű tárgyalás színhelye ebben az évbrá Miskolc lesz. A keretmegállapodáson be­lül az egyesületek szakágan­ként dolgozzák ki saját mun­kájukat, feladatukat az elek­trotechnika, a faipar, a me­zőgazdaság, az építő- és élel­miszeripar, a gépipar stb. te­rületein, szervezik meg a de­legációcseréket. Ezek a két­oldali cserék általában 4—9 fős 3—4 napos utak, melyek megtörténte előtt a megálla­podásban konkrétan megkö­tik a tanulmányozandó terü­leteket. A Rzeszówi Vajda­ság Műszaki Tudományos Egyesületek és NOT, vala­mint a nyíregyházi MTESZ 1974 évi együttműködéséből: az élelmiszeripari mérnökök! és technikusok szövetsége két, öttagú csoportja közül az egyik a takarmányozási ipart, a másik a konzerv fel­dolgozást tanulmányozza, a lengyel gépészmérnökök! egyesülete négy napos uta­zást javasol Magyarországra, a magyar fél pedig a lengyel repülőgépiparral és hűtőipar­ral ismerkedik. A szomszédos területeken kívül más orszá­gokban rendezett konferenci­ákon is részt vesznek a MTESZ tagjai, ez évben ez­zel a lehetőséggel jobban fognak élni. Az 1974 évi. nemzetközi programot gazdagítja a Ma­gyar—Szovjet Tudományos Együttműködés 25 éves jubi­leuma. Méltó megünneplését a MTESZ — központi segít­séggel — a nyíregyházi mű­szaki hónap keretein belül tartja. Milyen konkrét hasznuk van a delegációcseréknek? Minden szakágban szükséges egymás tapasztalatainak fel- használása. van mit tanulni­uk a szomszédos területek gyakorlatából. Az építészete nél például különösen fon­tos a beruházások átfutási idejének lerövidítése, főleg az ipar vonatkozásában. a korszerű technológiára épülő szerkezetek bevezetése, a szakipari munkák fejlesztése és gyorsítása. A csehszlová­kok például általánosabban használják az alapozási mó­dokat — cölöpalapozás, —» mint mi, a Szovjetunió­ban pedig előregyártott ele­mekkel történik az alapozás. A Megyei Művelődési Háa tervezése során több hasonló már elkészült épületet néa- tek meg külföldön, Eperjesen nagy fesztávolságot áthidald szerkezeteket láttak. A lengyel szakemberek ná­lunk elsősorban az előregyár­tott szerkezeteket tanulmá­nyozzák. Érdeklődésüket kü­lönösen a tárolóépületek! megoldásai kötötték le. De jő együttműködés jellemző a többi szakágra is. Az elek­trotechnikánál intenzív ai kapcsolat az energiaellátás területén, rendszeres előadá­sokat tartanak a mezőgazda- sági építészetről, faipart szakembereink a régi hagyo­mánnyal rendelkező cseh­szlovák faipart tanulmányoz^ zák, fejlődik az együttműkö­dés a Nyírbátori Auróra és a Bátfa cipőgyárak szak«»«; bérei között is.' A kapcsolatok szerteágazd részeit nehéz lenne rövidé» összefoglalni. Bizonyos! mindegyik félnek egyaránt hasznosak és eredményesek, ezért növelik évről évre a tapasztalatcserék számát, 1974-ben a jelenlegi tervek szerint 60—70 szakember ki­küldésére van lehetőség aa eddigi megállapodások sze«i rinL , . t ■ Balogh A munka dicsérete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents